Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-18 / 7. szám
1993. augusztus• sz. SZABAD ÚJSÁG 5 Lássuk, miből élünk? Egyenlők és egyenlőbbek Mindmáig egyetlen szót nem írtam le az ellen, hogy mennyit keresnek a képviselőink (a parlamentiek), minisztereink és egyéb főhivatalnokaink, az alkotmányos méltóságok. Gondoltam: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré...” S gonfdoltam, ha annyi lesz a fizetésük, amennyi most, nem lesznek többé ráutalva másod-, harmad-... tizenvalahányad állásra, hanem azt az egyet, a fő állásukat tisztességesen betöltik majd. És vártam, hogy megszületik az ún. összeférhetetlenségi törvény parlamenti képviselőinkre, minisztereinkre, főhivatalnokainkra, egyéb választott méltóságainkra vonatkozóan is, s ez majd lehetetlenné teszi, hogy a parlamenti képviselő úr pl. gazdasági tanácsadói irodát tartson fenn és ott benfentes információit árulja, miközben titoktartásra kötelezi a törvény; vagy a járási és körzeti hivatalok egyikének-másikának vezetője legyen, netán kórházigazgató és „tiszteletdíjas” ügyvezető, elöljárósági tag egy, két vagy több magánvállalkozásban egyszerre. Vártam, hogy vége szakad a régi jó bolsevista gyakorlatnak, mely szerint ha valaki véletlenül bekerül egy funkcióba, annak minimum további tizenkettőt kell a nyakába akasztania, különben nem ember, főleg nem főember. Vártam, hogy eljön végre az idő, amikor egy főállásban kell tisztességesen és mindent beleadva dolgozni, s az érte járó fizetésből majd meg is lehet élni. Legalább úgy, hogy az alapvető létszükségletek megszerzése ne legyen gond. De ez még odább van. Most nehéz időket élünk. Nehéz a megélhetés. Most folyik a gazdasági rendszerváltás, most nyílik egyre tágasabbra a szociális olló. Most dől el, ki lesz ebben az országban a felső tízezer, a gazdag „krém”, s ki szakad le végleg, ki lesz a tál alján kicsapódó savó... Nos, most úgy látom, eldőlt, ki akar a felső tízezer lenni. A képlet egyszerű: aki ott van a hatalomban vagy a hatalomnál. A parlamentben (és onnan eredően a kormányzásban, az ún. államigazgatásban). Mert alapvetően a parlamentben dől el sok minden. Ott dőlt el például, hogy a minimálbér bruttó 2200 korona mindenféle járadék nélkül, a képviselői bér pedig 14-15 ezer korona, további legalább 10 ezer korona adómentes kiadástérítéssel... A parlamentben ról kell dönteni: mennyit kapjon az, aki betegállományban van. Nézzük csak! Ha a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője a beteg — mondja a törvény, melyet a potenciális betegek önmaguk számára hagytak jóvá —, járjon neki havi fizetése nyolcvan százaléka. Elvégre a képviselő nem akárki. O a demokrácia őre. Nem olyan, mint a Pista vagy a Mari! Mert Pistának vagy Marinak egy általánosabb érvényű törvény értelmében jóval kevesebb százalék jár a havi béréből, ha beteg. Sőt! Most tovább kívánja csökkenteni. Egészen ötven százalékig. Hogy kevesebb legyen a beteg. Vagy hogy aki beteg, az is dolgozzon, ne lazsáljon, ha úgy kívánja az ország. Ha egy beteg nem megy betegállományba azért, mert a betegse-Mennyit keres a köztársasági elnök és a parlament tagjai? Tisztség Havi alapbér (bruttó) Köztársasági elnök 59 600 A parlament elnöke 14 900 Alelnök 14 900 A parlament képviselője 14 900 Költségtérítés Beosztási Összesen (adómentes) járulék 40 000 99 600 10 430a) 15 000 40 330a) 11 920b) 41 820b) 10 430a) 10 000 35 330a) 11 920b) 36 820 10 430a) 25 330a) 11 920b) 26 820b) Megjegyzés: a) — pozsonyi lakhelyű egyén b) — Pozsonyon kívüli lakhelyű egyén dőlt el, hogy a független bíráskodást megalapozandó bruttó 5-15 ezer koronát kereshetnek a bírák (éveik számától függően), de tilos nekik bármiféle más gazdasági tevékenységgel foglalkozniuk... A bírónak még csak egy ia-fia kis káeftéje sem lehet, mert az már okot adhat valamiféle elfogultságra... A parlamenti képviselők pedig éberen őrködnek afölött, nehogy a bíróság elfogult legyen. (Hogy legfeljebb korrupt lesz, az bagatell.) A vállalkozó lelkű honatyáknak csak jól jön. ha egy esetleges jövőbeni peres eljárás során egy havi bérükkel megválthatják majd a nekik megfelelő ítéletet... Úgy kezdem: mindeddig egyetlen szót nem írtam le az ellen, hogy mennyit keresnek képviselőink. Most azonban leírom: szerintem annyit, amennyit nem szégyellnek. Hogy hogyan, azt már fentebb vázoltam. S hogy miért tehetik meg mindezt? Mert egytől egyig olyanok, amilyenek. Aki polgári elvekről szaval a nemzeti alapon állókkal szemben, rögtön feladja polgári elveit, ha a pénzéről van szó. Aki jobboldalinak mondja magát, összeborul a baloldalival, a szociális egyenlőséget valló meg a kölönbségek eleve elrendeltségét hirdetővel, ha argélyből legfeljebb már csak éhen halhatna a családja, s inkább dolgozni fog, sokkal jobbak lesznek a statisztikák. Egyből egészségesebb ország leszünk, főleg náthaláz idején, mert akkor mutathatjuk majd ki igazán, hogy íme: Szlovákiát még az influenza-vírusok is elkerülik. Az lesz a tökéletesen szép kép országunkról! „A demokrácia a többség diktatúrája" nyilatkozta bölcsen egy újsütetű forradalmárunk 1990-ben. Én ezt itt és most korrigálni szeretném. Ilyen módon: Ez a demokrácia a parlamenti többség diktatúrája. Csak ennyi a különbség a demokrácia meg a között, ami itt nálunk van. A betegsegélyekről szóló kétfajta törvény csak ennek a legfényesebb bizonyítéka. Ha anekdotázó kedvemben lennék, kacagnék rajta, hogy a szlovák törvényhozás Gyevitől vette a példát. Ott volt az divatban, hogy rendelet rendeletet ért, de mindegyik tartalmazta: ez általánosan kötelező mindenkire nézve, „kivéve a gyevi bírót”, aki a rendeletet kiadta. Hogy mi lett a vége, tudjuk... S hogy nem vagyok anekdotázó kedvemben, annak csak egy oka van: semmi kilátás nincs rá, hogy egyszercsak a mi parlamentünkben is megjelenik Mátyás király, hogy helyére tegye, amit kell.-gyurkovits-A királyhelmeci kórháznak — mely a tőketerebesi egészségügyi intézmény közvetlen irányítása alá tartozott — évtizedeken át meglehetősen rossz híre volt. Bodrogköz lakossága körében elterjedt volt a nem éppen hízelgő, de az itt uralkodó állapotokról sokat sejtető „Lókórház” megnevezés. Nyílt titoknak számított, hogy az orvosi etika betartatásával itt is bajok vannak. A kiszolgáltatott betegek persze csak egymás között merték szóvá tenni a visszásságokat. így a súlyos visszaélésekre, a „műhibával” illetett tragikus esetekre már csak a társadalom ideológiai berendezkedése miatt sem derű Ihetett fény. Ugyanis a bajok elkendőzése elsőrend ű-ra ngppolitika feladatna Iszámított. Sietek elmondani, hogy az alábbi írásban nem az átkos múlttal kívánunk foglalkozni — bár a királyhelmeci „dosszié” is megérdemelne egy esettanulmányt —, hanem az önállóságát elnyerő kórház jelenlegi helyzetét, és „megtisztult” vezetőségének humánustörekvéseit szándékozunk elemzés tárgyává tenni. Az egészségesebb egészségügyért Kórház az önállóság és a gyógyulás útján Gyógyító válás A királyhelmeci kórház 1992 januárjában „szakított” terebesi „felettes énjével”. Ekkor került az önáló intézmény élére dr. Kövér Péter, aki ezt megelőzően két évtizeden át fogorvosként tevékenykedett a városban és a környéken. Vajon a „birtokon kívülről” érkező szakorvosnak mennyire sikerült (orvosi kifejezéssel élve) diagnosztizálni eme kór-ház szindrómaszerű nyavalyáit? És a helyes kórisme birtokában ugyan rendelkeznek-e kellő feltételekkel és eszközökkel ahhoz, hogy a gyógyulás útjára tereljék a mások gyógyítására hivatott Házat? A menedzseri végzettséggel is rendelkező igazgató „látleletéből” érdekes és tanulságos helyzetjelentést készíthetünk. Kövér Péter szerint a tőketerebesi kórháztól történő különválás nem rontotta meg a két intézmény viszonyát. A gazdasági jellegű önállósodást követően újszerű, európai szellemiségű irányítási rendszert vezettek be, és feszes ütemterv szerint megkezdték a kórház eladdig hiányos műszaki felszereltségének a pótlását. Közben továbbra is élvezték a terebesi kórház szakmai jellegű támogatását, ahonnan a vérkészítményeket is kapják. — Nézze, tőlem eleve távol állt a tekintélyelvű irányítási módszer — mondja az igazgató —, ezért más szempontok alapján szerveztem meg a munkát. A szlovákiai kórházak közül az elsők között voltunk, ahol az igazgató munkatársai nem az alárendelt szerepet intézményesítő helyettesi státusban tevékenykedtek, hanem egy Kórházi Tanácsba tömörülve, ügyvezető szinten, velem egyenrangú partnerekként ve(he)ttek részt a komoly összmunkát igénylő feladatok végrehajtásában. Ebből következik, hogy a döntéshozatalok sokkal hatékonyabbak és demokratikusabbak lettek. Arra törekedtem, hogy a legközelebbi munkatársaim profik legyenek a saját szakterületünkön, s mint ilyenek, önálló döntési jogkörrel és felelősséggel is rendelkezzenek. így lett legközelebbi tanácsadóm és távollétemben helyettesem dr. Szabó Sándor röntgenológus. TomáSik Éva mérnök a gazdasági osztály vezetője. Karakkó Pál dr. a helyi Orvosi Kamara elnöke. A technikai és műszaki részleg felelőse Dobos Pál. És 1993 májusától dr. Fazekas Ferenc a Kórházi Tanács elnöke. Analízisben Kövér Péter egy igazi menedzserhez illően felmérte az adott helyzetet, azt megállapítandó, hogy hol szorít leginkább a „cipő”, illetve, mely területeken észlelhető pazarlás, azaz milyen mértékű és formájú takarékoskodásra kell elszánniuk magukat. — Számot vetettünk a valósággal, miszerint egy adott, az elképzeléseink megvalósításához kevésnek bizonyuló pénzkerettel rendelkezünk. Ezért szponzorok után néztünk, akik végül is rengeteget segítettek. Többek között az ő támogatásukkal, „külsős” szakemberek bevonásával mindenre kiterjedően mélyreható elemzéseket készítettünk a kórház valamennyi részlegéről. Ezek áttanulmányozása után készítettük el a munkánk alapjául szolgáló programtervezetet, amelyben fontosságuknak megfelelően rangsorolva szerepelnek a már megvalósított, a soron lévő, valamint a távlati elképzelésekként nyilván tartott „kórházi teendők”. A transzformátor cseréjével például évente félmillió korona értékű villamos energiát takarítunk meg. A gépjárműparkunk ésszerűbb kihasználásával az üzemanyag-fogyasztást sikerült mérsékelnünk. A gyógyszerek felhasználását osztályonként és orvosonként is figyelemmel tudtuk kísérni egy számítógéphálózaton keresztül. Az új biztosítási rendszer bevezetése óta azonban már jóval körülményesebb az analizálás. Szponzorok dicsérete Az elválást megelőzően a királyhelmeci kórház felszereltsége enyhén szólva hiányosnak volt mondható. Még a legalapvetőbb diagnosztikai és életmentő készülékek is hiányoztak az eszköztárból. Ezek pótlásához azonban nem voltak meg az anyagi feltételek. így más megoldáshoz folyamodtak. Több „hullámban” is felkeresték a környék üzemeit, a települések önkormányzatait és hitközségeit — támogatásukat kérvén a szükséges orvosi műszerek és berendezések megszerzéséhez. Mintegy 800 ezer korona jött így össze, amihez a minisztérium 1 millió 100 ezret „pótolt”. Ebből aztán tucatnyi fontos készüléket vásárolhattak. Gasztrofibroszkópot a gyomor megbetegedéseinek korszerű vizsgálatára. Kardiotokgráfot a magzat szívműködésének megfigyelésére. A laboratórium hematológiai analizátort kapott. Azóta is nagy szolgálatot tesz az élesztőgép, a defibrilátor. Továbbá hordozható Ekg-készülékekkei, infúziópumpákkal, automata (röntgen)filmelőhívóval és kardiomonitorokkal gazdagodtak. Az epeműtétek és a baleseti sebészeti beavatkozások jelentős részét már „képernyő alatt” végzik egy Amerikából származó röntgenkészülék segítségével. Az egészségügyi minisztérium javára legyen írva, hogy engedélyezte és finanszírozta a gázkazánház építését, és soron kívüli támogatásban részesítette az elhasználódott padlófűtést felváltó radiátoros rendszer kiépítését. Bérstop, de meddig? Az átszervezéseknek és a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően az önállósult kórház eddig minimális adósággal vészelte át a nehéz hónapokat. Az egészségügyi tárca által előirányzott bérkeretet is igyekeztek betartani. Átmenetileg megszüntették az egyéni jutalmazást és a veszélyeztetettségi pótlékot is a minimumra csökkentették. Az egészségügyi dolgozóknak a hétköznapi ügyeletek bizonyos részét nem fizetik ki. Helyette szabad órákat-napokat kapnak. Ä nyugdíjkorhatárt elért dolgozókkal kölcsönös megegyezéssel felbontották a munkaviszonyt nyugdíjba vonulás okán. A 234 fekvőbeteg ellátására berendezkedett kórházban átlagosan 16,7 páciensre jut egy orvos. Csak összehasonlításként említjük, hogy némely pozsonyi kórház bizonyos osztályain például egy-egy orvosra 3-4 „kórházlakóval” számolnak. A Helmecen ügyeletet teljesítő 68 orvos munkáját 210, középfokú végzettségű egészségügyi nővér segíti. Az intézményben 4786 korona az átlagfizetés. Ezzel kapcsolatos az Orvosi Kamara elnökének azon véleménye, miszerint az érintettek beleegyezésével és megértésével végrehajtott bércsökkentést semmiképpen sem ajánlatos hosszútávú gyakorlattá tenni, mert ezért aránytalanul nagy árat kellene fizetni, főleg a „betegtársadalomnak” Karakkó Pál doktor abbéli reményének is hangot adott, hogy a részükről támogatott pontrendszer bevezetésével az egészségügyi dolgozók igazságosabb jutalmazása is megoldható lesz. Ugyanis az állami költségvetésből jelenleg havonta folyósított kb. 2 millió 800 ezer korona (ebben nincs benne a gyógyszerek és a speciális egészségügyi anyagok ára) helyett a kórház a pontrendszer alapján már megközelítőleg 5 millióra lesz jogosult. 63 esztendő! Bizonyos kimutatások szerint Szlovákiában itt, a Bodrogközben a legalacsonyabb — hatvanhárom év — az átlagéletkor. A kórháztól független szakértői véleményezés szerint ennek egyik oka a borvidékkel összefüggésbe hozható nagymérvű alkoholizmusban keresendő. Talán ez is figyelmeztethet arra, hogy a lakosság egészségi állapotával nemcsak az egészségügynek kellene törődnie, hanem egy nemzeti program részeként az egész társadalomnak. Hiszen az alkoholisták és újabban a kábítószerfogyasztók egyre népesebb tábora már-már elviselhetetlen terheket ró az egészségügy amúgy is görnyedt vállaira. Mert: a gyógyszeres kezeléssel csak tüneti szinten enyhíthetők a problémák... Visszatérve a helmeci állapotokra, már az is dicsérendő eredménynek számít, hogy az idén, végre — igaz, hogy egyenlőre csak nyolcórás időtartamra, de — bevezették a gyorsmentő szolgálatot. Szlovákiában Helmec is azon helyek közé tartozott ahol ilyesmi eleddig nem üzemelt. Ugyancsak úttörő kezdeményezésnek számít, hogy olyan elfekvő részlegeket hozzanak létre a kórházon kívül a városi hivatal és a Szlovák Vöröskereszt járási szervezetének támogatásával, ahol a kórházból kikerülő, főleg magányos rászorulókat részesítenék nővéri felügyelet mellett utógondozásban. A hatékonyabb egészségügyi ellátás érdekében — az igazgató véleményezése szerint — mielőbb meg kellene oldani a gyógyszerek kategorizálását (az ellátással egyébként nincsenek különösebb gondok), továbbá égető szükség lenne egy, az egészségügy alkalmazottainak és a „kezük alá” kerülő pácienseknek a jogait és kötelességeit rögzítő, országos érvényű, statútum kidolgozására is. Különben az orvos-beteg viszonyt beárnyékolhatja az egészségügy berkeiben sűrűn foganatosított „fegyelmi” rendeletek, házi rendszabályok sokasága között eligazodást nyújtó jogbiztonság hiánya. Kiegészítőként érdemes megjegyezni, hogy Szlovákiában (Csehországhoz képest, ahol mintegy 19 biztosítótársaság áll egymással konkurenciaharcban) amúgy is monopolhelyzetben van a betegbiztosítás, de még ez sem igazán működik. KORCSMÁROS LÁSZLÓ
