Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-23 / 68. szám
VJ . 12 -op\p'\ ~JÄj VI A L JL* Napjaink 1993. március 23. Ünnepi beszélgetés POZSGA Y IMRÉVEL A szabadság esélye Pozsgay Imre a nyolcvanas évek közepétől kibontakozó párton belüli reformmozgalom legmárkánsabb alakja Magyarországon. Volt művelődésügyi miniszter, majd a Hazafias Népfront elnöke. A Lakiteleken szerveződő, írókból, költőkből, értelmiségiekből verbuválódott „népi" ellenzéki mozgalom létrejöttét „saját testével" fedezte. Tekintélye akadályozta meg az akkori rendőrség beavatkozását. Elsőként jelentette ki, hogy az 1956-os események Magyarországon nem ellenforradalmat jelentettek, hanem népfelkelést. Az ellenzéki kerekasztal megszerveződését követően államminiszterré választották. A szabad választások után sokan őt látták volna szívesen a köztársasági elnöki székben. Parlamenti képviselőként előbb a Magyar Szocialista Pártban politizált. Jelenleg független képviselő, a Nemzeti Demokrata Szövetség létrehozója és elnöke. A határon túl élő magyarság ügyében mindenkit megelőzve emelt szót a magyar közéletben. A legnagyobb magyar nemzeti ünnep mindig alkalom arra, hogy a határon túlra gondoljunk, az ott élő magyarsághoz szóljunk. Pozsgay Imre ezen a március 15-én egy aprócska dunántúli, kisalföldi faluban, Malomsokon mondott beszédet. Itt elhangzott egy mondat azzal kapcsolatban, hogy történelmi lemaradásunk „ledolgozására“ milyenek is az esélyeink. Van azonban a magyarságnak több olyan közössége is, amely önhibáján kívül került többszörösen hátrányos helyzetbe. Olyanok, akik kisebbségi sorban kénytelenek élni. Bár Szlovákiában, a Felvidéken konszolidáltabb az élet, mint mondjuk Kárpátalján, Erdélyben vagy különösen a Délvidéken, a feszültség itt is jelen van. Az erőmüvita, a szétválás utáni politikai helyzet, a nyelvhasználat, az iskolaügy, a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése, a társnemzet fogalma vagy éppen az autonómia kérdése, mértéke újabb és újabb vitákat kavar. És persze feladatokat is szül.- Ez az egyik legfájóbb, ám egyszersmind a legsúlyosabb kérdés is. Hiszen annyi magyar került önkényes döntések miatt, a történelmi viszontagságok miatt a határon túlra, hogy többen vannak, mint némely ország egész lakossága. Kisebbségi sors jutott nekik 7-8 évtized óta, s a kisebbségi sorban nem mindig járt velük a szerencse, ahol demokráciában, emberi megbecsülésben, szabadságban részesülhettek volna. Nekünk tehát az a feladatunk, hogy mindenben támogassuk őket, legfőképpen azon igyekezetükben, hogy szabadságukat megteremtsék. Itthon, nekünk méltó Magyarországot kell építenünk, olyan Magyarországot, amelyre érdemes a kisebbségi sorsra jutottaknak figyelniük. Hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, az itt élő tízmillió képes lesz-e gazdagodni, újjászületni, építkezni. 3 gazdagodáson itt nemcsak anyagi gyarapodást értek, - bár az sem megvetendő - hanem szellemi gyarapodást, emelkedést is. Amikor Pozsgay Imre először és eléggé határozottan kritizálta az állampártot, akkor az elhibázott gazdaságpolitika, a sztálinista vonások mellett szinte a legfontosabb pont volt a határon túl élő magyarság kérdése. Erről az akkori párt jó negyven éven keresztül „szemérmesen“ vagy inkább álságosán hallgatott. Az Ön új pártjának lesz-e ez ügyben programja?- Lesz ilyen programunk. S hogy értelmes, érvényes program legyen, ahhoz arra van szükség, hogy megismerjük a határon túl élő magyarság helyzetét. Ezért megyünk most el Bíró Zoltán barátommal s a Nemzeti Demokrata Szövetség jó néhány vezetőjével Erdélybe, a tordai országgyűlés 245. évfordulóján. Széttekinteni, tanácsot kérni, tájékozódni, hogyan látják az ottaniak az együttműködést, mi az, amiben ránk számítanak, hogyan erősíthetjük a jogos önvédelmet, ami ebben a sodró világban szükséges. Hasonló utazási terveket forgatunk a fejünkben a Délvidéken, Kárpátalján és a Felvidéken is. Ezzel persze azt is kimondtam, hogy nem tanácsosztogatók, tanácsadók szeretnénk lenni, hanem tanácsért fordulunk a határainkon kívül élőkhöz, ők mondják meg, mit tehetünk értük. Amennyire fontos ez a kérdés, annyira veszélyes is. Hiszen a környező országok rendkívül érzékenyek arra, hogy úgymond hogyan avatkozunk be belügyeikbe... Ezt az érzékenységet meddig tudja tiszteletben tartani Pozsgay Imre?- Egészen addig, ameddig az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartják. Ám kétségtelen, hogy egy politikusnak örökösen mérlegelnie kell, hogy mi az a legjobb döntés, amit a hazájáért, a nemzetért meghozhat. A legfontosabb tény, hogy a szomszéd népekkel ezer éve együtt élünk, s még legalább ezer évig együtt kívánunk élni. Sorsközösségünk vitathatatlan, éppen ezért nekik sem kívánhatunk mást, mint azt, hogy egy szabad, demokratikus országban éljenek, s legyen olyan otthonérzetük, biztonságérzetük, amely az emberi szót mindig többre becsüli, mint az erőszakosan megszerzett birtoklás érzését. Vannak-e személyes kapcsolatai a Felvidéken?- A legtöbb ilyen kapcsolatom egyszerű, ma úgy mondanánk: névtelen emberhez fűz, és nekem nagyon értékesek az ilyen barátságok. Ám el kell mondanom, hogy néhány kiváló személyiséggel is alkalmam volt megismerkedni az irodalom és a politika tájain. Nagyon sokra becsülöm Dobos László barátságát, munkásságát. Mindazt, amit íróként, irodalomszervezőként, kisebbségi politikusként, képviselőként tett és tesz a Szlovákiában élő magyarságért. Ugyanígy emberi értékeiben tehetségében, következetességében közel áll hozzám Duray Miklós is. Kik lesznek a Nemzeti Demokrata Szövetség politikai partnerei a Felvidéken?- Mindenekelőtt arra ügyelünk, hogy a Felvidéken élő magyarság önmaga alakítsa ki saját politikai arculatát és tagolódását. Ezért mi nem megosztó, hanem egységszervező erőként szeretnénk ügyeikbe, gondjaikba bekapcsolódni, segíteni. Ám azt hiszem elkerülhetetlen, hogy egy polgárosodás, egy demokratikus előrehaladás a további tagozódást is meghozza a politikai szerkezetben. Akkor is azokkal keressük majd a kapcsolatot, akik túl a nemzeti önrendelkezésen, s az autonómia megszerzésén, egyszersmind magyarként akarnak a politikai színtéren cselekedni. Rokonok abban lehetünk, hogy nemzet és demokrácia nemcsak hogy összeegyeztethető fogalmak, de a jövő Európájának nélkülözhetetlen e nemes kettőssége. A felvidéki liberálisokkal is szívesen alakítunk ki kapcsolatokat, de csak a tisztes nyílt beszéd alapján. Soha nem rejtettük véka alá, hogy mi, bár gondolkodásban a szabadelvű megfontolások alapján állunk, és hisszük, hogy a szabadelvűség és az emberi szabadság Európa politikai kultúrájának elidegeníthetetlen része, de olyan minimuma is, amellyel minden politikai erőnek rendelkeznie kellene. Ezért nem hiszem, hogy mi liberális pártként működnénk a jövőben, mi nemzeti demokrata pártként kívánunk szerveződni, de a liberálisok véleménye is őszintén érdekel bennünket. ön a liberalizmust kötőanyagnak nevezte egy épülő új politikai szerkezetben. S úgy fogalmazott, hogy nem kellenek a liberalizmus nyugati mintájú betonsilói. A jellemző nemzeti sajátosságok és értékek téglái között lehet kötőanyag a szabad gondolkodás...- Így gondolom ezt a kisebbségi létben élőkkel kapcsolatban is. Ez a megélés, a túlélés egyetlen feltétele. Az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabadság intézményeinek kiépítése, a demokrácia, az autonómia kereteinek megteremtése, ezek klasszikus liberális elvek, melyek a XVIII. század vége óta minden civilizált ember számára fontosak. Ezért makacsul hiszem azt, hogy ez az a minimum, amelyben minden polgári erőnek azonosnak kell lennie. Mellesleg én ma már a liberalizmust inkább csak gazdaságpolitikának látom, arra viszont nekünk, nemzeti demokratáknak más programunk van. Önnek vannak szövetségesei a mai Magyar Szocialista Pártban is. Olyan emberek, akik a szociálisan igazságosnak álmodott társadalmat plebejus értékként élik meg. Kosa Ferenc, Annus József, Szűrös Mátyás... Ők a nemzeti kérdéseket abban a politikai keretben is életben tartották. Éppen azért döbbentett meg, hogy Horn Gyula többszöri szlovákiai tárgyalásai után valahogy így nyilatkozott, (legalábbis a rádió ezt így „közvetítette“), hogy „nem kell a felvidéki, a szlovákiai magyarság helyzetét túldramatizálni... Én nem akarom Önt kellemetlen helyzetbe hozni, hogy Horn Gyulával kelljen ütköznie, de mi a véleménye erről?- Véleményem szerint az egész magyar baloldal veresége azért következett be - túl a sztálinizmussal való kétes együttélésen, a jaltai döntéseken mert valójában a nemzeti kérdéseket nem volt képes megérteni. Annak én csak örülök, hogy a szocialisták között akadnak olyanok, akik ezen a szemléleten túlléptek. De aki azt mondja ma, hogy nem kell a kisebbségi magyarság helyzetét vagy éppen a felvidéki magyarság sorsát túldramatizálni, az, úgy gondolom, egyszerűen tájékozatlan. ANTALL ISTVÁN ^tjL^cXxXXxX. lALns^ ( A A— j A** ■ . . , J5-« ? 1 tar*Szabad <JJSÁG 5 Száz éve született a lélektan természettudósa 1893. március 11-én született Nyitrán Szondi Lipót egy cipész családjában, aki szakmáját elhanyagolva idejét szent iratok tanulmányozásának szentelte. Szondi tizenkettedik gyermekként látta meg a napvilágot. Ötéves korában került fel Pestre, ahol megtanult magyarul és ezt a nyelvet élete végéig ízesen beszélte, habár legfontosabb műveit németül adta ki. Az első világháború alatt medikusként került a frontra, ahol szanitécként, majd diplomája megszerzése után csapatorvosként szolgált. Érdeklődésének középpontjába az alkattan került. Ennek örökléstani és hormonális összefüggéseit, törvényszerűségeit kutatta. Az ösztönös választások sorsszerű törvényszerűségei izgatták. Elbeszélései szerint, egyik bátyja egy szőke, tiroli nőt vett el feleségül, s vele is majdnem ugyanez történt. Elgondolkozott azon, vajon ez véletlenszerű egyezés-e, vagy valamilyen általánosabb érvényű szabályszerűség rejtőzik-e a háttérben. Szondi észrevette a jelenségek mögött meghúzódó rendszert és így a sorsanalízissel kezdett foglalkozni. Kidolgozta a világszerte használt Szondi-tesztet, amit a lelki betegségek területén sikeresen alkalmazott. Szondi genetikailag alapozott ösztöntendenciákat keresett és négy ösztönt (szerelmi vonzalom(azaz párválasztás; barát, azaz ideál; munkakör, illetve hivatás választása; betegségi kör, szélsőséges esetben a halál megválasztása) és nyolc ösztöntényezőt vett figyelembe. Az alkat és hajlam genetikusán megalapozott. Tehát kissé pontatlanul úgyis mondhatjuk, létezik egy „családi gén“, mely döntéseinket irányítja, befolyásolja, Benedek István így értékelte munkásságát: „Nagy fába vágta Szondi a fejszéjét, amikor megpróbált természettudományt csinálni a lélektanból. (...) Azzal a csodálatos képességgel rendelkezett, hogy mindenre megtalálta a lehetséges magyarázatot, és hihetővé is tudta tenni. Nem kétséges, hogy ösztönrendszere zseniális, de mesterkélt koholmány, amely az ő kezében kifogástalanul működött. Ehhez azonban lángésznek kell lenni.“ A sorsanalízis nem a sors megfejtése, „csupán“ elemzése, de ahogy említettük, alkalmazása a gyógyászatban bevált. Annak ellenére, hogy minden bizonytalan, de megfontolandó, merész ötletekre épül. Életének csak második, külföldön eltöltött korszaka alatt teljesedhettek ki kutatásai, habár 1934 és 1944 között Budapest minden lélekbúvára köréje sereglett. Közben ő úgy alkotott, mintha béke honolt volna a világra. 1944-ben a németek 1800 zsidót vittek volna Palesztinába, ha teherautókat kapnak ellenszolgáltatásul. Szondi is ebbe a csoportba tartozott. Az „üzletből“ nem lett semmi, így ő a bergenbelseni lágerben rekedt. 1944 végén innen hívták meg Svájcba. Zürichbe kezdte meg német nyelvű könyveinek kiadását. 1969-ben, egy sikeres gyógyítása után, a beteg milliomos apjának adományából alakult a zürichi Szondi-lnstitut, amelyet kilencvenéves koráig vezetett. Utolsó könyvét 1984-ben adta ki az ösztönök integrációjáról. Életének nagy tragédiája volt, hogy mindkét gyermeke valószínűleg öngyilkos lett. A párizsi Sorbonne és a leuveni egyetem díszdoktora 1986 januárjának végén csöndesen elaludt, és nem ébredt föl többé. Magyarul két könyve jelent meg egy kötetben Benedek István fordításában, a Káin, a törvényszegő és a Mózes, a törvényalkotó (Gondolat, Bp, 1987). Szondi társadalomfilozófiája szerint, Káint csak az a Káin tudja legyőzni, aki * Mózessé lesz. Vagyis az Ábel meggyilkolása ' kiváltotta bűntudat - ne feledjük Mózes is gyilkossággal, tehát „Káinként“ kezdi pályáját - Mózest arra sarkallja, hogy törvényt alkosson. így válik a negatív tettből (gyilkosság), pozitív cselekedet (törvény-alkotás). Szondi ezt a folyamatot, említett könyvében így határozza meg: ,,Gyilkosok esetében a lelki folyamat egyes fázisait a következőképpen határoztuk meg: Káin gyilkos hajlama, a gyilkosság, bűn, a bűn elismerése, a bűn megnevezése (varbalizálás) és elítélése, a lelkiismeret kialakulása, lelkiismereti tilalmak, vallás, Isten. “ ,,A sorsanalitikus szemlélet alapján bizonyos vagyok abban, hogy Mózes sohasem lett volna a történelmi államalapító és Isten embere, ha ifjúkorában nem követ el gyilkosságot. Mózes sorsában - nézetem szerint - a gyilkosság motívum alapvetően sorsformáló. Mózes csak egy ember megölésével, az azt követő bűnfelismeréssel jutott el a gyilkosságtól Istenhez és a Tízparancsolat lelkiismereti törvényéhez: Ne ölj! Mózesnek ez a válasza sajnálatosan csupán az egyes egyén Káinjaira vonatkozik, és nem a háború idején a kollektív Káinra. A kollektív Káin ugyanolyan kegyetlenül uralkodik a világon, mint a Tízparancsolat kihirdetése előtt és után. “ Szavainak igazságáról az újságot olvasó és tévét néző embert nem kell napjainkban sem meggyőzni. Ne feledkezzünk meg Szondi Lipótról! BALASSA ZOLTÁN r Cl ^3— <vj-4 i- ?
