Szabad Újság, 1993. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-23 / 94. szám

1993. április 23. Mezőgazdaság Szabad ÚJSÁG 5 Államiból magángazdaság Elkészült a privatizációs tervezet Ha a mezőgazdaság krónikása egykor megírja a visz­­szaemlékezéseit, az 1992-es év legfontosabb történéseit, alighanem a mezőgazdasági szövetkezetek átalakulását, vagy ahogy köztudatban él, transzformációját, az idei változásokat részletező fejezetben pedig az állami gazda­ságok privatizációját jegyzi. A szövetkezetek átalakulásá­nak és a napirendben lévő privatizációnak közös nevezője a vagyonnevesítés. Tavaly a szövetkezeti mezőgazdasági vagyon, az idén pedig az állami mezőgazdasági vagyon kerül magánkézbe. A különbség csupán annyi, hogy amíg a szövetkezetek vagyonát a jogszabály szerinti jogosult személyek ingyen kapták meg s kívülálló nem igényelhet­te, addig az állami gazdaságok vagyonát közvetlen ela­dással nevesítik. Bárki részese lehet a történelmi esemé­nyeknek, akinek a vagyon megvételére pénze van. Vásárra viszi a bőrét A tétlen szemlélő számára még látványos is lehet a privatizáció. Nem úgy a cselekvő tulajdonos-jelölt szá­mára, aki Mészáros Árpád mérnök, a Gombai Állami Gazdaság igazgatójának szavai szerint a vagyon megvé­telével bizony vásárra viszi a bőrét. Ha életét nem is, de a mezőgazdaság jelenlegi helyzete mellett egzisztenciáját mindenképpen kockáztatja.- Járásunk mezőgazdasági üzemei tavaly 453 millió korona veszteséget könyveltek el. Nem azért, mert ilyen rosszak, vagy mert ennyire elfelejtettek gazdálkodni, ha­nem a jelenlegi mezőgazdasági politika, az adók, az árrelációk, a hitel- és piacfeltételek stb. terheként nehe­zednek fájuk. Ebben a veszteségcsomagban a mi részünk is benne van. Annak a közel 400 millió korona értékű vagyon működtetésének éves mérlege, amelyet az ide vo­natkozó kormányrendelet értelmében készpénzért, illetve hosszúlejáratú lízingszerződéssel el kell adni. Természe­tes - vagy jogi - személynek, vállalkozók csoportjának, attól függően, hogy ki teszi le az asztalra a vagyon könyvelési értékének megfelelő, minimum 3 százalékos kauciót, ami a gombai gazdaság esetében tizenkétmillió korona. A folytatást már csak találgatni lehet. Mivel a vásár­lójának ennyi pénze aligha lesz, személyes vagyonukra, házukra, földjükre hitelt vesz(nek) fel. Ezt követően pedig már „csak" annyit kell tenniük, hogy úgy gazdálkodjanak, hogy jövedelmükből fussa a hitel és annak kamatainak törlesztésére, a 388 millió korona maradék vételár ki­­egyenlítésére, a Szlovák Földalapnak a szükséges fejlesz­tésre, no meg a saját megélhetésükre és a dolgozók fizetésére. Az állami gazdaság privatizációjában ez is benne van. A kormányrendelet megadja erre a lehetőséget, de ez önmagában kevés. Vállalkozók is kellenek, akik abban a mezőgazdaságban, amelyik ma olyan, amilyen - jövőt látnak. Lehetőséget, hogy idővel visszanyerik befektetett millióikat. Borúlátó szavai ellenére az igazgató bizakodik. Remé­nye szerint összeáll az a húsz (harminc) egynéhány tagú csoport, amelynek lesz tizenkét milliója. És lesz megfelelő gazdasági programja, terve is, amellyel ezt követően az illetékes szerv illetékes bizottsága előtt a nyilvános ver­senytárgyalást megnyerik. És reméli azt is, hogy ha lesz is idegen (nem a gazdaságban dolgozó, vagy más vidékről való személy, illetve csoport) ellenfelük, a hazai pályán a hazaiak győznek és az övéké marad a gazdaság. Menetrend - több ezernyi oldalon Az elmondottakból már sejteni lehet, hogy a jelenlegi állami gazdaság és az új magángazdaság között mi lesz az alapvető különbség. Amíg a jelenlegi gazdaság az államé, és van megközelítően 700 dolgozója, addig az év végére kialakuló új gazdaság már egy, vagy több személy magántulajdona lesz, és a tulajdonosok szükség szerint alkalmaznak majd bérmunkásokat. Úgy, ahogy egy ma­gángazda, vállalkozó foglalkoztat munkabér ellenében személyeket. (Bizonyára nem hétszázat, s nem állan­dóan ...) Hosszú és bonyolult folyamatról van szó, amelynek részletes menetrendjét és kiegészítő részeit több vaskos iratgyűjtő több ezer oldalnyi írott anyaga elemzi Oldalaiknak számával, a „földdosszié" a legtekintélyesebb. Közel öt és félezer hektár mintegy nyolcezer tulajdonosával folytatott tulajdonjogi rendezés anyagát tartalmazza. Az igazgató szerint a földtulajdon következetes rendezése nélkül az állami gazdaság privatizációja egyszerűen elképzelhe­tetlen.- A kormányrendelet többek között kimondja, hogy az állami gazdaságnak a privatizációt követően is olyan egységet kell alkotnia, amelyből a legjobb és a legjövedel­mezőbb részeket nem szakították ki, s így alkalmas lesz mezőgazdasági termelés üzemeltetésére. E feltételnek föld nélkül nem lehet eleget tenni. A használatunkban lévő földek tulajdonjogi rendezését ezért már két és fél évvel ezelőtt megkezdtük. Jelenleg pontosan tudjuk, hogy kik­nek a tulajdonában gazdálkodunk. Esetenként csak az a kérdés, hogy X vagy Y nevű személlyel kell-e megköt­nünk a szerződést, mivel az érdekelt tulajdonosok egy része a szükséges okmányokat még nem adta be. Az újabb ügyeket negyedévenként zárjuk le. Az adó átvállalá­sa mellett egyelőre hektáronként ötszáz korona haszon­bért fizetünk, de nem kizárt, sőt biztos, hogy az összeget a gazdaság megerősödése után emelni fogjuk. Nem kis gondokat okozott 'az épületek, az ingatlanok tulajdonjogi rendezése. A gazdaság használatában lévő épületek megközelítően tizenöt százalékánál hiányzik a tu­lajdonlap. A régebbi „nagyvonalúság", felületesség miatt. A gazdaság annak idején a volt mezőgazdasági szövetke­zetektől például egy tételben vette át az épületeket. Az átvételi elismervényen csak „épületek" bejegyzése szere­pel azok összértékével. Most valamennyi ilyen épületről vázlatrajzot és helyszínrajzot elkészítettek, majd felbecsül­ték a könyvviteli értékét. Sziszifuszi munka volt ez a javából. Nemcsak az épüle­tek, a traktorok, a vetőgépek, az ekék, de még a fotelok, a székek, a függönytartók is szerepelnek az összesített nyilvántartásban. így aki(k) megveszi(k) a gazdaságot, a néhány ezernyi oldalból pontosan megtudják, hogy mi került a tulajdonukba, az a bizonyos ingatlan és ingóva­gyon mikor és milyen formában lett a gazdaság része, s pillanatnyilag mennyit ér. Beszélgetésünk során a privatizációs tervezet egy, terje­delmében szerényebb, de annál fontosabb fejezete is szóba került. A jövő az, hogy mire alapozza érvényesülé­sét a tulajdonosok magángazdasága. A tervezetnek ez a része szigorúan őrzött titok, az igazgató érthető okokból csak körvonalazta. Ha minden részletét elárulná, akkor a versenytárgyaláson saját helyzetüket nehezítené. Egyelőre nem tudni, hogy a gaz­daság megvételére hányán és hány privatizációs (ellen)­­tervezetet nyújtanak be. Egyszerűbben fogalmazva, raj­tuk kívül kik és miért akarják majd megvenni a gazdaságot. Mellettük szól, hogy tervezetüket a saját szakembereik dolgozzák ki, tehát azok, akik úgymond önmagukra, egy ismert gazdaságra szabták az új inget. Ez mindenképpen előny, de csak addig, amíg gazdasági programúk részletei esetleges versenytársaik előtt ismeretlenek.- Privatizációs tervezetünket Szlovákia érdekelt gazda­ságai között harmadikként nyújtottuk be. Ezzel azt is elárultam, hogy miként lehet a tulajdonunkba kerülő tőkét nyereséggel működtetni. Két éven át, amíg a gazdaság túljut a mélyponton, minimum nullszaldós eredményt kell elérnie, a későbbi években pedig már nyereséget is. Ehhez nagy fokú szaktudás, rugalmasság, éberség, gyor­saság, és persze tájékozottság kell. Akiből - akikből - ez hiányzik, az a privatizációtól inkább maradjon távol, hiszen ez olyan játszma, amelyben nehéz milliók forognak koc­kán EGRI FERENC A Bejo Ipolyhidvegen A hollandiai BEJO magnemesítő- és ter­mesztő vállalat 1978-ban alakult, két külön­álló - a „de Jony“ és a „Beemsterbuer“ - üzem egyesülésével. Ma már világhírű a Bejo cég, úgy is mondhatnánk a2,ő vető­magjuk világmárka. Nemrégiben Ipolyhidvég határában ve­tettek el tizenegy féle sárgarépamagot 1,33 hektárnyi földterületen, saját vetőgépükkel.- Ha jól tudom, Magyarországról ér­keztek ide. Ott is hasonló munkafolya­matokat végeztek? - kérdezem a cég növénytermesztőjét, Jeroen Koops urat.- Igen. Európai körúton vagyunk a gépé­szünkkel, Patrieck Breekveldt-el. Első állo­másunk Németország délvidéki területe volt, majd Csehországban, Magyarorszá­gon vetettünk be egy-egy parcellát. Itt, Szlo­vákiában tavaly tavasszal voltunk először. Komárom mellett mutattuk be technológián­kat, vetőmagjainkat a helybeli gazdák segít­ségével. Ez annyit jelent, hogy ezzel az angol típusú vetőgéppel vetett, általunk ki­nemesített zöldségféléknél kétszeresére növeltük a betakarított termény mennyisé­gét az átlagos szlovákiai hozamokhoz vi­szonyítva.- Milyen szempontok alapján döntik el, hogy hova és kinek a földjein vetnek?- Először felvesszük a kapcsolatot a ma­gángazdákkal, és ha kedvük, hajlandósá­guk, feltételeik adottak, elmegyünk ti ’ r\ A holland gépész állítja be a vetcgé­pet (a szerző felvétele) a helyszínre körülnézni. Felmérjük a lehető­ségeket, megnézzük, milyen gazdák, mi­lyen szakemberek. Ha mindent elfogadha­tónak találunk, akkor megegyezünk velük.- A későbbiek folyamán ellenőrzik a növények egyes fejlődési szakaszait?-Több alkalommal is, egészen a betaka­­ritásig. A betakarítást általában bemutató­­szerűen szoktuk végezni. Meghívjuk az ér­deklődőket, és ott ismertetjük az egyes fajták tulajdonságait.- Ez azt jelenti, hogy az Önök számára szinte reklámot jelentenek az ilyen jelle­gű bemutatók.- Igen, ez főként reklám. A felmérések alapján állítjuk össze és csoportosítjuk az ajánlatainkat - kapcsolódik beszélgeté­sünkbe Patrieck Breekveldt. - A mi vető­magjaink drágábbak, mint az eddig ismert fajták. A sárgarépa egy kilogramm vető­magja átlagosan tízezer koronába kerül, és hektáronként bizony szükség van 2-2,5 kilogramm vetőmagra.- De ez a befektetés megtérül. Azaz, ahogy mondani szokás, nem biztos, hogy a drága valóban drága?- A megfelelő módszerekkel százszázalé­kos nyereség érhető el. Maga a betakarított termény nem értékesíthető magasabb áron, mint a többi fajta, azonban - mint ahogy már említettük - a hozam nagysága meg­sokszorozza a bevételt.- Hogyan érzik magukat Szlová­kiában?- Nagyon kellemes itt. A szlovákiai embe­rek vendégszeretöek. Örömmel jövünk ide, és bízok benne, hogy ez az érzés még sokunkat, hosszú távon ide fog vonza­ni. Persze, a piaci lehetőségeket sem lehet elhallgatni, ezek vonzását figyelmen kívül hagyni. , PALÓCZ TURCZI ÁRPÁD Egy panaszlevél nyomában Orvhalászok maffiája birtokolja a Bodrogot! Borzongató tartalmú levelet kap­tunk, amelyben egy kétségbeesett szomotori horgászember kérte a se­gítségünket, tudassuk a széles nyilvá­nossággal a rajtuk esett gyalázatot, mert a törvény őreihez mindeddig hiá­ba (is) fordultak, hiszen a Bodrogköz­ben nyílt titok, hogy (állítólag) ők is cinkosai és haszonélvezői a „nagy halászatnak“. A levélíró nyomatéko­san figyelmeztetett, hogy az ő, és a saját testi épségük érdekében csak az esti órákban keressük fel őt, amikor már az utcai világítást is kikapcsolják, hogy véletlenül se legyen senki a szemtanúja találkozónknak. Elindultunk hát a megadott címre, s a csillagtalan, sötét, felhős éjszaka beálltával megjelentünk a titkos talál­kozón. Elővettük a segélykérő-levelet (amelyből most részleteket közlünk), majd beszélgetésbe elegyedtünk... A legjobb csali a - dinamit „Kelet-Szlovákia legnagyobb folyó­ja a Bodrog, amely a Latorca, Labore és az Ondava összefolyásából kelet­kezik. Bő halállománya miatt kedvelik a horgászok. Olyan halfajok tenyész­nek benne, mint a harcsa, kecsege, süllő, csuka, és sorolhatnánk még to­vább. A lényeg (amiért, Önökhöz for­dultam) a következő: Mintegy három esztendeje megje­lentek a környéken az orvhalászok, akiket inkább vízi szörnyeknek kellene nevezni. Szóval ezek az emberi mivol­tukból is kivetkezett kapzsi szörnyete­gek éjszakánként megszállják a folyót, és megkezdik a hal irtását. A helyi horgászszervezet tagjainak a csónak­jait sorra elkötötték, elsüllyesztették vagy leengedték a folyón, úgy, hogy ma már nem akad olyan horgászem­ber, aki csónakot merne tartani a Bod­rogon ... Mondom, éjszakánként vízre teszik a csónakjainkat, és megkezdik a rabló halászatot. Dinamitot vagy plasztik­bombát a tiszacsernői átrakóállo­máson „szereznek“, és még ki tudja honnan kapnak. Teljes szélességében elzárják a folyót egy fenékhálóval, és elkezdik a robbanóanyag lerakását. Olyan helyeket választanak ki (a part alatti üregeket), ahová a halak éjsza­kára meghúzódnak. A helybeli vador­zók természetesen jól ismerik a folyó minden zegét-zugát... Szóval, a víz alatti „csendes“ rob­bantásokkal olyan detonáció keletke­zik, amitől a halak belső szervei elfa­kadnak, és még a vízi világ távolabb tartózkodó élőlényei is kábultan buk­nak fel a víz színére. A folyó sodrása pedig szépen betereli az elpusztított­­elkábított halakat a kifeszített hatal­mas hálóba. Innen aztán beemelik a csónakjaikba a zsákmányt, amelyen megosztoznak, és ki-ki viszi a maga részét. Egyesek baráti, családi, rokoni körökben osztják szét, mások faluz­nak vele és nyíltan árusítják. Nemegy­szer a környék falvaiban a helyi han­gosbemondón keresztül hívják a lako­sokat „halvásárra“. Az üzérkedés azonban csak a ki­sebbik része az általuk okozott kár­nak. Mert tudni kell, hogy egy-egy víz alatti lökéshullám során az utánpótlást jelentő kishalak milliói vetődnek fel­színre és „úsznak át“ haltetemként a hálón. A méreten felüli (a 15-20 kilós) vagy még ezeknél is nagyobb halakat pedig csak két-három nap múlva dobja fel a víz, amikor már felpuffadtak. Vagyis a robbantás idő­pontjában a kb. 10 kilós súlyig terjedő példányok jelentik a „frissen“ értéke­síthető zsákmányt. A szervezett bűnbanda többnyire a szomotori folyószakaszon portyázik, de nyáron a Labore folyóig is elme­részkedik. Az elmondottakat tanúk is igazol­hatják, de nyilvánosan egyikük sem mer vallomást tenni - félvén a megtor­lástól. Hiszen itt-ott még a rendőrök védelmét is élvezik tettük végrehajtá­sakor ...“ „Ne szólj szám...“ Eddig a levélidézet. írója pedig - az éjszaka csendjében - az elkövetők és a tanúk neveivel is előhozakodik... Az egyik tanút másnap sikerült „ho­rogvégre“ kapnunk; aki szigorúan bi­zalmas információkkal megerősítette a haldráma hitelességét. Tőle tudtuk meg, hogy a bűnözők „vezéralakja” egy volt (?) titkosrendőr, egy közis­mert besúgó, aki továbbra is befolyá­sos ismerősökkel, kapcsolatokkal ren­delkezik azokon a bizonyos helyeken, ahová a panaszosok, a csónakjukat és horgászterületüket vesztett embe­rek feljelentései is beérkeznek.- Nézzék, - summázta határozottan a tényállást -, erről a felháborító do­logról mindenki tud a környéken. A rendőrök is. Mégis csend van a maf­fia körül. Senki sem intézkedik. Úgyhogy az én tanúvallomásomra nincs is szükség. Csak a bőrömet vinném hiábavalóan a vásárra, ha olyasmiről jártatnám a számat, ami elsősorban nem rám tartozik. Ennek ellenére engem is kimondottan felhá­borít ez az esztelen és gátlástalan halpusztítás, amit mielőbb meg kelle­ne fékezni, mert különben... No de, ne szólj szám, nem fáj fejem, ahogy az ismert közmondás tartja. Egyébként, ha akarják, egyszer titokban elvezet­hetem magukat a tetthelyre, ahol tisz­tes távolságból megleshetik a halrab­lókat. Egyelőre lemondtunk a veszélye­sen izgalmasnak ígérkező éjszakai le­­sitúráról. Mert félő, hogy jelenleg még egy Loch Ness-i szörny sem rendítené meg a zavarosban halászók helyzetét. De a bodrogközi becsületes horgá­szokkal, halászokkal együtt várjuk, hogy végül fennakadnak a törvényes­ség ma még ritka szövésű hálóján a Bodrog újkeletű vízi szörnyetegei is. A Szabad Újság szerkesztősége liliiíífí

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents