Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
A feledhetetlen ----------festő---------A Komáromi Városi Művelődési Központban javában folynak az előkészültek. A tavaszi-nyári rendezvénysorozatok figyelmét, hajtást és széles körű szervezői, dramaturgiai odafigyelést követelnek meg mindenkitől, akik részt vesznek, feladatot vállalnak benne. A művészi szabadság nem csupán erkölcsi, de anyagi felelősséggel is jár. S bizony az sem kevés, amikor három „napok“ szervezői feladatait is el kell látni. Most a rövidesen sorra kerülő Lehár Napokról faggatom Varga Annát, a komáromi VMK igazgatónőjét.- Hányadik fesztivál is ez a sorban?- Már a nyolcadik. De nem csak a fesztivál, hanem ennek keretében a kétévente megrendezésre kerülő Nemzetközi Lehár Ferenc Énekverseny is a harmadik évfolyamához érkezett. Ennek rangját az is emeli, hogy ma már számít a szakmában a fesztiválon való eredményes részvétel. Az idén harmincnégyen jelentkeztek a versenyre, Csehország, Morvaország, Magyarország, Németország és Szlovákia képviseletében. Harminc-, húsz-, illetve tízezer koronás pénzöszszeg illeti meg az első három helyezettet. Emellett még két tízezer koronás díj vár a legjobb operett-, illetve musical-előadóra. A közönség díja pedig egy párizsi út lesz, a Slovakoturist felajánlásában. Tehát az énekversenynek hathatós támogatói vannak. Az első díjat az Uhersky Brod-i Kino Export, a másodikat a dunaszerdahelyi Firma Möbel, a harmadikat pedig a komáromi Wigwam H-R ajánlotta fel. A verseny háromfordulós. Április 14-én kezdődik a Duna Menti Múzeumban, s az április 16-i gálaműsorral ér véget. Itt fellépnek az előző, 1991. évi énekverseny győztesei és neves hazai és külföldi vendégművészek is...- Mi lesz még?- Kálmán Imre operettjét, a Csárdáskirálynőt a pozsonyi Új Színpad művészeinek tolmácsolásában április huszonharmadikán láthatja a közönség. Majd 25-én Zahovai Ernő, Érsekújváron élő dalszerző estjét a Duna Menti Múzeumban tartjuk meg. A fesztivál egyik nagy attrakciójának ígérkezik a május 14-i operettgála. A műsorban világhírű operettmelódiák csendülnek fel a budapesti Fővárosi Operettszínház legnevesebb művészeinek előadásában.- Nem kevés...- Nem bizony! S ha mindehhez hozzávesszük, hogy közben folynak a Komáromi- és Jókai Napok előkészületei, felelősséggel állíthatom, hogy a ház teljes gárdája felpergeti most a munkatempót. Azt sem szabad elhallgatni,- hogy a Lehár napok anyagi biztosításában a kulturális minisztérium is jelentős szerepet vállalt...- Gondolom, a többi,, napok" kivitelezése sem lehet csupán a Városi Művelődési Központ „magánfeladata"...-A Komáromi Napok a Duna két partján elterülő város közös vállalkozása. Mindegyik fél beterjeszti, előkészíti a maga részét. S az egyeztetés után közösen dolgozzuk ki a rendezvénysorozat menetét. Ezt pedig egy közös - szintén nemzetközi résztvéttel zajló - gálaműsor zárja.- Mikor lesz?- A gála?- Is. Egyáltalán: a Komáromi Napok.- Ez is „hosszú lejáratú“ rendezvénysorozat. Párhuzamosan és különkülön is huszonhárom rendezvény zajlik április 25. és május 1. között.- Huszonhárom-rendezvény?! Ez hatalmas szám...- Kiállítások, koncertek, énekkari hangverseny, színházi előadások, utcai zenélés, író-olvasó találkozók, könyvbörze, sportnapok, képzőművészeti kiállítás... Vagy például: április 30-án és május 1 -jén a nagyközönség számára is nyitva lesz az annak idején a szovjet katonák számára kijelölt állomáshely, a két évtizeden át bitorolt komáromi erőd.- Ezek után: a Jókai Napok?- Június 6-án nagyszabású utcabált tervezünk Komáromban. Másnap indul a fesztiválsorozat előadásainak szemléje. Előkészületei a Csemadokkal közös szervezésben-rendezésben folynak. Egyelőre zökkenőmentesnek látszik az összmunka. Ami elszomorító, az az, hogy a színjátszó mozgalmunk mélyponton van. Továbbá az sem mellékes, hogy az országos szavalóversenyt is elvették ettől a fesztiváltól. Abból a meggondolásból, hogy másutt is legyen valami... De hát a szép szó ünnepe éppen ebből nőtt ki...- Mit láthatunk majd a Jókai Napokon?- Erről elsősorban a Csemadok és a Csemasze szakmai gárdáját kellene megkérdezni. Én jelenleg csupán a szervezési előkészületekről tudok beszélni. Arról pedig annyit,, hogy most folyik a feladatok konkrét elosztása. Talán remélhetem, hogy a harmadik évtizedét betöltő fesztivált a várakozásoknak megfelelően sikerül kivitelezni ...- Jó munkát kívánok és köszönöm a beszélgetést. KISS PÉNTEK JÓZSEF Lehár Ferenc szobra Komáromban (archív) Azt írják, hogy Jakoby szlovák művész. Attól a naptól fogva, amikor először bekopogtam a Jakoby Gy. feliratú ajtóra és megálltam a lakásban, mely egy elszegényedett arisztokrata otthonára emlékeztetett (...), amikor Gyula bácsi, ahogy barátai hívják, tökéletlen szlováksággal egyszerűen felszólított, hogy nézzek meg bármit, amit akarok, (...)- attól a naptól kezdve tanulmányozni kezdtem a művész szlovákságának valódiságát “ - írta Jaromír Obzina, cseh művészettörténész 1971 végén Jakoby Gyula festőművészről, aki kilencven éve, 1903. március 28-án született Kassán és nyolc éve, 1985. április 15-én távozott. A festészet fogásaival Krón Jenő grafikai iskolájában ismerkedett meg, abban a magániskolában, mely annyi magyar kiválóságot indított el a pályán. Két évet a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán töltött Réti István tanítványaként (1926-28). Majd visszatért szülővárosába és a Kazinczy Társaság Képzőművészeti Szakosztályának tagjaként állított ki több ízben. Fiatal korában fényképezett, majd a Kassai Hírlap rajzolójaként dolgozott. A kezdet-kezdetén tájképeket is festett, de később minden idejét az ember belső világának képi megjelenítése kötötte le. Egész fiatalon gyermekbénuláson esett át, minek következtében bal keze fejlődésben visszamaradt. Ezt a testi fogyatékosságot óriási belső erővel küzdte le, ami szilárd jellemét méginkább megacélozta. Nyersen mondott véleményt, bírálatot. Nem alkudott. Nem könnyen alkotott, kínlódva harcolt az ecsettel. Ritkán volt elégedett az eredménnyel és gyakran fordult elő, hogy képeit átfestette. Munkáit szívesen mutatta meg látogatóinak, azokat is, amelyek még csak az állványon várták a befejező ecsetvonásokat. 