Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
1993. április 10. Külföld Szabad ÍIJSÁG 3 Merénylet Walesa ellen A lengyel államvédelmi hivatal szóvivője tegnap megerősítette, hogy csütörtökre? virradóra'!a Wvalal munkatársai meghiúsítottak egy merénylet« Lech Whies* elnök ellen. A PAP hírügynökség jefouése közli, hogy jelenleg at eset s körülményeinek vizsgálata folyik. Az elnök életét és egészségét jelenleg nem fenyegeti veszély. Az államvédelmi hivatal tartózkodott az eset kommentálásától. AZ elnöki iroda szerint Walesa Csütörtök öt* Gdanskban tartózkodik és jó Messze Portugália mögött Túl olcsó munkaerő Keleten A kelet-európai országok valutaárfolyamainak összeomlása a nyugati valutákkal szemben tovább csökkentette a munkaerő értékét Keleten. A német gazdaságkutató intézet (IW) kimutatta, hogy a munkabérek a közép- és keleteurópai országokban havi 58—403 márka között mozognak. Havi 58 márkát Oroszországban, 403 márkát pedig Magyarországon keresnek az emberek. Lengyelországban ugyanakkor a bérek felére, 220 márkára csökkentek. Oroszországban a nyolcvanas évek közepén a havi bérek értéke még 750 márkát tett ki. A nyugati beruházók szempontjából azonban jelentősége van annak, hogy megnövekedtek a bérezéssel járó mellékkiadások, így például a szociális biztosítás összege, amelyet a munkáltató'-------------------------------------------V Magyar válaszlépés A magyar kormány azonnali hatállyal tilalmat vezetett be élőállatok, hús és tejipari termékek behozatalára az Európai Közösség országaiból és Ausztriából. Ez válaszlépés arra, hogy az említett államok ezen árufajták behozatalát Kelet-Európából betiltották, s ez különösen sújtja a magyar termelőket. A nyugati országok ezt az intézkedést Olaszország kérésére hozták, mert ott száj- és körömfájás ütötte fel a fejét. Az olasz hatóságok szerint a járványt a Horvátországon és Szlovénián keresztül behozott hús okozta. A magyar kormány behívatta az EK és Ausztria nagyköveteit és tiltakozott a megkülönböztető intézkedések ellen. A magyar élelmiszerára ártalmasságáról semmiféle konkrét bizonyíték nincs. Magyarország területén jelenleg semmiféle járvány nem pusztít.__________ Orosz tudósok védőálarcban mérik a radioaktivitás értékét a Tomszk-7 plutóniumgyártó üzemben a robbanás után (Telefotó: TA SR/AP) Haszbulatov Jelcin ellen Ruszlan Haszbulatov, az orosz parlament elnöke tegnap felszólította a lakosságot, hogy az április 25-én megrendezésre kerülő népszavazáson Borisz Jelcin elnök ellen szavazzon. Különösen azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni Jelcin gazdaságpolitikája ellen. Haszbulatov szükségesnek tartotta, hogy mielőbb tartsák meg az előrehozott választásokat. A kétezer helyhatósági képviselő előtt mondott beszédében Haszbulatov hangoztatta, hogy a népszavazás után azonnal össze kell hívni a népképviselők kongresszusát és az kiírja az új választásokat. Szorgalmazta a nemzeti megértés kormányának létrehozását és bírálta a jelenlegi kormányt. nak kell fizetnie. Oroszországban például e mellékkiadások a havi bér 63,8 százalékát teszik ki. Ezzel együtt is túl alacsonyak a kelet-európai bérek. A legdrágább ország ebből a szempontból Magyarország, ahol a mellékkiadásokkal együtt 662 márka a fizetés. Ez Portugáliával szemben is aránytalanul alacsony, ahol egyhavi munkabér 1340 német márka. A boszniai szerbek már két héttel ezelőtt elfoglalták Konvejics Polje kisvárost Most a frontra e városon keresztül haladó úton továbbítják az erősítéseket Felvételünkön a boszniai szerbek harckocsijait