Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-28 / 22. szám

® Szabad ÚJSÁG Sport 1993. január 28. Minden férfi negyeddöntő csak három játszmás volt Courier túl nagy falat volt Tegnap a 4,82 millió dollár összdíjazású Australian Open Grand Slam tenisztorna keretén belül a férfiak léptek pályára az elődöntőbe jutá­sért Melbourne-ben ismét esett az eső, így csak a központi fedettpályán rendeztek mérkőzéseket Voltaképpen azt kell mondanunk, hogy nem született meglepetés, hiszen a világranglista-vezető amerikai Courier könnyedén jutott túl a cseh Petr Kordán, a második helyen kiemelt svéd Stefan Edbergnek sem kellett izgulnia honfitársa, Christian Bergström elleni mérkőzésen. Az amerikai Pete Sampras pedig a szintén nem kiemelt, negyeddöntőbe jutott új-zélandi Brett Stevennel szemben játszi könnyedséggel jutott az elődöntőbe. Egyedül a német Michael Stichnek kellett szoros, kiegyenlített küzdelmet vívnia a francia Guy Forget-vel, ám ő sem engedett át egyetlen játszmát sem ellenfelének. Országos Atlétikai Bajnokság — Bécsben Ki megy innen Torontóba? Férfiegyes - negyeddöntők: Courier (1)—Korda(7) 6:1, 6:0, 6:4; Stich (14)—Forget (11) 6:4,6:4,6:4; Sampras (3)—Steven 6:3, 6:2, 6:3; Edberg (2)— Bergström 6:4,6:4,6:1. Mérkőzése után az ötven ki nem kényszerített hibát vétő Petr Korda eképpen nyilatkozott az újságíróknak: „Couriert ilyen nagyszerűen már régen nem láttam játszani, ellenállhatatlan volt, gyakorlatilag nem követett el sem­milyen hibát. Igyekeztem, ahogyan csak tudtam,.de Courier játékára egyszerűen nem találtam ellenszert. Néhány alka­lommal a teljes erővel megütött labdáit nem is láttam”. Az elődöntő párosítása azt engedi sejtetni, hogy a finálét az első helyen kiemelt Courier a torna második számú játékosával, Edberggel fogja vív­ni. Az elődöntő párosítása: Courier— Stich, Edberg—Sampras. Női páros - negyeddöntők: Fendick, Stmadová (8)—M. J. Fernandez, Garri­son (4) 6:2, 6:2; Hetherington, Rinaldi (6)—Martinez, Sanchez (3) 4:6,6:1,6:0. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a G. Fernandez, Zvereva (1)—McNeil, Stubbs (5), valamint a Novotná, Szav­­csenko (2)—Shriver, Smylie (10) ösz­­szecsapásokat későbbi időpontra ha­lasztották. (munkatársunktól) — Konkurenciá­tól egyelőre nem kell tartania a legújabb szlovákiai lapnak, a DAC kék-sárga szí­neiben megjelenő Hajrá című heti sportmagazinnak, amelyet a dunaszer­­dahelyi Tashy Agrotrade Kft. ad ki, egyelőre 12 oldalas teljedelemben. Ezentúl pénteken jelenik meg a stando­kon, de most, szúrópróbaként az első számból nyolcszáz darabot már szét­szórtak Dunaszerdahelyen. Rövidesen kiderül, hogy tetszik az új lap, valóban lesz-e iránta érdeklődés? „Jó, hogy Du­naszerdahelyen van a szerkesztőség és a nyomda, ott, mint egy laboratóriumban, azonnal fel tudjuk mérni a hatást, csak oda kell állni az újságárusbódé elé és fülelni kell, mit mondanak az emberek” — mondja Batta György főszerkesztő: „Aki a legfrissebb eredményekre kíván­csi, csalódhat, mert azokat nem találja meg a lapban, már csak az egyhetes nyomdai átfutási idő okán sem. Ez nem napilap, hanem egy hetente megjelenő magazin, amely akkor is érdekes lesz, ha valaki megjelenése után három-négy Nem várt meglepetésekkel folytató­dott a női párosok versenye, a cseh Stmadová az amerikai Fendickkel gond nélkül jutott túl az esélyesebbnek tartott amerikai pároson, és a spanyol Marti­nez, Sanchez kettős sem a várakozásnak megfelelően játszott. Vegyespáros - negyeddöntők: Zvere­va, Jones (2)—Smylie, Fitzgerald 6:1, 3:6,6:3. A vegyespárosok is késésben vannak az eső miatt, itt az elődöntőbe jutásért még a következő mérkőzéseket kell le­játszani: Sanchez, Woodbridge (1)— Martinez, J. Sanchez, Hetherington, Micsibata—Shriver, Stolle, Garrison, Leach (3)—Miyaga, Kinnear. Juniorok Nagyszerűen szerepelnek eddig a szlovák és a cseh válogatottak. A szlovák Hromec és Kukái bejutott a 3. forduló­ba, az előbb nevezett horvát ellenfelénél bizonyult jobbnak, az utóbbi pedig egy kimondhatatlan nevű thaiföldi fiún ju­tott túl, csakúgy, mint a cseh Skoch, aki­nek viszont egy amerikaival kellett meg­küzdenie. Kiesett viszont a cseh Ludmila Richterová, az amerikai Lee örülhet a to­vábbjutásnak, ám párosban még ő is ver­senyben maradt. A férfipárosok küzdel­héttel lapoz bele. Olyan érdekességeket akarunk közölni a sport világából, ame­lyek másutt nem találhatók meg. Ta­vasszal indítunk például egy sorozatot Kurucz Antallal, a parlament egykori konyhafőnökével, aki hat olimpián fő­zött a magyar csapatnak és számtalan sztorit tud az ismert sportolókról. Első számunkban Szepesi Györggyel közlünk beszélgetést szlovákiai élményeiről. Rengeteg témánk, rengeteg tervünk van. Egyelőre állandó munkatársként csak ketten íijuk-szerkesztjük a lapot Ágh Istvánnal, de több külső munkatár­sunk van, s reméljük, számuk idővel egy­re gyarapodik majd.” Dr. Patasi Ferenc felelős kiadó biza­kodó. A sport szerelmeseként küldetés­nek tekinti a Hajrá! kiadását, és már ak­kor is elégedett lesz, ha nem lesz ráfizeté­ses a lap. Ennek szerinte december végén kellene eldőlnie, hacsak közben nem ug­ranak meg drasztikusan az árak. Remél­jük és kívánjuk a legjobbakat a Hajrának, amely péntekenként kerül a standokra tíz fillér híján öt koronáért. -vk­mének 1. fordulójában a Hromec, Kukái szlovák páros sikeresnek bizonyult. Férfiegyes - 2. forduló: Hromec— Oresic 6:4, 6:2, Kukái—Yongchanta­­nasakul 7:6, 6:2, ákoch—Humphries 7:6, 7:5. Női egyes - 4. forduló: Richterová— Lee 4:6,3:6. Férfipáros -1. forduló: Hromec, Ku­kái—Gilamberti, Torallo 7:6,4:6,8:6. (♦la) Oroszlánként kellett küzdenie az egyik leg­szebb teniszezőnőnek tartott argentin Sa­­batininek az elődöntőbe jutásért TASR/AP felvétel ( Innen-onnan ) Előkészületi labdarúgó-mérkőzése­ken: FC Nitra—FC Vráble 4:0 (3:0), góllövők: Lednicky 3, Majoros. Tátrán Preáov—VSÍ KoSice 9:1 (4:0), góllö­vők: Koflej 3, Vytykaí 2, Zvara 2, Pu­hák, Valentin, ÍR Hudák. Csallóközaranyoson az osztrák női ifjúsági kézilabda-válogatott előkészüle­ti mérkőzésen a következő eredménye­ket érte el: —Dunaj Zlatná 22:22, —Ja­­san Brasov 24:25. Az észak-amerikai profi jégkorong­­liga legutóbbi eredményei: Boston— Quebec 4:4, Islanders—New Jersey 8:2, Pittsburgh—Washington 6:3, Minne­sota—Toronto 2:1, Buffalo—Phila­delphia 4:3, SL Louis—Ottawa 5:1, Detroit—Calgary 9:1, Los Angeles— San Jose 7:1. Az angol labdarúgó Premier League 25. fordulójának eredményei: Black­burn—Coventry 2:5, Middlesbrough— Southampton 2:1, Oldham—Manches­ter C. 0:1, Wimbledon—Everton 1:3. A tokiói férfi asztalitenisz-torna el­ődöntőjében: Waldner (svéd)—Grubba (lengyel) 2:0, Kim Tae-soo (dél-kore­ai)—Persson (svéd) 2:0. A döntőben: Kim Tae-soo—Waldner 3:0. A férfi kosárlabda Klubcsapatok Eu­­rópa-bajnoksága a következő eredmé­nyekkel folytatódott - B-csoport: Arisz Szaloniki—Benfika 83:72, Cholet—Ki­­jev 100:91. A-csoport: CSZKA Moszk­va—Hapoel Tel Áviv 85:62. Menesztették Oleg Biohint, az egy­kori aranylabdás labdarúgót, aki edző­ként a görög Olimpiakosz Pireusz csa­patánál dolgozott Utódja a görög válo­gatott volt szövetségi kapitánya, Adó­­nlsz Georgiadisz. Változó szabályok A közelmúltban több vád is érte az öttusázókat, miszerint viadaluk túlságo­san hosszú, és nem látványos. A Nem­zetközi Öttusa Szövetség emiatt jelentő­sen megváltoztatta a versenyek lebo­nyolításának szabályait. Az idei világbajnokságot a németor­szági Darmstadtban már az új szabályok szerint rendezik. A verseny egynapos lesz, 32-32 indulóval a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A résztvevők kiválasz­tása többlépcsős selejtező sorozaton dől el. Az egyéni küzdelemben egy váloga­tottat legfeljebb két versenyző képvisel­het. Az egyéni viadal után rendezik meg a váltóversenyt, amelyen 12-16 három­fős csapat indulhat. Az új szabályok azt célozzák, hogy az öttusa továbbra is olimpiai sportág ma­radhasson. (munkatársunktól) — Mivel Szlová­kia többek között a nemzetközi normák­nak megfelelő fedettpályás sportcsar­nokkal sem rendelkezik, az Országos Atlétikai Bajnokságot Bécsben rendezik — derült ki Anton Ihringnek, a Szlovák Atlétikai Szövetség elnökének tegnapi sajtótájékoztatóján. A seregszemlére ja­nuár 31-én kerül sor az Osztrák Szövet­ségi Sport Szervezet (ASVÖ) társrende­zésében. Tulajdonképpen egy nemzet­közi atlétikai találkozóról van szó, ame­lyen indulnak osztrák, lengyel, magyar és izraeli atléták is, és ennek keretében kerül sor az ob-re. így sikerült kicselezni a szlovák szövetségnek a csarnok mint­egy 60 ezer schillinges napi bérleti díjá­nak kifizetését, csupán a rendezési költ­ségek egy részét kell állni, ami szintén nem kis összeg, 21 ezer schilling. Az ob egyben válogatóverseny is lesz, a selejtezőszinteket teljesítő atléták részvételi jogot nyernek a márciusi, To­rontóban megrendezésre kerülő fedett­pályás atlétikai világbajnokságra. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által megállapított szintekre azonban a szlovák szövetség még „rádobott egy la­páttal”, abból a „hivatalos” megfonto­lásból kifolyólag, hogy csak olyan ver­senyző kerülhessen ki Torontóba, aki esetleg képes „komolyabb” eredmény elérésére is. A dolog hátterében viszont tulajdonképpen az LAAF azon döntése áll, amely az egykori Csehszlovákia szá­mára megállapított 9 résztvevő útikölt­ségének megtérítését 6:3 arányban ossza el a két utódállam között, termé-Népszerű német sportolók részvéte­lével ünnepi gálát rendeztek Frankfurt­ban az egyre jobban tért hódító neonáci nézetek ellen. Védelmükbe vették pél­dául a Bundesligában szereplő idegenlé­giósokat. Az Eintracht játékosai kijelen­tették, hogy nélkülük a foci olyan, mint egy zongora fekete billentyűk nélkül. A rendezvényen megjelent többek között az olimpiai bajnok atléta, Dieter Bau­mann, ás a korcsolya királynője, Katari­na Witt is. A háromszoros Forma-1 -cs világ­bajnok Ayrton Senna újra a figyelem központjába került Mindenki azt vár­ta, hogy az amerikai Indycar autósver­­seny-sorozat pilótája lesz, óm a Penske istálló, amelynek egyik tagja a szintén világbajnok Nigel Mansell, helyette Pa­ulo Tracyval kötött szerződést Senna számára ezek után nem marad más, mint hogy megegyezik a McLaren Is­tállóval, vagy kihagyja az idényt „Slózi” tizenkét éves korában a Re­mény FC ifjúsági csapatában kezdte pá­lyafutását. Gyermekkorában arról ál­modozott, hogy egyszer ő is olyan híres lesz, mint Hajós Alfréd az első magyar olimpiai bajnok. Eleinte a BTC csapata felé kacsingatott, de barátai unszolására 1904-ben mégis a Fradi zöld-fehér me­zét választotta. 1910 táján — a magyar focisták közül először — hírneve túllépte Magyaror­szág határait. Schlosser volt csapatának karmestere és első számú góllövője egy személyben. Lövőképessége, főleg a bal lába kifogástalan volt. ő alkalmazta elő­ször Magyarországon a nyesett, csavart szabadrúgásokat. „Slózi” népszerűségi szintje minden képzeletet felülmúlt. Az I. világháború előtt valóságos „Slózi­­kultusz” uralkodott az akkori Magyar­­országon. Gazdag pályafutásának legér­tékesebb eredménye a labdarúgás nép­szerűsítése volt. 1915 decemberében az MTK csapatához igazolt, ahol újabb hat bajnoki didal főszereplője volt. A pro­fizmus bevezetésekor, 1927-ben ismét visszatért a Ferencvároshoz, ahol a 13. bajnoki aranyérmét nyerte. 1909 és 1917 között sorrendben hétszer volt gólkirály. Aktív pályafutását a Budai 11 játékosaként fejezte be 1927 végén. 1906 és 1927 között 68 mérkőzésen szerepelt a nemzeti tizenegyben és an­nak tagjaként 58 gólt szerzett. Tagja volt az 1912-es olimpián vigaszdíjt nyert ma­gyar csapatnak. 1955-ben a Népstadion­szetesen Csehország javára. A szövetség berkeiben most már csak azért drukkol­nak, nehogy valaki mégis teljesítse a fel­srófolt szintet, mert az szinte megoldha­tatlan anyagi nehézségek elé állítaná őket. A szándék annál is inkább átlátszó, mivel a Los Angeles-ben saját költségén edzőtáborozó Solárová részvételével mindenképpen számolnak, elvégre az ő utaztatási költségei a nullával egyenlő­­ek, hiszen onnan Toronto csak „egy ug­rás”. Hiába, a pénz nagy úr! Az országos bajnokságot az eddig megszokott három nap helyett most „ló­halálában”, 9 óra alatt bonyolítják le (a fent említett okokból kifolyólag) 41 szlovákiai klub 270 atlétájának részvéte­lével. A műsorból technikai okok miatt hiányoznak a gátfutó, illetve a gyalogló számok. Ezeket egy későbbi időpont­ban, valószínűleg Besztercebányán ren­dezik meg. Egyébként meghívást kaptak a bécsi seregszemlére a cseh klubokban szereplő szlovák sportolók is, egyenlőre azonban csak ketten jelezték részvételi szándékukat, a többiek valószínűleg már a cseh állampolgárság mellett dön­töttek. A jövőben a szlovák útlevél bir­toklása lesz a válogatottbeli szereplés alapkövetelménye. (h) I. jégkorongliga A 35. forduló mérkőzéseit bonyolí­tották le az I. ligában. A következő ered­mények születtek: Pardubice—Trencín 1:3 (1:1, 0:1, 0:1), Poprad—Slovan 6:0 (0:0, 4:0, 2:0), Olomouc—Litvinov 3:1 (1:0, 2:1, 0:0), Plzeú—Vítkovice 1:3 (0:2, 1:0, 0:1), Zlín—C. Budéjovice 1:1 (0:0, 1:0, 0:1 — 0:0), Kladno—Sparta 0:7 (0:3, 0:3, 0:1), Jihlava—Koálce 5:2 (2:2, 2:0,1:0). Az állás 1. Litvinov 35 21 3 11 145:112 45 2 Budéjovice 35 18 7 10 131:102 43 3. Sparta 35 17 9 9 124:98 43 4. Vítkovice 35 18 3 14 151:128 39 5. Kladno 35 19 1 15 120:125 39 6. Treníín 35 17 4 14 142:131 38 7. KoSice 36 17 3 16 121:123 37 8. Zlín 35 15 4 16 106:105 34 9. Jihlava 36 14 4 18 121:126 32 10. Olomouc 35 14 4 17 113:129 32 11. Poprad 35 15 2 18 109:129 32 12 Slovan 35 11 5 19 98:124 27 13. Pardubice 35 12 3 20 104:138 27 14. Plzeí 35 11 2 22 109:124 24 A következő forduló mérkőzéseit pénteken játsszák ugyanebben a párosí­tásban, csupán a pályaválasztók cseré­lődnek fel. A KoSice—Jihlava mérkő­zést már korábban lejátszották (6:2). ban a 100. magyar-osztrák mérkőzésen ő végezte el a kezdőrúgást. Ott állt a magyar foci legendás alakja, a két nagy futballnagyság Kocsis és Puskás között jellegzetesen karikalábával, könnyező szemmel, hogy elindítsa a labdát száz­ezer néző tapsvihara közepette. Legemlékezetesebb teljesítményét 1911-ben nyújtotta a Millenáris zsúfolt nézőtere előtt (kapacitása 15 ezer néző számára volt elegendő), Hugo Meisl bí­ráskodása mellett. A magyarok ekkor 9:0-ra verték Svájc válogatottját és „Sló­zi” hat gólt lőtt a helvétek hálójába. A közönség örömujjongása határtalan volt. Schlosser egy fiákerbe ülve, való­sággal megszökött a mérkőzés után. Az örömittas szurkolók azonban az utcán felismerték, kifogták a fiákerből a lova­kat, majd azt maguk húzták — a boldo­gan integető „Slózival” —végig a Nagy­körúton. 1959-ben többezer sportbarát kísérte utolsó útjára a feledhetetlen harcost, a magyar foci egyik legnagyszerűbb alakját. Klubjai FTC: 1904-1915 MTK: 1915-1922 MAC, majd a VÁC: 1922-1923 F'C Norrköping. majd a Wisla Krak­kow: 1923-1926 (edzőként) Weiner SC: 1926-1927 FTC: 1927 Budai 11: 1927 Babiák László Wűmo 1 SS* OOm A kép bal oldalán álló Eishiro Saito, az 1998-as naganoi téli olimpia szervezőbizottsá­gának elnöke Hironoshin Furuhashi alelnökkel bemutatták az olimpia hivatalos emb­lémáját, amely a hókristályt és a havasi gyopárt szimbolizálja TA SR/AP felvétel Szlovákiai magyar sporthetilap Hajts rá, Hajrá! ( Kiválóságok a foci hőskorából ) Schlosser Imre (1889-1959)

Next

/
Thumbnails
Contents