Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-24 / 291. szám

1992. december 24. Ünnep Szabad ÚJSÁG 9 Betlehemek a világban Ez a karácsonyi hagyomány valamikor a negye­dik században lépte át Júdea határait. Eleinte a nagy székesegyházakban és tündöklő palotákban építettek betlehemeket, a jászolban fekvő Jézuská­val. Az egyszerű népek pásztorjátékokat adtak elő. A kereszténység elterjedésével Európa-szerte, sőt az egész világon ismertté lettek a betlehemes szobrocskák. Országok, szokások Az egyes országok hívő népe nem az eredeti környe­zetben ábrázolta a történetet, hanem minden nép a saját környezetében helyezte azt. Tirolban lovak, Peruban lá­mák veszik körül a kisdedet, Japánban szamurájok hódol­nak neki. A kanadai eszkimók kutyaszánba rakják a kis Jézust, Elefántcsont-parton néger madonna viszi a hátán tarka kendőben... Londonban vannak a legnagyobb jászlak, az olaszor­szági Amalfi barlangban halászok közt születik a Megváltó, a tenger olyan tiszta, hogy a fenekéig ellátni.A marseille-i karácsony előtti vásáron kovakőből és kagylóból készült betlehemes figurák százezreit árulják. A lengyelek a vér­szomjas Heródest is odaállítják, és mintegy politikai tiltako­zásként különféle személyek arcát kölcsönzik neki - ré­gebben Rettegett Iván, később Hitler volt, és további gyűlölt személyek. Ezek a szimbólumok sokszor keltettek felháborodást bizonyos körökben, úgyhogy az egyház kénytelen volt ezeket a betlehemeket kitiltani a templo­mokból, így azok az utcára kerültek. A nép házról házra járt velük, így született az új hagyomány. Hazánkba a 18. század elején ért el a betlehemezés hagyománya. Az emberek mozgatható fafigurákat farag­tak, kukoricahéjból, mézaskalácsból készítettek betlehe­mes bábukat. A világ nagy múzeumaiban is megtalálhatók a betle­hemek. A legnagyobb gyűjtemény Münchenben van. Amerikában Jézus születésének óriási reklámot csinálnak. A legeredetibb viszont a párizsi Orly reptéren található. Néhány évvel ezelőtt Salvador Dali egy óriás emberi fülbe helyezte a szent családot. A születés helye a Marson volt, ahová a bölcsek sugárhajtású repülőgépen viszik az ajándékokat. A legszebb ajándék A keresztény hagyomány nem keresi a szenzációt, sem az óriási művészi értéket. A gyerekek által otthon elkészí­tett egyszerű kis betlehemek is híven árasztják magukból a legszebb imádságot: Dicsőség a mennyben Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek. “ -zsé-A pendelymadzag csodát tett Karácsonykor, éjfélkor Jankó bácsi szeretett mesélni. Az öregek igaz nem igen figyeltek a szavára, megmo­solyogták, s maguk között csak „Lódítsjan­­csinak“ titulálták, a gyermekek azonban valósággal csüggtek a szaván, rajongtak érte: szájtátva hallgatták érdekesnél érde­kesebb, egyszer bűbájos, máskor meg lé­legzetelállító történeteit. Egy nyár végi délután a köré gyűlt libapásztoriánykáknak elmesélte például, miként járt pórul, amikor ki akarta tanulni a boszorkánykodás tudományát... Fiatal házas korában szeretett virtuskod­­ni. Nem ijed meg a saját árnyékától - het­­venkedett, kérkedett fene nagy bátorságá­val többször is a Rongyosi csárdában -, szarván ragadja, s térdre kényszeríti, a földre gyűri akár a legöregebb ördögöt is! Szavai