Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-11 / 107. szám
fl} Mt[W 4 Szabad ÚJSÁG Kultúra A fiók taroltak /M. „Vagyunk! - ezt üzenjük a világnak“ Harmincnyolc évvel ezelőtt Léván, egy, a fiatalok által Pista bácsinak szólított tanfelügyelő megszervezte és egyedül megrendezte a magyar tannyelvű alapiskolák első szavalóversenyét. Amikor Pista bácsit megkérdezték, hogy mit akar a rendezvénnyel mondani, azt válaszolta: Hogy vagyunk! „Vagyunk! Eztüzenjükaszülőknek, akik nem tudják, milyen iskolába írassák be a gyermeküket. Vagyunk!- ezt üzenjük a tanítóknak, hogy készítsék fel az új korosztályt a holnapra. Vagyunk! - ezt üzenjük az egész világnak." - mondta dr. Szabó Rezső is Rimaszombatban, a 38. vers- és prózamondók országos versenyének záróbeszédében. Ismét lezárult egy verseny, amelyen- a vers- és prózamondás hazai történetében talán először - a fiúk diadalmaskodtak. Az elérhető 18 első helyből és különdíjakból tizenegyet kaptak meg. A díjkiosztó ünnepség után megkérdeztünk néhány szereplőt, illetve a verseny megrendezésében, megszervezésében, valamint a zsűriben aktívan tevékenykedőt, hogyan készült fel a versenyre, milyen pozitívumai vagy hiányosságai voltak a döntőnek és általában mi a véleménye az egész rendezvényről. Kamenár Éva, szervező: „Meggyőződésem, hogy a vers- és prózamondó verseny egyike a legigényesebb rendezvényeknek, amelyet országos szinten szervezünk, mégpedig azért, mert tömegmozgalomról van szó. Ez a verseny iskolákban, osztályokban kezdődik, járási és területi fordulókon keresztül az országos elődöntőig, illetve az országos döntőig jutnak el a versenyzők. Becslésem szerint - a szülőket és a kísérő pedagógusokat leszámítva - ez évente 2000-2500 embert mozgat meg az országban. Szerintem mindenképpen van létjogosultsága. Hogy Rimaszombatban vagy másutt kerüljön-e megrendezésre? Szerintem a rendezvénynek itt, itt Rimaszombatban varr" a helye. Elsősorban azért, mert ebben fi, a régióban nincs hasonló országost rendezvény, másodsorban pedig azért, mert ha már tömegeket mozgat A vers- és prózamondók országos versenyén az ötödik kategóriában az országos elődöntőben öt prózamondó és tíz versmondó szerepelt. A prózamondók kategóriagyőztese Juhász László lett, a versmondásban Dubrovszky László végzett az első helyen. A két „pálma“ tehát a családban maradt, mivel a két László unokatestvér.- így utólagosan mi a véleményetek a versenyről? Juhász László: Minden verseny után úgy szokás mondani: a tavalyi jobb volt. Nos, ez a mondás ebben az évben nem hangzott el, az az igazság, hogy ennek az ellenkezőjét lehetett hallani: mindenki dicsérte a verseny színvonalát. Dubrovszky László: Hallottunk csodálatos produkciókat, hogy mást ne emeljek ki, itt van például Öllé Erik vagy Czajlik József, akiket élmény volt látni és hallani. Czajlik József ismét bebizonyította, hogy nálunk jelenleg tőle nincs jobb prózamondó. Nagyon tetszett még Haulitusz Anikó szavalata, Perhács Andrea produkciója, de rajtuk kívül még felsorolhatnék jónéhányat, akik remekül szerepeltek.- Mióta foglalkoztok vers-, illetve prózamondással? J.L.: Alapiskolás korom óta felváltva mondtam verset és prózát. Két éve a Jókai Napokon a IV. kategóriában a második lettem. Tavaly nem sikerült eredményt elérnem, az idén pedig bejött az első helyezés. Bár most az ötödik kategóriában indultam, ahol köztudottan kevés versenyző indul. Meg aztán Moldova György A huszárok kivégzésé című prózája önmagáért beszél, szinte elronthatatlan. D.L.: Három évvel ezelőtt kezdtem el szavalni, mind a három évben az országos döntőbe jutottam. Tavaly a negyedik kategóriában második lettem és közönségdíjas, az idén pedig az első helyen végeztem, de most az ötödik kategóriában. Azt hiszem, számomra nagy szerencse, hogy az elmúlt három év alatt kétszer is eljutottam a Berettyóújfaluban megrendezett nemzetközi szavalóversenyre, ahol öt ország legjobb versmondóival találkozhattam. Voltak közöttük úgynevezett profi versenyzők, Radnóti díjasok... Nos, ezektől rengeteget tanultam.- Vannak kedvenc költőitek, Íróitok, akiktől leginkább szerettek verset illetve prózát mondani? meg, megérdemel egy önálló rendezvényt. Az utóbbi években a Jókai Napokon és a Duna Menti Napokon már csak függvénye volt a történéseknek. Itt Rimaszombatban legnagyobb probléma a város szálláskapacitása. A közönségszervezéssel a tavalyi tapasztalatok után az idén elégedett vagyok: a nyitó műsor teltház előtt zajlott, az elődöntőknek is népes kö-Kajtár Károlyné zönsége volt. Mindent egybevetve: a tavalyinál lényegesen többen jöttek el a rendezvényre. Nem hallgathatom el, hogy volt egy keserű tapasztalatunk is. Az első napon kitettünk egy tiszta lapot, hogy a résztvevők írják rá a véleményüket. Megdöbbentem, amikor elolvastam a bejegyzéseket: kevesen találtak pozitívumot. Sokan ocsmányságokat írtak be, azokat is durva helyesírási hibákkal. Persze, voltak kedves pillanatai is a rendezvénynek: ezek közé sorolom azokat, amikor a szülők vagy a versenyzők megköszönték a szervezők munkáját. A zsűriről talán annyit: szerintem tökéletes felállásban dolgozott, lelkiismeretesen és korrektül végezte a munkáját. Pedig százhuszonnyolc versenyzőt kellett meghallgatnia, ami azt jelenti, hogy csak az elődöntőben legalább 24Q produkciót.“ Csúsz László, a Rimaszombati Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója: „A rendezvény színvonala, a versenyzők felkészültsége szerintem felülmúlta a tavalyit. A mi iskolánkban tavaly ősszel kezdtük el a felkészülést, a gyerekeket - osztályonként ötöthatot - pénteken délelőtt jutalomként elhoztuk az elődöntőre.“ Kiss Krisztián, a várgedei alapiskola hetedikes tanulója két díjat is kapott. A III. kategóriában prózamondásban a harmadik helyen végzett és megkapta a Rimaszombati járás egyik legjobb előadójának járó díjat is. „Magam választottam ki a prózát, megmutattam a magyar szakos tanítónőmnek, aki az édesanyám. Megtanultam, aztán gyakoroltunk. Hetedikes vagyok és már hétszer indultam ezen a versenyen, eddig négyszer kerültem be az országos döntőbe. Az idén unakanővérem, Dósa Zsuzsa is segített. Ő a Színművészeti Főiskolára jár, nem akarok dicsekedni vele, de nagyon tehetséges. Ha jövőre megrendezésre kerül ez a verseny, újra indulok.“ A versenyen általában tizen- és huszonévesek szerepeltek, a kivételek közé tartozott Kajtár Károlyné, aki tizenegy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba. „Ez volt az első versenyem és az utolsó is. Amíg fiatalabb voltam, nem tudtam a versenyekről, most pedig már nem akarok szerepelni, bár nagyon szeretem a verseket. Valamikor én voltam az osztály versmondója. Hogy mikor? Hát még a háború előtt. Azóta csak társaságban mondtam verseket. Legutóbb tavaly Zselizen, a volt osztálytársaim kérésére léptem fel egy rendezvényen. A mostani versenyre a lévai CSEMADOK titkára kért fel. Elvállaltam, azt azonban nem gondoltam, hogy a döntőig jutok.“ A rimaszécsi Mikó Attilának is az első vers- és prózamondó versenye volt az idei. A kilencéves „pályakezdő“ egyáltalán nem panaszkodhat: kategóriagyőztes lett (I. kát. próza), és ezenkívül megkapta a gyerekzsűri, valamint a Rimaszombati járás legjobb előadója díjat. A hallottak alapján teljesen megérdemelten. A gálán a közel félezer létszámú közönség a produkcióját hatalmas tapssal jutalmazta. Egy mesét mondott el, utánozhatatlan palóc tájszólással. Hatszemközt két Lászlóval D.L.: Erre a kérdésedre nem tudok válaszolni, mert bár vannak kedvenc költőim, mindig kell bizonyos lelki háttér, érzelmi állapot ahhoz, hogy az adott helyzetben érezzem, mi az, ami elmondható és el szeretnék mondani. Tehát inkább a vers mondanivalója és nem az írója az, ami meghatározza, mikor mit