Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-28 / 122. szám

(t er mészet gyógyászat) A tüdőrák gyógyítható Szabad tíJSAG 9 1993. május 28. Színes Babona vagy többéves tapasztalat eredménye? A kövek gyógyító hatalma Az ember már ősidők óta felhasználja azo­kat a drágaköveket, féldrágaköveket, kőzete­ket, ásványokat, amelyek szépségükkel vagy különleges tulajdonságaikkal megragadták a figyelmét. Szerszámokat, ékszereket, sőt amuletteket készítettek belőlük, amelyekről azt tartották, hogy szerencsét hoznak gazdá­juknak, és óvják annak egészségét. Az egyes kövekről legendák is elterjedtek. Némelyekről például az a hír járta, hogy segítenek legyőzni a rosszat, másoknak meg a betegségek leküz­désében tulajdonítottak jelentős szerepet. A kövek gyógyászaiban való felhasználása sem újkeletű. Már három-négyezer évvel ezelőtt a régi babiloniak és egyiptomiak némely kiválasztott követ talizmánként használtak, különleges erőt tulajdonítottak nekik. Ha tulajdonosuk meghalt, ezeket a köveket is velük együtt eltemették. Az ősi indiánok is úgy vélték, hogy a kövek gyógyítanak és védelmet nyújtanak. A régi perzsák és arabok szintén viseltek talizmánokat, s őszintén hittek abban, hogy ezek a kövek hozzák meg számukra a szerencsét, óvják egészségüket. A kövek mágikus és gyógyító hatásában több jelentős ókori gondolkodó is hitt, például Platón, Hérodotosz, Arisztotelész, de a híres püspök és skolasztikus filozófus, a regensburgi Albertus Magnus is, aki a 13. században A világ csodáiról című könyvében leírja a kövek gyógyító hatását is. Az ebben való hit a középkorban terjedt el leginkább, ekkor szinte minden betegségre vala­milyen drágakövet írtak elő gyógyírként. A KÖVEK FELHASZNÁLÁSI MÓDJA KÜLÖNBÖZŐ: • ékszerként és talizmánként hordják • a beteg testrészre helyezik • a test különböző energiaközpontjaira helyezik, és meditációval kötik össze • olyan vizet vagy bort isznak, amelyben előzőleg egy bizonyos ideig az adott kő volt, esetleg azt a nap sugaraival is aktivizálták. Azt mondják, néha elegendő csak ránézni a megfelelő köre, s máris jobban érezzük ma­gunkat. Némely törzsek sámánjai például gyűrű­jükbe vagy más ékszerükbe smaragdot rakattak, ugyanis meg voltak győződve arról, hogy már attól is meggyógyulnak betegeik, ha csak ránéznek a köre. A hagyomány szerint a sárgászöld olivin ösztönzőleg hat a gondolkodásra, segít olyan ne­gativ érzelmi állapotok leküzdésében, mint például a félelem, szorongás, harag vagy féltékenység. A tudomány fokozatosan fényt derít a kövek egyes tulajdonságaira, a természeti törvénysze­rűségekre és összefüggésekre. Krisztalloterapeu­­táink azt állítják, hogy a kövek nagy hatással vannak az emberre, kozmikus erőt sugároznak szervezetébe, és ezáltal fejtik ki gyógyhatásúkat. IMf ncfenfcí riefe megvan a maga köve A kövek gyógyászatban való felhasználása ős­idők óta bizonyos törvényszerűségekhez igazodik. A megfelelő követ az állatöv és az aszcendense alapján kell kiválasztani, mert mindenkinek a saját köve segít a leginkább. KOS (3. 21-4. '20.): ametiszt, jáspis (leginkább vörös), indiai kameol, gyémánt vagy zafír. BIKA (4. 21-5. 