Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
%-ff iW kwM fa 4 Szabad ÚJSÁG Napjaink 1993. március 27. DOBOS LÁSZLÓ Ma már nem Mozgalmunk fél évtizedet sem ért meg, de ettől lényegesebben nagyobb időt kellett befutnia, szinte egy évtizedet. Megalakulásunktól kezdődően az események rohamával kellett birkóznunk; nem volt hézag, nem volt és máig sincs pihenőidő, nem volt és nincs politikai vakáció. A megalakulás idejére a küzdelem, szegénység, tapasztalatlanság, gyámoltalanság, a programalkotás, saját lapunk hiánya, a meglevő sajtó kelletlensége. idegenkedése volt jellemző. Kél évig az Együttélésnek albérleti státusa volt a szlovákiai magyar sajtóban vagy még az sem. Állandó kritika és bírálat tárgya voltunk, a „bársonyos forradalom“ után a liberális radikalizmus szemében az Együttélés volt a politikai rossz, a politikai tévelygő, a politikai bűn. A nemzetiségi hírközlés számos szerkesztője, a szerkesztő kis- és nagyasszonyok klasszikus piruettekkel rótták táncukat a politika bársonyán. Igen, 1968-tól, de még azelőttröl egészen máig különféle jelmezekben hányféle piruettet táncoltak el közösségi érdekeink ellen, önmagunk ellen tollal, szóval ellenünk. S meg kellett felelnünk két parlamenti választás kérlelhetetlen versenyében; sajnos két frontot kellett tartanunk; szemben a szlovák pártok ígérgető térhódításával, s riválisként az MPP-vel. Mondhatnám tovább, de ez már inkább dicsekvésnek tűnne. Ezt szeretném elkerülni, az elmúlt évtizedek kongresszusainak émelygő öndicséretét, az önrangosítást, saját fényképek kinagyítását. A tárgyilagos szembenézés önmagunkkal a természetes kritikusság, közösségi létünknek, politizálásunknak ez a hangvétel lehet megtartó és felhajtó ereje. Mozgalmunk a helyhatósági választásokon jelentős sikerrel szerepelt. Ugyanez mondható el az 1992-es parlamenti választásokról is. Siker, de egyben felelősség is; az Együttélésnek önkormányzati és parlamenti felelőssége van. Megalakulásunktól a máig eltelt időben kialakultak mozgalmunk cselekvési területei, kitágultak dimenziói;- tisztán látható külpolitikai tevékenységünk, szerényen mondhatnánk diplomáciánk;- politikánk hangsúlyos területe; a magyar-magyar, tehát a hazai magyar pártokhoz és az MKDM-hez fűződő viszony;- hangsúlyos terület a magyar-szlovák viszony;- ugyanilyen parlamenti politizálásunk;- az önkormányzatok tevékenysége. Intéző bizottságunk utolsó ülésén elhangzott egy szó; változtatni. Igen, változtatnunk kell sok mindenen, időszerűsíteni programunkat, módosítani kell politizálásunk hangsúlyait. Ennek kapcsán nem kívánok végigmondani mindent, csupán néhány dolgot szeretnék kiemelni, azaz nyomatékosítani. Az első, amit ajánlani akarok mindnyájunknak; lényegesen több figyelmet kell szentelnünk hazai dolgainknak. Úgy érzem, elég a sima ellenzékiség* hogy az önkormányzatokra, mozgalmunk belső dolgaira, a szlovák-magyar viszonyra kevés idő és kevés erő jut. Megszoktuk a nyilatkozatokat; nyilatkozat nyilatkozatra, nyilatkozat nyilatkozat ellen. Igen, sokszor elkerülhetetlen, de ezzel együtt tudnunk kell azt is, hogy a nyilatkozatok rövid életűek. A nyilatkozat alapjában azt mondja: ilyen vagy nem; azaz rövid életű reflexek. Emellett kevesellem az okfejtéseket, az elemzéseket, a hírmagyarázatokat, a helyzetek mélyebb furatait. Úgy érzem, közelebb kell vonulnunk a politika terepeihez, a mindennapokhoz. Úgy érzem, ha komolyan gondoljuk a mi felelősségünket, úgy mozgalmunk tisztségviselőinek minden nap fel kell vágniuk a maguk kis szekér fáját. Ebből következik az is, hogy ma az egyre szűkösebb életkörülmények egyszerűen kényszerítik és diktálják; nem elég csak nemzetiségi gondjaink hullámhosszán politizálni. Ma ez egyhúrú hegedű. Politikusainknak ma már tudnia, éreznie kell az emberek napi gondjait. Nálunk és széles politikai környezetünkben a szociális gondosság a kormány feladata. A kormányok szociális politikája kulcskérdéssé vált, kormányok megmaradásának vagy bukásának kulcskérdésévé. Igaz, mozgalmunk közvetlenül nem vehet részt az ország gazdaságpolitikájának meghirdetésében, de végezhet elemzéseket, tehet ellenjavaslatokat, alakíthat regionális szerveket, képviselői által bírálhat s felelősségre vonhat minisztereket. Így lehetünk többek. Változtatni, módosítani kell a parlamenti politizálásunkon is. Ma már nem elég a parlament-' ben és azon kívül a sima ellenzékiség. Nem elég csak tagadni, leszavazni valamit, megoldásokat kell javasolnunk, alternatívákat, konstrukciókat. A tagadás, az elutasítás mellett ott kell legyen a konstruktivitás. A jelennek szerintem ez a politikai magatartás felel meg. Valaminek az elvetése, valami újnak, másnak a teremtése. Úgy érzem, cselekvő, kezdeményező politika kell, alternátívákat alakító politikára van szükségünk. E téren is, így is lehetünk politikai többlet. Változtatni kell a magyarszlovák viszonyon. Tele vagyunk egymással szembeni bizalmatlansággal - kölcsönös bizalmatlansággal. Közös történelmünk átkos öröksége ez. A bizalmatlanságot sajnos termeli a jelen politikája (egyébként ez a lényege a Csáky-ügynek is). A szlovák politika részéről évtizedek, szinte a Köztársaság megalakulása óta állandó vád alatt vagyunk. Szinte minden évtizedben ott van a homlokunkra ragasztott bélyeg. S a vádak ellenében állandóan védekeznünk kell, magyarázni bizonyítványunkat - bizonyítani bűntelenségünket. Ma is, szinte már porzik az országút annak bizonygatásától, hogy nem akarunk határrevíziót. S a kétnyelvűség, az anyanyelv használata, a tiltások, a keresztnevek használatának komédiája - minél tovább tart ez az állapot, annál inkább európai komikummá válik. Igen, érdekünk az egyenes, tiszta, nyíltan beszélő magyar-szlovák viszony - csak más alapokon. Ez a viszony csak egyenrangú emberek és egyenrangú közösségek viszonya lehet. Ápolnunk kell a kapcsolatokat, de nem a hajbókoló lojalitást, nem a szervilizmust, hanem az egyenrangú emberi és közösségi viszonyokat. Igen, felgyülemlett bajainkkal a szlovákiai magyarság kapaszkodik Európába. Kapcsolatokat keresünk és kívánunk alakítani az emberi jogok európai intézményeivel. Persze, az lesz az igazi, ha panasziroda nem a strassburgi, hanem a Szlovák Parlament lehetne. A magyar viszonyról néhány szót. A rivalitás; Természetes törekvés a versengés, többretörés. Ugyanígy lehet bénító és visszahúzó erő is. Közéletünkben állandóan jelen lévő jelenségnek érzem. Közel egy esztendeje beszélünk az autonómiáról, jelenleg két, illetve három vagy talán több változata is van az asztalon. Egy autonómia-tervezetre van szükségünk. Itt most sokkal nagyobb a tét, mindhogy rivalitás tárgya és áldozata legyen autonómia-tervezetünk. Javaslom, hogy a kongreszszus vegye határozatába - s hozza ezt nyilvánosságra -, hogy a 4 párt, ill. mozgalom képviselőiből alakult bizottság egy hónapon belül tegyen le az asztalra egy kongresszuson alapuló tervezetet. Javaslom tovább, hogy kinyilatkoztatással alapítsuk meg az önkormányzatok, a régiók önkormányzata bázisán a Szlovákiai Magyarság Tanácsát, ill. kis Parlamentjét. Tagjai: képviselők, a mozgalmak vezetői és polgármesterek, ill. az önkormányzatok tagjai lehetnének. Erkölcs-elkötelezettségü testületről lenne szó, amely testület az együttgondolkodás fóruma lenne, s ajánlásokat tenne közéletünk intézményei és politikai mozgalmak felé. Új szellemet, új magatartást kell kialakítanunk a Kárpát-medencében. Az új szellemiség elemei; az az elvi szilárdság, amely mozgalmunk szlovákiai magyarságának érdekeit védi. Az ember és a jogvédelem. A Kárpát-medence szellemiségének másik eleme ez. A demokrácia elvei és gyakorlata. Ezt tartom a kárpát-medencei más szellemiség harmadik tételének. Úgy érzem, mozgalmunk létkérdése, létérdeke, hogy felépítésében, szervezettségében, cselekvési programjaiban minden lépést a demokrácia ereje hassa át. Példát kell mutatnunk demokráciából. A demokrácia műhelyévé kell alakítani mozgalmunkat. A demokrácia olyan erejévé, olyan magatartássá, amelynek kisugárzása van és lehet. A Kárpát-medence új szellemiségének szerintem nélkülözhetetlen feltétele a szolidaritás. Népek, nemzetek, egyének és közösségek egyenrangú szolidaritása. Kárpát-medencei szolidaritás. Mozgalmunk a szolidaritás érzését is kell, hogy magában hordja és példázza. * Elhangzott az Együttélés IV. Országos Kongresszusán Amikor meghívást kaptam a rimaszombati Kovács Tibor otthonába, még egyikünk sem sejtette, mennyi régi emlék idézödik fel egy amerikai levél kapcsán. A levelet Kovácsék címére egy bizonyos Karol Vaculík írta Los Angelesből.- Vaculík padtársa volt Husáknak - magyarázza a házigazda. - A pozsonyi gimnáziumban Husákot utálta az osztályfőnöke, ki nem állhatták az osztálytársai, merthogy (Vaculík szerint) Husákhoz hasonló jellemtelen ember még nem született a földön. Minden „balhét“ ő indítványozott, a végén úgy mászott ki a bajból, hogy mások itták meg a levét. Amilyen diák volt, olyan lett politikusnak is. Amikor Őirokyék felelősségre vonták, mindent Vaculíkra kent. Karol Vaculíknak Husák miatt kellett Amerikába szöknie. Nekünk Los Angelesben volt vagyonunk - meséli Kovács úr - a szüleim kimentek elintézni a hagyatéki dolgokat, ott találkoztak Vaculíkkal. Egyedül élt, a családját nem engedték ki utána. Mivel jól beszélt magyarul, a szüleim reá bízták az amerikai hagyaték elintézését. így kerültünk személyes kapcsolatba Vaculíkkal, aki szüleimmel való találkozásáról levélben számolt be Hodonín mellett élő feleségének - a felesége cseh asszony volt -, s az asszony a szüleim hazautazása után két hétre leköltözött hozzánk Rimaszombatba. Sokat mesélt a férjéről, a férje barátairól, ismerőseiről, többek között Husákról is.- A Husákot kihallgató bizottságban dolgozott Vaculík fiának az egyik osztálytársa, aki a Husák-vallomás után Dunaszerdahelyre utazott - itt tartózkodott a fiatalabb Vaculík - és azt tanácsolta neki, hogy figyelmeztesse az édesapját, mert egy ilyen vallomás után egy ismert hazai írónővel. Meghívott egy beszélgetésre, a lakásába. A szobában, nagy megdöbbenésemre, egy ember feküdt bakancsostul a kanapén. Az írónő a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik vezetőjét rejtegette. Az alábbiakat tőle hallottam. Mint elmondta, A rimaszombati Kovács Tibor. a felkelést három parancsnokságról irányították. A Gestapo elfogta Husákot, ám nagy meglepetésre hamarosan szabadon engedte. Nem sokkal ezután a németek egyszerre Husák: és Vaculík: „barátsága“ Gondolatok egy amerikai le vél kapcsán letartóztathatják. Az ifjú Vaculík majdnem későn érkezett a szülői házhoz. Karol Vaculíknak már csak az éléskamra ablakán át sikerült megszöknie a titkosrendőrök elől. Amerikában aztán ügyvédi irodát nyitott, és évekig egyedül élt. Amikor felesége elutazott tőlünk, még sokáig leveleztünk. Végül aztán ő is kijutott Amerikába, s még Los Angelesből is írt leveleket. Nemrégen küldött egy lapot, jó egészségnek örvend. „ Leelvtársaztak“ aztán kitették a szűröm- Hatvannyolcban, amikor Husák Dubcek mellé került, telefonon értesíteni akartam, hogy óvakodjék Husáktól, de az apám megtil-Vaculík aláírása a Kovácsékhoz írott levélen tóttá, mondván: „Te nem vagy képes elhallgatni a nevedet még a telefonban sem, és a dolgok kimenetele még bizonytalan". Igaza lett. A Vaculíkéktől hallott Husák-történeteket egyes társaságoknak én is elmeséltem. Éppen a szakiskolában tanítottam, ahol a pedagógusoknak egy kihallgatásnak is beillő meghallgatáson kellett részt venniük. Egy régi ismerősöm után következtem volna, akinek ismertem a múltját, azt is tudtam róla, hogy jól időzített pillanatban változtatta meg nézeteit. Ő is ismert engemet, így hát el sem mentem a beszélgetésre. Néhány napon belül kaptam a pártházból egy levelet, amely valahogy így szólt: „Kovács elvtárs! Egy osztályellenségnek nincs semmi keresnivalója a szocialista tanítók között.“ Magyarán: leelvtársaztak, holott én soha nem voltam tagja a pártnak, és kiebrudaltak; tizennégy hónapig sehol sem kaptam munkát. Zsolnán ugyan később felajánlottak egy állást, oda nem mentem, inkább egy építőipari vállalatnál helyezkedtem el. A MUDr. nem JUDr.- Soha nem titkoltam a Husák iránti ellenszenvemet, nem is csoda, hogy haragudtam rá, mert amit az az ember csinált... A saját fajtáját is elárulta, csak menthesse az irháját - meséli tovább a történetet Kovács úr. csaptak le mind a három partizánparancsnokságra; Husák gyanúba keveredett. Faggatóra fogták, megkérdezték tőle, hogy miért engedték szabadon a németek - Husák alig talált kifogást. Azt mondta; „A németeknek segítségre volt szükségük, ők egy sebészorvost kerestek, nem pedig jogászt.“ Husáknak két napig tartott állítólag, amíg meggyőzte a németeket, hogy ő jogász és nem sebész. A rosszul sikerült magyarázkodás után Husák hetekre eltűnt Csehországban. Husák és Okáli-A sajógömöri deportáltakat a tornaijai vasútállomáson gyűjtötték össze. A deportálás idején véletlenül (?) Tornaiján tartózkodott Husák és Okáli is. Megtekintették a „vagonírozást“, és átmentek a vasútállomással szemközti vendéglőbe, amelyben egy Magyarországról áttelepült pincér szolgált fel. Nekiestek: „Mi az, itt még mindig magyar kutyák ugatnak?“ - kiabálta az egyik. Szegény fiú annyira megrémült, hogy még azon az éjszakán visszaszökött Magyarországra.-A deportáltakkal a vonat elindult Csehország felé. Husák és Okáli gépkocsival kísérte őket. A tornaijai vasútállomáson ugyanis higany-kloridot tettek a deportáltak teájába és kíváncsiak voltak a hatására. A feledi vasútállomás épületének sarkától figyelték, amint a deportáltakkal teli szerelvény befut az állomásra. Hangos kacagásban törtek ki, amikor a veszteglő szerelvényekből nyögések hallatszottak, és padozatáról csörgött az ürülék. Észrevették a vasutasok is, gyorsan kinyitották a vasúti kocsi ajtaját, s a látványtól megborzadtak. Az egyik szlovák vasutas előrántotta a pisztolyát, és ha a társai le nem fogják, lelövi a gúnyosan röhögő Husákot. Az incidensnek ma is van Gömörben egy élő szemtanúja.- A szerelvény így jutott ki Csehországba, ahol a betegeket kórházba szállították, a gyógykezelés után pedig hazaengedték őket Sajógömörre. Ilyen és ehhez hasonló történeteket hallott és adott tovább Kovács Tibor Gustáv Husákról: hatvannyolc után nem is lett belőle már soha pedagógus. Bevallása szerint nem is akart tanítani többet, a pedagógiai pályafutása így is emlékezetes marad. Tanított Pozsonyban, Somorján, Rimaszombatban, Tornaiján, tanítványai között volt egy grófi család sarja és nála tanult ki autószerelőnek az utolsó lengyel király unokája, aki annak idején Pöstyénben lakott. De ezek a visszaemlékezései akár egy másik történet anyagát is képezhetnék.- Néhány évvel a háború után találkoztam FARKAS OTTÓ
