Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-14 / 2. szám
2 1993. július 14 • sz. Itthon Állami ünnep és megemlékezés Ciril és Metód térségünkbe érkezése a „bársonyos” forradalom óta komoly ünneppé vált. Szlovákiában az idén is állami ünnepen emlékeztek meg az 1130 évvel ezelőtti eseményről. Az egyik külön is figyelemmel kísért ünnepségre Izsa mellett került sor, ahol a két hittérítő — a hiedelmek szerint — a mai Szlovákia területére érkezett. A komáromi Matica slovenská szervezete szerint ennek alpján Komáromban kellene felállítani a két szent szobrát, lehetőleg igen előkelő helyen. Egy héttel később, vasárnap az egyéges szlovák irodalmi nyelv kodifikálására emlékezett az ország. A Hlbokéban rendezett központi ünnepségen a szlovák köztársasági elnök és felesége is részt vett. Michal Kováé ünnepi beszédében elmondta, Stúrék cselekedete a nemzet megmentése volt, hiszen nyelv nélkül egyetlen nemzet sem létezhet. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy ahogy Stúrék, úgy a mai nemzedékek is tiszteljék a másságot, az országban élő kisebbségeket és azok nyelvét. Kováé úr azt is mondta, Szlovákia olyan ország akar lenni, amely egyaránt otthona a szlovákoknak és a más nemzeliségűeknek. A kormány a fuvarozók gondjairól A felsőnémeti határátkelőhely blokádjával is kénytelen volt foglalkozni a kormány soros, 58. ülésén. Mint ismeretes, a szlovák fuvarozók így tiltakoztak az ukrán fél 420 dolláros biztosítási követelése ellen. Érthetetlen azonban Hofbauer miniszterék értetlensége az ukrán fél lépése miatt. Hiszen először a szlovák fél vezette be az ukrán kamionosokkal szemben a 600 márkánál is több biztosítási kötelezettséget. A kormány egyébként újabb privatizációs tervezetekkel is foglalkozott. Szokásához híven azonban nem jóváhagyott tervezetekről számolt be, hanem arról, mit miért utasított vissza. A pozsonyi Carton Szálló privatizálásában például a belga BESIX CÉG 11,5 millió dollárt fektetett volna, de Kubeéka miniszter szerint ez a belga cég megbízhatatlan, ezért a szállodát majd versenytárgyalások útján adják el. Hogy ezek után kinek? Devalválták a szlovák koronát A szlovák kormányfővel az élen mindenki, aki jogosult volt a Nemzeti Valutaalap dokumentumait megismerni, váltig állította: az alap szakemberei igen kellemesen meglepődtek az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét látva. Eldicsekedték nekünk az igen tisztelt kormánytagok és a nemzeti bank vezetői, hogy immár pozitív a külkereskedelmi mérlegünk, növekedtek devizatartalékaink, s ha véletlenül valaki azt kérdezte tőlük, lesz-e devalváció, mosolyogva mondták: az ellenzéken és az újságírókon kívül erről senki nem beszél, ráadásul a leértékelést semmi nem indokolja. Marian Tkáő még a múlt héten, július elején is azt nyilatkozta, nem hallott arról, hogy devalválni fogják a szlovák koronát. Aztán pénteken este bejelentették, szombattól 10 százalékkal leértékelik a koronát, azaz a külföldi valutákhoz képest 10 százalékkal lettünk szegényebbek. Még jó, hogy az újságírók valóban régen figyelmeztették a polgárokat e lépés szükségességére, egyébként igencsak váratlan és meglepő lett volna. De nem is ez az igazán szomorú az esetben, hanem az, hogy utólag kiderült, hazudtak vezetőink, mert a devalválást igenis a valutaalap szakemberei javasolták. Tkáő pedig tudta, hogy ez bekövetkezik, hiszen a Szlovák Nemzeti Bank Tanácsa a devalválásról még június 17-én döntött. A működő demokráciákban az ilyen nyilvánvaló hazugságok után az érintettek be szokták adni lemondásukat. Újabb ígéretek Németországból Kétnapos látogatáson Észak—Rajna—Westfáliában járt Vladimír Meőiar kormányfő, aki saját bevallása szerint azért járt ott hogy megtudja, az ottani energetikai körök hajlandók-e együttműködni szlovák partnereikkel, illetve a Németországnak ezen a részén működő tőke érdeklődik-e a szlovák privatizáció iránt. A kormányfő örömmel tudatta velünk, hogy igen, nagy az érdeklődés. Hozzátette azonban azt is, reméli, a sajtó nem rontja el ezt az üzletet is, ahogy ezt tette tavaly ősszel. (Emlékezetes, Meőiar akkor azt nyilatkozta hazatérte után, a tárgyalásait több billiárd tőkével folytatta, amely hajlandó Szlovákiába jönni. A hírt aztán dementálni kellett. Bár nem biztos, hiszen magunk is észrevettük volna, hogy nem jönnek a márkamilliók!) Az érdekes az egészben az, hogy a kormányfőt ezúttal sem kísérték szakemberek, de még csak a gazdasági és a pénzügyi szféra emberei sem. Furcsa az is, hogy amióta önálló Szlovákia, kormányfője kétszer is egy ország szövetségi tagállamával tárgyal csupán. Továbbra sincs kormánykoalíció A hét végén Dubnicában a kormánykoalícióra készülő két parlamenti erő vezetői találkoztak, hogy véglegesítsék megállapodásaikat. A Vladimír Meőiar és Ludovít Cérnák vezette küldöttségek újra elbújtak a nyilvánosság elől, illetve szép nagy általánosságokat mondtak arról, igazából mindenben megegyeztek, továbbra is mindkét fél szándéka a koalíció megalakítása, amely azonban nem egyszerű folyamat. Annyi mégis kiderült, hogy Meőiar szerint csak akkor érdemes koalíciót alkotni, ha az legalább 3 évre szól majd. Cérnák pedig azt mondta el, hogy az SZNP csak olyan lépéseket tesz, amelyek összhangban vannak az alkotmánnyal. Nyilvánvaló tehát, hogy a tárgyalások ezúttal azon a törvénytervezeten rekedtek meg, amelyet a DSZM szeretne átültetni, s amelynek a lényege az, hogy a parlamenti mandátummal a pártok, mozgalmak rendelkeznek, s az a képviselő, aki ki akar lépni egy-egy parlamenti frakcióból, mert nem ért egyet pártja politizálásával, vissza kell adnia mandátumát. Őemákék egyelőre ellenállnak, sőt, azt mondják, ha július 24-ig nem lesz megállapodás, az egész koalíciós próbálkozást sikertelennek minősítik és befejezik. Sobona elképzelései nem jók Okos kormányunk oszlopos miniszterei közé tartozik az egészségügyi miniszter Viliam Sobofia is, akit már kétszer menteit meg pártja a leváltástól. A kormányfő még azt is mondta róla, reformjaiért hálásak leszünk neki. Nos, a múlt héten a Világbank szakemberei jártak nálunk, hogy megvizsgálják az egészségügy helyzetét, s megállapítsák, hogyan segíthetnének nekünk. Ez utóbbi kérdésre még nem ismerjük a konkrét választ, de azt tudjuk, hogy javasolták eltörölni az ún. pontozásos rendszert, meg azt, a Nemzeti Biztosító nem tudja betölteni az egészségügyet működtető és finanszírozó szerv szerepét, ezért az ilyen kísérleteket le kell állítani. Mint ismeretes, Sobofia reformja két lábon áll: a pontrendszeren és a Nemzeti Biztosítón. Hogy ezek után elmegy-e Sobofia, vagy leváltják, nem lehet tudni. Hálásak, persze, lehetünk neki, hiszen megmutatta, merre nem szabad mennünk, melyik út a járhatatlan! Kényelmetlenné vált műsorok A kormány bírálatai alapján a Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió több műsort is bevezetett. Minden pénteken interjú formájában Vladimír Meőiar értékelte az elmúlt hetet a rádióban, a televízióban pedig 90 perces kerekasztal-beszélgetésen mondhattak véleményt és vitatkozhattak politikusok és szakemberek eseményekről a Lépések című műsorban. A hét végén mindkét műsor elmaradt, lapzártánk idején ismeretlen okokból. Gondolni sem merünk arra, hogy az ok a parlament által múlt héten meghozott recessziós szociális intézkedések, illetve a devalváció, amelyek együttesen 15—20 százalékos életszínvonal-csökkenést fognak előidézni, s mindezt egyetlen politikus sem volt hajlandó kommentálni. -is(Folytatás az 1. oldalról) Ez lesz a lakmuszpapír. Végrehajthatóságával minősíti a törvényt, s a kisebbségek belső