Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-04 / 128. szám

4 Szabad ÚJSÁG Napjaink 1993. június 4.

GERŐ ANDRÁS a kelet-európai nacionalizmusról

Hogyan fejezzük be a II. világháborút?

A nacionalizmusról meglehetősen eltérően vélekedik Európa keleti és nyugati fele. A Nyugatot rémiszti és taszítja, hogy a régiókban ilyen problémák fokozzák a feszültséget és idéznek elő robbanásveszélyes állapotokat. A Kelet-európaiak főként a történelmükre hivatkoznak, részben a Nyugatot hibáztatva a velük történtekért, s természetesnek tartják, hogy a nacionalizmusnak erősek a gyökerei. Ez az eltérő megítélés olyan fal, amelyik az egyiket riasztja s távol tartja, a másik meg mögé bújik, egyszerre védekező és támadó pózban. A mai kelet-európai nacionalizmusokról, Kelet- és Nyugat-Európa ebbéli gondolkodásának különbözőségeiről kérdeztem Gerő András történészt.- Miért vált a Nyugat számára a nacionalizmus az első számú közellenséggé?- A gond számukra valójában nem a nacionalizmus, hanem hogy nem akarnak konfliktust integrálni. A Nyugat szemében Kelet-Európa most már nem diktatúrák halmaza, hanem konfliktusok régiója. Ezek a konfliktusok a nacionalizmusban csúcsosodnak ki. A nyugat-európai gondolkodás kissé dezorientált, a nacionalizmust oknak látja, holott nyilvánvaló, hogy mélyen gyökerező problémák felelevenedéséről van szó.- Milyen problémákra gondol?- A XIX. század által megteremtett konfliktusokat az első világháború nem oldotta meg, azért lett a második világháború. Formailag mindkét háború Kelet-Európa számára nyújtott megoldási modellt. Kiiktatta a nyugat-európai politikából a német politikai-hatalmi dominanciát, rákényszeritette a térséget egy integrativ modellre, s nem utolsósorban e két dolgot sikerként élték meg az országok. A németek, vagyis a vesztesek is. Maradtak ugyan konfliktusok, de ezek kezelhetővé váltak. Kelet- Európában az első világháború után létrehozott határok döntő többségükben érintetlenek maradtak. A kelet-európai nacionalizmusok alapvető magyarázata, hogy a múlt század óta húzódó problémák mint egy hűtőszekrényben, jegelődtek, s amikor ez a Minszk vagy Moszkva típusú hűtőszekrény tönkrement, ezek a mirelitcsomagok elkezdtek kiolvadni. Jelenleg ez a kiolvadás zajlik. Hol véresen, lásd a délszláv krízist, hol kevésbé drasztikusan. Történelmi értelemben ez a térség hozzálátott ahhoz, hogy befejezze a második világháborút. Ott a legmérgesebbek és a legkiélezettebbek a konfliktusok, ahol százados léptékű problémák fagyasztódtak be, mint például a Balkánon.- Nem véletlenül beszélnek mostanában egy új berlini kongresszus szükségességéről...- A tragédiája ennek a térségnek az volt, hogy az első világháború nem oldott meg a problémákból semmit, nem rendezte, csak elrendezte a dolgokat. Az első világháború után meghirdetett népszavazási elv - Sopront kivéve - sehol sem érvényesült. A nemzeti korlátoltság erősödésének kedvezett ez. A szovjet rendszer sem oldott meg semmit, így a blokk felbomlása után az államok újra szembesülnek a régi problémákkal. Vannak olyan helyzetű népek, amelyek számára a kérdés már nem annyira éles. Az újbóli német egység például rengeteg konfliktussal jár, de messze nem azt jelénti a probléma, amit évtizedekkel ezelőtt. A németek nagy része, miután egy integrativ modellben élt, elégedett. Teljesen más a csehek helyzete is, a cseh államnak etnikai és határproblémái nem lesznek.- A kelet-európai nacionalizmusok különbözőségei ellenére közös tápláló erőnek tetszik az a tapasztalat, hogy a térség országai lemaradtak a nyugati testvér mögött. Erős „nacionalista“ túlzással: inge-gatyája sem maradt, s ráadásként egyetlen kincsét: nemzeti mivoltát, büszkeségét is el akarják venni tőle...- Három probléma keveredését látom. Az egyik a tradicionalizmus és amodernitás problémája. Ezek a népek eltérő mértékben, de úgy gondolják, hogy a modernitás rombolna rajtuk, szétszedné az azonosságtudatukat. Nálunk is hallatszanak ilyan hangok, hogy Magyarország nem baj, ha szegény, nem baj, ha lemarad, de legyen magyar. Ennek az országnak azonban akkor voltak sikeres korszakai, amikor Európát igyekezett követni, amikor az adaptálási készsége működött.- Ami a sikerkorszakot illeti, többen azt hangoztatják, hogy a magyar történelem sikeres időszaka 1526-ig tartott, utána csak hanyatlás következett, s most jöhetne el újra az esély a felemelkedésre.- Ez szerintem agyrém, de ami még fontosabb: kivitelezhetetlen. A civilizatórikus fejlődés visszafoghatatlan. Csak az lehet vita tárgya, hogy miként, milyen keretek között érvényesül, s nem az, hogy érvényesül-e. Analógiával élve: az nem kérdéses, hogy pénzt kell keresni, vitatkozni azon lehet, hogy miként és mivel. Akkor is így van, ha a modernizációt ez a térség sok esetben kiszolgáltatottan élte meg. A másik probléma a nemzet és a szabadság összekapcsolhatósága. A magyar történelem igazán eredményeket hozó szakaszai azok voltak, amikor a kettő összekapcsolódott. A századforduló utáni fejlődés kétségtelenül hozott példákat arra, hogy ez a kettő szétválasztható, ám ezek tragédiába torkoló példák voltak. A harmadik tényező kulturális. Sokan gondolják úgy, hogy Európa nem földrajzi, nem politikai egység, hanem inkább kulturális, amely politikai egységet teremthet. Eszerint Európa határa nem az Urál, a kulturális határ ott húzódik, ahol az ortodoxia és a nyugati kereszténység találkozik. Ebbe az Európa-fogalomba a balti államok még beletartoznak, de Oroszország, Ukrajna, Románia vagy Szerbia már nem feltétlenül. Az ortodoxia olyan mély konfliktusban áll a nyugati keresztény kultúra által vallott és intézményesített kulturális értékkel, például az egyén jogai tekintetében, hogy a kettő nehezen békíthetö össze.- Van-e alapja annak, hogy ezek az országok ragaszkodnak a nemzeti jellegük hangsúlyozásához, vagy ezek az értékek a mai világban már elavultak?-Nem az a kérdés, hogy meg kell-e őrizni a nemzeti identitást, s hogy ezt a modernitás és a szabadság elveszi-e. Nemzeti identitás mindenképpen van, volt és lesz, a lényeg, az, hogyan tud összepárosulni a modernitással és a szabadsággal. A protestáns-katolikus ellentét nagyon meghatározó volt, míg egy nagyobb egység föl nem oldotta és nem tette másodrangúvá.- Miben rejlik a nacionalizmus igazi veszélye?- Abban a szándékban, hogy ne jöhessen létre olyan típusú integrativ erő, amelyik másodlagossá tenné ezt a kérdést. A nacionalizmus nem akar semmi olyat, amely a nemzeti érzelmeket, a nemzeti tudatot belehelyezhetővé tenné egy más, nagyobb egységbe. Elsődlegesként akarja fenntartani, Így viszont ez mindig konfliktust okoz. Az ilyenfajta nacionalizmus csak meghatározott megoldási módokat tud javasolni a problémákra, amelyek lényege - válási hasonlattal élve vagy nálam van a gyerek, vagy nálad, és nem abban gondolkodik, hogy ez a közös gyerekük.- Ilyen közösgyerek-felfogásnak tekinthető mondjuk a magyar kormány politikája, hogy a magyar-ukrán szerződésben elismerte a határok megváltoztathatatlanságát?- Igen, ez olyanfajta megoldás, mint amire utaltam. A magyar kormány tulajdonképpen nem tett mást, mint elismert egy európai realitást. Akik ezt nem akarják elfogadni, azok arra játsznak, hogy ez a térség konfliktushordozóvá váljon. Pedig csak akkor lehet hatékonyan fellépni bármilyen kisebbségi jogokért, ha az államok elfogadják egymást, úgy, ahogy vannak. Ez a politikai realitás. Történészként azt mondja az ember, hogy a határok nem metafizikai fogalmak, változhatnak. De nem mindegy, hogy egy folyamatba milyen elemek épülnek be, még akkor se, ha egyszer változik a helyzet. Hogy a bizalmatlanság, az ellenségesség, egymás kijátszásának hátsó gondolata épül be vagy pedig egy másféle tárgyalási és közeledési alapállás. Az ilyen alapszerződést vitatok az integráció irányába haladó realitásokat és az annak megfelelő gondolkodást tagadják.- A mérsékeltebb ellenzők azt javasolják, hogy ismerjük el a határok megváltoztathatatlanságát, de csak akkor, ha ezért a másik fél ad valamit: a kisebbségi autonómia garantálását. Szerintük korábban öngyilkosság volna ezt a fegyvert kiadni a kezünkből.- Sokan gondolják így, de megfeledkeznek arról, hogy milyen légkört szül a magatartás: a zsarolás légkörét. Abban pedig mindenki bemerevedik, tárgyalóképtelenné válik. Ezek ráadásul nem két állam konfliktusai, hanem nemzetközi erőtérben zajlanak. Nem mindegy, hogy ki kit tud megnyerni magának. A zsaroló nehezen tud szövetségest találni. Ugyanakkor ezek a „kiolvadó“ konfliktusok arra is figyelmeztetnek, hogy a XXI. században a konfliktusok kezelésére alkalmasabbá kell tenni a nemzetközi szervezeteket. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének csak állam lehet a tagja. Lehet, hogy egy sor probléma kezelhetőbbé válna, ha önálló államisággal nem rendelkező nemzetek is helyet kaphatnának.-Azzal kezdtük, hogy a Nyugat fél attól, hogy e térség befogadásával a régió a félelmetes konfliktusokat Is beengedi, az itteni népek is félnek egymástól, ugyanakkor tapasztalhatók biztató folyamatok is. Melyik tendencia látszik erősebbnek, a régi csaták és félelmek újjáéledése, erősödése vagy egy korszerűbb felfogás térnyerése?- Ahogy a rendszerváltozás is csalódást okozott sokaknak, a nacionalista fellángolásokkal is hasonló történhet. Ha a szlovákokat ma megkérdeznék a szétválásról, nem biztos, hogy olyan arányok jönnének ki, mint a választásokon, amikor a különválást ígérő politikai erők kaptak többséget. Nincs

biztos nyerő és biztos vesztő. Nagyon nem mindegy Nyugat-Európa viselkedése s az sem, hogy az itt élő népek és politikusaik milyen irányban mozdulnak el. Csehország esetében kicsinek látom egy kemény nacionalista áramlat esélyeit, a románok esetében kevés a sansza a bizalomépítő stratégiának. Közép-Európa most válaszúton van, hogyan fogja befejezni a második világháborút.- A térség országainak eltérő viselkedését azzal is szokták magyarázni, hogy melyikük hol tart a nemzetállammá válásban. Magyarországot ebből a szempontból előnyben levőnek érezhetik, például azért, hogy Trianon hatására egynemzetiségü állam lett. Ugyanakkor komoly teher számára a trianoni területvesztés a határon túli magyarság sorsa miatt.- Szerintem a polgárosodottsági mérték a döntő, minél kevésbé polgárosodott egy társadalom, annál inkább hajlik a konfliktusra, mert annál kevésbé érték számára a stabilitás. A magyar fejlődést kétesélyesnek látom. A polgárosodás már elért egy olyan fokot, hogy a magyar társadalom jelentős részben a stabilitást preferálja. Ha megkérdezik az embereket, hogy hajlandók lennének-e harcolni a határok megváltoztatásáért, egy százalék alatt marad az igent mondók száma.- A Nyugat viselkedésének vagy a belső tényezőknek van a dolgok alakulásában nagyobb szerepük?- Szerintem a belső tényezőknek. A kérdés az, hogy a belső befogadókészség milyen erős, mennyire tud profitálni a külső körülményekből. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a Nyugat mennyire hajlandó integrálni a térséget, ez a belső polgárosodottságon is múlik. Egy kisebb kihívást is szervesebben magába építhet egy arra érett fogadóközeg, mint ahogy egy nagyobb kihívást is el tud veszejteni. A veszélyforrást inkább abban látom, hogy miután nagyon eltérő fogadókészségű kultúrák élnek egymás mellett a térségben, megint utalok az ortodox, nem ortodox hagyományokra, ezért a különféle kultúrák provokálhatják, eltéríthetik egymást. A legnagyobb veszély az, ha a kisebbségi magyarságot programok érik. Az kész helyzet, akkor nem lehet reagálni. Ezért azt gondolom, hogy a szabadságértékek által orientált nemzeti öntudat maximálisan érdekelt ezek kerülésében. Egy nagy magyar nacionalizmus számára lenne a legkedvezőbb a magyarságot éró atrocitás. Ahogy az antiszemitizmus fellángolása is kedvez a cionizmusnak.

