Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-09 / 6. szám
i ? V 4~ff 9*7 */ 41 1993. január 9. Kultúra Köszöntjük az ötvenéves BATTA GYÖRGYÖT Az emberiesség s; hí" int j éra Szerkesztőségünk volt tagja, (főleg) újságíró kollégánk Batta György - holnap ötvenéves. Humorérzékében bízva azt kívánjuk, hogy a jövőben is ugyanilyen gyorsan járjon fel a lépcsőn szerkesztőségünkbe, a tizenkettedik emeletre.- Milyen tervekkel lépsz a következő ötven évbe?- Az borzasztó lenne! De a közeljövőt illetően annyit elmondhatok, hogy január 28-án indul Dunaszerdahelyen egy országos magyar sportláp Hajrá! címmel, melynek főszerkesztője leszek.- Mit jelent számodra ez az állomás?- Nagyon jó érzés egy új magyar lapot alapítani... Voltam már hasonló örömteli helyzetben, amikor a Kis Építőt alakítottuk át, s megszületett a Tücsök, ez az elég szép kivitelű gyermekfolyóirat.- A lapalapítás mostanság kockázatos vállalkozás...- Valóban olyan időszakban indulunk, amikor minden megnehezült, minden kiszámíthatatlanná vált, ráadásul teljesen új adózási rendszer lépett érvénybe, ötletként már régóta megvolt bennem, de ehhez elsősorban a kiadó kellett, esetünkben dr. Patasi Ferenc, aki ezt finanszírozni tudja. Cége, a Tashy Agrotrade Kft. reklámügynökség révén kiadói joggal is rendelkezik - amellett, hogy elsősorban mezőgazdasági termékeket exportál és importál.- Milyen lapra számíthatunk?- A Hajrá! heti sportmagazin lesz, csütörtökönként jelenik majd meg. Halványsárga papíron nyomják kék fejléccel, merthogy a DAC-nak ezek a színei.- Milyen szerkesztési elvekkel láttatok munkához?- Lapunk alapításakor úgy döntöttünk, hogy azt abszolút eredeti anyagokkal töltjük majd meg. S hogy ezt Ágh István szerkesztökollégámmal, valamint külső munkatársak segítségével meddig fogjuk bírni, a jövő kérdése.- Gondolom, emellett természetesen egyéb dolgok is foglalkoztatnak.- Szivem szerint most elvonulnék, s a bennem évek óta felgyülemlett témákat kezdeném el megírni. Megírnám a meséimet, egy mesejátékot, egy drámát Bősről, egy vígjátékot és egy kisregényt. Ezek azonban egészen más jellegű összpontosítást igényelnének... De mivel most ezt az ajánlatot kaptam, úgy döntöttem, megpróbálom, hiszen ez is egy hasznos dolog. A sportban nálunk is nagyon sok tehetséges magyar ember van, akik megérdemlik, hogy a közönség tudjon róluk. Hiszen vannak sokszoros válogatottaink, sót Európa- és világbajnokaink: Bugár Imre, Szabó Attila, Schwentner József, a junior birkózó világbajnok.- Nemrég befejeztél egy nagyon szép mesét, a Tobozházikót. Mikor jelenik meg könyvalakban?- Elkészültek hozzá Horváth Klára gyönyörű illusztrációi, sőt a német, szlovák és cseh fordítás is, a svéd pedig készülőben van... Egy müncheni úr reprezentatív mesekönyvként szeretné kiadni.- Hogyan született meg a történet a százszobás tobozházikó jóságos lakóiról?- Az embert folyamatosan érik a legkülönfélébb benyomások. Az élménycsírából - amely lehet egy erdei séta, egy fenyőtoboz látványa - megszületik benned egy mese. Ha a téma erős, az ember akár éveken keresztül magában hordozza, nem lehet elpusztítani, nem hagyja az embert nyugodni, amíg azt a maga szintjén meg nem írja. Ennyi az egész. Sok tudatosságot hozzátenni nem lehet... De még a műfaj is szelektálódik az emberben. Például soha nem hittem volna, hogy fogok még írni verseket, mégis értek olyan hatások, amelyekből vers kerekedett, akárhogy is próbáltam belőlük prózát írni. Tehát inkább engem írnak meg a témák, mintsem én őket.- A Töklámpás című gyermekdarabodnak is nagy sikere volt annak idején, hiszen Budapesten is bemutatta a Gyermekszínház, mai nevén az Arany János Színház.- Hihetetlen mennyiségű levelet, rajzot kaptam a gyerekektől. Magyarországon egy híján száz előadást ért meg a darab.- Honnan meríted azt a rengeteg energiát, hogy cikkeket írsz, szerkesztesz, rádiózol, sportolsz stb.?- Magam sem tudom... Pozsonyon belül naponta órákat utazgatni, egy lakótelepi lakásban élni nem egy nagy élvezet. Egyrészt mert a természetben nőttem fel falun, egész életemben, naponta tudatosítom, mennyire szükség van a természetben való tartózkodásra. Ki kell lépni a lüktetésből, amely mindannyiunkat fogva tart. Ott megváltozik a rossz közérzet, a rossz hangulat, s a szétáradó nyugalom kihat Fotó: Nagy László az ember egész életvitelére. Ezt elérni, erre időt szakítani viszont nagyon nehéz. Sokféle érdeklődésem pedig abból ered, hogy az ember számára szerintem talán egyetlenegy objektív törvényszerűség létezik: minél több információt igyekszik befogadni, annál jobban értheti a világot. Engem ugyanúgy érdekel a magyar olimpiai csapat föszakácsa, aki már hat olimpián főzött a sportolóknak - alig várom, hogy megírhassam -, mint mondjuk egy mesejáték témája. Csak a körülmények határozzák meg, mit mikor sikerül megírni. A Tobozházikó megírása kedvéért például otthagytam a Tücsök főszerkesztői székét, szabadúszó lettem, mert akkora belső feszültség volt bennem: meg tudom-e még írni, ha végre meglesznek hozzá a feltételek. Bebizonyosodott, hogy belül megvan minden, csak idő és nyugalom kell hozzá.- Legnagyobb sikeredként mit könyvelsz el?- Nem tartom magam sikeresnek, sót, ellenkezőleg. A siker alatt inkább azt érteném, hogy VÍGH KÁROLY kiai a 921 lj 4 Szabad ÚJSÁG 5 néha néhány dolgot megírtam, amiben a fantáziámat, saját elképzeléseimet a magam szintjén meg tudtam valósítani. Amiről én az ötezredik elolvasás után is úgy érzem, ezt éppen így akartam megirni. Más, hogy Puskin vagy Shakespeare jobbat írt, zseniálisat. Soha nem versenyeztem senkivel, csak a magam lelkiismeretével. Akkor érezhetünk csak egy belső nyugalmat, megelégedettséget, amikor az ember azt mondja, hogy ez most körülbelül így van. Számomra ez nevezhető sikernek. Az biztos, hogy a rengeteg elismerést, tiszteletet és megbecsülést kapok az olvasóktól, s ez mindennél fontosabb. Az Egy mondat a szeretetről című nemrég Salgótarjánban megjelent versesfüzetemből elhangzott néhány vers a rádióban. Megható leveleket kaptam, s alig tudtam elhinni, hogy a mai világban ezeket a verseket valaki még egyáltalán meghallgatja, sót kéri, hogy küldjem el a könyvet. De nemcsak a Csallóközből, hanem Keletről is! Ha a magyar irodalom legjobb hagyományait igyekszünk követni az emberiesség szintjén, akkor megéri tizenöt-húsz évig egy versen gondolkodni. Én még a metaforák születésére is vissza tudok emlékezni...- Akkor most idézzünk egy versedből: „Az abroncs nem képez szabályos kört, / olyan mint a palóc „a“, melyet majdnem „o“-vá kalapáltak / a századok.“ Nos, ez hogy született?- Ez egy negyven évvel előtti élményem volt: Rimaszécsen, ahol akkor éltem, volt egy asztalosmester és kerékgyártó. Gyerekként ugye odajártam bámészkodni, s láttam, ahogy a kerékgyártó izzította a pántokat, aztán villámgyorsan rá kellett az abroncsra tenni, s akkor hirtelen bedobta a dézsába, hogy ne égjen meg a fa. A bükkfa, mert annak nagyon keménynek kellett lennie. Akkor fel sem fogtam, de legalább negyven évre, mélyen elraktároztam magamban ezt a képet, akár egy kamera.- Ha te Gömörből származol, hogyan tudtad a Dunát annyira megszeretni, hogy minden műfajban tudsz szólni róla?- Nagyon jól ismerem egész Dél-Szlovákiát, hiszen többször bejártam mint újságíró, részt vettem több mint ezer író-olvasó találkozón. Olyan érdekes helyzetben vagyok, hogy Gömörben születtem, de jártam a kassai ipariba, a nyitrai pedagógiára, éltem is pár évig Kassán, egy évig tanítottam a kassai gimnáziumban, onnan mint riporter eljutottam a Bodrogközbe, aztán pedig Pozsonyba kerültem az Új Ifjúság szerkesztőségébe, majd a Kis Építőbe. Tehát fizikailag többször bejártam egész Dél-Szlovákiát, amelyet egészében a szülőföldemnek érzek - mivel sajnos hazáról nem lehet beszélni s valahogy úgy tekintek rá, mint az űrhajós fenntröl a Földre, ahonnét a tér egészen más szerepet kap HARASZTI ILDIKÓ Benes már 1943 nyarán megkapta a szovjet kormány beleegyezését a szudétanémet kérdés transzfer-megoldására. Viszont amikor Amerikában járva, kihallgatáson jelent meg Rooseveltnél, az elnök nem volt hajlandó a magyarok kitelepítéséről tárgyalni, és ekkor még Moszkva sem fogadta el a magyarok kitelepítéséről szóló csehszlovák tervet. Ennek ellenére a CSKP vezetőivel folytatott megbeszélésen Benes hangsúlyozta: a magyarokkal szemben is érvényesíteni fogják a transzfer módszerét, amelyet megkönnyít az a lehetőség, hogy a szlovákiai magyar lakosságot kicserélhetik a magyarországi szlovákokért. E félrevezető manőver nem akarta figyelembe venni azt a tényt, hogy egy esetleges lakosságcsere keretében nem lehetett volna háromnegyed millió magyart kicserélni maximálisan kétszázezerszlovákért MindenesetreGottwald.aCSKP főtitkára, a londoni kommunista csoportnak (Clementis, Novomesky) küldött 1943. december 21 -i tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a háború utáni politikai „tisztogató“ akció végén „a Csehszlovák Köztársaságnak szláv nemzeti állammá kell válnia ". Sót: az internacionalizmust, a marxizmust-leninizmust valló pártfötitkár 1944 májusában már a magyar kisebbséggel szemben a nyílt erőszak szükségességét tette magáévá. És 1945 márciusában Gottwald szövegezte meg a kassai kormányprogram hírhedt Vili. fejezetét a nemzeti kisebbségek kollektív jogfosztásáról. A szlovák állásfoglalás megszületését a magyar kérdésben a háború utolsó évéig gátolta a Tiso-féle szlovák fasiszta bábállam politikaierkölcsi tehertétele. A besztercebányai szlovák nemzeti felkelés 1944 augusztusában - amelynek jelentőségét akkor és később mind a cseh, mind a szlovák körök igyekeztek eltúlozni - fordulatot hozott e tekintetben. Igaz ugyan, hogy Karol Smidke, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke moszkvai tárgyalásai során még 1944-ben is így nyilatkozott: „szemben a németekkel, a magyarok rendesen viselkedtek, többségükben demokraták..." És egy korabali hírszerzői jelentésben is azt olvashatjuk, hogy Laco Novomesky szlovák író-politikus kijelentette: „Sok magyar hűbb maradt a köztársasághoz, mint akárhány szlovák vagy cseh... Nem szabad őket a harcban elhagyni és elárulni." (Egyébként Novomesky volt az egyetlen szlovák politikus, aki a háború után mint szlovák oktatásügyi megbízott meg akarta nyitni a magyar iskolákat, de a kormányzaton belül egyedül maradt ezzel a szándékával__) Amikor viszont lényegében eldőlt a háború kimenetele, és elkezdődtek a hadműveletek Csehszlovákia felszabadítására, maga Gustáv Husák, a későbbi államelnök, Szlovákia Kommunista Pártjának 1945. február 28-án megtartott konferenciáján így nyilatkozott: „A szlovák parasztok és munkások, akiket a gazdag déli területekről kiszorítottak és felűztek a hegyi zugokba, meg kell hogy kapják ezt az ősi szlovák területet, hogy megfelelő életet élhessenek.“ (Svedectvo, 629. old.) Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Husáknak e minden történelmi alapot nélkülöző közlése kimaradt a Budapesten magyar nyelven megjelent emlékiratából... A moszkvai tárgyalások befejezése (1945. március 31.) után a csehszlovák emigráció vezérkara „egyenesen“ a volt csehszlovák köztársaság területére lépett, ahol már a keleti részek - Kassával együtt - a szovjet csapatok kezére kerültek A moszkvai megegyezés értelmében még út közben megalakították az új kormányt - élén a szociáldemokrata Fierlingerrel -, és mint a cseh, valamint a szlovák nemzeti front kormánya a hivatalos elnöki (benesi) dekrétummal jelképesen átvették a hatalmat Kassán, 1945. április 4-én. És már másnap, április 5-én Csehszlovákia akkori ideiglenes fővárosában kihirdették a 16 fejezetből álló kormányprogramot. Ebből főleg a Vili., a XI. és a XV. fejezet tárgyalta a magyarok jövendő jogállását. A Vili. fejezet ugyan még nem jelenti be a kisebbségek kitelepítését, de az állampolgárságot megvonja a németektől és a magyaroktól. Csak az aktív antifasiszta magatartást tanúsítók tarthatják meg állampolgárságukat. (Természetesen nem akadt szlovák illetékes szervezet, amely foglalkozott volna a szlovákiai kisebbség eme részének politikai múltjával.) A kormányprogram azonban nemcsak az állampolgári jogokat törölte, hanem jelezte az államigazgatás teljes „megtisztítását" is a nem szláv elemektől, hozzátéve: „Azokban a járásokban és községekben, ahol a lakosság megbízhatatlan, nem szláv nemzetiségű, közigazgatási biztosok lesznek kinevezve." A program XI. fejezete kimondta a magyar földbirtok a XV. fejezet pedig a nemzetiségi iskolák bezárását. Majd sorra következtek azok a rendeletek, amelyek a magyar kisebbség teljes jogfosztottságáról gondoskodtak. így a Szlovák Nemzeti Tanács belügyi megbízottja 1945. április 7-én rendeletet adott ki, amely a demokratikus jogok gyakorlásából zárta ki a nem szláv elemeket, és kikötötte, hogy a helyi nemzeti bizottságoknak is csak szlovákok lehetnek a tagjai. Ugyanez a rendelet szabályozta a komiszárok kinevezését a magyar lakosságú községekbe. Ebben a rendeletben már nincs szó arról, hogy kivételt kell tenni a magyar antifasisztákkal, és így gyakorlatilag őket is kizárja a politikai jogok gyakorlásából, mint ahogy egy későbbi törvény 1946-ban a választói névjegyzékbe való felvételből. És ilyen előzmények után 1945. május 9-én, a győzelem ünnepén megszólal Benes:__ a németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk ... Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában.. .“ Az elnökkel szinte egyidöben nyilatkozott Klement Gottwald is a rádióban: ,,A németeket és a magyarokat, akik olyan súlyosan vétettek nemzeteink és a köztársaság ellen, megfosztjuk állampolgárságuktól és szigorúan megbüntetjük.1' A kassai program „szellemében" kiadott elnöki határozat május 19-én kirekesztette a nem szláv elemeket a gazdasági életből is. Osztályszempont nem érvényesült: a kisiparos, kiskereskedő ugyanúgy nemzeti gondnok felügyelete alá került, mint a nagyüzém. Ugyanez az elnöki dekrétum a német és magyar lakosságot politikailag megbízhatatlannak nyilvánítja. Ugyancsak 1945 májusában elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, majd mivel nem nyithatták meg a magyar iskolákat, megindult a magyar pedagógusok tömeges átköltözése Magyarországra. A 69/45. számú SZNT (Szlovák Nemzeti Tanács) rendelet a „megbízhatatlan" magyarokat a magánalkalmazásból is menesztette. A jogfosztó rendeletek értelmében megszüntették a nyugdíjak folyósítását, mindennemű szociális segélyezést, egészségügyi gondozást stb. Ebben az időszakban a legnagyobb - és mindmáig jóvátehetetlen magyarellegps akcióra Pozsonyban került sor, amelynek a város magyar lakossága esett áldozatul, mert mintegy 90 százalékát kihajtották a városból. 1945. május 5-én ugyanis Pozsonyban a magyarok lakásaira szlovák katonák törtek rá. A csomagolásra fél órát adtak, majd 50-100 fős csoportokban áthajtották őket a Duna-hídon Ligetfaluba. Hogy milyen helyzetbe kerültek az oda kiűzött magyarok, azt - egyéb forrásokon kívül - hitelesen bizonyítja dr. Gustáv Niepel, szlovák orvos alábbi bizalmas jelentése: „Ligetfalun a deportáltak a legszükségesebbekkel sem voltak ellátva, öltözékük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főleg a kisgyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalálra voltak ítélve...“ A humanista meggyőződésű szlovák orvos „A Ligetfalui Vöröskereszt rendelőintézetének működéséről" című bizalmas jelentését e sorokkal zárja:,,... kívánom, hogy a Vöröskereszt gondolata mielőbb érvényesüljön és győzedelmeskedjék az emberi gonoszság lelett, mely mint a fasizmus és a háború szörnyű öröksége ránk maradt. “ íme, ilyen körülmények között sikerült a szlovák sovinizmus ördögi tervének végrehajtása: Pozsony, az ősi magyar koronázó város magyartalanítása... Mindez pedig csak nyitása volt a magyarok csehországi deportálásának és az ún. lakosságcserének, amely intézkedésekkel tovább sikerült gyengíteni a szlovákiai magyar nemzettestet - a teljes felszámolás reményében. Az alábbi részletet Vígh Károlynak, az ismert történésznek nemrég megjelent „A szlovákiai magyarság sorsa“ című kismonográfiájából idéztük, amely a történelem Magyarország összeomlásától napjainkig tekinti át a felvidéki magyar kisebbség sorsát. A könyv megrendelhető a Madách Kiadó címén: Vydavatel'stvo MADÁCH, Michalská 9, 816 21 Bratislava. A kiadó a viszonteladóknak és kereskedőknek jelentős árrést biztosít.
