Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993-07-21 / 3. szám

1993. július 21• sz. SZABAD ÚJSÁG A bosnyákokra ma már mindenki lő N acionalizmusba kapaszkodó szegénység „Bezzeg, ha olajlelőhelyek lennének nálunk, nagy erőkkel rohannának se­gítségünkre a nyugatiak!” — mondogatták és mondogatják ma is Boszni­ában. Tévedés. Azerbajdzsánban van olaj, méghozzá a legjobb minőségű az egész volt Szovjetunióban, mégsem mozgatja a füle botját sem senki az ottani zavaros helyzet miatt Kuvaitban, éppúgy mint a volt Jugoszláviá­ban nemcsak a természeti kincsek létezése vagy nem létezése mozgatja az eseményeket Juhász József és Krausz Tamás magyar történészek a Jugoszlávia felbomlásá­nak nemzetközi hátteréről közölt cik­kükben íiják: „A régi világrend felbom­lásával, különösen a Szovjetunió össze­omlásával Jugoszlávia a nagyhatalmak szemében geopolitikailag leértékelődött ” A cikk szerint az a hamis sztereotípia, hogy a jugoszláv állam egy kívülről mes­terségesen összetákolt képződmény volt, igen messze esik a valóságtól. A ko­rábbi geopolitikai erőterekben a délszláv politikai erők többsége közös államot kí­vánt, ma pedig külön-kúlön keres kiutat Ennek az a magyarázata, hogy a szövet­ségi államon belüli egyenetlen fejlettsé­gi színvonal miatt egy-egy országrész másban látja a rendszerváltozás útját. A „legelegánsabban” Szlovénia vált ki a szövetségből, a többieknek nacionaliz­musra volt szükségük ahhoz, hogy saját útjukat járhassák, azt, amelyet tévesen a legjobbnak vélnek. A szegények a nacionalizmusba kapasz­kodnak — mondhatnánk. Ez így van, és nemcsak a volt Jugoszláviában. Emlék­szünk még, hogy a nyugati hatalmak mi­lyen határozottan álltak ki annak idején Jugoszlávia egységének fenntartása mellett. De Németország volt az első, amelynek vezetői átlátták, másról van itt szó: egységesen Jugoszláviában nem lehet rendszert váltani, mert erre az egyes tag­­köztársaságok nem egyformán érettek. E felismerés alapján Németország szinte rákényszerítette az EK tagállamait, hogy ismeijék el a kivált köztár­saságokat külön-külön. Ez egy villám­gyors fordulat volt, és éreztette Német­ország nagyhatalmi erejét. A britek, az amerikaiak és a franciák sokáig nem ér­tették meg, hogy Szerbiában nincs a pol­gári demokratikus rendszerváltozásnak társadalmi alapja, nincs kinek segítségé­re sietni. Ezért is adták fel a katonai be­avatkozás gondolatát — hiszen kinek az érdekében avatkoztak volna be? Itt csak a felbomlás segít, a teljes összeomlás, s azután majd egyenként és fokozatosan jelentkeznek azok az erők, amelyek a háborútól kimerültén, elvérezve és sze­gényen végső kétségbeesésükben bár­milyen rendszert és kötődést elfogad­nak. És elengedik azt a szalmaszálat, amelyet a nacionalizmus jelent számuk­ra. A nacionalizmus ugyanis az egyetlen eszme, amelybe kapaszkodni lehet a rend­szerváltozás késleltetése érdekében, a volt államgépezet maradványainak, az új helyzethez alkalmazkodni képtelen erők hatalmának meghosszabbításáért. A legújabb jelentések szerint az ENSZ fontolóra vette, hogy esetleg kivonja csapatait a veszélyeztetett térségből Boszniában. Ez is jele annak, hogy a tér­ségben nincs békés alternatíva, csak az elvérzés lehetősége. Nyugaton nincs el­képzelés a balkáni válság megoldására, csak elszigetelésére. Dühöng a szerb, dühöng a horvát nacionalizmus és ma már mindenki a legkisebbre, a bosnyá­kokra lő. Miért is avatkozna be bármely hatalom bármelyik fél oldalán, amikor mindegyik külön-külön jelentéktelenné vált, és a harcok folytatásával még jelen­téktelenebbé válik? A jugoszláviai helyzetnek ilyen szem­pontból történő szemlélése itt nálunk, a volt Csehszlovákiában különösen tanul­ságos. Itt is volt országrész, amely meg­értette, hogy rendszert váltani csak egyértelműen és a nemzetközi helyzetet a geopolitikai erőtereket figyelembe vé­ve lehet, s volt egy másik, amely a naci­onalizmus