20.): sárgás-narancssárga karneol, achát, zafír, smaragd, turmalin, lazurit, kalcedon. IKREK (5. 21-6. 21.): topáz, tigrisszem, smaragd, kristály, türkiz, berill, achát, kalcedon, akvamarin. RÁK (6. 22-7. 22.): gyémánt, heliotrop (véreskő), smaragd, gyöngy, ónix, rubin, achát, opál, holdkö. OROSZLÁN (7. 23-8. 23.): kristály, achát (legin­kább sárgászöld), gyémánt, rubin, szardonix, to­páz, tigrisszem, jaspis. SZŰZ (8. 24-9. 23.): achát (leginkább sárga), barna és vörös jáspis, turmalin, olivin, szardonix, zafír, gyémánt, hiacint. MÉRLEG (9. 24-10. 23.): topáz (narancssárga vagy füstszínű), zafír, akvamarin, gyémánt, berill, opál. SKORPIÓ (10. 24-11. 22.): vörös karneol, akva­marin, malachit, topáz, berill, turmalin, szardonix, opál, zafír. NYILAS (11.23-12. 21.): zafír, kékeslila kalcedon, briliáns, rubin, gránát, ametiszt, krizoprász. BAK (12. 22-1.20.): fekete ónix, tigrisszem, boros­tyán, gránát, hiacint, kalcedon, opál, malachit, rubin. VÍZÖNTŐ (1. 21-2. 18 ): türkiz, kristály, turmalin, ametiszt, zafír, gyöngy, akvamarin, kalcedon. HALAK (2. 19-3.20.): ametiszt, opál, zafír, krizolit, gyémánt, holdkő. (Az első helyen mindig a leginkább hatásos és legfontosabb kő szerepel.) Melyik követ mi ellen? Mint már említettük a krisztalloterápia napjainkban drágaköveket, féldrágaköveket, kőzeteket és ásványo­kat használ a gyógyításban, a betegségmegelőzésben és a szervezet erőnlétének megerősítésében. FEJFÁJÁS, MIGRÉN Az őskorban az emberek a fejfájás megelőzése érde­kében acháttalizmánokat hordtak. Indiában a fejfájásra smaragddal díszített ékszert, a Távol-Keleten pedig igaz­gyöngyöt javallottak. Az általánosan ismert recept szerint a fejfájás megelőzésére rubint kell a homlokunkra tenni, s addig ott hagyni, amíg az a testünktől fel nem melegszik. ÁLMATLANSÁG Arisztotelész szerint, hogy megelőzzük az álmatlansá­got, lefekvés előtt gránátköves aranygyűrűt kell a kisuj­­junkra húzni. A héberek szerint meg ametisztet kell a pár­nánk alá tenni, ha éjszaka jól akarunk aludni. Az arabok viszont úgy vélik, hogy a kristály az, ami könnyebbé teszi az elalvást, és elűzi a rossz álmokat is. Ugyanígy a jáspis, a rubin és a smaragd is elősegíti az egészséges alvást. FÜLFÁjÁS, SÜKETSÉG A régi öregek fájós fülükbe olyan követ raktak, amelyet előzőleg a tenyerükben felmelegítettek. Erre a célra na­gyon jól megfelel a kristály, az achát, a jáspis és a boros­tyán is. A kő berakásakor természetesen nagyon óvatosan kell eljárnunk. Ha a behelyezés előtt gézbe vagy vékony gyapjúba csavarjuk, könnyebben kihúzhatjuk. TOROKFÁJÁS Mandulagyulladás és köhögés ellen egyesek szerint nyakunk köré szorosan borostyán nyakláncot kell kötni. Akinek túl érzékeny a torka, megelőzésképpen állandóan hordjon borostyán nyakláncot. BŐRBETEGSÉGEK Az ónix állandó viselése a régi receptek szerint megóv a bőrbetegségektől. Más receptek szerint a fájó helyre achátot kell tenni. DEPRESSZIÓ A depresszió elleni leghatásosabb védekezésnek ősidők óta az ametisztből készült talizmán vagy ékszer viselését tartják, de a smaragd és a türkiz is jótékony hatású a lelki betegségekre. Az ékszert hosszabb láncon hordjuk, hogy a kő a