Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-08 / 277. szám
4 Szabad ÚJSÁG Gazdaság 1992. december 8. Miért tiltakoznak a franciák? Rajtuk csattan igazán Az Európai Közösség mezőgazdasági politikája és a mezőgazdasági terménykereskedelem ma gyakori beszédtéma. Főleg azért, mert Franciaország semmiképpen nem fogadhatja úgy az EK és az USA között lezajlott gazdasági tárgyalások eredményeit, mintha az őket nem érintené kellemetlenül, hiszen az Európai Közösségen belül Franciaország az első számú mezőgazdasági nagyhatalom Franciaország vészit tehát a legtöbbet azzal, hogy a kereskedelmi háború veszélye elhárult Európa és Amerika között. A vita lényegét az képezte, hogy Franciaországban a mezőgazdasági termelés központi támogatása, illetve az exportserkentés jóval magasabb színvonalú volt, mint az EK többi országában, így magán a közösségen belül sem azonos feltételek mellett működtek egyes ágazatok. Ezt a különbséget a maastrichti egyezménynek kellene megszüntetnie, amelyet igen szoros eredménnyel ratifikált csak a francia törvényhozás; ha pedig e szempontból nézzük, nem meglepő, hogy a dániai népszavazáson a tervezet vereséget szenvedett. Az integráció olyan egységesítést jelent, mely egyes kihatásaiban a Közösségbe belépő országokban felbillentheti a gazdasági egyensúlyt, ezáltal szociális és politikai feszültségekhez vezethet. A világ vezető szakemberei a napokban közzétették az idei esztendőre vonatkozó gazdasági előrejelzéseket. E tanulmány nem éppen biztató kicsengése az, hogy Európa minden orzságában gazdasági visszaesés tapasztalható, s Lengyelország kivételével 1993-ban is tovább tart majd a visszaesés. Ez a tény Franciaország esetében is fennáll. Ehhez járulnak még a GATT-egyezség következményei. Franciaországnak csökkentenie kell a mezőgazdasági támogatásokat, hogy a világpiacon azonos versenyhelyzetben legyenek termékei; ráadásul az EK és az USA megegyezett egyes terményfajták kiviteli mennyiségének csökkentésében is. E két tény sok francia paraszt számára jelenti a gazdasági összeomlást, ami nem kis érvágás magán a francia gazdaságon sem Franciaország földművesei termelik meg ugyanis a bruttó nemzeti össztermék 3,6 százalékát, s ehhez még hozzá kell adni további 3,2 százalékot, melyet az élelmiszeripar állít elő. Ez a két ágazat pedig általában együtt virágzik és együtt megy tönkre is. Franciaország az Európai Közösség 12 tagállamának mezőgazdasági össztermelésében 24 százalékkal részesedik. Évente 55 millió tonna gabonát termel, míg Németország csupán 34 milliót, Nagy-Britannia 22,5 milliót, Olaszország pedig 17,3 millió tonnát. Franciaország a világ egyik legnagyobb búzatermelője. 1991-ben 34,4 millió tonna búzát termelt, összehasonlításképpen ugyanebben az évben Kína 96 milliót, a volt Szovjetunió 78,5 milliót, India 54,5-öt, az Egyesült Államok pedig 53,9 millió tonnát. Az EK országai tavaly összesen 88,9 millió tonna búzát termeltek meg. Érthető tehát a-francia felháborodás a mostani intézkedések miatt, hiszen a legtöbb bevételtől ez az európai ország esik el. A mezőgazdasági kivitel tavaly Franciaországban 186 milliárd frankot tett ki, s ezzel az eredménnyel a világranglistán az USA mögött a második helyre került. A francia kivitel főleg gabonából, húsból, tejtermékből és italféleségekből áll. A francia külkereskedelem tavaly 44 milliárd frankos többletet mutatott ki. Az EK tárgyalóküldöttsége és az USA között létrejött megállapodás azonban még mindig jobb, mintha vámháború folyna, mert így legalább valamelyest „tervezhetővé" válik a mezőgazdasági piac, amelyet az állam a támogatások