Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-24 / 291. szám
8 Szabad ÚJSÁG Ünnep 1992. december 24. körülietek, örvend [etek...!" Sotcfof KCCMUtfL9t( ÁDÁM, ÉVA (24-én) EUGÉNIA (25-én) ISTVÁN (26-án) JÁNOS (27-én) ÁDÁM nevet legtöbben a sumérból magyarázzák, ahol az „ad-amu“ azt jelentette, ,.atyám“. A Bibliában az Ádám nem személynév, csupán ,, ember" jelentésű közszó. Becézés: Ádi(ka). ÉVA Ádámtól kapta nevét a Bibliában, mivelhogy ö lett az, .anyja minden élőnek“. Az Éva eredeti alakja a héberben Hawa volt, ebből lett a görögben Eua, majd a latinban Éva. A héber Hawa az „élet“ jelentésű „haja“ szóval csakugyan egyeztethető, azt jelenti „élet", „életadó (nő)“. Becézés: Éci(ke), Évácska, Évi(ke), Évica, Évid, Évicska, Évicske, Évuska, Vica, Vicácska, Vici(ke), Vika, Vuca, Vuka. Az EUGÉNIA a latinositott Eugenius férfinév (magyarul Eugén, Jenő) nőiesítése. Eugenész a görögben azt jelenti, „előkelő, nemes nemzetségből való“. Becézés: Géni (ke), Zseni. Az ISTVÁN a régi magyar Istefán változatból jött létre, ez a német Stephan, vagy a szláv Stefán, emez pedig a görög Sztephanoszból latinositott Stephanus rövidülése. Jelentése: virágkoszorú. E nevet jelentős személyiségek viselték, így országalapító szent királyunk, az egykori Vajk is a bibliai vértanúról, Istvánról kapta nevét, akit hite miatt megköveztek. Becézés: Csicsa, Ista, Isti, Istók, Pesta, Pintyö(ke), Pista, Pistika, Pistike, Pistóka, Pistu(ka), Pityó, Pityu(ka), Pityuri, Pityus. A JÁNOS a héber Johanan görögöslatinos Johannes alakjából rövidült. Fejlődési sora: Johannes, Joannes, Joanes, Joános, János. A Joános forma más irányba is elágazott: Joános, Jovános, Ivános, Iván. Jelentése: Isten kegyelme, vagy: Isten kegyelmes. János apostol és evangélista Jézus legkedvesebb tanítványa volt, akit még életében prófétává tett, az utolsó vacsorán rábízta isteni titkát, haláláig maga mellett tartotta, szent szüleit oltalmába ajánlotta. Becézés: Csani, Jancsa, Jancsi (ka), Jancsó, Janl(ka), Jánl, Janicskó, Janka, Jankó, Jankód, Jpnó, Janócska, Janók, Janóka, Jánoska. „A kis Jézus aranyalma...“ József, a názáreti ács, nagyon szerette jegyesét, Máriát, de a tény, hogy még össze sem házasodtak, s Mária mégis másállapotba került, aggodalommal töltötte el. Már-már lemondta az eljegyzést, amikor álmot látott - Isten angyala jelent meg neki, s elmondta, hogy Máriát Isten választotta ki arra, hogy anyja legyen egyszülött fiának, a Szabadító Királynak. József ezután, nem törődve a pletykákkal, eltökélte, hogy Máriát feleségül veszi, s gondoskodni fog róla és gyermekéről. Kevéssel a házassági szerződés aláírása után Augusztusz római császár népszámlálást rendelt el. József családja Dávid nemzetségéből, Betlehemből származott, ezért szamárhátra rakták szegényes holmijukat, s a várandós Máriával együtt nekivágtak a nagy útnak. Mária teljesen kimerült, mire megérkeztek, szállást azonban sehol sem találtak. Egy város széli istállóban húzták meg magukat. Éjszaka Mária fiút szült. Óvatosan bepólyálta, beöltöztette a magával hozott meleg ruhácskákba, s a jászolba fektette. A város körüli hegyekben pásztorok őrizték a nyájat. A sötét éjszakában hirte-Karácsony vigíliáján, a szent estén gyermekek jártak házról házra köszönteni - koledáini, mendikálni. Áldást kértek a ház népére, cserébe diót, mogyorót, almát, süteményt, kalácsot kaptak. Éjszaka