Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
4 Szabad ÚJSÁG Tallózó 1993. április 15. A Szepességi Káptalan és a szlovák történelem A megismerés és alázat forrása Szepességet a turistának nem lenne szabad elkerülnie. A régi időkben fontos történelmi események színhelye volt ez, ilyen müvek születtek itt, amelyeket irigyel a világ, itt élt a szlovák nemzet több nagyja. Ilyen Szepesség, s ilyen volt egyedülálló része, a Szepességi Káptalan is. A kisváros kies épületegyüttese áll itt a régi városfallal és Szent Márton-templomával egy dombon, amelyet a krónikák Mons Sancti Martini néven említenek. A préposti székhelyről már 1198-ban tettek említést, a prépost palotája a 13. századból származik, s ma is fellelhetők rajta a román , stílus jegyei. A Szepességi Káptalan szellemi jelentősége Mária Terézia uralkodásának idejére tehető, aki a Szentszék egyetértésével 1776-ban püspöki székhelyet létesített itt. A Szepességi Káptalan még valamiben első: 1819-ben itt jött létre Szlovákia első tanítóképző intézete, amelyet Pyrker I. János szepességi püspök alapított. Ez a közművelődési intézmény eleinte latin nyelven kétéves tanfolyamokon készítette elő a diákokat az anyanyelvi oktatásra. Demokratikus szellemben tanultak itt szlovákok, magyarok, németek. A szlovák diákoknak itt nyílt először lehetőségük hivatalosan anyanyelvükön tanulni, ami figyelemre méltó abban a korban. Az akkori oktatási viszonyokról kedvező képet nyújt az ottani könyvtár 1826. évi bejegyzése, amely bizonyítja, hogy a latin és német irodalmon kívül a könyveknek több, mint egyharmada szlovák nyelvű volt, ami bizony nem kevés, főleg, ha figyelembe vesszük a 19. század elején szlovákul írt irodalom szerény menynyiségét. A kedvező helyzet a nyelv ápolásában elsősorban a római katolikus tanítóképző igazgatójának, Juraj Pálesnek köszönhető. Az ismert pedagógus tankönyveket írt. Ladislav Zábojník püspök 1852-ben a latin tanítási nyelvet felváltotta a szlovákkal. Az intézet pozitívumaihoz tartozik, hogy kitartóan ellenállt Csása György püspök döntésének 1879-ből, miszerint előnyben kell részesíteni a magyar nyelvet az oktatásban. Évtizedeken át szlovák fiatalok tanultak itt a Felvidék számos területéről. A tanítóképző alapvető feladata volt, hogy jól felkészítse a szlovák tanítókat a megismerés terjesztésére az országban. Gondoljanak rájuk, ha a Szepességi Káptalanban járnak. Megérdemlik a tiszteletet. VILIAM APFEL Már tizenkét éve Az elnök(ök) szomszédja Bili Clinton amerikai elnök talán még most sem tudja, milyen különös hölgy él a Fehér Fláz közelében, bár minden valószínűség szerint meg szeretné őt ismerni. A hölgyet Concepcion „Connie“ Picciottnak hívják, s az elnöki „lakhely" közelében immár tizenkét éve él - az utcán. Tehát tulajdonképpen szomszédasszonya volt már az előző két elnöknek, George Bush-nak, valamint Ronald Reagannek is. Connie Spanyolországban született, most 48 éves. Még tizennyolc éves korában emigrált New Yorkba, ahol titkárnőként dolgozott a spanyol nagykövetségen. Fluszonegy évesen férjhez ment egy olasz üzletemberhez. Házasságuk - amelyből egy lányuk származik - azonban rövid életű volt: alig két évig tartott. Connie elvesztette munkahelyét, lakását, sőt, gyermekét is. Hét éven keresztül nem csupán a manhattani ügyészséggel harcolt, de ugyanúgy a madridival is, hogy megszerezhesse a lánya feletti gondozási jogot. Később Washingtonban munkalehetőséghez jutott: félállásban gyermekeket gondozott. Szabadidejében pedig kivonult a Fehér Ház elé, ahol saját maga által festett plakátokkal harcolni kezdett igazságáért. Majd hamarosan váltott, s komoly harcot kezdett folytatni az atomháború ellen. Ronald Reagan elnökösködésének első évében Connie a Fehér Ház előtt elhelyezte néhány fontosabb