JAVORNICZKY ISTVÁN

(Magyar Nemzet)

Hol késik, Murphy úr?

rürelmetlenül várom, mikor kér már nálunk letelepedési engedélyt Murphy úr. Ismerik őt, ugye, ő az, aki kacagtatóan elgondolkoztató törvényei végére ezt szokta írni: ,, Fordítva sohasem érvényes". Murphy úr napjaink Szlovákiájában ugyancsak gyárthatná az ilyen záradékkal végződő sommázatokat, kis hazánk a kifogyhatatlan ötletek Eldorádója lenne számára. Nem is értem, hol késik, miért nem jár már, hogy csokorba szedje fordítva sohasem érvényes törvényeit?

Mert tessék csak elképzelni nálunk egy sajtóvitát vagy tévés kerekasztal-beszélgetést a szlovák-magyar viszonyról, vagy a kisebbségek helyzetéről anélkül, hogy írásban vagy szóban, esetleg teljes élétnagySágban, a tévé képernyőjén jót láthatóan fel ne bukkanna egy szlovákiai magyar honpolgár és világgá ne kiáltaná: ,, Ugyan kérem, mire jó ez az egész, itt nincsenek problémák, nekem ugyan senki sem csorbitgatja a jogaimat, kitűnően érzem magam, ragyogóan kijövök az összes szlovák szomszédommal, egyszóval minden jó lenne, ha az a Duray meg a Csáky nem kutyulná össze-vissza a dolgokat“. Na ugye, hogy nem képzelhető el egy ilyen rendezvény ilyesféle magyar megnyilvánulás nélkül? Már hiányérzete is lenne az embernek, ha netán kifelejtődne. De fordítva sohasem érvényes. Még nem hallottam olyan szlovák összejövetelről, lett légyen a rendezője a Matica slovenská, a Szlovák Nemzeti Párt, vagy akár Slobodník kultuszminiszter úr értelmiségi köre, ahol a ,,magyar veszély“ leghatásosabb ecsetelése közben felállt volna egy szlovák honpolgár, hogy azt mondja: ,,Ugyan kérem, mire jó ez az egész, hetvenhét magyart ismerek, mindegyikkel jól kijövök, engem még a délszlovákiai magyarok sem lennének képesek asszimilálni, egyszóval minden jó lenne, ha önök itt nem kutyulnák összevissza a dolgokat“.

Vagy itt van például törvényes képviseletünk dolga. Rendkívül hízelgő ránk, itteni magyarokra nézve, hogy mindenki láb- és nyaktörést is kockáztatva, hanyatt-homlok azon verseng, hogy bennünket képviseljen, tVe/'ss pártjától a DSZM-ig, mert erre a feladatra mindenki alkalmas, kivételt csak a magunk választotta képviselők képeznek. Murphy ezt így fogalmazná meg:,, Minél kevésbé kisebbségi valaki, annál kompetensebbnek érzi magát a kisebbség képviseletére“.

Vagy vegyük csak a sokat emlegetett lojalitást. Murphy valahogy így fogalmazna: „A kisebbség lojalitása mindig megkérdőjelezhető, a többségié soha': No ugye, hogy ,,fordítva sohasem érvényes"? Az egészben az a legkacifántosabb, hogy maga a többségi sem igen tudja, hogyan is kell lojálisnak lenni, s ha valaki megkérdezné tőle, hogy ő miben és hogyan lojális, csak makogna szegény feje, valószínűleg valami olyasfélét, hogy ő kérem hat, alkot, gyarapít, s ettől a hon automatice fényre derül. Kell ennél több? Hát már hogyne kellene, ha az ember nem lojálisnak, akarom mondani, nem többséginek született! Akkor nem lehet ám csak úgy simán hatni, alkotni, gyarapítani, mert a hon csakis és kizárólag akkor derül fényre, ha ehhez még naponta egy hűségnyilatkozat is mellékeltetik. Hogy kihez? Hát az éppen aktuális kormányhoz, ennél mi sem természetesebb.

És tessék csak elképzelni, hogy az egyik szlovák párt képviselője egy múlt heti sajtótájékoztatón kifejtette: a délszlovákiai szlovákok asszimilációja csak úgy akadályozható meg, ha a magyar iskolákban szlovákul fogják tanítani a főtantárgyakat. Kissé’ elcsodálkoztam ezen a logikán, mert az asszimilációtól rettegő szlovák szülők gyermekei nem szoktak

magyar iskolába járni, így hát nekik tökéletesen mindegy, kokinkínaiul avagy szlovákul tanulja-e a magyar gyerek a biológiát, ők attól ugyan aligha fognak jobban tudni szlovákul, de Murphy úr erre is tudna egy törvényt:,,Ahhoz, hogy a többségi valóban többséginek, tehát jól érezze magát, a kisebbségnek is többségivé kell válnia“.

És azt is tudom, mit mondana Murphy Cuper szuperjogtudor úrnak a Lépések című tévéműsorban tett ama kijelentésére, hogy minden országnak megvan a maga sajátos demokráciája. Hát ezt:,, Minél jobban hasonlít egy ország rendszere a szocializmushoz, annál sajátosabb a demokráciája".

De talán még Murphy úr is elcsodálkozna a nemzetiségileg vegyes területek oktatásügyéért felelős minisztériumi osztályvezető sajátos magatartásán, aki azért nem hajlandó megengedni a magyar újságírónak, hogy áttanulmányozza az érintett helyeken működő iskolák jegyzékét, mert úgymond csak visszaélne az így szerzett adatokkal. Hogy Bajaník és Andel urak, Garajová asszony és a többiek szinte naponta a Dél-Szlovákiában hiányzó másfél-kétszáz szlovák iskolával borzolgatják a tájékozatlan szlovák nyilvánosság idegeit, ez teljesen rendjén levő, ehhez az osztályvezető úr nem fűzött kommentárt. Az asztalán azonban ott hevert a honi magyar lapok néhány példánya, azokon füstölgött-háborgott, hogy mennyi valótlanságot közölnek. Bekarikázott szövegű, inkriminálandó szlovák lap egy sem volt a közelben. Hiába, amit szabad Jupiternek... De ezt nem Murphy mondta. Ő ennél testre szabottabbat találna ki. És még mennyi ilyet lehetne! Hol késik hát. Murphy úr?

VOJTEK KATALIN