Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-23 / 18. szám
4 Szabad ÚJSÁG Riport 1993. január 23. Európa-szerte tapasztalható jelenség a bányászat hanyatlása. Az alternatív energiaforrások egyre szélesebb körű elterjedése nagyban csökkenti az ágazat nemzetgazdasági jelentőségét. E folyamat még a gazdag nyugati országokban is érezteti hatását, ám a veszteséges termelés sokkal jobban megterheli az egyébként is súlyos nehézségekkel küszködő kelet-európai államok gazdaságát. Szlovákia szénbányáit sem kerülte el ez a végzet, s ennek jeleit a figyelmes szemlélő már 1990-től nyomon követheti. Vajon sikerül-e megoldani a jelenlegi válságot, túléli-e az ágazat a krízist? Elsősorban ezekre a kérdésekre kértem választ Marian Mesiariktól, a Geológia, valamint a Bánya- és Gázolajipari Dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségének elnökétől. • Elnök úr, önök 1992. szeptember 17-én találkoztak Vladimír Meóiar szlovák kormányfővel. Miért volt szükség a találkozóra, s milyen konkrét eredményekkel zárultak a megbeszélések?- Szakszervezetünk már négy éve, a fordulat éve óta együttműködik a kormányzattal. Sajnos sem a Carnogursky féle kabinet, sem a jelenlegi kormány nem volt képes kidolgozni egy hosszú távú rendezési tervet a szénbányászat számára. Nekünk ugyanis mintegy 20 évre előre kell gondolkodnunk, pontos kitermelési tervvel kell rendelkeznünk. Hiszen egy bánya megnyitása 10-15 évbe telik, míg a szénkincs kiaknázása a megnyitott szakaszon 6-7 évig is eltart. Tehát mindenképpen találkozni akartunk Meőiar úrral, annál is inkább, mivel a helyzet akkorra már eléggé kiéleződött. A bányászok elégedetlenek voltak fizetéseikkel - a fejtésben dolgozók átlagkeresete 5100 korona körül mozgott. A handlovái szerencsétlenség pedig egyértelmúem bizonyította, hogy a pénzhiány miként befolyásolja a biztonsági előírások betartását és betarthatóságát. Végül is közös nevezőre jutottunk. A miniszterelnök megígérte, hogy 1992. október elsejétől 18 százalékkal emelik a béreket. A hosszú távú koncepció kidolgozásával pedig egy, a szakszervezetek, a munkaadók, valamint a kormány küldötteiből összeállított bizottság a gazdasági minisztériumot bízta meg. Nos, a tervezet elkészült, s a jövőben a kormány gazdasági tanácsa is megvitatja azt. • A kiegyezés ellenére a szakszervezet 1992. december 22-én a bányász körzetekben figyelmeztető sztrájkkészültséget hirdetett... Az állam kezében „A bányászok nem- Nem gondoltuk, hogy a béremelés csak három hónapra szól. Ha tudtuk volna, akkor az ilyen ajánlatot megköszönjük a miniszterelnök úrnak! 1992. december 31 -ével a 18 százalékos béremelést visszavonták, mivel az államháztartás képtelen volt annak fedezésére. Ekkor úgy döntöttünk, hogy a béremelés kérdését közvetlen partnerünkkel, a munkaadókkal rendezzük, az 1993-as évre megkötendő maga„A szükséges szénmennyiség 78 százalékát importáljuk“ (Illusztrációs felvétel: zl) sabb szintű kiegyezés keretén belül. Ám a munkáltatók elutasították a bértarifák 20 százalékos emelését előirányzó javaslatunkat, s csak a tavalyi év (1992) átlagkeresetének 8 százalékával voltak hajlandók megtoldani a béreket. Csakhogy az így módosított fizetések még alacsonyabbak lettek volna, mint az első emelés előtti keresetek. A szénbányászatban ez mintegy 500 koronás visszaesést ereddolgoznak ingyen“ ményezett volna. Ezt az ajánlatot mi természetesen nem fogadtuk el, azért döntöttünk a sztrájkkészültség kihirdetése mellett. Hangsúlyozni szeretném, hogy a bányákban továbbra is fejtenek, sőt a lakossági igények kielégítése végett szombaton és vasárnap is folyik a kitermelés. A kiegyezés még nem köttetett meg, számukra a legvégső elfogadható határidő 1993. február 14-e. Ekkor kapnák kézhez ugyanis a bányászok az első csökkentett fizetésüket, ha erre sor kerül, más eszközöket is kénytelenek leszünk igénybe venni. Ám ha egy mód van rá, ezt a lépést mindenképpen szeretnénk elkerülni. Tudomásunk szerint az üzemek a 15 százalékos emelést képesek lennének elviselni, így elképzelhető, hogy a szociális béke érdekében még ezt a változatot is elfogadjuk. • A tavaly december 31 -ei hatállyal megszületett Szlovákiai Szénbányák állami vállalat helyébe hét utódüzem lépett. Miként érinti ezeket az állami vagyon általános privatizációja? A gazdasági miniszter úgy véli, hogy csak néhányuk bírná ki a magánkézbe adással járó terheket.- Engem ez is meglep, mert tudomásom szerint a klasszikus értelemben vett kitermelést nem privatizálják. Nem hiszem, hogy bárki is vevő lenne rá, hiszen ez igencsak ráfizetéses üzlet. Privatizálni kizárólag a melléküzemágakat lehetne, mint példaként a fuvarozást. De a szállítás jelenleg is nyereséges, s helytelen lenne, ha az állam kiengedné a hasznot a kezéből - vissza kéne térni az ágazat veszteséges területeinek támogatására. • Az idén mekkora összeggel járul hozzá a költségvetés az önök tevékenységéhez?- Évente 800 millió koronára lenne szükségünk, de ebben az évben csak 530 milliót juttatnak nekünk. Az ércbányászat pedig már semmiféle támogatásban nem részesül. A hiányzó mennyiséget a szén fogyasztói árának emeléséből teremtjük elő. Az első félévben átlagosan már 200 koronával többe kerül a szén mázsája. Ami érthetetlen számunkra: az így befolyó összegből egyetlen koronát sem fordítanak a munkaerő árának növelésére. • Az ön által is említett hosszú távú koncepcióban én a következőkre lettem figyelmes: a tervezet 2005-ig a barnaszénkitermelés kétféle változatával számol. Ha működésbe lendül a tervezett atomerőműprogram, akkor 1995-ben 4,6 millió, 2000- ben 4 millió, 2005-ben pedig már csak 3,6 millió tonna barnaszén felszínre hozásával számolnak a szakemberek. Ezenkívül túlságosan magasnak tartják a szilárd tüzelőanyagok 38 százalékos részesedését más energiaforrásokhoz viszonyítva, s ezt mindenképp szeretnék a nyugat-európai 24 százalékos szintre csökkenteni. Nem tart-e attól, hogy a várható visszafogás nagymértékű elbocsátásokat eredményez majd?- Egyelőre inkább munkaerőhiánnyal küszködünk. A megbetegedések és az alacsony fizetések miatt 1991 -1992-ben csak a handlovái bányát 1700 kiváló szakember hagyta el. Ám az alternativ energiaforrásokkal is csak feltételesen számolhatunk. Jaslovské Bohunicében jövőre ismét le kell állítani egy blokkot az elöregedés miatt, a mohi atomerőmű pedig még nem működik. Terveztük, hogy a bösi erőmű üzembe helyezése után bezárjuk a novákyi szénbányát, de nem tehetjük, mivel bős egyharmadát sem nyújtja az eredetileg tervezett teljesítménynek. De a hazai termelést sem csökkenthetjük a végtelenségig. Jelenleg a szükséges szénmennyiség 78 százalékát importáljuk, 17 százalékát pedig magunk bányásszuk ki. Ez az alsó határ, ez alá semmiképpen nem mehetünk, mert a behozatal esetleges kiesésekor egyszeriben nem tudnánk ellátni szénnel a hőerőműveket, vagyis áram hiján az egész ország rövid időn belül megbénulna. Egyébként az angliai szakszervezetektől eltérően nem ragaszkodunk mindenáron a bányák fenntartásához. Az ércbányászatban 5 éven belül négyezer munkahely szűnik meg, szerencsére tervezett keretek között, tehát az állam gondoskodik a munkanélküliek átképzéséről vagy új munkahelyek teremtéséről. A végkielégítés jelenleg az átlagkereset ötszöröse. Csak szemléltetésképpen említem meg, hogy Nagy- Britanniában munkahelyének elvesztése után 20 évig biztosítják a bányász teljes megélhetését. Mi is csak azt kérjük a kormánytól, hogy a bányák bezáratását alaposan gondolja meg, s adjon garanciákat a munkanélkül maradottak szociális helyzetének biztosítására. PINTÉR ATTILA Kötött sapka, rúzs, házikolbász... Körkép a rimaszombati hetipiacról Végigsétálok a kisvárosi piac standjai között, s közben emlékezetemben a régi idők vásáraira jellemző hangulatos képek között kutatok A vásárban alkudni is lehet, sőt kell, és illik is a bábeli hangzavarban. A piacra reggel nyolc óra tájt érkeztek az első autók. Az egyik asztalra a rimaszombati Maksi László rakja ki büszkén a disznóölésből piacra kerülő ízletes füstölt kolbászt és szalonnát. Hamarosan annyi vásárlója akad, hogy alig győzi mérni az étvágygerjesztő harapnivalót. A kolbász kilója 120 korona, a szalonnát pedig 60 koronáért adja.- Olcsóbb mint az üzletben, és jobb is - mondja. - Évente 20-25 hízót nevelek eladásra. Ide kéthetenként hozom a portékát. Mellette 20 koronáért fehér babot és 40 koronáért „Erzsi-babot“ árul egy asszonyka. Egyelőre becsesebb a kolbász mint a bab, pedig a fazékban nagyon is illenek egymáshoz! Egy másik asztalon házilag kötött gyereksapkákból választhat a vásárló. Az eladó, egy korosodó hölgy kissé lehangoltan mondja, hogy ma még csak hármat adott el, pedig nagyon olcsón: 20-25 koronáért vesztegeti portékáját. Radics Hermina több mindent is kínál. Kapható nála többféle kazetta, kabát, rúzs, csizma meg pulóver. Panaszkodik, hogy drága a helypénz és kevés a vásárló.- Ma még csak 500 koronát kerestem, pedig nincsenek is itt a vietnami konkurenseim! Egy fiatal nő érdeklődik nála, csizmát szeretne vásárolni. Az eladó kézzel-lábbal dicséri: milyen csinos és elegáns lábbeli, s csak 750 korona. Az alku végét nem győzöm kivárni... Egy - a sorból kilógó - deszkaasztalon barkácskészlet, játékok, kilincsek, kések, szemüvegek hevernek vásári rendetlenségben. Középkorú férfi alkuszik egy szemüvegre. Már megpróbálta: éppen megfelelő. Az árból lealkuszik 20 koronát: így csak 150-et fizet. Az eladó- aki Ukrajnából jár ide - beletúr az asztal közepén álló pénzhalomba, és visszaad a két darab százasból. Mindketten elégedettek. Déligyümölcsböl is van bőven. Az egyik asztalnál férfi az eladó. Ügyesen mér, zsebszámológépe gyorsan kidobja a banánért, narancsért járó összeget.- Legjobb a fizetés utáni napokon kijönni- mondja -, akkor sokan vásárolnak „vitamint". Derencsényben lakom. Az árut Kassáról és Besztercéről hordom. Drága a benzin, de valahogy csak „kijövök". (A banán kilója 21 korona, a narancs 19 koronába kerül.) Újabb vevő érkezik. Továbbálok. A következő asztalon virágok mosolyognak. A rimaszombati Balogh Barnabás árulja őket. Bár karbantartó, de hobbiból virágot is termeszt. Szépek a szegfűk. Áruk szálanként 8-12 korona.- Ma gyér a forgalom - panaszolja a kérges kezű eladó -, a virágot főképpen jeles évfordulók, ünnepek, névnapok táján veszik leginkább. Nagy Ferencné kötött gyermeksapkáit és sálait is sokan megcsodálják. A sál mindig a sapkához igazodik. Áruk együtt 80 korona. Kérdésemre elmondja, hogy csak szabad idejében kötöget. Egy sapkát három óra alatt készít el:- Csak néha jövök ki a piacra. Legeredményesebbek a fizetést követő napok. Azt tapasztalom, hogy az embereknek egyre kevesebb a pénzük. Egyébként ma elégedett vagyok: nyolc sapka talált gazdára. Szimpatikus fiatal férfi bérli az egyik asztalt. Rajsky Boguslav Krakkóból jár ide. Otthon vasgyári munkás, és szabadságot vesz ki, ha Kassára vagy Rimaszombatba jön piacozni. Már második éve végzi ezt a tevékenységet. Szívesen szóba elegyedik velem.- Maga magyar? - kérdezi.- Igen. Jólesik egy kis „lélekmelegítö“ (Zolczer László felvételei)- Akkor egy kicsit rokonok vagyunk, összeköt minket a történelem. Például Bem apó! Nem kis dicsekvéssel elmondja azt is, hogy édesanyja egykor egy utcában lakott és egy iskolában tanított II. János Pál pápával. Körsétám végén Csépe Zoltán piacfelügyelővel is váltok néhány szót.- Azt tapasztaltam - jegyeztem meg neki -, hogy minden asztalnál panaszkodtak a magas bérleti díjra. Széttárja a karját, odahív a kétnyelvű tájékoztató táblához, s rámutat.- A városi önkormányzat 29/92. sz. határozata értelmében ennyit kell nekem naponta egy-egy négyzetméterért kérnem. Böngészem a táblát: „100,- Kős 1 asztal 1 napra ápr. 1-től okt. 31- ig. (2 m2) 20,- Kcs 1 asztal 1 napra nov 1-től márc. 31-ig: élelmiszerre és virágra...“ (A képek nem a helyszínen készültek.) GÖMÖRI KOVÁCS ISTVÁN
