Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-29 / 13. szám

1993. szeptember 29, SZABAD IJJSAG 5 Berzéte (750 éves) születésnapjára Szülőföldhűségben fogant múlhatatlanság GÖMÖRORSZÁG földjén ismét felszínre tört egy búvópatak! BERZÉTE, az évtizedeken át méltatlanul mellő­zött, lefokozott és magára hagyott település — ame­lyet roppant gazdag múltja és mementóul szolgáló emlékhelyei ellenére, még az útikönyvek jegyzékei­ből is kifelejtettek — az idei nyár utolsó hétvégéjén az ország-világ elé tárta múltját, jelenét, és ezzel ki­lépett az elfeledettség homályából. Szerencsére bir­tokukban van a gazdag, megtartó örökség egy ma­radványa, amely végül is — a tapasztalatok fájdalmában fölébredve — emlékként közli ma­gát a néppel. A matuzsálemi kort elért nagyköz­ség, amely néhány esztendeje még Rozsnyó pe­remvárosaként szerepelt a „regiszterben” — ezzel a jól előkészített és példásan lebonyolított születésnapi ünnepséggel átlépte a történelmi „férfikor” küszö­bét A falu Felettes Énjeinek számító Küszöbőrök legyőzettek immár, s az eleddig mindenbe belepo­fázó Hatalom is hátrébb húzódott az agyaraival. Vizek, Korszakok, Emberek találkozása Két hatalmas hegyet elválasztó és összekötő völgykatlanban, ahol a Sajó medre magába fogadja a Cser­­mosnya-patak vizét — terül el ez a sokat megélt helység. A népvándor­lások keresztútjának számító völgy­ben, a gótok és a hunok után a ma­gyarok vették birtokukba az arany­ban, ezüstben, vasércben gazdag vi­déket. Szent István országalapítása után az egykori gyepüvonal mentére, a bányászat beindulásakor németeket és szászokat telepítettek. A IV. Béla magyar király által adományozott alapítólevél külön is megemlíti a település határában talál­ható aranyérc kitermelésének a jogát. Kuriózumként említendő, hogy 1243-tól 1291-ig Rozsnyó és Rudna is Berzétéhez, az itteni koronabirtok­hoz tartozott. Vagyis városi kiváltsá­gokat élvezett, a vámszedés jogát is beleértve. Akkortájt vára is volt, amit az Ákos nemzetség építtetett végvári erődítményként. Érdemes még megjegyezni, hogy a tatárjárás előtt eme települést For­­rasztó-nak hívták. Ez a névhasználat arra utal, hogy itt már a 11. és 12. szá­zadban javában folyt a faszénen törté­nő vasolvasztás. A 14. században Ber­zéte a táj legjelentősebb helységének számított. Lakosságának nagy része ne­mes és szabad polgár, szabad költözkö­­dési joggal, mentesítve a dézsma fize­tése alól. Hogy ezen kiváltságok elle­nére sem lett várossá, azt a későbben alapított Rozsnyó sokkal lendülete­sebb fejlődése és a Berzétére neheze­dő török hódoltság meg a későbbi földersúri viszonyok magy arázzák. A falu 1577-től évtizedeken át adózott a töröknek, aki ennek ellené­re kirabolta, feldúlta, elnéptelenítette. A hadisarcot lovas és ökrös szekerek­kel szállították a füleki várba, ahol a török pasa székelt. A reformáció hatására Berzétének már 1695-től volt „körzeti” iskolája, tanítója. Ezt onnan tudni, hogy a múlt század végén a faluban szolgáló Batta György lelkész megírta a ber­­zétei református egyház töténetét. Hadd mondjuk még el, hogy a Máriássyak támogatásával már 1886- ban villanyárammal látták el a falut. Ebben az évben postahivatalt is épí­tettek, továbbá egy nagy istállót kul­­túrházzá alakítottak át, amely hat évtizeden át szolgálta a népet. Százhúsz évvel ezelőtt már vasútállo­mással rendelkezett, amelyet az új vasútvonal felépítésekor Rozsnyó ja­vára fel kellett számolniuk. Csúfos állapotok Berzéte a 18. században élte fényko­rát. amikor két vasgyára, ugyanennyi vízimalma és likőrgyára is volt. E század elején pedig Népi Fogyasztási Szövetkezetét hoztak létre, amely Hangya néven vált ismertté. Aztán jöttek a világháború borzal­mai, s ezzel a falu sorsa is megpecsé­telődött. Szinte minden, évszázado­kon át felhalmozott, létrehozott érték ebek harmincadjára került. A máso­dik világégés után elkonfiskált nagy­birtokokra, uradalmi kastélyokba rejdovai szlovák kolonisták érkeztek, akik később hazatértek ugyan, de megmüveletlen földeket és kifosztott portákat hagytak maguk után. A negyvenhatban végrehajtott reszlova­­kizálás, majd a rákövetkező évben megvalósított kitelepítés gerincében roppantotta meg a szülőföldjéhez és anyanyelvéhez hűséges közösséget. A Matica slovenská 1949-ben alap­szervezetet hozott létre Berzétén, melynek elnöke Augustin Meéiar volt. Ezt követően, az 1950-ben meg­nyitott magyar iskolát elsorvasztották (ebben a szülők közömbössége is közrejátszott), majd 1964-ben végleg (?) bezárták. A helyi szövetkezet felszámolása után a falu kataszteri te­rületéből törvénytelenül elvettek és Rozsnyónak adtak 130 hektár földet, amit a mai napig sem sikerült vissza­perelni. Az 1991—92-es esztendők­ben emiatt a falu mintegy 3 millió korona bevételtől esett el. Az ellehe­tetlenítés betetőzéseként pedig 1976- ban megszüntették Berzéte önálló fa­lustátusát, azaz erőszakkal Rozsnyó­hoz csatolták, egy ötödrangú város­negyeddé alázták. Á csúfos állapot 1990 nyarán szűnt meg, amikor a község felszaba­dult a vazallusi alárendeltségből. Ek­kor választották meg a helyi nemzeti bizottság elnökévé Labancz Istvánt, aki később, az Együttélés választási programjával és célkitűzéseivel szim­patizáló képviselőkkel indult és győ­zött a helyhatósági választásokon. . Az új önkormányzat keserű, nehe­zen helyrehozható örökség terhével látott munkához. Ugyanis a község teljesen le volt rongyolódva. Szétvert közutak, lerobbant közvilágítás, le­romlott állagú középületek, és sok más fájdalmas állapot fogadta őket, amivel szembe kellett nézni. A hajdan híres és nevezetes köz­ségnek nincs vízvezetéke, annak elle­nére, hogy hatóságilag elfogadott egészséges ivóvizet csak egy kútban találtak. A csatornahálózat és egyéb kommunális létesítmények hiányáról már nem is beszélve. A kényszerházasság felmondása után eltelt három esztendőben ko­moly munkát tudhat maga mögött az önkormányzat. Csaknem önerőből ravatalozót építettek, szabályozták a falun áthaladó Gencs-patakot, felújí­tották a hangoshíradót, a közvilágí­tást és a kultúrházat, és rendbehoztak több kilométernyi kátyús útszakaszt. Ezt követően döntöttek a 750 éves jubileumi ünnepség megrendezése mellett. ahogy egymás mellett nőnek a fák” A helység „kalapácsa”, Labancz Ist­ván polgármester a nevezetes ese­mény tiszteletére Berzéte gazdag múltját és jelenét bemutató monográ­fiát írt, amelyet a község lakóinak és az emlékünnepség vendégeinek szán­tak ajándékul. Sajnos, a könyv kiadá­sát vállaló Mokány József baktai ma­gánnyomdász egy hibáktól hemzse­gő, s minden vonatkozásban elfuse­rált kiadványt akart az önkormány­zatra sózni. A szépnek ígérkező ajándékból egyelőre így nem lett semmi, de kár­pótlásként értékelendő, hogy a neves hazai és külföldi meghívottak meg­tisztelték jelenlétükkel a háromne­gyed ezredéves születésnapját ünneplő közsé­get. Az ünnepi program a köz­ség főterén felál­lított emlékmű avatásával in­dult. (A tölgyfá­ból készült em­lékoszlop Ul­­man István és Pékár József fa­faragó művészek munkája. A má­sodik világhábo­rúban odaveszett berzétei férfiak neveit megörö­kítő emlékkő és a talpazat Bra­­dovka Pál szob­rászművész al­kotása.) Nagy Csaba tárogató­művész