Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-22 / 12. szám

12 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 22.12.sz. Szeptember 10-től 12-ig tartott Ko­máromban a Kutatás — Feldolgo­zás — Továbbéltet és" című nemzet­közi tudományos tanácskozás a Duna Menti Múzeum Klapka téri épületének emeleti előadótermé­ben. A népzene, a néptánc tudósai jöttek össze a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, a Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya (melynek vezetője, LISZKA JÓZSEF oroszlánrészt vállalt a szervezésből), a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége és a Komáromi Városi Művelődési Központ szervezte konferencián, hogy előadásokat tartsanak, megte­kintsék a „Kisalföldi szőttes" cimű népzenei bemutatót, ho_gy a „Sza­bad fórumon”, melyet AG TIBÓR vezetett, megvitassák az aktuális tennivalókat. Természetesen a Szabad Újság is je­len volt a neves rendezvényen. Alig toppantottunk be a folyosóra, már­is a Duna-TV kedves szerkesztőnő­jébe botlottunk. Elszalasztott lehetőség Hogy szóljon a hegedű ? A Duna-TV két napig forgatott O Hol maradtak a folklórcsopor­tok vezetői? O „Ha akarj a, nevezheti történelminek” O „Minden­képpen követendő példa” KATONA ISTVÁN: Mondhatnám úgy is, hogy köztünk ma­rad... — A Duna-TV-nek miért fontos ez a rendezvény? — A „Hagyomány és művelődés szerkesztőségnek” több magazin­­műsora van, az egyik a Regélő, a­­melyben bel- és külföldi népzenei, néprajzi rendezvényekkel foglalko­zunk. így természetes, hogy eljöttünk erre a komáromi tanácskozásra, amely néprajzosok találkozója — mondja FARKAS KATALIN, az em­lített szerkesztőség szerkesztő-ripor­tere. — A Regélő című műsorban szeptember 25-én öt-hat perc látható majd a két nap eseményeiről. — Szerinted mit oldhat meg ez a találkozó? — Mindenképpen fontos, hogy az érdeklődő fiatalok szakavatott előadókkal találkozhatnak. Ahogy észrevettem, egymás között is meg­vitatják örömü­­ket-bánatukat, eredményeiket, gondjaikat, tehát nem a szokvá­nyos konferen­ciák hangulata dominál. Lé­nyegesnek tar­tom, hogy a Vajdaságból, a Kárpátaljáról, Erdélyből is hívtak vendége­ket. A sors csa­pása, hogy a vajdaságból ér­kezett vendég most infarktus­sal fekszik a kórházban, s a kárpátaljai meg az erdélyi előa­dók sem érkeztek meg. Talán ezért nem olyan színvonalas a találkozó, mint amilyennek tervezték. * * * — Beváltotta-e végül is a ren­dezvény a hozzá fűzött reményeket? — A tanácskozás célja az volt, hogy a magyar népzenetudósok a Kárpát-medence egész területéről ta­lálkozzanak, és a kutatás, feldolgo­zás, továbbéltetés terén jelentkező problémákat megbeszéljék — fogad LISZKA JÓZSEF, az egyik szervező. — Itt van a magyar népzenekutatás színe-java. Szerettük volna, ha ez a konferencia bizonyos módszertani se­gítséget nyújtott volna a szlovákiai ma­gyar folklórcsoportoknak, zenei együt­tesek, éneklőcsoportok vezetőinek. Sajnos nagyon kevesen jöttek el közü­lük. Azt még elemeznünk kell, hogy ez szervezési hiányosság volt-e, vagy egyszerűen az érdektelenség az oka. SZABÓ CSABA szombathelyi főiskolai tanár a tanácskozás nagy személyiségei közé tartozik. Megkér­tük, mondja el benyomásait. — Nagy örömmel jöttem Komá­romba, és szorongásokkal telve. Er­délyben éltem le életemnek nagy ré­szét, onnan figyeltem a szlovákiai magyarság útját, helyzetét, sorsát. Csak turistaként jártam két ízben ezen a vidéken, és sajnos itt .még nem volt módomban gyűjteni. Ág Tibort hetvenháromban vagy hetvennégy­ben ismertem meg Pozsonyban egy Csemadok-rendezvényen. Azóta tart­juk a kapcsolatot — mindig nagy tisztelője voltam. Örültem, hogy meghívtak erre a konferenciára, de, mint ahogy már említettem önnek, nem minden szorongás nélkül jöttem. Mert zavaros időket élünk. Aggód­tam, milyet) körülményeket találok majd itt.” És nagyon megnyugtat, hogy szabadon, ószintén Beszélhe­tünk. Sajnálom, hogy szlovák kollé­gák nincsenek jelen, szívesen elbe­szélgettem volna velük, számomra biztosan hasznos lett volna. Esetleg számukra is jól jött volna ez a párbe­széd, egy ilyen alkalomból. Ha akar­ja, nevezheti történelminek is ezt a találkozót, mert ismere­teim szerint először fordul elő, hogy Ma­gyarország je­lenlegi határain kívül gyűlnek össze a magyar néprajzkutatók, és szabadon eszmét cserél­hetnek. Sajná­lom, hogy több kollégánk* nem tudott eljönni, de a szándék megvolt, és nem a szervező­kön meg a ható­ságokon múlott, hogy így történt. Boldog voltam az este, s nagyon jól éreztem magam: a népzenei bemuta­tón megbizonyosodtam a felvidéki magyarság életerejéről, népzenei kul­túrájának tisztaságáról, arról, hogy fertozésmentes ez a népdalkultúra, hogy tudatosan ápolják és fejlesztik. Összehasonlítva az eddigi gyűjte­ményekkel, úgy tűnik, továbbfejlő­dött. Szeretnem, ha a következő években is találkozhatnánk. Remé­nyeink szerint most a Kárpátalja kö­vetkezne, vagy Románia. Ha addig a délvidéki nemzetiségi konfliktusok végére pont kerül, ott is megszer­vezhető egy ilyen konferencia. Min­den második évben találkoznánk Kecskeméten, a közbeeső években pedig a határon túli magyarlakta terü­leteken. Még Ausztria is szóba jöhet. * * * KATONA ISTVÁN neve után Bécs áll a zárójelben. „Néptánctorzu­lások a színpadon” címmel adott elő, de azt is elmondta, mi tetszett neki, s mi nem. — Ez a fórum mindenképpen kö­vetendő példa. A csekély érdeklődés, nem tudom, a szervezőknek köszön­hető-e, vagy az emberek spontán lus­tasága az oka. Pedig színvonalas tu­dományos konferenciáról van szó, ahol a Kárpát-medencében élő neves magyar tanárok, tudósok tartanak előadásokat. Tehát akkor funkcionál­hatna igazán, ha az itt élő kórusveze­tők, tanárok is itt lennének, ha ezeket LISZKA JÓZSEF: Itt van a magyar népzenekutatás szine­­java KUSZÁK TIBOR felvételei a szakmai tapasztalatokat haza is vi­hetnék és használhatnák. így sajnos megint úgy néz ki, hogy a szakem­berek egymásnak mondják el, amit e­­gyébként is tudnak. Mondhatnám úgy is, hogy köztünk marad... A tanácskozást az „Európai Kulturális Örökség Napjai” című rendezvénysorozat részeként szer­vezték. Á résztvevőket szombaton este SZENASSY ÁRPÁD, Komá­rom város alpolgármestere fogad­ta. Reméljük, ez a találkozó is hoz­zájárult ahhoz, hogy itt, a Kárpát­medencében megtaláljuk egymás­hoz az utat. Akar nádi hegedűvel is... SZÉL JÁNOS Jubiláló gimnázium Fejezetek egy iskola életéből Nyolcvan esztendő ballagott el az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium felett. A néhány társadalmi változást és államrendszert megélt is­kola tiszteletre méltó korával gazdag történelmet mondhat magáénak. A múlt századbeli Hont vármegye természeti adottságai és történelmi múltja nem nagyon kedvezett a városi élet kibontakozásának. Noha Ipolyság kedvező fekvésű volt, különböző okok miatt nehezen tudott csak várossá fejlődni, még annak ellenére is, hogy 1806-tól megyeszékhellyé lett. A fejlő­dés azonban nem állhatott meg. A kis­város jómódú polgárai, akik korábban távolabbi vidékeken iskoláztatták cse­metéiket, rájöttek, hogy célszerűbb, ha Hont vármegye székhelyén alapítanak egy középiskolát, ahol nemcsak saját gyermekeik, hanem a város és a kör­nyék szegényebb sorsú, ám tehetséges gyermekei is középfokú műveltséghez juthatnak. S ez már nemcsak a város ügye volt. Több évig tartó előkészüle­tek után 1913. szeptember 4-én hatal­mas ünnepséggel megnyílt a hőn óhajtott főgimnázium. Áz I. és a II. osztállyal induló új in­tézet ideiglenes helyiségekben kezdte meg működését: a Honti Kaszinó áten­gedte emeleti részét, a városháza nagy­terme pedig tornateremmé alakult. Az iskola igazgatói székébe BARCZAN ENDRE, jó képzettségű, mély szociális érzékkel rendelkező tanár került. A környék szegény tanulóinak támogatá­sára megalakult a Főgimnáziumi Segí­tő Egyesület. Az első világháború kitörésével az iskola helyzete is rosszabbodott: a ta­nárok nagyobb része hadba vonult, s a szegény szülők gyermekei is kimarad­tak az iskolából. Az itthon maradt taná­rokat a polgári leányiskola tanítónői se­gítették ki a tanításban. Az 1918-19-es tanévben a tanítás hosszabb-rövidebb ideig szünetelt. A háború okozta sokrétű veszteség az iskola további sorsában is megmu­tatkozott. Az 1925-29-es évek között már komoly gondok jelentkeztek 1926-ban az iskola élére LYSY MÁ­TYÁS került, aki szinte faluról falura járva gyűjtötte össze az értelmes gyer­mekeket. Az 1928-29-es év legna­gyobb vívmánya az volt, hogy a kisvá­ros a legszebb épületét, az 1900-ban épült pénzügy-igazgatósági épületet díjmentesen az iskola rendelkezésére bocsátotta. 1929-ben az iskola meg­kapta a régi községi óvoda épületét is, ahol kollégiumot rendezett be a távo­labb lakó diákok számára. A két világ­háború közötti időszakban a szegény családból származó diákok taníttatására Segélyező Egyesület alakult, amely anyagiakkal es egyéb juttatásokkal tá­mogatta a rászorultakat. Ezekben az években az iskola diákjai jelentős kultu­rális és sporttevékenységet is kifejtettek. 1930-ban megalakult a szülői munkakö­zösség. Az _ 1934-38-as években MIKU­LÁS HORNAK volt az igazgató. 1938 változást hozott az iskola éle­tében. Az intézet élére ismét magyar tanár került. JANKOVICS FERENC személyében. Az, intézmény új neve Magyar Királyi Állami Szondv György Gimnázium lett. A tanítás többé-keves­­bé a régi koncepció szerint folyt, s így a szlovák nyelv tanítása valamennyi osztályban kötelező maradt az I. osztály kivételével. A II. világháború éveiben a tanítás akadozott, s végül a gimnázium épületét a Szovjet Hadsereg tábori kór­háznak rendezte be. Noha a háborús idők a gimnázium épületét igencsak megrongálták, az i­­polysági gimnázium az elsők között volt, ahol 1945 tavaszán — szlovák nyelven — megkezdték a tanítást. JÓ­ZEF FRANO tanárt bízták meg az isko­la újjászervezésével és ideiglenes veze­tésével. A diákok számának megnöve­kedése következtében bővíteni kellet a tanári kart, sőt az 1946-47-es évben az érdeklődés miatt reálágazatot is kellett indítani. Az 1948-as fordulat után az iskola vezetése is követte a korabeli politikai irányzatot. 1953-ban megalakult a szlovák nyelvű Tizenegyéves Iskola. Még ab­ban az évben megnyílt a Magyar Taní­tási Nyelvű Tfzenegyéves, iskola is, amelynek DIOSI KORNÉL lett az igazgatója. Ettől az időtől kezdve léte­zett külön a szlovák és külön a magyar tanítási nyelvű iskola. A magyar in­tézmény igazgatója 1955-57 között SÁGI TÓTH TIBOR. 1957-65 között pedig KÖTELES JANOS volt. A következő átszervezés 1965-ben valósult meg, amikor az alap- és a kö­zépiskolák ketté.váltak. A Magyar Ta­nítási Nyelvű Általános Középiskolát 1965-74 között SINGER AMBROZ igazgatta. Az alapiskolától való külön­válás számos gondot okozott: nem volt elegendő helyiség sem a tantermek, sem a szertárak részére. Segéd­eszközöket is az alapiskola kölcsönzött. 1965-ben először jelent meg mindkét iskolában a diáklap, Prameh, ill. Diák címmel, amelynek hasábjain az iskola diákjai bontogatták szárnyai­kat, próbálgatták ceruzáikat, tollaikat. 1963-ban megalakult a József Altiig Irodalmi Színpad, amely VAS OTTÓ tanár vezetése alatt főleg az országos fesztiválokon való folyamatos szerep­lése következtében országos hímevet szerzett. Az 1960-70-es években ismét jelen­tős változás történt az iskola struktú­rájában. Megnyíltak az első gimnáziu­mi osztályok, s kezdetét vette a közép­iskola folyamatos átalakulása négyéves gimnáziummá. Egyaránt létesült hu­mán- és reáltagozat is. Az 1974-es iskolai évben az iskola vezetését CSÖMÖR BÉLA vette át. Mivel az iskola vezetése egyre inkább sürgette egy nagyobb és korszerűbb épület felépítését, 1975. május 8-án döntő lépés történt, egy új gimnáziu­mi épület alapkövét rakták le. Az 1980-81-es tanévet mindkét gimnázi­um az új, korszerű épületben kezdhette meg. Szakmai szempontból is javultak a feltételek, s az 1981-82-es évtől az is­kola órarendje újabb szaktantárgyakkal gyarapodhatott: bevezették a mező­­gazdasági, a gépészeti és a közgazdasá­gi tantárgyak oktatását. Az 1989-es rendszerváltás szele meg­bolygatta a gimnázium életét is. Am csakhamar elcsitultak a kedélyek, mert a legfőbb szempontot mindenki jól is­merte: a tanárnak tanítania, a diáknak pedig tanulnia kell. Ez a szabály pedig kölcsönös együttműködésre, lelkiis­meretes munkára kötelez. RÉDLI MARGIT Nehéz ma diáknak lenni A PÉNZ BESZÉL... Országunk gazdasági hanyatlása rá­nyomja bélyegét az iskolákra, a tanu­lókra is. Jócskán megdrágultak a tanszerek, ráadásul az idén kölcsön­zési díjat is kellett fizetni a tan­könyvekért. Nehéz ma gimnazistának lenni, derült ki abból a beszélgetés­ből, amelyet a pozsonyi Duna utcai gimnázium harmadikos és negyedi­kes diákjaival készítettem. — Mennyi pénzzel gazdálkodtok, és ebből mire telik? ILDIKÓ Az idén sokkal több pénzre van szükségünk, mint tavaly. A kollégiumért azelőtt 40 koronát fi­zettünk, most 200-at. Az étkezésért 300 koronát kémek, s ha ehhez még hozzászámítom az utazást és a heti költőpénzt, akkor bizony nem túlzók, ha azt mondom hogy otthonról egy félhavi fizetést elhozok. EMESE Ildikó és én is a Lévai járásból vagyunk. Idáig hatvanszáza­lékos kedvezményünk volt az autóbuszokon, de ezt most eltörölték. Egyetlenegy kedvezményes járatunk máradt, amelyet Ipolyságról indíta­nak. GABRIELLA Én tglán kicsit jobb helyzetben vagyok. Éberhardról utazom, és a havijegyem csak hu­szonhét koronába kerül. A havi ebéd kétszáz korona — szerintem megéri, hiszen, ha csak egy hot dogot és üdí­tőt vennék naponta, azt sem úsznám meg húsz koronánál kevesebből. He­tente általában egyszer arra is van mód, hogy összejöjjünk az osztály­társakkal, barátokkal, s megigyunk egy kávét. Ez talán nem luxus!... CSABA Néhány szót talán mon­danék a kollégiumról, mivel magam is ott lakom. Ott is emelkedtek az árak. A kokszért mindent egybevéve havi 850-et kell leszurkolnunk. Hát a kaja, az nem valami nagy szám, de azért tűrhető. Nem tudom, ki hogy van vele, én kijövök heti 200 korona zseb­pénzből. Áz utazásom kedvezményes, mivel a szüleim a vasútnál dolgoznak JUDIT Pozsonyiként talán keve­sebbet költők mint a „bentlakók”. Vi­szont nem ízlik a menzakoszt, így lé­nyegesen többe kerül az étkezés. Az árak rettenetesek! A minap majd has­ra estem az egyik papírüzletben, ahol néhány füzetért 150 Koronát fizettem. A könyvekről inkább nem is beszé­lek... MARIÁN Pozsonyi vagyok, de két testvérem van. Hármunknak fél ezres csak az ebéd, ehhez jön még a havi villamosbérlet. Nincs fix zseb­pénzem. Ha szükségem van pénzre, akkoj- otthon kérek. AGNES Dunaszerdahelyi járás­ból való vagyok. Csak átszállással tu­dok Pozsonyba utazni, ami nem olcsó mulatság. Ráadásul egyáltalán nem eszem húst, ezért a suli étkezdé­jébe sem járok, mert ott mindennap húsételt készítenek. így aztán enniva­lóra sokat költök. — Gondolom, mindannyian to­vább akartok tanulni. Vajon nem ár­­nyékolja-e be ezt a szándékotokat az, hogy a főiskolákon és egyetemeken tandíj bevezetését tervezik? MARIAN Szerintem mindenkép­en van értelme a továbbtanulásnak, iszen gimnáziumi végzettséggel na­gyon nehéz elhelyezkedni. Ha vi­szont tandíjat kell fizetni az egyete­meken, akkor eljöhet az az idő, hogy csak a pénzesebbek fognak odajárni. Hallottam például, hogy a művészeti főiskola egy vagyonba fog kerülni, de borsos lesz az ára a jogi, a közgazdász s elsősorban a menedzseri diplomának is. S hogy én hova készülök? Még nem döntöttem — vagy a jogira vagy a köz­­gazdaságira. Angol nyelvi alapiskolába jártam, és ez is befolyásolja válasz­tásomat. GABRIELLA Szörnyű, ha valaki­nek gyermekkorától van egy dédel­getett álma a jövőről, és anyagiak hiányában soha nem érheti el. Szo­morú, hogy mostanáig a protekció alapján, ezután pedig az anyagi le­hetőségek, a tehetősség függvényé­ben lehet diplomához jutni. Még mindig nem a tudás a döntő. Való­színűleg a közgazdaságit választom — ezzel a képesítéssel talán köny­­nyebben el tudok helyezkedni. ' Köszönöm a beszélgetést, és terveitek eléréséhez sok sikert kí­vánok. VIDA JULIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents