Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-15 / 111. szám
4 SzabadtJSÁG Tallózó 1993. május 15. Az utolsó határ, avagy a válásról A francia-német ARTE televíziós adó a napokban sugározta Karel Prokop Utolsó határ című francia dokumentumfilmjét. A dokumentum elgondolkozik Csehszlovákia széthullásáról és erénye, hogy felettébb objektív szemléletre törekszik. Karel Prokop nem az első filmes, aki kamerájával ellátogatott a határvidék falvaiba, ahol vegyes cseh és szlovák lakosság él. Ö azonban az első, aki a vegyes lakosságú falu mikrovilágát tökéletesen képes volt riporteri és művészi szempontból érzékeltetni. Az archív és mai felvételeket, a cseh és a szlovák állampolgárok vagy miniszterek megnyilatkozásait olyan mesteri módon ötvözi filmjében, hogy időnként olyan benyomás alakul ki, mintha művészi fikcióról lenne szó. Sajnos, ez nem fikció; az, amiről a film szól a nyers valóság. Karel Prokop ma Párizsban él, 1942-ben született Prágában. Huszonöt évvel később a Filmművészeti Főiskola elvégzése után elindult a határ mentén, hogy rést találjon benne, s mindmáig azt vallja, hogy változatlanul bűvkörében tartja a határ fogalma. Dokumentumfilmje több párhuzamban szól az utolsó Európában megvont határ értelmetlenségéről, feleslegességéről és torz logikájáról. Karel Prokop rendező a határmenti Strání és Vrbové falvak lakóiról szól, akik szembe találták magukat a köztársaság kettéosztásának tragikomikus és abszurd valóságával. Ilyen problémák a vasútállomás, amely más országban van, mint maga a falu, a ház, amelynek WC-je más köztársaságban van, a templom, amelybe a hívők gyónni csak útlevéllel mehetnek majd, a tűzoltók, akik előtt ott áll a dilemma: ha a falu másik végében üt ki a tűz, ami már más ország, akkor olthatják-e a tüzet. Az állampolgárok valamiféle szóvivője a helyi TJ Strání futballcsapat edzője. Morva ember, sorsa Csehszlovákiáéhoz hasonló. Nemcsak szlovák asszonnyal él házasságban, de nemzetiségileg vegyes a csapata is. Hallgatag felesége, aki az egész film Slovensky denník Ludové noviny pre Slovensko alatt csak könnyezik az ország széthullása miatt, szimbóluma annak a sokat emlegetett „hallgatag többségnek", amely „a negyven év felügyelt szabadság alatt a gerinchajlítást tanulta meg, nem az ökölrázást“. E többségnek azonban megmaradt a józan esze és megvan a véleménye akkor is, ha ezt csak közönséges morgással fejezik ki. Amikor egy idős morva asszony az állam kettéválásáról mond mélyeményt és így szól: „Rettenetes marhaság az egész“, akkor nagyobb tisztánlátást, több józan észt és logikát tanúsít, mint a meginterjúvolt miniszterek Slobodnik és Dlouhy. Ezek egyoldalú megnyilatkozásaikban csak egymást vádolják. Érveik sohasem százszázalékosan meggyőzőek. S ami még rosszabb, nézeteik kilencven százalékban eltérnek az állampolgárok véleményétől. így azután arra a következtetésre jutunk, hogy bár a szlovákok és a csehek szótöbbséggel a mai politikusokat választották meg, újra csak a „Nagy Manipulátorok“ kezébe kerültek, akikkel egyáltalán nem értenek egyet. A nemzetiségileg vegyes TJ Strání futballcsapat azt is bizonyítja, hogy a föderáció közösen képes volt „rúgni a bőrt“, s ez nem az egyetlen sporthasonlat a filmhez. A színre lép két további