Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-22 / 117. szám
4 Szabad ÚJSÁG Tallózó 1993. május 22. Pozsony keletebbre van, mint Budapest Átalakítás miatt a főváros zárva A történelemben Pressburg-Pozsony-Bratislava jelentős közép-európai helyet foglalt el. Budapestről érkezve azonban úgy tűnik, hogy ez egy hatalmas Kelet... A vasútállomáson a kisablak mögött bájos ifjú hölgy ül és körmét reszeli, s emiatt a kérést, hogy adjon információt túlzott merészségnek tekinti és csak vállrándítással válaszol. A bécsi vonatjegy megvásárlásához be kell mutatni a útlevelet. Csekkel Pozsonyban nem lehet vásárolni, vasúti jegyet sem. A nagy szállodák sem fogadnak el csekket, pedig a szállodákban ilyesmivel nem szoktak lenni problémák sem Felső-Egyiptomban, sem az Anatóliai-fennsíkon. Kemény elutasító nemmel találkozunk, a mosoly kísérletének jelét sem látni az arcokon. Pedig Bécs peremén vagyunk úgyszólván, persze, a Keleten. A hordár előnyös pénzbeváltást ajánl és összeesküvőként viselkedik. A szálló halijában felcicomázott „hölgyek“ ülnek és az egyenruhás személyzet félreérthetetlenül felkínálja őket. ,,Útlevél nélkül lehetőleg ne menjen ft" - figyelmeztet ugyanaz a portás, aki kommentár nélkül magánál tartja az útleveleket. Ha mégis kimerészkedünk az utcára, fekete bajuszos gyanús kinézésű fiatalemberek csoportjai között kell átvergődnünk. Egymásra kiáltoznak, ellenségesen mérnek végig bennünket, grimaszokat vágnak és olyan légkört hoznak létre, amelyről már azt hittük, hogy nem létezik. Ilyennek ismertük Kelet-Európát valaha: nehezen meghatározható vegyület, amely nemtörődömségből, feketepiacból és állami bűnözésből áll. Mintha Franz Kafka rendezte volna, itt Európa közepén, hetven kilométernyire Bécstől. De 1993-ban? Ez azonban csak az első benyomás egy órás ittlét után. Az első benyomás rendszerint téves. Hiszen ezek az emberek ebben az országban négy évvel ezelőtt megcsinálták a bársonyos forradalmat. Azután tavaly télen ugyancsak békésen elváltak Cseh- és Morvaországtól. A szlovákok - hagyjuk figyelmen kívül Jozef Tiso katolikus pap fasiszta rendszerét - történelmükben most először képeznek szuverén nemzetet mindennel, ami ezzel jár: saját kisebbségekkel, saját adósságokkal, saját pénznemmel. Már ez is hősies tett. Minden szlovák bankjegyen ott a bélyeg a szlovák állami címerrel. Mindenütt átépítenek valamit. Az összbenyomás: Pozsony olyan, mintha átépítés miatt átmenetileg zárva lenne. A Nemzeti Galéria, amelynek nagyszerű gyűjteménye megér egy hosszú utat, bejárhatatlan. ,,Minden a lerakatban van" - mondja egy mosolygós úr már a bejáratnál. Az óvárosban több nagy szálloda az összeomlás küszöbén áll, kerítések veszik körül. Egy félmilliós városra túl kevés a vendéglő. A Szent Márton dóm körüli negyed lepusztult. A prímás palotát felújítják. Csak a városi múzeumban hajlandók látogatót fogadni. ,,Lady Thatcher is járt itt, meg néhány japán" - mondja a teremör. A Várhegyről lepillantva a város körül csupa kéményt, kikötői darut látunk. A számtalan tipusház-tömbök a bolond tervezők és építészek vízióit valósítják meg. Ezekkel büntette meg a modern világot a sors a Nyugaton, Keleten, Délen egyaránt. Micsoda óriási mennyiségű betont ömlesztettek ide két nemzedék fiai, hogy évszázadokra néma tanúkat építsenek... Kevés az olyan hely a világon, ahol a pusztítás nyomai olyan mélyek lennének, mint Pozsony óvárosában. A mohácsi vész után 1526-ban a magyarok Pozsonyt tették meg az ország fővárosává, s akkor lett Szlovákia többi része Felvidék. Azóta a pozsonyi vár fogadott számos magyar fóurat és osztrák császárt, köztük Mária Teréziát, de szlovákok sohasem székeltek itt. Lehet, hogy a szlovákok mazochista módon akartak ezen bosszút állni, amikor a hetvenes évek elején a Duna két partját óriási híddal kötötték össze, négysávos főútvonallal, amely a vár és az óváros között húzódik csak centiméterekre a Szent Márton dómtól a Zsidó utcán keresztül. Az U-klubban provincionális avantgárd morcos zenekar játszik. Nagy a zaj, ordítozás. A 18-20 éves fiatalok sörösládákon znék, vodkát isznak, majd táncra perdülnek hajnalig. Ugyanolyan a hangulat, mint bármely vidéki városban a Nyugaton. A különbség csupán az, hogy ott ezt az egészet a felügyeleti testület azonnal bezáratná, mert nincs egy közönséges vészkijárat sem. Ebben az atombunkerben Pozsony legsötétebb helyén a város európai jellege a legérthetöbb. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Pozsony Európa legfiatalabb fővárosa, s nevét már a gyerekeknek az iskolában meg kell tanulniuk éppúgy, mint Ljubljanát, Vilniust, Zágrábot, Minszket, Kisinyovot, Rigát, Tallint, Kijevet. Most a kontinensen valóban minden mozgásban van, s Pozsonyban talán a leginkább. Hazafelé Bécsbe tartva megértjük: türelemre van szükség. Európai város ez, csak a történelemtől alig kapott némi irgalmat. DIRK SCHUMER Szlovákia az alvilág hadszíntere lesz? FRANTléEK MIKLOéKO interjúja az osztrák lapnak Szlovákia a radikális közel-keleti államok és a nemzetközi alvilág befolyási övezetébe kerülhet. Már érezhetőek a jelei annak, hogy olyan országok, mint Irán, Irak, Szíria, Líbia, a palesztinok a volt kommunista titkosszolgálatok embereivel és a szovjet maffia tagjaival Szlovákiát és Ukrajnát üzleteik hadműveleti területévé akarják tenni. Eközben rendkívül veszélyes, hogy miniszterelnökünk, Vladimír Meciar kapcsolatokat tart fenn ezekkel az erőkkel. Politikai viselkedése néha szokatlan és nehezen magyarázható. Úgy tűnik, mintha valamiféle nyomás alatt állna. Szlovákián át Nyugat- Európa irányába sok tonna kábítószer jutott el, Németország emiatt már többször tiltakozott. Voltak kísérletek arra is, hogy szlovák területen valósítsák meg az üzleteket a volt Szovjetunióból származó nukleáris anyagokkal. Feltehető, hogy a „poloskák" felfedezése az USA volt főkonzulátusán Pozsonyban - ami jelentősen megterhelte 1992-ben a szlovák-amerikai kapcsolatokat - ugyancsak összefügg a nemzetközi alvilág szlovákiai tevékenységével. Az ellenzéki képviselő, a parlament egykori elnöke rámutatott, hogy Meciar fontos biztonsági tisztségekkel, illetve magas posztokkal a Szlovák Köztársaság Alkot-Die Presse Unabhängige Tageszeitung für Österreich mánybíróságában volt kommunistákat bízott meg. Miklosko azt állítja, bizonyítékai vannak arról, hogy az újonnan létrehozott szlovák titkosszolgálatot bevetették Meciar belpolitikai ellenfelei ellen is. Különösen veszélyes, hogy Szlovákia ma nemzetközi téren túlságosan elszigetelt és Ausztrián kívül alig érdeklődik valaki afelől, mi történik Szlovákiában. Szlovákia ma nehezebb helyzetben van, mint 1938- ban volt. Ez az egyik oka annak, hogy a lakosság közönyös, s ez, persze, tükröződik a munkához való viszonyban. Szlovákia teljesen felkészületlenül indult meg az önállóság útján, nincs elég devizája, sem a világpiacon értékesíthető terméke. Az oroszok és az ukránok a fegyverkereskedelemben dömpingáraikkal felborították az árviszonyokat. Az Oroszországgal és a Szovjetunió utódállamaival folytatott kereskedelem legyengült és gyakorlatilag csupán cserekereskedelem jellege van Szlovákiát általános összeomlás fenyegeti nemcsak a gazdasági termelésben, de például az egészségügyben és az iskolaügyben is. Lehetséges, hogy egy ilyen összeomlás az utolsó lehetőség a felébredésre és arra, hogy az ország végre beismerje: csak a piacgazdaság mentheti meg. Ezért éppen a reformok terén kellene segítenie a Nyugatnak és nem lenne szabad magára hagyni az országot. Ha a valós demokrácia és a piacgazdasági rendszer kiépítése nem sikerül, reális a veszély, hogy a közöny légköré új diktatúrának készíti elő a talajt. Megint azok a magyarok... Európában senki sem mondhatja országáról, hogy a kisebbségi kérdést egy és mindenkorra megoldotta. A létező kisebbség az együttélés élő, változó problémája. Minden korábbi megoldás a mában új tényékbe ütközik, s minden mai megoldás a jövőben szembesül az új tényekkel. Ez érvényes Szlovákia számára is. Annál is inkább, mert az új államban újra kell fogalmazni a kapcsolatrendszereket, ezen belül a kisebbségi problémát is. A szövetség kettéosztásával a magyar kisebbség súlya megháromszorozódott: Csehszlovákiában négy százalék volt a magyar kisebbség, Szlovákiában azonban már közel tizenkettő. Ez egészen új geopolitikai tényező: A magyar kisebbség elvesztette helyzetének szövetségi biztosítékait, amelyeket az úgymond „semleges" Prága nyújtott. Pozsony, mint új hatalmi központ ez idáig nem adta ezt meg és nem nyilatkozott ebben az értelemben. Pozsony biztosítékainak még erősebbeknek kell lenniük, mert ez az új hatalmi központ már nem semleges: egyike az érdekelt feleknek a Szlovákián belüli szlovák-magyar kapcsolatokban. Az eredmény a magyar kisebbség növekvő nyugtalansága és bizonytalanság-érzete. A szlovák kormányfő és Milan Knazko volt külügyminiszter megnyilatkozásai korántsem nyugtatták meg a helyzetet, sőt, ellenkezőleg: erőfitogtató és arrogáns megnyilatkozások voltak. A Szlovák Köztársaság közlekedésügyi minisztere leszereltette a községek magyar névtábláit, s tette ezt az EBEÉ kisebbségi főmegbízottja ellenőrzésének előestéjén. A főmegbizott szlovákiai ellenőrző körútjáról azzal a következetetéssel távozott, hogy nem támogatja Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba. A döntés ma már fehéren feketével megvan: Szlovákia belépését Európába elhalasztják. A legrosszabb, amit ebben a helyzetben megtehetünk az, hogy szidni kezdjük „rosszakaróinkat": a magyarokat, akik ismét „befűtöttek" nekünk, a főmegbizottat, akit megtévesztettek, a renegátokat, akik nem támogattak bennünket, Lalumosty J SIOVENSKY tvZdennik < miére asszonyt, mert hagyta magát a magyaroktól „átejteni“. A legroszszabb, amit tenni lehetett az volt, hogy aktivizálták a szuperszlovákokat, akik abszurd törvényjavaslattal álltak elő, amely a többséget a kisebbséggel szemben megvédte volna, olyan törvénnyel, amely a szlovák nyelvet hivatott védelmezni és egy totalitárius törvényt a köztársaság védelméről. Ezek közül bármelyik javaslat elfogadása önmagában is elég lenne ahhoz, hogy végérvényesen elzárják előlünk az utat Európába. így eljutnánk Európa „Vadkeletéra“. A magyar kisebbség nyugtalan képviselete a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsába azzal az alkotmányos törvényjavaslattal érkezett, amely szabályozná a szlovákiai kisebbségek helyzetét. Ahogy én látom, ez nem jó javaslat. De legitim javaslat és nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról, ahogy azt az uralmon levő mozgalom és az SZNP képviselői megpróbálták. Ha nem hajlandók erről a javaslatról tárgyalni, keményebb javaslatok várnak rájuk. A képviselők úgy próbálták nevetségessé tenni ezt a javaslatot, ahogy csak bírták, s közben észre sem vették, milyen komoly a helyzet. Az első, aki erre rájött a kormányfő volt. Rendszeres vasárnapi televíziós fellépésében ellentámadásba ment át. A megoldás szerinte nem a ksiebbsóg védelmére hozott törvény, hanem egy ombudsman. Olyan ember, aki ellenőrzés alatt tartja az összes emberi jogok betartását, ezen belül a kisebbségi jogokét is. Ombudsmanra kétségtelenül szükség van. Ennek az intézménynek a bevezetésére a Szlovákiai Helsinki Bizottság már jó régen javaslatot tett, de az mind az SZNT-ben, mind utódparlamentjében elakadt. Köszönet azért, hogy a kormányfő most magáévá tette a gondolatot. A javaslatot érvényesíteni kell. De nem fogadható el a kisebbség védelmére hozandó törvény rovására, vagy netán helyette. Ellenkezőleg, az ombudsman intézményének erre a törvényre szüksége lesz. Tehát a helyzet komoly és csak rajtunk múlik, hogyan oldjuk meg. A rossz megoldásokért a felelősséget azonban már nem háríthatjuk senki másra. MIROSLAV KUSY A jogállam paródiája Több, mint két évvel ezelőtt Igor Cibulát, a Národná obroda kiemelt kommentátorát, aki egyébként még ma is megjelenik a lap hasábjain, az egykori Állambiztonság tisztjének nevezték. Ezt a vádat mindmáig nem céfolta meg. Ez az ember több, mint egy évig „Szlovákia állampolgárai független napilapjának“ oldalain közölte írásait és Vladimír Meciar érdekében vezette a kampányt. Ma Jozef Moravcík külügyminiszter hivatalos tanácsadójaként találkozhatunk vele. Az Állambiztonság irataiban a Rádiozurnál számos szerkesztőjének a neve is fellelhető, s történetesen ők is Meciarpárti módon nyilvánultak meg. Megemlíthetjük például azt a munkatársat, akit a 28 179 szám alatt vezettek és fedőneve „Miki“ volt, vagy egy másikat, a 9811 szám alatt „Újságíró“ fedőnévvel. Neveiket nem közlöm, mert a pozitívan lusztrált emberek alkalmazása a közjogi intézményekben nem törvényellenes. Némileg más a helyzet a rádióműsor főszerkesztője és hírszerkesztője esetében. Ők a választások után úgy döntöttek, hogy állami szolgálatba állnak. A RK NN/33 regiszter kivonatán a 107. oldalon 32 115 szám alatt vezették Ivan Mjartant, aki 1958. 8. 31-én született és fedőneve „Ivan“ Beruházások és protekcionizmus The New York Times Három évvel a kommunizmus bukása után az Európai Közösség beruházásai a kelet-európai államokban sokkal alacsonyabbak mint azt ezek az országok várták. Eredetileg attól tartottak, hogy a beáramló német töke az amerikaival együtt uralma alá veszi ezen országok gazdaságait A német töke beáramlása azonban sokmilliárddal kevesebb, mint amennyi a keleti országok gazdaságainak szerkezeti átalakításához szükséges lenne A törekvés, hogy kihasználják a keleti munkaerő olcsóságát és az árut a nyugati piacokon értékesítsék, protekcionista reakciókat váltott ki. Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország exportjának 75 százalékát az acélipar, a mezőgazdaság és a textilipar termékei képezik. Ezek pontosan azok az ágazatok, amelyeket az EK a leggondosabban véd. Ezt Andreas Gummich, a Deutsche Bank kutatóintézetének analitikusa jelentette ki. A beruházásokat illetően, ma már nem attól tartanak, hogy túl sok lesz a német beruházás, hanem attól, hogy kevés lesz. Csehországban, ahol a német beruházások a legnagyobbak, 1992-ben az amerikai tőkebeáramlás még nagyobb arányú volt. „A németek rendszeresen, lépésről lépésre dolgoznak, hogy növeljék itt befolyásukat“ - mondta Pavel Dvorák, a Cseh Vállalkozók Szövetségének képviselője. - „Olyasvalakire lenne szükségünk, aki segítene abban, hogy ne kerüljünk teljes függőségbe tőlük. Hol vannak a japánok és az amerikaiak?" Pavel Dvorák is azonban mémet nyelvű névkártyákat osztogat. Václav Havel pedig azt mondja, hogy sok szó esik a német gazdasági veszélyről, de másrészt sok cseh vállalat a cseh mellett elsősorban német nevét tünteti fel. Több közgazdász megegyezik abban, hogy az olcsó munkaerőre alapozott stratégia megfeneklik, ha az EK-tagállamokban folytatódnak a protekcionista irányzatok. „A németeknek nagyobb nyomást kellene gyakorolniuk arra, hogy az EK az eddiginél jobban nyisson azon országok árui előtt, melyekben a termelési költségek alakulnak" - mondta Richard Portes, a londoni gazdaságpolitikai kutatóközpont igazgatója. Németország azonban ez ideig tovább folytatja az erőteljes protekcionizmust. volt. Bohuslav Géci, született 1948. 9. 21.-én a 32 113 szám alatt szerepet, fedőneve „Bohus“. A volt Csehszlovákia Alkotmánybíróságának döntése szerint a „C“ kategóriába sorolt állambiztonsági bizalmiakat kivonták a lusztrációs törvény hatálya alól. Úgy tűnhet, hogy a fentemlítettek elleni kifogások már tárgytalanok. Ellenkezőleg. Ivan Mjartant a kulturálisügyi minisztérium államtitkárává nevezték ki már az Alkotmánybíróság döntése előtt. Ha kinevezése törvényes lett volna, akkor lusztrálási igazolással kellett volna rendelkeznie. Eszerint pozitív lusztrálását független bizottság elé kellett volna vinnie és megállapíttatnia, hogy együttműködése az állambiztonsággal tudatos, vagy tudtán kívüli volt-e. Sem a szlovák kormány irodája, sem Ivan Mjartan ilyen igénynyel nem lépett fel a belügyminisztérium független bizottságánál. Tehát amennyiben Ivan Mjartant a „C“ kategóriában vezették és a bizottsághoz nem fordult, államtitkári kinevezése a törvény megszegését jelentette. Még megdöbbentőbb Bohuslav Géci esete. Őt a kormány sajtófőosztálya igazgatójának nevezték ki. Őt a lusztrációs törvény kétszeresen is érinti, s ennélfogva a bizottágnak nem is kellene foglalkoznia vele. Működése tisztségében törvényellenes márcsak azért is, mert a Népi Milíciák tagja volt. Mint látható, néhány exkolléga, akiket a kormány szolgálatába emeltek ki jócskán „sáros“ és tisztségeikben nincs keresnivalójuk. Erkölcsi szempontból és Szlovákia külső megítélése szemszögéből egy politikusnál nem feltételezhető automatikusan az ártatlanság. Egy prágai nagykövet múltjának olyan tisztának kellene lennie, hogy a legkisebb kétség se férjen erkölcsi feddhetetlenségéhez. PETER BLEHA A TALLÓZÓ oldalon megjelentetett írások nem tükrözik szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, csupán áttekintést adnak arról, mit írnak más lapok Egyes cikkeket természetesen rövidítve közlünk.
