Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-01 / 271. szám

4 Szabad ÚJSÁG __________ Gazdaság 1992. december 1.

Sokat beszélünk róla, keveset teszünk érte

Az ember a természet része

Természet- és tájvédelem, ökológia, egészséges táplálkozás, város- és műemlékvédők. Szavak, fogalmak, amelyeket egyre többször hallunk, olvasunk, de többségében olyan szövegösszefüggésben, hogy keveset beszélünk a témáról s még ennél is kevesebbet teszünk tartalmuk megvalósításáért. Igaz, a Duna, a bösi vízmű kapcsán most nincs hiány figyelmeztetésben, Peter Zinke osztrák környezetvédő például kőkorszaki ökológiáról beszél ennek kapcsán - mégsem történik semmi, azaz mégis, hiszen folyik az építkezés, a természet leigázása az ember által. Bős mégis „agyonbeszélt" téma, pedig számtalan más környezeti hatáscsapás ér szinte naponta bennünket. Ezekről a más hatásokról és a lehetséges megoldásokról kérdeztük Juraj Zemek mérnököt, a tudományok kandidátusát, biokémikus-mikrobiológust.

Gazdasági stratégia nélkül nem megy

Érdekegyeztetés - érdekütközés

Az emberiség történelmének jelentős része az önfenntartásért folytatott harc. A természet átalakítása, a természeti katasztrófák kiküszöbölése, járványok, betegségek leküzdése az önfenntartáson kívül magával hozta a fejlődést is, a gazdaság, a tudományok hajtóereje is volt egyúttal. S ott tartunk, mintha mindezzel saját magunk ásta kelepcébe estünk volna: egyre romlik környezetünk állapota, egyre több és újabb betegségek jelentkeznek, egyre betegebb az ember. Hol követtük, követjük el a hibát?- Évszázadok, évezredek teltek el azzal,. hogy a természet formálta önmagát, s e formálási folyamatban a főszerep az embernek jutott, mint a természet egyetlen gondolkodó, legfejlettebb részének. Folyókat szabályozott, mocsarakat csapolt le, erdőket irtott, halászott, vadászott. De, - vízárkokat épített, tavakat hozott létre, fákat ültetett, s tudta, mikor halászhat, vadászhat vagy éppen óvnia kell halat, vadat, hogy holnap, holnapután is élhessen. Aki a Bibliát olvasta, számtalan olyan utalást talál benne, amely Isten parancsaként arra szólítja fel az embert, óvja vizeit, erdeit, állatait, mert különben önmaga vesztét okozza. Ha elfogadjuk, hogy a Biblia az emberiség évezredes tanulságainak összessége is egy bizonyos szinten, akkor nyilvánvaló, a legnagyobb hibát ott követtük és követjük el, hogy kiszakítottuk önmagunkat környezetünkből, megfeledkeztünk a legalapvetőbb dologról, miszerint az ember a természet része és nem ura. Úgy is fogalmazhatnék, a baj akkor kezdődött, amikor az emberből előjöttek állati - agresszív - ösztönei, s megpróbálta leigázni, rabszolgává tenni élete részét, a természetet, s henyélő úrként élni belőle. Akkor tehát, amikor abbahagyta újratermelni önmaga részét, a természetet, mert úgy érezte, az gátolja a fejlődésben, lassítja önmaga előrehaladását, fékezi gazdagodását, jólétének kiteljesedését. Filozofálgatásnak tűnhet, amit mondok, de ha jól végiggondoljuk, minden bizonnyal megtaláljuk azt a spirálszerű körforgást, amely valóban odáig vezetett, hogy jószerével már levegőnk sincs.- Nem hiszem, hogy unalmas filozofálgatás lenne, gondoljuk együtt végig!-Az ember felfedezte a papírt. Legyen ez a példa. Elkezdte kitermelni a fát, kezdetben úgy, hogy mindig újabb erdőket telepített. Csakhogy a fa sokkal lassabban nőtt, mint a fa iránt az igények. Az igények pedig jó üzletet jelentettek. Elindult hát a rablógazdálkodás, s akik ezzel foglalkoztak, igen meggazdagodtak. De azok is, akik megvették a fát és feldolgozták - hatalmas gyárakat építve, amelyen fát dolgoztak fel, fából nyerve a szükséges hőenergiát. Kettősen kezdték el szennyezni a levegőt, mert a kiirtott erdők már nem termelték az oxigént, miközben az öntisztulás lehetőségétől folyamatosan megfosztott légtér megtelt füsttel, korommal és más szennyező anyagokkal. Olyannyira, hogy a vizeket, a földeket is szennyezni kezdte, sőt agyárak hulladékainak folyómedrekbe terelésével ezt a szenynyezést csak növelte. Elromlott az ivóvíz, terméketlenek lettek a földek, illetve egészségtelenül elszaporodtak bizonyos kártevő állatok, mert már megbomlott a természet rendje. Ki kellett találni azokat a mérgező anyagokat, amelyekkel a kártevőket el lehetett pusztítani. Csakhogy ezen mérgező anyagok újabb gyárak építését tették szükségessé, amelyek újra termelték a további szennyet, miközben a védöszer maga is hatott a levegő, a víz, a föld minőségére egyre több idegen elemet juttatva a természetbe, mégnem mindez egészségtelenül kezdett hatni az emberekre is, akiknek gyógyszerekre lett szükségük, gyárakra, újabb hulladékot termelő ágazatra. Nem sorolom tovább. Pedig csak felfedezte az ember a papírt, élete javítására akarta kihasználni és felhasználni e terméket, s ráadásul valóban arra is használta fel.- Ez így a „22-es csapdájára“ emlékeztet, vagyis egy megállíthatatlan körforgásra, amelyből nincs kiút. Pedig van,

lennie kell. Az ökológia immár tudománnyá nőtte ki magát, ráadásul interdiszciplináris tudomány, amely magába foglalja az On által vázolt körforgás minden részét. Mikrobiológusként és biokémikusként On foglalkozik az ökológiai problémák megoldásával is. Miben látja On a kiutat?- Röviden és egyszerűen azt mondhatnám, vissza a természethez, de ez így valóban igen banális válasz lenne. Pedig valóban ez a lényeg Hosszú éveken keresztül kutattam egy nemzetközi csoport tagjaként a hosszú élet titkát, így jutottunk el a Kaukázusba, egészen pontosan Grúziába. Tény, hogy a világnak ez a része az ipar által sincs olyan veszélyeztetett helyzetben, mint mondjuk a miénk, tehát viszonylag tiszta a levegő, a víz meg szinte tápláló, nem hogy klórozni kellene, de az is igaz, hogy ezen a tájékon rengeteg olyan biológiai folyamatra bukkantunk, amely mindenhez hozzájárul, sőt erősíti az emberi szervezetet is azáltal, hogy a táplálékkal mikrobiológiai elemeket juttat az emberi szervezetbe, amelyek bioaktív hatásukkal tisztítják a gyomor és a bélrendszer azon részeit, ahol egyébként salakként a nem kívánatos elemek rakódnának le, különböző betegségeket okozva. Ez volt az egyik legnagyobb felfedezésünk. Képzelje csak el, hogy tájékunkon sok esetben még az orvostudomány is csak arra koncentrál, megtermeli-e a gyomor és a vékonybelek azokat a savakat és egyéb elemeket, amelyek a táplálék feldolgozásához, kiválasztódásához, elégetéséhez szükségesek, a vastagbélrendszert pedig amolyan kipufogóként kezeli, amelyen keresztül távozik a felesleges, értékét és energiáját vesztett anyag. A „salakot" nem veszik észre, nem figyelnek rá, minthogy az az említett pozitiv folyamatokat nem gátolja. Csakhogy a „salak“ ebben az esetben szintén bioaktív, s vagy önmaga romlásával okozhat bajt, vagy táplálékul szolgálhat más baktériumoknak, esetleg olyan beteg sejteknek, amelyek egyébként elpusztulnának, így viszont tovább élnek, szaporodnak, s például rákos megbetegedést okoznak.- Igen ám, csakhogy ezek a mikrobiológiai elemek feltehetőleg nem véletlenül találtatnak a Kaukázusban. Gondolom, ehhez hozzájárulnak az ottani éghajlati és egyéb külső viszonyok is, például az On által is említett megbontatlan vagy csak részben átalakított természet. Ezen kívül ott egyébként is mások a táplálkozási szokások, rengeteg például a zöldség és a gyümölcs, ráadásul - mint On is említette -, egészséges talajból táplálkozva, tiszta légtérben érnek be a termékek. Ilyen körülmények között pedig még az elfogyasztott hús minősége is más, jobb, mint a miénk.- Ebben igaza van, s az általam elmondottakkal nem is akartam azt állítani, hogy környezetünkben egyik napról a másikra megvalósítható lenne például az egészséges táplálkozás, netán a környezetkímélő termelés. Az viszont már nem teljesen igaz, hogy a mikrobiológiai elemek csak ott élnek meg, számtalan nálunk is alkalmazható például fermentált tejtermékek előállítására, hűstartósításra, bioaktív termékek előállítására, sót, a jelenleg hulladékként kezelt melléktermékek feldolgozására is. Említettem, hogy kutatásaimat nemzetközi csoportban végeztem, nekik is ez a véleményük, sót, hozzám hasonlóan ők is találtak s magukkal vittek olyan - nevezzük egyszerűen baktériumoknak őket - elemeket, amelyeket már fel is használnak a termelésben. Az általam forgalmazott baktériumok például a tejfeldolgozásban, a húsiparban hasznosíthatók mind új termék előállítása céljából, mind pedig tartósító szerként; de a hulladékanyag hasznosítására is van bioaktiv elemem, például a sörmaláta feldolgozására, avagy savóból kiváló bioaktív üdítő ital gyártására. Egyébként ami a hulladékfeldolgozás biológiai módozatait illeti, s erre világviszonylatban már igen sok példa van, úgy gondolom, ez a kivezető út abból az

ördögi körből, amelyet ön a huszonkettes csapdájának nevezett.- Talán akkor végigmondhatnánk ezt a tekervényes utat is, ha már a „katasztrófa-spirált“ felvázoltuk az olvasóknak.- Igen, mert a hulladékanyagok feldolgozásával valóban egy másik spirált indítunk el, s még a folyamatok Is hasonlóan követik egymást. Maradjunk például a sörgyári példánál. Jelenleg a melléktermék egy részét viszonylag nagy veszteséggel állati eledelként használják fel, egy másik jelentős részét viszont igen energiaigényes módszerrel tisztítják és a vízbe engedik. A tisztítás során azonban csak olyan módszert tudnak alkalmazni, amely a bioszenynyezést nem gátolja meg a folyóban, ezért tehát pönálét fizet a gyár, vagyis újabb gazdasági veszteség éri. A tisztítás során végtermékként jelentkezik még egy olyan szilárd anyag, amelyet viszont csak égetéssel tud megsemmisíteni, vagyis szennyezi a levegőt, amiért újra csak pönálét fizet. Ha tehát megfordítjuk a folyamatot, s a hulladéknak nevezett részt biológiai beavatkozással további hasznosításra készítjük elő, amelynek - megjegyzem - további hulladéka már nincs, akkor idővel tisztulni fognak a folyók, az égetés ártalmainak a kizárásával pedig a levegő is. Ezzel együtt az üzem nem fizet büntetést, az így szerzett pénzösszeget a gyár egyébb működési feltételeinek javítására lehet fordítani, például energetikailag igénytelenebb gépek beszerzésére, számítógépes rendszerek beállítására. Ráadásul kiiktathatja az üzem az említett igen energiaigényes tisztítóállomását is, újabb anyagiakhoz jutva ezáltal. De már kétszer említettem az energiamegtakarítás módját, s ha ezt a módozatot többen használják és alkalmazzák, csökkenthető az energiatermelés, leállíthatók a környezetre igen káros hőerőművek, amelyek nemcsak a levegőt szennyezik, hanem a földre és a vízre is ártalmas anyagokat produkálnak, tehát fokozatosan ott is javulni kezd a levegő, a víz, a föld minősége, életteret kapnak a fák, az egyéb növényzet, amely oxigént termel, s tovább javítja a levegő állapotát. Nem folytatom, de remélem, észlelhető a spirál. Persze, amit elmondtam, nem egy és nem két nap kérdése, hanem éveké, évtizedeké. De el kell kezdeni a megvalósítását, hogy mozgásba jöjjenek a folyamatok, ahogy egykor elindult a természet megkárosításának a folyamata is.- Egyetértek önnel, hogy ez idő kérdése, de mert konkrét térben és időben élünk, azt kell mondanom: az anyagiaké

is. Gazdaságunk transzformálása így is fájdalmas folyamat, a kormány szinte nem tudja, mitévő legyen, hogyan fordíthatna még további milliókat is az ilyen ökológiai rendszer beinditásába. Egyébként pedig az az érzésem, a kormány nem is figyel igazán az ilyen véleményekre, nem támogatja ezt a tudományos ágazatot, sót, bizonyos romboló és destruktív elemnek tartja, s az is csak beszél az ökológiáról.- Nem szívesen védem meg a kormányt, mert valóban nem nagyon tudja, mit kezdjenek a gazdasággal, sőt, kimondottan környezetromboló építkezéseket támogat, s itt nemcsak Bősre, vagy Mohira gondolok, hanem a garamszentkereszti alumíniumgyárra, a kassai vaskohászatra, a sviti vegyiművekre és sorolhatnám. Pedig ezek azok az energiafaló üzemek és a fő környezetszennyezők, amelyek a további rombolást elősegítő energiaelöállító üzemek építését teszik szükségessé, vagyis a beszélgetésünk elején említett körforgást segíti elő, nem pedig a végén felvázoltat. Egyet azért mégis el kell mondanom, ha így teszszük fel a kérdést, igen leegyszerűsítjük, s ráadásul máris megtaláltuk az egyes ember, a kisközösségek számára a felelősség alól való kibúvás lehetőségét. Mert egy-egy üzem a kormánytól függétlenül kezdhetné el az ilyen gyártási programok megvalósítását, annál is inkább, mert - ahogy felvázoltam - neki származna ebből az első és közvetlen nyeresége, ha mással nem, legalább a környezetszennyezés miatt kirótt büntetések összegével. Ez helyett azonban várják a csodát, a nyugati tőkék, aki viszont olyan programot hoz, amely újra csak környezetszennyező, minthogy otthon már - feltehetőleg - le kellene állnia a gyártással a sokkal szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt, s ráadásul a nyereség nagy részét is kiviszi az országból. Tudom, hogy ez is általánosítás, de el kell mondanom, igen rosszak a tapasztalataim az üzemi menedzsmentet illetően, különösképpen pedig az ökológiai programok iránti befogadókészséget illetően. Mintha továbbra sem lennénk hajlandók tudatosítani, hogy az ember csupán a természet része, s ha nem tud így viselkedni, egy idő után elfogy az élettere.- Köszönöm a beszélgetést.

NESZMÉRI SÁNDOR

A statisztikai adatok szerint az elmúlt hónapban megint ugrásszerűen emelkedtek a fogyasztói árak, s megint alapvetően azok az árucikkek lettek drágábbak, amelyeket muszáj megvennie az embernek, ha élni akar. Az iparban szemptemberhez képest 0,8 százalékkal emelkedtek az árak (természetesen átlagosan), a mezőgazdaságban pedig átlag 7,2 százalékkal, ezen belül a húsipari termékeknél 13,7 százalékkal, a növénytermesztésieknél 3,9 százalékkal. Októberben a mezőgazdasági termékek piacán nagyobb volt az áremelkedés Csehországban, mint Szlovákiában. A statisztikai adatok tükrében mintha Csehország az esztendő végéig be akarná hozni ,, lemaradását" a szlovákiai árakkal szemben, hogy az új évben mindkét ország azonos árszintről rajtolhasson.

A fogyasztó feladata azon gondolkodni: hogyan teremtse elő a megélhetéshez szükséges pénzt, hiszen január elsejét követően - a megváltozó adórendszer jóvoltából - még tovább emelkednek az árak.

A véglegesített összegzések szerint Szlovákiában az átlagbérek 1991-ben így alakultak: a mezőgazdaságban - 3748 korona havonként; az iparban - 3629 korona havonként; az építőiparban - 3879 korona havonként. Az ipari és építőipari bégekből még le kell vonni a havi béradót, hogy megkapjuk az ott dolgozók egy főre jutó havi jövedelmét. (A tiszta jövedelem így havi 3000-3200 korona körül mozgott.) Az

1989-es árszinttel összevetve 1991-re az élelmiszer-ipari termékek ára 147,3 százalékra, az iparcikkeké 178 százalékra nőtt Szlovákiában, Így nem csoda, hogy a fogyasztás nagymértékben visszaesett.

Szlovákia kormánya 1992 őszén próbált javítani a lakosság szociális helyzetén, hogy feloldotta a bérkorlátozást. Elvben tehát lehetővé tette, hogy a munkáltatók fizetésemelést adjanak dolgozóiknak, s azért ne kelljen megemelt bértömegadót befizetniük az államkasszába. Ez az írott malaszt azonban nem oldotta meg a valós problémákat, mivel Szlovákiában a munkavállalók legtöbbjét még mindig a hatalmas állami vállalatok alkalmazzák, s ezek legtöbbje fizetésképtelen, a csőd szélén jár, tehát nem tud béreket emelni sem, mert nincs rá pénze. A szociális feszültségek tehát egyre fokozódnak.

A napjainkban zajló érdekegyeztető megbeszéléseken - ahol a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók ülnek egymással szemben - egyre-másra törnek ki viták arról, mit tart elviselhető tehernek egy-egy fél. A kormány - korábbi elképzeléseivel ellentétben - kiegyensúlyozott költségvetést szándékozik jóváhagyatni a jövő esztendőre. Ennek megvan a maga logikája - és ezt diktálja Szlovákia jól felfogott gazdasági érdeke is. Ha úgy tekintünk e törekvésre, hogy elfeledjük: a következményei bennünket is érintenek, indokolt külgazdasági összefüggéseket fedezhetünk fel. A kiegyensúlyozott költségvetés alapfeltétele annak, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap támogatásában részesüljön Szlovákia, ami külföldi hiteleket jelent, melyek nélkül a gazdaság nem lesz képes lábrakapni.

Ugyancsak fontos a kiegyensúlyozott költségvetés a fizetőeszköz, a nemzeti valuta szempontjából. Január elsejét követően Csehországban és Szlovákiában addig marad meg a közös pénz, illetve egy az egyhez szinten az átválthatóság, ameddig mindkét oldalon megmarad a pénz fedezete is azonos szinten. Ha a két ország valamelyikében inflálódni kezd a pénz, villámgyorsan kettéválhat a közös pénznem,j/agy ugrásszerűen megváltozhat az átváltási arány. Józan gazdasági szakértők szerint az inflálódás veszélye elsősorban Szlovákiát fenyegeti, mivel Csehország gazdasági háttere erősebb és konszolidáltabb. Feltehetőleg ezért emlegeti a szlovák kormány újabban egyre gyakrabban a különböző restrikciókat. A múlt heti érdekegyeztető tanácskozáson újra felmerült az állami bérszabályozás lehetősége is. Ez azt jelentené, hogy január elsejét követően újra megszűnne a bérliberalizáció, s államilag szabályozott lenne, mennyi legyen hozzávetőlegesen a lakosság vásárlóereje.

A bérvitában természetesen megoszlanak az érdekek. Szlovákia lakosságának

11-12 százaléka él a létminimum szintjén (vagy az alatt), mondja egy friss felmérés.

A bérbefagyasztás a, jövő évi adórendszerváltással párosulva azt jelentené, hogy további rétegek süllyednének erre a szintre, hiszen 43 százalék érzi úgy, hogy megélhetése a korábbi évekhez képest lényegesen romlott, vagy éppen csak elviselhető. A pillanatnyilag látható kormánytörekvések és elképzelések csupán a nyugdíjak részleges valorizálásával számolnak, ám hogy ez valójában mit jelent, csak akkor lesz eldönthető, ha végre is hajtják. A kritikus helyzetben lévő 11-12 százaléknyi népesség azonban nem elsősorban a nyugdíjasok korosztálya, hanem a kisgyermekes fiatal családoké. A tervezett restrikció és a családi pótlékok esetleges megvonása őket is perifériára veti. A fiatalok, ha van is munkájuk, viselni fogják a munkábajárás lényegesen megemelt költségterheit (megszűnik a vasúti és autóbusz-viteldíjra adott kedvezmény), s ahogy az érdekegyeztetésen hallottuk, a kormány el akarja törölni a munkahelyeken az ún. kulturális és szociális alapokat, melyekből szükség esetén támogatást, étkezési vagy utazási hozzájárulást, gyógykezelési térítést, esetleg kamatmentes kölcsönt kaphattak az alkalmazottak. Ezen alapok meglétét korábban törvény szabályozta és az adózási rendszer is támogatta. A munkáltatónak is elemi érdeke fűződött hozzá, hogy alkalmazottját olyan juttatásban is részesíteni tudja, amely után nem kell magas elvonásokat befizetnie az államkasszába. Ha az általános bérszínvonalat próbálná oly módon javítani a kormány, hogy ezen összegeket a béralapba utalja át, tulajdonképpen saját állami adóbevételeit akarja növelni általuk, mert a személyi jövedelemadón keresztül Így még a munkavállaló étkezési költségeit is megadóztathatná.

Az érdekegyeztető tanácskozás fura érdekessége, hogy azt a szlovák szakszervezetek konföderációjának volt elnöke, Roman Kovác miniszterelnök-helyettes vezeti, aki nagyszerűen szót ért a jelenlegi szakszervezeti vezetőkkel. Úgy tűnik, sikeresen magyarázza meg nekik az igazi szlovák érdek lényegét, így a munkavállalók érdeke pillanatnyilag nem tartozik a legvédettebb érdekek közé nálunk. Ennek legfeltűnőbb példája az, hogy miközben beismerten is kétszámjegyű inflációról beszél az ország, a létminimum összege egyetlen koronával sem emelkedik. A létminimum pedig az az összeg, amelyre egy embernek mindenképpen szüksége van havonta, ha nem akar éhenpusztulni. Ez az összeg 1200 korona egy felnőtt ember esetében. Ennyi volt

1990-ben, ennyi ma és - úgy tűnik -jövőre is ennyi marad, miközben az árszínvonal az ún. hozzáadott-értékadó miatt január 1-tól további 10-15 százalékkal nő a jelenlegihez képest. S ebben az áremelkedésben nincsenek benne azok a drágulások, melyek a különböző támogatások megvonása következtében állnak elő, s nincsenek benne a várható bevételcsökkenések sem (megvonják pl. a gyermekek után eddig kifizetett ún. állami árkiegyenlítő hozzájámtást, a 220 koronát).

Szlovákiában a szlovák nemzeti érdeknek nevezett megfoghatatlan ideológiai célon kívül egyelőre minden más stratégiai, hosszútávú cél ismeretlen. Ahhoz, hogy igazi érdekegyeztetés folyjon, mely konszenzust és kiegyezést hozhat, alapvetően azt kellene megfogalmazni: hová akar eljutni intézkedéseivel az ország vezetése. Kellene egy tisztességes gazdasági forgatókönyv arról, hogy ha ma ezt és ezt tesszük, két év múlva hová jutunk, s ha akkor úgy folytatjuk, ahogyan kell, tíz-tizenöt év után egy lassú ütemű felemelkedés indulhat el. Ennek alapján lehetne érdekegyeztetést folytatni. E nélkül csak meggyőzni lehet a szakszervezeti vezetőket, hogy a munkavállalókkal szemben ők is a kormány érdekeit képviseljék. Ez az agit-prop munka pedig nem érdekegyeztetés, s az ilyen eljárás egyenes következménye csak az lehet, hogy a szociális feszültségeket majd az utcákon és a tereken kell megoldani.

Akkor és ott pedig majd nem lehet olyan biztatásokkal emberek ezreit meggyőzni, amilyenekkel ma a kormánytagok egymást és a hozzájuk hű, „igaz Sztovákia-képért" küzdő toll forgatókat vigasztalják, hogy Szlovákia lesz Közép-Európa kis tigrise, meg hogy a szövetségi vagyon elosztásából megerősödve kerül ki a szlovák korona (a dollárhoz mérten!), vagy hogy hazatérnek - dollármillióikkal együtt - a világban szétszórt nyugdíjas szlovák emberek...

N. GYURKOVITS RÓZA