Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-25 / 46. szám
1993. február 25. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Már hétfőn megkezdődött a hagyományos riói karnevál, amely tegnapig tartott. Képünkön a szambát táncoló résztvevőket láthatjuk. A jelentések szerint a karnevál utolsó napján tíz ember vesztette életét és hetvenen megsebesültek egy szerencsétlenség következtében. Az áldozatok egy teherautón utaztak a karneválra Rio de Janieróba (Telefotó: TA SR/AP) A prágai Nemzetközi Bankfórumról Attali: Csehországnak nagy jövője van Jacques Általi az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke a prágai Bankfórumon tartott előadása után találkozott Václav Klaus cseh kormányfővel. Megbeszéléseket folytattak Csehország gazdasági helyzetéről, az inflációról és a Csehországban lévő külföldi beruházásokról. Attali szerint szóba kerültek Csehország és Szlovákia kapcsolatai is. Összehasonlította Csehország helyzetét a többi államéval és ennek alapján bizalmát fejezte ki Csehország jövője iránt. Szerinte a piacgazdaság kialakításában és a demokratizálódási folyamatban Csehország a legjobbak közé tartozik. Václav Havel köztársasági elnökkel való megbeszélései során szóba került az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank támogatása a Prágai Vár felújításában. A külföldi tőkére azért van szükség, mert a cseh költségvetés nem tudja teljes mértékben fedezni a vár felújítását. A pénz a V. Havel alapítványon keresztül fog érkezni, melynek Attali is a tagja. Július Tóth szlovák pénzügyminiszter a fórumon azt nyilatkozta, hogy Szlovákia engedményeket fog nyújtani a külföldi bankoknak abban az esetben, ha tőkét hoznak Szlovákiába. A szlovák pénzügyminiszter bejelentette, hogy március l-jén Szlovákia egy új banktörvényt léptet érvénybe. Csehszlovákia szétválása után Szlovákia azonnal liberalizálta a devizatörvényt. Eszerint Szlovákia állampolgárai névtelen devizaszámlát nyithatnak a szlovákiai bankoknál. A Duna elterelése ellen A magyar parlament nyilatkozatot fogadott el Bős ügyével kapcsolatban. A nyilatkozat a világ parlamentjeihez fordult azzal a kéréssel, hogy. támogassák a magyar törekvést a jogellenes helyzet orvoslására és olyan megoldásra, amely megfelel mindkét fél érdekeinek. A nyilatkozat mellett 192-en, ellene pedig egy képviselő szavazott. A dokumentum rámutat, hogy a Szlovák Köztársaság a Duna vizének egyoldalú elterelésével Európában eddig páratlan módon megsértette Magyarország területi integritását és egy egész sor nemzetközi szerződést. A szlovák lépés következtében a régi Duna meder 30 km-es szakaszán a vízhozam a korábbi egyötödére-hatodára csökkent. A folyó itt hajózhatatlanná vált, és jelentős környezeti és gazdasági károk keletkeznek. Nyilvánvaló, áll a nyilatkoztban, hogy Szlovákia a Nemzetközi Bíróság döntéséig meg akatja erősíteni egyoldalú lépését, és olyan helyzetet akar teremteni, amely kész tények elé a bíróságot. Tőkés László Washingtonban Iliescu Ion Iliescu román elnök brüsszeli útjáról visszatérve sajtóértekezletet rendezett, amelyen ingerültnek látszott. Az ingerültség mindig akkor kerítette hatalmába, amikor Románia európai csatlakozásáról esett szó, vagy az Erdélyben élő kisebbségek jogaira kérdeztek rá. Az Új Magyarország című lap beszámol róla, hogy Iliescu a magyar-román alapszerződés tervezete és a debreceni deklaráció ismeretében elfogadhatatlannak tartja Budapest feltételeit. Ugyancsak nyugtalanítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati törekvése. A lap szerint a kisebbségek még sok fejfájást okoznak az elnöknek, hiszen a magyarokon kívül a szászok, a szerbek, vagy éppen az erdélyi ideges zsidóság is meglehetősen nehéz helyzetbe kerül. Tőkés László magyar kisebbségi és vallási vezető kedden az amerikai külügyminisztériumban, illetve a törvényhozásban