Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám

1993. június 16. Szabad ÚJSÁG 3 Külföld Brit kéksisakosok Travnik közelében járöröznek Felváelünk Bandol községben készült, amelyet a horvátok és muzulmánok közti konfliktus idején „etnikailag megtisztogattak”, azaz kiűztek minden muzulmánt, akik pedig a község lakosságának 80 százalékát tették Id Áttelepítik a lakosságot (Teieibto. ta sr/ap) Szarajevóban a békéről A boszniai szerbek és horvátok Cselebicsi településnél egyez­séget kötöttek a polgári lakos­ság áttelepítéséről. A muzulmá­nokat a tárgyalásokra nem hív­ták meg. Az eseménynek két EK-megfigyelő is tanúja volt, de számukra nem tették lehetővé, hogy beleszóljanak a tárgyalá­sok kimenetelébe. A boszniai horvát, muzulmán és szerb csapatok főparancsnokai tegnap a szarajevói repülőtéren a tartós tűzszü­netről tárgyaltak az ENSZ kezdeménye­zésére. A béketárgyalások ellenére a szerbek rakétákkal és ágyúkkal lövik Gorazsdét. Egy helyi rádióamatőr jelentése szerint a város ég, és a környező településeket a szerb katonák pusztítják. Közép-Bosz­niában a horvátok azzal vádolják a mu­zulmánokat, hogy kiéheztetik vagy ki­űzik otthonaikból a horvát települések lakosait. A hírt az ENSZ-megfigyelők is megerősítették. Aljjá Izetbegovics bosnyák elnök teg­nap váratlanul Bécsbe érkezett, hogy ott részt vegyen a nemzetközi emberjogi konferencián. Izetbegovics be akar szá­molni a konferencia küldötteinek a volt Jugoszláviában kialakult helyzetről, és a válság megoldásának új lehetőségeiről. Andrej Kozirev orosz külügyminisz­ter tegnapi bécsi sajtótájékoztatóján be­jelentette, hogy Oroszország hajlandó kiküldeni csapatait Bosznia—Hercego­vinába, hogy védjék az ENSZ biztonsági övezeteit. Szerinte az ENSZ döntése a biztonsági övezetek létrehozásáról a válság megoldásának legjobb módja. „Reménytkeltő Kovác-beszéd” (Folytatás az 1. oldalról) tér volt amerikai elnökkel. Carter kije­lentette, örül, hogy csütörtökön látoga­tást tehet Szlovákiába. Hangsúlyozta, az USA támogatja a közép- és kelet-euró­pai változásokat. Warren Christopher amerikai külügymi­niszter a konferencián hangsúlyozta, hogy a demokrácia és az emberi jogok érvényesítése az amerikai külpoliüka alappillére. Az ame­rikai miniszter megállapította, hogy a hidegháború vége sajnálatos módon nem vetett véget az agresszióknak, az ül­döztetésnek és az embertelenségnek. A Balkánon szerinte csak úgy teremthető meg a béke, ha érvényesülnek az emberi jogok, ezen belül pedig a kisebbségi jo­gok. Aki ezeket megsérti, számíthat rá, hogy kiközösítik a nemzetközi közösség­ből, és szankciókkal sújtják. Butrosz Gáli fekete éve Aidid kihasználja a lehetőséget A La Republicca című olasz lap a mogadishui tragédiáról azt írja, hogy itt jelentkezett legnyilvánvalóbban az a be­tegség, amely az angolai ENSZ-misszió csődje, a boszniai katasztrófa és a kam­bodzsai ENSZ-elIenes akciókban mu­tatkozott meg. A „világkormány” Szo­máliában jelenleg saját Vietnamját koc­káztatja és bizonytalan célkitűzései oda vezetnek, hogy egy zilált katonai szerve­zet ragadja magához a kezdeményezést. Az elmúlt évről a lap azt állítja, hogy Butrosz Gall ENSZ-főtitkár fekete éve volt. Aidid Szomáliái lázadó tábornok azt nyilatkozta, hogy hajlandó tárgyalni az ENSZ-képviselőivel, amennyiben leál­lítják a mogadishui légitámadásokat. Az ENSZ-csapatokról azt mondta, hogy agresszorok. Szerinte ki kellene vizsgál­ni, ki támadta meg a pakisztáni kéksisa­kosokat. Aidid sürgette a BT összehívá­sát, hogy ítélje meg az ENSZ-csapatok „totalitárius” indítékait. Az ENSZ azzal vádolta Aidid fegyve­reseit, hogy nőket és gyermekeket hasz­náltak fel a pakisztáni katonák elleni tá­madáshoz. A polgári személyeket élő pajzsként használták, és így kerülhetett sor polgári személyek megölésére. Pa­kisztán egyébként cáfolja, hogy moga­dishui csapatai vasárnap belelőttek volna a tüntetőkbe. Itt is gyermekeket és nőket használtak a kéksisakosok el­leni támadás során, és a tömegből lőt­ték őket. Főparancsnok nélkül A Független Államok Közösségének védelmi miniszterei úgy döntöttek, hogy megszűntetik a FÁK fegyveres erői főparancsnokának tisztségét. Jevgenyy Sapos­­nyikov marsall, aki ezt a posztot betöltötte, a múlt héten elvállalta Oroszország biztonságpolitikai tanácsa titkárának tisztjét. Ez a testület Borisz Jelcin elnöknek segít a fontos döntések meghozatalában. A védelmi miniszterek úgy döntöttek, hogy a FÁK vezérkari főnökének tisztségét fenntartják, és ezt a posztot az év végéig Viktor Szamszonov tábornok látja el. Tegnap bejelentették, hogy a FÁK nem hoz létre közös fegyveres erőket. A kol­lektív biztonsági szerződést aláíró 6 állam védelmi miniszterei szerint a FÁK hadse­regeinek parancsnokságát az eddiginél lazább testületre bízzák. Katonai körökből kiszivárgott hírek szerint Oroszország gazdaságilag nem képes saját hadseregén kí­vül a FÁK haderejének zömét is biztosítani. Az atomerő parancsnoksága ezentúl kizárólag Oroszországra tartozik. Jeszenszky Géza nyilatkozata a Óesky deníknek , \ _ „Törődjünk a nemzeti kisebbségekkel” A í’csky deník című prágai lap terjedelmes interjút közöl Jeszenszky Géza magyar külügyminiszterrel. Az alábbiakban a magyar kisebbségek kapcsán kö­zölt gondolataiból idézünk. Arra a kérdésre, hogy nagyobb prob­lémát jelent-e a szomszédság Szlovákiá­val, mint korábban Csehszlovákiával, a miniszter elmondta: „Egész történel­münk során északon a szlovák nemzet­tel voltunk szomszédosak. A különbség csupán az, hogy Prága kölcsönös kap­csolatainkra bizonyos felülnézetből te­kintett, és a kapcsot köztünk a Szlováki­ában élő magyar kisebbség jelentette. Ez a kisebbség a múltban sosem képezte a jószomszédi viszony akadályát. A je­lenlegi szlovák kormány számára a ma­gyar kisebbség kérdése fontos szempont az európai intézményrendszerbe való problémamentes bekapcsolódás terén. Sajnos, a szlovák fél e problémát nem közelíti meg kellő fogékonysággal és ke­mény eljárásának okait a történelemben keresi. Szlovákiában például gyökeret vert az elképzelés, hogy az első világháború után Magyarországon négyszázezer szlovák élt, és ma szlovák nemzetiségű­nek csak néhány ezer magyar állampol­gár vallja magát. Ez abszurd állítás, mert a magyarországi szlovákok száma soha­sem haladta meg a ISO ezret. Ezeknek több mint a felét a lakosságcsere kere­tében magyar nemzetiségű állampolgá­rokért cseréltük ki. A kisebbségek ará­nya 1920 után 1 millió a 150 ezerhez volt a szlovákiai és a kárpátaljai magyarok javára. Szlovákiai kisebbségünk mindig meghatározó lesz a Szlovákiához fűződő viszonyunkban.” A kisebbségi jogok biztosítása kap­csán a magyar külügyminiszter idézte Arnold Toynbee szavait, miszerint a pri­mitív nemzetek kiirtják kisebbségeiket, a civilizált nemzetek pedig bizo­nyítékokat keresnek elégedettségükről. Jó lenne — mondta Jeszenszky Géza — ha az emberek Közép-Európában tudo­másul vennék, hogy minden elégedett embercsoport erősíti az adott ország helyzetét. Sajnos, a jelenlegi helyzetben a régiókban élő kisebbségek nem látnak semmiféle garanciát jövőjük tekinteté­ben. A külügyminiszter említette a dél­­tiroli és a spanyolországi példát, amely követésre méltó. Újból tárgyalnak Washingtonban megkezdődtek az arab—izraeli béketárgyalások a közel-keleti rendezésről. Az USA azt javasolta Izraelnek és Szíriának, tárgyaljanak újra a Golan-fennsík­­ról, mert így jelentősen elősegítenék a tárgyalások sikeres kimenetelét. A megegyezés érdekében Clinton amerikai elnök is be akaija vetni te­kintélyét. Szíria azt követeli Izraeltől, vo­nuljon ki az 1967-ben elfoglalt Go­­lan-fennsíkról. Izrael viszont csak akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, ha Szíria elkötelezi magát a béke mellett. Icchak Rabin izraeli kormányfő kijelentette, hogyha si­kerülne is a tartós békében meg­egyezni, Ő nem támogatja, hogy Iz­rael vonuljon vissza a Golan-fenn­­sík teljes területéről. V_____ J — személygépkocsik, különböző felépítményű furgonok, tehergépkocsik; — a legkedvezőbb árak; — három évi jótállás (a lefutott kilométerek számától függetlenül); — lízing; — motorkerékpárok továbbá — pótalkatrészek; — kéziszerszámok; — extra autókellékek; — átalakítás, beépítés; szúm-645 AMERIKAI ALOM AMERIKAIJAI NŐSÉG AMERIKAI AUTÓ! A legjobb — a legjobbaktól! u* Cam P.O.BOX 134, 810 OO Bratislava. Telefon és fax: 07/829 825 telefon: 823 003, 668-as mellék. JÚNIUS 30-ÁIG VÁSÁRLÓINK AJÁNDÉKKÉNT SAJÁT MAGUK ÁLTAL VÁLASZTOTT AUTÓRÁDIÓT ÉS RIASZTÓBERENDEZÉST KAPNAK KARÁCSONY ELŐTT SORSOLÁSOS NYEREMÉNYAKCIÓ! Chrysler-Plymouth Jeep Dodge Eagle Ford Lincoln Mercury General Motors Buick Cadillac Chevrolet Geo Oldsmobile Pontiac Satum Az EBEÉ első főtitkára Wilhelm Höynck német diplomata lett Az 59 éves diplomatát a svéd külügyminisztera-asszony iktatta be hivatalába. A főtitkári tisztséget az Európai Biztonsági és Együttműködési Ér­tekezlet a múlt év decemberi stockholmi ülésén határozta el. A főtitkár a nemzetközi szervezetek közti kapcsolatokért felel majd. ImRICH ANDREJÖÁK szlovák vé­delmi miniszter Bonnba látogatott, ahol német kollégájával, Volker Rühe védelmi miniszterrel tárgyalt az európai bizton­ságpolitikai helyzetről és a volt Jugoszlávi­ában uralkodó viszonyokról. A háromna­pos látogatás során a miniszter a Bundes­wehr több egységét is meglátogatja. Budapestre érkezett Akbar Ve­lajati iráni külügyminiszter. A kétoldalú kapcsolatokról tárgyal majd, és kultúrális együttműködési egyezményt köt magyar partnereivel. A MAGYAR Demokrata Fórum par­lamenti frakciója Csutka István és a liberális képviselők távoz&a után tovább gyengült Egy képviselőcsoport Magyar Igazság né­ven önálló parlamenti frakciót hozott létre. Zétényi Zsolt, az új frakció tagja közölte ezt az újságírókkal, de nem mondta el hogy a frakciónak hány tagja van. BULGÁRIÁBAN több százan tüntet­tek Zselju Zselev államfő lemondatásáérL Egy nappal korábban több tízezer volt a tüntetők száma, de a néhány száz ember Szófia főterén maradt éjszaka is. Egy kép­viselő már 9. napja éhségsztrájkot tart és követelménye Zselev lemondása. ROMÁNIÁBAN több mint harminc­ezer vasutas sztrájkol és a munkabeszün­tetés zavarokat okozott a nemzetközi köz­lekedésben is. A vasutasok, főleg a moz­donyvezetők azt követelik, hogy béreiket a jelenlegi 60 ezer leiről 69 ezerre emeljék. Az állami hatóságok a sztrájkot Ulegális­­nak minősítették, de Teodora közlekedési miniszter hajlandó közvetíteni a vasúti tár­saság és a sztrájkotok között. G örögországban Korfu szige­tén nagy tüntetést rendeztek Le Pen banda szélsőséges jobboldali politikus jelenléte el­len. A tüntetők „Le Pen fasiszta és gyilkos” feliratokkal fogadták a repülőtéren a politi­kust Jelenléte ellen tiltakozott a városi ta­nács is, és csütörtök este fasisztaellenes hangversenyt rendeznek a szigeten. K abulban földcsuszamlás követ­keztében több mint 100 ember vesztette életét és 250 épület megsemmisült A föld­csuszamlásokat a szokatlanul erős esőzé­sek okozták. Több személy eltűnt U krajnában folytatódnak a kép­viselők tanácskozásai arról hogy be térj esz­­szék-e a bizalmatlansági indítványt Le­­onyid Kravcsuk államfő ellen. Kravcsuk lemondását a sztrájkbizottság képviselői követelik. A parlament épülete előtt nagy tömeg gyűlt össze, köztük számos mozgás­sérült, akik a kijevi vezetés szociális politi­káját bírálják. AKONGÓI Brazzavilleben tegnapra virradóra fegyveres összetűzésekre került sor. A hadsereg megszállta a főkáros stra­tégiai pontjait A zavargások miatt a mi­nisztériumok és a bankok már két napja nem dolgoznak. A kormány azzal vádolja az ellenzéket, hogy polgárháború felé so­dorja az országot. Brünnben rendezik meg június 16—20 között a tűzoltók európai találko­zóját. A találkozót egybekötik a tűzvédel­mi berendezések kiállításával, amelyen 12 ország 133 kiállítója vesz részt, köztük 9 szlovákiai cég. N émetországban Bamberg közelében 40 hektár tölgyfaerdőt árasztot­tak el a hernyók. A hernyók behatoltak a kisváros épületeibe és számos lakásba is. A tűzoltók segítségével vizesárkokat ástak az erdőés a város közé, ahol több tonnányi hernyót sikerült elpusztítani. SlEG BURG BAN, Bonn közelében tegnap a hajléktalan gyermekek otthoná­ban tűz ütött ki. A lángokban négyen lel­ték halálukat, további 2 személy eltűnt A tűz a háromemeletes épület belsejében keletkezett Az 51 hajléktalan fiatalkora között egy 7-tagú török család is él. A ren­dőrség nem zárja ki, hogy a gyújtogatásnak politikai motívumai voltak. A JAPÁN császári udvarban 450 meghívott vendég jelenlétében ünnepük még mindig a trónörökös házasságköté­sét. Az ünnepségen az udvari zenekar el­játszotta a Kimigajo ősi japán himnuszt, amelyet a háború óta nem játszottak. A nagyszabású esküvő a baloldali körök fel­háborodását váltotta ki.

Next

/
Thumbnails
Contents