Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-23 / 68. szám
4 Szabad ÍIJSÁG 1993. március 23. Egészségügy A bizalomért nem kellett vámot fizetniük Gábor visszanyerte hallását A naszvadi alapiskola harmadik osztályát látogatja Flaisz Gábor, az az élénkszemű kisfiú, akinek egészségi állapota miatt a szülők az utóbbi hónapokban nem egy éjszakát virrasztónak át. Gábor tavaly őszszel, csakúgy, mint már egy évvel korábban is középfülgyulladást kapott. Szülei bizalommal keresték fel az érsekújvári kórház orr-, fül-, gégegyógyászati osztályát, és dr. Sumskát kérték meg, kezelje újfent a kisfiút. Gábor, miután egészségesnek tekintették, visszatért osztálytársai közé. Osztályfőnöke azonban észrevette, hogy jegyei leromlottak, feszült, az órákon nyugtalanul viselkedik. Otthon a szülei is felfigyeltek arra, hogy többször is rákérdez valamire, és riadt, ideges, ha nem érti jól a hozzá intézett szavakat. Ekkor újra felkeresték a kórházat, s kezdetét vette a bizalmi harc szülők és orvosok között. A Flaisz családnál tett látogatásunkkor Gábor figyelmesen, tágra nyílt szemekkel hallgatja szüleit, ahogy elmesélik fiatal életének egy fontos fejezetét.- Fiunkkal rendszeresen látogattuk az érsekújvári kórházat, ahol az első alkalommal azt ajánlották gyógymódként, fogja be az orrát, így majd megszűnik a füldugulása. A kezelőorvos elmondása szerint a légutak hűléses bántalmaikor sokszor a helytelen orrfúvás az okozója a középfülgyulladásnak. Gábornál két alkalommal végezték el az orron keresztül történő fülátfújatást levegő segítségével. Harmadszor erre már nem került sor, mivel dr. Ján Strolka, az osztály főorvosa szerint túl náthás volt ahhoz, hogy ezt megtehessék, de ilyen körülmények között nem is szúrhatják át a fülét. Annak ellenére, hogy Gábornál 1992. december 16-ai utolsó orvosi fülvizsgálata során nem állapítottak meg semmilyen elváltozást, és csak januárra rendelték be újabb kivizsgálásra, a gyerek állapota egyre aggasztóbb volt - tudjuk meg Flaisz Györgyitől, Gábor fiatal édesanyjától, aki még mindig szorongással gondol viszsza az elmúlt hónapokra. Az érsekújvári kivizsgálásoknak a szülők elmondása szerint nem volt semmi eredménye, ezért úgy döntöttek, hogy segítségért fordulnak a magyarországi, Kecelen élő barátaikhoz. Az ő közbenjárásukkal ismerték meg dr. Deutsch Ottót, a bajai kórház orr-, fül-, gégegyógyászati osztályának főorvosát. Gábornak kivették az orrmanduláit is. A nővérek nevetve mesélték másnap, hogy amikor a fiam másodszor is belépett a műtőbe, és arra kérték, szippantson kicsit az éterből, ő végigmérte a zöldköpenyes ápolókat és csak annyit mondott: ,,No, ma is jó napom lesz! “ Most már csak nevetünk a történteken, de akkor jó néhány éjszakát átvirrasztottunk. Nem értettük, mitől lett hirtelen annyira válságos Gábor állapota, hiszen Érsekújváron nem állapítottak meg semmi komolyat - csóválják a fejüket a szülők. Naszvadról visszatérve felhívtuk telefonon a bajai kórház főorvosát. Megkértük, tájékoztasson bennünket Gábor egészségi állapotáról, és a műtét lefolyásáról.