Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-29 / 23. szám
KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP PÉNTEK 1993. január 29. III. évfolyam 23. szám Ára 3 korona A 1 Az MPP aggódik a pénz különválása miatt A korona devalválódhat? ^-o A Magyar Polgári Párt tegnapi sajtóértekezletén Tóth János alelnök a pénz elértéktelenedéséről szólva kijelentette, hogy azt már mindenki a saját bőrén érzi, s a jövőben sem várható, hogy javul a helyzet. Az MPP a nemzetközi felmérések eredményei alapján elkerülhetetlennek tekinti a szlovák fizetőeszköz devalválását, amely a párt óvatos becslései szerint 30 százalékos is lehet. A Magyar Polgári Párt ezzel összefüggésben korábban is felhívta a figyelmet azokra a szlovákiai hivatalos nyilatkozatokra, melyek szerint a pénzügyi reformnak nem szabad negatívan hatnia a lakosság életére. Tóth János annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a bankjegyek felülbélyegzésének — látva a pénznem különválasztására tett erőfeszítések ütemét — a jövő hét végén kell lezárulnia. Véleménye szerint a korona valamikor február 5-e és 10-e között válik szét. A. Nagy László pártelnök aggodalmát fejezte ki a pénz elkülönítése miatt, amelyről úgy vélekedett, hogy bekövetkezése után csökken a lakossági megtakarítások értéke és emelkedik az egyes, alapvető létszükségleti cikkek ára. A sikertelen elnökválasztás okát (Folytatás a 2. oldalon) Simonyi Alapítvány Már csaknem hétszázezer A Simonyi Alapítvány bankszámláján levő pénzösszeg december elején meghaladta a félmillió koronát, s azóta is változatlan tempóban folynak be a kisebb-nagyobb pénzadományok. Január elején az összeg már jóval meghaladta a hatszázezer koronát, s most már a hétszázezer felé közelít. Az alapítvány létrehozása óta a napokban Dunaszerdahelyről kapták az eddigi legnagyobb pénzadományt egy tételben — 40 ezer koronát. Emlékeztetőül az alapítvány számlaszámai: VÚB Rimavská Sobota, 12 331392/0200 vagy SSS Rimavská Sobota, 93245-399/0900. A számlára A típusú, zöld színű pénzesutalványon lehet a pénzadományokat elküldeni. Más típusú pénzesutalványon a postahivatalok nem kötelesek továbbítani a pénzt. Becsületükre legyen mondva, mindeddig a C típusú, sárga színű pénzesutalványon feladott adományokat is továbbították. (farkas) átalakulásával kapcsolatosan több ilvasónk Is kérdéssel fordult hozzánk: alá kell-e Írnia a bérleti szerződést 8Z újjáalakult szövetkezettel akkor Is, ha az számára egyenesen hátrányos. Arról van szó ugyanis, hogy több szövetkezetben olyan bérleti szerződést íratnak alá — főleg Idős, nem volt szövetkezeti tag földtumdonosokkal —, ti..j j, i • i i mely azt rögzíti: a bérleti szerződést £ OIQ llllílj QOIIOSOK négy évre kötik, ezért a földtulajdonos f maga köteles befizetni tulajdona után llßVCllllCDC! az ingatlanadók Az ilyen bérleti szerződés tulajdonos aláírója számára rendkívül előnytelen,és a hatályos törvények is úgy rendelkeznek, hogy a földadót a használó kötetes fizetni, nem a tulajdonos. Ha a tulajdonos a szövetkezettel köt haszonbérleti szerződést, elvben szabadon dönt arról, milyen feltételekkel köti e szerződést Ha úgy, hogy iöldadófízetési kötelezettség a használót terhelje, ennek megfelelő a bérleti d(j, tehát alacsonyabb, mintha az ingatlanadó (földadó) összege a tulajdonost terhelné. Aki már aláírta e szerződést, hozzáértő egyénnel nézessen utána, számára nem ráfizetésese a szerződés. Ha Igen, félrevezetés címén megtámadható és felbontható a szerződés. Aki még nem írta alá a bérleti szerződést, most számoljon. A transzformációs törvény ugyanis csak azt mondja ki, a tulajdonos a földterületére eső vagyonrésszel nem rendelkezik szabadon 7 éven keresztül, amennyiben azt a transzformációt követően — a Kereskedelmi Törvénykönyv értelmében — megalakult szövetkezetben bennhagyta. A földjét — ha számára előnytelen bérleti szerződést kínál neki más érdeklődőnek is bérbe adhatja, arra a szövetkezet -ugyanis nem vonatkozik a hétéves zárolási határidő. Mind a szövetkezetnek, mind a földtulajdonosnak, mind pedig egy-egy adott településnek javára válna azonban, ha tisztességes feltételek mellett létezhetnének a különböző tulajdonformák egymás mellett. Az egymás eltiprására, becsapására elvesztegetett energiát ugyanis jobb ügyekre lehetne fordítani — falcaink, kisebbségünk anyagi fennmaradása érdekében. (ngyr) Marián Tkáé, Szlovákia Nemzeti Bankjának az aieinöke tegnap Londonban a BBC szlovák szerkesztőségének adott interjújában megelégedettsé-Marián Tkáé elégedett küldöttség az IMF képviselőinek átadta a pozsonyi kormány által az 1993. évi gazdaság- és pénzügyi politikáról kidolgozott memorandumát. Mint ismeretes, ígéretek már vannak A felülbélyegzés után... ? Fejenként négyezer (csehszlovák) korona Pénzváltás a jövő héten Felhívjuk minden olvasónk figyelmét, hogy a csehszlovák korona közeli kettéválásával kapcsolatos teendőknek szenteljen kellő figyelmet. gét fejezte ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezetőivel folytatott washingtoni tárgyalásain született eredményekkel kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy a szlovák Holnap megszűnik a Koridor Titok nincs, csak pénzhiány Kifogni a szelet a minden mögött rejtett összefüggéseket kereső, spekulációkra hajlamos újságírók vitorlájából — ez volt a célja annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyet Jergus Ferko, a Koridor főszerkesztője hívott össze. Az egybegyűlt kollégák nagy száma arról tanúskodott, hogy a DSZM szócsöveként számontartott napilap nemrég bejelentett megszűnése, illetve annak oka mögött sokan szenzációt szimatoltak. „Nincs szó semmiféle maffiás machinációkról, háttérben működő sötét erőkről. Megszűnésünk oka teljesen prózai — a pénzhiány —jelentette ki Jerguä Ferko. — Gyakran állították rólunk, hogy a DSZM lapja vagyunk, holott semmiféle személyes vagy gazdasági kötődéseink nem voltak a mozgalommal. Csupán az az igazság, hogy míg a többi (Folytatás a 2. oldalon) a dokumentum ügyében február 15-én küldöttség érkezik Szlovákiába a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól, hogy tárgyaljon a memorandum elfogadásáról. Az úgynevezett letter of intent várható aláírásával Szlovákia előtt megnyílik a két nemzetközi pénzügyi intézmény kapuja, s hiteleket vehet fel a szlovák fizetőeszköz stabilitásának a megőrzésére. Marián Tkáé az amerikai látogatása során folytatott tárgyalásain olyan országként jellemezte Szlovákiát, ahová érdemes befektetni. Közlése szerint több találkozón is jelentős ígéretek hangzottak el Szlovákia irányába. Hogy milyenek, azt nem részletezte. Ahogy arra a kormányfő figyelmeztetett, január 31-éig a nagyobb összegű készpénzeket igyekezzenek betétkönyvön elhelyezni, hogy a pénzcsere a lehető legkisebb problémával járjon. A tegnap esti Rádiozumálban a pénzügyminisztériumra hivatkozva közölték, hogy az állampolgárok a jövő héten, csütörtökön, pénteken és szombaton cserélhetik ki felül nem bélyegzett csehszlovák bankjegyeiket felülbélyegezettekre, mégpedig fejenként 4000 koronát. Hogy ezúttal nem rémhírről van szó, azt mutatja, hogy a központi (Folytatás a 2. oldalon) Alexander Járay az újabb elnökjelölt? Bogara az egyenlőtlenség... A 49 éves kassai Alexander Járay levelet küldött Ivan Gasparovichoz, a szlovák parlament elnökéhez, s ebben javasolja a nemzeti tanács képviselőinek, hogy esetleg foglalkozzanak jelölésével a köztársasági elnök tisztségére. A Kelet-szlovákiai Vasmű alkalmazottja szerint „a jelenlegi társadalmi válság oka a múlt századbeli tudományos tekintélyre támaszkodó idejemúlt gondolkodás”. Levelében aztán részletesen fr saját „felfe(Folytatás a 2. oldalon) Ósszegyűl-e egy szakajtónyi? (M. NAGY LÁSZLÓ felvételei) Lapunk több ízben is foglalkozott az indiai vallási villongásokkal, de házunk táján, szomszédságunkban is háború dúl, nem nagyon figyelünk a kontinensnyi ország zavargásaira, amelyek hátteréről keveset tudunk. Aradi Éva indológus a napokban érkezett vissza Budapestre Indiából. Január 6. és 16. között Bombayben járt, barátnője esküvőjén. • Ón tíz napot töltött Indiában. Mit tapasztalt a helyszínen?- Mi rejlik a hindu—muzulmán ellentétek mögött? ------------------------Etnikai tisztogatások a türelem országában — Szörnyű, szörnyű a helyzet... Fél éve tart ez az állapot. A Delhihez közeli Ajodhya nevű kisvárosban állt a moguli uralom óta egy muzulmán templom, amelyet állítólag Ráma, a hinduk legnagyobb istenségének születési helyére építettek. Erre semmilyen bizonyíték sincs, de a szélsőséges ellenzéki Indiai Néppárt találta ki és a hindu főpapokon keresztül elterjesztette ezt a legendát. Az Ajodhyához közeli falvakban a szélsőséges hindu párt szervezkedni kezdett. Baltákkal, vésőkkel és egyéb szerszámokkal felfegyverkezve tömegek indultak útnak, hogy lerombolják ezt a muzulmán templomot. A BBC, melynek adásait országszerte a kábeltévé jóvoltából fogni lehet, minden este mutatta, hogyan közelednek ezek a csoportok Ajodhyához. A kormány nem tett semmit. Sem a rendőrség, sem a hadsereg nem tartóztatta fel a vonulókat és amikor decemberben megérkeztek, a kisvárosból eltűnt minden fegyveres erő. Le is rombolták ezt az ötszázéves templomot. Most minden átmenet nélkül, a forrongás átterjedt Bombayre és még egy nyugat-indiai városra, Ahmadabadra, ahol szintén jelentős számú muzulmán él. • A hindukról azt tudtuk, vallási kérdésekben nagyvonalúak és épp a muzulmánok harciasak és türelmetlenek. — Mint indológus, ez idáig én is így vélekedtem. Ez azért is megdöbbentő, mert évszázadokon keresztül e két vallási közösség egyetértésben és együttműködve élt. A hinduk vallási okoknál fogva nem nyúlhatnak állathoz, így a muzulmánok a bőrfeldolgozók, a hentesek és a pékek is. Jobb szakmunkások, mint a hinduk. Bombay 11 milliós nagyváros, félmillió muzulmán lakossal. Két nappal megérkezésünk után elszabadult a pokol. A szélsőséges hinduk felkelést szerveztek, amely során bezárták a muzulmánokat otthonaikba. Gyerekek, (Folytatás a 3. oldalon) 1 T