közösségi erejét jelzi majd az, hogy a kulturális mellett a politikai önszerveződésre is képesek. A kulturális autonómia jegyében megalakuló kisebbségi önkormányzati szervek a helyi önkormányzatok mellett fognak tevékenykedni. Ahol a kisebbség helyi viszonylatban többséget alkot, autonóm testületének szerepét a helyi önkormányzat látja el. A magyar kisebbségi törvény ebben a tekintetben teljes egészében megegyezik az Együttélés elképzeléseivel, s ezen a ponton mondható el, hogy a magyar jogszabály abban az irányban fogalmazza meg a kisebbségek jogait, amelyet az Európa Tanács 1201- es ajánlása a különleges státusú községek rendszerével jelez, s amelyet a horvát alkotmány is mutat. A jogok érvényesítése rendszerint politikai, szervezeti és anyagi feltételek függvénye. Megvannak-e ezek a feltételek ahhoz, hogy a magyarországi kisebbségek élhessenek a törvény által megteremtett lehetőségekkel? — A kisebbségi önkormányzati szervek a helyhatósági választások keretében jönnek majd létre, s az új törvény gyakorlati hatályossága lényegében ezzel veszi kezdetét. A magyar Országgyűlés viszonylag nagy összeget biztosít a kisebbségi önkormányzatok fenntartásához. Az érvényesülés egyéb feltételeit tekintve nagyon lényeges, hogy a törvény megteremti a kisebbségi politikai alanyiság lehetőségét, ám hogy a nemzeti közösségek milyen mértékben élnek majd vele, az tőlük függ. A kisebbségi kerekasztal egyetértéssel fogadta a törvényjavaslatot, így feltételezhető, hogy igényeikhez mérten megfelelőnek és a gyakorlatban alkalmazhatónak tartják. Idegen nacionalista körökben nálunk és másutt már előre elhangzott a vád: a magyar kisebbségi törvény valószínű nagyvonalúságával csak „kirakattörvény” lesz, hogy az anyaországon kívül élő magyaroknak legyen mire hivatkozniuk, amikor saját követeléseikkel állnak elő. Hivatkozási alap lesz számunkra a magyar kisebbségi térvény? — „Kirakattörvény” nem, de hivatkozási alap mindenképpen, hiszen tartalmaz olyan megoldásokat, amelyeket mi is szeretnénk alkalmazni. A politikum az egészben az, hogy valóban Magyarországnak kell elöl járnia a kisebbségi kérdés törvényes rendezésében, mert a közép-európai térségben a magyarság alkotja a legnagyobb kisebbségi közösségeket. Az élenjárásnak egyébként hagyománya van, hiszen Magyarország területén, az erdélyi Tordában hagyták jóvá az első türelmi rendeletet (nemrég ünnepeltük 425. évfordulóját), Magyarországon fogadták el az első nemzetiségi törvényt 1849-ben, elsőként Magyarország emancipálta a zsidókat, és az 1868- ban jóváhagyott nemzetiségi törvény a maga idejében messze megelőzte a kor szellemét, sőt bizonyos elemei ma is előnyösek lennének Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában. Természetesen az új magyar kisebbségi törvény nem ültethető át tekintet nélkül a helyi viszonyokra, de önkormányzati alapelvei, helyi és országos önkormányzati rendszere, ami a lényege, megegyeznek elképzeléseinkkel. A kisebbségeknek olyan belső önrendelkezési jogot ad, amely — ha tud vele élni a közösség — biztosíthatja a polgári egyenrangúságot. S ez több, mint a törvények előtti egyenlőség. Hogyan jellemezné az új magyar törvény nemzetközi jelentőségét? — Európában másutt is vannak kisebbségi törvények, de ezek általában egyegy nemzeti kisebbségre vonatkoznak, például Finnországban a svédekre. A magyar törvény nemzetközi jelentősége főként abban áll, hogy bizonyos szempontból első kontinensünkön. Olyan törvény, amely a különböző nemzeti kisebbségek jogi helyzetét annyira átfogóan, a modem társadalmak követelményeinek megfelelően rendezné, sehol másutt nincs Európában. A második paragrafus tételesen is kimondja, melyek azok a honos népcsoportok, amelyekre vonatkozik: bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, lengyelek, németek, örmények, románok, ruszinok, szerbek, szlovákok, szlovének és ukránok. Sz.G. Viharos vitasorozat a parlament 20. ülésén És újra tarthatjuk a szánkat? A parlament a június végén megszakított 20. ülését úgy folytathatta, hogy már az Európa Tanács tagja volt az ország. Még a mindig kételkedő újságírók is úgy gondolták, ennek következtében lehiggadnak a kedélyek, s honatyákhoz illő higgadt bölcsességgel tárgyalják meg a legsúlyosabb kérdéseket is a képviselők, amelyekből, bizony, a félidő utánra igencsak sok maradt. A kisörödög azért ott mocorgóit bennünk, elsősorban kisebbségi firkászokban, mert tudtuk, ami ebben a parlamentben csak áttételesen is a mi — egyébként természetes, és a mindennapi életben szabályozások nélkül, a békés egymás mellett élés jegyében az emberek közti kapcsolatban meg is valósuló —jogaink kodifikálásáról, azaz törvénybe foglalásáról szól, az botrányszagú. Nem tévedtünk! De azok a szlovák kollégáink sem, akik úgy vélték, Európa Tanács ide, megnyugvás oda, a bölcsesség nem jön magától a házhoz. Ennélfogva nemcsak a névhasználati törvény (az első oldalon írunk róla), hanem az ún. lakástörvény (7. oldal) és a költségvetési törvény és a velejáró szociális és adómegszorítások (6. oldal) is a botrányos hangvételű viták tárgyát képezték. Még olyan is megtörtént, hogy a parlament első alelnöke azzal „vigasztalta” a képviselő urakat, nyugodtan szavazzák meg a módosításokkal összekuszált (lakás) törvényt, hiszen nemsokára úgy is módosítani kell! Ezek után el sem tudom dönteni, meglepetés-e, avagy sem, hogy a leghallkabban megvitatott tervezet — bár az is egy napot vett igénybe — a büntető törvénykönyv módosítása volt. Nemcsak az államkassza katasztrofális állapota miatt volt logikus a kormány javaslata, hanem a hétköznapi emberek igazságérzete is repesett a boldogságtól, amikor kiderült, szigorítják a pénz- és egyéb hamisításokért kiróható büntetést, keményen megtorolhatják a bírák az adócsalókat, a csempészeket és az árakkal manipulálókat. Valóban itt az ideje rendet tenni ezen a téren, hiszen a csalók és tolvajok, a saját zsebükre dolgozó „vállalkozók” nélkül is fájdalmas a bérből élők helyzete — hát még a nyugdíjasoké és a munkanélkülieké — a hivatalos infláció miatt. Az már kissé elgondolkodtatta azért az ember fiát, hogy ilyen körülmények között is elhangzott — és komolyan, kacajmentesen, sőt, vitát geijesztve —, hogy a korrupcióval, a lefizetésekkel nem kellene foglalkozni a törvénynek, illetve csak azon a szinten, ahogy eddig, mert utolérhetetlen, bebizonyíthatatlan ez a fajta bűncselekmény. Jó, jó, igaz, a javaslat nem ment át. Azért mégis, képviselő urak — mert ezek után hogy lehetne honatyáknak nevezni Önöket? —, hogyan van az már, hogy a jogállam építésének kellős közepén jogtalanul jut előnyökhöz az, akinek van pénze megvásárolni a jogot? Igaz, aztán minden kiderült! Mert a büntető törvénykönyv újra kimondja azt a régi szép szocialista-kommunista-bolsevik tendenciát, hogy aki az állam hivatalos képviselőit becsméreli, az pénzbüntetésre avagy egytől két évig terjedő büntetésre ítélhető, meg az is, aki az ország érdekeinek hasonló módon árt. És mond még hasonlókat ez a törvény néhány kiválasztottal kapcsolatban, de nem is ez a lényeg. Hanem az, ahogy a törvényt előterjesztő képviselő úr eme mindenképpen antidemokratikus cikkelyt megvédte. Azt mondta, hogy „remélem, nem fognak visszaélni vele”. Bevallom őszintén, én is. Mármint én is remélem, hogy a leírtakat nem minősíti valaki az ország becsmérlésének. Mindegy, azért folytatom: egy jogállamban, egy demokratikus, az Európa tanácsi tagságot éppen ünneplő országban igen érdekes törvény az, amelyik reményekre jogosít fel, hogy nem csuknak be senkit őszinte véleménynyilvánításért! Másként: érdekes egy jogállami törvény az, amely alapján a polgár újra szájkosarat rendelhet magának, mert sose tudhatja, mikor „becsmérli a hivatalos képviselőt”. Még másként: a jogállamban a miniszter — ahogy a szó eredeti jelentése is utal rá — a szolga, s nem a polgár, ő úr, akinek soha senki nem mondhatja, fogd a szádat, pajtás! Mindegy, nálunk — divatosan szólva — ez van. Hogy kell-e szeretni, majd meglátjuk. N.S. presztízsét Erősíteni a szövetség A múlt hét keddjén iktatták be a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség Országos Választmányának főtitkári tisztségébe VÉGH LÁSZLÓI, aki — mint ismeretes — pályázat útján nyerte el megbízatását. Ezzel egy időben jelentették be azt is, hogy a választmány két titkára — ugyancsak pályázat alapján kiválasztva — BÁRDOS GÁBOR és MÁTÉ LÁSZLÓ lett. Az esemény kapcsán látogattuk meg Végh Lászlót, immár hivatalában, a Csemadok OV pozsonyi székházában. Főtitkár úr, Ön beiktatásakor azt nyilatkozta, szomorú, hogy a pályázatra összesen hatan jelentkeztek, a főtitkári széket pedig csupán hárman célozták meg. Mit takar ez a kijelentése? — Részben azt, hogy örültem volna, ha sok jó és rátermett pályázó közül bizonyultam volna érdemesnek a főtitkári posztra, részben pedig azt, amit néhányan sejtettünk, de sokan nem hitték el, hogy tudniillik a szövetség presztízse igen-igen megkopott. Remélem, a pályázat eredménye meggyőzi azokat, akik úgy gondolták, minden a legnagyobb rendben, öszszefogó, egységesítő erő a Csemadok, vonzza az értelmiséget, a szövetség tisztségviselőjének lenni pedig sokak számára életcél. Nem az, s minél hamarabb megértik ezt azok, akik tehetnek a kialakult helyzet ellen bármit is, annál jobb. Mert e felfedezéssel együtt is igen sok munkára lesz szükség a tekintély visszaszerzéséhez. Nem tűnik különösebben optimistának, lelkesnek. — Azt hiszem, nem az optimizmus, a lelkesedés a döntő. Sokkal fontosabb, hogy átgondoltan, a realitások talaján maradva értékeljüka jelenlegi helyzetet, meg a lehető legpontosabban körülhatárolni, milyen gazdasági, társadalmi, szociális, netán politikai okai vannak ezen állapotoknak. Ezt én igen fontos szempontnak tartom a célok és feladatok meghatározásánál. Szükségesnek tartom ugyanis, hogy a kisebbségi sorsban élőknek megszervezett civil társadalma legyen, hiszen ez létérdeke, de tudom, hogy ezt manapság már nem lehet csak a lelkesedésre, az együvé tartozás érzésének hangoztatására, a „mienk, hát szeressük” elméletre építeni. Ön szerint a pontos helyzetelemzés elkészítésén kívül, mi az, amit azzal párhuzamosan kell tennL Úgy vélem ugyanis, hogy ez a felmérés nem készül el egyhamar, egy általános pangás pedig csak rontana a helyzeten. — Az elmúlt három és fél esztendő alatt három alapszabály is készült, amelyekre minden bizonnyal szükség volt, sőt elképzelhetőnek tartom azt is, a helyzet alakulásától függően a most érvényben lévő is módosul majd a következő közgyűlésen. Ezzel együtt sem sikerült a mai napig tisztázni az alapszervezetek, tehát a társadalmi aktivitást kifejtő csoportok és az apparátus, azaz a fizetett alkalmazottak közti viszonyt. Azt hiszem, a dunaszerdahelyi közgyűlésen elfogadott dokumentumok megfelelő keretet adnak ahhoz, hogy e hiányosságot vezetőségi vagy választmányi döntésekkel eltávolítsuk. Eközben az én elképzelésem az, hogy az apparátust professzionalizálni kell, ezen belül pedig olyan értelemben intézményesíteni, hogy az egyes központok közvetítői és kulturális szolgáltató szerepet töltsenek be. Társadalmi szinten pedig a teljesen szabad, demokratikus szerveződés és programalakítás lehetőségét kell biztosítani úgy, hogy a közvetítő-szolgáltató rendszert fel tudják használni. Sok sikert és kitartást kívánok Önnek e cél megvalósításához! -neszméri-Európai mércével