szalmaszálába kapaszkodva próbálta késleltetni a fejlődést. Szlová­kia — szerencsére ágyúdörgés nélkül — önként besorolta magát a „másodosztá­lyú” rendszerváltó államok sorába, mert nem ismerte fel idejében „ki az úr a ház­ban”, merre kell igazodni. Csak remélni lehet, hogy erre nem a teljes összeomlás árán döbben rá ez az ország, amely mel­lett — mindenki elhiheti — jelentékte­lensége miatt az égvilágon egyetlen ha­talom sem kötelezi el magát, legfeljebb ejtőernyőn segélycsomagot küld neki. BÁTSY GÉZA Elásták a csatabárdot, de nem túl mélyre A KGB és a CIA közös ellenséget talált A hidegháború befejeztével új hely­zetben találta magát a nemzetközi hírszerzés. Mind az orosz, mind az amerikai hírszerzés rádöbbent, hogy együttműködésre lenne szük­ség a közös ellenséggel szemben. Tavaly és idén januárban történt meg az az áttörés, amely alapvetően megváltoztatta az orosz és az ameri­kai titkosszolgálatok viszonyát A kémkedés természetesen nem állt le, de új irányt vett, szükségessé vált az információcsere a terroizmus, a kábító­szer- kereskedelem, a szélsőséges cso­portok elleni fellépés terén. Mégcsak óvatos tapogatózások folynak a két leg­nagyobb hírszerző központ, a hírhedt KGB utódszervezete, az SZVR és az amerikai CIA között, csökkentik az ügy­nökök létszámát, kijelölik az együttmű­ködés területeit. Tavaly decemberben és idén januárban Kirpicsenko orosz hírszerző altábornagy Washingtonban járt, és ott azt hangoztatta, hogy országa most a hírszerzés „gentleman-módsze­reit” részesíti előnyben, tehát lemond a zsarolás és kényszerítés eszközeiről. Amikor az amerikaiakkal folytatott együttműködés részleteiről tárgyaltak, Kirpicsenko kijelentette, hogy szerveze­te már nem pénzeli többé az Egyesült Államok elleni csoportokat és tünteté­seiket, megszüntette az Amerika-ellenes dezinformációk „gyártását”, tehát a KGB nyelvén szólva, az „aktív intézkedé­seket”. Az orosz titkosszolgálat megtiltot­ta ügynökeinek, hogy újságírókat szervez­zenek be a munkába. Nagyvonalúan be­mutatta kíséretének két tagját, Jurjj Ko­­baladzet és Konsztantyin Gyejvando­­vot, akik külföldön korábban újságíró­ként kémkedtek (Kobaladze 1977-ben volt a moszkvai rádió tudósítója Lon­donban). Az SZVR megígérte, hogy egyhar­­madával csökkenti ügynökeinek létszá­mát. A megmaradt hírszerzők közgaz­dasági elemzéseket készítenek, kutatják, hogy egyes nyugati beruházók megbíz­­hatóak-e, s olyan területeken munkál­kodnak, amelyek nem kapcsolódnak a haderőhöz. Persze, az ún. láthatatlan re­pülőgépek (angolul: stealth) iránt to­vábbra is melegen érdeklődnek , de ez már nem az SZVR, hanem a katonai hírszerzés, a GRU ügye... Egy igazán nagyvonalú lépés is tör­tént a CIA és az SZVR viszonyában: az oroszok tudatták az amerikaiakkal, ki hírszerzésük washingtoni rezidense. Ez kétségtelenül jelentős lépés afelé, hogy együttműködés esetén a rezidens össze­kötővé váljék a CIA és az FBI felé. Az amerikaiak még tartózkodóak. Jól tudják, hogy a kémhálózat egyhar­mados csökkentése gyakorlatilag a le­leplezés küszöbén álló vagy be nem vált hírszerzők visszahívását jelenti. Ez min­dig is így volt. Jól tudják, hogy hírszerző hálózatát Oroszország nem számolhatja fel egészen még akkor sem, ha teljesen térdre kényszerül. A hálózat névsorának kiadása szóba sem jöhet, ez nem lenne profi eljárás, nem is számolnak vele. Az USA az orosz hírszerzéstől infor­mációkat szeretne kapni a volt Szovjet­unióban kiképzett palesztin gerillákról. Az oroszok a többi terrorista csoportról szerzett amerikai információkat szeret­nék megkapni, továbbá bizonyos segéd­eszközöket szerezni és terroristaellenes kiképzési módszereket elsajátítani. A legfontosabb, hogy megtalálták a közös ellenséget: az iszlám fundamentaliz­must, a kábítószer-csempészetet, az ille­gális fegyver- és nukleáris-anyagkereske­­delmet, a nemzetközi terrorizmust. E te­rületeken nagyszabású közös akciókra van kilátás. Vannak persze szemléletbeli különbségek a két ország titkosszolgála­tai között. Az amerikai hatóságok például az iráni fundamentalizmus elleni tevé­kenységben a legjobb szövetségesnek Tö­rökországot tekintik, ezzel szemben az oroszok a törököket azzal gyanúsítják, hogy vezető szerepre törnek az egész közép-ázsiai térségben. Orosz részről a fundamentalizmus ellen inkább a belső erőket mozgósítanák a veszélyeztetett országokban. A többi kérdésben és módszerben meglepően hasonló véle­ményen van a két titkosszervezet. Tapogatózó lépéseket tett tavaly a német titkosszolgálat is Oroszország felé. Azt reméli, hogy a KGB levéltára­iból — persze, cserébe más információ­kért — szert tehet a keletnémet STASI és a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezet kapcsolatairól. A CIA és a KGB utódszervezete kö­zött tehát valamiféle fegyverszünet kö­vetkezett be, de szó sincs „fegyverleté­telről”. A csatabárdot elásták, de a biz­tonság kedvéért nem túl mélyre. A ké­szenlét arra az esetre vonatkozik, ha a jelenlegi Jelcin orosz elnököt tisztségé­ben netán egy „héja” váltaná fel, és a mostani fegyverszünet összeomlana. Akkor a hidegháború ismét fellángolna. De a titkosszolgálatok együttműködése éppen ezt a veszélyt csökkentheti. ÁDÁM PÉTER Képzelt interjú a Bajkál-tó szépségeiről A Bajkál-tónál Hebnut Kohllal már ki­pihente Tokió fáradalmait, hazament és borsot tört a népképviselők kong­resszusának orra alá. Igen, Borisz Jel­cinnel beszélgetünk képzeletben a Kreml folyosóján. Miben állapodtak meg Helmut Kohllal? — Abban, hogy a Bajkál-tó valóban gyönyörű. A németországi csapatkivonásról nem esett szó? — De igen. Kivonulunk. Helmut fizeti a lakásokat a katonáknak A Kuril-szigetekről nem vonulnak ? —Mijazava nem fizet, miért vonulnánk Id? Kapott három milliárdot... — Ugyan már! Bili adott volna talán többet, de Mijazava amilyen kiicsi olyan skoóL Ki segít önöknek a legtöbbet? — A németek Hozzájuk mennek a maffiabandák, már vagy háromszáz van ott belőlük, mind orosz és mind lop. Képzelje, ha ezek otthon lopnák azt a keveset, ami maradt. Odahaza mi újság? —Haszbulatov mérgében elment Stras­­bourgba, hogy árulkodjon rám, de ott azt mondták róla, hogy maffiózó. Úgy kell neki Azért haragudott meg, mert otthon elfogadták az alkotmányterveze­temet Jó ez az alkotmánytervezet? — Jó, de talán ki kell majd egészíteni olyasmivel, hogy „a nacionalizmus a kapitalizmus gyermekbetegsége", vagy: „Előre, a kapitalizmus felépítéséért ha­zánkban!” V. G. 3 Nagyvilág Csehország a legvonzóbb Berlinben rendezték meg az Európai Menedzserkonferenciát, amelynek résztvevő­itől megkérdezték, mely kelet- és közép-európai állam a legvonzóbb a beruházók számára. Az MTI jelentése szerint a térségben egyetlen állam sem kapott olyan magas osztályzatot a beruházási vonezrőt tekintve, mint Csehország. A konferenciát olyan lapok szervezték, mint a német Handelsblatt és a brüsszeli kiadású amerikai The Wall Street Journal Europe, tehát a kontinens üzleti vezetői számára mérvadó újságok. Arra a kérdésre, hogy megítélésük szerint 20 éven belül, melyik hajdani szocialista ország rendelkezik majd a legegészségesebb gazdasággal,az elsöprő több­ség a Cseh Köztársaságra szavazott, megelőzve még a német menedzserek körében is a volt NDK-t. A megkérdezettek 47 százaléka a térség legjobb munkaerejének a cseh munkást minősítette, még a keletnémeteket is megelőzve (30,8 százalék). Cseh­ország 18 hónappal ezelőtt még a negyedik helyen volt a külföldi beruházások terén, ma pedig a második, s a vonzerőt tekintve élenjáró. És ettől az országtól szakadt le önként Szlovákia. Velünk együtt, sajnos. Juppé és a kisebbségek Alain Juppé francia külügyminiszter Budapesten és Prágában járt, hogy megállapít­sa milyen támogatásra találhat az ún. Balladur-konferencia gondolata. Edouard Bal­ladur francia