Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-16 / 284. szám
8 Szabad ÚJSÁG Sport 1992. december 16. c Hírkosár 3 Egyéves szünet után újra mosolyog a hóember Maradona megjavult Diego Maradona, aki jelenleg az FC Sevilla csapatát erősíti, hétfőn hazájába látogatott, de nem a honvágy és a régen látott rokonság kedvéért. Az isteni Diegónak Amalia Berraz de Vidal államügyésznő adott randevút a legfelsőbb bíróság épületében, ahol Maradona a számára kötelező doppinvizsgálatnak vetette alá magát. Amint az köztudott, az argentin csatárt 1991 márciusában kábítószerezésen érték Nápolyban, ezért Argentínából való távozását rendszeres orvosi kivizsgálás feltételéhez kötötték. A labdarúgónak nemcsak vérét és vizeletét, hanem orrüregeit is megvizsgálták, tehát alaposan feltérképezték szervezetét, amelyben kábítószer vagy dopping nyomait, mindenki örömére nem sikerült felfedezniük. így a sztár már kedden visszatérhetett Sevillába. Riói „karnevál” Nem mindennapi záróakorddal fejeződött be a Brazil Labdarúgó Kupa visszavágója Rio de Janeiróban. A mérkőzésen a Porto Allegre és a Fluminense csapott össze, s a lefújás előtt néhány perccel egy furcsa körülmények között született, vitatható tizenegyesnek köszönhetően a Porto megszerezte a győzelmet. Az ellenfél felpaprikázott játékosai a játékveztőre támadtak, előbb a tizenegyes jogosságát vitatták, majd pedig hosszabbítást követeltek, tekintettel arra, hogy az eléggé durva találkozón gyakran állt a játék egy-egy játékos „összepofozása” miatt. Végül a rendőrségnek csak kemény harc árán sikerült kiszabadítania a játékvezetőt a Fluminense labdarúgóinak egyre szűkülő gyűrűjéből. A mérkőzést természetesen már nem folytatták, és az előző találkozón elért 2:2-es döntetetlennek köszönhetően a Porto vihette haza a nehezen megszerzett trófeát. Tyrrell Kamikadze Kezdi felölteni végleges formáját a Forma-1 jövő évi mezőnye. A japán Ukjo Katajama a napokban kötött szerződést a brit Tyrrell istállóval. A pilóta, aki a Kamikadze Ukjo becenévre hallgat, remélhetőleg nem fogja második világháborús elődeinek példáját követni, s nem fog „együtt pusztulni” autójával. Az új szerzemény egyébként az idén mutatkozott be a leggyorsabb autók világában a Larouse-Lamborghini csapat színeiben. Eddigi legnagyobb sikere a Brazil és az Olasz Nagydíjon elért kilencedik helyezése volt. Ülésezett a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség ■’Ey végi mérleg Méltó hattyúdalra várva Tegnap Moszkvában, illetve Szentpétervárott elkezdődött a most már negyedszázados múlttal rendelkező Izvesztyija jégknrongtoma. Pedig tavaly úgy nézett ki, hagy anyagi nehézségek miatt Moszkvában többé már nem gyűlnek össze decemberben a világ élvonalába tartozó nemzeti hokicsapatok. Aztán mégis sikerült előteremteni a szükséges pénzösszeget, sőt, a résztvevők számának emelését is sikerült elérni, ezért most két csoportban folytatják a küzdelmeket az együttesek. Az egyik csoportban Csehszlovákia, Oroszország A, Kanada, illetve Svájc szerepel, míg a másikban Svédország, Németország, Oroszország B és Finnország mérkőzik. A mostani szereplés lesz a csehszlovák válogatott hattyúdala, a jövő évi G loben Cupon már a Cseh és a Szlovák Köztársaság közös válogatottja szerepel majd, új szerelésben. Illő lenne tehát méltó módon befejezni a szép sikerekkel büszkélkedhető csehszlovák jégkorong történelmét. Az erőviszonyok meglehetősen kiegyenlítődödtek, a torna legesélyesebbje mégis Oroszország erősebbik válogatottja, amelyet néhány európai idegenlégiós is erősít majd, többek között Bikov is jelezte részvételét. Németország és Svájc legerősebb felállításában érkezett, különösen az előbbi okozhat meglepetést. A svédek és a finnek már korábban befejezték a nemzeti bajnokságot, ezért ők kissé pihentebben vághatnak neki a tornának. A svéd válogatottból pedig hiányoznak a bajnokcsapat tagjai, akik a jégkorong BEK döntőjére készülnek. Kanada olimpiai csapatát szerepelteti, amely csupán tizenhat tagú. Ivan Hlinka felkészülési tervébe Az I. labdarúgóliga őszi idényében történt kihágásokkal foglalkozott a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség idei utolsó ülésén. Általános megállapítást nyert, hogy a bajnokságnak sokkal durvább lefolyása volt a tavalyihoz viszonyítva. A tizenöt forduló során 492 sárga és 31 piros lapot osztottak ki a bírók, legtöbbet (39) a prágai Duklának és a Bohemiansnak. A íeské Budéjovice labdarúgói 36 sárga lapot láttak, míg az Ostrava és a Vítkovice futballistái egyaránt 35-öt. A legtöbb sárga lapot, szám szerint hetet, Baráneknek mutattak fel. A legsportszerűbb csapatnak a Boby Brno bizonyult 19 lappal. A Bohemians és a Vítkovice csapatából 4-4 játékost állítottak ki, a Slovanból és a Duklából hátmat, ellenben a Sparta és az FC Nitra egyetlen játékosának sem kellett idő előtt a zuhany alá távoz-Sotomayor Kuba második embere ni. A kiállítások számának emelkedését a szigorú büntetések sem tudták megakadályozni: Mlejneket és Repkát öt mérkőzéstől tiltották el, a Slovan csapatkapitányát, Stúpalát pedig négytől a játékvezető megsértéséért. A kihágások miatt elég mélyen kellett az egyes klubok pénztárosainak belenyúlni a kasszába, de csodálkozásra ad okot, hogy a szabálytalanságok növekedése ellenére ez az összeg idén csupán 83 500 koronát tesz ki, szemben a tavalyi 228 ezerrel. A legmagasabb büntetést, 28 500 koronát a Bánik Ostrava pénztárosa fizette, ebből 25-öt a petárdával eltalált Kinder megsebesítéséért. A közvéleményt leginkább Jozef Adamec esete érdekli, ebben az ügyben azonban nem született döntés, mivel az Inter edzője — a bajnokság során felgyülemlett izgalmakat levezetendő — a Kanári-szigeteken tartózkodik. c Iimen-onnan 3 Genfben kisorsolták az UEFA Kupa negyeddöntőjének párosítását: AS Roma—Paris St. Germain, Real Madrid— Borussia Dortmund, Benfica Lisboa— Juventus, Auxerre—Ajax Amsterdam. A Singapur! teremlabdarúgó-torna B-csoportjában l:l-es döntetlent ért el az FC Nitra csapata Koreával szemben, s ez azt jelenti, hogy elbúcsúzhatnak a további versenyzéstől. További eredmények - A-csoport: Singapur—Thaiföld 2:0, Lokomotíva Moszkva—Malajzia 1:1. B-csoport: Kína—Lengyelország olimpikonjai 5:1. A Lokomotíva Moszkva, Singapur, Thaiföld és Malajzia együttesei jutottak tovább. A férfi ATP-teniszranglista állása: 1. Courier 3599 pont, 2. Edberg 3236, 3. Sampras 3074, 4. Ivanisevics 2718, 5. Becker 2530, 6. Chang 2227,7. Korda 2174,8. Lendl 1985,9. Agassi 1852.. 15. Stich 1401. A női WTA-teniszranglisla állása: 1. Szeles 283,93, 2 Graf 25216, 3. Sabatini A világcsúcstartó nem ülhet volánhoz A nagy bajnokokat felnevelő kubai atlétaiskola soros sztárversenyzője a huszonöt esztendős Javier Sotomayor, aki egy huszonötezer lakosú kisvárosból, a Matanzas tartományban található Limonarból indult el „világhódító” útjára. A havannai Testnevelési Főiskolán diplomázott, öt centiméter híján két méter magas rokonszenves karibi fiatalemberrel a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség stockholmi évzáró gáláján hozott össze a sors, s teremtette meg a lehetőséget a világcsúcstartót bemutató interjú elkészítésére. — Három év eltelt azóta, hogy 2,44 méterre Javította a magasugrás világrekordját, amellyel a mérce minden jel szerint túl magasra került. A 2,45-öt a versenyszám elitjének képviselői, köztük Javier Sotomayor is hiába ostromolják. Vajon miért? — Engem sérülések akadályoztak meg az újabb rekordok elérésében, legutóbb például az olimpia előestjén az achillesem fájdult meg, annyira, hogy még a barcelonai részvételemben sem lehettem biztos. Aztán valahogy az orvosok „harcrakész” állapotba hoztak, s ha kínkeserves, nehéz csatában is, de az aranyérmet én vehettem át. Hogy mennyivel, azt mindenki tudja — 2,34 méterrel —, s talán azt is, hogy a döntőben rajtam kívül ugyanezzel a magassággal négy ellenfelem is megbirkózott. — Az a hír járja, hogy még mindig nem egészséges, ha komolyabban nekigyűrkőzik s keményebben edz, azonnal mehet vissza az orvoshoz... — A hírek úgy látszik, gyorsabban jönnek és mennek Kuba és Európa között, mint gondoltam volna. Hiába is tagadnám, sokszor fáj még a lábam, s azt sem tudom, vajon szabad-e komolyan gondolnom a jövő évi stuttgarti világbajnokságra. Ebből nyilván az is kiderül, hogy szertefoszlani látszik a nagy álom, a 2,50 méteres világcsúcs elérése is. — Független attól, hogy Barcelonában „csak” 2,34-et ugrott, bizonyára óriási ünneplésben részesült, s az ország első embere, Fidel Castro államfő busásan megjutalmazta. — Nem lettem sokkal gazdagabb, mint amilyen voltam, de a kubai sportolók között természetesen a tehetősebbek közé tartozom. Ez azt jelenti, hogy van szép házam, jól felszerelt lakásom, kocsim viszont nincs, s addig nem is lesz, amíg a pályafutásomat végérvényesen egy kis hiba csúszott, nem sikerült megfelelő ellenfelet találni a két előkészületi mérkőzésre, így védenceit kénytelen volt rögtön a mélyvízbe dobni. Csehszlovákia—Kanada 4:4 (1:0,2:3, 1:1), gólütők: Kapusta 2 (29. p., 53.), fcemlicka (15.), Varholík (27.), ill. Roy 2 (37., 38.), Bellerouse (37.), Brewer (4L). A kilenc idegenlégióssal megerősített válogatott szereplése nem kezdődött túl jól. Igaz ugyan, hogy a mérkőzés felénél már 3:0-ra is vezettek, azonban kiengedték kezükből a találkozót, elég volt egy kis megingás a védelemben, s a kanadaiak két perc leforgása alatt kiegyenlítettek, sőt, hamarosan beütötték negyedik góljukat is. A rövid idő alatt bekapott három gól után Bfíza felváltotta a kissé összeroppant Orctot, azonban még észhez sem térhetett, már neki is maga mögé kellett nyúlnia. De nemcsak a kapusok, hanem az egész csapat elbizonytalanodott, egyre gyakoribbak voltak a pontatlan indítások, az elveszített korongok. Ezzel szemben