holmiját, amelyek a mai napig ott vannak. Közben csatlakozott hozzá egy William Thomas nevű férfi - s ez a páros a hírhedt Lafayett-park mindennapos lakójává vált. Egy időben kettejüknek összesen tizennyolc különböző transzparensük volt, az egyik közülük háromméteres. Csakhogy a szigorúbb hatósági intézkedéseket követően jóval kisebb méretű plakátokat és transzparenseket használhatnak csak, s a számukat is csökkenteni kellett. Minden tüntetőnek csak két darab transzparense lehet. Connie egyébként kis termetű: mindössze 154 centiméter magas, a fején kemény sapkát visel, melyre csákót húz, arra pedig fekete parókát. Mindezt elsősorban azért, hogy ellenállóbb legyen a rendőrök ütéseivel szemben. De nem csupán a rend őrei támadják őket. Gyakran összetűzésbe kerül a republikánusokkal, valamint a tengerészekkel, akik bántalmazzák, leköpdösik, sőt még le is vizelik... Azt vallja, hogy a rendőrök már könnygázzal is próbálkoztak elűzni őt a Fehér Ház közeléből, de ez ideig eredménytelenül. Mindig képes volt az ellenállásra. Egyébként csak néhány órát alszik naponta, azt is ülve, mivel a más testhelyzetben való alvás a Lafayett-parkban tilos! Kitart télen-nyáron. Természetesen nagyon sokan megbámulják. A nézelődöknek különböző röpiratokat osztogat, amelyeken elsősorban békegalambok láthatók. A furcsa szomszédasszony úgy vélekedik, hogy Bili Clinton igen szimpatikus ember. De abban nem nagyon hisz, hogy az elnök egyszer majd fogadja öt - s meghallgatja követeléseit és nézeteit. De vajon meddig bírja még mindezt Connie? A védelmi miniszterasszony A tábornokokat Kim vezényli Elegáns, negyvenes hölgy. 1993 elejétől Kanadában ő parancsol a tábornokoknak. A neve: Kim Campbell. Igen, ő Kanada védelmi minisztere. Amikor Bili Clintont elnökké választották az Amerikai Egyesült Államokban, felesége, Hillary kijelentette: „Kétezer-tizenkettöben több mint valószínű, hogy az elnöki székbe hölgy kerül az Egyesült Államokban". Erre a kijelentésre Kim Campbell a következőképpen reagált: „A nők egyenjogúságát illetően Kanada igencsak megelőzi az Egyesült Államokat. Rajtam kívül ugyanis a kormányban még két nő van: Barbara WlcDougall, aki a külügyminiszter első helyettese, valamint Monique Landry, aki a fejlesztési segélyek miniszterének posztját tölti be.“ Kim Campbell egyébként egyáltalán nem kezdő a szakmában. A politológia docense, aki több kiváló munkát, tanulmányt írt a volt szovjet impérium védelmi politikájáról. A NATO biztonságpolitikájának számos kérdésében tehát legalább annyira otthon van, mint több kollégája az „erősebb" nem képviselői közül. „Jelenleg éppen a védelmi stratégiák területén tapasztalhatók a legjelentősebb változások,“ vallja a miniszterasszony. „Az ENSZ-nek most nagyon fontos szerepet kell betöltenie ilyen szempontból azokon a területeken, ahol válsághelyzet alakult ki." Mindig is egyszerűen és precízen fogalmaz. Nagyon sok új ötlettel is jelentkezett, tud érvelni, s véleményét minden esetben határozottan kifejezésre juttatja. A kanadai sajtó úgy jellemzi őt, hogy fellépése a legtöbbször konkrét, frázisoktól mentes, s bizony sok politikus tanulhatna tőle. Beszélgetés a PÁLT igazgatójával Verebélyen igyekeznek Verebély, mint számos más város Szlovákiában a munkanélküliséggel küszködik. A város egyik vállalata, a FALT 800 embert foglalkoztat. Olyan cég ez, amely képes a felszínen maradni és munkát adni alkalmazottainak. A gyár jövőjéről Pavol Varga mérnökkel, az üzem igazgatójával beszélgetünk. • Mire készül most a cég?- Most vegyes vállalat létrehozásán fáradozunk. A cég neve INALFA, partnerünk holland vállalat, amely az autóiparnak szállít, illetve olyan gyárakat szolgál ki, amelyek autóipari bedolgozók. A cég profiljába tartoznak a másológépek és a gépkocsi-tetőablakok is. • Mit készítenek a piac számára?