Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-01 / 271. szám

1992. december 1. Riport Szabad ÚJSÁG 5 Most kell a kerti kisgépeket rendbe tenni A JÓ ÖTLET MINDENKINEK JÓ Ján Fajcík (jobb oldalt) épp egy PA 80-as kisgépet kínál eladásra (A szerző felvételei) A múlt év tavaszán három ipolysági szaktárs, s egyben jóbarát - Horváth László, Ján Fajcík és Veres Zoltán- elhatározta, hogy kertművelő mező­­gazdasági kisgépek, elsősorban kerti­traktorok árusításába fog. Elhatározá­sukat rövid időn belül tett követte. A hiánypótló szakboltot május elsején avatták fel, s másnap már ténylegesen is megnyílt a szaküzlet. S$gjí& tagadon, másokon Az ötlet Horváth László fejéből pat­tant ki: a középkorú férfi egy napon, nem kis utánjárással, kertitraktort vá­sárolt. Földműveléssel is foglalkozó barátai, kertbarát ismerősei mind megcsodálták az ügyes kis szerkeze­tet. Aztán persze nógatni kezdték, „szerezzen“ már nekik is ilyen „okos“ masinát.- Mi lenne - tette fel éppen ezért a kérdést egy délelőtt Ján Fajcík kollé­gájának -, ha szakboltot nyitnánk, és mi magunk árusítanánk a különféle kertművelő gépeket? Munkatársa jónak tartotta az elkép­zelést. A kistraktoron meglelték a vág­besztercei gyártó cég pontos címét, aztán tollat ragadtak, s megírták tervü­ket, óhajukat a vállalatnak. A válasz csak negyedév múlva érkezett meg. Annál nagyobb volt viszont az örömük, amikor felbontották, s végigfutották a levelet.- Tervüket jónak találjuk - állt ugyanis a papíron -, ezért a részletek megbeszélése végett látogassanak meg bennünket... A három jó barát el is utazott Vág­­besztercére. Útközben elhatározták, hogy - ha lehetséges - nem csupán kisgépek árusítására szakosodnak, hanem a meghibásodott munkaeszkö­zök garanciális és garancián túli javí­tását s az árusítandó gépek szervize­lését is felvállalják... A cég rajtuk „próbálta ki“, mennyire érdemes kis­vállalkozókkal felvenni a partnerkap­csolatot. A bolt megnyílt, s az üzlet gyorsan beindult. Horváth László az eladó, az üzletvezető és a könyvelő is egyúttal, Ján Fajcík az anyagbeszerző, de az ő feladata az üzletkötések szervezése és lebonyolítása is, Veres Zoltán pe­dig a javításokat végzi. A vállalkozó trió egyik tagja sem adta fel szakmáját, azért a szakbolt csak a délutáni órákban tart nyitva. Most, tél közeledtével, s talán egé­szen február végéig, Horváth László kettőtől ötig várja az ügyfeleket, ta­vasztól őszig azonban tovább, akár estig is meghosszabbítja a nyitvatar­tási. Kívánságra a gépekhez alkatrésze­ket és különböző tartozékokat, mun­kaeszközöket is biztosítanak. A bolt a városközponttól ugyan kissé távol, mellékutcában áll, ám eléggé forgal­mas helyen, a főút menti üzletsor egyik épületében található. Vari* Terra és társai A nyitás előtt mini reklámkampányt indított a három tulajdonos. Ipolysá­gon és a vonzáskörzetéhez tartozó falvakban, elsősorban a Lévai és a Nagykürtösi járás területén. Az idén tavasszal kiállítást is rendeztek, ahol az érdeklődők tüzetesen megismer­kedhettek a nálunk gyártott és forgal­mazott kertművelő kisgépekkel. No de nézzük, mit is kínál a vevők­nek a szaküzlet?- Elsősorban a háztáji termesztés­sel, kertészkedéssel foglalkozók szí­vébe szeretnénk belopni magunkat - újságolta a magyarul (akarom mon­dani „palócul“) is kifogástalanul be­szélő Ján Fajcík -, ezért legfőképp kertművelésre alkalmas gépek árusí­tására törekedtünk. A kínálat gazdag: Vari, Terra, Robbi 50, Robi-150, PA-51, PA-80, Agzat- 100 márkanevű géptípusokat ajánla­nak az érdeklődőknek. A gépeket és a pótalkatrészeket, továbbá a hozzá­juk csatlakoztatható munkaeszközö­ket - mivel közvetlenül a gyárból kap­ják a készletet -, elfogadható áron, más boltoktól jóval olcsóbban tudják árusítani. Ennek pedig szinte napok alatt híre ment. Azóta nagy a forgalom a mini­boltban ... Az árusított gépekre egy év a jótállás. A meghibásodott szerkeze­tek javítását a tulajdonosnál, a hely­színen is elvégzik. A kiszállási díj sem túl magas: egy kilométerért két koro­nát kérnek. A garanciális időn belül megsérült alkatrészek reparálását, esetleg cseréjét természetesen in­gyen végzik. Sok olyan pótalkatrész is található polcaikon, ami a legtöbb hasonló típu­sú boltban egyszerűen hiánycikk! Leg­újabban például tudnak kistraktorra indítórugót is adni. Ipolyságon és kör­nyékén nincs rajtuk kívül olyan kisgé­peket forgalmazó szaküzlet, amelyben a meghibásodott masinák, munkaesz­közök javítását is elvégeznék. kíöben aszroéljunk!- Ez idáig - árulta el Horváth Lász­ló boltvezető -, forgalmazott gépeink­re és szakmunkánkra nem panaszko­dott senki! S erre büszke is mind a három vállalkozó módfelett. No meg arra, hogy egy hét leforgása alatt bármilyen alkatrészt képesek a vevő számára bebiztosítani. A vágbesztercei cég most már a raktárkészletük bővítése céljára is szívesen ad a boltnak alkatrészeket. A szakboltot a szomszédos ma­gyarországi településekről is sokan felkeresik. Egy személy, magyarázta Horváth László, megélne az üzlet forgalmából, hasznából, három személyt azonban egyelőre nem bír eltartani a bolt. Már trencséni és pöstyéni levélírók is kér­tek tőlük alkatrészeket.- Számunkra legnagyobb gondot - szögezte le Ján Fajcík - érdekes módon az egyes szlovákiai üzemek eladósodása, fizetésképtelensége je­lent. Abból például, hogy az egyes tartozékok, rögzítőcsavarok gyártásá­hoz nélkülözhetetlen fémlapokat nem kapja meg a gyártó üzem, idővel ne­künk is komoly gondjaink keletkez­hetnek ... Mind a hárman remélik azonban, hogy a közeljövőben jobbra fordul Szlovákiában a zilált gazdasági helyzet, s nem kell utánpótlás hiánya miatt bezárniuk az üzletet. A kerti munkákhoz nélkülözhetetlen gépekhez most kell biztosítani a hiányzó vagy meghibásodott alkat­részeket. Már most, időben hozzá kell látni a traktorok és egyéb munkaesz­közök rendbetételéhez, felújításához. Tavaszra már késő lesz mozdulni, kapkodni, s lehet, hogy egynémely holmi nem is lesz beszerezhető! ZOLCZER LÁSZLÓ Horváth László: „Másutt hiánycikknek számító pótalkatrészeket is kíná­lunk“ AMAZONAS a város szívében A TERMÉSZET HANGJAI Az ember már az ősidőkben társául fogadta azokat az állatokat is, ame­lyek nem hajtanak hasznot, csupán kedvességükkel, szépségükkel, ra­gaszkodásukkal vagy kivételes képes­ségeikkel kiérdemelték az ember ér­deklődését. A század eleji iparos mű­helyek például szinte elképzelhetetle­nek voltak madarak nélkül. Manapság a természettől elzárt, az onnan kiszakadt vagy a faluból a vá­rosba költözött ember tart a lakásában madarakat. Valakinek a falut, a gyer­mekkort juttatja eszébe egy-egy dísz­madár, másnak egy darabka termé­szetet jelent a lakásban csipogó, trillá­zó „énekes“. Pelle Ottó falun nevelkedett, sze­rette az állatokat. Már kisiskolás korá­ban galambokat, kanárikat tartott. Pin­cérnek tanult, kezdetben az iskola, később a munkahely kötötte Rima­szombathoz, aztán megnősült, és a városban telepedett le. Berendezke­dett, és otthonában helyet kaptak a kalitkás lakók is. Hamarosan a járás legismertebb madártenyésztője lett, kiállításokat szervezett, tavaly októ­berben pedig boltot nyitott Rimaszom­batban. Az üzletében madarakon kívül díszhalakat, macskákat, kutyákat, hör­csögöket, különböző állateledeleket, és más kellékeket is kapni.- Az ötlet régebben született - mondja mosolyogva -, de lehetőség csak most adódott. Évekkel ezelőtt is szerettem volna ilyen boltot nyitni itt Rimaszombatban, de nem sikerült. Kérvényt nyújtottam be az akkori po­zsonyi Chovprodukt vállalathoz, de elutasító választ kaptam. Azt írták, hogy a madárkereskedés számukra veszteséges vállalkozás, ezért ezt a fajta üzlethálózatot nem kívánják bővíteni. Pedig az én tapasztalatom mást bizonyít. Szerényen ugyan, de meg lehet élni ebből a vállalkozásból. Per­sze nagyon fontos, hogy az üzlet for­galmas utcában legyen, ahol napköz­ben sokan megfordulnak. Ez itt, a sé­tálóutcában ideális hely. A madár itt csiripel, röpdös, a kutya ugat, s a „ter­mészet hangjai" kihallatszanak az ut­cára... Olyanok is betérnek ide, akik­nek különben eszükbe sem jutott vol­na bejönni hozzánk. Gyönyörködnek a madarak énekében, a színes halak­ban, a kisállatokban... Látogatóink többsége először nem vásárol sem­mit, de ki tudja, talán később... Ók azok, akik szeretik az állatokat, de ma még nem engedhetik meg maguknak, hogy erre költsenek, vagy még eddig nem gondoltak rá, hogy ez sem kerül többe, mint sok - káros szenvedély. Az épületet árverésen vásárolta meg, de mivel forgalmas helyen van, magasra srófolták az árát. Hárman társultak, kereskedő barátja illatszer­boltot nyitott mellette, bátyja pedig - aki harmadikként szállt be a vállalko­zásba - saját részét irodaként adta bérbe.- Rengetegbe került az épület, az üzlethelyiség belső átalakítási munká­latai szintén nagyon sokba - folytatja. Kölcsönt vettem fel, amit tíz év alatt kell törlesztenem. Azt hiszem, ez alatt az idő alatt nagyobb költekezésre nem számíthat a család. De örülök neki, hogy belevágtam, szerintem megérte, már csak azért is, mert ezzel megala­poztam a fiam jövőjét. Szereti az álla­tokat, ő is sokat segít nekem. A lányo­mat más szakma érdekli: gyógysze­rész szeretne lenni. Az üzletben két munkaerőt foglal­koztat, a villanyáramért, a vízért emelt árat - tehát, mint az üzemek - fizet. A portékáit eddig Csehországból szál­lította, s ez bizony megemelte a kiadá­sait.- Sok utánjárással kutattam fel az állattartókat. Később ez lényegesen- és a számomra kedvezően - meg­változott. Az AMAZONAS név - így nevezik az üzletet - röpke egy év alatt ismert lett a hazai tenyésztők körében. Annyi madárfélét és más árut, kisálla­tot kínálnak eladásra, hogy a kínálat­nak csak egy részét tudom megvásá­rolni. Üzletközvetítéssel is foglalko­zom, ha valaki ritkaságot vagy értékes állatot akar eladni, feljegyzem a címét és segítek az eladásban. Az állat-egészségügyi szolgálat he­tente látogatja az üzletet, ellenőrzi az állatok egészségi állapotát. A kutyákat beoltják, és figyelemmel kísérik az üzlet menetét. Ennek ellenére megtör­ténik, hogy odahaza, az új környezet­ben elpusztul az állat.- Mi minden vásárlót tájékoztatunk- mondja Pelle Ottó, hogy mire vigyáz­zon, és mivel etesse az állatotkat. Az üzletben nagyon sok gyerek is meg­fordul, és sokszor banálisnak tűnő Pelle Ottó kérdésekkel ostromolnak. Leggyak­rabban azt kérdezik, hogyan taníthat­ják meg beszélni a papagájt. Nos, a szülők többsége ilyen kérdés után elküldi tanulni a gyereket, pedig a hangutánzó papagájokat nem nagy művészet megtanítani néhány szóra. A nálunk nyolc-tízezer koronába kerü­lő papagájok tökéletesebben utánoz­zák az emberi hangot, de nem okvet­lenül szükséges ilyen költségbe verni magunkat. A nyolcvan koronáért kap­ható hullámos papagáj is képes ilyen „csodára“, ha a gazdája is úgy akarja. S amíg följegyzem, mi a papagájok beszédre tanításának titka, arra gon­dolok, a bolt sikerének a titka a hoz­záértés, a jó szakmai tanácsadás. FARKAS OTTÓ (a szerző felvételei) A tengerimalacok...

Next

/
Thumbnails
Contents