szavalok. Mindenesetre József Attila, Szilágyi Domokos, Szabó Lőrinc versei között általában megtalálom, amit keresek. J.L.: Igen, előfordult már, hogy felléptem nyugdíjas klubokban és hasonló helyeken. Vagy az osztálytársaim „kínzása" céljából. D.L.: Nekem aránylag sok felkérésem volt, amit most az utóbbi időben sorra vissza kellett utasítanom. A Nyitrai Pedagógiai Főiskolára szeretnék bekerülni, magyar-filozófia szakra. Majd ha ott leszek, akkor jöhetnek az újabb fellépések. J.L.: Én a Komensky Egyetem bölcsészkarán tanulok. A közép-, illetve a főiskolás Balról: Dubrovszky László és Juhász László- Hogyan fedezed fel az új - a számodra új - verseket? D.L.: Nem búvárkodom a könyvtárban, a versenyeken szoktam felfigyelni a versekre. Megjegyzem a költő nevét, aztán vásárolok tőle verseskötetet.- És nálad ez hogyan van? J.L.: Én Lacival ellentétben a „könnyű műfajt" képviselem, bár akik ezt profi szinten művelik, azt állítják, hogy a humoros prózát vagy verset sokkal nehezebb elmondani, mint a komoly témájút. Kedvenceim közé tartozik Moldova György, Örkény István, Karinthy Frigyes, Darvas Szilárd... Úgy gondolom, a humoros prózánál az a nagy plusz a többivel szemben, hogy az előadói estekre járó közönség elsősorban szórakozni akar és ezek a művek tökéletesen kielégítik ezt az igényét.- Ezt úgy értsem, hogy nemcsak versenyeken lépsz fel, hanem egyéb rendezvényeken is? r évek nagyon sokat elvesznek abból az időből, amit az ember a vers-, illetve a prózamondásra szánhat. Sok dilemmát okozott nekem is, hogy kiálljak-e egy középszerű valamivel a színpadra és mellette még tanuljak, vagy pedig teljesen a szavalásnak éljek, de akkor a tanulásban érek el szerényebb eredményt? Valahogy meg kell találni az arany középutat, ha valaki mindkettővel akar foglalkozni.- Ki mennyire tervezi komolyan a jövőben a színpadi szereplést? J.L.: Nálam a prózamondás hobbinak számít, bár én is határozatlan voltam ebben a kérdésben. Két évvel ezelőtt megfordult a fejemben a gondolat, hogy színész leszek. Olyannyira komolyan vettem, hogy felvételiztem is a Sziniakadémián. Az első kör után természetesen kidobtak, de megmérettetésnek jó volt. A fellépés, azt hiszem, nálam hobbiszinten továbbra is megmarad. \0tQ]< ÉLI '^WiL_ 1993. május 11. Mikó Attila Kiss Krisztián „A tanító néni mondta, hogy tanuljak meg valamit és indulhatok a versenyen. Nagyon szeretem a meséket, ezért választottam mesét. Sokat gyakoroltunk odahaza édesanyával, meg az iskolában is... Most már észreveszem magamtól, ha valahol valamit rosszul mondok.“ „Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy a tanító néni érdemesnek tartotta Attilát a szereplésre - vette át a szót Attila édesanyja. - A rimaszécsi iskolából sokan indultak a versenyen, abban a kategóriában is, amelyben Attila, de a járási döntőbe, ha jól emlékszem, csak egyedül jutott tovább. A nagyobb fiunk gimnazista, vele soha nem voltunk ilyen versenyen. Talán azért is szinte hihetetlen ez a siker és tagadhatatlan, hogy nagyon jó érzés. Életemben először Tóth Attila D.L.: Nem vagyok benne biztos, hogy nálam megmarad a hobbi szintjén. A versmondás az életem szerves részét képezi, nem tudok egy verset jól elmondani, ha nem élem át teljesen a mondanivalóját. Adódnak az életben olyan helyzetek, amikor muszáj elmondanom a fájdalmamat vagy az örömömet, ilyenkor segítenek a versek.- Nem tudom, mennyire volt időtök megfigyelni a legkisebbeket, és egyáltalán az utónpótlás szereplését. J.L.: Akiket láttam, azok közül sok a tehetséges. Ha befejezem az iskolát és a környezetemben felfigyelek egy tehetséges gyerekre, nem hagyom elveszni a tehetségét, foglalkozom vele. Valamikor ugyanezt tették a pedagógusaim velem. D.L.: Én többek között azért szeretnék magyar irodalmat tanulni, hogy aztán taníthassak, gyerekek között legyek, és átadhassam nekik a tapasztalataimat. Ez vonatkozik a versmondásra is.- Szeretném, ha summáznátok véleményeteket magáról a rendezvényről. J.L.: Azt hiszem, egy ilyen kaliberű rendezvény szervezésekor akaratlanul is bizonyos nehézségekbe ütközik az ember. Én személy szerint nem vártam, hogy tökéletes legyen minden. Nem vagyok maximalista, mert a túlzottan igényes ember hajlamos a jó fölött elsiklani és csak a nehézségeket, kellemetlenségeket látni. A szervezők szerintem mindent megtettek a rendezvény sikerének az érdekében. D.L.: Ami nekem egy picit hiányzott, az a fesztiváihangulat volt. Ez a hiány talán abból is adódott, hogy a versenyzők nem egy szállodában voltak elhelyezve. J.L.: Én végezetül még szeretném elmondani, hogy a zsűri hozzáállása nagyon tetszett: sokan talán nem is gondolnák, menynyire fárasztó ennyi produkciót végighallgatni, állandóan koncentrálni. Mégis mindenkivel készek voltak részletesen megbeszélni a produkciót, tanácsokat adni, javítani a teljesítményén. Én a zsűrit nem egy felsőbbrendű szervnek éreztem ezen a versenyen, hanem odafigyelő, segítkőkész társnak. D.L.: A zsűritagok munkájára nem lehet panasz. Ők hasonlóan, vagy talán még jobban kifáradtak a rendezvény során mint mi, és a nehéz nap után is hajlandók voltak egy késő estébe nyúló beszélgetésre. /ß Beszélgetett: FARKAS OTTÓ HóV z,^ (Ál 2> éltem át ilyen kellemes perceket. A meséket nagy átéléssel és természetességgel mondja, úgy, ahogy azt mifelénk szokás: számára nincs volt, csak „vöt". Kovács Magda írónő, a zsűri tagja: „Nekem az a tapasztalatom, hogy a tavalyihoz viszonyítva emelkedett az előadott művek színvonala, tehát rangosabb, értékesebb műveket hoztak magukkal a fiatalok. Az előadások színvonala is emelkedett. Néhány nagyon-nagyon színvonalas és a helyét bárhol megálló produkciót is hallottunk. Mint zsűritagnak, ez egy csodálatos élmény volt, bár nehezítette is a dolgunkat. A csak hajszálnyival egymástól eltérő előadások között nehezebb volt választani. A közönségdíj odaítélésében is részt vettem: én személy szerint a győztesre, Öllé Erikre adtam a szavazatomat. A döntőben csodálatosan szavalta József Attilát és a gálán is úgy adta elő Ady Endre versét, hogy élmény volt hallgatni.“ A tizenhat éves dunaszerdahelyi •gimnazista, Tóth Attila a VI. kategória középiskolások korcsoportjának győztese: „Mindenem az irodalom, ennek ellenére először indultam ezen a versenyen. Eddig egy novellám jelent meg az újságban, de most kaptam három laptól is visszajelzést, hogy közük az írásaimat. Ha befejezem a gimnáziumot, szeretnék Budapesten tanulni, dramaturgia szakon. A rendezvény sikeres lefolyását egy híján hetven támogató biztosította, köztük harmincöt magánvállalkozó.-fa-Emberi jogok az iskolában A Milan Simecka Alapítvány vállalja Szlovákiában az alap- és középiskolai tanárok tárgyi és módszertani felkészítését az emberi jogok oktatására. Ezzel szeretnék ösztönözni az iskolákban a másként gondolkodás képességének fejlesztését és a független személyiség kibontakozását. Két-három napos szemináriumokat terveznek az ország valamennyi járási székhelyén. Ezek az összejövetelek a hagyományostól eltérő „műhelyek“ lennének, amelyek során a tanítók, tanárok elsajátíthatnák az alkotó légkör megteremtésének módját a tanítási órákon. Az alapítvány ellátja őket a megfelelő szakirodalommal és segédeszközökkel is. Mindez két-három éves továbbképző .program keretében valósul meg, külföldi előadók bevonásával. A kezdeményezés egyedülálló a keleti blokk országaiban, és modellként is szolgálhat a környező államok számára. A program szervezésében a Simecka alapítványon kívül részt vállal még az Amnesty International, valamint a pozsonyi Központ a konfliktusok megelőzésére és megoldására. Az anyagi támogatók között amerikai alapítványok is szerepelnek, de az Európa Tanács is ígéretet tett a hozzájárulásra.-hó/ i