aztán felhangzott az ablakok alatt a felnőttek kántálása, akiket a háziak borral, pálinkával kináltak. A mendikálás, kántálás szép hagyománya sokfelé él még manapság is. A karácsonyi játékoknak az átmeneti formák gazdag változatossága mellett lényegében két alapformájuk van. A paradicsomjáték lényege az ünnepköszöntés. Jhletője a teremtéstörténet, valamint Ádámnak és Évának a bűnbeesése. Ma már csak a székelyek körében virágzik: a paradicsomi alma fának és a keresztfának, a bűbeesésnek és a megváltásnak enberfölötti titkára, Ádámnak és ivadékainak számkivetésére, gyengeségére és az új Ádámnak, Jézusnak könnyörületességére emlékeztet. A szereplők a kórus énekétől kísérve eljátsszák a teremtés történetét, vagyis ahogy az Úr megeteremti Ádámot és Évát, akiket rövidesen megkísért az ördög, és esznek a tiltott gyümölcsből. Ezután félni kezdenek, elrejtőznek, de az ördög láncra verve Isten elé hurcolja őket. A Teremtő haragszik, s parancsot ad Gábor arkangyalnak, hogy űzze ki az emberpárt a paradicsomból. A betlehemezés templomi eredetű játék, aminek már nem csupán az ünnepkö-Karácsony - kalácsom a rácson Karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm, a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe. A kereszténység legelső századaiban az egyház még az emberré vált Isten világra jöttének misztériumát ülte meg. Karácsony ünnepe a germánok megtérése után vált érzelmesebbé, meghittebbé, magába olvasztva a téli napfordulat pogány hagyományait is. Erre utal az ünnep magyar neve is. Míg a többi nyelvekben az ősi Napköszöntö (Natitis invicti Solis) besugárzása érezhető, illetve az angol megnevezés (Christmas) egyenest Krisztus születésére utal, addig a magyar az ószláv korcsuny, korcsityi „fordul, lép" szavak származékát vette át, ami a téli napfordulat kozmikus örömére, a várakozásra utal. A nappalok ettől az ünneptől kezdve hosszabbodnak, így vízkeresztkor már egy kakaslépéssel. A karácsony szóhoz több tréfás szójáték fűződik: Ha nincs kalács a rácson, kár Ácson: A hozzáköltött magyarázat szerint a falu hívei a papnak kalácsot ajánlottak föl, amelyet az áldoztatórácsra akasztottak. Egyik évben azonban ezt elmulasztották, len vakító fény tűnt fel. A nagy fényességből Isten angyala szólt a pásztorokhoz: Jó hírt hozok nektek! Eljött a Szabadító, az Istentől ígért Király. Ma született Betlehemben, barmok közt, egy jászolban nyugszik. Ekkor a pásztorok nagy sereg angyalt pillantottak meg, akik Istent dicsérték: Dicsőség Istennek a mennyben, és békesség a földön mindeneknek, akik szeretik ót. A pásztorok a városba siettek. A kisdedet meglátva, s homlokán az isteni jelet felfedezve térdre hulltak, örömkönnyeket hullattak. Józsefnek és Máriának elmesélték mindazt, amit az angyaloktól hallottak. Viszszatérve nyájukhoz, akivel csak találkoztak, beszéltek neki a gyermekről és az angyali üzenetről. szöntés, de az adományszerzés is célja volt. Az éjféli mise evangéliuma elevenedik meg e szokásban, amihez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy Európa népének egyik fő foglalkozása hosszú századokon át a jószágtartás, pásztorkodás volt, így az embereket éppen ez a rokon jelenet ragadta meg: a pásztorok a kisdedhez járulnak, s köszöntik őt. A játékban azonban a téli napfordulat ünnepének hajdani kultikus táncai is fellelhetők. Kellékei közül a láncosbottal valaha a gonoszt