láthatjuk a város mecsetjének tövében (Telefotó: TA SR/AP) Húsvéthétfőn megkezdődik a boszniai légtér fegyveres őrzése Lőszert szállítottak az ENSZ-konvojban Az USA, Franciaország és Hollandia harci repülőgépei húsvéthétfőn kezdik meg az őrjáratozást a boszniai légtérben. Ezt annak ellenére is megteszik, hogy a szerb hadsereg tiltakozott a lépés ellen és úgy vélte, hogy ez csak ront a helyzeten. A légi őrjáratozás hétfon 13 órakor kezdődik — közölte a Reuter. Több mint 50 repülőgépet vetnek be a bosnyák légtérben. A pilótáknak joguk lesz lelőni minden olyan repülőgépet, amely megszegi a légi zárlatot. A harci repülőgépek többsége olaszországi támaszpontról indul, több pedig az Adriai-tengeren úszó repülőgép anyahajókról. A NATO ezirányú döntését befolyásolta, hogy a német alkotmánybíróság lehetővé tette a német katonák bekapcsolódását a hadműveletbe. Német pilóták vezetik az AWACS felderítő rendszerrel felszerelt repülőgépeket és a műszerek kezelését is német katonák végzik. Az alkotmánybíróság döntését azzal indokolta, hogy az NSZK kívülmaradása jelentős nemzetközi kárt okozna az országnak. Az AWACS-gépek figyelik majd a légteret és ellenséges repülőgépek megjelenése esetén rávezetik a vadászgépeket a célokra. A német kormány a döntést örömmel üdvözli, az ellenzék azonban azt reméli, hogy a Bundestag ülésén a döntést alkotmányellenesnek minősítik. Törökország felajánlotta, hogy harci repülőgépek kiküldésével hozzájárul a Bosznia feletti repülési tilalom kikényszerítéséhez. A törökök 18 darab F-16 típusú vadászbombázóval akarnak részt venni a hadműveletben. Szerb csapatok egy ENSZ-konvoj rakományában 7500 lőszert találtak, amit a lisztszállítmány közé kevertek. A konvoj Szarajevó Butmir nevű muzulmán kerületébe indult. A lőszert 48 lisztesdobozban helyezték el. A lőszer többsége 7,9 milliméteres, mesterlövész puskákba való töltény volt, másik része pedig 12,7 milliméteres nehézgépfegyverbe való lövedék. Az ENSZ képviselője szerint a leleplezésnél jelen volt az UNPROFOR képviselője és a menekültügyi főbiztosság munkatársa is. Az ENSZ megkezdte az ügy kivizsgálását. A boszniai szerbek tiltakozást nyújtottak be az ENSZ-hez, mert visszaéltek a humanitárius segélyszállítmányok státuszával. Karadzsics, a boszniai szerbek vezetője több ENSZ-vezetőt megvádolt azzal, hogy segítik a muzulmánokat és kereskednek velük. Az esetet szégyenteljesnek minősítette, mert a szarajevói repülőtéren keresztül a segélyszállítmányok keretében követték el. A tiltakozást az ENSZ-csapatok parancsnokságának, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának és a Nemzetközi Vöröskeresztnek továbbították. Morillon tábornok visszaindult Belgrádba, hogy találkozzék Milosevics szerb elnökkel. Elhalasztotta szrebrenicai útját, mert gépkocsisorát feltartóztatták szerb polgári lakosok. Morillont egy szerb tábornok mentette ki szorult helyzetéből egy helikopter segítségével. Kalandos úton, egy dzsipen, helikopteres kísérettel jutott el Splitbe, ahonnan Belgrádba utazott. A hágai Nemzetközi Bíróság, amely a boszniai konfliktus kapcsán a szerbek részéről elkövetett népirtásról tárgyalt, utasítást adott Szerbiának és Montenegrónak: azonnal hagyják abba a genocídiumot, az öldöklést, az erőszakoskodást és az etnikai tisztogatásokat. Szerbia tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a népirtással vádolt boszniai szerbekkel. A szerb csapatok tegnap több horvát várost bombáztak, köztük Zadart, Sibeniket és Biogradot is. Bosznia északi részében tegnapra virradóra folytatódtak a harcok. A tegnap éjjel Szrebrenicába érkezett ENSZ-konvoj kétezer nőt, gyermeket és öreget menekített ki az ostromlott városból. A konvojra a szerbek által megszállt területeken a lakosság köveket dobált és több menekült sérüléseket szenvedett. Tegnap egy további konvoj is kifutott a városból és 1500 sebesültet és beteget szállított Tuzlába. Francois Leotard új francia védelmi Örmény harckocsin készült ez a felvétel, amikor az örmény csapatok behatoltak Azerbajdzsán területére Az azeri parlament levelet intézett az EBEÉ prágai központjához, amelyben azt kéri, hogy vitassák meg soron kívül a legutóbbi örmény ojjenzíva kérdését A legújabb jelentések szerint Hegyi Karabahban az örmények megelőzték az azeriek készülő offerúíváját és támadásba indultak (Telefotó: TA SR/AP) miniszter tegnap „nempolitikai látogatásra” Szarajevóba utazott. Meglátogatta a francia kéksisakosokat Splitben és Szarajevóban Izetbegovics elnökkel akar találkozni. Izetbegovics a Der Spiegel című lapnak a Vance—Owen béketervről kijelentette: „Nem azért írtam alá azt a papirost, mert hiszek benne, hanem azért, mert az aláírás elutasítása kényes helyzetbe hozott volna”. Véleménye szerint Boszniában nem alakítható ki többkulturájú és többnemzetiségű állam. Vitaljj Csurkin, az orosz államfő különmegbízottja a Kis-Jugoszlávia ellen javasolt ENSZ-szankciókat „korai és ártalmas lépésnek” nevezte. Csurkin szerint az elhamarkodott intézkedéseket nem gondolták végig. Feltehető, hogy a lépésnek a boszniai harcok újabb fellángolása lesz a következménye. A Szerbia és Montenegró elleni intézkedések szigorúbbak, mint amilyeneket annak idején Irak ellen hoztak. Nem közölték, hogy Oroszország a BT-ben él-e majd a szavazásnál vétójogával. Muzulmán támadás Két orosz katona megsebesült, amikor tegnapra virradóra az afgán—tadzsik határon egy fegyveres csoport támadta meg a határőrök állomáshelyét. A tadzsik iszlám ellenzék fegyvereseiről volt szó, akik közül negyvenen lőni kezdték a határőröket. Ugyanakkor húsz további harcos a közelben Afganisztánból Tádzsikisztánba tört be. A hét elején a tadzsikok tíz orosz határőrt fogtak el, de tegnap szabadon engedték őket. Az új kormány hatalomralépése óta az iszlám ellenzék nagyszámú fegyverese szökött Afganisztánba és onnan rendszeresen portyázásra indulnak Tádzsikisztánba. Még sincs béke Karabahban Azerbajdzsán részről tegnap cáfolták, hogy tűzszünetet kötöttek volna az örményekkel Karabah ügyében. Az azeri elnök sajtószolgálata közölte, hogy Szocsiban Gracsov orosz védelmi miniszter jelenlétében csupán a tűzszünet lehetőségéről volt szó, de semmilyen megállapodást nem kötöttek. Tegnap is folytatódtak az örmény csapatok támadásai Hegyi Karabahban. Ezt bakui hivatalos források közölték. A harcok Fizuli város környékére összpontosultak. A várost rakétavetőkkel lövik. Jelcin orosz elnök tegnap felajánlotta, hogy a több éve tartó konfliktusban közvetítő szerepet vállal. Elhatározását Ter Petrosíjan örmény elnökkel levélben tudatta. Hasonló üzenetet küldött Elcsibej azeri elnöknek is. Szerencse Alexandriában egy négyéves kisgyerek a szálloda 11-ik emeletének erkélyéről kiesett Esés közben egy elektromos kábelnek ütközött, amely lefékezte zuhanását és azután viszonylag simán „leszállt" egy ott parkoló gépkocsi tetején. Csak könnyebb sérüléseket szenvedeti VCEDONIAT 181-ik államként felvették az ENSZ-be. Az ország elnevezése miatti görög kifogások miatt az ENSZ okmányában az ország neve így szerepel: Macedónia, volt jugoszláv köztársaság. Ez ideiglenes elnevezés és Macedónia az