szárnyakat kapott az ellenfél, és becsületesen foglalkoztatta a hátvédeket. így a biztató kezdet után legalább az egyik pont megmentéséért kellett harcolnia Hlinka edzőcsapatának, amit Kapusta gyönyörű szólójával végül sikerült bebiztosítani. Az ellenfél, ahogy az várható volt, tipikus tengerentúli játékfelfogással ruk-192,68, 4. A Sanchez 177,41, 5. Navratilova 171,19,6. M. J. Fernandez 120,69,7. Capriati 98,7—10. Novotná 78,12 Sí Világ Kupa-futamot rendeztek Madonna di Campiglióban. Szlalom: 1. Bianchi (francia) 1:35,12, 2. Tómba (olasz) +0,11, 3. Sykora (osztrák) +0,28. Szlalomban három futam után az állás: 1. Sykora 169, 2 Bianchi és Fogdoe 140, 4. Strolz 120. A VK összesített állása: 1. Tómba 256, 2. Girardelli (luxemburgi) 247,3. Thorsen (norvég) 197. költ elő, egyszerű, gyors és célratörő korongozásuk miatt kellemetlen ellenfélnek bizonyultak. Rendre ők nyerték meg a bulikat, s a test test elleni játékban is jobbnak bizonyultak, különösen Eric Lindros öccse, Brett tűnt ki ezek során, akinek tudása, a látottak alapján nem marad el túlságosan bátyjáétól. A csehszlovák játékosok közül a Kuőera-Rosol-Kaáfák csatártriónak sikerült legjobban ráhangolódnia a kanadai védők játékstílusára, a hátvédeknek pedig sikerült gól nélkül kihúzniuk az emberhátrányos helyzeteket.-holop/ N Sportfogadás A SAZKA 50. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: 1 nyertes á 255 281 korona, ff. d(j: 3 nyertes á 85 099 korora, IH. d(j: 67 nyertes á 5080 korona. A SPORTKA 50. játékhetének nyereményei: I. húzás I. díj: 1 nyertes á 1 988 944 korona, II. d(j: 3 nyertes á 442 009 korona, III. díj: 153 nyeites á 13 023 korona, IV. díj: 7040 nyertes á 475 korona, 3'. díj: 131 661 nyertes á 35 korona. II. húzás I. d(j: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 662 996 korona, III. díj: 157 nyertes á 16 509 korona, IV. d(j: 9482 nyertes á 415 korona, V. d(j: 180 223 nyertes á 30 korona. A LEHETŐSÉG 50. játékhetének nyereményelosí tása: I. d(j: 4 nyertes, á 252 797 korona, II. d(j: 11 nyertes á 100 000 korona, III. dg: 75 nyertes á 10 000 korona, IV. díj: 814 nyertes á 1000 korona, V. d(|: 8073 nyertes á 100 korona. Az AUSTRIALOTTO 50. játékhetének nyereményei: í. 6 találatos szelvény 35 268 776 .'.chillinget, az 5 + 1 találatos 604 012 schilling«, az5 találatos 18 839 Schillinge;, a 4 találatos 506 schilling«, a 3 találatos 37 schilling« ér. A Joker 5 715 186 schiilinget ér. Gogh, Petrás, Móder, Kurta is ott lesz Karácsonyi teremfoci be nem fejezem. Kubában az élsportolók nem ülhetnek a volánhoz, nehogy még véletlenül is baj történjék vele. — Kik voltak Sotomayor szántára Barcelona legnagyobb attrakciói, a szereplőgárda legtöbbre tartott alakjai? — Magic Johnson, Michael Jordan, a kosarasok és persze Carl Lewis. — Három amerikai? Nem túl merész rangsorolás ez egy kubaitól? — Hát ha egyszer ők jelentették számomra a legtöbbet, akkor most mit mondjak?... — Éppen tíz éve, hogy először ugrott két métert, míg a 2,30-on 1984-ben a 2,40-en pedig 1988-ban jutott túl. Az utóbbi két eredménnyel fölöttébb sokra vihette volna Los Angelesben, ahogy Szöulban is. — Hát persze, ha Kuba is kép viselteti magát az említett olimpiákon. Nekem Barcelona hozta meg az első nagy lehetőséget, s félek, hogy egyben az utolsót is. — Mihet kezd majd akkor, ha előbb vagy utóbb, Atlanta előtt vagy után, pályafutása befejeződik? — Tanítani fogok vagy edzősködni, foglalkozhatok kisöcsémmel, a most még csak ötesztendős Dániellel, Valamint fiammal, akinek érkezését januárra várjuk. Sz. P. Úgy tetszik, hagyományossá válhat az első évfolyamát nyitó, vasárnapi öregfiúk teremfocitoma Dunaszerdahelyen. A helyi sportcsarnokban délután két órakor kezdődő négyes tornán a helyi DAC mellett a Spartak Tmava, a Lokomotíva KoSice és az Inter Bratislava egykori kiválóságai vesznek részt. Minden részlet közlője és tudója Bors József, a toma igazgatója, aki egykor maga is játszott a DAC-ban, s aki ma sikeres vállalkozó. — Hogyan született az öregfiúlaoma ötlete? — Fröccs mellett, a DAC-stadion vendéglőjében. Ereztük, hogy a szurkolóknak szükségük van a sikeres őszi idény befejezte és a téli felkészülés közötti holtidőben egy kis folytatásra. A szép sportcsarnok szinte kínálta a lehetőséget. Már „csak” támogatókat kellett találnunk és kezdődhetett a szervezés, amelyben Kalmár László pályaedző volt segítségemre. —Miért öregpúk számára rendezitek a focidélutánt? — Ennek több oka van. Az aktív játékosok ilyenkor megérdemelt pihenőjüket töltik, viszont egy sor öregfiú boldogan játszik a tornatermekben. Nekik még mindig jól cseng a nevük — Dunaszerdahelyen is nagy szeretettel emlegetik a szurkolók az I. ligát kiharcoló Audit, Tóthot, Majorost vagy a még mindig aktív Gőgh Kálmánt, ők nem felejtettek el focizni, erről vasárnap délután két órától a nézők is meggyőződhetnek. —Milyen rendszerben bonyolítjátok le a mérkőzéseket? — A négy résztvevő rendre megmérkőzik egymással. Hamincötnél fiatalabb „öregfiú” nem szerepelhet. A hattagú együttesek kétszer tizenöt percet játszanak, tizenöt perc lesz a szünet is. Komplett sorok — egyszerre öt mezőnyjátékos cseréli társait. Az utolsó találkozót a Szlovák Televízió is közvetíti. — Dunaszerdahelyre szívesen járnak a labdarúgók, tisztségviselők vagy újságírók. Élvezik a magyaros vendégszeretetet. — Milyen ellátásban részesülnek a résztvevők? — Remélem, elégedetten távoznak majd és jövőre is eljönnek, mert rendszeresíteni szeretnénk a most induló karácsonyi tornát. A vendégcsapatok autóbuszokkal érkeznek, nekik kifizetjük az üzemanyag árát. A résztvevőket délután svédasztal várja, akkor esznek, amikor akarnak. A toma befejezése után díszvacsorára várjuk a focistákat, feleségeikkel együtt, ez a DAC-vendéglőben lesz. Mindegyik csapat húsztagú kerettel jöhet. A győztes egy félméteres, gyönyörű serleget kap. — Kik jelezték részvételüket? — Ha valamennyien betartják az ígéretüket, a közönség sok ismert játékost láthat ismét. Az Interből például Jurkemiket, Petráit és Barmoit, a Lokomotívából Móder Józsefet, Kozákot és Semant, a nagyszombati csapattal Kuna, Jarábek és Adamec érkezik. A DAC öregfiúi is készülnek, eljön Gőgh „Kalmi”, Tóth Laci, Majoros, Audi, de tovább nem is sorolom. — Utolsó kérdésem a szponzorokkal kapcsolatos: akadt-e elég támogató, állják-e a focit szerető üzletemberek a költségek egy részét? — Szerencsére igen, én magam is közéjük tartozom Kalmár Lászlóval együtt, de beszáll KaSpar barátunk is és sokan mások — köszönet érte. (balta)