- A jelenlegi hanyatlás miatt hazai piacra most nem készülünk szállítani. A holland piac számára készítünk alkatrészeket, sajtoló Kim nagyon ritkán mosolyog, de ha mégis, akkor szívből, nem pedig valamiféle álmosolyt sugároz az arca. Szinte az ország minden egyes területén elismerik öt, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki szereti őt. „Kanadában a politikusok népszerűsége nem elhanyagolható" - jegyzi meg lakonikusan a miniszterasszony. „Azt állítják rólam, hogy feminista vagyok. Hát miért ne lennék az? De most komolyan. Meggyőződésem egyáltalán nincs összhangban a baloldali ideológiákkal. Úgy vélem, hogy ha valaki a társadalomban a nők egyenjogúságának a híve, az még nem függ össze a világnézetével." A tábornokok közt is népszerű, kedvelik öt. Kim ezt így magyarázza: „Tetszik nekik, hogy nő irányítja őket. Mégpedig egy olyan nő, aki szilárd, kemény egyéniség. Meggyőződésem, hogy ebben a funkcióban ilyennek kell lennem, ha azt akarom, hogy ezen a téren előrelépjünk." Lehet, hogy Kim idővel megpályázza a miniszterelnöki bársonyszéket is? Mert franciául már szorgalmasan tanul. Anélkül ugyanis semmi esélye sem lehetne a kormányelnöki poszt betöltésére... Hát, ezek a nők... Slovensky denník Ludové noviny pre Slovensko szerszámokat. Kizárólag a nyugati piacra orientálódunk. Keleti piacunk csak egy van, a zaporozsjei TAVRIA autógyár, amelynek fékhatás erősítő szervókat gyártunk. A berendezés már kész, kipróbáltuk, a kereskedelmi szerződés aláírására várunk. • Vannak bizonyára hitelezőik. Ki mennyivel adós önöknek?- Ez bizony elég magas összeg. 55 millió koronáról van szó, ebből 40 millió csehországi vásárlóktól. Ez azért is van így, mert termelésünk nagyobb része Csehországba irányul. • S a jövő?- Stratégiánk világos. Továbbra is az autóiparnak gyártunk mind Szlovákia, Csehország, mind a Nyugat számára, s esetlegesen keleti országba. Az INALFA céggei együttműködve kilátásaink vannak rá, hogy a Lukas cégnek szállítsunk. JÁN VALKOVlC Törpe vízi erőmű születik Polák úr keze nyomán Ha a paraszti észjárás kézügyességgel párosul „Egyetlen kilowattóra eljuttatásához Kaszaváraljára (Koáecké Podhradie, Vágbesztercei járás) negyven kiló szén eltüzelésére van szükségük Novákyban, az erőműben“ - mondja Frantisek Polák. A törpe vízi erőmű, amit a falu mögött épít, évente 90 tonna szenet takaríthat meg. Mivel éppen a hőerőművek szennyezik és teszik tönkre leginkább a környezetet, az ilyen kis vízi erőművek kicsivel ugyan, de hozzájárulnak a kén, arzén és egyéb vegyületek mennyiségének csökkentéséhez a légkörben. Mindennek ellenére Polák úr a törpe vízi erőmű építésében egyre újabb akadályokba ütközik. Az üzembe helyezést két évvel kellett elhalasztania. Miért? Talált egy turbinát Már első látásra szembeötlik, mire képes az ember, ha józan paraszti észjárást szorgos munkában edzett kézügyességgel párosítja. Frantisek Polák asztalosműhelyében a Népművészeti Központ megrendelésére gyárt bútort, emléktárgyakat. A fűrészt ócskavasból készítette, hulladékból kimentett alkatrészekből csinált gépeket, sőt, gépkocsit, kotrógépet, még egy kombájnt is, mert húsz hektár földje van. Már a nyolcvanas években foglalkoztatta a törpe vízi erőmű gondolata. Akkor jelent meg egy törvény, amely tíz évre felmentette az adófizetés alól az ilyen létesítmény építőjét. Kellett ez, hiszen már akkor kb. egymillió korona befektetésre volt szükség, ami 6-8 év alatt térül meg. De előny, hogy az ilyen áramfejlesztő telep élettartama 80. év és üzemeltetésének költsége minimális. Polák úr annak idején egy kidobott vízturbinát talált. Kijavította és építkezni kezdett. Az üzemvízcsatornát, a tározót, a gépházat fiai segítségével húsz hónap alatt megépítette. Végül is az egész befektetés negyedmilliónál nem került többe. Az áramfejlesztőt 1991 karácsonya táján akarta megindítani, de akkor akadozni kezdett a dolog. Sok az örökös A viszonyok megváltoztak és meg kellett oldani a tulajdonjogi kérdéseket. Ahogyan már ez kis faluban szokásos, felébredt az irigység, elindult a pletyka. Spekulánsnak nevezték Polák urat, óriási jövedelmekről beszéltek. Jött a kárpótlási törvény és az új földtulajdonosok igényt tartottak arra a területre, amelyen a gépház áll. Mások átárazó, meg a csatorna helyét követelték, illetve egy négyzetméter bérletéért horribilis árakat követeltek. Kitűnt, a földterület, amelyen a törpe vízi erőmű áll, 33 telek, amelyet az örökösök követelni kezdtek. Van olyan telek is, amely néhány négyzetméter csupán, de 5-6 örökös is igényt tart rá. Ehhez járul még a bürokrácia... Nos, a legtöbb ember máris lemondott volna az egészről. De ő lassacskán, egyenkét meggyőzte az igénylőket és néhány hete lezárta a vagyonjogi vitákat. A végjátékot bonyolította Polák úr ötlete, hogy meghosszabbítja az üzemvízcsatornát, ezzel nagyobb esést ad a víznek és így növeli a teljesítményt. Sajnos azonban nem volt meg erre az építési engedélye. Az építkezést leállították, majd új terveket nyújtott be, s végül az üzembehelyezés küszöbére érkezett a törpe vízi erőmű. Tudatlanság vagy akadékoskodás? A teljes befejezéshez Polák úrnak még százezer koronára lenne szüksége, mert a különféle apró műszaki alkatrészeken kívül fizetnie kell a törvény szerinti díjat a földterület ideiglenes kivonásáért a földalapból. Polák úr igazságtalannak véli, hogy egyforma mércét alkalmaznak az ellen is, aki környezetet pusztító építményt hoz létre, s az ellen is, aki környezetvédő létesítményt teremt. Nagy hiteltől fél, hiszen az áramtermelés havonta alig hétezer koronát hoz a konyhára, de működni fog halála után is. Sokan jöttek Frantisek Polák után más községekből is, hiszen a törpe vízi erőművek számos falu áramellátását fedezhetik. Jozef Podola mérnök a zsolnai Középszlovákiai Energia Művektől elmondta, hogy jelenleg már 28 törpe vízi erőmű működik a körzetben és összesen 1350 kWó áramot képesek fejleszteni. Ez ugyan csak csepp a tengerben, de mégis van jelentősége. Most 250 kérvény vár elbírálásra ilyen építkezésre, de sokan az utóbbi időben visszavonták kérelmüket. Megnőttek ugyanis az anyagárak, bonyolódtak a vagyonjogi viszonyok, egy tavalyi törvény pedig az adómentességet csak öt évre biztosítja. Most azon gondolkoznak, hogy az Energia Művek bekapcsolódhat-e ilyen tevékenységbe társberuházóként. A Környezetvédelmi Minisztériumban csodálkoztak Frantisek Polák problémáin. Szerintük rengeteg az olyan rendelet, amely könnyíti a törpe vízi erőművek építőinek helyzetét, mind pénzügyi, mind szervezési, közigazgatási, gyorsítási vonatkozásban. Polák úr ügyének intézésén világosan látszanak a hozzá nem értés, a „kézi vezérlés“, az előírások nem ismeretének jelei. Mivel több ilyen eset van, a minisztérium kézikönyvet készít elő, amely az építőknek útmutatást nyújt a lehetőségekről, kedvezményekről s mindazokról az intézményekről, amelyek segítséget nyújthatnak a törpe vízi erőművek építőinek. Frantisek Polák már idén nyáron üzembe akarja helyezni vízi erőművét. Remélhetőleg utánajár még egyszer az előírásoknak és rájön, hogy a rá váró költségek sokkal kisebbek annál, mint amit a helyi kiskirályok és bürokraták követelnek tőle. ZDENKA RABAYOVÁ A TALLÓZÓ oldalon megjelentetett írások nem tükrözik szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, csupán áttekintést adnak arról, mit írnak más lapok. Egyes cikkeket természetesen rövidítve közlünk. Távolról a törpe vízi erőmű gépháza olyan, mint egy kis családi ház. Előtérben Frantisek Polák (A szerző felvétele)