Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-22 / 117. szám

1993. május 22. Szabad ÚJSÁG 5 Kultúra Beszélgetés SIDÓ ZOLTÁNNAL, J] ~~Ta a Komáromi Városi Egyetem igazgatójával „Az előadók utaznak Komáromba“ A nélkülözhetetlen Száz Könyv Az egyetemes irodalom remekei „A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani“ - írja Hamvas Béla ,,A száz könyv“ című esszéjében, melynek reprint kiadása nemrég látott újfent napvilágot (Európai Műhely, Pannó­nia Könyvek, 1990). S így folytatja: ,,A száz könyvön nem szabad száz kötetet érteni. Ez a helyzet sok furcsaságot idézne: Goethéből ki kellene hagyni Eckermannt vagy a költeményeket, Dosztojevszkijből és Tolsztojból egy mű kivételével minden egyebet, a kétkötetes Plafonból az egyiket. A száz könyv száz életművet jelent, száz oeuvre-et, száz szerző művének javát. Ahol csak egyetlen könyvről van szó, mint Rabelaisnál vagy Daniénál, alkudni nem lehet. A modern szerzők azonban sokkönyvűek: náluk a könyvek címe vita tárgya, száma nyílt kérdés“. Azért idéztük ilyen bőven az oly véljük, ezen belül is kiemelten a mi A Szabad Újság olvasói már érte­sültek a Komáromi Városi Egyete­men nyíló szakokról. Most bővebb tájékoztatást kértünk Sidó Zoltántól arra vonatkozóan, milyen formában működik majd az egyetem.- Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a városi egyetem nem az oktatá­si, hanem a közigazgatási törvény alapján jött létre. A Szlovák Nemzeti Tanács 1990-ben hozott 369/1990-es számú törvénye tette lehetővé, hogy a városok - saját költségvetésükön belül - önálló oktatási intézményeket hozzanak létre. Ennek értelmében alakult meg 1992. július 20-án a Ko­máromi Városi Egyetem. • Vonható-e valamilyen párhu­zam Szlovákia más városi egyete­mei és a komáromi között?- Ha összehasonlítjuk a pozsonyi, poprádi, zsolnai és a többi városi egyetemmel, akkor - annak ellenére, hogy azonos törvény értelmében jöt­tek létre - bizonyos különbségek még­is mutatkoznak. Érthető, hiszen nem­zetiségi létünk értelmiség nélkül el­képzelhetetlen. Tekintettel arra, hogy különféle okok következtében a magyar nemze­tiségű egyetemet vagy főiskolát vég­zettek aránya jóval alacsonyabb, mint a szlovák vagy az ukrán nemzetisé­­gűeké, a városi egyetem elsőrendű feladatának tekinti a főiskolai végzett­ségű magyarok számának növelését. • Beindult tehát a képzés.- Az 1992-93-as tanévben a soproni- A tizennyolcadik századi Franciaország egyik nagystílű, problémás embere volt _Pierre-Augustin Caron de Beuaumarchais. Az órásmesterből len űflíari zenetanár éle; tének hatvanhét éve alatt volt fegyverszállí­tó, majd titkosügynök XVI. Lajos szolgálatá­ban. Alkalmasint a forradalomnak is felaján­lotta szolgálatait. Börtönviselt emberként lett neves drámaíró. Goethe színdarabot is irt róla Clavigo címen, amelyet maga Beau­marchais is láthatott Augsburgban... ... a Jókai Színház közönsége pedig a szerző főművét láthatta az 1993. május 14-én megtartott bemutatón. Akik ott voltak, vagy az elkövetkező előadásokon ott lesz­nek, azok egyúttal a kalandos életű szerző­vel is „találkozhatnak“ a címszereplő figu­ráján keresztül. Iglódi István m. v. rendezése a kelle­mesen és frappánsan szórakoztató vígjáté­ki elemekben rejlő helyzetkomikumon túl arra törekedett ebben az előadásban, hogy a darabban megírt típusok felmutatásán kívül a jellemformálás lehetőségeit a legna­gyobb