P. néni fülébe is eljutottak. A tö­pörödött, százéves anyókától tartottak a fa­lubéliek. Igaz, tisztelték is, mert egyesek szerint többet tudott még a hébe-hóba a községbe kikocsizó doktor úrnál is. Boszorkány tudományát magától Belze­bubtól, az ördögök fejedelmétől kapta suttogta róla főleg az asszonynép, de nyíl­tan szapulni nem merte senki, hisz rá voltak utalva rendkívüli képességére. Megbízható angyalcsináló volt, kiválóan értette a dolgát, egyetlen fennhangon elmormogott mondókával elmúlatta a to­rokgyíkot, elűzte a házról a rontást, de kiválóan értett a sömör, meg a tályog eltün­tetéséhez is. Aki csak tehette, borzong­­va kikerülte a házát. A bete­gek azonban végső elkese­redésükben csak hozzá for­dultak. Viszont jaj lett annak, akire megharagudott!- Hallom, Jankó - szólította meg Luca napja előtt, vasárnap reggel a peckesen templomba lépegető ifjú családfőt -, rendkí­vül bátor teremtés vagy, s nem félsz senki­től, semmitől. Úgy döntöttem hát - tolta közelebb bibircsókos orrát a meglepődött ember füléhez hogy rád testálom minden varázstudományom. Ha kiállód a ,.próbát" hatalmad lesz a földön és az égen. Sötétedés után gyere - szűrte foghíjai között a szavakat -, s majd töviről hegyire elmagyarázom, mi is a teendőd. Jankó dagadó mellel indult tovább. Vég­re, dörzsölte össze a tenyerét, megtapasz­talhatja a faluban, meg a környéken min­denki, hogy nem beszéL ő a vakvilágba, s tisztelni fogják az emberek. Pár lépés után úgy érezte, valamiféle földöntúli erő már be is költözött az izmaiba, s fel bírna emelni akár egy petrencés szekeret is. De mi lesz, hasított ekkor agyába a gon­dolat, ha a vén szipirtyó csak incselkedik vele, esetleg valami ármányságra akarja rávenni, vagy valamiért megorrolt rá, s kí­gyóvá, békává, netán sárban fetrengő mocskos disznóvá változtatja? Néhány perc múltán elhessegette magá­tól a kérdéseket. Elmegyek hozzá, igenis elmegyek, szögezte le végül is magában, ám résen leszek, s ha látom, hogy ártani akar, addig nyúvasztom a nyakát, míg ki nem esik a pendelyéből. Este bekopogtatott az anyókához. A szo­bácskábán mécses pislákolt. Óvatosan csukta be maga mögött az ajtót. Adjon Isten, akarta mondani, ahogy máskor, máshol is szokta volt, de hirtelen torkán akadt a szó. Valami puhára lépett. Hirtelen éktelen zenebona támadt. Minden haja szála az égnek meredt. Remegett és pislogott, mint a miskolci kocsonya, de nem iramodott el.- A macskára hágtál - nyugtatta meg a búbos kemence padkáján ücsörgő asz­­szony. - Jolán - fordult a prüszkölő jószág felé -, takarodj, most nincs rád szükségem! Hellyel kínálta maga mellett a vendéget, aztán nem vesztegette tovább felesleges szócsépléssel az időt, orrára, fülére agyondrótozott pápaszemet illesztett, a ke­mencelyukból gyűrött paksamétát húzott elő, és a fémhomályban olvasni kezdett:- Luca napján - futottak göcsörtös ujjai az ákombákom sorokon láss hozzá a Lu­ca széke elkészítéséhez. Minden áldott nap dolgozz rajta becsülettel. Közben egyesz­tendős vadrózsahajtásból fonj egy méter átmérőjű koszorút... És csak beszélt, beszélt, aztán, mikor befejezte az „oktatást“, újdonsült tanítvá­nyával el is ismételtetett töviről hegyire mindent. Jankó óvatosan osont haza. Úgy látszik, lélegzett fel amikor benyitott a feleségéhez, nem vett észre senki semmit. Még csak nem is sejtitek - szerette volna másnap, harmadnap az utcán a szembe jövők képé­be kiáltani milyen hatalmam lesz nekem felettetek nemsokára! Lenyeste a vadrózsahajtásokat, megfon­ta a koszorút, és türelmetlenül várta sorsa beteljesedését. Titokban dolgozott, élete párja nem vett észre semmit buzgólkodásá­­ból. A Luca széke egész takarosra sikere­dett. Az éjféli miséről óvatosan kisomfordált, haza lopódzott, a szénatartóból előhalászta a széket és a koszorút, és kifelé indult a faluból. A kutyák megugatták, de szeren­csésen túljutott a legutolsó házon is. A ke­­resztútnál állt csak meg. Koromsötét volt. Átellenben, a hegyoldal­ban, az állítólagos kincsesbarlang beomlott bejáratánál fényt látott felvillani. Jankó semmivel sem törődött. A keresz­teződés közepén csizmája sarkával kört rajzolt a földre, a vonalra rárakta a vadró­zsaágkoszorút, aztán a székkel a kezében bal lábbal belépett a bűvös ábrába. Letette az ülőalkalmatosságot, rátelepe­dett, és körbepillantott. Egy emberöltőnek tűnő percig semmi sem történt, mindössze egy jókora bagoly repült feléje a közeli galagonyabokorból. Egyszerre aztán, a semmiből hirtelen éktelen forgószél kerekedett. A tölcsér kö­zepén egy hatalmas malomkő pörgött esze­veszett sebesen. Az óriási kövön a jó pár éve örök álomra szenderült molnár terpesz­kedett. A boszorkányjelölt összeszorította a fogát és várta, mi fog történni. A kő háromszor megpördült molnárostól a feje fölött, majd, ahogy jött, el is tűnt hirtelen.- No az első próbát kiálltam - sóhajtott fel a hirtelen beállt csendben -, remélem, a többi sem lesz nehezebb! Ezután vad bömbölést hallott.- Ez biztos az ördög - kapaszkodott mindkét kezével a szék lapjába -, jaj ne­kem, miért is hallgattam a banya szavára? Vadul fújtató bika robogott szembe vele. Az óriási állat szőre fénylett a sötétben. Azt hitte, rágázol, ízekre tapossa, ám a kör előtt hirtelen lefékezett, elbődült és - szertefosz­lott! Emberünket hirtelen kiverte a verejték. Keresztet vetett. Nem látom talán már soha többet a feleségemet meg a gyerekemet, jajdult fel, de a látványtól szinte megbénult. No, de jól is tette, hogy nem lépett ki a körből, mert ezúttal hatlovas hintó közele­dett feléje eszeveszett sebességgel. A pari­pák kék lángot, kénkövet fújtak az orrlukai­­kon, szájuk tajtékot vert, a bakon ülő kocsis hatalmas ostorával még nagyobb sebes­ségre ösztökélte a jószágokat. A fogat egyenesen Jankót célozta meg. A fiatalemberen jeges fuvallat futott át. Ennek már fele se tréfa, pattant föl a székről hirtelen, aztán kiugrott a körből és hátrahagyva csapot-papot, sebes futásnak eredt. Ha szerencsésen hazaérek, fogadko­­zott vágta közben, soha ilyesmivel nem próbálkozom. Mögötte lópaták csattogtak. Nem nézett hátra, csak kapkodta a lábait, mint az esze­veszett. A szíve a torkában dobogott. Lába már meg-megbicsaklott. Mire a kapujuk­hoz ért, se eleven nem volt, sem holt. Ekkor végre hátratekintett. A hídon gyönyörű pari­pa fékezett le épp. A lovon, drágakövekkel gazdagon kirakott bársonytakarón, kivont, lángoló karddal nyalka huszár feszített. Le­sújtani készült fegyverével, mikor a halálra rémült futóbajnok megragadta a kapunyitó madzagot.- Száz szerencséd - szólalt meg ekkor a huszár -, hogy az istenfélő feleséged szoknyájából való pendelymadzagba ka­paszkodsz, mert különben halálnak halálá­val halnál meg. A lovon P. néni, a százesztendős anyóka ült! Jankó szinte beesett a házba. Napokig egyetlen szót sem lehetett kihúzni belőle, a kemence mellett ült, és egyre csak vaco­gott. De túlélte! ZOLCZER LÁSZLÓ Horoszkóp BAK (december 22 - január 20) Csütörtök: Az nem mondható el, hogy éteri csendben telik a nap, de ritka szép lesz a szenteste. A lelki gazdagság szépíti meg, az az érzés, hogy együtt lehetnek, akik szeretik egymást. Péntek: Semmi sem rontja a hangulatot. A fáradságát - ha teheti - minden lelkiisme­­ret-furdalás nélkül pihenje ki. Nem kell ki­pattanni az ágyból, ha csak nem valami meglepetésre készül. Szombat: Már csak elvétve gondol sérülé­sére. Szárnyaló fantáziáját semmi sem köti béklyóba. Színes elképzelései vannak az év végét illetően. Csak apránként adagolja társának. Vasárnap: Ne legyen önfejű. Csak bizo­nyos határig ragaszkodjon ötleteihez. Ha türelemmel kivárja mások is előbb fogják helyeselni. Utazás előtt mindent ellen­őrizzen. VÍZÖNTŐ (január 21 - február 20) Csütörtök: Délelőtt díszítse fel a fát, s cso­magoljon be mindent. Erre délután már egy percnyi ideje sem lesz. Azzal is megpróbál­kozhat, hogy Őrá bizza a ceremónia leve­zénylését. Péntek: A csodás ajándékok mellett ücsö­rögve sok mindenre gondolhat. A sok ven­dég azonban nem hagy elég időt a filozofál­­gatásra vagy arra, hogy visszavonuljon szo­bájába. Szombat: Itt a „kirajzás" ideje. Látogassa meg a rokonokat és ismerősöket, de csak azokat, akik közel állnak a szivéhez. Ne feledkezzen el arról, hogy apró, jelképes ajándékokkal meglepje szeretteit. Vasárnap: A karácsonyi eszemiszom után alig pár napra itt a következő. Tartson egy diétás napot. Higgye el, csak az első né­hány óra nehéz! Utána megy minden ma­gától. HALAK (február 21 - március 20) Csütörtök: Délelőtt lefoglalja a fenyődíszí­tés, az ajándékok előkészítése. A Szentes­te nagyon sokat jelent Önnek. Mint hidegzu­hany, úgy éri az a csúnya veszekedés, amit partnere rendez ezen a szép estén. Péntek: Nem hiányzott ez a családi perpat­var. Előre érezte, hogy tönkremegy a meg­hitt hangulat. Elhatározza, hogy jövőre vé­get vet ennek az évek óta tartó átoknak és elutazik az ünnepekre. Szombat: Megszállják a látogatók, alig győ­zi a sok munkát. Főz, tálal, mosogat szünte­lenül. Alig várja, hogy vége legyen. Szomo­rúan tér nyugovóra, valahogy nem így kép­zelte! Vasárnap: Nincs kedve semmihez és sen­kihez. Pedig rosszul teszi ha elmarad a mai programról. Csinosítsa ki magát, egy kis mosoly, és mehet. Nem fogja megbánni... KOS (március 21 - április 20) Csütörtök: Békésnek ígérkezik az ünnep. A rohanások azonban csak szombatra csi­tulnak el. Önzetlenül ajándékoz, jól kiszima­tolva, kinek mi a vágya. Nem vár ellenérté­ket, de jólesik, ha kap. Péntek: Ha gyötrik is apró bajok, igyekszik nem tudomást venni róluk. Igyekszik min­dent elkövetni, hogy kellemessé varázsolja otthonát, ünneplőbe öltöztesse a szívét. Szombat: Ne hagyja, hogy családjáról bár­mi vagy bárki elterelhesse a figyelmét. Ha már mindenképpen a jövőről kell beszélni, inkább terveket szőjön. Vasárnap: Hízelgéssel könnyen levehető a lábáról. Eme gyengéjét könnyen kihasz­nálják gyerekei, unokái. Minden csínytevés­ben szívesen részt vesz. A nyafogást vi­szont nem szíveli. BIKA (április 21 - május 20) Csütörtök: A Szentestére alaposan készül­jön fel. Ne csak az ételeket és díszeket vegye elő időben, hanem gondoskodjék arról is, hogy minden a helyére kerüljön. És persze legyen mérsékletes! Péntek: A „búcsújárás“ megint elkezdő­dött! Ne legyen türelmetlen. Jó alkalom ez, hogy legalább egyszer egy évben lássák egymást, jó hangulatban, finom ételek és italok mellett elbeszélgessenek. Szombat: Már megint elfeledkezett valaki­ről! De még nem késő s egy kis ajándékkal, pár kedves szóval kiengesztelheti. Az a leg­rosszabb, hogy tavaly karácsonykor is meg­feledkeztek róla. Vasárnap: Nem csoda, hogy megviselik az ünnepek. Ugyanazt elmondani tízszer bi­zony fárasztó és unalmas. S még közel sincs vége. Alig egy szusszanás, s máris itt a szilveszter. IKREK (május 21 - június 21) Csütörtök: Nagyon szereti ezt a napot. Ilyenkor együtt a család, szép hangulatban ünnepük karácsony előestéjét. Semmi sem zavarja meg az áhítatot. Menjen el családjá­val az éjféli misére. Péntek: Békés, kellemes nap a mai. Ha úgy gondolja, hogy valaki meg akarja zavarni, térjen ki minden váratlan meghívás vagy látogatás elől. Ez a nap a családé, s ezt mindenkinek meg kell értenie. Szombat: Ráfér Önre az aktív pihenés, különben túlságosan sok lesz a jóból. Nem árt gyomrát is kímélnie vagy lejárnia a kará­csony örömeit. Az esti társaság vidámnak ígérkezik. Vasárnap: Ma minden a lehető legjobban alakul Ön körül. Egy utolsó tárgyalás vagy szerződés különösen kedvezőnek tűnik. Semmit se hamarkodjon el - se a munká­ban, se a szerelemben. RÁK (június 22 - július 22) Csütörtök: Egy váratlan szerelmi kaland megédesíti a társtalan Rákok magányát. A családosok készüljenek fel apróbb össze­­szólalkozásokra. Problémát okozhat az egészségi állapota. Péntek: Régen érezte ennyire oldottnak magát. Körülményeivel tökéletesen elége­dett, talán egy kicsit izgatottabb a szoká­sosnál. Szombat: Mindig megfogadja, hogy keve­set eszik az ünnepi ételekből, de mindig megszegi a fogadalmat. Ennek issza a levét most is. Sebaj, ennél nagyobb baj ne legyen soha az életben. Vasárnap: Az ünnepi hangulat megérlel­hette elhatározását, hogy véget vet legény-, illetve leányéletének. Vagy gyermekei szán­ják rá magukat a döntő lépésre... OROSZLÁN (július 23 - augusztus 23) Csütörtök: Az Oroszlánokat megáldotta a sorsuk az ünnepelni tudás képességével, s ráadásul azzal, hogy mások számára felejthetetlenné tudják varázsolni a jeles napokat. Legyen ma szelíd, szárnyas oroszlán, akár egy angyal. Péntek: Amikor mások meghitten ünnepel­nek otthon, egyes Oroszlánok akkor kelnek útra, hogy magányos vadászként hódolhas­sanak az élvezeteiknek. Ma szerencséjük lesz. Szombat: Minden a gyomrokban tűnik el. Ha belegondol, biztosan nem érti, miért kell az ünnepeken olyan féktelenül habzsolni az ételeket, vedelni az italt. Miért ne lehetne ugyanannyit fogyasztani, mint máskor, csak ünnepélyesebben? Vasárnap: Inkább jóból ártson meg a sok, mint a rosszból, még akkor is, ha a végered­mény mindkét esetben ugyanaz. Ne csodál­kozzék, hogy mehetnékje van, hogy elvá­gyódik. SZŰZ (augusztus 24 - szeptember 23) Csütörtök: Éppen ilyen kellemes és nyu­godt karácsonyra vágyott. Családi körben, bensőségesen ünnepeljék meg e szép na­pot. Beszéljék meg azokat a gondokat, melyeket év közben nem tudtak. Péntek: Ne hagyják ki a rokonságot se; azokat, akik csak lélekben voltak ott önök­kel tegnap este a csillogó karácsonyfa alatt. Látogassák meg őket, okozzanak nekik kel­lemes meglepetést. Szombat: Nem kell az egész ünnepet a négy fal között tölteni! A rokonlátogatások után egy kis kiruccanásra is lehetőség van. Örömet szerez vele, ha az egész famíliát meghívja egy jó nevű étterembe. Vasárnap: Ha elveit feladva bekukkant a munkahelyére, különös élményben lesz része. Nem csalódik, hiszen sejtette, mi folyik a többiek háta mögött. De ne szóljon, ne ön legyen a leleplező. MÉRLEG (szeptember 24 - október 23) Csütörtök: Mintha megrendelésre történ­ne: könnyűnek, vidámnak, tökéletesen bol­dognak érzi magát. Mindent előkészített, és most, mint a gyerekek, csillogó szemmel várja a karácsonyt. Péntek: Elérkezett a várva várt pillanat, sorsuk immár szétválaszthatatlanul össze­fonódott partnerével. Öröme maradéktalan. Sikeresnek érezheti magát a hivatásában és a szerelemben. Szombat: Egyetlen kívánsága van: kettes­ben maradni választottjával. Hozzátartozói tiszteletben tartják kívánságát. Ma nincs vendégeskedés, senki sem háborítja meg­hitt együttlétüket. Vasárnap: Vegyes érzelmekkel fogadja a látogatókat. A barátoknak örül, a „vész­madarakat" legszívesebben meg sem hall­gatná. Szerencsére elfoglalja a vendéglátói tisztsége, így sikerül elkerülni a vitát. SKORPIÓ (október 24 - november 22) Csütörtök: Végre-valahára eljött ez a nap is. Estére együtt a család - ha Ön is így akarja. Szereti a karácsony szépségeit, most nincs is más teendője, mint, hogy élvezze a szeretet ünnepét. Péntek: Igen, ez a legszebbnek tartott csa­ládi ünnep, nincs mit tenni, kerüljön minden feszültséget. Nem fog nehezére esni hiszen semmire sem vágyik jobban, mint a békes­ségre. Szombat: Ezt a másodünnepet már baráti társasággal töltheti. Egy kis mozgás sem árt, mert újévig már nem lesz ideje leadni a most fölszedett kilókat. Vasárnap: Még tart az ünnepi hangulat, és ez természetes is. így karácsony és újév közt nem érdemes nagy munkába fogni. Az már a jövő esztendő feladata. NYILAS (november 23 - december 21) Csütörtök: Délelőtt leköti a lakás, a fenyőfa és az ajándékok szépítése, csinosítása. Estére ügyeljen a jó megjelenésre. A szent­este boldogan telik el. Boldog karácsonyt! Péntek: Elérkezett a szerelmes Nyilasok napja. Ezen a csodálatos fehér karácso­nyon életre szóló kapcsolatot köthetnek. A szép ünnep remek háttér. Sok boldog­ságot! Szombat: A legfárasztóbb az egész ünnep­ben, amikor a látogatók egymás után érkez­nek. Ráadásul az üres fecsegés, a szokvá­nyos udvariasság felőrii idegeit. Meneküljön el otthonról! Vasárnap: Barátaival utókarácsonyt vagy előszilvesztert tart!? Mindenesetre alapo­san a pohár fenekére néz. Partnere ezt csöppet sem nézi jó szemmel. Jobban teszi, ha szépen elvonul aludni.

Next

/
Thumbnails
Contents