Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-18 / 113. szám

—Vállalkozó orvosok—^ 1993. május 18. Tükör Valamikor józan fejjel (de naiv lélekkel) azon töprengtünk, hogyan lehetne saját munkahe­lyünk gondjait megoldani. Akkor azt mondtuk: „... demokratikus körülményeket kell teremte­ni.“ Most meg itt élünk a nagy demokráciában, és azon gondolkodunk; hogy vajon hol rontottuk el? - például a privatizációt, amire mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy ütemesen ha­lad előre. De még azt sem, hogy halad. Araszol - azt hiszem ez megfelelőbb kifejezés. Ha azon­ban valaki tényekkel bizonyítja ezek ellentétét, és példának az egészségügyet kívánná felhozni, ahová köztudottan „betört“ a privatizáció, az előbb olvassa el az alábbi beszélgetést Suhányi Sándor losonci nőgyógyásszal.- Doktor úr, ön huszonhét éve dolgozik a szakmájában. Miért döntött úgy. hogy magánvállalkozásba kezd?- A kórházi légkör szerintem nem az igazi, de ezt úgy hiszem/érzik a páciensek is. Szerintem abból adódik, hogy az orvosokat nem a teljesítményük után fizetik, hanem egyenlően - és ez nem jó.- Ön csak ezért lett magánvállakozó?- Az az igazság, hogy bedőltem a politikusaink szavá­nak, akik azt ígérték, hogy januártól mi is vállalkozhatunk. Az idő közben haladt, s a minisztériumban született egy újabb ígéret: a fogorvosok után márciustól a szakorvosok is vállalkozhatnak. Majd a legutóbbi határozat értelmében: május elsejétől vállalkozhatunk. Nos, én belevágtam, mert elhittem mindezeket, és úgy tapasztalom, hogy egyáltalán nem úgy van, mint ahogy azt a miniszter urak elmondták és elmondják. A megfogalmazott törvényeket a gyakorlat­ba még senki nem ültette át.- Ez mit jelent?- Elmondom az én esetemet. Megkötöttem a szerző­dést a losonci Nemzeti Biztosítóval, de a szerződésemet a biztosító pozsonyi központja még a mai napig nem véleményezte. Az orvosi rendelő bérleti díját és az összes üzemeltetési költségeket a saját zsebemből fizettem, a kel­lékeket, a felszerelést megvásároltam, és megtörténhet, hogy továbbra is a kórháztól kapom a fizetésemet, mint eddig.-A páciensek úgy tudják, hogy a magánorvosokhoz csak azok járhatnák, akik az orvosi szolgáltatást meg is tudják fizetni.- Egyelőre aligha vannak olyanok, akik az orvosi ellátás költségének fedezésére képesek lennének. Én megvizs­gálom a beteget, azután kiállítom a számlát, amit nem a betegnek kell kifizetnie - megtéríti a Nemzeti Biztosító. Legalábbis annak kellene térítenie a jövőben. A páciens nem fizet az orvosnak, tehát az ó szemszögéből nézve semmi sem változott. Pontosabban annyi különbség van, hogy ha magánorvost választ, nem kell sorba állnia, várakoznia, telefonon is bejegyeztetheti magát... Ha a szakorvos nem nyeri meg az emberek bizalmát, elfordul­nak tőle a páciensek, nem él meg a pályán. Kevés páciens nem bír eltartani egy orvost. Munkájuk és pacientúrájuk alapján az orvosok között könnyű lenne különbséget tenni. Nagy hiba, hogy nálunk a már meglévő egészségügyi intézményeket privatizálják.- És ön szerint mi lenne a megoldás?