szív tájékán lógjon. EMÉSZTÉSI ZAVAROK Az emésztési zavarok és gyomorbántalmak gyógyítá­sában egy egész sor kő segít. Többek között a rubin, a gránát, a kristály. A követ a gyomorra kell helyezni, mintegy öt cm-rel a köldök alá, egészen addig, amíg a kó fel nem melegszik, közben a terápia tisztító hatására kell koncentrálni. TERHESSÉG, SZÜLÉS A nőnek a terhessége és a szülés közben is nagy segítségére lehet a jáspis. A nyakba akasztva ajánlatos hordani, esetleg a zsebünkben, illetve az övünkre akaszt­va. Jó, ha a leendő anya szülés közben is magánál tartja. SZEMBETEGSÉGEK Arisztotelész szerint a szembetegségek megelőzése érdekében türkiztalizmánt kellene viselnünk. Mások sze­rint a gyulladt szemre zafírt kell helyezni, amelyet előzőleg a tenyerünkben tartottunk. A fáradt szemet felfrissíti, ha sötét helyiségben a hátunkra fekszünk, és mindkét sze­münkre achátot teszünk. Negyedóra múlva már érezzük is a jótékony hatását. A kövek ereje persze nem kimeríthetetlen, ezért időnként jó, ha felfrissítjük. Ennek legegy­szerűbb módja, ha folyó víz alatt megmossuk, majd a napra tesszük (a legjobb délelőtt), hogy a napsugaraktól újra feltöltődjön. (dé) A gépnek is van lelke Traktor az „arénában“ A megmagyarázhatatlan, különös erők által vezetett traktor megpróbálta megöl­ni gazdáját. Ricky Blackmon, a negyvenéves amerikai farnier a Tenesee állambeli Covingtonból, reggel a mezőre készült. Minden a legna­gyobb rendben volt: a jó öreg nyolctonnás John Der traktor is, amit már több mint húsz éve használt. Emlékezett rá, valaha apja azt mondta: „Fiam, úgy törődj ezzel a traktorral, mintha a gyermeked lenne. Meglátod, akkor sosem fogsz csalódni benne. “ Reggel hétre Black­mon már a földeken volt. A gyerekek az iskolába mentek, felesége a városba készü­lődött. Minthogy jó nyereséges éve volt, újabb földdarab megvételét tervezte, és megfordult a fejében, hogy vehetne egy új traktort is. Már néhány napja foglalkoz­tatta ez a gondolat. Mikor kiért a mezőre, kikapcsolta a mo­tort, és leugrott a földre. Rágyújtott, és közben újra eszébe ötlött egy új traktor megvásárlásának lehetősége. Befejezte a cigarettázást, és felpattant a traktor „nyer­gébe", elindította, de a motor meg se nyek­kent. Ricky többször is próbálkozott, aztán elhatározta, hogy megnézi a hibát. Fogta a csavarhúzót, befeküdt a gép alá, hogy megjavítsa az indítót, ekkor azonban a trak­tor magától elindult, és áthajtott a lábán; még szerencse, hogy a puha földön, egy gödörben feküdt. A traktor aztán megfor­dult, és teljes sebességgel megcélozta Rik­­kyt. Sérült lábával alig tudott felugrani - né­hány bordája is eltörött. A traktor azonban nem hagyta abba gazdája üldözését - üzem­anyagtartályát éppen előző nap töltötték tele. Rickynek ha nehezen is, de sikerült talpon maradnia. Az volt a terve, hogy egy óvatlan pillanatban kiemeli a kabinból a hor­dozható telefont. Ezt hátulról felkapaszkod­va sikerült is megtennie. Felhívta farm­szomszédját, Jim Wood-ot, akiről tudta, hogy ebben az időpontban még otthon szokott tartózkodni, és egyúttal kitárcsázta a mentők számát is. A mentők 10 perc múlva meg is érkeztek. Az egyikük megkér­dezte, hogy miért hagyta, hogy a traktort a fia vezesse. A farmer megmondta, hogy senki sem ül a volánnál, de nem akartak hinni neki. A traktor ekkor újra elindult, s láthatták, hogy nincs sofőrje. Annyira megijedtek, hogy csaknem otthagyták a mezőn a sérült Ricky Blackmont. Meg­érkezett Wood, a szomszéd is. A traktor éppen célbavette az egész csoportot.-Azonnal felfogtam, hogy mi történt. Egyszer már hallottam ilyen esetről. A trak­tor szelleme feldühödött, mert bántották. Itt nem segít más: le kell lőni. Kiszálltam a terepjárómból, és tíz lövést eresztettem a traktor üzemanyagtartályába: így a motor rövid időn belül leállt. „Meghalt". Meg­mondtam barátomnak, Rickynek, hogy so­ha többé ne okozzon csalódást a gépeinek, és ha megjavittatja ezt a ,,matuzsálemet", soha többé ne gondoljon egy új traktor megvételére. “ És Ricky Blackmon elhatározta, hogy nem cseréli a régi traktort újra mindaddig, míg az teljesen fel nem mondja a szolgála­tot, s végleg „meg nem hal“. TRACO (sí) A gyermek a valódi szülőt illeti Egy michigani házaspár két éve ne­vel egy kislányt, akit rögtön a születé­se után fogadtak örökbe, és most meg kell tőle válniuk. Megjelent ugyanis a vér szerinti apa, aki attól a pillanattól harcolt a gyermekért, ahogy megtudta, hogy ó a gyermek természetes apja. A michigani bíróság döntése szerint a gyermek ót illeti. A kislány, Jessica 1991. február 8- án született. Édesanyja röviddel a szülés után lemondott gyermekéről, apának pedig egy másik férfit nevezett meg. Később azonban kijelentette, hogy az adoptálásba kényszer hatá­sára egyezett bele, és értesítette a gyermek valódi apját, a lowában élő Daniel Schmidtet, hogy ő a gyermek apja. Az anya lemondott szülői jogairól, ám az apa joggal harcolhat a gyerme­kért. 1992 áprilisában házasságot kö­töttek, és jelenleg második gyermekük érkezését várják. Jessica eddigi nevelőit, a DeBoer házaspárt ez a döntés úgy érte, mint­ha a szívüket tépnék. A pszichológu­sok szerint ez a szülőváltás a kislányt is megviseli. A iowai legfelső bíróság az ügyet lezárta. A döntés szerint a gyermek visszakerül természetes apjához, aki szülői jogairól sose mondott le. (zs) Egy ötvenéves, tüdőrákban szenvedő asszony kérdezi, segíthet-e baján a ter­mészetgyógyász? A természetgyógyásznak először is is­mernie kell a szakorvos véleményét, vala­mint feltétlenül szükséges a személyes ta­lálkozás is, ugyanis nem lehet minden bete­get egyformán kezelni. A pozitív gondolko­dás sok esetben csodát tehet, de ez nem minden esetben elég. így erre a kérdésre csak elvben válaszolhatok. A természetgyógyászat több olyan eljá­rást ismer, ami már magában is segíthet. Hogy a terápia hatékonyabb legyen, egy 10-12 pontos összetett programot írok le, amely több betegnél vezetett már ered­ményre. Személyesen ismerek rákból ki­gyógyult embereket, akik ennek a gyógymódnak a segítségével épültek fel: m Pozitív gondolkodás - lényege, hogy a beteg tudatosítsa: nemcsak az ő szervezetében vannak hibás sejtek. Min­den ember testében több száz ráksejt szü­letik naponta, de az immunrendszer elbánik velük. A betegség abban az esetben hatal­masodik csak el, ha ez a védekező rend­szer meghibásodik. A kétségbeesés, ide­gesség, az állandó rossz hangulat, mind­mind az immunrendszert gyengíti. Sok em­berrel nem is a betegség végez, hanem a tulajdon félelme. A stressz jóvoltából olyan hormonok keletkeznek a szervezet­ben, amelyek megbénítják a B-, illetve T- limfocitákat (az előbbi fehér vértestek felold­ják, az utóbbiak felfalják a ráksejteket). A pozitív gondolkodás, a saját erőnkbe vetett hit aktivizálja védekező rendszerün­ket, így a betegségekkel is könnyen megbir­kózhatunk. ÍTI Béres-cseppek -naponta 3x30 csepp egy hónapon át naponta 3x25 csepp 2 hónapon át naponta 3x20 csepp 3 hónapon át fäl Echinacea - naponta 3x1 kávéska­nállal, ha nincs, 3x1 Ginseng-Royal kapszu­la is megteszi. A bíborvörös kasvirág kivonata fokozza az immunrendszer aktivitását. Csak komplex gyógyprogram részeként hatásos. IXl Körömvirág-tea - 1 evőkanálnyi mennyiséget leforrázunk 2 dl vízzel, 20 perc után leszűrjük. Naponta 2x (reggel és délu­tán 17-18 óra között) 2 dl-t fogyasztunk. A körömvirág gyulladáscsökkentő hatása miatt ajánlatos. fsTI Csalántea - 1 evőkanálnyit leforrá­zunk 3 dl vízzel, 15 perc múlva leszűrjük, majd egész nap, kortyonként fogyasztjuk. A csalántea tisztító hatása fontos a gyógyu­lás szempontjából. fal C-vitamin - naponta három citrom leve langyos (nem forró!) teában, de jó a kiwi is. A C-vitamin az erőnlétet javítja. m Gyógyító zöldségek - naponta 30 dkg cékla, 30 dkg sárgarépa, 10 dkg zeller, 6 dkg fekete retek, természetesen nyers állapotban. Nagyon jó továbbá ez a recept is: naponta 3 csicsókakrumpli, káposzta, karfiol, zöldbab - szintén nyer­sen. A nyers zöldség ugyanis helyreállítja szervezetünkben a harmóniát. Egyes ame­rikai klinikákon kizárólag ezzel kezelnek, elég hatásosan. m Helyes táplálkozás - ki kell iktatni étrendünkből a füstölt húst, kolbászt, füstölt sajtot, továbbá a sült ételeket, műtrágyázott gabonát és vegyszeres zöldségeket. A sü­tésnél, füstölésnél keletkezett kátrányok rákkeltőek. m Bioenergiás kezelés - A gyógyító a páciens beteg szervéből kisugárzó nega­tív energiát pozitív energiává változtatja. Egy ilyen kezelés fontos része lehet a terá­piának. 110.1 Petrol-cseppek - ez egy különleges módszerrel tisztított, rendkívül tiszta deszti­­látum, amely pusztítja a ráksejteket. Német­országból lehet beszerezni. I 11.1 Propolisz - fontos, hogy először kipróbáljuk, nem okoz-e a propolisz aller­giát. Egy kis vattacsomóra rácsepegtetünk egy kevés propolisztinktúrát, majd a hónalj bőrére helyezzük. Ha negyven perc múlva nem okoz a bőrön elváltozást, csak akkor alkalmazzuk. 1 pohár citromos vízbe egy kávéskanál propoliszt teszünk, és elfo­gyasztjuk. Ha négy órán belül nem okoz allergiás reakciót, naponta háromszor fo­gyasztjuk. 112.1 Gamma-globulin injekció - csak orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható. Min­den harmadik napon egy ampulla kitűnően javítja az erőnlétet. Végezetül annyit, hogy senkinek sem ajánlom, hogy szakorvosi ellenőrzés nélkül kísérletezzen. Természetesen, olyan szak­orvoshoz forduljanak, aki elismeri a termé­szetgyógyászatot. Dr. NAGY GÉZA

Next

/
Thumbnails
Contents