1945 után visszavonultan élt. 1963- ban érdemes művész lett. Kellő adag iróniával mondta, hogy belőle sohasem lesz nemzeti művész, mert ehhez a nemzetisége nem megfelelő. Boszszantotta, hogy szlovák művészként tartják számon. Ez jó alkalom volt arra, hogy megkérjem, írassa át személyazonossági igazolványában a nemzetiségi rovatot a valóságnak megfelelően. Többször is visszatértem erre. Egy szép napon elém tette az igazolványt. Aznap járt a rendőrségen és átíratta a nemzetiségét. Képei a külföldi kiállítások alkalmával még Párizsban is komoly sikert arattak. Az akkori rendszer korifeusai is sűrűn látogatták, abban a reményben, hogy képet vehetnek vagy kaphatnak tőle ajándékba. De Jakoby Gyula nagyon nehezen vált meg alkotásaitól. Szerette maga körül látni őket. Egy alkalommal Jozef Lenárt látogatta meg, amikor még politikai karrierje csúcsán állt. Nem minden hátsó szándék nélkül mutatott az egyik képre: „Ez nekem nagyon tetszik!“ - Nekem is! - válaszolta Gyula bácsi és a magasrangú vendég üres kézzel távozhatott. Élete végén nagy elégtétele volt, hogy a budapesti Műcsarnokban, 25 év után újra kiállíthatta képeit. Kínos fintora a sorsnak, hogy azok, akik megtiltották a művészeknek a hivatalos részvételt temetésén, mert az egyház áldása kísérte utolsó útjára, a Kelet-szlovákiai Képtárat az ő ,,reszlovakizált" nevére keresztelték át. Ha most felidézem alakját, a szobát látom, amelynek falairól az ő képei néztek ránk, s amelyek több mint tíz évig tanúi voltak éjszakába nyúló beszélgetéseinknek. Számban érzem az általa készített diórumot és szájában látom a félig elszívott cigarettát. Egy egész szálat nem tudott elszívni, mert szédülni kezdett. A kis turistatáskára gondolok, mely minden alkalommal az oldalán lógott, ha a városba indult. Beszélgetéseink a nagyvilág híreivel kezdődtek és rendszerint a régi Kassánál kötöttünk ki. Aggasztotta a magyarság sorsa. Trianonról az Európa elrablása c. festménye mondott kérlelhetetlen ítéletet. Fiatalságának városába menekült és abban kalauzolt engem feleségével, Gizi nénivel együtt. Hosszú Ferenc Hegytetőn három fenyő c. méltatlanul mellőzött és agyoncenzúrázott könyve megörökítette alakját. Szkeptikus típus volt. Idegenül mozgott a torz nagyvárossá duzzasztott Kassán. Azt sem feledhetem, hogy amikor a hetvenes évek végén munkanélküli voltam, szó nélkül ételt tett elém, úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. További emlékek rohannak meg. De inkább koporsójánál mondott szavaimat ismétlem meg, mert többet ugyan tudnék még mondani, de lényegesebbet aligha: „Anyanyelveden búcsúzunk tőled Gyula bácsi! Tudjuk a természet szigorú rendjét. Hozzád szólunk, de szavaink már csak az élőkhöz érhetnek el, mert Kháron ladikján már túl meszsze siklottál. Nagy terhet róttál ránk. Biztosítanunk kell a folyamatosságot, most már "nélküled. De vigaszt és ösztönzést adtál. Köszönjük neked, Gyula bácsi, hogy tehetségedet, minden nehézség dacára, maradandó képeid üzenetében hagyományoztad ránk. Szellemedet őrző festményeid nem engedik, hogy az Embert és a Művészt feledjük. Képeid groteszk figurái bennünk élnek és hatnak ezután jobbik énünk győzelme és gerincünk teherbírása érdekében.“ BALASSA ZOLTÁN Az Ipolysági, Losonci, Füleki és Rimaszombati járás Ipolysági járás: 31 706 lakos, 21 912 magyar (6911%) Losonci járás 41 061 lakos, 10 730 magyar (26J3%) Füleki járás 20 034 lakos, 14 616 magyar (7296%) Rimaszombati járás 48 103 lakos 27 357 magyar (5687%) A Szabad Újság március 20-i számában megjelent az Együttélés javaslata a magyarlakta Dél-Szlovákia területi és közigazgatási felosztására. Most sorozatban közöljük a mozgalomnak az egyes járások kialakítására vonatkozó elképzelését - térképvázlat formájában. Nemzetközi lesz az idei Lehár-fesztivál
