Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-03 / 51. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1993. március 3. Családi kör Vallomások a családról Olvastam az újságot, ,, Vallomások a családról“... Gyönyörűek, szívhez szólóak. Gondoltam, én is írok egy olyan esetet, ami ugyan nem szirupos, de valóság volt. S amelynek ilyetén alakulásában nagyon sok ember bűnös. Ha emlékeznék a gyerekkoromra, akár azt is írhatnám róla: Anyám megesett velem. Másfél éves voltam, amikor fél kezemnél fogva a vállán vitt haza. Részeg volt. Félig aludtam, csak arra emlékszem, majd kicsavarta a karomat. Azután a nagybátyja vett magukhoz, akiknek rövidesen született egy fiuk, majd lett még három gyerekük. Nem voltam még kilencéves, s már egy ötgyermekes szegény családban éltem ott, náluk. Szegényen és szeretet nélkül gürcöltek, és hagyták, nőjünk, ahogy lehet. Emlékezhetnék a baromfiudvarokra, a disznóölésekre, a karácsonyokra. Nagybátyámék kifelé szerettek élni, a nyilvánosság felé. Csodálatot vártak volna azért, hogy egy idegen rokongyermeket nevelnek. En szeretem a nevelőszüleimet, nem éreztem úgy, hogy idegen vagyok ott. A falu lenézte őket. Az akkori rend (sajnos ma is ez a szemlélet még) nevelőanyámat ,,kiokosította“, hogy nem kell több gyereket szülnie, s főképpen nem kell csak azokkal törődnie: elmehet dolgozni, mehet szolgálati utakra, táncolni, szórakozni. Faluról városra költözött a család. Házat vettek, veszekedtek - elváltak. „Elvtársnő, csak szüljön nyugodtan, ha probléma lenne, majd családokhoz adjuk a gyerekeit", biztatták nevelőapám második feleségét, aki szült is, mintha versenyben állna. „Adjátok árvaházba azt a lányt, ha nem a tiétek, mit vesződtök vele?“ - tanácsolták nevelőszülőimnek. Tizenöt és fél évesen ki is üldöztek a lakásból. Nyolc hónapos terhesen letaszítottak a lépcsőkről. Császármetszésem volt, s az első kisbabám meghalt. Azután a vesémet is ki kellett venni. Van egy 20 éves fiam, örülök is neki nagyon. Furcsa szerzet az ember, aki a legjobban sajnálja vagy dicséri önmagát, az tesz a legkevesebbet azért, hogy mások is boldogok legyenek. Elromlott nevelőapám második házassága is. Ahogyan fogyott az öröm a mi arcunkról, úgy hízott más a boldogságtól. Kettőn áll a vásár a házasságban is. ők nem tartották be a játékszabályokat. Felnőttem, férjhez mentem, rég volt. Túl vagyunk már régen a 25. házassági évfordulón is. Hogy milyen az én életem? Sokaknak az okozna örömet, ha ott látnának, ahol a nevelőszüleimet. Két öreg koldus lett belőlük. Őket szélhámosoknak titulálták, azok az idegenek, akikkel szóba álltak, s akik csak a szemükbe mutatták a barátságot. Mert örültek, hogy kitolhattak velük: egy munkásember sok gyerekkel! Ez az én gyerekkorom. A ködös, hófelhőket hordozó télben bekapartak a temető földjébe egy 72 éves öregembert. A temetésén nem volt ott senki. Kit temetnek? Valami koldus öreget a lakótelepről. A város temette el. A járási lapból tudtam meg. Odamentem, rámbámultak. Lehetett volna kényelmes otthonuk, szerető gyerekeik. Én maradtam a legárvább ebben a széthullott családban, a fogadott gyerek. Talán ez a példa felrázhatna sok embert. A család nem jutalom, nem kiváltság, de nem is cirkusz, amelyben bohócok élnek, akiket ki kell nevetni. Egy olvasójuk Komáromból P.s. Higgyék el, utálok minden családról szóló írást. Mindenkinek a saját baja a legfontosabb. A mi családunk a mi életünk? S a másé nem is fontos? Nem voltunk cigányok, csak egy munkáscsalád Bátorkesziről. Továbbra is várjuk kedves Olvasóink vallomásait a családról. Kérjük, írásukhoz mellékeljenek egy-két (számukra legkedvesebb) fényképet is a családi albumukból. A képeket közlés után visszaküldjük, az írásokat honoráljuk. Már a legtöbb embert „elkapta“ a náthaláz, s túl is jutott rajta az elmúlt hetekben. Bizony, sok kolléga helyett kellett húzni, mert olyanok is voltak, akik kihasználva a járvány időszakát, néhány tizednyi lázzal, vagy kisebb-nagyobb fejfájással, tüsszögéssel már kiíratták magukat. Én álltam a sarat, nem szokásom nyavalyogni. Pedig annyira engem is rázott a hideg, mint mást. Nem tudom, az orvos mit szól hozzá, de szerintem sok a szimuláns, a képzelt beteg ilyenkor. K. I. leveléből Kezdjük az utolsó mondatokkal. A tapasztalt orvost nehéz becsapni. És ma nem olyan időket élünk, amikor csak úgy, néhány nap pihenőt akarna tartani a dolgozó ember, ha fontos neki a munkahelye. Hiszen könnyen elküldhetik, ha sokat betegeskedne, s olyat keresnek helyette, aki „állja a sarat“. Persze, nem úgy, ahogyan azt a levélíró tette - nagyon rosszul, - a saját és a mások egészségét veszélyeztetve. Influenzásán is elment dolgozni, s terjesztette a betegséget, nem számolt a következményekkel sem saját magára, sem másokra nézve. Erre a vírusok okozta fertőző betegségre a roppant nagymértékű terjedési sebesség a legjellemzőbb. A történelemből ismertek olyan járványok, amelyek egész városok életét bénították meg néhány hétre, vagy a „spanyolénak nevezett náthaláz, amely 20 milliónál több halálos áldozatot követelt. A betegség enyhe, heves vagy nehéz, szövődményes lefolyását az határozza meg, milyen a szervezet ellenálló képessége, illetve milyen a kórokozó fertőzőképessége, ún. virulenciája. Minél virulensebb a vírus, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szervezetbe jutva szaporodásnak indul, és kiváltja a betegséget. Sokszor találkoztunk ún. mutációval is, ez a vírus alkalmazkodóképességét jelenti, vagyis hogy ugyanaz a vírus egyik esetben támadóbb, másik esetben enyhébb lefolyású megbetegedést okoz. A szervezet válaszreakcióját az általános ellenálló képesség határozza meg. Ez pedig részben örökletes tulajdonságoktól, adottságoktól, részben pedig az élet során szerzett védettségtől függ-Mivel fokozhatjuk szervezetünk védettségét? A vitamindús, gazdag fehérjetartalmú ételek fogyasztásával, jó levegőn való mozgással, gyógyteák, méz, magas C-vitamin tartalmú gyümölcsök, gyümöicsnedvek fogyasztásával, az A- és a D-vitamin nagyobb mennyiségben történő adagolásával. Egy azonban tény: az influenzát ki kell feküdni. És nemcsak magas láz esetén, hanem egy enyhe hőemelkedés, hidegrázás, általános rossz közérzet, az ízületi fájdalmak, tüsszögés, köhögés esetében is. Ugyanis ma már általában kisebb a szervezet ellenálló képessége, így nem mindig jelentkezik a magas láz, amely a szervezet természetes védekezése a kórokozóval szemben, s minél magasabb a láz, annál hevesebb a szervezet védekezése, amely elpusztítja a vírusokat, az A vagy a B vírusokat vagy ezek variánsait. A betegség tünetei közé tartozik az említetteken kívül még a hányás, hasmenés, székrekedés, az ingerlékenység, a levertség. Fel kell hívnom a levélíró figyelmét a szövődmények lehetőségére. Ez éppen olyankor szokott előfordulni, ha valaki lábon hordja ki a betegséget. Ma már nemcsak télen üti fel a fejét a járvány, nyáron ugyanúgy előfordulhat, s a szervezet fokozott legyengülésekor bármikor támadhat. Ilyen szövődmény lehet a légzőszervek, a légutak gyulladása, tüdőgyulladás, vesegyulladás, húgyhólyaggyulladás. Nagyon ritkán előfordulhat az agyhártyagyulladás is. Tehát nem tanácsos lábon kihordani az influenzát, mert egyrészt a beteg terjeszti a kórt, másrészt könnyebben kialakulhat valamilyen szövődmény. A vírusos megbetegedést ugyanis ma még nem tudjuk kigyógyítani, a szervezetnek egyedül kell megbirkóznia vele. A különböző orvosságok, antibiotikumok nem a vírus közömbösítését, „gyógyítását“ szolgálják, hanem a szövődmények megelőzését. Amitől félnünk kell: a vírus annyiféle mutációra képes, hogy nem tudhatjuk, milyen új meglepetéseket tartogat, milyen szövődményt idéz elő, szinte átállítja az egész szervezet védekezési rendszerét. Még nemrégiben is alkalmazták az ún. immunoglobulinok beadását injekcióban, ez egy fehérjekészítmény, amelynek elvben ki keliene védenie a vírus támadóképességét. Ez azonban nem jár olyan nagy eredménynyel, annak ellenére, hogy például egy más fajta vírus ellen, a gyermekbénulás ellen teljes mértékben hatásos védőoltást tudott az orvostudomány kifejleszteni. Tehát a náthaláz vírusának még nem találtuk meg a megfelelő ellenszerét. Visszatérve az influenzás beteg kötelesség íré: Nem elég csak a magas láz idején (egy-két nap) feküdni, a betegnek ágyban kel! maradnia legalább egy hétig, s izzadnia kell. Mivel a láz és az izzadás nagy folyadékveszteséggel jár, igyon sok teát, C-vitamin tartalmú limonádékat, gyógyteákat. Semmiképpen sem menjen emberek köze, ne utazzon buszon, ne üljön be moziba, s ne fertőzze munkahelyén a kollégáit. Vidékeinken nagy divat a beteglátogatás, szinte kötelességének érzi a rokon, a szomszéd, hogy benézzen a fekvő beteg ismerőshöz, hozzátartozóhoz. Ilyenkor félre kell tenni ezt a különben szép és nemes hagyományt, az influenzás beteget nem szabad látogatni! Fertőz a szoba levegője, a tárgyak, a törülköző, a zsebkendő is, amit használ. Különösen a kisgyermeket és az idős embereket óvjuk a megbetegedéstől. Az ő szervezetük kevésbé ellenálló, s veszélyesebb a szövődmények kialakulása. Semmiféle „kalapkúra“ nem segít, sőt, ha antibiotikumot írt elő az orvos, az alkohol fogyasztása kifejezetten ártalmas - vagyis tilos ilyenkor. A mostani gyógszerellátásra való tekintettel jobb a megelőzés, a szervezet jó erőnlétben tartása a gyógyteákkal, vitaminokkal, amelyek ma már nemcsak a gyógyszertárakban kaphatók. És elsősorban a természetes vitaminforrásokkal: gyümölcsökkel, zöldségfélékkel, savanyított káposztával. Dr. Cs. J. Gazdálkodj okosan! Szívesen, de miből? Gyermekgondozásin vagyok, a férjem kezdő mérnöki fizetéséből élünk. Felvettük az ifjú házasok kölcsönét, hogy a szövetkezeti lakást (ehhez az üzemen keresztül jutott a férjem) befizethessük, s hogy legalább mosógépet, a legszükségesebb bútorokat megvehessük. Korán jöttek a gyerekek, én még nem fejeztem be a főiskolát. De nem akartuk elhárítani a gyermekáldást. Igaz, hogy a szüléink segítenek, de nem valami jó érzés, hogy nem bírunk egyedül megállni a lábunkon. Apám sokszor mondja a férjemnek: „Látod, minek lettél mérnök. Ha melós lennél vagy akár csak villanyszerelő, autószerelő, már házad lehetne, s nem nyomorúságos kétezer koronás fizetésed.“ Azon gondolkodunk, hogy jó lenne valamilyen vállalkozásba kezdeni, az biztosan jobban jövedelmezne, mint az állami vállalat mérnöki állása. De miből? Ahhoz is pénz kell. Sok ismerősöm példáján felbuzdulva én is úgy vélem néha, hogy felesleges erőfeszítés arra törekednem, hogy befejezzem a főiskolát. Hiszen ma számtalan ember van, aki szinte alapműveltség nélkül jobban boldogul, mint az értelmiségi hivatást választók. Most az a helyzet, hogy törlesztjük a kölcsönt, fizetjük a lakbért, a havi „rezsit“, s enni azt esszük, amit a szülőktől kapunk. Hús, gyümölcs, zöldség - erre már nem futja. A húgom levetett ruháival frissítem fel a ruhatáramat, a gyerekek holmija is nagyszülői adomány. Meddig lehet így élni, hiszen egyre drágul minden? Azt hiszem, a legjobb lesz, ha valamilyen bedolgozást vállalok. Néha már haragszom a férjemre, anyám szerint is élhetetlen alak. A mai időkben kitalálhatna valamit, amivel a családnak a jövőjét megalapozhatná. Egyszerűen tanácstalan vagyok. Jelige: Tehetetlen vagy élhetetlen?" Kedves Olvasóink! Kérjük, vitázzanak velünk. írják meg, Önök hogyan osztják be a jövedelmüket, hogyan tudnak takarékoskodni? El tudják-e tartani családjukat a szakmájuk, a hivatásuk által, vagy esetleg kénytelenek pályát módosítani? Ha másodállásban egészítik ki jövedelmüket, azt is megírhatnák. Egyáltalán: hogyan lehet ma okosan gazdálkodni? Nehéz a kezdő fiataloknak, különösen, ha túl korán jött a gyermekáldás. De még nehezebb a nyugdíjasoknak, ha már nem tudják semmivel kiegészíteni a fillérre beosztott, postás által havonta hozott pénzecskét. írják meg, mi erről a véleményük! Levelükre írják rá vitánk címét: „Gazdálkodj okosan!“ KÖNYV Kertész Ákos: A gyűlölet óra A hatvanas években tűnt fel az irodalomban Kertész Ákos, s lett az írónemzedék egyik legkiválóbb alkotója. Művei: a Sikátor, a Makra, a Névnap nagy visszhangot keltettek. Ha lett volna akkoriban magyar bestsellerlista, biztosan ott lettek volna valahol az élén. Ezért talán egy kicsit meglepő, hogy most egy teljesen más műfajú művel jelentkezett: bűnügyi regényt írt, amolyan kora valóságából táplálkozó igazi magyar krimit. Van ebben a könyvben a műfaj kívánalmai szerint minden: vérbő szerelem, szex, izgalom, bunyó, téves nyom, főnök iránti engedetlenség, és főleg, mert enélkül nem krimi a krimi, még akkor se, ha magyar: zaftos gyilkosság meg eltűnt milliók. S hogy mégsem csak krimi ez a mű, annak az lehet az oka, hogy Kertész Ákost nem maga a sztori érdekli, hanem ami mögötte van: az ember. Egy (rejtetten-leplezetlenül-öntudatlanul?) rasszista világban identitását, önmaga meghatározását kereső, cigány szülők által árvaházban hagyott, fehér nevelőszülők által szeretettel felnevelt, jogi diplomás nyomozótiszt. Meghasonlottságérzése abból fakad, hogy valójában mind a fehérek, mind a romák világából kilóg: itt gyanúsan „füstösképű”, ott túlságosan „fehér“... Ezt a lelki konfliktust próbálja meg a főszereplőben feloldani fehér felesége. („Nekem nincsenek előítéleteim, én elkötelezett vagyok. Elkötelezett mindenki mellett, akit utálnak, akit megvetnek, akit kijátszanak, akit üldöznek, akit zaklatnak, aki nyomorog. Én ugyanolyan elkötelezett vagyok a létminimum alatt élő munkanélküli mellett, mint a cigányok mellett. És nem vagyok filoszemita, én nem Izraelben szeretem a zsidókat, én ott szeretem a zsidókat, ahol antiszemitizmus van. Én a többséghez tartozom, tudom, könnyű nekem. De megvetem a többséghez tartozókat mindenütt a világon, ha előítéleteik vannak a kisebbséggel szemben. Mert úgy könnyű a többséghez tartozni.“) A fajtársai által „tetves cigányzsaru, gádzsók kutyájáéként titulált főhős mindent elkövet, hogy bebizonyítsa: nem az a tettes, aki ellen már meg is konstruálták a vádat. Hogy szinte mindenki gondolkodás, kételkedés nélkül az illetőt gyanúsítja, abban nem kis szerepe van a faji elfogultságnak is, ugyanis a gyanúsított asztalos is cigány. (Mellesleg titokban egy árvaházi kislányt bújtat, aki az őt megtaláló nyomozót szintén árulónak tartja: „-Elég nem szép magától... cigány létére zsaru...- És az apádtól szép, hogy iszik az anyáddal együtt?! És minden este összeverik egymást és a gyerekeket?! És a keresztapádtól szép, hogy megerőszakolna, ha odamennél... cigány létére?! Az istenit a rasszista fejednek!“) Végül persze sikerül megtalálnia az igazi tettest, ám a sors iróniája, hogy az is cigány. A főhős végül is kénytelen szembenézni a ténnyel: meg kell tanulnia együttélni cigány voltával. „(...) nem menekülhet többé a származása elől; (...) egy megtaposott, kijátszott, megvetett, olykor egyenesen gyűlölt néphez tartozik, akik között több a szegény, az elesett, a munkanélküli, a hajléktalan, a lumpen, az alkoholista: és ezért több a bűnöző is.“ A kitörési vágy azonban ott munkál a könyv végi mondatokban, a gyermeket váró házaspár gondolataiban: „És Zofár arra gondolt, szőke lesz és kékszemű, mint Éva. És Éva arra gondolt, hogy kreol bőrű lesz, fekete szemű, fekete hajú, mint az ő embere.“ Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretik az izgalmakat, és azoknak is, akik nem tudnak mit kezdeni saját sovány, kövér, magyar, zsidó vagy roma mivoltukkal. Hátha segít elgondolkodni helyükről a világban. (Pannon Könyvkiadó, Budapest 1992) HARASZTI MÁRIA M. Nagy László illusztrációs felvétele