sportoló is, a teniszező Václav Klaus és az ökölvívó Vladimír Meciar. Arról, hogy a köztársaságot teniszütővel, vagy bokszkesztyűvelverték-eszét, majd a történészek értesítenek. Annyi bizonyos, hogy a meccs nem volt szabályszerű és a szurkolókat - azokat sem, akik a „Szlovákia a szlovákoké“ jelszót kiabálták, azokat sem, akik „Éljen Havel“-t kiabáltak (egyébként e kétszólamú pozsonyi tüntetésről hiányoztak a felvételek a filmből) - senki sem kérdezte meg. Mintha a cseh és a szlovák nemzet sorsa lenne már, hogy róla nélküle döntenek. Az egyik szlovák Prokop filmjében azt mondja, hogy egy cseh és egy szlovák nem lehet csehszlovák éppúgy, mint egy lóból és tehénből nem lesz lótehén. Prokop ezt a leegyszerűsített állítást filmjének egész koncepciójával cáfolja és bizonyítja, hogy azok mellett, akik elvetik a föderációt, létezik nálunk mindkét köztársaságban igen sok csehszlovák. Azt, hogy hányán vannak, már ma is tudhatnánk, ha megvalósult volna a népszavazás, amely megszabadította volna az állampolgárokat a tehetetlenség érzésétől, a riasztó tudattól, hogy „nem szólhatnak bele a közügyekbe“. Strání futballtrénere attól tart, hogy a szlovák játékosok nem játszhatnak tovább a cseh labdarúgó ligában, ami csapatát úgy legyengíti, hogy lelép a negyedik osztályba. Hasonló félelmeik vannak állampolgárainknak is. LUBICA JOLLYOVÁ Európa legszigorúbb határa A Cseh Köztársaság és Szlovákia között a határ egyre szigorúbb. A cseh fél azt bírálja, hogy Csehország költségvetésébe több milliárd korona a közúti forgalomból és a gépkocsi tulajdonosoktól folyik be, ám a közútfejlesztésbe és karbantartásba ebből vajmi kevés, alig egynegyede áramlik vissza. Szlovák részről még Michal Kovác államfő is egyetértett a határok megerősítésével, hogy megelőzhető legyen a nem kívánt bevándorlás. A határokból, úgy tűnik lassan új vasfüggöny épül. Ezek komoly dolgok. A szlovákiai földművesek örülnek, hogy csökkent a tejtermékek behozatala Csehországból, úgyhogy saját áruik értékesítésére jobbak lesznek a lehetőségek. Még az kellene, hogy az olcsóbb csehországi cukor behozatalát is csökkentsék, hiszen a szlovákiai cukorgyárakban halmozódnak a készletek. Az illegális bevándorlókkal még roszszabb a helyzet. Az egykori Csehszlovákiában számuk kb. 100 ezer volt, tehát hozzávetőlegesen annyi, mint Ausztriában. Ezzel kapcsolatban nyilván feljegyzi a történelem Teng Hsziao-Ping kínai vezető és Walter Mondale volt amerikai alelnök szóváltását. Mondale megkérdezte, lehetővé teszi-e Kína állampolgárainak a kiutazást. Teng erre kérdéssel válaszolt: „Önöknek szükségük van új bevándorlókra? Elég lesz kezdetnek százmillió ember?“ Számunkra most az a kérdés, hogy miért épül Európa legszigorúbb határa - ahogy azt Nyugaton már elnevezték - éppen Csehország és Szlovákia között? Morvaországban azt állítják, hogy a Kelet már Veverská Bítyskánál kezdődik, Brünn mögött. Valóban, Morvaország egy része, Hodonín vidéke mindig is kötődött Szlovákiához. Tény, hogy a Morva folyón és attól északabbra a határ Csehország és Szlovákia között mesterséges. Akik megvonták ezt a határt, nyilván tudatában vannak ennek és talán ezért igyekeznek minél szilárdabbá és „légmentesebbé“ alakítani a határvonalat. JAROSLAV FIDRMUC Veszélyben az