- Mindenképpen az, ha bevezetnék az orvosok közötti szabad versenyt. A lakosság arányához képest hazánk­ban sok az orvos, a nővér. Emlékezzünk csak vissza a nyolcvanas évek végére: az országban csaknem min­denkinek két orvosa volt. Egy üzemi és egy körzeti orvosa. Az egyik ebből felesleges. Az egyes osztályokon sincs ez másképpen - amit valamikor öten csináltak, azt most legtöbb helyen tíz orvos végzi. Mondok erre egy konkrét példát: a hetvenes évek elején a Losonci járásban évente 1700 körüli volt a születések száma, mostanában ez 1100-Suhányi doktor, a nőgyógyász (A szerző felvétele) ra csökkent. Tehát lényegesen kevesebb lett a munka, ennek ellenére az orvosok száma húsz év alatt a duplájára emelkedett az osztályon. Elismerem, az orvosfelesleg nehezíti a Nemzeti Biztositó munkáját. Az egyik statisztikai jelentésben olvastam, hogy Szlovákiában - vidékenként eltérően - 25-30 százalékkal több orvos dolgozik, mint amennyire a lakosságnak szüksége van. Tehát kevesebb orvos is el tudná látni - és meggyőződésem, hogy a jelenleginél magasabb színvonalon - a betegeket. Az orvosfelesleg nehezíti a kórházigazgatók dolgát is. Mit tehet egy intézményvezető? Vagy rámutat minden harma­dikra, hetedikre és azt mondja: „te mehetsz“, vagy pedig privatizál - szabad versengés fofmájában -, és a gyen­gébbek lemorzsolódnak, csak a legjobbak maradnak a pá­lyán.- Tudom, hogy ön kölföldön is dolgozott néhány évig, járt az Amerikai Egyesült Államokban, Svájcban, az egyko­ri Nyugat-Németországban, itt a Losonci járásban pedig az egyik legismertebb orvosnak számít. Szabad kérdeznem, mennyi páciense van?- Nem titok: kereken ezernyolcszáz. A pácienseim több­sége a járásból, Losonc, Fülek környékéről származik, de a Nagykürtösi és a Rimaszombati járás magyarlakta vidékéről is kötöttek velem szerződést. Ha arra kíváncsi, hogy el tudom-e magamat tartani, akkor azt válaszolom, hogy igen. Bár a pontozás körül még vannak hiányossá­gok, többek között még az sem ismeretes, hogy mennyi lesz egy pont értéke. Rebesgetik, hogy talán huszonöt fillér. Hát az nem lesz sok. A csehek - ott már működik ez a módszer - negyven fillérrel kezdték; aztán felemelték hatvan fillérre, most pedig némely biztosítótársaság (ott több ilyen van) már egy koronát fizet egy pontra. A pontok az egyes orvosi beavatkozások nehézségi fokát jelentik.- Mit gondol, kollégái miért nem követik az ön példáját? Tudtommal (a beszélgetés idején) Szlovákiában az orvo­sok közül (a fogorvosokon kívül) csak ketten váltották ki a magánvállalkozói engedélyt: egy pozsonyi körzeti orvos és ön.- Nézze, a legtöbb kolléga szerintem ma még fél befektetni a magánvállalkozásba, mert nagyon bizonyta­lan, mikor térül vissza, s egyáltalán visszatérül-e befekte­tett pénze. Ami nem kevés, mert a műszerek ára a tavalyi­hoz képest megsokszorozódott. Van, amelyik ezer száza­lékkal drágult tavalytól, pedig mint tudjuk, az orvosi műsze­rek korábban sem voltak olcsók. Ha világossá válik, hogyan leszünk fizetve, talán több kolléga követi a példá­mat. Beszélgetett: FARKAS OTTÓ Szabad ÚJSÁG 5 Alulterhelt óvodásainkért Szülőként gyakran foglalkoztat a kérdés, mi mindenhez kel­lene értenem, hogy gyermekem harmonikus fejlődése érdekében meg tudjak tenni mindent. Mert a szülő a mai világban legyen vagy gazdag és befolyásos, vagy ha jót akar, töltsön be minden funkciót maga, tanuljon meg mindent, amit lehetőségek és anyagiak hiányában, esetleg megalapozott bizalmatlanságból nem bízhat másra: legyen egyszerre orvos és természetgyó­gyász, táplálkozáskutató és biokémikus, mesterszakács, szí­nész, nyelvoktató, képzőművész, pszichológus, pedagógus, lel­kész és zenész. Legújabban, miután kezembe került a magyarországi Fejlesztő Pedagógia testneveléssel foglalkozó száma, kétségbeesetten vettem tudomásul, hogy tornatanárnak is kellene lennem... A Veszprémi Egyetem tanszékve­zető testnevelő tanára, dr. Győri Pál rámutat, hogy már az óvodásko­rú gyerekekkel is szakembereknek, tornatanároknak kellene foglalkoz­niuk. Tanulmányában egy felmérés­re alapozva, visszariasztó tényeket konstatál: ,,A magyar óvodások- ezt kockázat nélkül általánosíthat­juk a hazai és külföldi 3-6 éves gyermekek többségére - megdöb­bentően alulterheltek és veszélyez­tetett helyzetben vannak.“ Mi, szü­lők, azt hiszem, alig tudatosítjuk, hogy gyermekeink ebben a korban jóvátehetetlenül meg vannak fosztva bizonyos lehetőségektől, ingerektől, amelyek hiánya egész életükre ki­hat, mivel a fejlődésben gátolja őket, méghozzá végérvényesen. A cikkíró figyelmeztet: ,,A gyermekkorban el­mulasztott lehetőségek, a fizikai ké­pességek fejlesztésének szenzibili­­tása a későbbi életkori szakaszok­ban már soha nem tér vissza. “ Az óvodákra is joggal gondolhat­nánk, hogy ott is többet kellene tö­rődni a gyerekek fejlődésével, de nálunk aligha adottak a személyi, szakmai és tárgyi feltételek, ame­lyek a megfelelő mozgásfejlesztést lehetővé tennék. Ilyesmire, ebben az országban, ma, nem figyel oda senki. Pedig a mostani 4-6 évesek­nél csakis most lenne alkalom építe­ni az említett „soha vissza nem térő fogékonyságra“, s ezt nem lehet későbbre halasztani! A képlékeny gyermeki szervezet­nek tehát az életkorához, testi fejlett­ségéhez igazodó, változatos, játé­kos terhelésre van szüksége. Az óvodáskorúak gyorsan tanulnak mozgásokat, nagyon szeretnek ver­senyezni, és nagy a mozgásigényük- mondják a szakemberek. Az emlí­tett kísérlet és felmérés során az óvodások játékos formában reagá­lás-, mozdulat- és mozgásgyorsasá­gi gyakorlatokat végeznek, s bizo­nyos idő eltelte után ,,számottevően javultak náluk az élettani funkciók (szív-keringés-légzés) és kimutatha­tóan nőtt az akaraterejük, a kitartá­suk, jobb lett a monotóniatűrésük". A kísérletet végző testnevelő taná­rok tehát sokmozgásos játékokat, sok futást, ugrást, dobást javasolnak a kicsik teherbírásának és teljesítő­­képességének fejlesztése érde­kében. A kisiskolásoknál már arra is fi­gyelni kellene, hogy életre szóló igény alakuljon ki a rendszeres test­mozgás iránt, hogy a fizikai aktivitás magatartássá váljon. „A cselekvési tapasztalatok hiánya az értelmi fejlő­dést is kedvezőtlenül befolyásolhat­ja“ - figyelmeztet egy másik cikkben dr. Ardáy László. Arra is felszólít, hogy tornaórákon fel kellene hagyni azzal a rossz hagyománnyal, hogy a sportágak felől tekintenek a gyer­mek felé, azt vizsgálják, mire van szükség a sportág eredményes űzé­­séhez. Inkább azt kellene figyelem­be venni, mire van szüksége a gyer­meknek a fejlődéshez. A sportolás­sal együtt pedig meghagyni neki a felfedezés élményét, a kreativitás lehetőségét, s fejleszteni azt a kész­séget, amely új, szokatlan, váratlan helyzetek megoldásában nyilvánul­hat meg. A gyereknek az kell, hogy önmaga akarja javítani a teljesítmé­nyét. Érezze, hogy fejlődik, és örülni tudjon ennek. Később, egész életé­ben építeni tud erre a tapasztalatra. Megfelelő fizikai állapot, jó kondíció mellett ún. cselekvési biztonságra tesz szert, amely javára válik az élet minden területén. Sok mindenre kiterjed felelőssé­günk gyermekeinkkel szemben. Tu­datosan törekedjünk arra, hogy leg­alább ők megkapják, amit nekünk a szüléink nem adhattak meg: a sok­oldalú fejlődés lehetőségét. Bárcsak az óvoda, az iskola is erre töreked­ne! HARASZTI ILDIKÓ Az allergiás gyerekek is játszani szeretnének Legjobb gyógyszer a szülők optimizmusa Ligetfalu óriás-lakótelepének be­tonozott játszóterein ilyenkor, ta­vasszal rügyek helyett gyermekmoso­lyok nyílnak, és apró lábak dobbantá­­sait, kis torkok cérnahangjait vissz­hangozzák a panelfalak, ezzel jelez­vén egy új ébredést. Másképpen élik meg a tavasz érkezését a városlakók és a vidéki emberek, s mást jelent ez az évszak dr. Milan Bacinsky és kis betegei, valamint azok szülei számára is. A különböző allergiás és környezeti (enviromentális) megbetegedésekben szenvedő gyermekek ilyentájt ugyanis számos veszélynek vannak kitéve. Kezelőorvosaiktól, szüleiktől - a saját érdekükben - szinte mást sem halla­nak, mint hogy: „Neked ezt nem sza­bad; te nem mehetsz velük kirándulni; inkább ne menj ki játszani a térre, hiszen ott por van, és odahordják a szomszéd kutyáját is“... stb. A liget­falusi kórház és rendelőintézet aller­­gológusát ezért a gyermekekre lesel­kedő veszélyekről, valamint azokról a környezeti tényezőkről kérdeztük, amelyeket feltétlenül el kellene kerül­niük. Kíváncsiak voltunk ugyanakkor arra is, vajon valóban szükséges-e ezen gyermekek állandó fegyelme­zése.- Környezetünkben egyre több vegyi készítménnyel találkozunk, körülvesznek bennünket, beléle­gezzük őket, megesszük, megisz­szuk azokat. Védtelenek vagyunk az állandó ökológiai stresszhatá­sokkal szemben. Riadtan hallgatjuk a sérült ózonburokról érkező újabb híreket. Sajnos ózonból éppen ott van sok, ahol nem kellene. Ehhez tudnunk kell, hogy a gépkocsik ki­pufogó gáza és a napsugarak hatá­sára ózon keletkezik. Az égő fájda­lom a szemben, a torok kaparása sok esetben éppen az ózon ingerlé­se miatt fordul elő. Gyakorisága azzal is bizonyítható, hogy a vizsgá­latok alapján a populáció 1/3-a szenved allergiás megbetegedés­ben (ide sorolhatók a civilizációs betegségek is), illetve már észlelhe­tők egyeseknél a kezdődő allergia tünetei, esetleg gyenge az ellenálló képességük, és a jövőben lesznek nehézségeik - tudtuk meg Bacinsky doktortól, aki a „városinak“, ez eset­ben „lakótelepinek“ is jellemezhető allergiás megbetegedések okainak feltárásával és a lehetséges megelő­zéssel foglalkozik. E célból hozta létre orvoskollégáival - dr. Rudolf Lobot­­kával és dr. Rudolf Oberttel - együtt 1991. augusztus 12-én a NALECH-alapítványt, amelynek köszönhetően már számos rendezvényt bonyolítot­tak le. „A bumeráng visszatér" címmel előadás-sorozatokat indítottak a folya­matos környezetkárosítás következ­ményeiről, és ezt követték a mára rendszeressé váló hétvégi családi ki­rándulások. Egy ilyen alkalommal 35 gyerek és 15 szülő utazott el a Módra melletti Harmóniába, ahol játszottak, versenyeztek, majd a közeli üdülőben úsztak és szaunáztak. A NALECH- alapítvány jóvoltából 14 hétvégén ösz­­szesen 675 gyermek és szülő találta meg az utat az egészségesen eltöltött hétvége révén a gyógyulás felé. Talán ezek után van remény arra, hogy lát­ván a jobbulást, egyénileg is kirándul­nak majd. A gyermekek ugyanis meg­lepetten vették tudomásul, hogy a ve­lük tartó kezelőorvos ezúttal nem fe­gyelmezi, figyelmezteti őket, futhattak a mezőn, sőt hempereghettek a fűben! A számtalan betiltott tornaóra és a pa­nelfalak közt eltöltött tévéshétvége után végre egészséges gyermekek­ként fogadhatták a természet ajándé­kait. Csupán arra kellett figyelniük, hogy amint kifáradnak, engedelmes­kedjenek szervezetüknek és pihenje­nek, fújják ki magukat, hiszen az egészséges, teherbíró szervezet is ki­merül, nemhogy az eddig vajmi keve­set próbáló kis beteg szervezetek. A harmóniai kirándulásokat az alapítvány olasz tengerparti üdülései követték, és a szülők elismerően szól­tak az asztmás gyerekek barlangterá­piás kezeléseiről is.- Kirándulásaink idejére a rende­lőintézet szekrényébe zárjuk az or­vosságokat, hiszen a gyerekek az egészséges életmódnak, étrendnek és a nyugodt életvitelnek köszön­hetően nem igénylik a gyógyszeres kezelést, bár itthon erre szükség volt. Hacsak tehetjük, a kisebb gyermekek szüleit is magunkkal visszük. Semmiféle gyógymóddal nem érhető el a kellő hatás, ha azt nem párosítjuk a gyermek lelki egyensúlyának megteremtésével - mondotta az alapítvány létrehozója, akitől megtudtuk, hogy nemegyszer érkeznek a rendelőjébe allergiás gye­rekeikkel olyan riadt, depressziós szü­lők is, akik viselkedése, félelme az amúgy is érzékeny gyermekben is tanyát ver. A fegyelmezések, tiltások és az ál­landó négy fal közti „babusgatás“ burkában nőtt és nevelt allergiás gyer­mekek kezelésekor fontos szerepet játszanak a gyógypedagógusok, akik­nek a feladatuk, hogy önbizalmat és bátorságot oltsanak a kicsikbe - és szülőkbe egyaránt. Minden ligetfalusi erkély, ablak, egy otthont jelent, amely egy kényszerű életmódhoz kötődik. Az ilyen világban eltompul a szem, hiszen nem csigázza fel színes, nem mindennapi, érdekes látnivaló. Csupán az egymás élete iránti kíváncsiság vagy talán még az sem marad az emberekben. A felgyor­sult élettempó és az elfogadhatatlan életkörülmények kitűnő táptalajai a depressziónak, így az allergiás, illet­ve egyéb megbetegedéseknek is. Be­szélgetőpartnerünktől megtudtuk, hogy a testi és lelki egyensúlyuk felbo­rulásáért 70-75 százalékban a kör­nyezeti, 15 százalékban a genetikai tényezők a felelősek, illetve 15 szá­zalékban mi magunk vagyunk ennek a meghatározói. Ha mindezek ellené­re nem teszünk meg a szervezetünk és környezetünk érdekében minden tőlünk telhetőt, az idő és a természet bumerángja a vártnál, a feltételezhető­nél is hamarabb visszaüthet. SZÁZ ILDIKÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents