Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-03 / 51. szám
1993. március 3. Napjaink szabad ÚJSÁG 5 A devalvációról és egyéb káros információkról Nem csupán ,,égtáji“ fogalomzavar Közép-Kelet-Európa vagy Kelet-Közép-Európa? Szinte megdöbbentő, hogy az 1089-es összeurópai ideológiai, politikai és gazdasági változások után honi magyar sajtónkban még mindig szinte tendenciózus félretájékoztatás folyik, ha helyünket kell meghatározni Európa történelmi, földrajzi, politikai vagy gazdasági relációban. A honi polgár joggal felteheti tehát a kérdést: hol is a helyünk Európában, hiszen hol Kelet-Közép-Európáról, hol pedig Kelet-Európáról, illetve „javított változatáról“, Közép-Kelet-Európáról szólunk, mintha nem is történtek volna meg az 1989-es év meghatározó változásai, és ez azt sugallja, mintha mi még mindig Kelet-Európához tartoznánk. A szlovák kormány, ahogy közismert a számtalan nyilatkozatból, nem hajlandó devalválni a koronát. Július Tóth pénzügyminiszter Prágában erről a minap ezt mondta: „Ez a legnagyobb butaság lenne, amelyet Szlovákia elkövethet". Vladimír Meciar miniszterelnök a Lidové novinynak erről a következőket nyilatkozta: „Az alapvető probléma a szlovák korona stabilizációja. (...) Az a tény, hogy a leértékelésről olyan sokat beszélnek, ártott a szlovák financiális fejlődésnek. Némelyik szubjektum devalváció előtti módon kezdett viselkedni. A túl sok információ általában káros a társadalomra". Nekünk az a véleményünk, hogy éppen ellenkezőleg. Az okoz kárt, ha a szűkös információk félrevezetik a társadalmat, mert azután már nem lehet bízni a politikusokban. Pedig a bizalom egy társadalom egészséges működésének alapvető feltétele. A korrekt információk iránt mutatkozó társadalmi igényt ki kell elégíteni. Nagyobb kárt okoz Szlovákiának az, aki az igazmondást devalválja s nem a koronát. Harna Istvánhoz (Együttélés Politikai Mozgalom), a parlament Nemzetgazdasági és Költségvetési Bizottságának hitelesítőjéhez fordultunk, hogy fejtse ki véleményét a szlovák korona jelenlegi helyzetéről.- Szerintem a devalváció elkerülhetetlen, ez az árfolyam egyszerűen nem tartható. A két utódállam gazdasága között teljesítménybeli különbségek vannak. A szlovák gazdaság teljesítőképessége 25-30%-ka! alacsonyabb, mint a cseh gazdaságé. Ebből adódik, hogy a két nemzeti valuta árfolyama önállóan kezd mozogni. A kereskedelmi bankok gyakorlatában már a szlovák korona árfolyama megindult lefelé. Most 90 cseh fillérért árusítják a szlovák koronát. A cseh gazdasági vezetésnek az az elképzelése, hogy olyan szinten tartja a korona árfolyamát, amelyet a csehszlovák korona tartott, alapjában véve reális. Annak ellenére, hogy a cseh gazdaságban^ szétválás után olyan nehézségek jelentkeztek, amelyek a piacorientációból, a gazdasági kapcsolatok átstrukturálásából, a kooperáció szerkezetéből adódnak, lényegében a cseh gazdaság teljesítőképessége nagyobb, mint amelyet a volt Csehszlovákia képviselt, mivel az a cseh és a szlovák gazdaság átlagából adódott. Tehát, ha a szétválás érinti a cseh gazdaságot, tekintettel az elmondottakra, a cseh elképzelés reális. A szlovák kormány és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a parlamenti választások győztese egyszerűen nem akar szembenézni a tényekkel. Abban a tévhitben ringatja magát, hogy a szétválás következményei Szlovákiára nem lesznek rossz hatással. Valójában ennek a fordítottja az igaz! A teljesítőképességet már említettem. Ehhez járni a gazdasági szerkezet. A szlovák gazdaság struktúrája nem egy önálló állam képét mutatja. Itt olyan alapvető ágazatok hiányoznak, amelyek egy független nemzetgazdaságban megvannak. Tudjuk azt, hogy Szlovákia elsősorban félkész termékeket gyárt. A finalizáció mértéke elég alacsony. Ebből következik, hogy a szlovák szükségletek ellátása nagyon importigényes. Mivel ide olyan cikkeket is importálni kell, amelyeket más önálló ország nem importál. Eddig ez nem számított behozatalnak, miveLezeket a cseh gazdaság megtermelte, és Szlovákiába szállította. Ezek között vannak könnyűipari termékek, de a mezőgazdasági és a szerszámgépgyártás készítményei is, tehát nemcsak fogyasztási cikkekről van szó. Ha Szlovákia biztosítani akarja a lakosság és a vállalkozók számára azt az árukínálatot, amelyet már megszoktunk, akkor ezt egyszerűen nem bírja devizával fedezni. Mivel az importot nem tudjuk biztosítani, a kereslet-kínálat folytán a kisebb import felhajtja az árakat. Ennek is az a következménye, hogy le kell értékelni a koronát. A devalváció következménye az lesz, hogy megdrágítja a behozatalt, aminek lehetnek pozitív következményei, ha abból a célból hajtjuk végre, hogy serkentsük az exportot, és a lakosságot a belső fogyasztásra kényszentsük. Általában pozitív hatásként tartják számon a leértékeléshez kapcsolódó kivitel megélénkülését, mert ez olcsóbbá teszi a termékeket, tehát konkurenciaképességük megnő a külföldi piacokon. Igen ám, csakhogy én attól félek, hogy ez a pozitív hatás kétes értékű, és nem jelentős a mi esetünkben. Miért? Elsősorban azért, mert nincs mit exportálni! Sajnos, a szlovákiai termékek struktúrája olyan, hogy gyártmányai a világpiacon tömegtermékeknek számítanak. Ráadásul behozatali korlátokba is ütköznek. Itt van például az acélgyártás. A nyugat-európai piacok egyszerűen limitálják a behozatalt. A legutóbbi világpiaci fejlemények - itt Amerikának a nyugateurópai acéltermékek behozatalával kapcsolatos vámemelési intézkedésére gondolok - azt fogják eredményezni, hogy Nyugat-Európa tovább szigorítja, vagyis csökkenti a behozatali kvótákat. Ez a Keletszlovákiai Vasmű számára is kritikussá teszi a helyzetet. Ehhez járul hozzá még az is, hogy a belső konvertibilitás biztosítására létrehozott devizatartalékokat csökkentették. Ezek harmadára estek vissza. Itt nem lehet mást csinálni, mint nagyon szigorú intézkedési csomagot kidolgozni. Ennek tartalmaznia kell a valuta megdrágítását. Ez csak idő kérdése. Minél tovább halasztja a szlovák kormány ennek megvalósítását, annál roszszabbak lesznek ennek gazdasági következményei, annál több valutát herdál el. A második intézkedés, amely szintén elkerülhetetlen, nagyon gyorsan fel kell tölteni a valutatartalékokat a belső konvertibilitás érdekében. Ennek biztosítására, sajnos, komoly adminisztratív intézkedéseket kell foganatosítani. Mégpedig korlátozni kell az importot, behozatali ártöbbletet kell kivetni. Ez csökkentené a nyomást, mely a valutatartalékokra hárul. Ahhoz, hogy a belső konvertibilitást meg lehessen őrizni, Szlovákiának hozzávetőlegesen 1-1,2 milliárd dollár értékű gyorssegélyre van szüksége. Ha a Nemzetközi Valutaalap segíteni akar, a legjobb esetben 3-400 millió dolláros gyorssegélyt adhatna Ez viszont hosszú távon nem biztosítja a belső konvertibilitást. Tekintettel arra, hogy a szlovák gazdaság devizatermeló képessége alacsony, ez a segély ideiglenesen feltöltené a kasszát, de megint megfogyatkozna, mivel nincs mivel pótolni Újabb és újabb hiteleket kellene fölvenni. Ezért is nagyon lényeges a leértékelés. Az, hogy megdrágul a valuta, elfogadható, de a külföld számára sokkal rosszabb jel, ha megszűnik a belső konvertibilitás. Ez a gazdaság működésére negatív hatást gyakorolna.- Milyen mértékben kell tehát leértékelni a koronát? Nemrég, amikor erről a kérdésről beszéltünk, még 8-10%-ról volt szó.- Ezeknek az információknak a birtokában, szerintem, most már az alsó határ 30% körül mozog. Az inflációt nemcsak ez fogja beindítani, hanem az is, hogy mindmáig ez a kormány nem folytat elfogadható és hatékony gazdaságpolitikát.- Milyen további hatásokkal fog ez járni?- Csehország felöl ugyanis olcsóbb lesz az export, de egyáltalán nem biztos, hogy a Cseh Köztársaság nem fogja termékeit máshonnan beszerezni. Ez a szétválás okőzta piacvesztés visszaveti a gazdaságot, és nem lesz igaz az, amit a kormány a költségvetéshez mellékelt jelentésében mondott. Ez a jelentés ugyanis ellentmondásos volt. E szerint a hazai termelés csökkenését a 93-as esztendőben 2-3%-ra becsüli. Viszont a vállalati szféra teljesítményének csökkenését 10-15%-ra prognosztizálja. Ez mindenképpen ellentét. A bruttó hazai termelés alakulása ugyan eltérhet a vállalati szféra teljesítményétől, de ilyen nagy mértékben semmiképpen sem. Ezzel már maga a kormány elismerte a 10-15%os visszaesést, ami a piacok alakulásának szemszögéből már kedvezőtlenebb is lehet. A munkanélküliség meg 20% körüli értéket fog elérni Szlovákiában. Milyen ismérvei vannak egy adott történelmi régió elhelyezkedésének az európai tablón? Elsősorban földrajzi, politikai, bár ezeket jobb híján használjuk csak. A fő szempontok az európai társadalmak szerkezetében, politikai struktúráiban (az állam és a társadalom viszonya), és a kulturális szférában keresendők, valamint a társadalom dinamikájában, fejlődésének lehetőségeiben. Mindezeknek a gazdasághoz és egymáshoz való viszonyát célszerű kifejezni, s így megkaphatjuk az adott régióhoz tartozó társadalmak jellegzetességeit. A probléma gyökere - így megvilágítva -, nagyon mélyen keresendő. Európa belső határainak kialakulása, Európa megosztódása már a Római Birodalom bukása után megkezdődött. Ekkor jött létre az a markáns vonal, amely még mind a mai napig megosztja Európát: az Elba alsó folyásától délnek, megkerülve a Cseh-medencét, a Lajta s a hajdani Pannónia nyugati pereme mentén szeli át Európát: ez a Karoling birodalom keleti határa Kr. u. 800-ban. Ettől nyugatra zajlott le a megelőző három évszázadban a későantik-keresztény és a barbár-germán elemeknek az a szerves szimbiózisa, amely a későbbi nyugati típusú fejlődés magva lett, s így a megbukott Római Birodalomból oda helyeződött át Európa „fejlődési motorja“. Nyugat-Európa fejlődési ellenpólusa Bizánc volt, a keleti Róma, amely eltökélten antik stílusú reformok erőltetésével, diffenzív merevséggel őrizte a „barbárokkal“ szemben a rómaiak örökségét - ahogy magukat a bizánciak nevezték. E két fejlődési központ között alakult ki régiónk: a magyar, a cseh, a porosz és a lengyel királyságok területén Közép-Európa, az a régió, amely megkésett államalapításai miatt mindig a nagyokhoz volt kénytelen igazodni, igazán egyikhez sem tartozott, és mégis mindkettőhöz, attól függően, hogy éppen melyik volt az erősebb, s melyik volt offenzívában. Mik az alapvető különbségek ezekben a modellekben? A válasz elég egyszerű: a feudalizmus -, amely a nyugati modellben az antikbarbár termékeny szimbiózisból nőtt ki - és a feudalizmus kialakulásának eredménye: bizonyos mértékű szabadság biztosítása a társadalom tagjainak, a bibói „szokásszerű, személyes, többszörösen biztosított kötelezettségek és jogok, a szabadság kis köreinek egymást egyensúlyban tartó szerkezete, mely megakadályozza a hatalom koncentrációját, és ellenálló erőt jelent az egyoldalú alávetés brutálisan célszerű módszereivel szemben“. Itt sikerült ugyanis a társadalom és az állam, valamint az állam és az egyház szétválasztása, s ezáltal egy olyan fejlődésritmust elindítani, amelyben a kumulatív változások mihdig szerkezetváltozást, fejlődést eredményeztek. Ezért alakulhatott ki egyedül csak ebből a nyugati típusú feudalizmusból a következő, fejlettebb szint, a kapitalizmus, és az európai középkor három szerkezetváltása, avagy a három „reneszánsz“ (IX., XII., XV. század) sorozata. Bizánc őrizte antik örökségét, s amikor ténylegesen rákényszerült a feudalizálódásra, a túlfejlesztett antistruktúra elemei nehezen voltak egybeötvözhetők a feudalizmus barbár szláv társadalmakban kialakult nyers formáival (ekkor ugyanis Bizánc uralma alá tartoztak a déli és a keleti szlávok). így mintegy 400-500 éves fejlődésbeli különbség alakult ki Európa két része közt, amit Kelet- Európa (az orosz fejedelemségek, Bizánc, az ortodox, görögkeleti vallási területek) csak további hatalmi centralizációs, az államhatalmak teljes mértékben egy kézben összpontosító intézkedésekkel, a vallás és intézményeit is az államnak alárendelve tudott csak ellensúlyozni. Ekképpen született meg a dinamikusan fejlődő, a vallást az államtól elválasztó, gazdasági fejlődést lehetővé tevő nyugati modell (természetesen a katolikus vallású európai országokban), keleten pedig egy merev, nem fejlődő, tekintélyelven alapuló, hatalmi katonai-bürokratikus társadalmi modell. E modell működésének alapfeltétele a hatalomkoncentráció, a társadalom tagjai közti alárendeltség, a megalázkodás. Itt az úr tényleg úr volt, a szabadság hiánya a teljes alárendeltséget és a kiszolgáltatottságot eredményezte. Az uralkodó önkényesen döntött mindenről (pl. az orosz cár), a földesúr is csak hasoncsúszva járulhatott az uralkodó elé, míg nyugaton a király csak a királyi kamara (püspökök, főrendek véleményének figyelembevételével dönthetett, a földesúr uralkodója előtt csak fejet hajtott vagy meghajolt stb). A történelmi Magyarország a kereszténység felvételével a nyugati modellhez igazodott, fejlődése pár évszázadon keresztül nyugatias volt. Bár inkább csak a hatalmilag (királyi parancsra), „felülről szervezett“ politikai és egyházi intézményrendszer, mintsem belső szerkezeti rokonság fűzte a feudalizmus nyugati magterületéhez, mégis beindult egy fejlődés, amely kapcsán Nyugat-Európának számítottunk. Az átvett modellel azonban csak követték a nyugati fejlődést, ugyanis az olyan társadalomszerkezeti elemek, amelyek Nyugaton egy több fázisú, időben mintegy fél évezred folyamán épültek szervesen egymásra (mindig lebontva valamit az előzőkből, és minden fázisban étrendezve a súlypontokat), Közép-Európában tagolatlan összevontságban, alig másfél évszázad folyamán és néha egymással párhuzamosan épültek fel. Meghonosodtak ugyan a feudalizmus nyugati formái, de az átvétel minden vetülete módosulásokkal jár, amely módosulások aztán a középkor végére meredekké, fejlődésképtelenekké váltak. Ezzel Magyarország a nyugati modell keleti peremországává lesz, fejlődésben lemaradt, alárendelődött. A török hódoltsággal, valamint a Habsburg önkényuralommal Magyarország számára a nyugati fejlődés lehetősége hosszú időre megszűnt s csak a XIX. század végén indult el egy újabb robbanásszerű nyugati fejlődés. Mindez azt eredményezte, hogy Magyarország (és a régió) hol nyugati, hol keleti fejlődési modellt mutatott, és talán ezzel magyarázható, hogy létezik ez a különleges régió; Közép- Európa. Érdekes, hogy a kommunizmus térhódításával (amely lényegében egy nyugati eszme deformálódása keleteurópai modell szerint) Közép-Európa ismét keleti hatások alá került, ezzel megint megszakadt a nyugati típusú fejlődés lehetősége. Ez az erőszakos kiszakítás, valamint Közép-Európa Kelet-Európa általi lehengerlése eredményezte azt, hogy régiónkat Kelet- Európaként tartották számon Nyugaton is, elismerve így Európának a kétpólusú világrendszerbe való tagolódását. Ezért megdöbbentő, hogy rövid „kitérő“ után, a Nyugathoz újra csatlakozni szándékozó Közép-Európát még mindig Kelet-Európaként tartják számon újságíróink, nem tudatosítva országaink tényleges helyét Európában. Milyen válasz adható a feltett kérdésre ezután? A válasz egyértelmű: országunk, régiónk a politikai és gazdasági Közép-Európa része, annak is keleti földrajzi felén található, így a Kelet-Közép-Európa elnevezés helytálló, míg Közép-Kelet-Európa homályos, félremagyarázatokra módot adó, az új realitások eredményeként újra helyreállt régi európai elrendezést nem tükröző elnevezés. Ennyi politikai és történelmi áttekintés után talán érdemes lenne még nyelvészeti szempontból is megvizsgálni e problémakört; nyelvészeink ismerve nyelvünk szabályait, melyik elnevezést tartják helyesnek? SZABÓ GYÖRGY Mit tegyünk a hulladékkal, hogy ne váljon környezerszennyező szemétté? Komoly kérdés! Válaszolni segít egy könyv: BIOGAZDÁLKODÁS KÖRNYEZETVÉDELEM 49,- korona MEGRENDELHETŐ: Dh-Press Cukrová 14 813 39 Bratislava W A háztáji gazdálkodás egyik alapja a tojástermelés. A tojástermelés alapja pedig ez a könyv. TOJÁSTERMELÉS A KISGAZDASÁGBAN 42,- korona Házikolbász, hurka, szalonna... Ahány ház, annyi szokás..., de talán mindenkit érdekelnek egy tapasztalt gazdasszony minden részletre kiterjedő tanácsai. SERTÉSHIZLALÁS ÉS VÁGÁS CSALÁDI FOGYASZTÁSRA 26,50 korona + postaköltség iiiiiiiiiiiitnnii Gonda Irén Sertéshizlalás és -vágás családi fogyasztásra Mezőgazdasági Kiadó Kft. T
