Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-21 / 3. szám
KÖZÉLETI ES GAZDASÁGI HETILAP 1993. július 21. I. évfolyam Ára 5 korona PLUSZ TELE MAGAZIN Nyílt levél Nagykövesd és Pácin polgármesteréhez (2) Bizottságosdi a televízióért (4) Folyamatosan emelkedik a munkanélküliek száma (5) Újra a földtörvényről (6) Ez elment vadászni...(7) A Hanza Szövetkezeti Áruközpont története (8) Damoklész kardja alatt (9) Sima ügy (12) Az ibolya illatáról (13) Fortuna csak a Kispestet zárta ki kegyeiből (14) MÁR NEM VÁRHATTUNK Csáky Pál, az MKDM frakcióvezetője a törvénytervezetről A nemzeti közösségek és etnikai csoportok jogállását tárgyaló alkotmánytörvény-tervezet alapelveinek megfogalmazása során véleményem szerint három tényezőt kell figyelembe venni: a külpolitika, a belpolitika várható történéseit és azt a mozgásteret kell helyesen felmérni, amelyet a Szlovákiában jelenleg hatályos törvények — beleértve a házszabályt is — számunkra biztosítanak. A házszabály a fontosabb törvények esetében először az alapelvek benyújtását írja elő, ezt tesszük most. Ez egyrészt szabadabb fogalmazásra nyújt lehetőséget, másrészt az egyes elképzeléseink részletezésénél bővebben foglalkozhatunk a kérdéssel, s így tárgyalópartnereinknek is alaposabb információkat nyújthatunk. Mi szeptember-októberben szeretnénk erről a kérdésről eszmecserét kezdeményezni a szlovák parlamentben. Mivel a házszabály lehetővé teszi az elnöknek, hogy két hónapig fektesse az anyagot, világos, hogy most kellett lépnünk. A nyári szünidő lehetőséget nyújt az egyik oldalon az anyaggal való alaposabb megismerkedésre — a parlament politikai erői részéről is, másrészt a nyári pihenő után talán némiképp enyhébbé válik a jelenleg feszült honi magyar—szlovák viszony, s nagyobb lehetőség nyílik az észérvek érvényesülésére is. Köztudott, hogy októberben az ET belügyminiszterei Bécsben találkoznak; a kérdések akkor ismét időszerűvé válik Szlovákiában. Az MKDM parlamenti képviselőinek csoportja novemberben látogat el Strasbourgba, egyhetes tanulmányútra. Akkorra jó lenne, ha már bizonyos eredményről is be tudnánk számolni, még akkor is, ha ez az eredmény netalán negatív lenne. November végén, decemberben újból ellátogatnak Szlovákiába az ET megfigyelői: számukra is értékes információ lehet a vita akkori állása, tekintettel arra, hogy a kérdés Szlovákia felvétele kapcsán az ET-be európai szinten artikulálódott. Több mint kilenc hónapja komoly szakmai polémiákat folytatunk azzal kapcsolatban, meddig okos elmenni a jelenlegi helyzetben a követeléseinkkel. Vannak, akik azt mondják, a maximumot kell kémünk, függetlenül minden egyéb összefüggéstől. Én ezzel nem értek egyet. Én azt az utat tartom helyesnek és járhatónak, amelyet az MKDM vezetősége követ: reálpolitikát próbál folytatni, s messzemenően igyekszik tudomásul venni, hogy úgy, mint a magyar vagy a szlovák politika, a szlovákiai magyar politika sem mozoghat légüres térben. Elképzeléseinknek európai szinten megvédhetőeknek kell lenniük, s illeszkedniük kell Szlovákia jogrendjébe is. Az sem mindegy ugyanis, hogy egy esetleges elutasítás után melyik félre vetülhet a nacionalizmus árnyéka, s ki tüntetheti fel magát demokrataként. Ennek a kérdésnek ugyanis nagyon komoly nemzetközi összefüggései is vannak. Ezektől az indíttatásoktól vezérelve elképzeléseink megfogalmazásakor igyekeztünk azon nemzetközi dokumentumok nyomvonalán haladni, amelyek szerényen bár, de mégis valamilyen megoldás körvonalait kínálják számunkra. Elsősorban az ET 1201-es ajánlására gondolok, de a nyelvi- és a regionalizmusról szóló kartára is csakúgy, mint az EBEÉ oly sokat emlegetett koppenhágai dokumentumára. A javaslat a Szlovákiában élő magyar népcsoportot közösségként definiálja csakúgy, mint a többi kisebbséget, és széles körű jogokat ismer el számukra. A jogok szintjén a magyar kisebbségi törvény által biztosított szint fölé megyünk: egyrészt abszolút és relatív számarányunk, másrészt az a tény jogosít fel erre érzésünk szerint, hogy Dél-Szlovákiában több régióban helyi többségként élünk, egy tömbben. Ezeken a területeken (10% felett) teljes kétnyelvűséget javaslunk a társadalmi és hivatali érintkezés valamennyi szintjén. Az említett területeken javaslatunk szerint a nyomtatványok is kétnyelvűck lennének. A javaslat a kultúra, az oktatásügy és az informatika önkormányzatának megvalósításával számol, országos, regionális és helyi szinten. A törvény filozófiája megengedő: jogokat kodifikál minden kisebbség számára, s az illető népcsoporton múlik, melyik megoldást akarja vagy tudja megvalósítani. A javaslat számol a regionalizmus fejlesztésével, a régiók életének irányításába való alaposabb beleszólással is. A javaslat foglalkozik a parlamenti képviselet kérdésével csakúgy, mint az identitás megőrzésének széleskörű garanciáival. Meciar háborúra készül? Közép-európai Kínlódás Véget ért a hétvégén Budapesten megrendezett Kek-csúcsértekezlet, amelyen szlovák részről a Vladimír Meőiar kormányfő vezette küldöttség vett részt és jelen volt Jozef Moravéík külügyminiszter is. Klaus cseh és Meőiar szlovák kormányfő kijelentései az értekezlet előtt felborzolták a kedélyeket a magyar miniszterelnök levele kapcsán. Az értekezlet küszöbén már borúlátó volt a hangulat a Közép-európai Kezdeményezés jövőjét illetően is. A KeK a maitól teljesen eltérő viszonyok közt jött létre, s másra a válságkezelésben kudarcokkal terhelten válaszúira jutott, céljainak új megfogalmazására lett szükség. Amilyen borúlátó előjelekkel kezdődött a csúcsértekezlet, olyan hangulatváltozáson ment át, és végül legalábbis megértő légkörben zárult. Megfogalmazódott, s a vendéglátó Antall József záróbeszédében is hangoztatta: A KeK-re az új helyzetben is szükség van, beleillik a közép-európai folyamatokba, nem alternatívája az európai integrációnak, hanem segítője. Politikai klub ez, amely képviselheti a térség érdekeit az európai szervezetekben, sőt a világszervezetben is. Nyilvánvalóvá vált, hogy a közép-európai államok kölcsönös kereskedelme óriási mértékben csökkent, s ez orvoslásra vár. Václav Klaus cseh kormányfő egyértelműen kiállt a KeK intézményesítése ellen, s amellett, hogy politikai kérdések ismételgetése helyett a gazdasági területre helyeződjék át a hangsúly. Bennünket, természetesen, a magyar-szlovák és a kisebbségek helyzete kapcsán érdekelnek leginkább a csúcstalálkozó eredményei. A cseh és a szlovák küldöttség elérte, hogy az idén őszre tervezett KeK-értekezlet a kisebbségek helyzetéről ne hozzon kötelező érvényű döntéseket, ne legyenek nemzetközi-jogi következményei. Ez kétségtelenül azt szolgálja — legalábbis a szlovák kormányfő értelmezésében —, hogy Szlovákia ügyeibe senki se szóljon bele, s főleg ne kisebbségi