Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
4 Szabad ÚJSÁG Mezőgazdaság 1993. március 16. Kajtor Pál: „Nem sírok, nem panaszkodom n A tények önmagukért beszélnek Mezőgazdasági üzemeink zöme jó ideje haldoklik. Miért lenne épp az ipolysági szövetkezet kivétel?-Az utolsókat rúgjuk - panaszolta nem is olyan régen Kajtor Pál, a gazdaság elnöke -, lassan, de biztosan, a sír felé haladunk. A legnagyobb baj az, hogy - bármennyire szeretnénk is - képtelenek vagyunk magunkon segíteni. Éjszakákon át gyötrődöm, az idegeim már pattanásig feszültek. Azt latolgatom, hogy - ha minden kötél szakad - végső elkeseredésemben elmegyek a mezőgazdasági minisztériumba, leülök az épület előcsarnokában a betonra, és éhségsztrájkba kezdek... Elvágták a köldökzsinórt Kajtor Pált a szövetkezeti tagok választották a gazdaság élére. Az agrármérnök lelkesedéssel látott munkához. Csupa derű volt, nem kímélte magát, bizonyítani akart.- Akaratomnak azonban - tárta szét a karját a szakember úgy látszik, nyögés lesz a vége. Lassan már a folyamatos termelést is képtelenek leszünk bebiztosítani. Tény és való: a különféle korlátozások, az újabb és újabb, kapkodva hozott már-már ostoba ágazati törvények, rendeletek béklyóba kötik a mezőgazdasági üzemek vezetőinek a kezét. Kajtor Pál: „A folyamatos újratermelést sem tudjuk biztosítani“ A gazdaságok talpra állítására kidolgozott új támogatástervezet egyszerűen használhatatlan: nem mutat kiutat az egyre mélyülő válságból, korántsem oldja meg az ágazat tíz- és tízezreket érintő gondjait. Képletesen mondva, a kormány a csupán papíron létező sütőben szeretné megsütni a már tepsibe készített kalácsot. Ezt magyarázta nagy vehemenciával a sági elnök is.- Filléres gondokkal küszködünk - sóhajtott -, nem tudunk műtrágyát vásárolni, új munkagépekről álmodni sem merünk, hisz a már meglévő, egyre jobban toldozottfoltozott eszközökhöz sem tudunk (pót)alkatrészeket vásárolni. A legtöbb szövetkezet és állami gazdaság vetőmagot sem képes vásárolni. A gazdaságok - szegény ember vízzel főz alapon - saját termésüket vetik el újra.- Mire megyek én a nagy teljesítményű gépek vásárlásához kínált állami támogatással - fakadt ki beszélgetőpartnerem -, honnan teremtsem elő a pénzt, amikor azt sem tudom, a következő hónapban miből fizetjük ki a dolgozók munkabérét... Pillanatok alatt feldühödött, lángvörös lett az arca. Aztán pár perc múltán lehiggadt, sőt el is mosolyintotta magát.- Ne nézzen engem - igazított egyet a nyakkendőjén - senki palimadárnak. Jól tudom én, hogy szükségünk lenne modem munkaeszközökre, gépekre, csak hát üres a kasszánk, nincs miből költekeznünk. A gazdaság ipolysági telepén mondta egy bekecses ember:- Szegények vagyunk mi kérem, akár a templom egere, lassan már a hörcsögöktől fogunk gabonát koldulni. Az új dotációs politikának ösztönöznie kellene a termelést, az agrártámogatásra szánt mintegy nyolcmilliárd korona azonban, a rossz koncepció miatt inkább alamizsnának tűnik, mintsem támogatásnak. Csoda hát, ha a földművesek nem kedvelik túlságosan a kormányt? Erről eszembe jut egy idős paraszt megjegyzése:- Maga szeretné azt az orvost - szögezte nekem a kérdést -, aki először leoperálja a lábát, s utána akarja meggyógyítani? Kajtor Pál nem győzte magyarázni: ne értse félre senki, nem a mundért védi, nem is az állását félti, ha a tagság óhajtja, bármikor átadja másnak a stafétabotot. Aztán még hozzátette:- Nem nagy dicsőség manapság szövetkezetét irányítani. Az elnöki poszt nem nyugdíjasállás. Nem akarok azonban elmenekülni a süllyedő hajóról, nem szeretném, ha bárki is azzal vádolhatna, hogy nem tartottam ki a végsőkig, akkor szöktem meg, amikor a legnagyobb szükség volna a segítségre. Ezután újfent az állami támogatásra terelődött a szó. Ha csak mi lennénk katasztrofális helyzetben, jegyezte meg az elnök, nem ágálnék. Számba venném, mit, hol rontottam el, belátnám a tévedésem, bevallanám, rosszul sáfárkodtam a rám bízott javakkal, és leköszönnék. De más a helyzet. A mezőgazdasági üzemek többsége üres tarisznyában kotorász, sok helyen már üzemanyagra sem jut készpénz. Attól tart, törölte meg gyöngyöző homlokát, hogy a „hét (?) szűk esztendő“ alatt jóvátehetetlenül visszaesik a termelés, s nem lesz miből talpra állni.- Többször, több helyen elmondtam már: úgy járunk, mint a cigány lova - élcelődött -, az is akkor döglött meg, amikor már majdnem teljesen leszokott az evésről. A mezőgazdaságnak szilárd támaszra van szüksége, hogy legyenek fogódzók, garantált árak, hogy a földművelő, a szövetkezeti dolgozó és a vállalkozó, munkás és vezető egyaránt világosan lássa, érdemes dolgoznia, munkájának meg lesz az eredménye. A kipróbált s - úgy látszik - jól bevált nyugati gazdálkodás sem képes állami, igaz differenciált, ám ésszerűen differenciált támogatás nélkül létezni. Vajon miért képzelik akkor a demokrácia felé tántorgó Szlovákiában egyesek, hogy nekünk sikerül az, amibe másoknak előttünk már beletörött a bicskájuk? Nem akarja az ipolysági szövetkezet elnöke sem, hogy boldog-boldogtalan nyakló nélkül kapjon támogatást, mindössze azt szeretné, hogy a feltételrendszer a valós helyzethez igazodjon. Az agrárszakember saját szövetkezetével példázódott:-Az elektromos müveknek 177 ezer koronával tartozunk, felszólítottak, ha nem fizetünk, kikapcsolják az áramot. A bankoknak hárommillió-háromszázezer koronát kellene visszafizetnünk, de mivel kilencmillióra csökkent a hitelkeretünk, nem tudunk ütemesen törleszteni. Azóta, napról napra egyre nő a szövetkezet adóssága. A gazdaság 28 millióval tartozik a szállítóknak, a közösnek tizenkétmillió korona a követelése másokkal szemben. Ehhez jön még a nyolcmillió korona adóelvezetés. A mezőgazdasági üzemnek a múlt év végére 24 millió korona lett a vesztesége. Erről azonban, mondta Kajtor mérnök, már a főkönyvelőnk tudna inkább beszélni. Pár perc múlva már a pénzügyi szakemberrel együtt, hármasban folytattuk a diskurzust. Sajnos, Pintér Lajos sem tudott jó hírekkel szolgálni.- Régebben - végzett gyors számvetést - tizenkéttizennégymillió korona állami támogatást kaptunk egy évben, most viszont jó, ha két-hárommillió összejön. A hiányzó mennyiség egy részét kénytelenek vagyunk belekalkulálni a termékeink, terményeink árába. Aztán csodálkozunk, ha eladhatatlan a portéka. Ő is úgy érzi, az állam helytelen politikát folytat a gazdaságokkal. Még a garantált árakra sincs garancia. A veszteség két harmadát az állattenyésztés „produkálta.“ Mivel a kormány nem tudta biztosítani az irányárakat, csökkenteniük kellett az állatállományt. Egy fejőstehén egy évben 15 ezer korona jövedelmet biztosított. Ha hízóba fogták, az irányár szerint 28 korona járt volna kilójáért, helyette azonban csupán 13-14 koronát kaptak, illetve csak ígértek. Egyetlen állaton nyolcezer koronát vesztett a szövetkezet. A hanyatlás igazából két esztendővel ezelőtt kezdődött. Szembetűnően emelkedtek a kamatlábak, ugyanarra a hitelre, amire ezerkilencszázkilencvenben még 2647 ezer koronát fizettek, egy év múltán 8741 ezer korona volt a kamat.- Ezt - sóhajtott a közgazdász - semmiféle racionális intézkedéssel nem lehet kivédeni. A „jótékony hó mindent eltakar(t) (A szerző felvételei) Adó, adó, bér (tömeg )ado A bemeneti költségek ugrásszerűen emelkedtek. Méregdrága a vetőmag, a vegyszer, az üzemanyag, a takarmány..., egyszóval minden. S hovatovább mindenért készpénzt kérnek, nekik viszont alig-alig fizet valaki. Arra is azonnal lecsap a bank, s - hiteltörlesztés fejében- azonnal „rekvirálja“ a folyószámlára beérkező összeget. Érthető persze a pénzintézetek álláspontja is, legalább- a veszett fejsze nyelét igyekeznek megmenteni. A mezőgazdasági üzemek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Erről beszélt Pintér Lajos is:-Tavaly alaposan a fogunkhoz vertük a garast, igazán nem szórtuk a pénzt, 20 millióval kevesebb volt a kiadásunk, mint ezerkilencszázkilencvenegyben, mégsem csökkentek a veszteségeink. A már-már eszelős nadrágszíj-összehúzás persze a termelés minőségének a rovására megy.- Egy cél lebegett a szemünk előtt - szólt ekkor közbe az elnök -, mégpedig, hogy - összeszorított foggal - valahogy túléljük az ínséges időket. Attól tartok azonban, rajtunk már semmi sem múlik... A szövetkezet ezerkilencszázkilencvenben még majd ezer darab tehenet tartott, mára azonban már hétszázötvenre csökkentették az állomány létszámát. Az árdifferenciákon kívül más oka is volt annak, hogy az állattenyésztés nem tud jó eredményeket felmutatni. A közös nem tudott megfelelő abraktakarmányt vásárolni, a jószág csak „kényszeradagokon“ tengődött. Az állatok nemigen hízhattak, jószerével csak a szőr nőtt rajtuk. Pintér Lajos: „Az örökölt súlyos adósságokat nem tudjuk törleszteni“ Ipolyságon ma is működik a tejfeldolgozó üzem, természetes hát, hogy a gazdaság jelentős fejőstehén-állományt tartott. Nem kellett messzire utaztatni a kifejt tejet, minimálisak voltak a szállítási költségek, a tejtermékek a helyi boltokba kerültek, vétek lett volna kihagyni a tálcán kínált lehetőséget. A fekete-tarka marha 4000 liter évi fejési átlaga jó eredménynek számított. Az állatok tartásához szükséges takarmány is általában helyben megtermett. Időközben a fejóberendezések elhasználódtak, pótlásukra viszont nincs keret. A tejjel szemben támasztott követelmények viszont megnövekedtek, ma már csupán a leadott tej tíz százaléka első osztályú. A szövetkezet minden liter tej előállítására két koronát ráfizet. Ma már a fejési átlag is vészesen lecsökkent, s csupán 2800 liter körül mozog. De ez még mindig nem minden: hamarosan kénytelenek lesznek drasztikus létszámcsökkentéshez folyamodni. Ez természetesen azt is jelenti majd, hogy a gondozókat szélnek kell ereszteni, hisz más munkát számukra a szövetkezet aligha tud biztosítani. „Fénykorában" 600 alkalmazottja volt a gazdaságnak, most már kétszázhetvenre apadt a taglétszám. A fizetési átlag a létminimum körül mozog.- Szerkezetváltásba sem foghatunk - váltott újra témát az elnök -, hisz azt sem tudjuk, mire lesz a jövőben igény. Mindent el tudunk adni, csak a rendkívül magas termelési költségek miatt mindent veszteséggel értékesítünk. A burgonyát például három korona ötven fillérért adják el, a boltokban viszont már hét koronába kerül kilója.- Súlyos örökségünktől lehetetlenség volt megszabadulnunk - összegezett a főkönyvelő -, a megörökölt kölöncöt tovább görgetjük magunk előtt, a búza, a növényvédő szer ára adott, nekünk meg a minimális árakat sem biztosítja senki. Hát hogy lehet ilyen körülmények között gazdálkodni? Nos, valahogy így. A riport után pár nappal az elnök megbetegedett. Azt hallottam, enyhe infarktusa volt.- Úgy látszik, a szíve nem bírta tovább a túl nagy megterhelést - mondta a titkárnője -, az utóbbi hónapokban bőven kijutott neki (is) a bajból. Szerencsére túlélte az „első figyelmeztetést“. A gondjaira bízott szövetkezet azonban tovább haldoklik. ZOLCZER LÁSZLÓ
