Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-22 / 289. szám

1992. december 22. Tükör Szabad ÚJSÁG 5 ígéretek vannak Pénz viszont nincs Szlovákia súlyos gyógyszerellátási gondok­kal küszködik. A kórházak és az egészségügyi intézmények legtöbbje fizetésképtelen, adós­ságuk meghaladja a 700 millió koronát. Két­százmillió koronával a magánszállítóknak, 500 millióval pedig a hasonló tevékenységű állami vállalatoknak tartoznak. Az egészségügyi mi­nisztérium ígéretei ellenére nem tudja (vagy nem akarja) megoldani a helyzetet. Ez idáig tízmillió koronát utalt ki az adósságok törleszté­sére, a fenti összegeknek azonban mindez csak a töredéke, s nem segíti ki a bajból a gyógyszerhálózatot. Fennáll annak a veszé­lye, hogy a külföldi cégek a jövőben a fizetéské­pes és rugalmasabb csehországi cégekkel fog­nak együttműködni. A magánterjesztők tiltakoztak az ellen, hogy Viliam Sobona egészségügyi miniszter a Práca napilapnak adott interjúban az ellátási hiányos­ságokért őket hibáztatja, s cáfolja, hogy ez az áldatlan állapot a pénzhiányból adódna. A ter­melők komoly lépésre szánták el magukat: amennyiben a felhasználóktól a szállítókon keresztül nem kapják meg az általuk megha­tározott pénzösszeget, megtagadják a to­vábbi gyógyszerszállítást, s még a létfon­tosságú gyógyszereket sem juttatják el a megrendelőhöz. (s. batta) Zolczer László illusztrációs felvétele. Ki nem váltható receptek Magángyógyszerészekben a remény A kerek üvegablak mögött nem látni a gyógyszerész arcát, hiszen előtte méregdrága „min­den bajra orvosságok“ dobozai tornyosulnak. A kezelőorvos ál­tal előírt Pyridoxin vagy az egy­szerű, ám az antibiotikumokhoz szükséges B-komplex tabletta már hetek óta nem kapható. A szív- és érrendszeri megbete­gedésekben szenvedők helyzete semmivel sem jobb. A sorban állók közül egyre többen kiáll­nak, hogy érdeklődjenek, érde­mes-e egyáltalán várakozniuk. A válasz az esetek többségében nemleges. A jövőben várhatóan sor kerül a gyógyszertárak privatizálásá­ra. Az SZK Egészségügyi, Szo­ciális és Családügyi Minisztériu­ma valamennyi érdeklődő szá­mára lehetővé teszi a létesítmé­nyek megvásárlását. A privatizá­ciós verseny fő meghatározója az árverezésen felkínált pénz­összeg lesz. Az „ellenfelek“ egyenlőtlen harcát az nyeri, aki megfelelő szakképzettséggel rendelkezik. A „laikus“ tulajdo­nosoknak biztosítaniuk kell a lé­tesítmény vezetését vállaló, gya­korlattal rendelkező szakembert. Ma még nem tudni, vajon ma­gángyógyszerészeinknek sikerül­­e megbirkózniuk a gyógyszer­hiánnyal, de a jelenlegi helyze­ten - szem előtt tartva fennma­radásukat - valószínűleg már csak jobbítani tudnak. Az SZK Privatizációs Minisztériuma a gyógyszerek központi árregu­lációjának szükségességére fi­gyelmezteti a jövőbeni tulajdo­nosokat, illetve az árverezésre felajánlott gyógyszertárak listáját összeállító illetékeseket. Az árakat tekintve cseh szom­szédaink már tájékozottabbak. Csupán bízhatunk abban, hogy jövőre kevesebb receptet le­szünk kénytelenek kiváltani.-száz-Milyen lesz a kedélyállapotunk? Derűre ború A csehországi és szlovákiai családok más-más szemmel tekintenek a jövő évi változásokra. Úgy tűnik, mintha Cseh­országban valamivel reálisabban ítélnék meg az új esztendő (lehetséges) gazdasá­gi, illetve szociális buktatóit. Szlovákiában ma még nem tartják olyan súlyosnak a hely­zetet - tudhatjuk meg a statisztikai felméré­sekből. Emellett viszont mindkét országban növekedtek a családok egy személyre eső kiadásai. Az 1992-es év első felében emelkedett az életszínvonal Szlovákiában. Talán ezzel magyarázható, hogy az itt élők bizakodva tekintenek a jövő év elé. A csehországi családok már ebben az évben érezhették a helyzet kritikussá válását. Az 1992-es év kedvező körülményeit az év kezdetével va­lószínűleg Szlovákiában is a negatív han­gulat váltja fel. Megszűnik az életszínvonal pozitív értékelése, és fokozatosan romlani fognak az ország lakosainak életkörülmé­nyei. Csökken a munkanélküliek száma Az év elejével mindkét országban csök­kent a munkanélküliség, hasonlóképpen, mint a munkahely iránt érdeklődők száma. Szlovákiában valamivel jobb a helyzet, mint Csehországban. Kevesebb lett azok száma is, akik segélyre szorulnak, és ez a munka­nélküliség átlagos idejének hosszával ma­gyarázható. Az 1. illetve a 2. negyedévben tapasztalt csökkenés átmenetinek tekinthe­tő, és elsősorban a segély folyósításának keményebb feltételeivel magyarázható (lásd a mellékelt grafikonokat). Mennyit „ér“ egy munkahely? Az aktív és passzív foglalkoztatáspoliti­kára az 1992-es évben 11 milliárd koronát áldoztak. Tekintettel arra, hogy nem kis pénzösszegről van szó, a szövetségi ellen­őrzési minisztérium a járási munkaügyi hi­vatalokat és más szerveket is ellenőriz. Jelenleg nagyon eltérő szigorral ítélik meg az egyes járásokban a segélyre szo­rultak kérvényeit. Van ahol csak formális, másutt viszont nagyon szoros a munkanél­küli és a munkaügyi hivatal közti együttmű­ködés. Mindenesetre ajánlatos lenne meg­különböztetni azokat a dolgozókat, akik át­szervezési oknál fogva vagy a munkahely megszűnése miatt veszítették el állásukat. Csehszlovákiában az 1992-es év első felében több mint 1 milliárd koronát, tehát az aktív foglalkoztatáspolitikára fordított összeg 74 százalékát használták fel új munkahelyek kialakítására: 98 810 koronát Csehországban és 44 656 koronát Szlová­kiában. Ennek köszönhetően már az első félévben több társadalmilag is hatékony munkahelyet foglaltak el, mint az egész 1991-es év során. Az „új munkahely“ fogalmát többféle­képpen is magyarázzák. A privatizáció so­rán létrejönnek ugyan új jogi és fizikai létesítmények, ezekben általában azonban már más tevékenység folyik, mint azelőtt. Az állami vagy szövetkezeti létesítmények megszűnését követően sok esetben csupán az elbocsátott alkalmazottak formális be­jegyzésére kerül sor. Némely munkaügyi hivatal ezért csak az újonnan kialakított munkahelyek létrehozását hajlandó anyagi­lag is támogatni. Az 1992-es évben összesen 44 600 közszükségleti munkahelyet hoztak létre Csehországban. A nyilvántartott munkanél­küliek 19,2 százaléka foglalta el ilyen mó­don új munkahelyét. Egy munkahely kiala­kítása 800-2500 koronába került. A munka­nélküliség kérdését részben átképzési tan­folyamokkal is próbálták megoldani. A mun­kanélküliek számára kedvezőnek tűnő felté­telek - a folyósított segély 40 százalékra történő emelése, a segély folyósításának a tanfolyam végéig való meghosszabbítása - mégsem vonzottak nagyobb számú ér­deklődőt. A csehországi munkanélküliek 3,5 a szlovákiaiak 2 százaléka vett részt átkép­zési tanfolyamon. Csehországban egy ilyen tanfolyam ára közel 4 ezer korona, míg Szlovákiában 5800 korona. A különbség azzal magyarázható, hogy a szlovákiai tan­folyamok hosszabb ideig tartanak. A statisztikai adatokon úl sajnos nem tekinthetünk be valamennyi csehországi és szlovákiai család életébe. Az elkövetkező év valószínűleg mindkét országrész lakói számára tartogat kellemes, illetve kellemet­len meglepetéseket. Feldolgozta: -szi-A gyógyszerfész) meg 3 fekete macska Idős nénike álldogál a rozsnyói kórház gyógyszertára előtti sorban. Amikor végre az üvegablakhoz ér, a táskájából elókotort szíj nélküli karórán nézegeti, hányadán is áll az idővel. Mikor hunyorgó szemmel megfejti mennyi az idő, hangosan felkiált: „Szent ég, már csak a dél­utáni busszal jutok haza, pedig az otthon fekvő lázas unokámnak meg­ígértem, hogy délre megviszem neki az orvosságot. “ Közben odaadja re­ceptjét a gyógyszerészkisasszony­nak, aki szemtelenül közli vele, hogy a felírt gyógyszer már jó ideje nem kapható,,,próbálkozzon a másik pa­tikában vagy menjen vissza a keze­lőorvosához, és írasson fel vele egy másik gyulladásgátlót“ - mondja. A nénike zavarban van, nehezen érti meg, miről is van szó. „De hát ez már a harmadik pati­ka, egyikből a másikba küldtek! Órák óta botorkálok a városban, kilométe­reket gyalogoltam, mert minduntalan eltévedtem, s most mégis orvosság nélkül kell hazamennem?! Mit mon­dok majd a lázas, beteg unokám­nak?“ - mondja siránkozó hangon, miközben a kijárat felé araszol. Megesett rajta a szívem, utána­siettem, és felajánlottam neki, hogy bekísérem ót a városba, az autó­buszállomásig. A néni örömmel fo­gadta szívességem, mert - mint ké­sőbb kiderült - idefelé is majdnem beszédült az útszéli vizesárokba. Meg is mutatta melyikbe. Elképedve tapasztaltam, hogy a kórházhoz ve­zető egyetlen - ráadásul forgalmas - útszakaszon még járdát sem épí­tettek az erre járó betegeknek, akik egy hosszú gödör sáros, sikamlós partján egyensúlyozva kénytelenek megközelíteni a kórházat. Egy óvat­lan mozdulat, és a betegek, öregek a vízzel teli gödörben találják magu­kat, melyben egy döglött fekete macska felpuffadt teteme inti foko­zott óvatosságra az arra járó halan­dókat. A gyászos terep mustrája után az anyóka továbbra is egyre csak azon siránkozott, hogy dolgavégezetlenül kell hazamennie. Parasztbölcsessé­gével ő is arra a következtetésre jutott - ami nekem is eszembe ju­tott hogy a körzeti gyermekorvos miért nem tudakolja meg előbb az ottani gyógyszertárakban, hogy kap­­ható-e a gyógyszer, amelyet bete­geinek felír? Tényleg, miért nem?... És ha már egyszer kilométereket kell futkosni a recepttel, miért nem biztosítanak hozzá kevésbé balesetveszélyes út­vonalat? S amennyiben járdára nem telik, legalább egy fakorláttal véd­hetnék a kórházba, illetve a gyógy­szertárba igyekvők biztonságát. Mert a pórul járt fekete macska tete­me rossz ómenként úszkál a rozs­nyói egészségügyet (is) minősítő zavaros pocsolyában, (korcsmáros) Egy nap az elmegyógyintézetben A valóság másmilyen Általában előítéletekkel vértezzük fel magunkat azokkal szemben, akik nem lépnek katonásan a mindennapok mára kicsit disszonánssá vált zenéjére, és lelki zavarokkal küzdenek. Nemegyszer ez a téves nézetünk mondat velünk véleményt a pszichiátriai rendelőkről és elmegyógyintézetekről is. A valós helyzettel nézhettünk szembe nemrégiben a bazini elmegyógyintézetben, mely egy napra megnyitotta kapuit a szakorvosok, medikusok és kíváncsiskodók előtt. A szervezők nem rejtették véka alá céljukat, miszerint a jövőben bizonyára megismétlődő rendezvénnyel szeretnék eloszlatni az emberek előítéleteit, amelyek különféle tudománytalan filmek, olvasmá­nyok és ironikus megjegyzések hatására születtek bennünk. Színes, ám komor rajzok Az elmegyógyintézet Bazin központjától kissé távolabb, dom­bokkal, erdővel övezett területen található. Újonnan épített pavilonjai messziről láthatók. Az intézet pszichoterápiái osztályán a huszonhat beteg rajzaiból és kézimunkáiból készített kiállítás fogadott bennünket. A rajzok komor érzéseket ébresztettek bennünk, többségük egy „várába“ rejtőző érzékeny tudatról árulkodott. Az osztályon az infarktuson átesett betegek utókezelése folyik, valamint az ital- és gyógyszerfüggöséget, illetve a neurózist gyógyítják. Amint azt az osztály orvosaitól megtudtuk, elsősorban a kicsit nyíltabb, női páciensekkel tudnak együttműködni. A lelki eredetű szervi megbetegedések gyakrabban fordulnak elő a férfiak esetében, akik azonban viszonylag zárkózottabbak. A gyógyítás részét képezi a művészeti terápia, a zeneterápia, valamint a különféle relaxációs gyakorlatok. A csoportterápiá­kon tizennégy-tizenhat beteg vesz részt. A páciens ennek köszönhetően a kezelőorvosok és a betegtársak kölcsönös segítségével próbál szabadulni függőségétől. „Bűnözök“ között Talpig feketébe öltözött férfi betegek fogadnak a hármas számú osztályon. Dr. Dalibor JánoSka, az osztály segédorvosa végigvezet bennünket az osztályon, ahol hiába keressük az ismert villamos sokkológépet és a dühöngót. Kísérőnk elmondja, a villamos berendezések hordozhatók, így azokat szükség esetén az ágyhoz tolják. A dühöngőre pedig ezeknél a betegek­nél már nincsen szükség. Furcsa érzés kerít bennünket hatal­mába, amikor megtudjuk, hogy ezek az emberek lelki sérülés következtében valamiféle bűncselekményt követtek el. Nagy az osztály szakorvosainak felelőssége, hiszen ők döntik el a keze­lés végén, vajon a beteg alkalmas-e közösségi életre vagy sem.- Ne az orvost kérdezze, hanem bennünket! - kiáltja felénk a közelünkben elhaladó beteg, majd tovább bámul üveges tekintettel a fehér rácsos ablakon át a kútnyi mély udvar fenekére. A férfiosztályon állandó feszült „nyugalom“ uralkodik, előfordul, hogy a ránk nehezedő tekintetet nem tudjuk elviselni. A betegek szemmel láthatóan nem örülnek a kíváncsisko­dóknak. Soha egy kortyot se! Az alkoholellenes osztály főorvosa dr. Drahomíra Nejdlová és orvoskollégái felkészültek a bemutatkozás napjára. Az osz­tály látogatói egy pszichoterápiái beszélgetést rögtönöztek szá­munkra. A körben elhelyezett székeken huszonéves, illetve negyvenéves férfiak ültek. Már az első pillanatban meglepetést okozott, hogy egyáltalán nem feszélyezte őket jelenlétünk. Nyíltságuk inkább bennünket hozott zavarba.- Ittam, mert olyan társaságba kerültem. Sokáig nem is vettem észre magamon a változást. Vezető állásban dolgoztam, de elbocsátottak. A családban egyre kisebb lett a szerepem. Ekkor döbbentem rá, hogy alkoholista lettem. Titokban megpró­báltam leszokni egyedül. Sokszor egyetlen egy korty tette hiábavalóvá fél évi erőfeszítésemet. Most már úgy érzem, jó úton haladok - mondta mély meggyőződéssel a fiatalember, aki csak nemrégiben töltötte le katonai szolgálatát. Mellette ülő társa ugyanúgy, kérés nélkül belekezd mondandójába: - Bará­taim észrevették ugyan, hogy többször nézek a pohár fenekére, mint azelőtt, de tapintatból nem szóltak. Most már tudom, ezzel többet ártottak nekem, mintha a büszkeségemet taposták volna meg. Jobb a valóságban élni, elegem van az álmokból - mondja őszintén. A terápiát követően a székeken a vendégek foglaltak helyet. A „játék“ során az empátia (beleélés) képességét próbálták megtanulni, fejleszteni. Mi eközben betekintettünk a betegek szobáiba. Csomóba gyúrt paplan, alóla egy láb kandikál ki. A falak sárgák, a bútorok öregek. Ez az épület a régebbiek közé tartozik. Az ablakon túl a munkaterápián résztvevők fáradt mozdulatait figyeljük. A bazini elmegyógyintézetben elsősorban azokkal találkoz­hattunk, akik már elindultak a gyógyulás útján. Ók mindenesetre többet tettek ez ideig, mint a buszokon magukba roskadó, a sarki vendéglőben már soha ki nem józanodó, réveteg tekintetű emberi „roncsok“, akik félnek vagy nem akarják vállalni a tisztánlátást. Sz. I.

Next

/
Thumbnails
Contents