állam, a délvidék elcsatolása (Részlet) Magyarország tudja, hogy most nem változtathatja meg a határokat, ahogy ott mondják, erőszakkal. Más utat azonban nem zár ki. Minden eszközzel élesztenie kell a magyar kisebbségek fenyegetettségérzetét az európai politikában, mozgósítania a szomszédos államokban a magyar kir sebbség asszimiláció-ellenes törekvéseit. Ezek agressziójával akarja bővíteni életterét és etnikailag megtisztítani azt. Mert ahogy azt Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter mondta a La Libre Belgique c. lap szerint: „Az igazság az, hogy egyetlen kártyánk a jelenlegi bizonytalanság, amelylyel biztosíthatjuk a magyar kisebbség jövőjét nemcsak Szlovákiában, hanem Iliescu Erdélyében és Milosevics Vajdaságában is“. Mindezen összefüggések megítélése mellett a szlovák kormánynak, a szlovák parlamentnek egyetlen módja van: alkalmazni szuverenitásának minden súlyát, nemzetközi aktivitását azzal a céllal, hogy megakadályozza, miszerint a szlovák Délen a magyaroké legyen a döntés lehetősége, s Budapest hatalmi befolyása érvényesüljön. Itt elsősorban a szlovák nemzet akaratának, önrendelkezésének kell érvényesülnie. Ez szlovák terület és semmilyen kulturált, civilizált államalkotó nemzet sem engedheti meg, hogy ily módon beavatkozzanak saját ügyeibe. Ez a többi közt azt is jelenti, hogy a szlovák Délen egységes szlovák iskolaügynek kell érvényesülnie, amely a nemzetiségileg vegyes területeken alternatív lehet. Egységesen szlováknak kell azonban lennie, egységes állampolgári neveléssel, egységben kell lennie Szlovákia szükségleteivel és egységesnek kell lennie az állampolgárok felkészítésében a gyakorlati gazdasági, szellemi és polgári életre. Az iskolaügyi dualizmus megengedése teret nyit a szellemi terrornak, az ott élő szlovákok asszimilációjának. Igen, Szlovákiának érdeke és az is lesz, hogy a közép-európai régió a béke régiója legyen. De ez nem úgy történik meg, hogy a szlovákok állandóan csak engedni fognak. A szlovák állam hatalmilag még nem alkalmaz minden eszközt ilyen politika megvalósítására. Mind ez idáig csak azt az akaratunkat valósítottuk meg, hogy saját államunk legyen. Ma azonban megszilárdításán kell fáradoznunk: belpolitikailag és szomszédainkkal szemben is. JOZEFDARMO rs/sssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssj A pozsonyi nővéreket nem engedik ki Jó állás a határon túl fmam A jelenlegi munkanélküliség mellett (március végén 12,01 százalék) reménytkeltő az a négy államközi megállapodás, amely Szlovákia és Ausztria között jön létre. A kölcsönös foglalkoztatásról van szó. A megállapodás addig érvényes, amíg a cserefoglalkoztatottság nem haladja meg a 17 százalékot. Ennek jelentősége főleg abban rejlik, hogy legálissá válik azok helyzete, akik feketén dolgoznak Ausztriában (és fordítva), s közben odahaza munkanélküli segélyt kapnak. Két hónapon belül nyélbe szeretnék ütni azt a megállapodást, amely a határon túl dolgozók szakmai és nyelvi továbbképzését szolgálja Mindkét részről többszáz emberről van szó, akik idősebbek 18 évesnél és 40 évesnél fiatalabbak. Más szerződés a határmenti foglalkoztatottságra vonatkozik. A kijelölt osztrák régiókban azok a szlovákiaiak dolgozhatnak, akik állandó lakóhelye Pozsonyban, Pozsony-vidéki járásban, Senicán és Dunaszerdahelyen van. Azok, akiknek e járásokban legalább egy éve van állandó lakhelyük az illetékes munkahivatalban jelentkezhetnek, ott fél évig érvényes munkavállalási engedélyt kapnak. Az engedélyt hat hónaponként meg lehet hoszszabbítani. Az osztrák fél ezen kívül felajánl 1040 munkahelyet (plusz 450 pótmunkahelyet) az egészségügyi nővérek számára, akikkel jó tapasztalataik vannak. A szlovák fél ezt elfogadja, mivel 970 a nyilvántartott munkanélküli nővérek száma. Az egészségügyi minisztérium azonban a munkahivatalok útján semmi esetre sem engedi ki a határon túlra a pozsonyi és Pozsony-vidéki nővéreket, mert itt a kórházakban hiány van egészségügyi személyzetben. A negyedik szerződést az illegális munkáltatás elleni közös eljárás keretében készítik elő. Ezt a szerződést nemcsak a munkaügyi, hanem a belügyminisztériumok is aláírják. Kölcsönösen tájékoztatják egymást a kiadott munkaengedélyek számáról, de arról is, mely cégek kaptak engedélyt a munkaközvetítésre. Jelenleg 20 ilyen cég van. Feketén sokan vállalkoznak munkaközvetítésre, pénzt követelnek ezért az emberektől, de munkát képtelenek biztosítani. ANNA HARBÁŐOVÁ E heti Tallózónkban történetesen olyan cikkek gyűltek össze, amelyek közös nevezője a határ. Meglepően szó sem esik a mai cikkekben a határok kérdésében a „szimbolikussá“ váló határokról, azok fokozatos elhalásáról. Ellenkezőleg, a határok szigorúbbá tételéről, megerősítéséről, féltéséről cikkeznek a lapok. így jött össze. Nem mi tehetünk róla. A kerítés ZMENA A kerítés nagyszerű dolog. Komolyan. Ne gondolják, hogy valamiféle vasfüggönyök után áhítozom. A kerítéseknek nem kell vasból lenniük. Lehetnek téglából, betonból - persze, akkor falnak hívjuk őket, például berlini falnak. Vagy itt van a drótkerítés, esetleg annak tökéletesített változata, amelyben villanyáram kering. Nem tudom milyen kerítés van Észak- és Dél-Korea között, de bizonyára kombinált: falazott és elektromos. Azon kívül, hogy a kerítés különféle anyagból lehet, különbséget teszünk hossza és magassága között is. Például a csehszlovák határ elkerítése a kivándorlók és csempészek ellen nem lesz valami óriási beruházás a cseh kormány számára. De tegyük fel, hogy Chile akárcsak egy alacsonyka kerítést akarna építeni határai mentén. Ez már valami! Hiszen a kínaiak is jócskán beleizzadtak, amikor a Kínai Nagy Falat építették, és bekerítették magukat. Bizony, kerítéseket építeni az országok között nem olcsó mulatság. Még az sem olcsó, ha az ember saját kertjét akarja elkeríteni. Nincs kerítés - a srácok ellopják a cseresznyetermést. Van kerítés - szintén ellopják a cseresznyét, de legalább a kerítésen felhasad a nadrágjuk. Azt mondják, Amerikábán még a családi házak körül sincs kerítés. De aztán ne csodálkozzanak, hogy olyan nagy a bűnözés. Hiszen mi már nem is dühöngünk a nagy bűnözés miatt. De azért a biztonság kedvéért kerítéseink vannak. A minap egy ismerősöm gyümölcsfacsemetéket vásárolt, vagy ötezer koronáért. A kertje meg be sincs kerítve. Mondom, legalább a facsemetéket kerítsd körül, nehogy a nyulak megrágják. Dehogy a nyulak. Másnap a kertben egyetlen fa sem volt. Mind eltűnt, fura egy növény ez. Nem ruházott be a kerítésbe, aztán megjárta. A kerítés jó dolog, higgyék el... ROMAN KAUSKY-HRONSKY Szlovákújváros, vagy Magyarófalu? Külföld a patakon túl Slovenské Nővé Mesto a Tőketerebesi járás déli részén fekszik, s valójában falu. Lakosainak száma 1050. Nem is új, mint neve mondja. Története a tatárjárásig nyúlik vissza. Akkor még a magyarországi Sátoraljaújhely része volt. Egészen 1920-ig, amikor Trianon ezt a főleg magyarok lakta várost két részre osztotta. Sátorhalmát feldúlták a tatárok. A Révai Nagy Lexikon szerint csak kilenc év múltán kezdtek itt újra letelepedni az emberek. A települést Sátoraljaújhelynek nevezték el. Sátor a neve annak a dombnak, amely a város mögött magasodik, s valóban a hunok sátraira emlékeztet. A múlt században vasutat építettek a városnál, s akkor kezdődött a település fellendülése. Sújtotta a várost kolera, jégverés és három tűzvész, de 1869-re mégis 10 ezer fősre növekedett. 1919-ben a lexikon szerint a várost néhány hónapra megszállták a csehek. A trianoni határok azonban a patak mentén vonták meg a választóvonalat. Ján Sivák, a szlovákiai oldal polgármestere mondja: „A szlovák oldalon csak néhány település maradt. 1992-ig szinte kizárólag magyarok laktak itt. Rövidesen azonban szlovák telepesek érkeztek. Főleg a szegényebb Sárosból gazdák. Ma a falu lakossága 70 százalékban szlovákokból és 30 százalékban magyarokból áll. Itt húzódik az etnikai határ. A vasút mentén Ágcsernyő felé magyar falvak vannak, ellenkező irányban, Kassa felé szlovák falvak. Elmondhatom azonban, legalábbis falumról szólva, hogy nemzetiségi vonatkozásban nálunk abszolút nyugalom van. Mindig is az volt. Talán csak a háborús évek kivételével, magam is akkor jártam iskolába. Akkor érezhető volt a horthysta tisztviselők önkénye. Ma kölcsönös tisztelet honol itt. A vitákról és ellentétekről csak a televízióból értesülünk. A huzavona bizonyára valahol jogos. De úgy vélem, hogy több esetben a magyar kisebbséget, vagy a szlovákokat és a magyarokat képviselő politikusok akarják karrierjüket a régi ellentétekre építeni. Attól félek, hogy a bizalmatlanságot PRAVDA ne keltsék céltudatosan. S hogy ez ne terjedjen idáig“. A város lakosai neheztelnek rá, hogy lezárták a Magyarországba vezető határátkelőhelyet. Néhány éve újat, korszerűt építettek - de öt kilométerrel a falu mögött. Igaz, ma nem zavarják a falu életét a kamionok. De az emberek el szeretnének ugrani a Sátorra síelni, vagy „Újhelyre“ bevásárolni. Ez azonban autón tíz kilométer, s valamikor 10 perc séta volt. Sivák polgármester szerint a tokaji szőlőműves falu is feléledne, ha megnyitnák a régi átjárót is. Ezt sürgeti, írt a kormányhoz is, választ nem kapott. A régi, bár teljes mértékben célszerű határátjáró nem működik. Legalább a kis határmenti forgalomra használhatnák. Elég lenne néhány vámos, úgy, ahogy ez Mindenszentekkor, vagy karácsonykor van. Ilyenkor a két város polgármesterei megegyeznek, a vámhatóság odaállít az átjáróhoz néhány órára szolgálatot és a falun át vezető patak fölötti hídon újjáéled a forgalom ... PAVOL VITKO A TALLÓZÓ oldalon megjelentetett írások nem tükrözik szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, csupán áttekintést adnak arról, mit írnak más lapok. Egyes cikkeket természetesen rövidítve közlünk.
