Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)
1993-10-20 / 16. szám
1993. október 20. SZABAD ÚJSÁG Már mindenki mindenki ellen harcol Boszniában A teljes összeomlás előszele A teljes összeomlás legbiztosabb jele, ha a korábban közös célokért együtt harcoló csoportok egymás ellen fordulnak, fokozódik a zűrzavar, és senki sem tudja már miért küzd, gyilkol, mészárol, amikor az eredeti célok összezavarodnak, s csupán a pillanatnyi és helyi érdekek irányítják a fegyverek tüzét. A korábban szövetséges horvátok és muzulmánok nemrég egymás ellen fordították fegyveriket, s legújabban a muzulmánok egymás közt is harcolnak. Reménykedjünk-e a közeli végkifejletet jósoló bomlás láttán, vagy tartsunk attól, hogy az általános öldöklés olyan robbanást idéz elő, amely a környező országok békéjét is veszélybe sodorja? Veszélyt más országoknak az jelentene, ha külső segítséget kapna bármely harcoló fél. Ez nem tűnik reálisnak. Sokkal valószínűbb, hogy a legújabb fejlemények a teljes összeomlást hozzák közelebb. Miről is van szó most Boszniában? A kudarcba fulladt genfi béketerv egész Bosznia muzulmánjait az ország területének 15-25 százalékára akarta összezsúfolni, bár a muzulmánok szétszórtan éltek az egész országban, kisebb közösségekben. A terv kudarcát lényegében ez okozta, mert szükségszerűen újabb etnikai tisztogatásokat követelt volna meg. Viszont az embereknek már igazán elegük van a háborúból Boszniában is. Megjelent egy korábban ismeretlen név, Fikret Abdic, aki Nyugat- Boszniában az Izetbegovic-féle megoldással ellentétben békét akar minden áron. Abdic a bosnyák elnökség tagja, és az ország „megmentőjeként" szeretné felváltani Izetbegovic elnököt. Elképzelése logikusnak tűnik: fel kell hagyni a harcokkal, kapitulálni Genf előtt, elfogadni azt a kicsit, amit a béketerv kínál, túlélni. Ezzel szemben Izetbegovic azt az irányzatot követi, hogy ki kell harcolni a gazdasági túléléshez szükséges területeket, viszszaszerezni őket a szerbektől és a horvátoktól, kikényszeríteni az összeköttetést a tengerparttal, és bizotsítani a muzulmán enklávék között a folyosókat. Abdic Bosznia—Hercegovina nyugati csücskében meghirdette az „önálló Cazinska Területet”, és Izetbegovic ellen fordult. A muzulmán—muzulmán összecsapásoknak több tucatnyi halottja volt. Ezzel teljesen áttekinthetet-Képzelt interjú a müncheni komplexusról Václav Havel cseh köztársasági elnököt Hrádeöekben, nyaralójában találtuk meg — természetesen képzeletben —, amint a vörös levelek hullását szemlélte. A bécsi csúcsértekezleten tanúsított magatartása felől faggattuk. Elnök úr, önnek a kisebbségekről mindig München jut az eszébe? — Mindig. Akkor is ez jutott eszébe, amikor Dél-Szlovákiában a kisebbségi magyarokkal találkozott és önt éljenezték? — Jé, erről teljesen megfeledkeztem. Ne haragudjon, de mostanában folyton a szudétanémetek járnak az eszemben. Olyan rég volt már, még Csehszlovákia idejében. Mi van azokkal a magyarokkal? Még mindig ott vannak. Nem tűnt gyanúsnak, hogy beszéde után Bécsben elsőnek Meőiar szlovák miniszterelnök sietett gratulálni önnek? — Furcsállottam, furcsállottam, de azt hittem, hogy olyan hatásos volt a beszédem. Tudja, másoknak is tetszett. Úgy véli, hogy Csehszlovákiát most másodszor is a kisebbségek verték szét? — Igen, hiszen a szlovákok kisebbségben voltak. Visszaéltek kollektív kisebbségi jogaikkal. Pedig olyan helységnévtáblákat rakhattak ki, amilyeneket akartak. A kollektív jogokat valóban csak azért ellenzi, mert a bukott rendszer is kollektivista volt? — Nemcsak azért. Nálunk, a fejlett Nyugaton nincs értelme kollektív jogokról beszélni.. Ugyanis alig vannak kisebbségeink. V.G. lenné és zűrzavarossá vált a boszniai helyzet. Érdekes azonban, hogy a cizinskai térség a háború által eddig megkímélt országrészek közé tartozik. A szerbek itt nem romboltak, s úgy tűnik, Abdicot tartalékban tartották. Most szükségük van rá, hogy a feltétel nélküli békekötés révén „igazolják” eddig megszerzett területeiket. Izetbegovicék szerint nagy mennyiségű fegyvert is szállítottak a szerbek abdicnak az utóbbi napokban. Nem csoda, hogy a béke oázisának tűnő Cazinska terület vonzza a harcokban elfásult embereket. Szerb hírforrások szerint Izetbegovic hadseregének egyre több katonája áll át Abdichoz, állítólag már tízezren fordítottak hátat a szarajevói kormánynak. Szarajevó szempontjából Abdic hazaárulóként cselekszik. Ez a vád nem egészen igazságos, hiszen végül is békét akar. Egyes vélemények szerint Abdic naivan elhitte a szerbek ígéreteit, és ezért hajlamos a bosnyákok számára távlatilag előnytelen fegyvernyugvásra. Kérdés persze, Két malomban őröltek az Európa Tanács bécsi csúcsértekezletén, amikor a kisebbségi jogokról esett — sok — szó. Ez tűnik ki a magyarországi sajtó reagálásaiból a bécsi csúcs után. Európa a volt Jugoszláviában dúló etnikai borzalom láttán félni kezdett a kisebbségi problémától, és egyértelmű szabályok meghozatala helyett inkább kompromisszumba burkolt általános ajánlásokkal söpörte szőnyeg alá a kérdést. A magyarországi lapok kimondvakimondatlanul csalódásuknak adnak hangot az ET-konferenciával kapcsolatban. „Szomorú látleletet állít ki napjaink Európájának betegségéről az, hogy a kisebbségek kollektív jogairól egyeseknek Csehszlovákia 1938-as szétdarabolása jut az eszükbe. Bécsben a kollektív jogok témájában meglepő érdekszövetség szövődött. Csodálkozásra nem annyira a tartalom, mint inkább az egyetértők személye adott okot. Meöiar szlovák kormányfő lelkesen helyeselt a cseh elnöknek, amikor Havel a nacionalizmus mételyét emlegette a kollektív jogokkal összefüggésben” — írta a Magyar Hírlap kommentárjában, s hozzáfűzte: „A bécsi értekezlet a képmutatás iskolapéldája volt. Nem tudni hányán adtak hitelt Meőiar szavainak, amikor kijelentete, a «kisebbség a mi kincsünk». Bécsben hangot kapott a párhuzam a második világháború előtti és a jelenlegi helyzet között, ami kétségtelenül erősítette a kollektív nemzetiségi jogokkal szembeni ellenállást. Ezt a légkört kihasználva már a gyakorlatban is megnyilvánul a védekező pózba burkolt agresszív többségi nacionalizmus: Ion Iliescu román elnök nyíltan azzal vádolta meg Magyarországot, hogy gyámkodni akar a szomszédos országokban élő kisebbségi szervezetek felett. A Dimineata c. román lap egyenesen kimondja, hogy a magyar magatartás a Hitler által folytatott gyakorlathoz hasonló. Ilyen, s ezzel rokon jelzések nem idegenek a szlovákiai sajtóban sem. Sőt, a csehországi lapok is hangot adnak a „kisebbségek túlzott követelményei” miatti félelmüknek (Mladá fronta DNES), a Lidové noviny pedig hangsúlyozza: „Ha a névtörvény a szlovákiai magyarok legégetőbb problémája, akkor helyzetük egyáltalán hogy a teljes muzulmán kapituláció esetén milyen sors vár a muzulmánokra, akik „életterét” mind a szerbek, mind a horvátok magukénak tekintik. A harcias muzulmánok szerint a fegyverletétel után szép csendben mindenünnen kiűzik a muzulmánokat, s az Abdic-féle kapituláció „muzulmán öngyilkosság". Ugyanakkor, amikor Boszniában az „öngyilkosság" és a „hősi halál" között válogatnak, a horvátországi szerb krajinában is a szakadás jelei mutatkoznak. A baranyai székhelyen, Pélmonostoron zárt ülésen tanácskozott vagy inkább veszekedett a krajinai szerb „parlament”. Itt a Milosevics szerb elnök emberének tartott Hadzic „elnök” került konfliktusba a keményvonalas Martié „belügyminiszterrel”. Lehet, hogy itt is a békülékeny irányzat a harciasokkal szemben szakadást idéz elő a délszláv zűrzavar teljes öszszekuszálódását eredményezve. Bevezetőnkben feltettük a kérdést, reménykedhetünk-e a fokozódó zűrzavar láttán, vagy tartsunk-e tőle? Vélhetően a mérleg a remény javára billen. Hiszen most először alakul ki konfliktus mérsékeltek és harciasok között, nem pedig muzulmánok, szerbek, horvátok, tehát különböző nemzetiségek között. A véres válságból kivezető utat a békés irányzatok jelentik, mégha „kapitulánsnak” is titulálják őket. Mert a polgárháborúban mindenki nem lehet győztes. nem olyan tragikus, mint azt a magyar sajtó hangoztatja”. S ezt a véleményt a szlovákiai sajtó bőségesen idézi. A kisebbségektől való félelem kísértete járja be Európát — s ez egyértelműen megmutatkozott a bécsi értekezleten. Az a nyugat-európai szemlélet nyilvánul meg ebben, amely az ottani viszonyokból fakad. Ott a nemzetiségi békét vendégmunkások, emigránsok, menekültek és szemben velük a hazai lakosság között kell biztosítani, ehhez fűződik stabilitásuk érdeke. A magyar kisebbségek kérdésében azonban nem bevándorlókról van szó, hanem őslakosságról. Bécsben a társnemzet fogalma, az államalkotó státuszt élvező kisebbségek gondolata fel sem merült, mert ott ezeket a fogalmakat a „Gastarbeiterekre” is alkalmazni kellene. Fel sem merült, hogy a vendégmunkásnak elég felmondani, és az hazautazik hazájába. De hová utazzon az, akinek otthonában keserítik meg életét, sértegetik nemzeti érzéseit és másodrangú állampolgárnak tekintik vagy igyekeznek tekinteni? Ezek a különbségek kisebbség és kisebbség között nem merültek fel Bécsben, s ez okoz csalódást a magyar közvéleményben. A nyugat-európai stabilitást féltő nézeteket azok teszik elsősorban magukévá, és használnák hivatkozási alapul, akik maguk destabilizálják a nemzetiségi viszonyukat állandó támadásaikkal, kisebbségellenes hangulatkeltéssel. Valahogy senki sem vette észre, hogy a felforgató tevékenységre a kisebbségeket pl. a második világháború előtt, Németország nagyhatalmi érdekei uszították, de napjainkban az uszítás inkább a többségi nemzetek politikai képviselőinek érdeke A bécsi értekezlet a nemzetiségi probléma kiéleződésében a szélsőséges agresszív nacionlaista csoportokat tartotta bűnösnek. Ez kétségtelenül helyes megközelítés. Veszélye csupán abban van, hogy elsősorban a többségi nemzet agresszív nacionalistái igyekeznek az „ország stabilitása érdekében" agresszív nacionalistának bélyegezni mindenkit akkor is, ha jogos követelményekkel áll elő. S most már van rá hivatkozási alap is. Ezért kedve szegett és csalódott a magyar közvélemény a bécsi csúcs után. ÁDÁM PÉTER BÁTSY GÉZA Miért csalódott a magyar közvélemény Bécs után? A felforgató kisebbségek mítosza Nagyvilág A józan ész felülkerekedik A korábbival szemben az elmúlt hét a józan ész felülkerekedéséről szóló hírek túlsúlyát hozta. A korábbi konfrontációs törekvésekről szóló jelentések helyébe kompromisszumos megoldásokról, tárgyalásokról, békésebb eseményekről írt a világsajtó. A múlt héten ítélték oda az idei Nobel-békedíjat, amelyet Frederik de Klerk dél-afrikai államfő és Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke kapott. Az indoklásban az áll, hogy a két dél-afrikai politikusnak sikerült megállapodnia olyan új politikai rendszer kiépítésének alapelveiben, amely minden embernek lehetővé teszi a választójogot. A 75 éves Mandela 27 évet töltött börtönben akkor, amikor de Klerk még a fajgyűlölő rendszer híve volt. Az elnök a fajgyűlölő ország politikáját 1989. évi megválasztása után kezdte a reformok útjára terelni. Az első olyan választások, amelyeken a fekete bőrű többség is részt vehet, jövő év április 27-én lesznek az országban. Enyhült az orosz—japán viszony Ugyancsak enyhülésről érkezett hír Tokióból, ahová kétszeri halasztás után látogatott Jelcin orosz elnök. A tény, hogy Jelcin el mert utazni, és távollétében nem történt kísérlet megdöntésére, már önmagában is az oroszországi konszolidáció jele. Több megfigyelő úgy vélte, hogy megváltozott japán merev álláspontja a Kuril-szigetek kérdésében és már nem követeli olyan hevesen visszaadásukat, mint korábban. A valóságban Japán álláspontja mit sem változott, a szigetek iránti igénye továbbra is fennáll, de Hoszokava Morihiro kormánya megértette: nem kell erőltetni a dolgot, a szigetek kérdése elhalasztható, most Borisz Jelcin megtartása a fontos Oroszország élén. Nélküle ugyanis kérdésessé válna, vissza lehet-e még követelni valaha is a Kuril-szigeteket. Ezért a 36 órás Jelcin-látogatás idején inkább gazdasági kérdésekről tárgyaltak, 16 kétoldalú megállapodást kötöttek, a többi közt arról, hogy Japán 100 millió dollárral járul hozzá a szovjet utódállamok atomfegyvereinek leszereléséhez, és 190 millió dollár értékű humanitárius segítséget nyújt Oroszországnak. Az ellentéteket kiélező kérdést tehát levették a napirendről, mert az oroszországi helyzet stabilizálása ma minden másnál időszerűbb és fontosabb. Japán számára is. A Kuril-szigetek problémája megmaradt, csak alsóbb polcon fektették el ideiglenesen. Pawlak alakítja a kormányt A baloldal győzelme után a lengyelországi politikai térkép csak nehezen alakult át az új erőviszonyok szerint. A miniszterelnök személyét illetően koalíciós megállapodásra kellett jutni a győztes pártok között. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Demokratikus Unió nem hajlandó koalícióra lépni a baloldali tömörüléssel, Suchocka kormányfő lemondott tisztségéről. A Demokratikus Baloldali Szövetség a szintén baloldali Munka Unióval is folytatott tárgyalásokat. Végül is Aleksander Kwasniewski szociáldemokratái a Lengyel Néppárttal (Parasztpárt) állapodtak meg kormánykoalíció kialakításában. Eszerint a néppárti fiatal Waldemar Pawlakot jelölték a miniszterelnöki posztra. A Demokratikus Baloldali Szövetségnek a parlamentben 171 mandátuma, a Parasztpártnak 132 mandátuma van. A koalíció a 460 tagú parlamentben 303 mandátumot képvisel, tehát meggyőző többséget. Ez a többség már éreztette erejét, amikor a szejm elnökének megválasztására került sor, akit 80 százalékos többséggel választottak meg. A szejm új marsallja Józef Olexy lett. Walesa elnök eleinte követelte, hogy legalább három jelöltet terjesszenek elő a kormányfői posztra, de végül aláírta Pawlak jelölését. A parlament holnap, csütörtökön dönt arról, jóváhagyja-e Pawlak kormányfői kinevezését. Az új miniszterelnöknek két hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy megalakítsa kormányát. A kormánykoalíció abban állapodott meg, hogy az új kormány a NATO-hoz való csatlakozást, az infláció mérséklését, a vállalkozások segítését és az állami bevételek növelését fogja szorgalmazni. Vietnam árnyéka Szomálián A Szomáliái helyzet az amerikaiak számára annyira elmérgesedett, hogy fontolóra kellett venniük, folytatják-e az Aidid elleni hajszát, és erővel törik-e meg a gerillaharcra áttérő Szomáliái ellenállókat. A kongresszusban már azt is felvetették, hogy azonnal vonják ki Szomáliából az amerikai katonákat. Ezt a javaslatot végül is elutasították, és Clinton elnök elképzelését fogadták el, amely szerint a csapatokat csak márciusban vonják ki. Az amerikai honatyák félelme érthető, hiszen a vietnami tapasztalat már egyszer megmutatta, hogy a lehengerlés harcmódszere eredménytelen a gerillaháborúban. Vietnamban is szórványos kis veszteségekkel kezdődött az amerikaiak háborúja és végül 52 ezer halottat követelt. A vietnami szindróma azt is megfékezheti, hogy az USA Boszniában nagyobb erőkkel elkötelezze magát. Emiatt is fontos, hogyan oldják meg a Szomáliái problémát. Az ENSZ beavatkozásának Szomáliában két fő célja volt: felszámolni az éhínséget, amelynek az országban 350 ezer ember esett áldozatául, és megteremteni a politikai stabilitást, megállítani a polgárháborút. Bármilyen fenyegetően is hangzanak a Szomáliái hírek, az első feladatot már sikerült teljesíteni: a segélyszállítmányok eljutnak az ország lakosaihoz, az éhhalál nem jellemző ma már. Persze, ezt a helyzetet felboríthatja az újjáéledő polgárháború, amely nyilvánvalóan a kevés élelmiszer „fegyveres újraelosztására” irányul. Ezért logikusnak tűnt a fegyvereihez legkonokabbul ragaszkodó Aidid elfogása, lefegyverzése és híveinek „pacifikálása”. Az ellenállás azonban nagyobb volt a vártnál, Aididnek több a híve, mint gondolták. Az amerikaiak — megfigyelők szerint — rájöttek, Aidid nélkül nem lehet a stabilitást megteremteni, és számolni kell vele. Aidid üldözése Oakley amerikai főmegbízott szerint véget ért. Most Amerika a 15 Szomáliái frakció tárgyalóasztalhoz ültetésén fáradozik. Persze, katonai felügyelet mellett. Vietnam árnyékát így próbálják elhárítani Szomáliáról. Hosszadalmas, de kisebb véráldozatokat követelő megoldás felé vette az irányt a Szomáliái kibontakozás. Elnöki párt Oroszországban Igencsak rövidül az idő a december 12-ére kiírt oroszországi választások előtt. A szélsőséges pártokat, amelyek támogatták a feloszlatott parlamentet, betiltották, de így is 91 párt indul a választásokon. Az elnöki kormányzat híveinek megerősítése érdekében a hétvégén alakuló kongresszusát tartotta a Jelcin-pártnak is nevezett tömörülés, amely az Orosz Választás nevet vette fel. A jelek szerint az értelmiségi elit pártjáról van szó, amely olyan liberális gondolkodású személyeket tömörít, mint pl. Jegor Gajdar, Borisz Fjodorov, Anatolij Csubajsz. A többi pártnál nyitottabb a programja. Jelcin támogatja a pártot, de kongresszusán nem vett részt. Mivel az igen sokszínű oroszországi politikai palettán túl felaprózottak a különféle irányzatok, feltehető, hogy az elnöki párt sikert ér el, hiszen az elnök mellett felsorakozó választók e pártra leadott szavazatukkal támogatják majd Jelcin irányzatát. Gorbacsov volt elnök is hallatta hangját, és egy interjúban kilátásba helyezte, visszatér a politikai életbe. Bírálta Jelcin környezetét és antidemokratikusnak bélyegezte Jelcin politikáját, amely szerinte a piacgazdaságra irányul ugyan, de nem demokratikus. Gorbacsov visszatérése a politikai porondra kétségesnek látszik, hiszen éppen az hiányzik neki, ami Jelcin oldalán most alakul: egy nevét a zászlajára tűző párt. Oroszországban most a rendteremtés folyik, Moszkvában felszámolják a maffiákat, korlátozzák a beutazást a fővárosba, meg akarják hosszabbítani a szükségállapotot. A rendteremtés egyértelműen Jelcin malmára hajtja a vizet napjaink zilált Oroszországában. IVÁN TIBOR hírszemléje