ENSZ-ben megfelelői tárgyalások után kilenc hónapon belül új nevet kap. EGYIPTOMBAN ismeretlen banditák a partról egy Níluson úszó kirándulóhajót lőttek kézifegyverekből. A hajón 41 német turista utazott. A muzulmán fundamentalista fegyveresek már többször támadtak meg turistabuszokat, de most történt először, hogy hajóra is lőttek. BaLLADUR új francia kormányfő megerősítette, hogy találkozik a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezérével, Le Pennel. A korábbi baloldali kormány bojkottálta a szélsőjobboldaü vezetőt. Balladur szerint azonban Le Pen pártja a franciák jelentős részének nézeteit képviseli, tehát nem zárható ki a történésekből. BELORUSSZIA parlamentje szótöbbséggel úgy döntött, hogy az eddig semleges ország belép a FÁK védelmi szövetségébe. A javaslat mellett 188 képviselő, ellene 34 szavazott. A csatlakozás mellett az az érvelés szól, hogy Belorusszia kis ország, amely önmagában nem képes megvédeni függetlenségét és semlegességét. Az USA kormánya megfeledkezett a hadititkokról, amikor lehetővé tette, hogy egy japán cég megvásárolja az Applied Magnetics Corp. vállalatot. Ez a gyár készíti a Trident és a Patriot rakéták leglényegesebb és titkos rendszerű alkatrészeit A bizottság, amely az adásvételt jóváhagyta, nem tudott róla, hogy az üzem gyártja a rakéták alkatrészeit. KoZIREV orosz külügyminiszter megszakította közép-ázsiai körútját, mert Jelcin elnök Moszkvába hívta. Moszkvában a diplomáciai képviseletek vezetőinek találkozóján tárgyalnak Kozirev kiküldéséről a G-7 külügyminisztereinek tokiói találkozójára. Kim JONG-IL, az észak-koreai vezető, Kim Ir-«zen Ga és örököse a nemzetbiztonsági tanács elnöke lett. Már korábban rábízták a koreai néphadsereg főparancsnoki tisztét és megkapta a marsalli rangot A 85 éves Kim Ir-szen egyre több vezető tisztséget enged át fiának. LfBIA azzal vádolja Nagy-Brilanniát, hogy fajgyűlölő módon zsarolja Tripoüszt a lockerbiei légi katasztrófa ügyében gyanúsított személyek kiadatása miatt. A Biztonsági Tanács csütörtökön egy évre katonai- és légi embargót rendelt el Líbia ellen Nagy-Britannia javaslatára. A líbiai vélemény szerint a briteknek gyorsan elfogy a türelmük, ha Líbiáról van szó, de türelmük végtelen, ha az Izraelről van szó. JaPÁN tegnap további katonákat küldött Kambodzsába. Egy nappal korábban a kambodzsai terroristák megöltek egy japán önkéntest A japán védelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy kivonja katonáit Kambodzsától, ha nem szűnnek meg az ENSZ-erők elleni terrortámadások. Japánnak 600 katonája szolgál Kambodzsában. A VIETNAMIAK tömegesen menekülnek Kambodzsától a legutóbbi tömegmészárlás óta, amikor egy térségben 46 vietnamit öltek meg a vörös khmerek. A vietnami hadsereget a kambodzsai határ mentén harci készültségbe helyezték. A NÉMET BMW autógyár szerelőüzemet hoz létre Vietnamban. A jövő évtől megkezdik a BMW gépkocsik szerelését és létrehoznak egy üzemhálózatot, amely alkatrészeket gyárt és szervizt biztosít az autók számára. Évente csupán 200 autót gyártanak majd, de a BMW képviselője szerint stratégiai döntésről van szó, amely a jövőben a távol-keleti piac meghódítására irányul. Q Apróhirdetés • Eladó garzonlakás Pozsonyban. Tel- 07/294 801. • Szeretné megismerni jövendőbelijét? Jöjjön el a magányosok kétnapos találkozójára. Tel.: 07/210 39 91, vagy 07/760 238. • Eladók jó minőségű cementcserepek, minden színben, korlátlan mennyiségben. Érdeklődni lehet: 0706/50 82-es telefonszámon. • SKODA FAVORITOT vennék 80 000 Sk /30 000 ATS/-ig. Telefon: 0819/631 30