kérdésekben. Nyilvánvaló, hogy Meőiar kormányfő nem akar repedést látni a „Szlovákia a szlovákoké”jelszó megvalósításában, és ez fő motívuma magatartásának. Figyelemre méltó, hogy a „Szlovákia a szlovákoké” jelszó, amelyhez Vladimír Meőiar oly görcsösen ragaszkodik, immár 55 éves, és a fasiszta Németország kegyeiből létrejött szlovák állam jelszava volt. (Folytatás a 2 oldalon) A parlamentáris demokrácia alapja a párbeszéd A szlovák politikai élet egyik érdekessége, hogy bár kezdettől fogva parlamenti kisebbségbe került a kormány, eleddig tulajdonképpen magabiztosan kormányzott. Ez az ellenzék szétziláltságának tudható be. Amikor néhány héttel ezelőtt elkezdett működni a nem kormányzó parlamenti erők kerekasztala, a kormányzó mozgalom lépésre kényszerült, s korábbi csöndestársának, a Szlovák Nemzeti Pártnak nyílt koalíciót ajánlott. A szerződés ugyan még nem született meg, de a parlamentben már újra működik a társviszony. A kialakult helyzet kapcsán kérdeztük a két legerősebb ellenzéki politikai erő vezetőjét. (Folytatás a 2 oldalon) Szociális ígéreteit egyetlen párt sem tartja be Alojz Englissel a szakszervezetek, a gazdaság és a szociális gondoskodás transzformálásáról — Elnök úr, vannak olyan politikusok, akik úgy vélik, a Szakszervezetek Konföderációja nem küldetésének tesz eleget, hanem politizálgat — a szó lehető legrosszabb értelmében. Ha ezt a szemébe mondanák, mit válaszolna nekik? — Örömmel hallom, hogy ezt politikusok mondják rólunk, akik ahelyett, hogy tennék a dolgukat, politizálgatnak. Szeretnék leülni egy asztalhoz ezekkel a politikusokkal, s megkérdezni tőlük, hol vannak a választási ígéreteik, hová tűnt szociális programjuk: Én és munkatársaim azért jöttünk a szakszervezetekbe dolgozni, hogy őrködjünk a szociális béke fölött, de ha úgy tetszik, tisztességes, a dolgozó embert védő szociális politikát folytassunk. Ezt tesszük, és semmi mást. Ezzel együtt elfogadom, hogy kellemetlenek vagyunk, amikor megkérdezzük különböző tárgyalásaink során, mi van az ígéretekkel, mikor valósulnak meg és hogyan. Csakhogy ez nem politizálás, már csak azért sem, mert mi nem akarunk sem parlamenti, sem kormányzó erő lenni. Mi a konkrét munkát végző, bérből élő ember érdekeit védjük küldetésünk szellemében. — Most a politikusok egy másik rétegére kell hivatkoznom; ezúttal azokra. akik úgy vélik, a szakszervezetek nem tudtak megújulni, nem tudtak szabadulni azoktól a beidegződésektől, amelyek a kommunista érában rájuk rakódtak, tehát a szakszervezeti mozgalomban nem játszódott le a rendszerváltás. — Azokkal is szívesen leülnék elbeszélgetni. S úgy gondolom, azoknak is fel tudnék tenni néhány kérdést. Például azt, miért nekünk, a szakszervezeteknek kell számon kémünk a kormányon a szociális szférát érintő törvényeket. Mit tesznek ők a parlamentben, ha a kormány lényegében azt csinál, amit akar, mert nem működik semmilyen ellenőrző mechanizmus — rajtunk kívül. Ha én értékelni akarom egy párt vagy politikai mozgalom munkáját, alapvető kérdés, hogy elolvasom programját, értelmezem azt, majd megvizsgálom, mit teljesít belőle és hogyan. Ezután tudok csak véleményt formálni, persze lehetőleg konkrétat. Ezt azért mondom, mert nézetem szerint azok a politikusok, akik az említett módon vélekednek a szakszervezetekről, nem is ismerik programunkat. Nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel merem mondani, hogy a szakszervezetek csak azt teszik, ami a programjukban meg van fogalmazva, az pedig teljesen demokratikus módon került bele. — Az alig egy hónappal ezelőtt lezajlott második kongresszusuk igen nehezen hozta meg döntéseit olyan kérdésekben, mint például az alapszabályok, ami ugyan önmagában nem bizonyítéka annak, hogy a szakszervezetek munkájában még sok mindennek változnia kell, de jelzés szintjén azért azt sugallja a társadalomnak, hogy a fejlett európai országokban a szakszervezetek kissé másként működnek, mint a konföderáció. — Balgaság lenne részemről azt állítani, hogy nincsenek strukturális és egyéb gondjaink. S való igaz, hogy a kongresszus is erről tanúskodik. Egy-két apróságot azért mégsem szabad elfelejteni. Azt például, hogy a konföderációnak 44 szakszervezet a tagja, valamennyi ágazati alapon működik, miközben ezen szakszervezetek között van olyan, amely 4-600 tagot tömörít, meg olyan is, amely 300 ezer fölötti tagságot tart nyilván. Azt, hogy ezekben a szakszervezetekben teljesen más igények jelentkeznek, egészen más a munkastílus, a munka szervezésének a módja, talán nem is kell mondanom. Mindemellett a konföderáció is önálló egység, így talán az sem meglepő, hogy az ilyen óriási eltérések mellett igen nehéz és sajátságos munkát kell végeznie. Mégis azt kell mondanom, demokratizmusunkat mással szinte nem is tudnánk jobban bizonyítani, mint azzal, hogy konföderációnk él, életképes, mindeddig nem történt meg olyan, hogy egyik ágazati szervezet a másikkal szemben lépett volna fel, netán bármelyikkel szembekerültünk volna tárgyalásaink, állásfoglalásaink miatt. S még valami: élénk kapcsolataink vannak a nyugateurópai szakszervezetekkel, tagja vagyunk néhány nemzetközi szervezetnek. Nem tartom valószínűnek, hogy amennyiben munkánkban antidemokratikus elemek, netán politikai hatalmi szempontok megjelennének, ezen demokratikus szervezetek elfogadnának bennünket partnerként. Mindez, persze, egyáltalán nem azt jelenti, hogy mi egy állócsillag vagyunk kialakult és örök rendszerrel. Szlovákia gazdasági és szociális helyzete szinte naprólnapra változik, elképzelhetetlen ennek alapján, hogy éppen a szakszervezetek csontosodnak meg. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy a Szakszervezetek Konföderációja kész és képes reagálni a szlovákiai gazdasági és szociális helyzet változásaira, sőt, a legtöbb esetben konkrét megoldási javaslatokat is tud kínálni — az okos politikusaink számára. — Elnök úr, ha már említett* a konföderáció külügyi kapcsolatait, hadd kérdezzem meg, ilyen téren hogyan fogadták a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felbomlását, illetve hogyan fogadták a nemzetközi szervezetekben az önök külön megjelenését? — Vissza kell térnem az első kérdéseire, ugyanis igen fontosnak tartom megjegyezni, hogy amíg számtalan politikusunk arról regélt, mennyire fel vagyunk készülve az ország kettéválasztására és milyen jó lesz nekünk az önálló Szlovákiában, mára kiderült, hogy ez egyáltalán nem volt igaz. Mi, a szakszervezeti mozgalom képviselői távolról sem akartuk ezt a lépést, mégis úgy, olyan demokratikusan építettük fel a volt Csehszlovák Szakszervezetek Konföderációját, hogy minden megrázkódtatás nélkül tudjuk tovább végezni dolgunkat, cseh kollégáink Csehországban, mi pedig itt, Szlovákiában. (Folytatás az 5. oldalon)
