Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-07 / 105. szám
6 Szabad ÚJSÁG 1993. május 7. A juh ellése A juh vemhességének időtartama 150 nap, de ettől mindkét irányban akár egyhetes eltérések is előfordulhatnak: szapora, korán érő fajtáknál, először ellöknél, ikerbárányoknál általában rövidebb, a mostohán takarmányozott anyáknál, kosbárányoknál hosszabb a vemhesség időtartama. Ahhoz, hogy jól fejlett, életerős bárány szülessen, és az anya elválasztásig nevelni tudja, jobban kell ügyelni a vemhesség utolsó harmada alatti takarmányozásra. Elterjedt nézet, hogy a juh mindenen megél, a gazdaság „szemetese”, a legsllányabb legelőt is hasznosítja. Ez igaz is, de ne éljünk ezzel vissza! A helyzetet súlyosbítja, hogy a vemhesség utolsó hónapja, vagyis a magzatépítés éppen a téli, kora tavaszi időszakra esik, amikor a tápanyagok mellett a vitamin-, ásványianyag- és nyomelemellátás is hiányos, és sokan még ekor is szalmán és kukoricaszáron tartják a vemhes juhokat. Ha szalmafélét adunk, az legalább a vemhesség utolsó hónapjában hüvelyesféle szalmája legyen, még jobb, ha télen, kora tavasszal szénát, szilázst és némi abrakot (napi 30-40 dkg) is adunk. Egyébként juhtartésunk akkor olcsóbb, állományunk akkor egészségesebb, ha a legeltetési napok száma legalább 240 egy évben. Az ellés időpontjának közeledését külső tünetek jelzik: a has leereszkedik, a horpaszok besüppednek, a faroktő kiemelkedik, a péra duzzadt, a tőgy feszes, telt. Ha a hüvelyből nyálka távozik, és az anya az istálló félreeső, sötétebb, nyugodtabb részén helyet keres, izgatott, kel-fekszik — ezek már a szúlőfájások megindulásának jelei. A megnyílási szakasz 1-6 óránál hosszabb is lehet. A kitolási szakasz (tolófájások, „erőlködés”) idején, amely általában 0,5—2 órát vesz igénybe, a legtöbb anya kissé oldalra dőlve fekszik, de az is előfordul, hogy amikor a magzat lábai már megjelentek a péraajkak között, föláll, hátsó lábait szétterpeszti, hátát felpuposítva fejezi be a kitolást. A bárányok zöme hosszanti fejfekvésben születik. Ikervemhesség esetén a második bárány rendszerint fél óra múlva követi testvérét. Az utószakasz az utófájásokkal kb. 0,5—3 órát is tarthat, ezen belül távozik a magzatburok. A juh az esetek többségében segítség nélkül megellik. Legfeljebb akkor segítsünk, ha a vajúdás sokáig tart, de ilyenkor is csak szabályos fekvés esetén, a lábak megjelenése után enyhe húzással vagy a magzat fejének beigazításával. (Tiszta, fertőtlenített kézzel). A bárány születésekor — fajtától függően — átlagosan 2,5 kg. A kosbárányok 0,5 kg-mal nehezebbek a jerkéknél, az ikrek pedig kb. I kg-mal könnyebbek, mint az egyszülöttek. Egyébként a szapora fajták bárányainak életképességét nem lehet csak a születési súly szerint elbírálni, a kisebb bárány is lehet kifogástalan életképességű. Az ikerbárányok ivara az esetek mintegy kétharmadában különböző, de ellentétben a szarvasmarhával, itt továbbtenyésztésre a váltivarú ikrek is alkalmasak. A juh viselkedéséhez tartozik, hogy az ellés helyét a magzatvízzel „megjelöli", arra a helyre mindig visszatér. Ennek „nyájban ellésnél" van jelentősége, természetesen jobb módszer, ha már a nyitófájások idején a csoporttól elkülönítjük, az istálló nyugodt zugában elkerítünk számára védett, huzatmentes helyet, ezt jól bealmozzuk. Ennél is jobb, ha elletőrekeszeket tudunk kialakítani. Az anyai gondoskodáshoz tartozik, hogy a juh ellés után magzatát lenyalja, így távolítja el a magzatmázt, másrészt így ismerkedik bárányával, melyet a magzatvíz sajátságos szaga által ismer fel. Az anya közben morgó hangot ad, elősegítve, hogy a bárány az anyja hangját mielőbb felismerje. Ellés után az anya először iszik, majd 1—2 óra múlva kezd el enni. Az első napon jó hatású a búzakorpás langyos víz, a gyenge sarjúszéna. Nyalósó legyen előtte! Dr. Bőó' István Biológiai növényvédelem Azt szokták mondani, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb. Amerika ugyan meglehetősen távoli szomszéd, de talán mégsem árt meghallgatni azt a tanácsot, amelyet a környezetkímélet jegyében terjesztenek. A szakemberek abból indulnak ki, hogy a biológiai védekezésnek logikusnak is kell lennie, amellett hogy bio. A vad kemizálás bokrostul úti a nyulat, azaz egyaránt öli a kártevőket és a hasznos élőlényeket. Ezzel gyakran több bajt okoz, mintha semmit sem tett volna. Itt is érvényes a régi orvosi javaslat: nil nocere, vagyis ne ártsunk! (Ha már használni nem tudunk...) Sajnálatos tévhitben ringatózik, aki azt hiszi, hogy a permetezés vagy porozás — bármilyen hatásos anyaggal — egy csapásra, teljesen kipusztítja a megcélzott ellenséget. A túlélők utódai sokszor kudarcra ítélik az elhamarkodott vegyszerezést. Ne felejtsük: a természet évmilliók alatt, sőt a mezőgazdaság eddigi, mintegy tízezer esztendős története folyamán kialakított egy bizonyos egyensúlyi állapotot. Az egysíkúság, a monokultúrára ezt a harmóniát zavarja meg olyannyira, hogy a „rendteremtés” sok-sok fáradságba, rengeteg pénzbe kerül. Nincsenek általános, örök érvényű megoldások! Ahány a termőhely, annyiféle az életközösség. Alaposan megfontolandó tehát, hogy mikor, mennyire, miképpen avatkozzunk be a folyamatokba. Eredmény, persze csak akkor várható, ha föl is ismerjük a jelenségeket, meg tudjuk egymástól különböztetni a „barátot és ellenséget", s csak akkor lépünk közbe, amikor feltétlenül szükséges. Az időpont megválasztásának a jelentőségét külön kell hangsúlyozni. Költséget takarít meg, károsodást előz meg az a gazda, aki a kellő időpontban védekezik. Ehhez mintegy benne kell élnie a termelési rendszerben, nyomon kell követnie az élővilágban zajló változásokat. A gyakorlati munkához a szaktanácsadók néhány javaslatot is fűznek: 1. Minden intézkedést szabjon a növények fejlettségi állapotához. 2. Tervezzen jó előre. Ha például a lucernását gyakran lepik el a kártevők, ne vessen tiszta lucernamagot, hanem keverje olyan fűfélékkel, amelyek „levezetik” a támadásokat. 3. Ne tévessze össze a hasznos és káros rovarokat! 4. Ne törekedjen a kártevők végleges kiirtására. Úgyis hasztalan! Igyekezzen az elviselhető küszöb alá szorítani a kártételüket. 5. Ne röstellje nap, nap után bejárni a tábláit, szemügyre venni gondosan a helyzetet. 6. Az ápolást, sőt a betakarítást is úgy időzítse, hogy a kártevők elől megmeneküljön a termés. 7. Ha mindenképpen vegyszereznie kell, a helyi viszonyoknak megfelelő készítményt válassza ki. Van miből válogatni — csak nem szabad olcsó reklámfogásoknak bedőlni. 8. A permetezés vagy porozás se legyen esetleges. A jó gazda eleve tudja, hol vannak a fertőző gócok, s hová nem jutott még a kártevőből. Eszerint szervezze meg a védekezést. 9. Ne lépje túl az előírt adagolást! 10. Legyen egy személyben mezőgazda és üzemgazda. Vagyis számítsa ki, mennyibe kerül a védekezés, és mennyit takarít meg vele. Alighanem rá fog jönni, hogy a természetes módszerek ilyen szempontból is előnyösebbek. Körülbelül ilyen tanácsokat adnak az Egyesült Államok kutatói, intézeti szakértői. Egyik-másik tanácsuk talán nálunk sem talál süket fülekre. Hiszen, sajnos, minket sem vet föl a pénz, eszköz, anyag. Jobb híján azt is mondhatjuk: többet ésszel, mint erővel! S.P. Honos vadgyümölcsök Régen elmúlt az az idő, amikor a vadgyümölcsöket az ember rendszeresen gyűjtögette szegényes táplálékainak kiegészítése céljából. Úgy vélem, mégsem szükségtelen áttekinteni, hogy erdőn-mezőn milyen gyümölcsök teremnek, mert ebből sokféle hasznos és érdekes következtetésre juthatunk a nemes gyümölcsfákra vonatkozóan is. A tölgyerdőkben — főként a tisztások szélén — gyakran láthatunk vadalma- és vadkörta (vackor) fákat. Többségük gazdagon terem ehető gyümölcsöt. Folyóparti ligetekben, galériaerdőkben tömegesen fordulnak elő magról kelt, félvad szilvafék. Ezek gyümölcse apró, húsuk maghoz kötött, puha, de jóízű. A