útján képes lesz szabályozni. Számunkra, a mi térségünk számára - ahol a mezőgazdasági termelés rendkívül mély válságban van - e történetből annyi tanulság vonható le, hogy minden lépést jól meg kell gondolni. Hogy nem biztosan jelent hosszú távon is megoldást az, amit most annak vélve latolgatnak, hogy tudniillik: védővámokat vezetnek be a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek behozatalára, a hazai termékek fogyasztását előmozdítandó. A védővám csupán „tűzoltó“ jellegű intézkedés; a megoldás csak az egész gazdasági rendszer átgondolt kialakításával érhető el. -tselmúlt hetekben komoly alkudozás folyt az USA és Franciaország között - a GATT keretében - a mezőgazdaság költségveté si támogatásának mértékéről. A cseri lap arra volt kíváncsi, ennek vetületében itthon (vagyis a leendő Csehországban) milyen dotációs politikát várnak a szakemberek. Frantiáek Trnka, a Mezőgazdasági Párt elnöke; A világ mezőgazdasági politikája szükségszerűen kihat a miénkre is. S bár jelenleg még nem kellene döntően befolyásolnia, hogy mi történjen nálunk, a mezőgazdaság támogatásában felmerült ellentéteket érvként fogják kihasználni itthon is arra, hogy csökkenteni kell a mezőgazdaság dotálását és hogy a földművesek követelései indokolatlanok. Ezért újra hangsúlyozom: tisztességes mezőgazdasági programot kell kidolgozni; meg kell határozni, mennyi élelmiszerre van valójában szükség, azután el kell dönteni, hogy ezt előnyös-e itthon előállítani, s ha igen, mennyibe kerüljön. Ján Záhorka, a szövetségi pénzügyminisztérium tanácsadója: Számunkra egy dolog következik a vitából: csökkenteni kell a mezőgazdaság dotációját. Ez egyébként már az árfelszabadítás óta fokozatosan csökken. A jövő évi költségvetések újabb csökkenéssel számolnak. Stanislav Labounek, a prágai Agrobanka elnöke: A francia-amerikai vita bennünket is érint, hiszen a megszülető eredmény számunkra is a külgazdasági feltételrendszer részét képezi majd. Az új feltételekhez a mi érintett exportálóinknak és importálóinknak is igazodniuk kell majd, pedig tájékozódni sem lesz egyszerű kezdetben. A kilencvenes évek egyik döntő feladata, hogy a gazdasági környezet nemzetközivé és homogénné váljon, ezért gondosan kell elemeznünk a történteket és fel kell készülnünk minden várható eseményre. Otakar Rezac, a Földtulajdonosok Szövetségének elnöke: Az eddigi európai dotációs rendszer célja a mezőgazdasági termelés fenntartása volt. Meggyőződésem, hogy ez helytelen, s hogy nem lenne szabad kopí------Szociális béke a nemzeti egység alapján?— Milyen ára lesz a szavazásnak? Ma tárgyalja a szlovák kormány az 1993-as év költségvetési tervét. Nincs ebben semmi különös, hacsak az nem. hogy ez a költségvetési terv a legelső, amelyet egy törvényes úton létrejött Szlovák Köztársaság számára készítenek. Egy olyan önálló Szlovák Köztársaság költségvetése készül, amelynek lakói közül alig egy harmad ért egyet azzal, hogy Szlovákia elszakad Csehországtól. Tárgyalják a költségvetést a kormány tagjai, amiben nem sok különös van. hacsak az nem, hogy három hét és három nap múlva érvénybe kellene lépnie, mint az új köztársaság működésének egyik legfontosabb alkotmánytörvénye, miközben a parlament és bizottságai csupán annyit tudnak a tervezetről, kiegyensúlyozott költségvetést tartalmaz. Azaz: jövő év végére minden kiadott koronának meg kell találni a bevételi oldalon a párját. S ha odafigyelt a parlament képviselője egyéb lázas tevékenysége mellett a kiszűrődő kusza hírekre, akkor még azt is tudhatja, hogy öngyilkosság lenne egy alakuló országnak nem kiegyensúlyozott költségvetéssel kezdeni történelmét (Július Tóth pénzügyminiszter megfogalmazása), meg azt is, ki mindenki tiltakozik vagy panaszkodik ezen elképzelés miatt. A kultúra és az oktatásügy már ebben az évben is igen nehéz helyzetben volt, az elképzelések szerint jövőre abszolút értékben is kevesebbet kap a két tárca, mint az idén. holott a várható áremelkedések miatt (fűtés, áramszolgáltatás, lakbér stb.) az önfenntartás költségei 15-20 százalékkal is emelkedhetnek Az egészségügy az összeomlás szélére került mostanra, számtalan kórházban alapgyógyszerek hiányoznak, százmilliós nagyságrendű tartozásai vannak a tárcának a gyártóval szemben, nem is beszélve a Sunar-hiányról. Mégis szűkül a tárca költségvetése - hasonlóan a kultúrához és az oktatásügyhöz, kettős viszonylatban. Ludovít Cérnák gazdasági miniszter szerint akár 550 milliárd koronát is be lehetne forgatni a szlovák gazdaságba ahhoz, hogy talpra álljon és elinduljon a felfelé vezető úton. Ezzel szemben arról kénytelen nyilatkozni, a 13-15 milliárdnyi költségvetési összeget hogyan osztja meg a konverzió sújtotta ipar és a teljes összeomlás előtt álló mezőgazdaság között, miközben a könnyűiparnak és az energetikának is kell egy kis segítség a túléléshez A pontos számok ismerete nélkül, csak néhány részletbe beavatva sem tudtak igent mondani a szakszervezetek a kormány elképzeléseire, pedig igencsak nyomta őket kormányfőnk kijelentése, mely más egyéb kérdések megtárgyalása során már ismertté vált: mindenki felelős mindenért. A szakszervezetek természetesen a szociális béke megőrzéséért, a békés átmenet megtartásáért, a szabadság árának megfizetéséért, meg még nem tudom miért. A szakszervezetek ezzel együtt tizenhat pontban kértek módosítást a kormánytól, ami egyúttal 10 milliárd korona többletigényt is jelentett. Meőiar úr szerint észrevételeik és igényeik jogosak voltak, de - amint mondta - nem ehetjük meg azt a pénzt, amit a gazdaság fellendítésére kell fordítani. Ezzel együtt is úgy gondolja, stabil, demokratikus és prosperáló ország lesz Szlovákia. Csak mindenkinek - pártállásra való tekintet nélkül- a kormányt kell szolgálnia ötleteivel, tudásával, elképzeléseivel. Mert egységre, nemzeti egységre van szükség. Szóval, ma tárgyalja a kormány a jövő évi költségvetési tervet, s ha elfogadják is, a képviselők a kormány javaslatát legfeljebb a hét végén kapják kézhez, hogy aztán december 15-16-án már meg is szavazzák. Megszavazhatják ugyan, de ennek ára lesz. Hogy milyen, azt nehéz előre megmondani. A legvalószínűbb az, hogy felületes lesz a vita, a nemzeti egység érdekében, a konfliktusos helyzet elkerülése végett, a jó Szlovákiakép megtartása céljából az ellenzék soraiból megint ,,lehengerel“ valakit vagy valakiket a kormány, hogy aztán később hivatkozhasson a közös felelősségre- nem az első alkalommal. Ára lehet a szavazásnak azonban az a politikai kompromisszum is, amely először a szövetség felbontásáról szóló alkotmánytörvény szavazásakor rajzolódott, hogy tudniillik mégis lesz Szlovákiában szenátus, vagy második kamara. Vagyis a szövetségi parlament képviselői mégis megtarthatják mandátumukat, fizetésüket, s dolgozhatnak a szlovák parlamentben. Előfordulhat, hogy a kormányzó párt rájön arra, hogy sokáig nem lesz már szüksége az ellenzékre, hiszen háromötödös többséggel legfeljebb a Csehországgal kötött szerződéseket kell jóvá hagynia, a többi - egyébként igen fontos kérdésben - az alkotmány jóvoltából szinte szabad keze van, minthogy az alkotmány csak törvények megalkotását feltételezi, ahhoz pedig elég az egyszerű többség, amit a kormánypárt csöndestársával, a Szlovák Nemzeti Párttal vígan biztosít a második kamara létrehozása esetén is. Ma a kormány dönt, a jövő héten pedig a parlament. A szavazásnak ára tesz, az biztos. Hogy milyen, azt nem tudom De majdnem biztos, hogy a polgár fogja megfizetni. (neszméri) A HN megkérdezte: Ne kapjon támogatást a mezőgazdaság? roznunk a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-termelés dotálását. A mezőgazdaságnak nemcsak terme lő funkciója van, hanem van nem termelői is - szerte Európában. Ez a falu rehabilitálása, s úgy vélem, a támogatást nem a mezőgazdasági termelésnek kell kapnia, hanem a vidéknek A költségvetés tehát olyan értelemben támogassa a mezőgazdászt, hogy az faluépítói szerepét teljesíteni tudja. Jan Sedmidubsky, a Csehszlovák Agrárunió titkára: Az USA és az EK problémája két kérdést érintett. Egyrészt az USA el akarta érni, hogy az EK csökkentse a kivitel dotálását, valamint az olajosmagvak kivitelét. Mivel az EK-nak jelentős élelmiszer-feleslegei vannak, jelentős mértékű exporttámogatással próbált szabadulni tőlük. 1989-ben a kivitelt 40 százalékkal dotálta, idén már 48-cal is. Nálunk a helyzet más, mivel csupán az export egy része kap ártámogatást; az amely a piacszabályozási alapba kerül A marhahús esetében ez a támogatás 16-30 százalék között mozgott, s a támogatást az exportáló szervezet kapta, nem a mezőgazdaság. Számunkra a jelen helyzetből annyi szűrhető le, hogy nálunk sokkal alacsonyabb a támogatás és nem is számíthatunk a növekedésére. S bár az EK most 21 százalékkal csökkenti az exporttámogatást, az még mindig 1,5-szöröse lesz a miénknek. További várható következmény, hogy az EK országai megpróbálják majd a mi piacainkon értékesíteni termékeiket. Ezért fontos lenne, ha az állam és a kormányok védenék a mi mezőgazdaságunkat, vámokkal, behozatali kvótákkal, büntetővámokkal. Karel Doucha, kutató: Ha a GATTon belül további árliberalizáció zajlik le a világ agrárpiacán (s ez szükségszerűen be is következik), számítani kell rá, hogy a hagyományos mezőgazdaság Európa további térségeiből is kiszorul. Ez rendkívül érzékenyen érinti Franciaországot. Az EK mezőgazdasági politikájának reformja ezzel ugyan számol, de megoldás tekintetében egyelőre megállt félúton. Egyetlen európai ország sem tud meglenni anélkül, hogy a vidék minden földterületét meg ne művelje, méghozzá úgy, hogy kellő sűrűségű mezőgazdasági vállalkozásokkal telepítse be azt. Ha ugyanis a falvak lakosai elhagyják e vidékeket, az olyan állapotokat teremt, amilyeneket mi még elképzelni sem tudunk, bár Franciaországban már vannak ilyen területek Az EK országoknak szerintem olyan megoldást kell találniuk, ami afölddel kapcsolatos más tevékenységeket támogatja majd. Ha mi gyorsan fel akarunk zárkózni a fejlett Európához, a cseh agrárpolitikát nem csupán összehangolnunk kell a EK-éval, hanem - tekintettel a jelenlegi más rajthelyzetre - meg kell próbálnunk hatékony támogatási rendszerrel megoldani e kérdést is. A költségvetésben kevesebb piaci szubvenciót kellene biztosítani, ezzel szemben több támogatást kellene kapnia az infrastruktúrának és a nemtermelő jellegű mezőgazdasági szerepeknek. Ehhez be kell fejezni a transzformációt és szigorú feltételekhez kell kötni a támogatások felhasználását. Világbanki vélemény a Világbankról Romlásba döntő segítség A Világbank becsapta a fejlődó országokat és hozzájárult ökológiai és szociális lepusztításukhoz. Hogy ezt ki mondja? A Világbank. A Világbank projektjeinek kb. egyharmadát totális kudarcnak tartják a Világbank szakértői. A tíz évvel ezolőtt végzett hasonló felméréshez képest ez a növekedés hatalmas mértékű, közli a bank bizalmas belső jelentéséből kiszivárogtatott adat. Ezzel pedig csak azoknak a kritikusoknak a malmára hajtják a vizet, akik régóta állapítják: a Világbank pénzéből a szegény országok ökológiai és szociális rombadöntését finanszírozzák. Tavaly a Világbank a fejlődő országoknak és a volt Szovjetunió utódállamainak 16,4 milliárd USA-doilár értékben nyújtott kölcsönt és egyik legnagyobb finanszírozási forrása volt a vízerőműveknek, az országutak építésének és a fakitermelésnek. A bírálók már hosszú ideje bizonygatják: a Világbank erdőgazdasági projektjei vezettek el az amazonasi esőerdők kiirtásához. A Nílus deltájában pedig rosszul megtervezett öntözési rendszert építettek meg és helyeztek üzembe, melynek következtében a sós tengervíz behatolt a szárazföld belsejébe. A tervezett hatalmas vízerőművek Kínában és Indiában emberek százezreinek kitelepítésével járnak majd. A bank által létrehozott vizsgálócsoport ezeket a bírálatokat és következtetéseket igaznak találta, miután 113 országban 1800 „művet“ vett nagyító alá, melyek létrehozásához a Világbank 138 milliárd dollárral járult hozzá. A jelentés szerint 1991-ben a projektek 37,5 százalékát nyilvánították rossznak (1981-ben csak 15 százalékát). A bank szakértői szerint a finanszírozott akciók 30 százalékán az üzembe helyezést követő 4-5 éven belül jelentős problémák merültek fel, leginkább az Ívóvíz-biztosítás és a higiéniai feltételek biztosítása területén. Ez jellemezte a projektek 43 százalékát. A mezőgazdasági beruházások 42 százaléka vezetett ugyanilyen „eredményre“. A szakértők minden országban kikérték a helyi politikusok véleményét a Világbankról. Az eredmény felháborító. A vélemények 400 oldalon keresztül taglalják azt a magatartást, hogy a Világbank ignorálja a helyi véleményeket és állásfoglalásokat saját központilag meghatározott politikájával szemben. Az egyik hitelfelvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a bank senkivel nem tanácskozott, csak egyezkedett“. Elöljárói „a kezdettől tudták, mit akarnak, s nem voltak hajlandók meghallgatni sem, mit szól mindehhez a másik fél". A bank alkalmazottait tehát sokkal inkább hajtotta az az érdek, hogy minél több hitelt helyezzenek ki, mint az, hogy a finanszírozott projektek sikeresek és jók legyenek. Gyakran követelték meg, hogy a projekteket külföldi tanácsadó cégek dolgozzák ki, s ez rosszul sült el, hiszen a londoni vagy New York-i tanácsadónak fogalma sem volt arról, milyen is az az ország, ahová az adott tervet készíti. A Világbank támadóit nyugtalanítja az a tény is, hogy a bank megszerezte a Global Environment Facility társaság részvényeinek ellenőrző csomagját is, mivel ennek a társaságnak kellene finanszíroznia a Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világkonferencián elfogadott programokat. Lewis Preston, a Világbank elnöke júniusban ugyanis kijelentette, hogy a riói tanácskozáson megígért pénzeket egy olyan ügynökségen át kellene folyósítani, „amelynek már bevált módszerei vannak a fejlesztési tervek végrehajtásában, a szegénység csökkentésében és a környezetvédelemben“, és egyáltalán nem titkolta, hogy saját bankjára gondolt. S mivel ezt a világ pénzügyminiszterei előtt jelentette ki, a válasz sem váratott sokáig magára. Egy hónapon belül több ország kormánya is jelezte, jónak tartaná a GEF társaság alaptőkéjét 1,3 milliárd dollárról 3 milliárdra emelni. Amennyiben azonban az alaptőkével arányosan nem növekszik meg majd a felelősségtudat is, az új pénzzel legfeljebb majd zöldre maszkírozzák a múlt ökológiai és szociális rombolását. (The Guardian NS)