riasztották - a betlehemezők a ritmust verik vele. A hagyományra jellemző, hogy néhol, így a székelyeknél is, a betlehemi játékot nem gyerekek járják, hanem meglett felnőttek. Amíg a hagyomány a legtöbb helyen csupán a pásztorok jelenetére szorítkozik, addig a székelyföldi betlehemesek az egész karácsonyi eseménysort bemutatják. Jézus születésének mozzanatait néhol bábokkal is eljátszották, egyidejűleg pedig helyettük, illetve nevükben a szöveget is mondták a pásztornak vagy egyébnek beöltözött szereplők. A bábtáncoltatás a középkorban még az oltáron történt, később, a profán, világias elemek miatt a játékot a templomból kitiltották, a betlehem miniatűr mása a Szentcsaláddal azonban még ma is ott van a templomban, s az ünnepek idején nyilvános, hangos ájtatosság nélkül kiteszik az oltárra. Alma, dió, mogyoró... Karácsonyi asztal A falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja mindig is az asztal volt. Megteriteni csak ünnepeken szokták. Karácsonykor piros csíkos térítőt tettek az asztalra. A piros az öröm színe. A karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott. Az asztal alatt szalmát helyeztek el, a betlehemi jászolra emlékezve és emlékeztetve. Tettek ide gabonával teli kosarat is, és néhányat a legfontosabb mezőgazdasági szerszámok közül, amelyektől a termés függött. Karácsonykor a fő étel a pulyka és a diósmákos beigli. Meghatározott étrendje volt a vacsorának. Előtte minden esetben imádságot mondtak. A vacsora végéig a gazdaasszonynak azért nem volt szabad felállnia az asztaltól, hogy a kotlósai jól üljenek, a gazdának pedig azért, hogy el ne szánjanak a méhei. Aki az asztalra könyökölt, az kelést kapott. Egyes vidékeken terítettek a család halottainak is, és gondoskodtak a telkekről, az angyalokról is: diót dobtak a számukra a szoba sarkaiba. Szinte valamennyi karácsonyi „Először víz - utána tűz!“ Az aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony (ritkábban Szilveszter) estéjén, éjszakáján vagy hajnalán kűtból, folyóból esetleg forrásból frissen merített víz. A népi hiedelem szerint a paradicsomi forrás vize megrekedt, és a megszületett Jézus nyitotta azt meg újra az emberiség számára. Ebből a hiedelemből fakadnak azok a szokások, hogy karácsonykor a fenyőfát a kűtágashoz kötötték, illetve a fonóban font fenyő-, puszpáng- vagy virágkoszorút az ágasra akasztották. Az aranyvíz a szomszédos népeknél sem ismeretlen. Amikor a szlovák leány hazatér az éjféli miséről, vizet merít, s közben ezt mondja: először víz, utána tűz! Ha ebben a vízben a család megmosakodik, egész éven át egészséges marad. Néhol a szokás úgy él, hogy a nagylány vagy a gazdasszony hoz be egy vödör vizet a kútról, méghozzá az éjféli misére hívó első harangszó alatt. Ebbe a vízbe egy szép piros almát dobnak, amelyet foggal halásznak ki a vízből. A család minden tagja ezzel törölgeti, húzogatja meg az arcát, hogy így majd pirosak, egészségesek legyenek. Aztán az almát visszadobják a vízbe, s ostyamaradékot is tettek hozzá - ezzel itatták meg a jószágot, vigyázva, hogy az alma azért épen maradjon, egészen újévig. A néphagyományban a víz mellett ételnek volt mágikus jelentősége. Például a bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Egyes vidékeken karácsonykor kútba dobtak egy almát, és vízkeresztkor kihúzták, és a család közösen elfogyasztotta, hogy az új esztendőben egészségesek legyenek. A karácsonyi alma még sok mindenre jó volt. Aki evett az almából, ha a következő esztendőben eltévedt valamerre, az almára gondolva hazatalált. A gazda elvágott egy almát. Ha magot vágott, a következő esztendőben rossz idő, ha a magok épen maradtak, jó idő volt várható. Azt is hitték, hogy aki férges almát választ, a jövő évben meghal. Általában az alma az egység, az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma volt. A karácsonyi lakomából az állatok is kaptak. Az asztal alatti szalmát a lábasjószággal etették meg: állítólag ez szerencsét hozott nekik. Az asztalon maradt morzsát vízkeresztig összegyűjtötték, és kivitték a szőlőbe szétszórni, hogy az új évben jó termés legyen. A karácsonyi ünnepeket a szegényes, böjtös ételek és a gazdag, több fogásos étrendek jellemzik. a tűz is tanúságot tesz mind a megszületett kisded, mind pedig az idő új fordulata mellett. A téli napfordulathoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és a meleg hordozóját, a Nap szimbólumát is kellő szertartással tisztelik meg, hogy az új esztendőben árassza el áldásával a családot. Sok népnél (főleg a balkániaknál) még ma is él a szokás, hogy karácsony estéjén a gazda tölgyfa-tuskót visz a házba, amire gabonaszemeket szór. A gazdaszszony kalácsot nyújt át neki, amit a tuskó fölött kettétörve fogyaszt el. A tuskóra magvakat, diót szórnak, majd a tűzre teszik. A visszamaradó hamunak gyógyító, termékenyítő, bajelhárító ereje van. A magyarság körében is él a hiedelem, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, néhol úgy tartják, ha kialszik a tűz, abban az évben meghal a gazda. A gyertya lángja is mágikus értelmet kap. Egész éjszaka világítania kell, még akkor is, ha mindenki elment az éjféli misére. Sokfelé annyi gyertya égett a karácsonyi asztalon, ahány tagja volt a családnak. Ha gyertya füstje fölfelé száll, kedvesek vagyunk a kisdednek, ha lefelé, valamiért haragszik ránk. A gyertyakultusz liturgikus forrása, hogy karácsony éjszakáján Betlehemben nagy fényesség támadt, s az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat. „Te szép vagy nemcsak nyáron A karácsony ünnepéhez, hangulatához hozzátartozik a karácsonyi fenyő. A karácsonyfa-állítás a bécsi udvar hatására terjedt el a magyarság körében és csupán a múlt század közepén. Korábban karácsonyi termőágat, életfát vittek a házba - ez lehetett tüskés zöld ág a tüskékre szűrt dióval, almával, de lehetett fagyöngy, borókaág is. A karácsonyfa eredetileg valószínűleg napfordulati, tavaszigéző szimbólum volt. Eredetét a nép persze sokféleképpen magyarázza. Egy verses töredék pl. úgy meséli el, hogy amikor a Szentcsalád Názáretben élt, egy alkalommal József a műhelyében dolgozott, Mária font, a kis Jézus pedig az udvaron játszott: hulladékfából keresztet ácsolt, amely kizöldült és ágakat hajtott, kivirágzott és fényes csillagokat termett. József akkor döbbent rá, hogy éppen aznap van a gyemnek születésnapja. Mária titokban telerakta a fa ágait dióval, szalaggal, ünnepi ruhával. A karácsonyfa eredetét egy mosoni, irodalmi eredetűnek tetsző népmonda így magyarázza: Amikor Krisztus a földön járt, s üldözői elől menekült, egy lombos fa alá bújt, ez azonban rászólt, hogy álljon odébb, mert ha az üldözői rátalálnak, vele együtt őt, a fát is elpusztítják. A többi fa is mind elküldte a menekülő Jézust, és ellenségei már a nyomában voltak, mikor egy fenyőfához ért, s ez ágaival betakarta. Jézus megáldotta a fenyőfát: Soha ne hullasd le leveledet! Akkor is virulj és zöldülj, amikor a (öbbiek levél nélkül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad közt, légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát! A protestáns, evangélikus gyakorlatból elterjedt szokásnak saját divatja alakult ki. Volt idő, amikor dióval, almával s más, a termékenységet szimbolizáló gyümölccsel díszítették ágait, aztán ezüstbe, aranyba öltöztették, s a legújabb fenyődivat az egyszínű, piros, rózsaszínű vagy világos kék masnidísz. A luc-, erdei vagy jegenyefenyővel sokkal elegánsabb, „módosabb“ a boróka, de ökológiai, természetvédelmi szempontból a mű karácsonyfa sem megvetendő - higiéniailag is elfogadhatóbb, és gyermekeink maguk is fel tudják s papjuk ezt a prédikációban a fejükre olvasta. Könnyelmű gazdasszonynál karácsonykor kalácsot, húshagyókor fánkot, húsvétkor is ha lehet, pünkösdkor bár kenyeret; vagy: karácsonyra muszáj, húsvétra kell, pünkösdre ha jut. Általánosan ismert szójárás arra, aki váraltan örömben kellemes meglepetésben részesítenek: legyen neki is karácsonya! A székeiység szerint az új esztendő időjárása attól függ, hogy karácsony a hét melyik napjára esik:- vasárnap: jó tél, szeles nyár, mérsékelt tavasz;- hétfő: ködös tél, szeles tavasz;- kedd: hosszú tél, nedves tavasz; -szerda: kemény, zúzmarás tavasz, nedves nyár, mérsékelt ősz;-csütörtök: kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár;- péntek: zűrzavaros tél, heves nyár, állatvész;- szombat: szép tél, szeles tavasz, kedvetlen nyár, nagy drágaság. ,,Csendes éj, szentsécjes éj—“ Valaha a juhászok a templom elé hajtották nyájukat az éjféli mise idején. Mise után kijött a pap és megáldotta a nyájat. Az éjféli misére vitték el a lucaszéket, hogy ráállva meglássák, ki a boszorkány. Az éjféli mise hagyományvilágába tartozik az is, hogy a néphit szerint ilyenkor Isten áldását adja az emberre. Azt is hiszik, hogy egy percre világosság, fény gyúl az istállókban, s a jószág emberi hangon beszél. A kút vize is lágyabb ilyenkor, s ha kút mellett mennek el, a víznek köszönni kell: Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék! A néphit szerint a halottaknak is van éjféli miséjük, éspedig néhol az élőké előtt, másutt közvetlenül utána. Az éjféli mise előtti óra a bűbájosok órája - a hazajáró lelkeket ugyanis a nép a gonoszokkal, démonokkal azonosítja. Gömöri hiedelem, hogy aki karácsony éjszakáján kimegy a temetőbe, és ott egy Miatyánkot elmond, meghallja az angyalok énekét. Az éjféli miséről hazatérve meg szokták rázni a gyümölcsfákat, hogy bőven teremjenek, és hogy „a Jézuskának legyen aranyalmája“. Az éjféli mise után megszűnik a hagyományos böjt. A család a finom, régente, a kemencében melegen tartott vacsorához ül. Ez volt a Mária radinája, máriaradina, másként Mária vacsorája, vagyis a gyerekágyas Szűzanya keresztelői áldomása: a kis Jézust a család szülöttjeként köszöntötték. Húsleves, töltöttkáposzta, kolbász, kocsonya, kalács és gyümölcs került az asztalra. Sokfelé azonban most fogyasztják el az „angyalguba“ vagy „angyalburka“, azaz a böjti mákostészta, mákoscsik, guba maradékát. Ezután a csatád végre pihenőre tér - sokfelé a földre hintett szalmán aludtak az ünnepek alatt. Összeállította és írta R. Ferenczi Éva
