Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-04 / 5. szám
2 SZABAD ÚJSÁG 1993. augusztus 4.5« sz. Itthon A szociális szférán a sor A devalváció után immár a szociális ügyek kerültek a terítékre a valutaalap ajánlásai közül. A kormány 61. ülésén hármat már el is fogadott közülük, valamennyi lényege röviden, hogy húzhatjuk a nadrágszíjat. Merthogy az elfogadott törvények szerint nem emelik a gyermekgondozási-segélyt. Vagyis: emelik 140 koronával, miközben eltörlik az állami kompenzációs juttatást, azaz a 140 koronát. A gyermekgondozók esetében tehát minden marad a régiben. Nem úgy a nyugdíjasoknál. Vagyis: náluk is marad minden a régiben, hiába emelkednek az árak, s hiába van törvény arra, hogy a nyugdíjaknak követniük kell tíz százalék infláció felett mindennemű életszínvonal-rontó mozgást. Ellenben ha a nyugdíjas dolgozik, és havi bére meghaladja a minimálbér összegét, azaz a 2200 koronát, nyugdíjat már nem kaphat. (Avagy felmond munkahelyén.) Betegnek sem éri majd meg lenni, főleg három napig nem. Akkor ugyanis a munkaképtelen (vagy a gyermekét gondozó anya) napi bérének csupán az ötven százalékát kapja az eddigi hetven százalék helyett. A kormány ülése után a sajtótájékoztatón Vojtech Tkáé államtitkár azt mondta, hogy ezek az intézkedések még csak a teljes szociális reform kezdetét jelentik. Nézete szerint a reform befejezéséig még legalább húsz törvényre lesz szükség, s feltehetőleg az egész szociális rendszer 1995-ben kezd el működni. „Addig, bizony, a reformnak inkább a negatív hatásai lesznek érezhetők, s majd csak azután kezd el úgy működni, hogy a valóban rászorulók kapják a támogatást” — mondta az államtitkár. Jó, hogy ezt már tudjuk! Szabadságra megy az elnök Michal Kováé köztársasági elnök szabadságra készülőben úgy gondolta, meghallgatja a szlovák parlament pártjainak és mozgalmainak képviselőit, mit is gondolnak a koalíciós csetepatéról, látnak-e valamilyen kiutat, netán készülnek-e „valamire”. Aztán nyugodtan elvonulhatott. A parlament pártjainak többsége megnyugtatta az elnököt, nem készül puccs, mindenki arra számít, a most csatározó felek végül csak megegyeznek, lesz koalíció, legrosszabb esetben csak ősszel. Az idő előtti választást is csak egyesek emlegették, mint megoldást. Például a magyar kereszténydemokraták, akiket a találkozón Farkas Pál alelnök képviselt, s a Szabad Újság szerkesztőjének elmondta, tudatosítják, hogy az új választások nem hoznának alapvető változást politikai életünkben, de legalább tisztázná az erőviszonyokat, s feltehetően automatikusan sugallná a parlamenti és kormánykoalíciót. Farkas Pál szerint egyébként az elnök biztosította a magyarokat arról, a névhasználati törvény visszaadása nem jelenti azt, hogy az általuk is üdvözölt megoldás megváltozik. Úgy legyen! Szlovák—szlovén egyezségek Szlovénia Csehország után Szlovákiával is aláírta a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményt. Erre Pozsonyban került sor, amikor egynapos hivatalos látogatáson Szlovákiában járt Janez DrnovSek szlovén kormányfő. A szerződés aláírása után a két fiatal ország kormányfői rendkívül fontosnak nevezték az aláírt szerződést. A szlovén vendég kiemelte, hogy a visegrádi csoporttal ilyen módon kívánják bővíteni együttműködésüket, Vladimir Meőiar, a vendéglátó pedig arról beszélt, Szlovénia mindenképpen azon országok közé tartozik, amelyek rövidesen felzárkózhatnak az európai tizenkettekhez, ezért Szlovákiának is érdeke a jó együttműködés. A pozsonyi találkozó során a két kormányfő megegyezett abban is, milyen módon fogja Szlovénia kiegyenlíteni a Szlovákiával szembeni csaknem kétmilliárd koronás tartozását, amely Csehszlovákia felbomlása után jogfolytonossággal maradt meg a kereskedelmi kapcsolatokban. 