folytatott megbeszéléseket. A Clinton-kormányzattól azt kérte, hogy a korábbi amerikai vezetéstől eltérően kövesse a megelőző stratégiát. Süigelle, hogy amerikai és általában nyugati szemléletváltással akadályozzák meg a romániai kisebbségi problémák további elmérgesedését. Megfigyelők megjegyzik, hogy Tőkés püspök kérése egybecseng a Christopher külügyminiszter által megerősített szándékkal, hogy a potenciális válságok kezelésében elsőbbséget kell biztosítani a megelőzésnek. (A I.) Zavaros a helyzet Szomáliában Mogadisut felgyújtották Aidid, egy jelentős fegyveres frakció vezérének hívei tegnapelőtt a Szomáliái fővárosban tiltakoztak az ellen, hogy az amerikaiak állítólag ellenfeleiket támogatják. Égő gépkocsiabroncsokkal torlaszoltak el minden Mogadisuba vezető utat, és köveket dobáltak két amerikai katonai gépkocsira, amelyek nagy’'övetségükre igyekeztek. Az összetűzés során egy Szomáliái fiút az amerikaiak lelőttek. A főváros sűrű füstbe burkolózott és az utcákon „amerikaiak menjetek haza” kiáltásokat hangoztattak. Reggel két nagy robbanás volt a városban és azután lövöldözés tört ki. Az amerikai katonák parancsnoksága Aidid híveinek megnyugtatása érdekében parancsot adott Morgan tábornoknak, hogy katonái hagyják el Kismaya kikötő várost. A német kormány, amely eddig 100 millió márkát fordított Szomália megsegítésére, március elején katonákat is küld az országba. A német alkotmány tiltja a Bundeswehr nagyarányú bevetését a határokon túl, és ezért most a katonákat műszaki egységekként küldik Szomáliába. Meőiar brüsszeli látogatásának második napja Előtérben Bős és a kisebbségek Vladimír Meciar szlovák kormányfő brüsszeli látogatása során tegnap találkozott Hans van den Broek megbízottal, aki az EK külkapcsolataiért feleL A tárgyalás napirendjén a hősi vizierőmű, a visegrádi négyek együttműködése, valamint a szlovákiai nemzeti kisebbségek helyzete állt A megbeszélések előtt a szlovák kormányfő kijelentette, hogy az EK főmegbízottja szlovákiai látogatása után a kisebbségi jogok betartását kedvezően értékelte. Megyőződött róla, hogy a kisebbségek jogait nemcsak a törvények szintjén, hanem a valóságban is biztosítják. Közölte továbbá, hogy a szlovák fél javaslatot tesz, miszerint hozzanak létre közös bizottságot, amely az Európa Tanács részére átfogó jelentést dolgozna ki a szlovákiai magyar kisebbség és a magyarországi szlovák kisebbség helyzetéről. E lépés feltétele a magyar kormány egyetértése, ez azonban nem ismeretes. A kormányfő megemlítette, hogy ez év január 28-31 napokban az Európa Parlament öttagú küldöttsége vizsgálta Szlovákiában a magyar kisebbség helyzetét. A Rainbow-EP frakció főtitkára a szlovákiai látogatás után azt mondta, tesz róla, hogy Szlovákia képe Európában objektív módon és elfogultság nélkül tükröződjék. A szlovák kormányfő tegnapi programján szerepelt a találkozás Jacqves Delors-ral, az EK bizottság elnökével. Delors egy nappal korábban kimentette magát egészségi állapotára hivatkozva. Akkor azt javasolta, hogy a találkozót halasszák el tegnapra. Meéiar korábban találkozott sir Leon Brittan-nal, az EK külgazdasági és kereskedelmi megbízottjával. Brittan érdeklődött a bősi probléma megoldása iránt, és arról, hogy ebben a vonatkozásban milyen Szlovákia viszonya Magyarországhoz. Érdeklődött a nemzeti kisebbségek iránt is és megemlítette, hogy a kiküldött bizottság jelentése szerint a kisebbségi jogok betartása magasszintű és egyes vonatkozásokban meghaladja az európai átlagot. Brittan ez év március 15-én szeretne Szlovákiába látogatni. A boszniai szerbek elmennek New Yorkba ----------y------------------------------------— Uj parancsnok kerül az ENSZ-csapatok élére Az amerikai elnök és az ENSZ főtitkár megegyezett abban, hogy a Boszniának szánt légisegélyeket ENSZ-akció keretében juttatják el a helyszínre. Az amerikai kormány már jelezte, hogy a héten megkezdik a gyógyszer és az élelmiszer ledobását a szerbek által körülzárt kelet-boszniai lakosságnak. A tervezett akciót üdvözölte Manfred Winter a NATO főtitkára. Nem lelkesednek a terv iránt Londonban, sem az ENSZ-erők parancsnokságán, mert azt nehezen kivitelezhetőnek és veszélyesnek tarjják. A szerb milicisták megállították az ENSZ egyik menetoszlopát, amely 160 tonna élelmiszert visz az ostromlott Gorazsdéba. A boszniai szerbek vezetője javasolta, hogy Szarajevóban tartsanak egy új konferenciát a válságról. Közölte, hogy ott lesznek a tárgyalások következő, New York-i fordulóján, de nyitva hagyta azt a kérdést, hogy ő vezeti-e majd a küldöttséget. Részvételét függővé tette a horvát és a muzulmán küldöttség összetételétől, valamint a tervezett amerikai ejtőernyős segélyezéstől. A boszniai válságról és a tervezett légisegélyekről tárgyalt Washingtonban a brit kormányfő. John Mqjor villámlátogatása során találkozik Bili Clinton amerikai elnökkel is. Magyarország külügyminisztere, Jeszenszky Géza az amerikai külügyminiszternek, Warren Christophemek írt levelében tudtára adta, hogy Magyarország az ENSZ BT ülésén nem fog a Jugoszlávia elleni embargó szigorítása mellett és a Szerbián keresztül tervezett tranzit-segély ellen szavazni. Jeszenszky szerint az ilyen lépés Magyarországnak gazdasági károkat okozna. Magyarországnak már eddig is néhány százmillió dollár veszteséget okoztak a korlátozások, ezenkívül sértené a vajdasági magyar kisebbség érdekeit. A szerb egységek tüzérségi támadást indítottak Bihacs város és a környező falvak ellen. A térségben 250 ezer polgári lakos tartózkodik. A Száva folyó mentén szenvedett veszteségek miatt a szerbek nem akarják bevetni gyalogságukat A volt Jugoszlávia területén állomásozó nemzetközi UNPROFOR békefenntartó erőknek a hét végétől új parancsnoka lesz. Lars-Eric Walhgren svéd tábornok eddig az UNIFIL egységek parancsnoka volt Libanonban. A jugoszláviai konfliktusról tartott genfi konferencián a titokban megválasztott koszovói albán elnök, Ibrahim Rugov segítséget kért a Nyugattól és az ENSZ-től a konfliktus megoldásában. A kéksisakosoknak kellene megakadályozni a konfliktus kiterjedését Koszovóra, és véget vetniük „a csendes etnikai tisztogatásoknak”. Ukrajna egy jugoszláv legénységgel és panamai zászló alatt közlekedő tankhajót tartóztatott fel a Dunán. Az embargó betartása értelmében Ukrajna az ENSZ-egységeket is értesítette. Környezetvédelmi konferencia A közép és kelet-európai térség, valamint a Szovjetunió környezetvédelméről tartanak konferenciát Floridában. Szlovák részről a rendezvényen részt vett Józef Zlocha környezetvédelmi miniszter. Zlocha kedden találkozott AI Gorr-ral, az USA alelnökével. Gore a konferencián azt javasolta, hgy hozzanak létre egy nemzetközi alapot, amelyből az egész Földet érintő könyezeti problémák megoldását finanszíroznák. Ilyen problémának nevezte az ózonréteg vékonyodását, illetve az őserdők pusztulását. Zlocha miniszter Amerikában tájékoztatott országa környezetvédelmi helyzetéről. Amerikai részről megígérték, hogy lehetőséget nyújtanak új környezetvédelmi technológiák beszerzésére. Mint már közöltük, a Svédországba eltérített orosz repülőgép utasaival leszállt Szentpéterváron. Képünkön a túszok kiszállását láthatjuk a repülőgépből A géprabló közben Svédországban bevallotta, hogy Szibériában 30 ezer rubellel lepénzelte a repülőtér őrségét és így sikerült a fedélzetre csempésznie két kézigránátot (Tele to tó: TA SR/AP) CHRISTOPHER amerikai külügyminiszter közel-keleti útján két napig tárgyalt Izraelben. Az amerikai diplomácia főnöke helikopteren ellátogatott a Golanfennsíkra és a többi megszállt területre. Hannan Asravi palesztin szóvivő kijelentette, hogy a deportálások ügyében küldöttsége nem hajlandó a kompromiszszumra. Ezt közölték Christopherrel is, hangsúlyozva, hogy a palesztin küldöttség csak akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha megoldják a deportáltak ügyét. Ebben az értelemben írt levelet az amerikai külügyminiszternek Arafat palesztin vezető is. A külügyminiszter Izraelből ma utazik Gertibe, ahol Knzirev orosz kollégájával találkozik. JeLCIN orosz elnök tegnap közölte, hogy megváltoztatja az oroszországi privatizálási folyamat tervezetét. Az új tervezet az eredetinél jobb feltételeket biztosít a privatizáláshoz. Lehetővé teszik az autonóm köztársaságoknak, hogy részt vegyenek ebben a folyamaiban. A tervezetet a parlament elé terjesztik. Görögországban az Athosz hegyén lévő 20 kolostor szerzetesei „hadat üzentek” az athéni kormánynak. Nem akaiják átvenni új személyazonossági igazolványaikat, mert ezekbein a jelenlegi törvény szerint nincs feltüntetve a vallási hovatartozás. Korábban ez Görögországban kötelező volt A szerzetesek tiltakozó akciókat akarnak szervezni, és minden eszközzel azon lesznek, hogy az új törvényt viszszavonják. Kubában tegnap választások voltak. Ajelöltek 70 százaléka a kommunista párt tagja a többiek párton kívüliek. Fidel Castro választási beszédében kijelentette, hogy erőre és egységre van szüksége az országnak. A tegnapi választásokon történt meg először, hogy Castro és más vezetők is szerepelnek a jelölt listákon. IraKBAN légelhárító rakétákkal veszélyeztette a légvédelem az ENSZ ellenőreinek két helikopterét. Az incidensről tájékoztatják a Biztonsági Tanácsot. Helmut KOHL német kancellár tegnap reggel Indonézia fővárosába Dzsakartába érkezett Találkozott Suharto elnökkel, akivel nemcsak a kétoldalú kapcsolatokról, de emberjogi kérdésekről is tárgyalt Kohl korábbi szingapúri látogatását igen sikeresnek minősítette. Wiesbaden közelében lezuhant az amerikai hadsereg egyik helikoptere. Az UH-60 típusú helikopter fedélzetén nyolc katona volt, akik közül négyen életüket vesztették és négyen megsebesültek. A szerencsétlenség okait vizsgálják. Legutóbb Bjackhawk típusú helikopter 1991- ben az Öböl-háború után járt szerencsétlenül, amikor ugyancsak négy személy vesztette életét A TOKIÓI tőzsdén zuhant a dollár árfolyama. Egy dollárt 116,40 jenért árusítottak, ami rekordnak számít A márkához viszonyítva a dollár 1,6220 márkát ért Tádzsikisztánban folytatódnak a harcok. A kormányhoz hű hadsereg 118 tagját a muzulmánok Garma városában kicsalogatták a helyi teázóba, ahol azután lemészárolták őket További 20 katona a hétvégi harcokban vesztette életét. Indonézia tiltakozott az új osztrák törvény ellen, amely szerint a trópusi fáknak csak olyan szállítmányát vihetik be Ausztriába, amelyen felirat bizonyítja, hogy olyan térségben vágták ki, ahol gondoskodnak az erdők felújításáról. Az osztrák törvény ellen több más ország is tiltakozott, s azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a behozatalt Ausztriából. TEH ÉRÁN iráni főváros forgalmas sugárútján egy rakéta csapódott be. A rakéta nem robbant fel és senkit sem sebesített meg. A levegő-föld rakéta valószínűleg egy gyakorlatozó repülőgépről szakadt le. A lövedéket tűzszerészek hatástalanították. Az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN öt évi feltételes börtönbüntetésre ítélték azt a 16 éves leányt, aki bevalotta, hogy megölte apját, aki megerőszakolta. A leány 47 éves apját agyon lőtte. A próbaidőt az elítélt texasi nénjénél tölti. IzRAEL e héten megkezdi saját gyártmányú tankelhárító rakétáinak próbáit — közölték az izraeli katonai kötök. Ez már a rakéták ötödik tesztsorozata, amely után megkezdik a sorozatgyártást. Oroszország mig-29 típusú vadászgépet akar szállítani Thajföldnek. A thaji nagykövet nemrég Nizsnij Novgorod ban járt, ahol ezeket a gépeket gyártják. Malajzia a múlt év végén már 30 ilyen repülőgépet rendelt Oroszországtól.