mértékben kamatoztassa. Sikerült is neki. Jobbnál jobb alakításokat láthat a né­ző. Mák Ildikó (Grófné), aki bizony pályafu­tása során eljátszott már néhány vígjátéki szerepet is, ebben az előadásban, nézetem szerint, a lehető legszebben felépített, nagyszerű alakítást nyújtott. Az elhanyagolt feleség infantilis hisztijeitől kezdve a szerep adta lehetőség minden rezdülését pontos, fegyelmezett, ugyanakkor könnyed elegan­ciával játssza el. Ugyanez az emberformáló tisztaság és szellemes helyzetkomikum az erénye Holocsy István (Bartolo) játékának is. Mozdulatai, testtartása és mesterien adagolt mimikája teljes embert eredmé­nyez, kitünően körvonalazott és részletei­ben is „hibátlan“ figurát. Csupa szereposztási és színészvezetési telitalálatról irhatok. Boldoghy Olivérnek, annak ellenére, hogy egy kitétellel az évad valamennyi előadásában fő- vagy fontos szerepet játszik (Almaviva gróf szerepé­ben), még így is maradt annyi „tartaléka", amellyel megint új színt mutathatott meg sokszínű tehetségéből. Németh Ica kitűnő komika. E sorok írója több pompás vígjátéki vagy komédiabeli alakítására emlékezik vissza szívesen. A mostani is biztosan ezek közé tartozik majd évek múltán is. Marcelí­­na-alakítása kitűnő jellemábrázoló készsé­gén túl a színpadi poézisteremtés szép példája. Kukola József a mostanihoz ha­sonló figuraként már bemutatkozott - nagy sikerrel - a Padlás című produkcióban. Karikirozó adottságait Iglódi vezetése alatt még teljesebben sikerült felcsillantania. Pöthe István (Don Guaman de Hübele), Dráfi Mátyás (Antonio), Farkas Tamás m. v. (Bazilio) a tőlük már korábban is látott, óvónőképzővel, a győri tanítóképző főiskolával és a Kecskeméti Kertészeti Főiskolával karöltve konzultációs köz­pontokat hoztunk létre. Épp a napok­ban fejeződik be a második szemesz­ter, vagyis az első éves képzés. • Tovább hogyan...?- A következő, tehát az 1993-94-es tanévben tovább folytatjuk - amint a Szabad Újság olvasói már értesül­hettek róla - a konzultációkat. Az Újságból megtudhatták azt is, hogy a következő tanévre, az érdeklődök számától függően, más főiskolai vég­zettséggel rendelkezők számára egyszakos tanári képzést is szeret­nénk biztosítani. • Hol működik majd az egyetem? Hol lesznek az előadások a konzul­tációk és a vizsgák? Kihez fordul­jon, aki jelentkezne?- A felvételivel kezdem. Akik május végéig jelentkeznek a következő cí­men: CITY UNIVERSITY, Komárno, PO Box 100, PSŐ 945 01, azok pon­tos információt kapnak az egyetemi képzés módjáról és menetéről. Az ér­deklődők a 624 50-es, illetve a 623 20-as komáromi számon is tájé­koztatást kapnak. Július első hetében lesznek a felvételi vizsgák. Az oktatás pedig szeptembertől folyik majd. • Hol?- Minden reményünk megvan arra, hogy a komáromi Tiszti Pavilon átala­kított termeiben... Jelenleg ugyanis a Komáromi Református Püspökség biztosít helyet a számunkra. Erre ám e játék tempójába és stílusába jól illesz­kedő játékkal oldották meg feladatukat... Mokos Attila f. h. a címszerepben főis­kolai vizsgaelöadását játszotta. Lehetősé­get kapott arra, hogy a színészi mesterség­ből elsajátított ismereteinek változatos esz­köztárát villantsa fel. A helyzetkomikumtól a jellemábrázoláson át egészen a drámaira komponált színpadi eseménysorig gazdál­kodhatott tehetségével. A színháznak szük­sége van új arcokra és új tehetségekre. Mokos Attila személyében - aki már