90 millió a valutaalaptól A szlovákiai pénzügyi szféra az elmúlt héten „valutaalaplázban” égett. Egyrészt azért, mert az Amerikából származó első hírek miatt az alap nem utalta ki a teljes megegyezett összeget, aztán meg azért, mert kiderült, mégis kiutalta. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Szlovákia gazdasági helyzete olyan rózsás, ahogy azt elöljáróink állítják, hiszen az alapnak ez a segítsége nem a „Stand by” kategóriába tartozik, amit a fejlesztésre szoktak kiutalni szabad felhasználással, hanem a gazdaság transzformálásának gyorsítását célzó segély, amely döntően a szlovák korona stabilitását segíti majd elő. Ennek ellenére államfőnek kijáró pompával várták az alap igazgatótanácsának igazgatóját, Michael Camdessust, aki a pozitív hír bejelentése után érkezett Szlovákiába három napra. Ebből kettőt — Meéiar társaságában — a Magas-Tátrában töltött el. Többek között helikopterből is megszemlélte Szlovákia e turistáktól az idén szinte teljesen mentes turistaparadicsomát. Duray a népszerűségi listán A Statisztikai Hivatal júniusban is elvégezte szokásos közvélemény-kutatását, amely során több mint 1200 állampolgár mondott véleményt arról, melyik politikai pártnak, mozgalomnak, illetve politikusnak hisz eddigi teljesítménye alapján. Érdekes, hogy a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot csupán az az öt párt éri el, amelyek éppen a parlamentben vannak. Figyelmeztető jel lehet számukra azonban az, hogy a választópolgárok immár 37 százaléka senkinek és semminek nem hisz. Mintha ez tükre lenne annak, mennyire törődnek a pártok a választóikkal! Egyébként továbbra is a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezeti a listát 18 százalékos tetszési indexszel, a baloldaliak és a nemzetiek egy szintre kerültek 11-11 százalékkal. A személyiségek esetében Vladimir Meéiar vezet 27 százalékkal Michal Kováé és Peter Weiss előtt. Figyelemre méltó, hogy ezen a listán először került kimutatásra egy magyar politikus tetszési aránya: az összes megkérdezett közül két százaléknyian Duray Miklóst tartják a legszavahihetőbb politikusnak. Mégsem lesz koalíció A nagy koalíciós egymásramutogatás. acsarkodás, rágalmazás után néhány napra megnyugodtak a kedélyek a múlt hét közepe táján. A nagy csöndben számtalan politikus szólalt meg, s játszotta el a prognoszta szerepét. „Nem eszik olyan forrón a kását" — mondogatták. „A Szlovák Nemzeti Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy mégis bejusson a hatalomba, hiszen ez számára létérdek. Akár annak az árán is. hogy lemondanak elnökükről. Eudovít Cérnákról” — szólt az előrejelzés. Nos, lehet, hogy a megszólalók jó politikusok (?), de nem jó prognoszták, az biztos. A nemzeti párt elöljárósága csütörtökön bejelentette. sikertelennek és befejezettnek tekinti a koalíciós tárgyalások ezen fordulóját. a mostani megbeszéléseket nem kívánják folytatni. Az elöljáróság ezúttal már nem fröcskölt, nem dobált sárt koalíciós tárgyalópartneréből lett ellenfelére, csak konstatálta, a DSZM elnöksége még arra sem méltatta őket. hogy tíz pontos levelükre válaszoljon, pedig a pontokban a legjobb szándékkal elemezték, miért van szükség az összefogásra. Az elöljáróság döntését aztán vasárnap a párt központi tanácsa is jóváhagyta. Aludttej kenyérrel r Elet a létminimum alatt Meg ne írja a nevem, mert menten kinevet a világ, hogy ilyen szegény és élhetetlen vagyok — mondja aggályoskodva egy Pelsőcön tengődő, magányos, nyugdíjas öregúr, akinél éppen vacsoraidőben okvetetlenkedtem. Sz. J. olyan, mint más nyugdíjas bácsi Szlovákia bármelyik településén. Nem sovány és nem elhízott; őszül, az olvasáshoz szemüveget hord, az egészségével különösebb baj nincs, habár korábban sokszor volt kórházban. Az öltözködése a korához illő, nem hivalkodó, egyszerű. Havonta egyszer borbélyhoz is elmegy. Igaz, az utóbbi időben már csak egyre inkább a „feketén” dolgozókhoz, mert így olcsóbb. (Működik a kiiktathatalan védekezőmechanizmus, „senki” nem rövidül meg, „csak” az állam — de így olcsóbb, és egyben elviselhetőbb lesz az élet.) Miután néhány évvel ezelőtt meghalt a felesége, egyedül látja el a háztartást. — Az alig több, mint kétezer korona nyugdíjat nehéz úgy beosztani, hogy jusson is, maradjon is. Ha kifizetem belőle a lakbért, a vízdíjat, a villanyt, a tévét, a biztosítást és a szemételhordásért járó illetéket, bizony nem sok marad a megélhetésre. — Az étkezését hogyan oldja meg? Vegyünk egy átlagos hétköznapot — mi a reggeli, az ebéd, a vacsora? — Gyógyteát iszom minden reggel. A növényeket nyaranta gyűjtöm... a tejre nem telik... Néha főzök hozzá egy tojást, vagy kenyeret pirítok. Felvágottat, sajtot soha nem eszem reggelente. Ebédre általában főzeléket főzök, babot vagy krumplit. Ez is megvan olcsón, mert a falun élő testvéremtől megkapom a hozzávalót. Húst nem veszek, legföljebb néha rántott levest vagy egy kis galuskát főzök. Vacsorára egy joghurt vagy aludttej kenyérrel, esetleg megint tea vagy pirítós. — És hétvégén? — A fiaméknál vagyok, ott eszem. De ha megyek, mindig megveszem a húst, a tejet, a tejfölt. Nem kívánhatom, hogy ők vegyék meg, hiszen ők sem állnak jobban, mint én. — Öltözködésre mennyi megy el? — Ruhára én már nem költök. Ami van, az már elég nekem. De időnként kapok az ismerősöktől egy-egy jobb holmit, vagy a gyerekeim vesznek ajándékba. — A gyerekei pénzzel is támogatják? — Még nem volt rá szükség, nem is fogadnám el tőlük. Jobban elkél ott a pénz, mint nálam... — Nyilván vannak unokái. Rájuk nem szokott költeni? — Négy unokám van. Mióta a mama meghalt, nem tudok nekik venni semmit. Meg is beszéltük ezt a gyerekeimmel — ők is így gondolják. Ha névnap van vagy születésnap, megpuszilom az unokáimat, így kö-szöntöm őket. A szeretetemet adom nekik. — Mit vár a jövőtől? — Én már nagyon sokat nem várhatok... Azt szeretném, ha a gyermekeimnek lenne szebb, jobb élete. Mert ha nekik jobb lesz, akkor biztos, hogy nem fognak engem sem elhanyagolni. De most még azt kell látnom, hogy ha a családban cipőt akarnak venni, akkor arra egy hónapig kell spórolniuk. — Van-e valami, amiben hisz? — Istenben hiszek. Azt hiszem, minden embernek kell valamiben hinnie. Nekem Istenben van meg a lelki békém. De tudom, hogy vannak, akik nem járnak templomba, mégis jóságos, tisztességes emberek. Ha egy emberben van felebaráti szeretet, akkor annak az embernek mindene megvan. — Vajon hányán élnek ennyi vagy még ennél is kevesebb pénzből? Hogyan minősíthető az ilyen élet? Mi marad belőle, ha állandóan a létfenntartásért, a fizikai létért kell viaskodni? Tudom, erről már sokan, sok mindent írtak. Ha úgy tetszik, „lerágott csont”. De lehet-e „elkoptatni” egy témát, ha mögötte valós személyek sorsa, mindennapjai állnak? Le lehet-e venni a napirendről addig, amíg egy ember is lesz a környezetünkben, akinek öregségére gondot jelent a lét? (korcsmáros) Éva 25 éves, férjezett; egy hároméves kislány és egy egy év körüli kisfiú édesanyja. Kétszobás bérházi lakásban laknak Éva nyugdíjas apósával és anyósával, s azok két lányával — akik már szintén anyák —, valamint a másik fiú négytagú családjával. Valamennyien munkanélküliek. A két fiú számításba jöhetne, mint potenciális kereső (a nők nem tudnak munkába állni a gyerekek miatt), de nincs semmilyen végzettségük, különben is mindenütt munkaerő-leépítés folyik. — Éva, neked van tanult szakmád? — Igen, cipőgyári munkásnak tanultam ki. Egy ideig a cipőgyárban dolgoztam, de nem volt valami jó a kollektíva, a fizetésről nem is beszélve. Nem szerettem azt a munkát. Aztán takarítást vállaltam, de ott is kevés volt a fizetésem. Végül felvettek a Centrál Szállóba mosogatni. Azt a munkát szerettem, jók voltak a munkatársak is, mindig jó kedvünk volt, még a fizetésre sem panaszkodhattam. Onnét mentem szülni. Közben pedig a munkahelyem megszűnt. — Közületek sokan élnek feketéül hetilappá vált Szabad Újság ötödik számát tartja kezében az olvasó, s nem titkolom, szeretném tudni, miként vélekedik róla. Az ötödikről és az előbbi négyről is. Amit a baráti és levelezői visszajelzések elárulnak, amit a terjesztői megrendelések — kissé szerénytelenül majdnem azt mondhatom — ugrásszerű növekedése tanúsít, az hízelgő, és viharos időket megélő kis közösségünket bizakodással tölti el. A napilap olvasója hű maradt a hetilaphoz, és megtisztelő ragaszkodása új erőket mozgósít bennünk. Igaz, van üröm az örömben. Egyfelől a panasz, hogy a lapot a standok túl hamar eladják, s nincs belőle annyi, amennyit a kereslet követel. Pedig a kínáló közvetítéssel fáradozó árusoknak csak rendelniük kellene, még többet, elegendőt, hogy az érdeklődő ne csak szerdán, hanem még csütörtökön vagy pénteken is megkaphassa a lapot. Példány szám-korlátozás szerencsére nincs, esetleg csak másodlagos, amolyan kereskedelmi: ez már elfogyott, vegyenek mást, abból még van. Előfordul. A régi beidegződés még nem igazodott a piaci törvényhez: a vevő óhaja megfellebbezhetetlen, azt kell megkapnia, amit Cigányélet zésből, különféle spekulációkból. Mit gondolsz, jól meg lehet így élni? — Hát, vannak, akik forintot árulnak, de azoknak nem megy most valami jól, mert az emberek rájöttek, hogy becsapják őket; főleg azért, mert több ízben is zlotyt adtak el forint helyett. Én ilyen üzleteket sose csináltam, nem is csinálnék. Aztán sokan kezdtek el mindenfélével üzletelni, amikor a Havel elnök megengedte, hogy akinek nincs állása meg pénze, az is meg tudjon élni. Csakhát számlázni kellett, s abból lett a baj. Mert sokan nem akarták a számlákat kifizetni. Elég sok roma volt már ezért bíróságon, és néhányan börtönbe is jutottak miatta. Most meg már azok se tudnak új árut venni, akik korábban rendesen fizettek, mert nincs annyi pénzük; számlára meg már nem adnak semmit... Rossz világ ez mindenkinek. — Feketézni nem akarsz — ez jó; a segélyből viszont nem lehet megélni. Ha nagyobb lesz a fiad, visszamész dolgozni? kér. A kereskedők tiszte, hogy így legyen. Másfelől az aggodalom: mennyire a színes műsorújság, a két lap nagyon előnyös egy ára a csábítás integető keze, s mennyire maga az újságbeli tartalom, amely reményünk és jóakaróink meggyőződése szerint gazdag ugyan, de mi tudjuk, még nem annyira, mint szeretnénk. A csiszolódás, az új műhelyszerveződés folyamatát éljük, belső viharokkal, még kiforratlan, nemritkán kapkodó ne kifeszülésekkel, ráadásul új számítógépes programokkal bíbelődve, s noha mindez mint gond és bonyodalom nem tartozik az olvasóra, ő a lapban nyomát leli (például az elválasztási hibákban), amiért elnéző megértését kérjük. Említenem kell gondjainkat, nem mentségül, legfeljebb magyarázatként, hogy akit érint és bosszant, tudja mire vélni tökéletlenségeinket, kényszerű megoldásainkat. Az anyagi gondoktól válságossá vált időkben többször is megfogyatkozott szerkesztőség a lap új vonásait vési, s abban, hogy igyekezetével nem jutott el a létrafokok legfelsőbbjére, a még mindig (és feltehetőleg jó ideig) — Igen, de legszívesebben az utolsó helyemre mennék. Cak —- ahogy mondtam — az már megszűnt. A cipőgyárban sincs munka. Nem tudom, mi lesz... — Van-e valamilyen vágyad, mit szeretnél elérni az életben? — Nagyon szeretnék egy külön lakást a családomnak. Már három éve be van adva a kérvényünk, de ha kérdezem, mi van, nem válaszolnak. Pedig a kérvény meglátásáért is jó csomó pénzt kellet fizetnünk. A gyerekekkel együtt tizennégyen vagyunk a két szobában. Azt is szeretném, ha a gyerekeim rendes iskolába járhatnának, ne valami cigányiskolába. Én se cigányosztályba jártam, és ha ismételtem is, jobb volt „rendes” osztályba járni, mert ott legalább tanultam valamit. Nem jó most ez a világ, különösen nehéz a roma lányok élete... Sokan még a krumplit se tudják rendesen megfőzni, és már gyerekük van. Amikorra rájönnek, hogy korai volt még a szülés, ugye, akkor már késő. A „magyarok” másképp élnek. Szeretném, ha a férjemmel jobb körülmények között tudnánk felnevelni a gyerekeinket. SIPOSS ILDIKÓ bizonytalan újra napilappá válás feszültségén túl a megszólított és érdeklődő olvasó kilétének és igényeinek felületes ismerete is szerepet játszik. A szlovákiai magyarság erkölcsiségében, társadalmi helyzetében, szellemiségében és érdekszféráiban átalakuló közösségének igényeit a legérzékenyebb pontokon kell kitapintanunk, és nagyobb tárgyismerettel, avatottabb meg színesebb tollal kielégítenünk. „Csak" ennyi lenne a feladatunk a közélet és a gazdaság tartományaiban, ahova lapunkat küldetésével szánjuk. Kerekre fogott, egyszerű elmélet, s mégis milyen nehezen honosítható a gyakorlatban. Nemcsak képességeink és felismeréseink kisebb-nagyobb hézagai vagy botlásai miatt, hanem mert olyan világban élünk, amelyben az egymásra torlódó bajok és indulatok sorsokat, cselekvési szándékokat és magatartásokat torzítanak. A mindannyiunkban megfeneklett döbbenetnek és kételynek azonban előbb-utóbb oldódnia kell, s ha feladatunkat helyesen értelmezzük, most az újság is azért van, hogy tájékoztató szolgálatával segítse a dermedtséget olvasztó akaratot. Szerkesztőségi műhelyünk nagyobb rendezettsége, közösségünk bátrabb cselekvést ihlető önbizalma és az olvasó türelme kell hozzá. SZABÓ GÉZA Magunkról