kormányfő ugyanis összeurópai konferenciát akar összehívni, amelyen megállapodást kötnének az európai stabilitás és biztonság szavatolására. A konfe­rencián megkötendő paktum a közép- és kelet-európai változások nyomán beállt helyzet alapján fogalmazná meg a tényleges állapotot a földrészen és határozná meg a kötelező érvényű magatartásformákat az egymás mellett élésre ítélt államok és nemzetek számára. A Jeszenszky Géza magyar külügyminiszterrel folytatott megbe­szélések során a magyar fél rendkívül fontosnak minősítette a kisebbségi jogok biz­tosításának szükségességét egy ilyen megállapodásban. A szerződés teljesítésének színvonala fontos mérce lehetne az Európai Közösséghez való csatlakozás megíté­lésében. Magunk közt szólva: az eddigi mércék is túl magasak az olyan parlamentek szá­mára, amelyek az egészen egyszerű európai követelményeknél is fontosabbnak tart­ják a helyesírás szabályait a női nevek képzésében. Howe tengernagy nem tudja, mi a nyomor Howe amerikai tengernagy bizonyára tudja, mi a szegénység, de fogalma sincs róla, mi az évtizedekig tartó nyomor a tömeges éhhalál viszonyaiban. Egyszerűen úgy véli, hogy a szomáliaiak nem értenek a jó szóból, nem tudják, hogy a fegyveres kéksisakos katonák segíteni jöttek országukba, s a megnemértést Cobra helikopterek rakétáival és gyalogsági rohamokkal kell gyógyítani. A Mohamed Farah Aidid Szomáliái vezető főhadiszállása ellen ezért a napokban helikopteres támadást intéztek, majd megro­hamozták és „megtisztították” a támadás célpontját. A tisztogatás 80 Szomáliái éle­tébe került. Aidid természetesen túlélte, sőt meg is mondta a magáét: Howe az ENSZ-akcióból büntetőhadjáratot csinál. A támadást egyébként elítélte az olasz L’Osservatore Romano c. lap is, hivatkozva rá, hogy az olasz ENSZ-katonák tárgya­lásos úton is szót tudnak érteni a Szomáliáinkkal, akiktől így szereztek vissza egy elfoglalt ellenőrző pontot. A lap a támadást repressziónak és mészárlásnak nevezte. Jonathan Howe tengernagy az ENSZ különmegbízottja Szomáliában. Ha előta­nulmányokat folytatott volna, tudná, hogy ebben az országban évtizedekig csak az ehetett, akinek fegyvere volt. Hogy az élelmezés a nyomor viszonyaiban csak maffi­amódszerekkel képzelhető el: alakul egy csoport, egy klán, akár törzsi alapon, s egyes tagjai — akiknek van fegyverük — szerzik be az élelmiszert a túléléshez. Termé­szetesen rablással. Más módszer egy haldokló országban nincs. Nos, az ENSZ-ka­­tonák éppen ettől az élelemszerző fegyvertől akaiják megfosztani a szomáliaiakat. Persze hogy ellenségnek tekintik a kéksisakosokat és nemzeti hősnek Aididet, aki a fegyvereket meg akatja tartani. Hogyan akarja Howe megmagyarázni, hogy az éle­lemszerzés módja a sorbaállás az ENSZ-segélycsomagért, nem pedig a férfias rab­lás? Tomahawkok készenlétben Az utóbbi napokban ismét kiéleződött a viszony a bagdadi vezetés és az ENSZ felügyelői között. Mark Silver felügyelőcsoportjának nem tették lehetővé, hogy ön­működő TV-kamerákat helyezzen el két iraki rakétalőtéren. Irak azt állítja, hogy a lőtéren végzett kísérletekkel nem szegik meg a fegyverszüneti egyezményt. A1 Gore amerikai alelnök ugyanis kijelentette, hogy az ENSZ most a lőterek megsemmisíté­sét követelheti Iraktól. Ha ezt nem teszik meg, elpusztítják őket. A rakétakísérleti telep ellenőrzési vitája ügyében Rolf Ekeus, az ENSZ iraki leszerelési ügyekkel megbízott különbizottságának vezetője a napokban még egy kísérletet tett és Bag­dadba utazott. Husszeinéknak valami egészen rendkívüli sikerült: meggyőzték az irakiakat, hogy nem Husszein manőverezése okozza a feszültségeket, hanem az ENSZ. Ezért nem a nagy vezér rezidenciája, hanem az ENSZ fejlesztési programhivatalának bagdadi épülete előtt tüntettek. ÁP. — Mit akar a kamerájával meg a tomahawkjával? Hiszen ezek minaretek' V.G. rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents