Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-28 / 122. szám
® Szabad ÚJSÁG Szabad fórum 1993. május 28. nélkül Olvasóinknak, munkatársainknak kínáljuk: ez az oldal (hetente vagy kéthetente) a szabad szájúak rovata. Névvel, vagy név nélkül, de akár álnéven - szájzár nélkül - ki-ki azt írhatja meg, amit még hangosan sem mert kimondani, óhaját, sóhaját, bánatát, sérelmét, kivel, mivel van baja, kit vagy mit imád és utál, akkora szabadossággal, amekkorát a nyomdafesték pirulás nélkül eltűr. A szerkesztőség nem korrigál, de felelősséget sem vállal. Süvöltsön a szelep! A Jég birodalom fogságában Adj, király, valutát! Szabadakt Közép-európai mese Jánosík a legrosszabbkor tört rám. Igaz, ö mindig rosszkor jön, mint az ablakos tótnak a hanyatt esés... Épp nem csináltam semmit, és szerettem volna alaposan végiggondolni s be is fejezni nagy művemet.- Hallottad? - kérdezte köszönésképpen - Politikusaink felmentek a Holdra! Felsóhajtottam. Hevesebben kezdett verni a szivem. Még a könnyem is kicsordult.- No hál' istennek - tapsoltam örömömben -, s mind?- Á, dehogy! - legyintett galamblelkű porkolábom, miután jegyet váltott, és átszállt a bal lábamról a jobbra -, hőn szeretett Nagy Nyájas Vezérünk, Kardos úr az ígéret Földjére utazott.- Vajon miért - kockáztattam meg a kérdést mi célból utazott a Nagy Mosolycsekk országába ?- Jó kérdés, valóságos telitalálat. Mostantól Főnyereménynek foglak hívni - emelte rám gyönyörű vizenyős ökörszemét most már Fricikém - szólt a gumibotjához - kedvenc törzscsehómban, a ,,Vladó Apostolban" büszkén elmondhatom, hogy a héten már többször is megütöttem a Főnyereményt! A csoda tudja miért, de nem tudtam vele nevetni. Aztán eszébe jutott, hogy adós a válasszal, és azt mondta:- Kardos úr be akarja legújabb testvéreinknek bizcnyitani, hogy mi igenis tudjuk, hol a helyünk a Nap alatt, csak az a baj, hogy nálunk egyelőre állandó sötétség uralkodik. Meg Kardos úr, persze! Egyébként Nagy Nyájas Vezérünket a háta mögött egyre többen csak ,, Kalapos Vladimírnek “ titulálják. Gyorsan előkotortam a takaróm alól az ártatlan ábrázatomat, magamra öltöttem, és megkérdeztem:- Jánosík úr, vajon miért? A gyűrött képű óriás elmosolyodott. Boldog volt, ha valamit megmagyarázhatott. Meg azt is rendkívül szerette, ha úrnak nevezték. Jánosík ugyanis tanult ember volt. Sokat tanult. Csak keveset tudott. Majdnem kijárta az elemi iskola ötödik osztályát is, csak az volt a bibi, hogy az elsőben állandóan megbukott. De becsületére legyen mondva, a Foxi- Maxi Egyetemen megállta a helyét. A záróvizsgán azt kérdezték tőle, mesélte épp a minap, hogy melyik a legdemokratikusabb ország.-És- tudakoltam tisztelettudóan mit tetszett felelni?- Hogy a Pavol Ország(h)!-És?- Mindenki meghatódott a válaszomon. Egyetlen szem sem maradt szárazon. Csak az zavart, hogy egyesekre hirtelen rátört a féktelen csuklás. ■ Úgy nézzek rá, húzta ki magát, hogy nem akárki őkelme, hisz vörös diplomája van. Leesett az állam. Miután megkerestem, s visszaraktam, foglárom megmagyarázta a bizonyítványát.- Otthon a kamrában, az alsó polcon tartottam, s rádőlt a vörös vasfesték! No, ezen már kénytelen voltam nevetni. Szerencsémre fegyöröm velem együtt röhögött. Aztán megint vizsgáztatni kezdett. Úgy látszik, sokat járhat gimnázium mellett mostanság...- Tudod, milyen a ,,szomszédok" új fémpénze?- Nem, milyen?- Mint a miniszterelnökünk. Báránynak álcáztam magam és megtudakoltam:- Miért, az milyen?- Hát kétszínű! Ekkor megint észbekapott.- Még nem is válaszoltam minden kérdésedre. Kardos úr pénzért meg támogatásért utazott a tengerentúlra, ahol a prérin megskalpolt kihalt bölények lelke túrja nyaranta a hó alól a mohát. Politikusaink meg azért mentek fel a Holdra, hogy láthatóvá tegyék országunkat.-De - okvetetlenkedtem mértéktartóan - olyan irdatlan magasságból úgy sem láthat minket senki.- Miért - váltott lábat a lábamon innen, közelebbről talán észrevesz bennünket valaki? Szerencsére nem kellett válaszolnom. De nála volt az ász, ő ütött először:- Kardos úrnak sajnos csak ígérgetésekkel rakják meg a hátizsákját. Ám őfenesége nem hagyja magát eltántorítani. Majd egy országgal tovább tántorog... Egyébként - markolászott a nyakam után - nagyon tudod terelni a szót!- Mint kiskegyedék a Dunát! Fegyöröm elemében volt. Tele volt kérdésekkel. No meg kék és zöld foltokkal. Úgy nézett ki, mint egy MTK-Fradi örökrangadó. Meg is kérdeztem, hol szerezte képére gyönyörű, a legvadabb hippit is megszégyenítő monoklijait. Választ azonban nem kaptam, mert hirtelen el kellett mennie. Ebédosztó rabtársam árulta el, hogy beleszeretett az egyik mosogatólányba. Az lett a veszte, hogy a hölgyre féltékeny volt a vőlegénye. A másfél mázsás hústorony lakberendező volt. S Jánosíknak szépen átrendezte az arcát! ZOLCZER LÁSZLÓ Egy kis közép-európai ország kormányfőjének kora reggeli programjában minden nap szerepelt egy rövid séta a természetben, melyre általában elkísérte öt kedvenc (belügy)minisztere, Tohonya József is. A kormányfő ezeken a bizalmas beszélgetéseken kapta meg azokat a fontos információkat, amelyek alapján döntött egyes emberek megbízhatóságáról, melynek legfőbb kritériuma a simulékonysági-hajlékonysági index volt. Úgy vélte, mivel egy egész kis országot irányít, jogában áll mindenről egyedül dönteni. Nehezen tűrte el az övétől eltérő véleményt. Rendkívüli memóriája révén megjegyzett minden vélt vagy valós sérelmet és bírálatot.- Tudod, Tohonya én valamikor ökölví vó voltam. Lehet, hogy ezért kissé vasaltnak tűnik az orrom, de az eszem vág, mint a borotva. De nem erről van szó - fordult el szokásos sétája előtt a tükörtől Mocsár Vladó kormányfő, levéve éjszaka használt bajuszkötójét füleiről. És elindult reggeli kőrútjára a közeli parkjába kedvenc minisztere társaságában. (Mögötte vidáman ugrándozó gorillák hada.) - Úgy hallottam - mondta a kormányfő -, államalkotó népemet újabb sérelem érte a déli országrészekben. Jómagam is jártam a minap ebben az országrészben, meg akartam győződni róla, hogy e nemzetiségileg vegyesen lakott területeken ki kit nyom el, valós képet akartam végre nyerni. Ezért az önkormányzatokat, polgármestereket messziről elkerültem, be se jelentettem nekik jövetelemet. Inkább a kaszinókat kerestem fel, hogy az utca egyszerű emberét meghallgassam. Itt lehet legjobban bemérni a nép szavát. Úgy tűnik az egyszerű emberek között nincs nagyobb gond, békésen kártyáznak egymással, és elég nagy tételekben, tehát anyagi gondjaik se lehetnek. Csak egy kisebbség vezetői (még jó, hogy többen vannak) elégedetlenek állandóan. Pozitív diszkriminációt követelnek, holott nálunk mindenkit pozitívan diszkriminálunk. önrendelkezni akarnak saját iskoláik, egyházaik és kultúrájuk felett. Sőt, azt akarják, hogy társként, partnerként kezeljük őket.- Elképesztő, felháborító! Azonnal intézkedni fogok - vágott közbe Tohonya.- Csak nyugodtan, tudod Európa figyeli minden lépésünket, és ha túlságosan hevesek leszünk, akkor jövőre se indulhatunk a C-csoportosjégkorong-világbajnokságon. Meg kell viszont tudnod, hogy ki akarja friss hazánk területén provokatív módon saját maga irányítani saját életét? Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete? Ki óhajtja az önrendelkezést rajtam kívül? Tohonya miniszter úr a beszélgetést követően naponta, szinte alig húnyva le szemét, lázasan gyűjtötte az adatokat és a neveket. Természetesen nem egyedül végezte ezt a nagy munkát, segítségére voltak egykori és jelenlegi munkatársai. Egy hét elteltével készen állt a jelentés, mellyel idegesen topogva várta a miniszterelnököt az ajtóban, aki újra sétálni indult a hajnali verófényes napsütésben (Mögötte vidáman játszadozó gorillái.)- Baj van főnök - kezdi Tohonya. - Keleten az emberek egyre bizalmatlanabbak, ügy érzik, hogy a főváros teljesen eltávolodott a keleti végektől. Félő, hogy lassan nyugatra se, keletre se kacsingathatunk.- Folytasd, mi van északon?- Azt mondogatják, hogy nagyon drága a borókapálinka meg a sör, ezért új választásokat kellene kiírni.- És délen?-Itt pontos adataim vannak: hétszázhuszonnyolcezer-hatszázötvenen értenek egyet a nemzetiségi autonómia-törekvésekkel. Soroljam fel őket név szerint?- Elvetemült gazfickók! De nem baj, én belőlük fogok nemzetem számára új ellenségképet fabrikálni. Rájuk kell zúdítani a keleten és északon és mindenhol elégedetlenkedők haragját. Az ok legyen a nyugtalanságot szító belső szabotáló határrevíziós törekvés, amely kisebbségi polgári engedetlenséggel párosul, és emiatt áll az ország a gazdasági csőd szélén, emiatt sántít az iskolaügy, egészségügy és mindenügy. Ekkora tömeget már ki lehet nevezni bűnbaknak. Be kell indítani az új ,,nemzeti programot". Ezeregyszázéves elnyomást, kisemmizettséget, legújabbkori anyanemzeti területkövetelést, történelemhamisítást, nagymorvaságot, kismorvaságot, szentistvántalanítást, bélmátyástalanítást kell jelszavasitani, össznemzetesíteni vízlépcsőzetesen. Be kell tömi az idegen testet! A nemzeti mozgalom élére Márk Kusst nevezem ki! És beindult a gépezet. Olcsó pálinka híján olcsó mesével etették meg az embereket, akik elhitték, hogy azért nincs munkájuk, mert egy nemzetiség jogos jogokat követel, hogy azért kapnak kevés pénzt munkájukért, mert egy nemzetiség önmaga akarja életét irányítani, hogy azért nem fogadja be Európa e kedves kis országot, mert az ország területén élő nemzetiség ezt megakadályozza. SZÁRAZ DÉNES Igaz mese a kutyáról és a macskáról Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tizenkét szobás nagy Ház, vakító fehérre meszelt falakkal, tágas, füstüveges ablakokkal, központi fűtéssel, légkondicionáló berendezéssel, s minden egyéb elképzelhető dologgal. Lakói mondhatni gond nélkül tengették gondtalan napjaikat. Ahogy az már lenni szokott, a Házhoz udvar is tartozik, igaz, egy kicsit lerobbant állapotban, mert egy emberöltőn keresztül nem gondozták eléggé, ennek ellenére még mindig nagyon szép volt. Az udvarnak természetesen lakói is voltak, akik nem mindig jöttek ki egymással: ez haragudott arra, mert az megette a vacsoráját, emez meg amarra, mert amaz elfoglalta azt a helyet, ahol emez délutánonként sütkérezni szokott. Vöt! az udvarnak két lakója, akik szintén állandó harcban álltak egymással: a kutya meg a macska. Már sokan próbálkoztak, mégis teljesen kilátástalannak tűnt kibékíteni őket. A legnagyobb probléma az volt, hogy pontosan senki sem tudta, miért is haragudnak egymásra. Ha megkérdezték a kutyát, csak azt hajtogatta: Utálom a macskákat! De egyébként kérdezni sem kellett, mondta ó azt eleget magától is. A macska - gyengébb lévén - hajlamos lett volna a békülésre, csak hát ehhez két fél szükségeltetik. így tovább folyt kettejük között a harc, s egy-egy összezördülés általában azzal végződött, hogy a macska felmenekült az udvar végében álló körtefára, a kutya pedig vérben forgó szemekkel, tajtékzó pofával üvöltötte a fa alatt:- Ha beledöglök is, megtanítalak ugatni! Nem tűröm tovább ezt a nyávogást!- De én macska vagyok, hogy kívánhatod, hogy ugassak? - nyávogta a macska. Nem kívánom, hanem követelem! Ha nyávogni akarsz, bújj el valahova, vagy tömd be a pofád, ha nem bírod ki. De még jobb lenne, ha örökre eltakarodnál az udvaromból! - ugatta a kutya, majd egy boldogabb macskamentes jövőn révedezve a biztonság kedvéért - csak úgy magának - még hozzámorogta:- Ki nem állhatom a macskákat.-Nekem már a nagyapám is fogta az egereket - kezdte , bizonytalanul a macska, de befejezni nem tudta.- Nem igaz, megőrjít! - nyüszített fel a kutya. - Ne gyere nekem már megint az őseiddel! Valamikor a macskák is kutyák voltak, de megtagadták apáink nyelvét. Majd én eszedbe juttatom, hogy kell ugatni! És ezt a hülye fáramászást is kiverem a fejedből- Csak nem akarod, hogy én is velóscsonttal álmodjak, és kiüljek veled az udvar közepére megugatni a teliholdat? - kérdezte szemtelenül a macska-A velőscsontról ne is álmodozz, az az enyém. A Holdat egyébként ugathatod, nem kerül semmibe. De a hülye Whyskast sem fogod itt naphosszat zabálni jóllakásig, majd keresek valamit, amit megehetsz. Fogd már fel, teljesen meg kell változnod. A kutyaeledelt Whyskas-macskából csinálják, ezt örökre jegyezd meg és ehhez tartsd magad! - üvöltötte bölcsen a kutya.- Ha nem acsarkodnánk egymásra, a gazdi minket is beengedne a Házba. Hideg téli éjszakákon nem kéne a pajtában fagyoskodnunk, te aludhatnál a lábtörlőn, én szunyókálnék a fotelben. Lehet, még egy külön szobát is kapnánk. De Így? Szó sem lehet róla, felfordítanánk az egész Házat - próbált okoskodni a macska.- Ha majd szépen megtanulsz ugatni, semmi bajom nem lesz veled. Békés egyetértésben fogjuk ugatni a Holdat, s mindkettőnket beengednek a Házba. De te fogsz aludni a lábtörlőn. Hö, széfjén néznénk ki, te fotelban - mondta színlelt felháborodással a kutya.- Hát nem érted? Én macska vagyok és az is maradok. Hiába fogom azt ugatni, hogy vau, ha azt fogom gondolni, hogy miau.- Egyáltalán nem kell majd gondolkodnod. Egyetlen dolgod az lesz, hogy ugass. Úgy és azt, amit és ahogy én - vakkantotta a körtefa koronája felé a kutya. Sokáig ecsetelhetnénk még az ilyen és hasonló magasröptű párbeszédek sorozatát, melyek végül mindig a kutya monológjába fulladtak. A békülésnek azonban a leghalványabb jelei sem mutatkoztak. Pedig a macska már-már hajlamos lett elvakogni egy-egy tőmondatot, esetenként egy bővítettet is, de rögtön kiderült, tájszólásban nem pedig irodalmi nyelven ugat. Ezen nem is kéne csodálkoznunk, hiszen a kutya is tájszólásban ugatott, csak ezt nem volt hajlandó elismerni. De a legnagyobb baj mégsem ez volt. Fény derült arra, hogy a macska a nyáron világra hozott kölykeihez nyávog, ahelyett, hogy ugatni tanítaná őket. Ilyen arcátlanságot - ezt bárki beláthatja - már igazán nem tűrhetett el a kutya, s felindultságában darabokra tépte a macskát. Ezzel tulajdonképpen minden probléma megoldódott. Volna. Megoldódott volna, ha a gazdi nem áll éppen a Ház egyik füstüveges ablakában, s észre nem veszi, amint a kutya marcangolja a macskát. Ekkor csak úgy papucsban kifutott az udvarra, s még időben úgy oldalba rúgta a dögöt, hogy az horpadt horpasszal, fülét-farkát behúzva az udvar legtávolabbi sarkába kotródott. Ezek után a gazdi felnyalábolta a félholt macskát, bevitte a Házba, ápolgatta, pátyolgatta, gyógyfüvekkel kenegette, míg idővel rendbe nem jött. Arról már nem szól a fáma, mi történt a kutyával, de állítólag hideg téli éjszakákon még néha hallani bánatos vonítását, sót, valaki látta is, ha hinni lehet az ilyen mendemondának. Mindenesetre az biztos, ha a kutya a macskát békén hagyta volna, az én mesém is tovább tartott volna. HOLOP ZSOLT (A romantikus lelkületű olvasók igényeit kielégítendő, a jövő héten azt a verziót közöljük, mely szerint a kutya és a macska végül kibékült.)
