Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-02 / 50. szám

1993. március 2. Külföld Szabad <J JSÁG 3 * Göncz Árpád Pozsonyba jön A magyar fővárosban tegnap hivatalosan bejelentették, hogy Michal Kováénak, a Szlovák Köztársaság elnökének beiktatása alkalmából kedden Pozsonyba utazik Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. A magyar államfőt a beiktatásra Ivan Gasparovic, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke hívta meg. A magyar vendég feltételezi, hogy mai pozsonyi látogatása során alkalma nyílik a kétoldalú tárgyalásokra is. Szlovákiára figyel a magyar sajtó A nacionalista demagógia veszélye A Népszabadság szombati száma ter­jedelmes inteijút közöl Peter Weisszel, a szlovákiai Demokratikus Baloldal Pártjának elnökével. Peter Weiss némi­leg magyarázva a bizonyítványt, arra vá­laszolt, hogy miért támogatja a Meéiar­­kormányzatot. Peter Weiss úgy fogal­maz, hogy Szlovákiában minőségi válto­zás történik, megváltozott a szociális és a gazdasági helyzet, ezért nem mondhat le a kormánynak címzett bírálatokról sem, de ennek ellenére átfogó kérdések­ben támogatják Meőiarékat. Külön ér­dekessége a Peter Weiss nyilatkozatnak az, ahogy az Együttélés Politikai Mozga­lomról, illetve a Magyar Polgári Pártról beszélt. így fogalmazott: Ők a politikai színskála másik oldalán állnak, a jobb oldalon. Véleményem szerint — nyilat­kozta Peter Weiss — ezek a pártok nem képesek komplett politikát folytatni, sem gazdasági, sem szociális vonatko­zásban. Csak a kisebbségre összpontosí­tanak, csupán a magyar nemzetiség ügyét képviselik, elfeledkeznek a többi­­ekről, az ukránokról, a ruszinokról, nem beszélve a legkomplikáltabb közösség­ről, a romákról. Dokumentumaikban ezt néha megemlítik ugyan, ám a gya­korlatban már nem így cselekszenek, jóllehet az Együttélés elnevezését több nyelven írja jelvénye köré. Az Együttélés politikai kongresszusa jelentős teret kapott a magyar sajtóban. Természetesen szó szerint is idézik Du­ka Zólyomi Árpád, majd Duray Miklós beszédét, amelyben kritikusan szólt a szlovák kormány munkájáról. Duray Miklós kijelentette, a nacionalista de­magógia veszélyezteti az önálló Szlovák Köztársaság demokráciáját. Változatla­nul a magyar lapok hasábjain szerepel a Duna jövője. Az Uj Magyarország azt írja, hogy a Duna és a folyót övező terü­letek jövőjéről február 26—27-én Esz­tergomban tartott országos tanácskozá­son a magyar hidrológiai társaság a kör­nyezetvédelmi és területfejlesztési mi­nisztérium, valamint a Duna Kör szerve­zésében több mint 100 vízügyi és környe­zetvédelmi szakember, biológus, energe­tikus és jogász vett részt. A konferencia állást foglalt amellett, hogy a szlovák fél­lel való folyamatos tárgyalás közben az értékek megőrzése valamennyi illetékes tárca feladata. (AnL) 'fjr 41 Az amerikai tenge­­részg/alogság a nigé­riai hadsereg csapata­ival együtt Mogadishu lakónegyedeinek kö­zelében folytatja had­műveleteit A múlt hé­ten lezajlott összetűzé­sek során a térségiben öt katona, köztük há­rom tengerész, megse­besült, egy Szomáliái katona életét vesztette Képünkön az ameri­kai tengerészgyalog­ság előrenyomulását láthatjuk Mogadishu peremén. A Szomáliái fegyveres frakciók megállapodása elle­nére folytatódtak az összetűzések a fegyve­resek között. Ezek ke­retében négy polgári személy vesztette éle­tét Tegnap érkezett hír szerint Malajzia kész, hogy szintén csa­patokat küldjön Szo­máliába, amennyiben erre az ENSZ felkéri (Telefotó: TA SR/AP) Megkezdődött az ejtőernyős segélyszállítás (Folytatás az 1. oldalról) szállítmányok biztosítása érdekében, a térséget AWACS gépekkel is ellenőrzik. William Clinton amerikai elnök nem zátja ki a katonai akció lehetősé­gét, amennyiben Szerbia nem tartja tisz­teletben a megállapodásokat — írta Clinton Milosevics szerb elnöknek cím­zett levelében. Clinton hangsúlyozta, hogy a légtérzárlat erősítésének meg kell történnie, egyben utalt arra, hogy a legnagyobb figyelmet a boszniai segé­lyezésre fordítják. Az amerikai elnök közölte, hogy ha a konfliktus Koszovóra is kiterjed, akkor katonai erőket külde­nek Koszovóba és Szerbiába. A boszniai szerb csapatok támadáso­kat intéztek a kelet-boszniai muzulmá­nok lakta területek ellen. Szrebrenica városban már 31 személy halt éhen, eb­ből 13 gyermek. Tüzérségi támadás érte Szarajevó nyugati elővárosát is, mely a muzulmánok részére létfontosságú, mert ott található a repülőterük. Né-Lezárták a Világkereskedelmi Központot Szigorított biztonsági intézkedések A New York-i rendőrség eddig 26 telefonhívást kapott a pénteki Világke­reskedelmi Központ épületében történt bombamerénylettel kapcsolatban, je­lentette be Warren Christopher, az USA külügyminisztere. Nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy a merénylet a volt Jugoszláviában dúló háborúval van kapcsolatban. Az egyik telefonáló jel­legzetesen idegen kiejtéssel a Szerb Fel­­szabadítási Front nevében vállalt fele­■ mv mm\i í-Wr,A* hány gránát az óvárost is eltalálta. Hor­vátországban a krajinai szerbek Zadar és Sibenik várost lőtték. Az orosz védelmi minisztérium cáfol­ta a hírt, miszerint Oroszország 350 mil­lió dollár értékben fegyvereket adott volna el Szerbiának. Anatolfj Kraszi­­kov, Borisz Jelcin szóvivője a hírt se nem cáfolta, se nem erősítette meg. A legújabb jelentések szérint az ame­rikai ejtőernyős segély a szerbek által megszállt területekre hullott, erősítette meg az ENSZ és a boszniai szerb erők parancsnoka. Cerska város környékét a szerbek ketté vágták támadásukkal, amivel újabb menekülthullámot idéztek elő. Ratko Mladics, a boszniai szerb erők parancsnoka az AP hírügy­nökségnek adott interjújában megerősí­tette, hogy a Cerska város felett ledo­bott légisegély egy része a szerb vonalak mögé hullott. A térségben a szerbek 10 ezer muzul­mánt kerítettek be, akikhez a háború kezdete óta nem jutott semmilyen hu­manitárius segély. Zágrábban bejelen­tették, hogy minden szállítmányt Cerska város felett dobtak le. A politika alapkérdése a népi gondolkodás Találkozó Kisújszálláson Bukarestben a munkásbérek emelését kö­vetelve tüntettek az állami vállalatok dol­gozót Képünkön a tüntető munkásokat láthatjuk, előtérben az egyik résztvevő tér­den állva könyörög (Telefotó: TA SR/AP) lősséget a történtekért. A robbanáskor öten vesztették életüket, 15-en sebesül­tek meg, két személy eltűnt és több mint ezren szenvedtek füstmérgezést. James Fox, az FBI főnöke szerint a robbanást bomba okozta, még ha a helyszínen nem is találtak plasztikbombára utaló nyo­mokat. New York és Washington fontos épületeiben megszigorították a bizton­sági előírásokat. A veszélyeztetett kör­zetekben a rendőrség harmadfokú ké­szültséget rendelt el. Ellenőrzik a repü­lőtereket, néhány városrészt lezártak és megerősítették a rendőri alakulatokat. A kereskedelmi központ váza nem szenvedett sérülést, de az épületet lezár­va tartják addig, míg nem újítják fel a kommunikációs és biztonsági berende­zéseket. A központ lezárása óriási vesz­teségeket okoz az ott székelő kereske­delmi és pénzügyi cégeknek. Vállalkozók bankja Csehországban megalakult a Vállal­kozók Bankja Rt., amely az 1,2 millió vállalkozónak nyújt szolgáltatásokat. A prágai központon kívül kirendeltségei lesznek minden prágai városkerületben, és fokozatosan 70 fiókintézetet nyitnak a környező járásokban. A bank külföld­re is ki akarja terjeszteni tevékenységét, Kassán tervezi fiókjának megnyitását, később pedig Ukrajnában, Oroszor­szágban és Lengyelországban is létesít kirendeltségeket. A 400 millió koronás alaptőkét rövidesen 2 milliárd koronára akarja növelni. A magyar belpolitikában a hétvége legizgalmasabb eseménye Magyarorszá­gon a kisújszállási találkozó volt. Közel félszáz országgyűlési képviselő és több neves személyiség vett részt azon a két­napos fórumon, amelyet az Alföld-prog­ram , a Haza és Haladás, a Lakitelek és a Magyar Kilátó Alapítványok, valamint a magyar szellemi védegylet rendezett a hétvégén Kisújszálláson. Csak néhány név a névsorból és néhány szín a politi­kai palettáról. Eljött Für Lqjos honvé­delmi miniszter, a felvidéki származású Bába Iván, a külügyminisztérium mun­katársa, Medgyasszay László államtit­kár, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés al­­elnöke, Pozsgay Imre, a Nemzeti De­mokrata Szövetség elnöke, Püsld Sán­dor könyvkiadó, Szokolay Sándor zene­szerző, Czine Mihály iroda­lomtörténész, Kosa Ferenc filmrendező és Csurka István író, politikus és sokan mások is. Arról tárgyaltak, hogy mekko­ra szerepe és milyen lehetőségei vanak a népi politizálásnak napjainkban. A program videófilmmel kezdődött, amelyben egy Pálfy G. István készítette inteijúban Antall József miniszterelnök köszöntötte a találkozó résztvevőit. An­tall József méltatta a népi íróknak a Elkobozzák a náci jelvényeket A magyar biztonsági szervek utasí­tást kaptak, hogy kobozzák el a nyilvá­nosságon megjelenő náci szimbólumo­kat és jelvényeket és ne várjanak a par­lament döntésére ebben a kérdésben. Ezt tegnap Budapesten Boross Péter magyar belügyminiszter jelentette ki a magyar—izraeli baráti társaság gyűlé­sén. Meggyőződését fejezte ki, hogy Ma­gyarországon nem léteznek szervezett fajgyűlölő vagy antiszemita erők, ame­lyek veszélyt jelentenének. Amennyiben fajgyűlölő megnyilvánulásokra sor ke­rült, mondta a miniszter, akkor az tapin­tatlanság és a szólásszabadság kísérője­lensége lehetett. A magyar parlament most tárgyal arról, hogy tiltsák-e be az olyan szimbólumok használatát, ame­lyek megbotránkozásra adhatnak okot. magyar történelemben betöltött szere­pét és a mostani találkozót a két háború közötti emlékezetes balatonszárszói összejövetelhez hasonlította. Rendkívül érdekes volt, hogy a politikai színár­nyalatok szinte valamennyi tónusa jelen lehetett. A Magyar Szocialista Párt szí­neiben felszólaló Annus József és Szű­rös Mátyás azt hangsúlyozták, hogy a népi politizálásnak van baloldali hagyo­mánya, s a szociálisan igazságos társada­lom az népi érték is lehet. ANTALL ISTVÁN, Budapest Magyarországra utazóknak! Már korábban is figyelmeztettünk rá, hogy március l-jélől Magyarorszá­gon új közlekedési szabályok léptek érvénybe. A legfontosabb tudnivaló, hogy zárt helységekben a maximális sebesség 50 kilométer óránként Teg­nap óta a hátsó üléseken is be kell csatolni a biztonsági öveket, amennyi­ben a gépkocsit ezekkel felszerelték. Lakott területen kívül nappal is bekap­csolt fényszórókkal, tompított fény­nyel kötelező a haladás. A biztonsági övék be nem kapcsolásáért 500 forint a büntetés, a megengedett sebesség túl­lépését a vezetői jogosítvány bevonásá­val is büntethetik. Magyarországon fel­tételezik, hogy csökken a gépkocsik át­lagsebessége és ezáltal üzemanyag ta­karítható meg. Március elsejétől egyébként a benzin ára Magyarorszá­gon 1,50 forinttal emelkedett. . Bányászsztrájk Oroszország két kulcsfontosságú bányakörzetében tegnap sztrájk kez­dődött. A bányászok béreik emelésé­ért és munkakörülményeik javításáért kezdték meg a munkabeszüntetést. Vorkuti körzetében 13 bánya állt le. Ez a bánya az északi-sarkkörön túl van. A Kuzbaszban is sztrájkolnak, ahol a száz bánya közül negyvenben szüntették be a munkát. A nap folya­mán további 29 bánya csatlakozott a sztrájkolókhoz. A Kuzbaszban a hírek szerint 10 napig tart a sztrájk. f ^ ßJSl MMmhfr J DllMAS francia külügyminiszter ma Oroszországba látogat, hogy orosz kollégájával a jugoszláviai és a kambo­dzsai helyzetről tárgyaljon. Feltételezik, hogy találkozik Borisz Jelcin orosz ál­lamfővel is. A látogatását eredetileg feb­ruár 16-ra időzítették, de Borisz Jelcin akkor váratlanul 12 napos szabadságra ment. M agyarországon egy felmé­rés szerint a Magyar Demokrata Fórum vezette kormánykoalíciót csak a lakos­ság 8 százaléka támogatja. A legnépsze­rűbb a FIDESZ, amelyről a megkérde­zettek 27 százaléka azt válaszolta, hogy választások esetén ennek a pártnak ad­ná le szavazatát. Második helyen, de csak 9 százalékos eredménnyel az MSZP áll. A koalíciós jobboldali pártok közül az előírt 5 százalékos szava­zatarányt — ha ma lennének a választá­sok — sem az FKgP, sem a KNDP nem szerezné meg. A megkérdezettek legna­gyobb száma — 36 százalék — nem tudott dönteni, mely pártra adná le sza­vazatát. Franciaországban megkez­dődött a választási kampány. Két hét múlva tartják a parlamenti választáso­kat, amelyben úgyszólván biztosan a jobboldal győz. A legújabb közvéle­mény-kutatás szerint a mai ellenzék a parlamenti mandátumok háromnegye­dét is megszerezheti, míg a most hatal­mon levő szocialisták csak a szavazatok egyötödére számíthatnak. N agy -BRITANNIA külügyminisz­tere spanyol kollégájával Madridban ta­lálkozott, hogy felújítsák Gibraltár brit gyarmat helyzetéről a tárgyalásokat. A megbeszéléseket erről a problémáról két évvel ezelőtt függesztették fel. Az 1984-ben megkötött brüsszeli egyez­mény szerint a feleknek évente kellene találkozniuk. Spanyolországban a mos­tani találkozótól sem várnak eredményt, pedig ez a kérdés már 250 éve árnyékot vet a két ország viszonyára. .ANGOLÁBAN tovább folytatódnak a harcok Huambo városában, ahol ku­darcba fulladtak azok a kísérletek, ame­lyek a szembenálló felek kibékítésére irányultak. A kormányerők közleménye szerint az UNITA bombázza a kor­mánycsapatok állásait a városban. Az ENSZ már korábban békére szólított fel. A kormánycsapatok azzal vádolják az UNITA-t, hogy katonái 25 személyt megöltek és két brazil ápolónőt megerő­szakoltak. CsERNOMIRGYIN orosz kor­mányfő megbetegedett. Ezért nem vesz részt a FÁK tagállamainak értekezletén, amelyet a szibériai Szurgutban tegnap kezdtek meg a kőolajfejtésről és elosz­tásról. A találkozóra meghívták Azer­bajdzsán és Grúzia képviselőit is, bár ezek az államok nem tagjai a FÁK-nak. U krajnában olyan kevés a kő­olaj, hogy felfüggesztették a benzin áru­sítását magánszemélyek számára. Ez a kormányintézkedés a feltételezések sze­rint egy hónapig tart. A rendelkezésre álló tüzelőanyag 80 százalékát az állami tartalékokból a vidékre szállítják, hogy biztosíthassák a tavaszi munkák meg­kezdését. A NEMZETKÖZI VÖRÖSKE­RESZT felmérése szerint Rwanda 1 millió lakosa hontalanná vált a polgári zavargások következtében. A millió em­ber az ország lakosságának egyhetedét teszi ki és arra kényszerült, hogy mene­­külésszerűen otthagyja otthonát. Főleg az északi területre szivárognak, ahol ideiglenes táborokat hoztak létre a kül­városokban. Egy segélyszervezet a na­pokban repülőgépről ejtőernyőn 145 tonna élelmiszert dobott le a menekül­tek számára. KuVAIT tegnap bejelentette, hogy az OPEC-megállapodásoknak megfele­lően azonnali hatállyal 1,6 millió hordó­ra csökkenti a napi kőolajfejtést. A Reu­ter szerint a kuvaiti döntés meglepő, mert az OPEC-értekezIeten nem akart engedni abból, hogy 2 millió hordónál kevesebbet fejtsen naponta. IzRAELBEN sikeresen befejezték a rakétaelhárító ARROW rakétával foly­tatott kísérleteket. Egy ARROW raké­tát a kísérlet során egy másik ARROW rakéta ellen lőttek ki, amelyet így sike­rült megsemmisíteni. A tesztelést az amerikai védelmi minisztérium kutatói is figyelemmel kísérték. K abulban rakétákkal és aknave­tőkkel bombázták a városközpontot, ahol 62 ember vesztette életét és százan megsebesültek. Rabbani afgán elnök­nek tegnap a pakisztáni Iszlámábádba kellett volna utaznia, hogy kezdemé­nyezze az afgán—afgán párbeszédet. A támadásokat Hekmatjár lázadó iszlám vezér csapatai hajtották végre.

Next

/
Thumbnails
Contents