a főis­kolai tanulmányai elkezdése előtt is bizonyí­totta rátermettségét - egy ilyen ígérettel gazdagodik a Jókai Színház társulata. Az előadás főbb szerepeit játszó színé­szek közül nem szóltam még Dósa Zsuzsá­ról (Suzanne). A főiskolán ebben az évben végző színésznő, a rendezői vezetést pon­tosan követve még valami olyan „izgalmas plusz“-t tud kreálni a színpadi játék során, amely által fokozott nyomatékkai van jelen az előadás minden pillanatában. Erre szok­ták mondani: egyéniség. (Korábban is felöt­lött már bennem, hadd írjam most, micsoda Katalin lenne Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékban!) Olyan színpadi kompozíciót láttunk, amelyből egyetlen alakítás sem lógott ki. A további szerepekben Kecskés Marika (Fanchette). Darázs László (Naplop), Fe­­rencz Bálint (Dupla Marék) - a színház stúdiósai - és Varga Tibor (Pedrillo) is kellemesen szórakoztatták a nézőt. Fábikné Nagy Erzsébet kosztümjei mértéktartóan ötletesek. Szín- és formavilá­guk hangulatosan illeszkedik a rendezői a megoldásra azért volt szükség, mert az oktatási minisztérium nem engedé­lyezte azt az elképzelést, miszerint a kertészeti főiskola hallgatói a Gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskolában, az óvónő- és tanítóképzés pedig a ma­gyar gimnázium épületében zajlott vol­na. így aztán a szükségmegoldáshoz voltunk kénytelenek folyamodni. Szeptembertől viszont saját termeink lesznek. • Ezek azok a helyiségek, ame­lyekben most még a Regionális Kul­turális Központ székel?- Nem egészen. Az egyetem szük­ségleteit kielégítendő, a könyvtár he­lyiségeit alakítja majd át a város... • A városi egyetemen szerzett végzettség „rangja“ vajon meg­egyezik-e bármely más főiskolán vagy egyetemen szerzett diplo­máéval?-Természetesen. Az oktatási tör­vény azt is lehetővé teszi, hogy Szlo­vákia állampolgárai bárhol végezhes­sék tanulmányaikat. A Komáromi Vá­rosi Egyetem a következőket biztosít­ja: elsősorban, hogy nem a negyven hallgatónak kell elutaznia Kecskemét­re, Sopronba és Győrbe (meg vissza), hanem az előadók utaznak Komárom­ba. A megszerzett oklevél pedig ugyanolyan értékű, mintha a felsorolt városok egyetemein és főiskoláin sze­rezték volna. A Kecskeméti Kertészeti Főiskola bakalárképzést valósít meg nálunk. Ez az üzemmérnöki képesí­tést jelenti. Valamennyi oktatási intéz­mény diplomája egyenrangú az ott, azon a helyen, városban megszerzett diplomával. • Ezek után erőt, optimizmust, egészséget és sikeres tanévet kívá­nok. A leendő hallgatóknak pedig -mit is? - kitartást! y -kp)­elképzelés (üzenet?) rendjébe. Annyira stili­zál, amennyire a szcenírozás egésze. Ennél jóval problematikusabb a díszlet. Nem az egyes elemek mesterien kigondolt térkom pozíciójával van a gond. Inkább az­zal, hogy - a bemutató előadás legalábbis erről tanúskodott - nehezen illeszthetőek. Az „olajozottan“ forduló görgőkre erősített (?) falak állandóan elmozdulnak és rezonál­­nak. Néha kifejezetten az volt az ember érzése, hogy feldől valamelyik egy-egy nem túl sikeres átépítés alkalmával. Magyarán: amit a tervező, Hajdú László m. v. látvány­ban és térszerkezetben kigondolt, abból a színpadon egy, olykor már kínosan inga­tag konstrukció volt látható. Az okok - ame­lyekből nyilván több is akad - elgondolkod­tatóak ... S még valami: a háromfelvonásos vígjá­tékot két részben játszatja a rendező. így az első rész játékideje közel száztíz (!) perc. A mesterien diktált tempó ellenére. A szín­ház székei viszonylag kényelmesek. Klima­­tizáció viszont nincs vagy nem működik, vagy működik, de zajos, vagy... Minden­esetre május van. Nyári-meleg este. Az előadás pedig pereg, pereg, pereg... So­kan a második részre már úgy ülnek be - mert természetesen beülnek, hiszen ma­ga az előadás jó -, mintha zsinórban egy újabb előadást kellene végignézniük. Egyébként is, ha kiiktatjuk a fenti szem­pontokat, már maga a kitűnő, mesteri arányérzékkel megírt darab feszes szerke­zete is megkívánná a két szünetet. KISS PÉNTEK JÓZSEF sokáig elfeledett s mostanában újra divatba jött Hamvas Béla vállalkozá­sának előszavát, mert sorozatunk hasonló feladatra szeretne kísérletet tenni. E sorok írója több ízben pró­bálkozott már a szlovákiai magyar olvasó irodalmi-művelődéstörténeti pallérozásával, effajta ismeretter­jesztő hajlama utóbb (más okok mel­lett) elvezette a Nyitrai Pedagógiai Főiskola hungarisztika tanszékére, ahol is értelmiségünk jövőbeli neve­lőinek a világirodalmi tájékozottsá­gát óhajtaná elmélyíteni. Hogy e pallérozásra szükség van, sok minden igazolja: olvasóink feltű­nően sekély ízlése, lapjaink elriasz­­tóan fölszínes színvonala, pedagó­gusaink megdöbbentően provincio­­nális fölkészültsége. Mind helyett csupán egy elriasztó példa: leérett­ségizett, irodalomtanárnak jelentke­zett főiskolás nem átallja bevallani, hogy életében nem hallotta Vergilius nevét... Most, midőn a Szabad Újság ha­sábjain, fölszólításra, újra nekilátok egy ilyen Don Quijotte-i ismeretter­jesztő vállalkozásnak, mindazt, amit eddig elmondottam, a sorozat indo­kai közé tartozik - kiegészítve egy másik jelentős nevelő, Németh László szavaival. Ő a Tanú bekö­szöntőjében írta még a harmincas évek elején: „Folyóiratom egyetlen ihletője a kor igazi múzsája: a szorongató tájékozatlanság. Hajótöröttek va­gyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hi­­szemben, hogy van part, s a csilla­gok vezetnek“. Jó hatvan esztendeje íródtak e sorok, s aktualitásukból, úgy tűnik, mit sem vesztettek az elmúlt hat évtized alatt. Mi több, ma talán idő­szerűbbek, mint annak idején voltak. Hisz manapság még nagyobb az információrobbanás, mint a harmin­cas években volt, s ami ennek szük­ségszerű következménye: az infor­mációk zűrzavara, a tökéletes tájé­kozatlanság; hogy a negyvenéves marxizmus bukása után kialakult helyzetet, a világnézeti zűrzavart ne is említsük. Nos, ilyen poggyásszal indulnánk kalandos utunkra. Arról most ne es­sék szó, hogy Hamvas Béla száz könyve kielégíti-e a mi ízlésünket­­szükségleteinket. S hogy egyáltalán száz könyvről van-e szó vagy két­szer, netán többször százról. Itt az ötlet és a módszer a figyelemremél­tó s a számunkra itt és most levon­ható tanulság. Az, hogy minden nép­csoportnak, s ezen belül is minden nemzedéknek, saját magának kell összeállítania a maga száz könyvét, s azért kell elolvasnunk (nekünk, ismeretterjesztő vállalkozóknak leg­alábbis) százszor százat, hogy amaz ideális száz végül is össze­jöjjön. Mindezek után pedig lássuk a mi konkrét, időhöz és helyhez kötött elképzelésünket: a mi száz könyvünk alighanem több lesz száz­nál természetesen. Egyrészt, mert nemcsak a Hamvas által elképzelt igényes olvasónak állítják össze, másrészt, mert nemcsak világirodal­mi olvasmányokra összpontosítunk, hanem az egyetemes magyar iroda­lomra is, s ebből következik harmad­szor, hogy helyzetünkből adódóan a mai Magyarország határain túl keletkezett irodalmakat is fontosnak v__________________________________ szlovenszkoinak, hol csehszlo­vákiainak, hol felvidékinek nevezett literatúránkat. Ugyancsak helyze­tünkből adódik, hogy nagyobb hang­súlyt helyezünk a cseh és szlovák, s általában a szomszédos kelet-kö­­zép-európai népek (A Német Lász­­ló-i „tejtestvérek“: lengyelek, romá­nok, ukránok, délszlávok) kultúrájá­ra. S végül, hogy külön hangsúlyt fektetnénk a kevésbé ismert, inkább népszerűtlen huszadik századi vi­lágirodalomra, minthogy, tapasztala­taink szerint itt lelhetők a legna­gyobb hiányosságok irodalmi mű­veltségünkben. Mindebből következik a sorrendi­ség. Ha csak a fontossági sorrendet vennénk irányadónak, soha nem ke­rülne sor a magyar s általában a kis népek (s kisebbségek) irodalmára. Ezért mi a párhuzamosságot hang­súlyoznánk ki, mégpedig úgy, hogy a világirodalom remekei mellett pár­huzamosan tárgyalnánk a magyar és a huszadik századi modern szer­zőket - így teremtve meg a népsze­rűbb s a kevésbé ismert művek­­szerzők dialektikus egyensúlyát. S még a közismertebb világirodai­mat is úgy tagolnánk, hogy változza­nak a közismertebb költők és re­gényírók a kevésbé olvasott epo­szokkal, filozófiai művekkel, szent vagy szentnek vélt opusokkal, ami­lyen a Biblia, a Talmud, a Korán, az Aveszta és a Védák. Az irodalmat ugyanis, mint köztu­dott, többféle osztályozásnak vet­hetjük alá - kronológiai, műfaji, nem­zeti szempontok szerint skatulyáz­hatjuk, minthogy minden relatív. A mi egyik osztályozási szempon­tunk, a már említett párhuzamossági sorrend mellett, a fontossági lesz. Az adott mű fajsúlya. Vagy egy köz­­megegyezés a világirodalmi érték­rendet illetően, s ezt általában ritkán szokták megkérdőjelezni, noha idő­ről időre történik átértékelés termé­szetesen. Egyes divatos művek­­szerzők feledésbe merülnek, mások évtizedes vagy akár évszázados ár­nyéklét után kerülnek napvilágra. Ám ez általában csak rövidebb tá­von érvényes szempont. Az évszá­zadokat túlélt remekek általában megtartják helyüket az irodalomtör­ténet értékrendjében. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert mi e skatulyát választanánk. Azt ugyan­is aligha tagadná valaki, hogy a Bib­lia vagy a többi említett „szent­könyv“ sokkal fontosabb, mint egy regény vagy egy mai dráma. S az is bizonyos, hogy a nagy eposzok vagy egy Platón, egy Spinoza, egy Nietzsche traktái fontosabbak, mint századunk bestsellerjei. S még szá­zadunk irodalmán belül is vannak (naná, hogy vannak!) minőségi kü­lönbségek: Joyce, Proust, Kafka, Thomas Mann fontosabbak, mint Maugham, Remarque vagy Cronin, hogy a hozzánk közelebb álló ma­gyar irodalom olykor feje tetejére állí­tott értékeiről ne- is szóljunk. Azt persze, egy bizonyos színvonalon felül, jó szívvel aligha lehetne meg­mondani, hogy ki a fontosabb: Hora­tius vagy Petrarca, Dosztojevszkij vagy Balzac, Jókai vagy Móricz. Ezt már a mindenkori olvasónak kell, ízlése, iskolázottsága s tapasztalatai szerint, eldöntenie. CSELÉNYILÁSZLÓ Mokos Attila f. h. (Figaro) és Dósa Zsuzsa f. h. (Suzanne) a darab egyik jelenetében (fotó: Nagy Tibor) ry/OÁ f ' Jl' b J^r ■= 7\j '?/! / Évadzáró kőszínházi bemutató a komáromi Jókai Színházban Figaro (hosszú) házassága

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents