Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-28 / 22. szám

1993. január 28. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Barbara Streisand Népszavazás Oroszországban ? Nempolitiz:U Trilliós költségvetési hiány Az énekes, színész, producer és O rendezd Barbara Streisand kijelen­tette, hogy nem akar helyet az ameri­kai szenátusban, adta hírül a The New York Post című napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Ezek szerint Barbara Streisand New York államot kívánta képviselni. Streisand kijelentette: „Elsősorban filmeket forgatok és az egyiknek, amit tervezek, Normális szív lesz a címe. Az AIDS-ről fog szólni és ar­ról, hogy mindannyiunknak joga van a szerelemre. Azt hiszem, hogy ezzel a filmmel többet fogok elérni, mint­ha politikai pályára léptem volna.” Annak ellenére, hogy az orosz föderáció egész területén a bevételek 327 milliárd rubellel haladták meg a kiadásokat, az elmúlt esztendő költ­ségvetési hiánya meghaladja az 1 trillió rubelt Mindezt Vaszilij Bar­csuk orosz pénzügyminiszter jelentette be az idei év költségvetési javas­latának vitája során. Viszont az idei évre még sötétebb ké­pet „festett”, mert szerinte az idén 2 tril­lió 258 milliárd rubel költségvetési hi­ányra lehet számítani. Moszkvából jelentette a RIA hírügy­nökség, hogy az orosz alkotmánybizott­ság munkacsoportja előterjesztette a legfelsőbb szovjet elnökségének az új orosz alkotmány alapelveinek javasla-Japán segítség Huszeinnek? Orosz önkéntesek Irakban A NEC japán társaság tegnap közöl­te Tokióban, hogy Irak olyan számító­gépet vásárolt a távol-keleti országban, amely felhasználható lehet a titkos iraki nukleáris programban. A szóban forgó társaság még 1985-ben szállított Irak­nak S-750 típusú számítógépeket. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség azt gyanítja, hogy ezeket használta fel Szaddam Húszéin országa az atom­fegyverek fejlesztése során. A dolog pikantériája, hogy ezek a számítógépek annak idején a COCOM- listán voltak, viszont Irak 1985-ben még nem szerepelt azon országok névsorán, amelyekbe az említett számítógépeket tilos lett volna exportálni. Amerikai vétóra számítva Az iraki As-Saura című napilap teg­napi számában olyan tudósítást közölt, amely szerint mintegy 10 tagból álló szélsőséges nacionalista kommandó érkezett Oroszországból Bagdadba. Ez a csoport Oroszország Liberális De­mokrata Pártját képviseli és többek között tárgyalni fog az iraki vezetőkkel arról, hogy az ország elleni „agresszi­ót” megfelelő eszközökkel torolják meg. Vlagyimir Zsilinovszkjj, a párt elnöke a kommandó Moszkvából tör­tént elutazása előtt vasárnap kijelen­tette, hogy ha Irakban olyan igény nyilvánul meg, akkor akár önkénte­sek százait küldik a közép-keleti or­szágba. Izrael vonakodik Jeruzsálemből érkezett jelentés szerint Izrael fokozza diplomáciai erőfeszítéseit, hogy megpróbálja az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb határozatát minél későbbre halasztani, s arra törekszik, hogy az esetleges határozat minél enyhébb legyen a száműzött palesztinok ügyében. Washington egyébként annak az óha­jának adott kifejezést, hogy a deportált palesztinok kérdését diplomáciai úton oldják meg. Bizonyára ezen a kijelentésen alapulnak Tel Avivnak azon számításai, hogy az amerikaiak a Biztonsági Tanács­ban élnek vétójogukkal és „leblokkolják” az Izrael ellen tervezett szankciókat. Egyébként Jicchak Rabin izraeli mi­niszterelnök Dél-Libanonban tett láto­gatása után kijelentette: „Döntésünk megváltoztathatatlan. A deportáltak 1-2 év múlva visszatérhetnek. Közülük senki sem halt meg. Ezt a helyzetet összeha­sonlítani Irakkal, Líbiával vagy Jugo­szláviával egyszerűen képmutatás.” A Dél-Libanonba deportált palesztinok az úgynevezett ütközőzónában a kedvező időjárást sportolásra használják ki.. (Telefotó: TA SR/AP) Japán Autóeladási problémák A Reuter hírügynökség szerint Japán és az Európai Közösség ellentétbe fog kerülni a növekvő japán autóexport mi­att. Kormány és gazdasági források sze­rint az európaiak azt állítják, hogy az európai piac összezsugorodott, és nyo­mást fognak gyakorolni a japán export csökkentésére. A japánok viszont azt ál­lítják, hogy az európai piac nem fog vál­tozni. Tavaly egyetértettek a kivitelük 6 százalékos csökkentésével. A valóság­ban a Közös Piac országaiban az 1991- es 13,87 millióról 1992-ben 13,9 millió­ra növekedett a behozatal. A japán cé­gek azzal küszködnek, hogy nem tudják eladni az autóikat a hazai piacokon, írja a Reuter. A japánok Amerikában is tiltakoz­ni akarnak a rájuk vetett magas be­hozatali adó miatt. Egy, kereskedel­mi minisztériumban dolgozó hivatal­nok szerint Amerika egy veszélyes úton halad, mely során ellentétbe ke­rülhet Japánnal és az Európai Közös­ség országaival. Ebben az évben Japán az amerikai autóexportot az 1992-es év szintjén kívánja tartani. 800 utas részére tát. Erről a kérdésről egyébként április 11-én össznépi szavazást tartanak. Ez a népszavazás dönt végső soron Oroszor­szág jövőjéről, pontosabban arról, hogy elnöki vagy pedig parlamenti rendszert vezetnek-e be az országban. Lényegé­ben jelenleg csúcsosodik ki a reform­párti Jelcin elnök és Haszbulatov „ke­ményvonalas” parlamenti elnök közöt­ti harc. Egyébként a szóban forgó do­kumentumnak 11 pontja van, amelyek szerint Oroszország szövetségi alapon működő szuverén állam, republikánus kormányzati formával. Ugyancsak Moszkvából érkezett az a jelentés, amely szerint minden ötödik Szerbiában ünnepelnek újszülött betegen jön a világra. Ez a szám az utóbbi öt év alatt megkétszere­ződött. Természeti csapás sújtja Oroszor­szág Balti-tengeri övezetét. Kalinyin­­grád (Königsberg) térségében több mint 1 milliárd rubelre becsülik azt a kárt, amelyet a térségben eddig felbe­csültek. Mint ismeretes, ez a térség már Oroszországhoz tartozik, de attól Len­gyelország és Litvánia választja el. A Reuter hírügynökség jelentése szerint Vlagyivosztoktól nem messze egy 15 éves fiú tankot talált az erdő­ben, s abból hazavitte a rádiót és an­nak egyéb „mozdítható” szerkezeteit, még mielőtt a rendőrségnek tudomá­sára jutott volna, hogy ez a „jármű” elveszett. Egyébként Oroszország ka­szárnyáiból és katonai támaszpontjai­ról rengeteg fegyver tűnik el, s talál gazdára a fekete piacon. Áttört dunai blokád Először sikerült áttörnie a Kis- Jugoszlávia ellen elrendelt bloká­dot a Dunán egy üzemanyagszállí­­tó hajókaravánnak. A tolóhajó uszályában szállított üzemanyagot és a belgrádi sajtó szerint így lénye­gesen javult az üzemanyagellátás. A blokád áttörése azután sikerült a hajó kapitányának, miután azzal fenye­getőzött, hogy ha továbbra sem engedik folytatni útját, akkor felgyújtja az uszá­lyokat. Annak pedig beláthatatlan öko­lógiai következményei lehettek volna. Budapestről érkezett hír szerint a szerb katonák a magyar határon tank­csapdákat építenek. Magyar részről a szerb lépést teljesen érhetetlennek tart-Ceausescu alatt jobb volt... Tisztelgés a diktátornak Románok százai emlékeztek meg tegnap a román véres diktátor Nicolae Ceausescu születésének évfordulójáról. Három évvel a diktátor és felesége ki­végzése után Bukarest nyugati részén, többnyire az öregebb generációhoz tar­tozó románok emlékeztek meg „a régi szép időkről”. Az önjelölt Ceausescu emlékét védő bizottság szerint, a vezér kivégzése „az imperialista hatalmak vé­res gyilkossága volt”. A jelenlegi román helyzet nagyon összetett. Az infláció az áremelkedése­ket eredményezte, a munkanélküliség már több mint félmillió embert érint. Többen a kommunizmus visszatérését kívánják. „Nyugodjon békében, leg­alább nem látja, milyen nyomorban é­­lünk” — hallatszott minden oldalról. Két év alatt ják, hiszen abszurd dolog magyar táma­dástól tartani. Az Új Magyarország című napilap tegnap olyan információt közölt, misze­rint a boszniai szerbek katonai egységei­ben mintegy ötven magyar zsoldos har­col, akik havi ezer dollárt kapnak. Közü­lük egyesek állítólag olyan kijelentést tettek, hogy ha valaki választhatja a francia idegenlégiót, akkor ezt a lépést sem kell másként értékelni... Az IBM veszteséggel zárt Gondoka mammutcégnél Az IBM 1992-es 64,5 millió dollár forgalom mellett 5,5 millió dollár veszteséget könyvelt el, írta a német Der Spiegel lap. Míg tavaly az IBM egy részvénye 100 dollárba került, 1993. január 21-én 46,25 dollárra esett. A cég már 1991-ben érezte a nehézségeket és elbocsátott 20 ezer al­kalmazottat Nem várta viszont annak a 40 ezer alkalmazottnak a távozását, akik idő előtti nyugdíjazást kértek, ez is okozhatta az 1992-es veszteséget. Moszkva környékén Farkasinvázió Az utóbbi időben Moszkva környé­kén jelentősen megszaporodott a farka­sok száma, jelentette a RIA hírügy­nökség. A moszkvai vadászszövetség óriási károkról számol be a körzetben. Míg azelőtt az állam fizetett a farkasok elejtéséért, mára már megvonták a díja­zást. Ennek ellenére a vadászok hadat üzentek a farkasoknak. Alagút a Pireneusokban Pierre Beregovoy francia miniszterel­nök ma lerakta a Pireneusokban annak az alagútnak az alapkövét, amely meg­könnyíti a forgalmat Franciaország és Spanyolország között. A Reuter hírügy­nökség jelentése szerint az alagút 4,8 km hosszú lesz és kétsávos út fog rajta átha­ladni. A feltételezések szerint az alagúton naponta kétezer gépkocsi fog áthaladni. Franciaország és Spanyolország már bejelentették, hogy a Földközi-tenger partja mentén egy szupergyors vasutat akarnak építeni, amely Barcelonát és Marseillest kötné össze. A francia Jean-Szuper repülőgép A Deutsche Aerospa­ce német repülőgépgyár és az amerikai Boeing egy közös szuper repülő gyártását tervezik, mely 800 utast lenne képes szállítani, írta a német Der Spiegel lap. A repü­lési szakemberek becslé­se szerint 300-500 ilyen Super Jumbo-t lehetne eladni, melyek főleg a Csendes-óceáni és a Dél­amerikai légtérben köz­lekednének. A problé­ma a kellő mennyiségű vízzel és étellel való ellá­tással van a fedélzeten — 800 személy részére, és az ebből adódó öko­lógiai nehézségek miatt. Louis Bianco közlekedésügyi miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy a Mont Blanc-on keresztül tervezett alagutat nem fogják megépíteni a környezetvé­dők tiltakozása miatt. A párizsi béke 20. éve Vietnam ünnepel Vietnam tegnap ünnepelte a párizsi békeszerződés megkötésének 20. évfor­dulóját. Ebből az alkalomból hangzott el, hogy Vietnam nehezményezi, hogy Washington még nem rendezte kapcso­latait Hanoi-v al. A Quan dói Nhan Dán vietnami napilap emiatt teljes mér­tékben az Egyesült Államokat okolja. Az 1973-as szerződés lehetővé tette az amerikai egységek és hadifoglyok visz­­szatérését és a hanoi egységek Dél-Viet­­namban maradását. Két évvel később Dél-Vietnam fővárosa, Saigon a kom­munista hadsereg kezébe került, akik miatt megromlott a kapcsolat Hanoi és Washington között. Amerika még most sem kívánja felvenni a diplomáciai kap­csolatot Vietnammal, az ott tartott ame­rikai hadifoglyok miatt. PHÁGÁBAN a cseh kormány ülése után közölték, hogy Csehország szlová­kiai nagykövete Filip Sediv^ lesz. A kor­mányülésen szó volt a Bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerről is és a cseh kor­mány úgy döntött, hogy az egész kérdés most már Szlovákiára tartozik. Budapesten tárgyal a Nemzet­közi Valutaalap küldöttsége, hogy ala­pos értesüléseket szerezzen a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról. Ameny­­nyiben az ország betartja az IMF felté­teleit, akkor számíthat a negyedéven­ként esedékes világbanki kölcsön folyó­sítására, ami esetenként 100 millió dol­lárt tesz ki. PÁRIZSBÓL jelentette az AFP francia hírügynökség, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia árnyéka lebeg a fia­tal szlovák állam fölött, amelynek 5 mil­lió lakosából több mint 600 ezer ma­gyar. ők tartanak Meéiar populista kri­tikájától, mert a szlovák alkotmány a magyarok számára kevesebb jogokat biztosít, mint ahogy az a helsinki megál­lapodásokból kötelező lenne. Az AFP tudósítója tudni véli, hogy a DSZM hí­vei egyetértenének a magyarok kitelepí­tésével, hogy megoldódjanak a kisebb­ségi problémáik. L jubljanában Milan Kucsan szlovén elnök kijelentette, hogy orszá­gának semmi köze az egykori Jugoszlá­viában tapasztalható válsággal. Kijelen­tését azután tette, hogy tárgyalt Cyrus Vance-szel és lord Owennel. Kucsan ko­moly fenyegetésnek tekinti Panics jugo­szláv vezérkari főnök azon kijelentését, hogy a háború „exportálódik Európá­ba”. Bonnban közölték, hogy 60 évvel Hitler hatalomrajutása után a második világháború négy tömeggyilkosa John Ivan Demjanuk, Joseph Schwammber­ger, Alois Brunner és Haribert Heim még életben lehetnek. Igaz, Alois Brun­ner állítólag tavaly nyáron Damaszkusz­­ban meghalt, ezt azonban szír körökből nem erősítették meg. VaRSÓBAN a lengyel belügymi­nisztérium azt javasolta a kormánynak, hogy vezessék be a vízumkötelezettséget a volt Szovjetunió tagországainak polgá­rai számára — kivéve a balti államokat —, s ugyanezt kérik Bulgária, Románia, valamint a volt Jugoszlávia állampolgá­rai esetében is. W ashingtonban búi Clinton, az új amerikai elnök Thomas Pickerin­get nevezte ki moszkvai nagykövetté. Pickering az Öböl-háború idején az USA ENSZ-nagykövete volt. A 61 éves diplomata volt már országa izraeli, jor­­dániai, szalvadori és nigériai nagykövete is. B erlinben Ulrich Roiof-Momin német kulturális miniszter óva inti az illetékeseket, hogy Adolf Hitler egykori bunkerét a felújítás után múzeummá alakítsák át. Szerinte ezek a romok neo­­nácista szentéllyé változhatnának. PÁRIZSBAN Francois Mitterrand francia és Lennard Neri észt elnök aláír­ta a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést. Mitterrand megígérte észt kollégájának, hogy orszá­ga mindent elkövet az Európa Tanácsba történő felvétele ügyében, s azért is, hogy Észtország minél közelibb kapcso­latba kerüljön az Európai Közösséggel. KlJÉVBŐL Leonyid Kravcsuk uk­rán elnök telefonbeszélgetést folytatott Bili Clintonnal a START-1 egyezmény ratifikálásának előkészületeiről. A DPA német hírügynökség tudni véli, hogy Clinton megígérte, 175 millió dollárt juttat Ukrajnának a rakéták megsemmi­sítésének kiadásaihoz. JakutszKBÓL jelentette az In­terfax hírügynökség, hogy Jakutföldön, ahol a legnagyobb oroszországi gyé­mántlelőhelyek vannak, lényegesen nö­velni akaiják e drágakő bányászatát. M oszkvában az orosz legfel­sőbb bíróság illetékesei szerint az 1991 augusztusában végrehajtott sikertelen puccs vezetői alighanem „eljátszák”, hogy nagyon rossz az egészségi állapo­tuk. Mint ismeretes, a puccs 12 vezető­jének a pere április 14-én kezdődne. PeKINGBŐL jelentették, hogy Délnyugat-Kínában a Richter-skála sze­rinti 6,3 fokos erősségű földrengés volt, amelynek legalább 31 sebesültje van. Alig egy hónap alatt ezen a vidéken ez volt a második erős földrengés.

Next

/
Thumbnails
Contents