Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-17 / 285. szám

1992. december 17. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Akik túlélték a földrengést: apa ápolja sebesült fiát a Florcs-sngetet én földrengés után. Felvételünk Maumere városában készüli A földrengés és a szökőár áldozatainak száma megközelíti a 2500-at (Telefotó: TA SR/AFP) Fennmarad-e a fegyverszállítási tilalom? — Uj problémák Boszniában Jeszenszky: Együttműködni Szlovákiával „Magyarország tudomásul veszi a jelenlegi Csehszlovákia kettéválását és arra törekszik, hogy jó együttműködést alakítson ki mindkét utódállammal” —jelentette ki Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter Stockholmban újságírók előtt. „Tegyen Pozsony bármit is a Dunával, nem feledkezhetünk meg arról, hogy továbbra is a szomszédunk marad” — mondta Jeszenszky. Megemlítette, hogy az Európához való magyar közeledés keretében felül kell emelkedni a kétoldalú kapcsolatokban kelet­kezett feszültségeken, de nem szabad megfeledkezni a nyugtalanító jelenségekről. A magyar miniszter közölte, hogy Magyarország is támogatta Szlovákia és Csehország felvételét az EBEÉ-be. „A csehek mindent megterveztek” Meciar vádaskodik Tegnap Genfben az ENSZ székhe­lyén megkezdődött 29 ország külügymi­nisztereinek értekezlete a volt Jugoszlá­viában dúló harcok megszüntetéséről. Cyrus Vance és lord Owen ellenezték a boszniai fegyverszállítások tilalmának feloldását. Ezzel szemben a muzulmán államok nyugtalanságuknak adtak han­got, mert ezzel lehetetlenné tennék a bosnyákoknak, hogy megvédjék magu­kat. Amennyiben január 15-ig az ENSZ nem tesz határozott lépéseket, a muzul-Funar újabb mesterkedése — A polgármesteri hivatal részéről érkezett hozzánk egy átirat, amelyben — minden előzetes értesítés nélkül — egy új helyiséget jelöltek ki számunkra. Az új szerkesztőséget tulajdonképpen egy szoba jelentené az Iasi utca nyolc szám alatt. Ez a hely nem megfelelő a munkánk végzéséhez. Mi ezt a tényt vá­laszlevelünkben a polgármesteri hivatal tudomására hoztuk. — Egy esetleges kilakoltatás azt je­lentheti, hogy a folyóirat képtelen to­vább működni? — A kijelölt hely állapota aligha te­remti meg a feltételeket a lap működé­séhez. Hangsúlyozom azonban, mi sem­miképpen sem fogadjuk el az új helyisé­get. — A szerkesztőség ragaszkodik a Városháza épületében lévő jelenlegi helyéhez, vagy hajlandó volna a számá­ra megfelelő körülmények közé átköl­tözni? — Minden fenntartás nélkül elfogad­nánk egy ilyen lehetőséget. Mi különben kiigényeltük azt a helyet, ahonnan a het­venes években költöztettek át minket ide. Az a város központi részében van, nekünk megfelel, azonban a polgármes­teri hivatal ezt a gondolatot elvetette. — Várhatnak-e segítséget ebben az ügyben a művelődési minisztérium ré­széről? — Nem valószínű a művelődési mi­nisztérium segítsége. Egyelőre azonban megvárjuk a polgármesteri hivatal vála-A kormány marad? Vlagyimir Sutnejko orosz minisz­terelnök-helyettes véleménye szerint Jegor (íajdar leváltása után a kabi­net nem mond le. Viktor Csemo­­mlrgyin kormányfővé való kinevezé­se után a minisztereket nem váltják le testületileg, mert Gajdar csupán ideiglenes elnök volt. Sumejko nyi­latkozata szerint nincs szükség új kormány megalakítására, s ő is hiva­talában marad. A hír szerint Anatoly Csubqjsz miniszterelnök-helyettes, a Gajdar-kormány egyik támasza ugyancsak megmarad hivatalában. mán országok kilátásba helyezték, hogy megszegik az embargót. A konferencia társelnökei kételkednek a repülési tila­lom megszegése elleni akciók sikerében. Fenntartásaik vannak a biztonsági zó­nák létrehozásával szemben, mert, úgy­mond, nem támogathatják az „etnikai tisztogatások politikáját”. Eagleburger amerikai külügyminiszter külön találko­zott Vance-szel és Owennel, akikkel a bosznia-hercegovinai háborús bűntet­tek elkövetőiről tárgyalt. szát, s ahhoz mérten vesszük majd fon­tolóra a további lépéseket. — Ön szerint végül is mi lesz Ghe­­orghe Funar újabb akciójának végki­fejlete? — A szerkesztőség álláspontja egyér­telmű: addig, amíg nem biztosítanak számunkra a mostanihoz hasonló, meg­felelő helyet, nem távozunk innen. Ter­mészetesen az sem kizárt, hogy kilakol­tatnak az utcára. Egyelőre várunk és re­méljük, hogy végül is kiköltöztetés nem lesz, s tovább folytathajuk munkánkat. (Új Magyarország) Craxi távozik Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára pártja vezetőségének mai ülésén minden bizonnyal lemond. Ez annak a következménye, hogy a bírósági szervek megkezdték a vizsgálatot abban a velencei pénzügyi botrányban, amely­be Craxi és pártja is belekeveredett. Craxi utódjaként emlegetik Giuliano Amato jelenlegi kormányfőt. Craxi sze­rint a személye elleni vádak megalapo­zatlanok. Vladimír Meéiar szlovák kormányfő a Süddeutsche Zeitung című német lap­nak adott interjújában azt mondta, hogy a csehek és a szlovákok kölcsönös viszo­nyukat az egyenlőség alapján képtele­nek voltak rendezni. Szlovákiának csak az unitárius állam lehetőségét kínálták fel, ami a nemzeti és a regionális ügyek korlátozását jelentette volna. „A közös érdekeket nem határozták meg ponto­san és ebben Václav Havel is vétkes” — mondta Meéiar. „Václav Havel kezdte meg lényegében a kettéválást... Nagy ígéreteket tett a szlovákoknak, amelyek­ből semmi sem maradt. A cseh félnek Német—orosz megállapodás Helmut Kohl német kancellár és Bo­risz Jelcin orosz államfő megállapodtak abban, hogy a 17,6 milliárd márkás orosz adósság törlesztését és 4 hónappal meggyorsítják az orosz csapatok kivoná­sát Németország területéről. Klaus Kinkéi német külügyminiszter az orosz­­országi helyzetet úgy értékelte, hogy az „nem lényegtelen bizonytalanságokat” rejt magában. Az az út, amelyen Jelcin elnök indult el a piacgazdaság és a refor­mok felé, még nem vált visszafordítha­tatlanná, mondta Kinkel és hozzátette, hogy mindent meg kell tenni Oroszor­szág megsegítéséért. A szövetségi kor­mány Viktor Csemomirgyin kormány­fői kinevezésével kapcsolatban úgy véli, hogy az új miniszterelnök folytatni fogja a megkezdett reformokat. Elosztják a részvényeket Utódállamok az EBRD-be Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezetősége tegnapi, idei utolsó ülésén úgy döntött, hogy ajánlani fogja a kormányzók tanácsának: január 15-től hagyják jóvá a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság önálló tagságát ebben az intézményben. Csehszlovákia a múlt év tavasza óta egyike az EBRD alapító tagjainak és 12 800 részvény van birtokában. Ezeket 2:1 arányban osztják szét az utódállamok között. A föderáció felbomlása nem érinti azokat a megálla­podásokat, amelyeket Csehszlovákia és az EBRD kötött, például a távközlés vo­natkozásában. A fentieket Tornái Pafí­­zek, a bank vezetésében részt vevő cseh­szlovák képviselő közölte. gyakorlatilag már 1990 decemberében megvolt a titkos, pontos kettéválási ter­ve.” Meéiar szólt azokról az állítólagos el­őkészületekről is, hogy a romákat töme­gesen Szlovákiába telepítsék át, Morva­országban gyűjtőtáborokban összponto­sítsák a beteg szlovákokat és a cseh hiva­talokban betiltsák a szlovákok foglal­koztatását. „Amiről a szlovákok csak el­méletileg gondolkodtak, azt a csehek már régen konkrétan megtervezték” — mondta a német lapnak a szlovák kor­mányfő. A magyar kisebbséggel kapcso­latos kérdésre Meéiar a szokványos vá­laszt adta, miszerint Szlovákiában több kisebbségi jogot biztosítanak, mint az európai átlag. Szerinte Magyarországon nyilvánvaló a veszélyes tendencia, hogy revideálják a határokat a szomszéd álla­mokkal. Ipoly Menti . Unió Az Ipoly Menti Uniót 15 kulturá­lis és környezetvédelmi szervezet alapította meg a magyar—szlovák határ mindkét oldalán. Az unió tag­jai a társadalmi és állami szerveze­tek, valamint a kultúra, a környezet­védelem és az iskolaúgy területén működő egyének is. Az unió székhe­lye a magyarországi Balassagyarmat. A szervezők célja, hogy olyan fejlesz­tési modellt hozzanak létre, amely az ENSZ környezetvédelmi program­ján alapul és a térség természeti és kulturális örökségének megmentése érdekében munkálkodik. Az unió magát demokratikus polgári szerve­zetnek jelölte meg, amely mindkét országban kifejti tevékenységét, mindkét nyelven tárgyal, paritásos elv alapján működik és példát akar mutatni a magyarok és szlovákok együ ttm űködésére. Megérkeztek Baidoába Az amerikai és francia csapatok ne­hézfegyverekkel felszerelt hadoszlopa tegnap kora reggel megérkezett a Szo­máliái Baidoa városába, amelyet a legin­kább szorongat az éhínség. A csapatok megérkezését helikopterek kísérték és az amerikaiak után a francia idegenlégió ejtőernyősei is megérkeztek. A város­ban naponta 70—90 ember hal éhen, a nemzetközi élelmiszersegélyt a fegyve­res bandák rendszeresen elrabolják. Szlovákia elzárkózik? A NATO főparancsnokságának ma­gas rangú tisztjei a Szlovák Sajtóügy­nökség brüsszeli tudósítójának elmond­ták, hogy a kelet- és közép-európai or­szágok biztonságát nem szavatolhatja sem a semlegesség, sem a gyorsított tár­gyalások a NATO-ba történő belépés­ről. A NATO-ba való belépésről még túl korai beszélni, jelentették ki. A szlo­vák—magyar kapcsolatok vonatkozásá­ban kifejezésre juttatták, tartanak attól, hogy a szlovák magyar kapcsolatok olyan konfliktussá fejlődhetnek, mint amely Törökország és Görögország kö­zött áll fenn és a NATO-nak sok gondot okoz. A katonai vezető szerint Szlováki­ának az eddiginél sokkal aktívabban kel­lene magyaráznia magatartását. „Szlo­vákia és az európai intézmények között nincs párbeszéd” — mondta a NATO- parancsnokság képviselője. Indiában folytatódnak a vallási zavargások, amelyek azAjódhja mecset lerombolása után öltöttek veszélyes méreteket Legújabban a szikh vallás hívei is tüntetnek, akik a brit képviseletet okolják a zavargások kirobbanásáért Képünkön a szikh tüntetőket láthat­juk (Telefotó: TASR/AP) Utcára kerülhet a Korunk Az 1926-ban alapított Korunk az egyik legnépszerűbb erdélyi magyar irodalmi folyóirat A lap szerkesztői között olyan kiemelkedő neveket találunk, mint: Cs. Gyimesi Éva, Kolumbán Gábor, Lászlóffy Aladár, Szilágyi N. Sándor. Az elmúlt hét végén, a Korunkhoz helyiségkiutalás érkezett, vagyis a polgármesetri hivatal felszólította a szerkesztőséget a költözésre. A jelenleg kialakult helyzetről kér­deztük Cseke Péter főszerkesztő-helyettest Albánia felvételét kérte a NATO-ba. Berisha elnök szerint a jugoszláviai polgárháború kiterjesztésének veszélye fe­nyegeti országát, ami egész Európa biz­tonságát és stabilitását veszélyezteti. Albá­nia a volt Varsói Szerződés első tagja, amely felvételét kérte a NATO-ba. L engyelország kormánya egyetértését fejezte ki azzal, hogy létrejöj­jön a szabadkereskedelmi övezet Lengyel­­ország, a Cseh Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és Magyarország között. Len­gyel részről azt várjá k, hogy erről az egyez­ményt ez év végéig megkötik és jövő év márciusától megkezdődhetne a kölcsönös kereskedelem akadályainak felszámolása. Erről Hanna Suchocka kormányfő cseh, szlovák és magyar kollégáival telefonon tárgyalt. M agyarországon kedd esté­től ismét eltorlaszolták a tompái és röszkei határátkelőhelyet. Mindkét átkelőhely a jugoszláv oldalon van eltorlaszolva. A ka­mionvezetők az ellen tiltakoznak, hogy a magyar vámosok betartják az ENSZ-em­­bargó követelményeit Ennek következté­ben hosszú kamionsor alakult ki a magyar oldalon is. Hasonló helyzet volt a közel­múltban, amikor a magyar szervek nem engedték be az országba a hamisított ira­tokkal rendelkező kamionokat. O laszországban a kormány tegnap jóváhagyta a fajgyűlölet, az etnikai és vallási összeférhetetlenség elleni szigo­rított törvényeket Erre a lépésre azért került sor, mert az utóbbi időben felerő­södtek a fajgyűlölő irányzatok. A törvény szerint az eddiginél súlyosabb büntetése­ket rónak ki a fajgyűlölő cselekmények elkövetőire. Ez a büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet Az új törvény a jobboldali radikálisok, a terroristák és a maffia ellen irányul. JAPÁN újabb hitelt ad Magyarország­nak a kis- és középvállalkozások támoga­tására. A kölcsön összege 13 milliárd jen (közel 100 millió dollár). A hitel 15 évre szól és kamata 5,5 százalékos. Az első törlesztéseket csak öt év múlva kell meg­kezdeni. A hitelből kölcsönt vehetnek fel azok a vállalkozók, akik 200 alkalmazott­nál kevesebbet foglalkoztatnak és a szük­séges tőke 30 százaléka rendelkezésükre áU. Az EURÓPAI Újjáépítési és Fejlesz­tési Bank javasolta, hogy Horvátország is az EBRD tagja legyen. A volt jugoszláv tagköztársaság száz darab 10 ezer ECU névértékű részvénnyel vesz részt a bank tevékenységében. A döntést Cyrus Vance és lord Owen társelnökökkel való konzul­tációk után fogadták el. Salvadorban hivatalosan is véget ért az a polgárháború, amely 12 év alatt 80 ezer ember életét követelte. A békekötés alkalmából ünnepélyt rendeztek, amelyen részt vett mind Alfredo Cristiani salvadori elnök, mind a Farabundo Marti Front parancsnokai is. RoMÁNIA és Moldova katonai együttműködési szerződést kötöttek. A dokumentumot Kisinyovban a védelmi miniszterek írták alá. Abbáziában légelhárító rakétával lelőttek egy helikoptert, amely roncsaiban 39 személy lelte halálát. Az áldozatok közt húsz 11 évesnél fiatalabb gyermek és 16 nő van. A grúz fél szerint a helikoptert olyan területről lőtték le, amelyet az abház sze­­paratisták tartanak ellenőrzésük alatt. K aBULBAN ismét felújultak a har­cok, miután Rabbani elnök közölte, hogy nem mond le tisztségéről. Mandátuma kedden járt le, de nem született döntés arról, hogy ki lépjen helyére. Feltételezik, hogy mára sikerül összehívni Kabulba az 1500 főből álló elnökválasztó testületet, hogy az megválassza az új elnököt. A SZOLIDARITÁS lengyel szakszer­vezet jelentése szerint tovább terjed a bá­nyászok sztrájkja. A 71 bánya közül 39 leállt és a 330 ezer bányász közül 200 ezren tették le a munkát. A bányászok a reálbérek csökkenése ellen tiltakoznak és azt követelik, hogy a kormány mentse meg a bányaipari. O roszország idén teljesíti mind a belső piac, mind az export számára a tervezett földgázszállításokat. Jövőre a földgázkitermelést fokozni akarják, máraz első negyedévben 1 milliárd köbméterrel. K ínában nagy személyi változáso­kat hajtottak végre a hadsereg vezetésé­ben. Egy pekingi lap szerint a személycse­rék azért váltak szükségessé, meri a pekin­gi vezetésnek problémái vannak a hadse­reg parancsnokságával. A kádercseréket a lap tisztogatásnak minősíti. IÍamBODZSÁBAN foglyul ejtettek 21 ENSZ-katonát, köztük egy tisztet és két khmer tolmácsot. A hírt az ENSZ-csa­­patok parancsnoksága közölte.

Next

/
Thumbnails
Contents