- Gábor középfülgyulladáson esett át, aminek következményeképpen nem szellőzött folyamatosan a fülkürtje. Az ott termelődött váladékot le- A főorvos az első kivizsgálás után csak annyit kérdezett tőlünk: Belenéztek ennek a fiúnak a fülébe is?! Megtudtuk, hogy Gábor dobhártyájára sűrűn lerakodott a genny, amely jócskán megkeményedett, tehát már pár hónapos is lehetett. Nagy meglepetésünkre közölte velünk, hogy az otthon kezelt fülnél is rosszabb állapotban van Gábor bal füle. Nem tudtuk mire vélni az érsekújvári orvosok negatív diagnózisát - emlékezik vissza az édesanya, aki elmondja, még fel sem eszméltek, és már a kezükben volt a kórházi beutaló. Az orvos fejcsóválva megjegyezte: nem csoda, hogy fiunknak leromlottak a jegyei, hiszen komoly erőfeszitésébé kerülhetett, hogy a tanítónő szájáról egyáltalán le tudja olvasni a szavakat.- Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rossz állapotban van - tudjuk meg a szülőktől. Elmondásuk szerint a röntgenvizsgálat kimutatta, hogy a kisfiú valamennyi hallócsontürege mindkét oldalon tele volt genynyel, ami egy rosszul kikezelt középfülgyulladás következménye. Flaisz Györgyi javasolta az orvosnak, hogy várják meg a kisfiú tavaszi szünidejét, és csak akkor mútsék meg, ha lehet, de a magyarországi kezelőorvos azt mondta, amennyiben rövid időn belül nem kerül sor a műtétre, az ezt követő agyhártyagyulladás életveszélyes lenne Gáborra nézve.- Autóba ültünk mi is a lányommal, és Kecelen együtt izgultuk át Gabi műtétjeit - emlékezik vissza az édesapa, Flaisz József.- Én minden nap bemehettem a fiamhoz a kórházba, sót, a műtétet követő órákban is ott ülhettem az ágyánál. Az egészségügyi dolgozók készséges segiteniakarása felülmúlta minden várakozásunkat, és jócskán hozzájárult félelmeink eloszlatásához - osztja meg velünk a közelmúlt emlékeit az édesanya.'- A pénteki műtétet követő hét keddjén december 16-án utolsó ízben kezelt Gáborra, és indokolja meg, miért választották az orron át történő levegős átfújatás módját, és miért nem a dobhártya átmetszésének lehetőségét, hogy ezzel az ott felgyülemlett genynyet lefolyathassák.- Az Eustach-kürt a dobüreget öszszeköti az orrgarattal, ami felnőttkorban ugyan zárt, de a gyermek esetében még nem teljesen. A kürtöt levegő segítségével a kisfiú orrán átfújattuk, hogy ezzel javítsuk hallását. A kivizsgálásainkon kapott eredmények alapján nem láttunk okot arra, hogy bemetsszük a dobhártyát, mivel azon nem voltak láthatók a gyulladás jelei. A dobhártyának három rétege van, és ha az egészséges dobhártyát bemetszenénk, a betegnek felesleges kellemetlenséget okoznánk. Nem beszélve arról, hogy mivel hegről van szó, amely a későbbiekben érzékeny maradhat, némely esetekben nem vállaljuk a kockázatot. Gábornak 45 decibelt1 hangvesztesége volt (lásd a felvétel legalsó vonalát), az átfújatást követően hallása teljesen megjavult (lásd a felvétel legfelső vonalát). A legutóbbi ittlétekor csupán náthát állapítottunk meg, de ez nem jelenti azt, hogy állapota később nem roszszabbodhatott. Mi elláttuk őt megfelelő fúlcseppekkel. Megjegyzem, ha én a fiút december 16-án délelőtt tizenegy órakor megvizsgáltam, ez nem jelenti azt, hogy délután tizenöt órakor már nem rosszabbodhatott az állapota. A szülők helyében - ha úgy látták, fiuk állapota rosszabbodott - akár másnap is eljöttem volna a kórházba. A januári ellenőrzést azért javasoltam, mert Gábor lelete negatív volt. Mi is végzünk dobhártyametszést (paracentézist), például az elmúlt héten egy hat hónapos csecsemőn, de csak súlyos esetekben, amikor ez elkerülhetetlen - tájékoztatott bennünket a főorvos, majd elmondta, hogy a paracentézis alkalmazását illetően a szakorvosok véleménye különböző. Egyesek gyakrabban, mások ritkábban alkal-Clalo Audiogram M«no AAÍA./BL y«k fótit Dlognőto Mesm*______________________ to so 70 so 90 100 Ll__ X-__ _ * i r 4 'V A hallóvizsgálat az utolsó érsekújvári kivizsgáláson készült. kellett szivatnunk, ezért bemetszettük a dobhártyát, és külföldről behozott Grommet csövecskék behelyezésével a fülből lefolyattuk a váladékot. A dobhártya a középtől a széle felé növekedik, így a behelyezett csövecskék idővel kisodródnak a fülből. Célunk a fülkürt megfelelő módon történő szellőztetésének elérése, és a váladék eltávolítása volt. Később kivetttük Gábor orrmanduláit is, mert a megnövekedett orrgaratmandula elzárhatja a fülkürtöt. Ez azért is fontos volt, mert a fülkürt különösen gyermekkorban köztudottan gyakran közvetíti az orr és az orrgarat hurutos, gyulladásos megbetegedéseit a középfülbe. A szakszerűen elvégzett dobhártyametszés véleményem szerint veszélytelen, és nyom nélkül gyógyul, ezért tartottuk fontosnak elvégezni Gábor esetében is. Nem tudom megmondani, miért nem tették meg ezt Érsekújváron, valószínűleg a kezelés másfajta módját alkalmazták - tudtuk meg dr. Deutsch Ottótól. Utolsó utunk az érsekújvári kórházba vezetett, ahol dr. Ján Strolkot, az orr-, fül-, gégegyógyászati osztály igazgatóját kértük meg, próbáljon viszszaemlékezni az osztályukon 1992. mázzák, vannak, akik nem szólnak az esetleges komplikációkról. Dr. Strolc távozásunkkor csak ennyit mondott: A beteg akkori egészségi állapotának megfelelően mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Hatifa a Hangot, a aaiiét Naszvadi látogatásunkkor Gábor büszkén elárulta, hogy újra járhat iskolába, és hogy a hallása is érezhetően javult. Szülei elégedetten nyugtázzák, hogy javultak tanulmányi eredményei is. A Flaisz család élete ismét a régi kerékvágásba került, Gábor és a kis Györgyike reggelente együtt indulnak iskolába. A szülők elmondták, hogy a műtétért - tekintettel arra, hogy halaszthatatlan beavatkozásról volt szó - nem kellett fizetniük, csupán az ottléttel és az anya korházi ott-tartózkodásával járó kiadásokat kellett fedezniük. A történet itt „boldog véggel“ be is fejeződhetne, ha nem lenne elgondolkodtató a két különböző orvosi szakvélemény, és ha a szülők örömére nem vetne árnyat az az ösztönös félelem: mi lett volna, ha... Szerencsére Gábor ebből mit sem sejt. Néhányszor meglepődik némely hangok erősségén, élességén, de kilenc éve ellenére már fel tudja fogni a fülében rezdülő hangok számára olyannyira kedves üzenetét. SZÁZ ILDIKÓ Ha kedd, akkor... Véradók között A rimaszombati vöröskereszt járási szervezete ötezernél is több véradót tart nyilván. Számuk évente mintegy háromszáz új taggal gyarapodik, de a korra, egészségi állapotra való tekintettel egyben ugyanennyivel csökken is. Eddig 1151 véradó kapta meg a Jánsky emlékérem bronz, 455 az ezüst és 94 az arany fokozatát, az utóbbi, mint köztudott 40 ingyenes véradás után jár. Teltház A hagyományt követve, Rimaszombatban most is kedden adható vér a kórház hematológiai osztályán. Reggel hétre benépesült a véradó-hematológiai osztály váróterme. A kivizsgálás, amelyet dr. Anna Kucáková végzett, nem tart sokáig, unaloműzőként egy videomagnót nézhetnek a várakozók. A kazettákat a helyi könyvtártól kapják - ingyen. Ismerős arcok után kutatok a várakozók között, és találok, is. Csank Jenő Gesztetéből utazott a járási székhelyre, és mint mondta: életében először ad vért.- Kislányunk született - újságolja az újdonsült apuka - még bent fekszenek a kórházban, de az orvosok szerint mindketten egészségesek. Ugyan nem kértek rá, de gondolom úgy tisztességes, ha vért adok. Utána sietek a kórházba, talán ma már hazavihetem a családot. Imrecze József már tizenhetedik alkalommal adott vért. Az osztályról távozóban még elmondta: ,,A Magyar Televízióban hallottam az egészségügyi miniszter felhívását véradásra. Gondoltam talán nálunk is hasonló a helyzet, hát eljöttem. Amíg Várgedén laktunk, édesapám szervezte a véradókat a faluban. Természetesen engemet is beszervezett. Az ország különböző városaiban adtam eddig vért, itt Rimaszombatban mindig nagyon kedvesek velem az orvosok és a nővérek. Nagyon remélem, hogy a kórház alkalmazottjai akkor is ilyen kedvesek lesznek majd velem, ha történetesen én szorulok majd orvosi segítségre.“ A vöröskereszt járási szervezete mellett működő véradók klubja szinte évenként szervez kirándulásokat Bécsbe, illetve hazánk különböző helyeire. Pozsonyban mindig megállnak valamelyik kórház hematológiai osztályán vért adni. Tudják, a főváros vérhiánnyal küszködik. A nyustyai Jozef Cibula is részt vett már hasonló kiránduláson, a riport készítésekor pedig Rimaszombatban már negyvenötödik véradást jegyezték be a könyvecskéjébe. „Negyedévenként adok vért, és kitűnően érzem magam. Egy magánvállalkozónál dolgozom, és nehéz fizikai munkát végzek. Amíg csak egészségem engedi három hónaponként mindig fogok vért adni." Vérből önellátóak „Tornaijáról ma is kevesen jöttünk“ - hallatszik ki a folyosóra. Pusztai Sándor méltatlankodott, ő már ötvenháromszoros véradó. Öccse, Jenő, aki ezúttal nem kísérte el a bátyját, harmincnyolcszoros. Amíg a véradókkal társalogtam, Kucáková doktornő befejezte a rendelést.- Nagyon sok becsületes ember él a járásunkban - mondja. Csak ezzel magyarázható, hogy évek óta önellátóak vagyunk vérből. Ha néha rászorulunk a szomszédokra, Losoncra vagy Rozsnyóra, nem kell pénzért vásárolnunk, cserébe adunk más vércsoportból. Tudja ez leginkább akkor fordul elő, amikor azonos vércsoportba tartozó betegeket műtenek, vagy ha baleset történik. Nyolcvankilenc nyarán egy baleset súlyos sérültjeit hozták be a kórházba. Sürgősen vérre volt szükségük. Abból a vércsoportból,amelyre leginkább szükség volt, csak kis készletünk volt. A földművesek arattak, mi a mentőautóinkkal, telefonon, táviratilag próbáltuk elérni véradóinkat. Néhány órán belül tizenkilencen jelentkeztek az osztályunkon. Néhányan a traktorról, kombájnról szálltak le, és jöttek vért adni. Én csak jót tudok az emberekről mondani. A múlt elmúlt A nyolcvanas évek közepén többszörös véradó ismerőseim közül néhányan elfordultak a hematológiai intézettől, s a mai napig nem adnak vért. Felháborította őket az orvosoknak a családtagjaikkal szembeni viselkedése. Két