és a rozsnyói Dalos­egylet „bekö­szöntője” után Krausz Zoltán­ná. Gyóni Géza „Csak egy éjsza­kára” című ver­sét mondta el a nagyszámú kö­zönség előtt. Az emlékhelyet E- duard Kojnok, a rozsnyói egyházmegye püspöke szentelte fel, és Tankó Zoltán refor­mátus esperes áldotta meg, amit egy jelképes temetési aktusnak is szántak. Az avatóbeszédet Máté László, a Csemadok Országos Választmányá­nak titkára tartotta. Az Emlékmű tal­pazatánál koszorút helyeztek el a község önkormányzatának képvise­lői, Magyarország pozsonyi nagykö­vete, Boros Jenő. a pozsonyi Ma­gyar Kulturális Központ és az E- gyüttélés Politikai Mozgalom részé­ről Sunyovszky Sylvia, illetve Duray Miklós, valamint a magyarországi Rá­kóczi Szövetség küldötte, Nátafalussy Lajos. Jelen volt még Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter, továbbá Vladimír Gecelovsky, a köztársasági elnök tanácsadója. A vendégek közül valaki — a mostani helyzetre is utalva — Győri Dezsőt idézve megjegyezte, hogy lám, Gömörben úgy találkoznak és élnek az emberek, ahogy egymás mellett nőnek a fák. Történelmi tanácsülés A kinti ceremóniát követően a kultúr­­házban ünnepi tanácsülést tartottak a meghívott vendégek és a falu lakói­nak résztvételével. A Csínom Palkó „csontos karabélyának” dallamára hangolódott közönség, no meg a ha­talom képviselői az alább idézendő történelmi verses leckeajánlást hall­gathatták meg: „Szép a szó, jó szándék, ígéret, s az enyhébb légkör sokat ér. De a paraszt azt mondja: búza, s a munkás azt, hogy munkabér. A hivatalnok azt, hogy állás, a politikus: befolyás, s költőnek a szó s gondolat­szabadság kolumbusztojás. A kormány békét kér s türelmet, az ellenzék sérelmet olt, nemzetiségi állam; ez biz mindig fogas probléma volt. A népuralom: népszabadság, valljuk, mi fogadott fia; de a puszta többség uralma éppen nem demokrácia. A demokrácia a többség védelme minden gyönge és kisebb részére — harsog bennünk az olthatatlan követelés. A kisebbségi kérdéshez hát mondjunk végre egy szót magunk; főleg erkölcsi s szociális kérdés vagyunk és maradunk." Krausz Zoltánná elmondta, hogy Győri Dezső „A kisebbségi kérdés” című versét 1937-ben a cseh kormánynak „ajánlotta”... Ezt követően a polgármester a je­lenlévőket megismertette a falu prob­lémáival, melyek közül kiemeljük, hogy az 1200 lélekszámra apadt köz­ségben csaknem 300 munkanélkülit tartanak számon. Ekkora állástalan­­ság még a nagy világgazdasági vál­ság (1929-32) éveiben sem volt ta­pasztalható. Á polgárok sürgetik a falu ivóvízzel való mielőbbi ellátását, a csatornahálózat és a gázvezeték kiépítését, amelyeknek a tervdoku­mentációi már elkészültek, s most várják az állami hozzájárulást... A tanácsülésen felszólaló Jozef Zlocha miniszter megígérte, hogy be­folyását latba vetve támogatni fogja a berzéteiek „pénzkérvényeinek” igazságos elbírálását. A jelenlévőket üdvözlő Boros Jenő annak a reményének adott han­got, hogy a Kárpát-medence egész történelmének nyomait magán viselő Berzéte, illetve annak lakói az újabb történelmi viharok közepette is meg tudják majd őrizni magyarságukat, európaiságukat, eme szülőföldhűség­ben fogant kárpát-medencei múlha­­tatlanságot. Duray Miklós, a magyar iskola hiányának említésén túl azokról a megtartó erőkről — munka, család, iskola, vallás és az együttélő igaz szeretet — beszélt, amelyek megléte és harmonikus működtetése nélkül elképzelhetetlen a minden állampol­gárt alanyi jogon megillető egyenran­gúság és egyenjogúság. Mivel a Magyarok Világszövetsé­gének elnöke, Csoóri Sándor külföl­di utazása miatt nem tehetett eleget a berzéteiek meghívásának, táviratban köszöntötte az ünneplő közönséget: „Lélekben ott vagyok Önökkel községük alapításának 750. évforduló­ján. Bízom abban, hogy az egykori kis­­nemesi központ nemcsak történelmi múltjáról, hanem az eljövendőben mo­dem gazdaságáról lesz híres Gömörben és az egész északkeleti régióban. Az idők változásait jelzi az is, hogy majd öt évtized elmúltával a község végre el­temetheti magyarként elesett háborús halottait. Kívánom, találják meg azt a magyarságtudatot, amely nem­csak nemzeti büszkeséget ad, ha­nem otthonosságot is a világban. Baráti üdvözlettel CS. S.” Az emlékezetes tanácsülés azzal fejeződött be, hogy felköszöntötték és kitüntették a község legidősebb, 85 éven felüli polgárait. Az egybegyűlteket a továbbiakban Mikó István színművész, a Búzavirág táncegyüttes és a kassai Nemzeti Színház művészeti csoportja szóra­koztatták. Az ezredfordulóhoz közeledve a 750 éves Berzéte ismét önmagára ta­lált. Kívánjuk, hogy víg és gazdag esztendőket-évszázadokat hozzon rá­juk a Jövendő! KORCSMÁROS LÁSZLÓ A szlovákiai magyar nemzeti közösség kívánságairól A csehországi magyarok állásfoglalása A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége figyelemmel kíséri az immár önálló Szlovák Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség sorsának alakulását. Mivelhogy a Cseh Köztársaságban élő magyarok túlnyomó többsége Szlovákia magyarlakta vidékeiről származik, s számtalan rokoni, baráti és érzelmi kapcsolattal kötődik az ott élő magyarokhoz, s mivelhogy a CSMMSZ szabályzatában a volt Csehszlovákia területén élő magyarság éle­tébe és problémáiba való önálló és független bekapcsolódás lehetősége fontos helyen szerepel, a Cseh- és Morvaor­szági Magyarok Szövetségének Végrehajtó Bizottsága a következő állásfoglalás közzétételét határozta el: A CSMMSZ támogatja a Komárom­ban 1993. augusztus 27-én az E- gyüttélés Politikai Mozgalom, a Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozga­lom, a Magyar Néppárt és a Ma­gyar Polgári Párt által megfogal­mazott kívánságokat, melyek egy­úttal a szlovákiai magyar nemzeti közösség véleményét és akaratát is tükrözik, lévén az említett politi­kai pártok és mozgalmak a szlová­kiai magyarság túlnyomó többségé­nek a képviselői. Az elhangzott kívánságok, ti. az egyes nemzetiségek települési vi­szonyainak a figyelembevétele a ter­vezett új közigazgatási határok kia­lakításában, a magyar nyelvű okta­tás és művelődés biztosítása az óvo­dától az egyetemig, a települések, utcák, terek stb. többnyelvű megne­vezésének a lehetősége, a vezeték­es keresztnevek magyar helyesírás szerinti használata véleményünk szerint teljes mértékben összhang­ban vannak az Európa Tanács aján­lásaival és egyéb nemzetközi doku­mentumokkal, valamint az egyének és közösségek olyan természetes jo­gaival, mint a nemzetiséghez, az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való jog. Köztudott, hogy a szlovák és a magyar nép a 19. század utolsó har­madáig évszázadokon át békesség­ben és barátságban, gazdaságilag egymásra utalva élt egymás mellett. Ennek a lehetősége Szlovákia szlo­vák és magyar politikai képviselete higgadt, tényszerű és az igazságos megoldásra törekvő párbeszéde ese­tén továbbra is fennáll. Jóllehet más körülmények között, nem egységes tömbben élve, de éppen a Csehor­szágban élő magyar kisebbség és a cseh többség közötti viszony lehet a háborítatlan és korrekt együttélés ma is élő szerény példája. Prága, 1993. szeptember 14. A CSMMSZ Végrehajtó Bizottsága Klinko Róbert felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents