Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-04 / 5. szám
1993. augusztus 4• sz. SZABAD ŰJSÁG 7 Helyzetjelentés a tiszacsernyöi „szárazföldi kikötőből”: DAGÁLYRA VÁRVA A tiszacsernyöi vasútállomás várótermének falán még ott díszelgett két „volt” országnak a múlt furcsa rediktumává öregedett címere, középütt egy hatalmas falfestménnyel, amely egy 1945-ben Prágába bevonuló tankot ábrázol, „fedélzetén” vidám „felszabadítókkal”. Ha kilépek az épületből, szembe találom magam azzal a híres-hírhedt mozihelyiséggel, amelyben egykoron egy zsákutcába jutó ideológia két ellenlábasa vívta macskaegér harcát. Akkortájt, nagykaposi diákként én is „külső résztvevője” lehettem a prágai tavaszt télbe sodró zűrzavaros határ menti egyezkedéseknek. Az utca végében ólálkodva lestük a katonákkal körülvett épületet, ahol egy korszak tragikomédiájának a végjátékát „adták” — műsoron kívül. Egy másik alkalommal ugyancsak lélegzetvisszafojtva kémleltük az alig néhány száz méterre innen szigorúan őrzött vonatfölkéket, ahol a drámai folytatás zajlott... Az utcáról, a peronon át felmegyek a vasúti átrakóállomást. Közép-Európa legnagyobb szárazföldi kikötőjét átívelő hídra, hogy az elém táruló képre rávetítsem a múlt emlékeit. Ugyanis éveken át (az iskolaidő hétvégéin) én is cselekvő részese voltam az itt bonyolódó KGST-kereskedelemnek. Alkalmi rakodómunkásként, szegényebb sorsú diáktársaimmal együtt a végkimerülésig cipekedtünk: egy félelemszülte széles nyomtávú rögeszme-sínpárok ..tehermentesítésében”. Cementet gyapotot, műtrágyát, vasércet, üveget raktunk át a hajónyi szovjet vagonokból a csónakszerü csehszlovák kupéba... Ahogy elnézem a kikötő mai gyér forgalmát, arra gondolok, hogy a tajtékzó politikai hullámverések elcsitulásával, a gazdagság berkeiben, öbleiben beköszöntött az apály. A forgalmat fenntartó, a kereskedelmet éltető „víz” visszavonult. Még a Potemkinlagúnáknak számító területek is szárazon maradtak. Csak az utódbirodalomra maradt végtelenített rozsdás szögesdrótból álló korallzátonyok maradtak meg intő valóságként az innen alig pár száz méterre lévő (immár) szlovák—ukrán hatávonalon... Csendes(ebbek)ek a hajnalok Szemlélődésem közepette munkásokkal találkozom. Letelt a műszakjuk. Egy idősebb férfi kérdéseimre tömör válaszokat ad ugyan, de a nevét nem hajlandó elárulni. — Nézze uram, ami még hátra van, az nem múlott el — mondja rezignáltam — Engem már nem lehet többé átejteni. Mert aki „szól”, annak (most méginkább) betörik a fejét. S én nem akarok az utcára kerülni. Meg különben is, mi értelme van manapság a beszédnek? Szócsépléssé, falra hányt borsóvá változtatnak minden igaz hangot. figyelmeztető útmutatást. No. nem a saját üzemünkre gondolok most elsősorban, hanem a Duna-parti fővárosban dúló politikára. A mi helyzetünkről csak annyit szeretnék elmondani, hogy az országnak ebben a csücskében olyan áporodott a levegő, mint egy elhanyagolt budiban. Nincs aki érdemben felpártolná a melós érdekeit, az emberek agresszívak, a szomszéd goromba, a hivatalnokok veszekedősek, a kollégák pedig fölöttébb ingerültek. És mindent ólmos ködként ölel át a csontjainkig ható bizonytalanság. Munkánk még egyelőre van, de az is fogyófélben. Ha azt mondom, hogy a forradalom óta felére, a szétválást követően pedig még tovább csökkent a két csonka ország között lebonyolított árucsere-forgalom, akkor mindent megmondtam. A múlt időkben óránként négy-öt szerelvény hagyta el a kikötőnket, most jó, ha egy— kettő kigördülhet innen. A munkahelyi körülmények évtizedek óta szinte semmit se változtak. Az átrakodó technikánk úgy viszonyul a világ elöbbrehaladottabb országaiban használatos csúcstechnológiákhoz, mint az ökrösszekér az űrrakétához. S már ott tartunk, hogy az izzadságos munkavégzés után még le sem zuhanyozhatunk a megszokott helyeken, mert valamilyen oknál fogva korlátozzák a melegvíz-szolgáltatást... De vegye úgy, hogy semmit se mondtam önnek. Már több évtizede húzom az igát ezen a munkahelyen, de a félelem mindmáig nem uralkodott el rajtam. Sajnos, ezt is meg kellett élnem, mert teljesen megbolonult körülöttünk ez a világ... Na minden jót, már mennem kell, mert lekésem a munkásbuszt, és otthon vár a család... Ha többet akar tudni, hát kopogtasson be az állomásfönökhöz, az megértő, jó ember, csakhát ö sem csodatévő... r Ázsiai késésben A kopogtatásra igen a válasz. Szerencsém van, Horváth József állomásfönököt az irodájában találom. Elmondja, hogy őt 1990 januárjában nevezték ki erre a posztra. Tehát az azóta eltelt időszakról van bővebb áttekintése. — 1990-ben még a vasúton is a lendkerék tehetetlenségi nyomatékának hatásával bonyolódtak a dolgok. Majd minden lefékeződött, s most nálunk is félgőzzel üzemel az átrakóállomás. A behozatal, pontosabban az itt átrakandó árumennyiség 1992- ben az előző évhez képest 40, a kilencvenes esztendőkhöz viszonyítva pedig mintegy 50 százalékkal csökkent. Az idén pedig további harmincszázalékos visszaesés tapasztalható. A kiviteli statisztika is hasonló számadatokkal „dolgozik”. Az ország kettészakadása óta érezhetően tovább csökken a Csehországból érkező áru. Azelőtt naponta több tucat vagonnyi Liaz és Tatra teherkocsit, valamint cipőféleséget léptettünk ki az országból, most viszont hetente alig akad egy-két vagonravaló belőlük. Előtérbe lépett a cserekereskedelem. Mi főleg élelmiszert küldünk Ukrajnába és azon túlra. Cserébe műtrágyát, gyapotot, valamint nyersanyagot (vas- és mangánércet, farönköket) kapunk. Újdonságnak számítanak a Keletről Nyugat felé (is) küldendő szénszállítmányok. Továbbá naponta mintegy 2500 tonna dúsított ércet rakunk át az Ausztriába irányuló vagonokba. Összességében az átrakodó vágányokon naponta mintegy 25 ezer tonna belföldre irányuló árut mozgatunk meg, még az ötvenes évekből származó technikai-műszaki felszereltséggel. Modernizálni, újítani kellene, de a magára maradt szlovák vasútnak erre nincs (elegendő) pénze. A vasércet még ma is az ősi technikával, lapáttal, csákánnyal, többnyire kézi munkaerővel szabadítjuk ki az orosz vagonokból. Vagonfordító berendezésre Csemyő valahogy nem jogosult, holott a kassai vasgyárban és a vajáni hőerőműben is rendelkeznek ilyesmivel.Tiszacsemyőn a szlovák vasút minden gondja-baja kicsiben megtalálható. A nálunk befolyt pénz a közös kasszába vándorol, ám az állami költségvetésből aránytalanul keveset kapunk vissza, ezért a jövőbeni helytállásunk és a rakodóállomás gazdaságos üzemeltetése szempontjából feltétlenül szükséges beruházásokat nem tudjuk kivitelezni. A jövő (vas)útjain — Tudvalévő, hogy a két ország között a hidasnémeti közúti átkelőhe - lyen kívül ez az egyetlen olyan „zsilip”, amelyen keresztül a teher- és a személyforgalom lebonyolódhat. Már csak ebből a tényből kiindulva is megkülönböztetett figyelmet kellene fordítani a tiszacsernyöi vasúti csomópont fejlesztésére. Vajon e geo- és gazdaságpolitikai szempontból is fontos helyen milyen elgondolásokkal, tervekkel készülnek fel a jövőre? — Elképzeléseink megvalósítását a szállító cégekkel való szorosabb együttműködéssel szeretnénk beindítani. A jövőt illetően minden bizonynyal megélénkül a Nyugat-Európa és Ázsia közötti kereskedelem, amelyben a vasútinak különösen fontos szerepjut majd. Időben fel kell hát készülnünk a „tranzitolásra”. Várható, hogy Ágcsemyő mellett közúti átkelőhelyet nyitnak, a majdan élénkebbé váló személyforgalom és a kamionos teherforgalom számára. Tudomásom szerint Tiszacsemyő és Ungvár polgármesterei már egyezségre is jutottak. Mi pedig szeretnénk, ha az itt belépő, a Csehországba vagy Nyugat-Európába irányuló kamionok a szabad kapacitással rendelkező vasúton folytathatnák tovább az útjukat. Ezzel a kombinált szállítási módszerrel egyrészt gyorsítani lehetne a forgalmat, másrészt az alacsonyabb szállítási költségek mellett még a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve is az ország gazdagodását szolgálnánk. Vigyázz, ha jön... a gázelzáró! — A vasutat igénybe vevő szállító cégek milyen hajlandóságot mutatnak az együttműködésre? Munkálatok az ércsorompón — Sajnos mi sem léphetünk ki az ördögi körből, azaz nekünk is sok a kinnlévőségünk. S mivel a szállíttatóink közül sokan fizetésképtelenek, ez esetekben mi adósokká válunk, aminek számunkra érezhetőek a következményei. A napokban beállított hozzánk a kelet-szlovákiai gázmüvek egyik szerelője, és egyszerűen elzárta a minket energiával ellátó gázcsapot. Az ok: a vasútnak mintegy 100-150 ezer korona hátraléka van a gázszolgáltatókkal szemben. A barátságtalan gesztusnak az lett a következménye, hogy komoly gondjaink akadtak a melegvízellátásban. Még szerencse, hogy vannak szénnel fűtött kazánjaink is, így legalább egyes részlegeken biztosítani tudjuk a munkások tisztálkodási feltételeit. Az üzemi konyhát is sikerült átállítanunk elektromos üzemeltetésre, a munkásszállónkon azonban — ahol különféle kereskedelmi cégek, és külföldi üzletkötőket fogadó vállalkozók is tartózkodnak — kínos, egyenesen tarthatatlan a helyzet... Egyelőre megbecsült „dokkmunkások” Az állomás vezetőjétől még megtudtam, hogy eddig nem került sor számottevőbb létszámcsökkentésre. A múltban közel 3 ezer munkást és alkalmazottat foglalkoztató átrakodóállomáson jelenleg 2300-an teljesítenek szolgálatot. Az elbocsájtások helyett kihasználják a korkedvezményes nyugdíjaztatást, amivel eleddig mintegy 200 munkás értett egyet. A 80 fős takarítógárda önállósította magát. A fölöslegessé válók maradék részét pedig átképezik másféle munkára. A térségben tapasztalható nagyméretű munkanélküliséggel magyarázható, hogy egyre többen jönnének a vasúthoz. Az idénymunkásokat immár a jelentkezők népes „seregből” válogathatják ki, rátermettségüknek megfelelően. Akinek nincs szerencséje a vasúttal, ezentúl akár Kárpátaljára is átrándulhat a Tiszacsernyőből naponta indított oda-vissza járatú személyvonattal. Az itthon maradt „dokkmunkások” pedig egyelőre jó szélre és az átrakodó állomás „hátára vevő” dagályra várnak. Remélhetőleg nem esélytelenül... KORCSMAROS LÁSZLÓ (Fotó: archív) Az átrakóállomás központja Mennyire jó üzlet ma egy vegyesbolt? Egy család megélhet belőle Jfalán így lehetne a legrövidebben jellemezni a Forró Vegyesboltot Gután: Valójában nem egy hagyományos kis vegyesboltról van szó. de ennél megfelelőbb nevetet nem találtak neki a tulajdonosok. Nem akartak idegen kifejezést használni. Végül is az árukínálatát tekintve igencsak vegyes az üzletük, így megmaradtak ennél az elnevezésnél. Az én figyelmemet elsősorban a kirakatban lévő könyvek kötötték te — egy kis könyvesboltnak megfelelő kínálattal rendelkeznek. A ma annyira közkedvelt szerelmes regényektől, a divatos könnyű irodalomtól kezdve az ismeretterjesztő könyvekig, mesekönyvekig. gyógynövénykalauzokig és természetesen szakácskönyvekig van itt minden. Még Jókai is. A könyveken kívül igencsak bő választékban kínálják a magyarországi hetilapokat és a hazai újságokat is. A könyvek mellett néhány polcon tusfürdők, kozmetikumok, tisztítószerek sorakoznak — ezekből is megfelelő a választék, ahogyan a játékszerekből, hajcsatokból, napszemüvegekből is. Kapható itt déligyümölcs, s mellette hazai paprika és paradicsom, de van vetőmag is — vegyszereket az élelmiszer miatt nem tartanak. Üdítők dobozban, műanyag flakonban. A hűtőben jégkrém. Röviden ennyi a kínálat. A bolt tulajdonosát Forró Terézt kérdeztem, hogyan sikerült a boltot beindítani. — A piacon zöldséget, gyümölcsöt árultam. Itt. a szüleim házában ruhaüzlet volt, de mert nem ment igazán jól, kiköltözött innen. A szüleim azt mondták, nem adják már ki a helyiséget idegennek, inkább költözzek ide én. Áruljam itt a zöldségünket. Haszonbért nem fizetek, mert hát én itt itthon vagyok, hogy legyen aki öregségükre gondozza őket. Szóval zöldségboltnak indult, és így is működött, míg meg nem alakult a Csemart. Tőlük kaptunk újságokat, később itt— ott könyveket is. Mióta a lányom is itt dolgozik, bővíteni kezdtük a kínálatot. O szerzi be az árut ,és végzi az összes papírmunkát. — Gazdag az áruválasztékuk. Tükröződik ez a forgalomban is? — Azt szeretném, hogy ha ide bejön a vevő ne csak egyfajta árut találjon. Ha vesz valamit, mondjuk egy újságot, vehessen mellé ajándékba könyvet vagy valami mást, a gyereknek játékot, gyümölcsöt. Ezenkívül mindig van kimondottan a szezonnak megfelelő árunk is. mint például a vetőmag, nyár elején a napszemüveg vagy az úszógumik. A forgalomra nem panaszkodhatunk, de olyan jól nem megy a bolt, mint ezelőtt I—2 évvel. Jobban volt az embereknek pénzük. Most pedig nincs. A hónap végére érezhetően csökken a forgalmunk, az újságok még ugyan elfogynak, de a többi áru kevésbé. — Az árubeszerzés hogyan történik? — Főként szállítóktól kapjuk. A postai hirlapszolgálattal azonban gondjaink vannak, mert nagyon rugalmatlan. Hónapokba telik, míg megkapjuk a megrendelt új lapot, és ha lejelentünk egy újságot, vagy többet-kevesebbet rendelünk meg belőle, szintén eltelik I—2 hónap, amíg reagálnak. Van persze olyan árunk is, amit a raktárakból magunk hozunk. — Szeretné tovább bővíteni a kínálatot? — Nem, megfelel, ami most van. Polcokat szeretnénk venni a boltba, és szükségünk lenne egy fagyasztóra is. Már elég régóta áruljuk az Algida termékeit, de sajnos, nem kaptunk hozzá hűtőt. Talán azért, mert a boltnak van egy fagyasztója is, de most már az az egy kevés. Sokan ugyanis kaptak az Algida termékekhez fagyasztót is, főképp azok, akik csak most kezdték árulni ezeket a jégkrémeket. Már néhányszor telefonáltunk az ügyben, de csak ígeretet kaptunk. — Összegzésképpen: jól megy ez a vegyesbolt? — Ebből nem lehet egyik napról a másikra meggazdagodni. Már harmadik éve működik a bolt, de az árukészlet feltöltése, a forgalom bővítése csaknem az egész hasznot felemészti. A cseh—szlovák különválást is megéreztük, mint minden vállalkozó. Raktárkészletünk nincs, minden a polcokon van, fokozatosan feltöltjük a készleteket. Nem árulunk drága termékeket, ezért a hasznunk sem nagy, de biztonságot nyújt az állandó kereslet és ezzel az állandó forgalom. Megélünk belőle — vonja meg a mérleget Forró Teréz lánya, Gogh Katalin. (siposs)