konkrét esetet megemlítek. Egy tizenhétszeres véradónk testvére vért kapott. Véradó öccse akkor rögtön nem adhatott vért, mert három héttel korábban vettek tőle fél litert, ezért a bátyját felszólították, keressen más véradót különben megfizeti a kapott vért. A másik eset is hasonló, ott a nyolcvanszoros véradó felesége kapott vért. A férj éppen influenzában szenvedett, tehát nem adhatott vért. A véradók egyik esetben sem hivatkoztak arra, hogy hányszor adtak már vért a kórház hematológiai osztályán, hanem megígérték, amikor tehetik, azonnal adnak. Szavuknak azonban nem adtak hitelt. A családban természetesen találtak véradót, de ók többé nem jelentkeztek a hematológiai osztályon.- Sajnos történtek ilyen és ehhez hasonló esetek - ismeri el Mária Majercíková, a vöröskereszt járási szervezetének a vezetője - majd így folytatja -, nem valószínű, de nem is kizárt, hogy valamelyik osztályon vagy rendelőben ma is megtörténhet ez, de általánosságban véve ma már nem ez a jellemző az orvos és véradó kapcsolatára. Kórházunk igazgatója támogatja a munkánkat, az elnökünk, Július Minárik főorvos pedig minden összejövetelt felhasznált a véradók dicséretére és orvostársaitól nagyobb megbecsülésüket kéri. Valamikor én is a véradó-hematológiai osztályon dolgoztam, nekem minden keddi nap ünnepnek számított. A mai napig mély tiszteletet érzek azok iránt, akik adhatnak és adnak is vért. Soha nem felejtem el az örményországi tragédiát követő keddi napot. Reggel hat órakor indultam munkába, a hematológiai épület előtt már az utcára ért a sor vége. Csak nagy nehezen jutottam fel az emeletre, a munkahelyemre. A sorban álló emberek láttán a szemem megtelt könnyel. Nem rokonnak, jóbarátnak, nem is ismerősnek kellett a vér, hanem egy távoli ország ismeretlen sérültjeinek. És az első hívószavunkra százak jöttek el. De vehetjük a mostani helyzetet is, az embereknek nincs pénzük, nincs munkahelyük, mégis ingyen adják a vérüket. Olyanok is jönnek, akiket a munkaadójuk nem enged el munkaidőben. Szabadságot vesznek, vagy reggel az elsők között jönnék, és a véradás után sietnek munkába. Sajnos, vannak a járásban olyan magánvállalkozók is, akik nem engedik el az alkalmazottaikat vért adni, sőt elbocsátással fenyegetik őket. Pedig a törvénygyűjtemény ide vágó paragrafusa rájuk is vonatkozik. A vállalkozók többségére szerencsére nem ez a jellemző. Egyszer talán a most még ellenkező munkaadók is belátják, hogy művér egyelőre nincs, és talán soha nem is lesz. Azt pedig, hogy mikor kinek az életét menti meg, a vér, soha nem lehet tudni. Korszerű adattárolás Az, amíg a több ezer véradó között megtalálják azoknak a neveit, akiknek vérére - a vércsoport szerint - szükség van, hosszadalmas folyamat. A nyilvántartási forma talán a század eleje óta nem változott, mindenkinek egy adatlapot nyitottak, amelyre bejegyezték a legszükségesebbeket: a vércsoportot, címet, telefonszámot, stb. Egy nem hivatalos, mondhatnám folyosói beszélgetésből megtudtam, hogy néhány vállalkozó korszerű számítógéppel akarja segíteni a hematológiai osztály munkáját. De mivel ezt az ajándékot meglepetésnek szánják, a részleteket nem áruljuk el. FARKAS OTTÓ A Rimaszombati járásban több mint ötezer véradót tartanak nyilván (Farkas Ottó felvétele)