domboldalak gyönyörű díszei a hatalmas szelídgesztanyefák. Egyedül vagy laza csoportokban állnak. A cserjék közül leggyakrabban a mogyoró gyümölcseit gyűjtik az erdőt járó emberek. Azokon a bokrokon érdemes gyümölcsöt keresni, amelyek napos helyen állnak, mert árnyékban a mogyoró alig vagy egyáltalán nem terem. Ugyancsak erdei gyümölcs a som. Ez éretten kellemesen savanykás, és kiváló (vadhúshoz való) lekvár készíthető belőle. Rendszeresen gyűjtik a vadrózsa csipkebogyóját is lekvárkészítés céljából. Ritkán szedik a kökény kék gyümölcsét, pedig ez a fanyar ízű gyümölcs hajdan nagy népszerűségnek örvendett. A bodza fekete gyümölcséből lekvár főzhető. Levével valamikor a vörösborok színét javították. Termesztése egyes országokban fellendülőben van. A bogyósgyűmölcsűek közül a legkedveltebb vadgyümölcs a málna. A kevésbé forgalmas erdők tisztásain még mindig lehet kisebb-nagyobb málnásokat találni, amelyek kitűnő zamatú és illatú gyümölcsöket teremnek. Mezőkön, ligetekben terem a kiváló illatú, apró gyümölcsű erdei szamóca. Érdemes megemlíteni a szedret, amely minden parlagon, dűlőút szélén nyújtogatja szúrós indáit. Kellemes ízű, savanykás gyümölcsei nyár derekától késő őszig folyamatosan érnek. Dr. BÁLINT GYÖRGY Házi túró- és sajtkészítés A túró különböző tejtermékeink összefoglaló neve a népnyelvben. Jelenthet friss túrót vagy tartósítottál Különösen a tavaszi (böjtös) és a nyári munkák idején volt kiemelkedően fontos táplálék valaha a friss és a tartósított túró. A tehén, a juh vagy a kecske tejéből készült túró a hússal azonos értékű fehérjeforrás, amely minden utóhatás nélkül fogyasztható. Ma a reformétrend-népszerűsítők különös becsben tartják. A kímélő, diétás étrendek alapanyaga. Kár, hogy tejboltjainkban ma kevés sótlan túróféle kapható. Remélhetőleg a magángazdálkodás megteremti a házi túró- és sajtkészítés reneszánszát is. Nagy szükség lenne rá, mivel ma úgyszólván minden ember valamilyen kímélő étrendre szorul. Mind a magas vérnyomásban szenvedők, mind a cukorbetegek számára ajánlott, de a fogyókúrás receptekben is nélkülözhetetlen a túró, az egyes sajtok, s főleg a kecske- és a juhtejből készült tejtermékek. A túrókészítésre valószínűleg a tapasztalat vezette rá őseinket, amikor a megsavanyodott tejet felmelegítették és leszűrték. Ma két módon készíthetik a túrót, a tej oltóenzimes és savas akasztásával. A savas alvasztással készülő túró alapanyaga az aludttej. A tehén tőgyében még steril, baktériummentes tej melegen állva a levegő és az edény baktériumainak hatására először egyszerűbb cukrokra bomlik, majd ezekből tejsav keletkezik. Amint a tejsav felszaporodik az alvadó tejben, a kazein típusú tejfehérje finom pelyhek alakjában kicsapódik, és létrejön a porcelánszerű törésfelületű aludttej. Ez a túró alapanyaga. Ha teljes tejből készül, akkor zsíros túróról beszélünk, ha vajkészítéshez lefölözött aludttejből, akkor sovány túróról. A szíros túró ízletesebb, táplálóbb, a sovány túró ízetlenebb, de tovább eltartható. Az aludttejet lassú tűzön melegítve túróvá csapódik ki a kazeinanyag. Ezt a folyamatot régen kimelegítésnek, kihevítésnek nevezték, vagy megaggasztásnak. A kicsapott túrót vászonzacskókba töltik, és kicsepegtetik a savót. A zacskóból kikerült túró frissen, sótlanul is fogyasztható, ha árusítani akarták, akkor kis sóval nagyobb labda formájúvá gyúrták, s ezzel a kézi gyúrással a savó maradékát is kisajtolták belőle, egyúttal pedig a kevéske só hozzáadásával kissé tartósították. A savas alvasztás tájainkon közismertebb, hagyományosabb módszerein kívül érdemes megtanulni az oltóenzimes túrókészitést is. Annál is inkább, mivel újabban kiváló oltóenzimeket lehet vásárolni (megrendelésre is elküldik) a Zsolnai Tejfeldolgozó Kutatóintézetben (Vyskumny ústav mliekárehsky, tilina). A különböző oltóanyagok kisebb adagokban is beszerezhetők, a kutatóintézet azonban nemcsak ezeket, hanem a túrók, természetes sajtok, fehér sajtok, penészes sajtok, párolt sajtok, a joghurtok és kefirek elkészítésének receptjeit is a kistermelők rendelkezésére bocsátja. Hogy olvasóink dolgát megkönnyítsük, az alaprecepteket mi is folyamatosan közöljük majd. A bevezetőben azonban még ismertetjük az oltóenzimes túrókészítés általános módját is: Az oltott túró a friss állapotban beoltott tejből, sajt módjára készül. Az édes alvadókból kiemelt sajtanyagot savótlanítják, azaz kicsepegtetik, és nem formáznak belőle sajtot. Ezt sok helyütt ízletesebbnek tartják, mint az aludttejből készült túrót. A beoltott tejet pár napig, keverés nélkül, faedényben tartják, majd a tetejére feljövő savót leöntik, ezzel gyakorlatilag kész az oltott túró. A savó leöntése utáni maradék halmazállapota valóban túrószerű, s ezt sós tejnek is nevezték, pedig nincs benne só. Hasonló módon készül a juhtejből is — a többnyire tartósításra szolgáló — túró. A lényeg, hogy az oltott túró elkészítését megtanuljuk, ugyanis ez az alapja a belőle készíthető sajtoknak. Ezeket a folyamatokat sorozatunk következő részében ismertetjük. -h-A kiskacsák elhelyezése és gondozása A tavasz falun a kotlósok ültetésének időszaka is. Igaz, hogy egyre többen napos korban vásárolják az apró, pelyhes jószágokat. A tojókascsa — ellentétben a tyúkkal és pulykával — nem kotlik, így tojásaik kikeltetését tyúkra vagy keltetőgépre kell bízni. Megéri a saját keltetés fáradsága, ha kiváló törzskacsaállomány tojásait kívánjuk a szaporításra felhasználni. Termékeny tojásokra akkor számíthatunk, ha egy gácsérra 4-5 tojókacsa jut. Éves hozamuk átlagosan 50-80 tojás. Téves az a felfogás, hogy kacsát csak víz mellett érdemes tartani, mert megél szárazon is, és a tojások ugyanolyan termékenyek, mint tavak, folyók mellett. Legelni ugyan nem tud olyan intenzíven mint a liba, de a zöldtakarmányt jól hasznosítja. Naposkacsa vásárlásánál ügyeljünk a fajta megválasztására. Ház körüli tartásra, pecsenyekacsa nevelésére, tömésre egyaránt megfelel a fehér nemesített és a pekingi fajta. A nevelés eredményessége érdekében két szakaszt kell elkülöníteni: az előnevelést 18-21 napig és az utónevelést 49-56 napos korig. A kiskacsákat legegyyszerűbb almozott helyiségben tartani, egy négyzetméter területre 18-20-at számítva. Napos korban igen igényesek a melegre: az alom felett 20-25 centiméterre a 30-32 Celsius-fok az optimális. Ezt a hőmérsékletet folyamatosan célszerű csökkenteni, 8-10 napos kortól már meg is szüntethető a terem fűtése. Az előnevelés fázisában arra kell törekedni, hogy a kiskacsák minél több takarmányt fogyasszanak. A padozattól 2-2,5 méter magasságban elhelyezett 40-60 W-os izzók alatt igen jól érzik magukat a pelyhes jószágok. Etetésre vagy kész tápkeveréket, vagy házilag előállított vegyes eleséget használjunk. Nagyon szeretik a főtt tojást és a száraz túróval kevert vegyes gabonadarát. Hat napon túl már ki lehet egészíteni zöidtakarménnyal (friss, vagdalt csalánlevél, zsenge lucerna vagy vörös here). Az itatásról folyamatosan kell gondoskodni, mert a kacsa evés közben gyakran iszik. Legalkalmasabb erre a kúpos önitató vagy az egyszerű, túlfolyós, vályús itatóberendezés. Etetésre pedig igen megfelelőek a tepsis vagy körtányéros, hengeres önetetők. Az utónevelés már egyszerűbb tartási feltételeket igényel. Ä kacsák részére biztosítsunk félfedeles jellegű árnyékos vagy kevésbé kötött talajt. Kifutóról gondoskodjunk, kacsánként egy négyzetmétert számolva. Kedve, zőbbé teszi a kacsák komfortérzetét, ha vízterúlet közelébe telepítjük a szállásukat. Kacsákat eredményesen lehet nevelni szárazon is, de ilyenkor gondoskodni kell legelőről vagy folyamatos zöldellátásról. Ilyen esetben egy állatra 3-4 négyzetméter legelő és megfelelő hosszúságú itatóvályú szükséges. Utóneveléshez házilag elkészíthető, tisztítható önetetőket vagy vályúkat használjunk, egymástól 15-20 méterre elhelyezve. Dr. MIKOLAI FERENC
