Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-15 / 111. szám

m W j-AP %F fv 1993. május 15. Napjaink Szabad ÚJSÁG 5 A tanya, ahol a minap jártam, mindössze másfél-két kilomé­terre van a falutól, de akkor úgy tűnt, mintha a világ végére men­nék. A legelő, rét és erdő men­tén futó kátyús úton az ember hamar elveszíti a türelmét, sőt a távolság- és Időérzékét Is, s csak azt várja, mikor ér végre célba. Mikor éri el a tanyát, ka­taszteri nevén a Hajnal-völgyet, amelyet a televízió révén az év elején két (vagy ki tudja hány) ország lakossága Is megismer­het. Ez az a hely, ahol dón Far­kas rimszombatl magánvállalko­zó építkezik. S hogy mit épít? Egyesek szerint roma várost, amelyben a Csehország­ból kitelepített cigányokat helyezi majd el. Mások szerint a helybeli romáknak épít otthont, de hallottam olyan verziót is, hogy farmot épít, amelyen munka­­lehetőséget teremt a munkanélküliek­nek. Várgedén mégis attól tartanak leginkább, hogy az első változat való­sul meg, és a magánvállalkozó „kül­honi“ cigányt telepít a faluba. Márcsak azért is, mert mint köztudott, Farkas kerek ötmillió koronát kapott a cseh kormánytól a mosti cigánykérdés megoldására. Az isten háta mögötti tanyán ma már csak három család lakik, a töb­Felépül a várgedei romatelep „Az építkezés nem szűnt meg, csak szünetel“ biek beköltöztek a faluba vagy elköl­töztek távolabbi vidékre. Az elárvult lakásokba az év elején két cigánycsa­lád költözött be.- Nekem a tanyasiak szóltak - mondja Jakab Katalin, Várgede pol­gármestere -, hozzátéve, ha ez így megy tovább, maholnap újra benépe­sül a tanya. Körülnéztem és valóban azt tapasztaltam, amit a tanyasiak is állítottak: az én tudtom és beleegyezé­sem nélkül két tiszolci romacsalád beköltözött az üres lakásokba. Amikor felszólítottam őket, hogy költözzenek ki, és menjenek oda, ahonnan jöttek, ők Farkasra hivatkoztak. Elmondták, hogy a magánvállalkozó megvette az épületeket, és a mellettük lévő telke­ket, de tulajdonlapot erről nem tudtak felmutatni. Nem tudtak, és a mai napig sem tudnak. Pedig tudtommal az egyik ház már korábban más gazdára talált. Vagy talán kétszer is eladták a portát? Azután a porták mellett Farkas egy hatalmas építkezésbe fogott. Az épü­let, amelynek az alapjait már lebeto­nozták, 930 négyzetméter területen fekszik. Hogy mi lesz belőle, azt csak a jó Isten tudja. Istállónak is, lakásnak is túlméretezett. Március 18-án falugyűlést hívtunk össze, amelyen petíciót fogalmaztunk meg. A tiltakozásunkat elküldtük a mi­niszterelnöknek, a kormányelnöknek, a rimaszombati járásbíróságnak és különböző hivataloknak. A petíciót 575 lakos írta alá. A falugyűlés csütörtöki napra esett, hétfőn jelentkezett telefo­non Ján Farkas, és kért, hívjam össze a petíciós bizottságot, mert mondani­valója lenne. Összehívtam a bizottsági tagokat..., vártunk, mert a vállalkozó másfél órát késett. Amikor megérke­zett, azzal jött be, hogy: „Ki volt az a hülye, aki ezt az egészet elkezdte?" „Hát maga"- válaszoltam a kérdésé­re. Aztán ordítani kezdett, engem le­hordott mindenféle alkoholistának, aki addig nem ír alá semmilyen nyomtat­ványt, amíg nem kap egy üveg pálin­kát. Azt kiabálta, hogy kitetet az állá­somból, s több rám nézve megalázó és sértő megjegyzése volt. Most már Az építkezésen egy tízéves gyerek is akármikor rám­szól az úton, hogy úgy sem so­káig lesz már polgármester". Nagyon sok erkölcsi kárt okozott a faluban és a falunak. Képzelje el, télen tíz koronát fizetett a romagyerekeknek, ha mezte­lenül a kamera elé állnak. A televízió­ban ország-világ ilyen képet láthatott rólunk, Várgedéről. De visszatérve a petíciós bizottság ülésére, amelyen Farkas is részt vett, talán a vállalkozót kísérő Stefan Dan­ko is megunta, amit Farkas művelt a megbeszélésen, mert az ülés köz­ben kihívta őt. Amikor visszajöttek Farkas sűrű bocsánatkérések köze­pette kezet csókolt nekem. Nekem, <7f akit néhány perccel korábban még a sárga földig lehordott. Folytattuk a megbeszélést, de mivel Farkas csak a magáét hajtogatta - bár már más hangnemben beszélt - nem jutottunk megegyezésre. Időközben bár megkaptuk a végzést, de Farkast ez egyáltalán nem érdekelte. Mint aki­re nem vonatkoznak a törvények, a le­tiltások, folytatja az építkezést. Bár tudomásom szerint most nem beto­noznak, az anyagot folyamatosan Jakab Katalin polgármester szállítják a tanyára, és ez szerintem annyit jelent, hogy nem engedelmes­kedik a törvénynek. Miután elköszöntem a polgármes­ternőtől az úton megállítottam az első velem szembe jövő romát. A fiatalem­bertől afelől érdeklődtem, ő vajon ki­nek az oldalán áll a polgármester kontra Farkas vitában.- Vagyunk mi itt úgyis elegen romák- mondta a fiatalember, aki minden kérdésemre válaszolt, ám a nevét nem árulta el. - Farkas ötezer romát akar idehozni. Minek, hiszen már így is sokan vagyunk itt. Én hiszek a pol­gármesternőnek, tudom, hogy nem csap be bennünket. Farkasról ugyan­ezt nem merném elmondani: tudja tapasztaltam már egyest s mást, és ismerem a fajtámat.- Farkas úr nagyon jó ember- mondja ugyanerre a kérdésre, csak Rácz Gusztáv: „... nem kaptunk fizetést“ egy kissé távolabb, Rácz Gusztáv.- Én dolgoztam nála, de rosszkor kerültem hozzá. Biztosan hallotta ma­ga is, lesittelték. A tanyán dolgoztam neki, zsaluztunk, betonoztunk, takarí­tottuk az út mentét, de amikor megtud­tuk, hogy nélküle nem adnak ki a bankból pénzt, otthagytuk. Ugyanis nem kaptunk fizetést. Ha fizet vissza­megyünk mind a tizenöten. Valaki kitalálta a faluban, hogy Far­kas ,,rusznyákokat“ telepít oda. Far­kas úr azonban jót akar nekünk. Azt mondta, hogy farmot épít a Hajnal­völgybe, munkát ad nekünk. Itt a falu­ban pedig megindítja a blokkgyártást. Lesz itt munka majd meglátja. Meg azt is mondta, a hajnalvölgyi birtokát fel­parcellázza, ott mindenkinek ad telket, amelyen építkezhetünk. Nemcsak a cigánynak, hanem a magyarnak, a szlováknak is ad. Ő tudja mire van szükségünk, meg azt is látja, mi itt a hiba. Az első nap mindjárt tudta mit kell Várgedén tenni. Azt mondta:,,Na­hát maguk itt Várgedén nagyon el vannak nyomva." Meg az sem igaz, hogy uránt fejtegetett. Hogy kerülhet­tem volna hozzá? Én dolgoztam urán­bányában, amikor egy vastagabb uránréteghez értünk, elzavartak ben­nünket és hozták az oroszokat oda. Rácz Gusztáv elkísért a Hajnal-völgybe is. Az építkezésre a Tiszolcról odaköltözött Stefan Horváth udvarán vezetett az út. „Nem engedem megnézni az építkezést“- jelentette ki a fiatalember. Nem erősza­koskodtam, másra tereltem a szót. Horváth elmesélte gyerekkorát, megtudtam, hogy nevelőotthonban nőtt fel. Elmondta, hogy mióta megnősült még nem volt otthonuk. Váróteremből-váróterembe jártak, ismerő­sökhöz kéredzkedtek be. Amikor a Farkas­sal történt találkozást mesélte, már az épít­kezés kellős közepén beszélgettünk. Utá­nunk ballagott, pontosabban tántorgott a mezítlábas Horváthné is. Nem azért tapo­sott félre, mert a kővel borított terep szúrta a talpát. „Mikor engedik már ki Farkas urat? Engedjék ki, mert nélküle éhen halunk!“ Azért billegett, mert berúgott. A férje, látha­tóan szégyellte is a felesége viselkedését.- Vendégeink vannak - mentegetőzött a fiatalember -, neki meg hamar megárt- bökött az asszony irányába. - Abban azonban igaza van, hogy Farkas úrnak sokat köszönhetünk. Amikor felkerestük az üzemében, éppen szolgálati úton volt. A fe­lesége adott nekünk ötszáz koronát, hogy menjünk a szállodába aludni. Aztán meg­kaptuk ezt a házat, a kertet, még zöldség­magot is tőlük kaptunk. Semmit sem kér érte, sőt még mi kaptunk háromezer-ötszáz koronát, hogy be tudjunk vásárolni. Az épít­kezés jelenleg szünetel, de tudtommal rövi­desen folytatódik. Egy hatalmas farm lesz itt nemsokára. Tehát farm épül a tanyán, tudtuk meg Horváthéktól. Mivel a céltudatos Ján Far­kassal nem tudtunk beszélni, Stefan Danko úrtól, a VLK magáncég ügyvezető igazgató­jától kértünk információt.- Várgedén nem kevesebb mint 100 tag lépett be a pártunkba, a Munka és Bizton­ság Pártba - tájékoztatott Danko úr. - Ez természetesen egyfajta kötelességgel is jár a részünkről. Kötelességgel, hogy gondos­kodjunk róluk, hogy munkalehetőséget te­remtsünk a térségben. Ilyen céllal építjük a hajnal-völgyi gazdasági farmot. Be kell ismerni, hogy ezt az építkezést egy kicsit elhamarkodtok. Megvásároltuk a telkeket és nem vártuk meg az átíratást, a hivatalos telekrendezést. Most azért is szüneteltetjük az építkezési munkálatokat, hozzáláttunk a porták tulajdonlapjainak az intézéséhez és örömmel közölhetem önnel, nemsokára folytatjuk az építkezést. Az építkezés szünetel, de az építkezési anyagok szállítása folyik. A faluban talál­koztam olyan emberekkel, akiknek fogytán a türelmük, az egyik például kijelentette: „Ha a hivatalok nem bírnak egy cigánnyal, majd a falu cselekszik.“ Hogyan? - kérdez­heti az olvasó. Úgy tervezik, hogy eltorla­szolják a Hajnal-völgybe vezető utat. „És Isten óvja, aki a torlaszra csak a kezét is ráteszi“ - hallottam a faluban. (-tt-j Egy bemutató margójára A Szőttes a Szlovák Nemzeti Színházban A 23 éves Szőttes Népművészeti Együttes május 16-án tizennegyedik alkalommal mutat be új műsort a fővá­ros tánckedvelő közönségének. A színhely ezúttal a Szlovák Nemzeti Színház. A nemzetközi elismerésnek örven­dő együttes fennállása alatt négyszer cserélt művészeti vezetőt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy évente átlagosan 55 alkalommal lépjen kö­zönség elé. Csak így válhatott az együttes neve fogalommá, s így válha­tott az együttes a hazai magyar nép­tánckultúra meghatározó jelenségévé. A bemutató apropóján az együttes szervezőtitkárát és producerét, Etet­­eher Gellértet, s a művészeti vezetőt és rpnHp7nf~~Héqli Dusánt kerestük fel, s invitáltuk rőwd beszélgetésre. • A Szőttes helyzete sajátságos. Se nem profi, se nem amatőr... REICHER G.: A Szőttes fenntartó szerve a Csemadok. Az együttes ren­delkezik ugyan saját költségvetéssel, de ezt a Csemadok költségvetéséből szakítják ki számára. Tehát mi nem a minisztériumtól kapjuk a pénzt, mint más együttesek, hanem a Csemadok­­tól. Valamikor ugyan tettünk próbálko­zásokat a minisztérium irányában, s kérvényeztük a támogatást, a mi­nisztérium azonban elutasította kérvé­nyünket. A Szőttest ugyanis amatőr együttesként könyvelte el, s a Csema­dok belügyének tekintette, hogy eltart­­ja-e vagy sem. Helyzetünk egyre nehezebb, hiszen a Csemadok is anyagi gondokkal küzd. Vannak ugyan támogatóink, de gyakrabban csak Ígéretet kapunk. Biz­tosra veszem, hogy vannak olyan ma­gánvállalkozók, akik anyagi támogatá­sukat az adóalapból leírva segíthetné­nek rajtunk... • Honnan verbuválódott a tánc­kar, s van-e állandó kísérő zenekara az együttesnek? REICHER G.: A táncosok Dél-Szlo­­vákia minden részéről származnak - Pozsonytól Ágcsernyőig. Zömmel diákok. Állandó zenekarunk a féli Var­sányi együttes. Az amatőrizmus átka, hogy nem lehet belőle megélni, ezért tagjaink különféle helyeken kénytele­nek állást vállalni. Emiatt aztán Varsá­nyiék is csak kb. évi 25 fellépést tudnak vállalni, a többi alkalomra a du­­naszerdahelyi Pántlikával kötöttünk szerződést, de besegítenek a régi Csi­holok is. • A Szőttes másfél évvel ezelőtti bemutatóját, a Nem menünk a más­világra címűt Richtarcík Mihály, az akkori művészeti vezető rendezte. E mostani műsor, a ,,... Bál“ rende­zője Hégli Dusán. Más-e ez az új műsor, mint a korábbi összeállítá­sok voltak? ..HÉGLI D .: Művészeti vezetőként múlt év szeptemberétől dolgozom a Szőttesben, s nem szeretném a mostani műsort az előzőekhez ha­sonlítani. Az viszont tény, hogy az új műsor eleve más, hiszen más témát dolgoz fel. A műsor nyolc táncképe nyolc relatíve különböző koreográfiát feltételez. Hat tánckép koreográfiáját magam készítettem, egyet Richtarcík Mihály, egyet pedig Szabó Szilárd és Németh Ildikó budapesti vendégko­reográfusok. A rendezésben arra törekedtem, hogy érzékelhető legyen az egyes képeket összefogó vezérfonal, hogy legyen kellőképpen látványos a pro­dukció, s hogy a nézőkre olyan hatás­sal legyünk, hogy ténylegesen bálban érezzék magukat, s maguk is majd­hogynem a táncmulatság részesei le­gyenek. A színpadon ugyanis minden együtt lesz, ami egy bálban történni szokott: a szórakozás, a duhajkodás, a legénykedés, a pihenés - a lassú és a gyors tánc. A néptánc bemutatásá­nak azt a formáját választottam, ami nem egyszerűen motívumokat vonul­tat fel, a táncosokat sorba, körbe, háromszögbe állítva - ebben az eset­ben csak a népviselet különböztetné meg produkciónkat a sikerhajhász re­­vümüsoroktól. A néptáncnak a hangu­latát szeretnénk visszaadni. Pl. ha hűen be akarjuk mutatni a széki tán­cot, akkor ahhoz nemcsak azt kell tudnunk, hogy a széki ember hogyan táncolt, hanem azt is, hogy hogyan élt, milyen volt az életfelfogása, társada­lomban való elhelyezkedése. Ezt pró­báljuk most mi ezzel a műsorral érzé­keltetni, megközelíteni, mert hiszen autentikus néptánc véleményem sze­rint nincs, viszont közelebb kerülhe­tünk hozzá, megközelíthetjük. • Milyen tájegységek táncai sze­repelnek a „...Bál“ műsorán? HÉGLI D.: Mint ahogy azt a műsor­füzetben lévő térkép is mutatja, az egész Kárpát-medence anyagából merítettünk, sőt még szlovák és ro­mán táncok is bekerültek az összeállí­tásba. Az összefüggést a táncház uni­verzalitása adja. Táncházmozgalom kialakulására minden népnek egyfor­ma az esélye. Hogy a szlovákoknál nem alakult ki, a magyaroknál viszont igen, az csak a véletlenen múlott, s azon, hogy a szlovákoknál vagy a románoknál nem volt aki fölfedezze a benne rejlő lehetőséget. Az esély mindenütt egyforma volt: a szlovákok ugyanúgy mulattak, mint a magyarok- ők is kibéreltek egy házat, mint pl. a székiek, hogy ott hajnalig táncolja­nak, mulassanak. A műsor címe akár „Táncház“ is lehetett volna, de leg­több helyen a bál megnevezés az ismertebb. Még szlovákul is ez a neve a táncmulatságnak. • Milyen viseletben ropják a tán­cot a „Szőttes-bálon“? HÉGLI D.: A népviselet mindig az adott tájegység táncaihoz igazodik, s a stilizált kosztümök mindannyiszor megközelítik az eredeti viseletét. A kosztümöket egyébként Móry Mar­git, Furik Rita és Cerfanská Dagmar tervezte. • Van-e csúcspontja az elő­adásnak? HÉGLI D .: Több csúcspontja is van: mindig ott, ahol a bálnak lenni szokott. A bál hangulata ingadozik - mindenki tudja ezt, aki egyszer is volt mulatság­ban s minden mulatságnak van tetőpontja is. Ez a műsor, a......Bál“, pontosan olyan, mint tegyük fel a Du­na Bál vagy a Magyar Bál valamelyik pozsonyi szállodában. A bálok ma is majdnem ugyanazon törvények sze­rint zajlanak, mint 50 évvel ezelőtt egy parasztbál. • Milyen terveik vannak az új mű­sorral, készülnek-e turnéra, külföldi vendégszereplésre? REICHER G.: A műsorral kb. 100 előadást szeretnénk elérni másfél, két év alatt. A turné ügyében még nem döntöttünk. Mindenesetre szeretnénk egy kelet-szlovákiai turnét szervezni- a napokban dől el, sikerül-e vagy sem. Július 31-től augusztus 7-ig Ma­gyarországon leszünk - meghívást kaptunk a Szegedi Szabadtéri Játé­kokra, amelynek keretében rangos nemzetközi néptáncfesztivált szervez­nek. Ezenkívül tárgyalásokat folyta­tunk erdélyi és németországi turné ügyében is, de az az igazság, hogy nem szeretnénk utazási irodává válni. • Az együttest sokfelé ismerik, szeretik és visszavárják. Szinte el­csépelt közhelyként még a szakem­berek is úgy tartják, hogy a Szőttes a szlovákiai magyar táncmozgalom meghatározója, fáklyavivöje. Egyet­értenek ezzel? HÉGLI D.: Hetedik éve élek Po­zsonyban, és azóta hol a Szőttesben, hol pedig az Ifjú Szivekben táncoltam. Most úgy érzem, végleg a Szőttesnél maradok. Mindenképpen a Szőttes az, ami mozgalmat teremt, és iramot dik­tál. Már apró gyerekként is, amikor Párkányban táncoltam, a Szőttest állí­tották elénk példaképül, mintha más együttes nem is létezett volna. De nincs is még egy olyan együttesünk, amely évente több mint 50 alkalommal táncol Dél-Szlovákia táncszerető kö­zönségének - városok tágas művelő­dési-házaiban, sportcsarnokaiban s eldugott kis falvak kultúrházának parányi színpadán egyaránt. • Köszönöm a beszélgetést, és sikeres fellépéseket kívánok!-ferenczi < \j w ff- r% /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents