Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-15 / 283. szám
Szabad ÚJSÁG 5 1992. december 15. Riport „Bármilyen igényes asztalosmunkát fel merek vállalni“ Ennek: híre megy! Villám József asztalos. Még az ellenségei is elismerik, hogy jó iparos, remek szakember. Nemigen szívleli azonban, ha dicsérik. Azt vallja, a keze alól vagy a műhelyéből kikerülő tárgyak „dicsérjék“ inkább a rátermettségét. Villám József már magánvállalkozó. Szülőfalujában, Ipolykeszin ugyanis asztalosüzeme van. A műhelyt hosszú éveken át a nagykürtösi járási szolgáltató vállalat üzemeltette. Most a fiatalember a tulajdonos. A munkagépeket és a felszerelést megvette, a területet, az épületet pedig a községi hivatalból bérli. Fából* fakarika Az új üzemtulajdonos tizenhárom esztendeje kapta meg a szakma gyakorlására feljogosító bizonyítványt, mesterlevelet. Édesapja is asztalos volt, ő gyermekkorában mégis az autószerelő szakma után áhítozott. Végül azonban szülői tanácsra változtatott elhatározásán.- Szép szakma, jó szakma- érvelt az apja ha megbecsülöd magad az iskolában, s jól vizsgázol, itthon dolgozhatsz, nem kell ingáznod, naponta órákat zsúfolt buszokon zötykölődnöd, száraz koszton élned... Villám József ma már büszkén vallja: örül, hogy hallgatott az okos szóra, jól döntött. Már szakmai gyakorlatra is az üzembe járt.- Silány munkát - jelenti ki határozottan - soha nem engedtem ki a kezem alól! A kész ajtót, ablakot „megsimogatja“ a szemével. S ha a megrendelő elégedett, a vállalkozó boldog. Minden jól sikerült tárgy a hírét, nevét öregbíti. A műhelyt 1991 nyarán árvarésen- hitelre - vásárolta. A pályázni óhajtó kollégának megígérte, amennyiben nem licitálnak rá, s az ő tulajdonába kerül az üzem, mindannyiukat alkalmazza, egyiküknek sem köt útilaput a talpa alá. Az üzemet kikiáltási áron vásárolta meg. ígéretét becsülettel be is tartotta. Előtte meggyőződhetett róla, mire számíthat, ismerte a munkatársait, tudta, valahányan kiválóan értik mesterségüket. Villám József az árverésig már odahaza is maszekoskodott. Az iparengedélyt még 1990 májusában váltotta ki.- Egy idő után azonban - újságolja- „kicsi lett a ház", egyre több megrendelést kaptam, „kinőttem“ a kis műhelyünket, terjeszkednem kellett, új, nagyobb, tágasabb helyiség(ek) építésére viszont nem maradt pénzünk, az induláskor vásárolt felszerelés ugyanis felemésztette a családi „vastartalékot“ is... A fiatalember kapva kapott hát a kínálkozó lehetőségen, hisz az állami üzemben nagy teljesítményre képes gépek működtek, munkacsarnok, valamint a faanyag és a kész portéka tárolására alkalmas helyiség is volt. Odahaza két alkalmazottja volt, most négy asztalos és egy segédmunkás dolgozik a műhelyben. No és egy harmadikos szakmunkástanuló, Horváth Zoltán a neve. Villám József elégedett az inámi fiú munkájával. „Igyekvő, szorgos gyerek“ - mondja róla -, ha el nem szalad vele a ló, szívesen alkalmazom. A vállalkozó nem lóg ki a sorból, napról napra társaival együtt dolgozik. Sőt, a legtöbbször reggelente elsőnek lépi át a küszöböt, s délután vagy estefelé utolsóként hagyja el az épületet. Az üzem egyre jobban megy, az alkalmazottak jóval többet keresnek, mint amikor a műhely még állami kézben volt.- Nem ritka az ötezer koronán felüli fizetés sem - bizonygatja -, azt hiszem, a mesterek elégedettek. Megrendelés van elég, már állami cégek is jelentkeztek. Ipolyságon például egy bérház nyílászáró szerkezeteit a keszi üzem dolgozói készítették.- Olcsóbban dolgozunk, mint a környékbeli mesterek - állítja Villám József -, a szállítási határidőket betartjuk, s a munkáinkra garanciát vállalunk. A hibákat még akkor is kijavítjuk, ha nem mi okoztuk... Egy időben csak nehezen, körülményesen lehetett megfelelő faanyaghoz jutni, most viszont az a baj, hogy rendkívül megugrott a fűrészáru ára, s ezt sajnos mi is kénytelenek vagyunk „beépíteni" az árkalkulációba. A faanyagot fedél aíatt, ám nyitott helyen tárolják, egyelőre azonban még senki sem dézsmálta meg a lerakatot. Tavaszra új munkaerő kelt A jól összekovácsolódott gárda érti a dolgát, mindenki napról napra tudása legjavát nyújtja.- A selejtet gyártó személyt könyörtelenül megpirongatják a társai- tájékoztat József -, s ha hiszi, ha nem, nem kegyelmeznek még nekem sem. A túlórákért, a sürgős, célirányos munkákért külön prémium vagy szabadnap jár. Most mindenki ügyel a minőségre is, régebben csak a mennyiség volt a fontos... Aztán még terveiről beszél. Megemlíti többek között, hogy tavaszra további 2-3 személlyel szeretné bővíteni az üzemben dolgozók számát. Ha az ügyfél megdicséri a terméket, bekíséri a szaktársaihoz, s megkéri, előttük is ismételje el szavait. Mert ez szerinte új erőt, ösztönzést ad a következő feladatokhoz!- Ma már bátran kijelenthetem- szögezi le a vállalkozó -, hogy bármilyen igényes asztalosmunkát fel merek vállalni. Ennek pedig gyorsan híre megy! A bökkenő csupán az, tudom meg továbbá, hogy- szinte mindennek vészesen emelkedik az ára. A vasalás például vagy háromszáz százalékkal többe kerül, mint pár évvel ezelőtt. A minap Fülekre egy ízléses utcai árudát, standot készítettek. Ipolyságra pedig egy cégnek kapuajtót, bárpultot állítottak össze. Érdekes, hogy sok a sági megrendelőjük, holott, ha jól tudom, a városban több magánasztalos is működik. Nem egy építési vállalkozó is az üzemre bízta egy-egy felvállalt családi ház nyílászáró szerkezeteinek az elkészítését. Villám József szavatartó ember, de elvárja, hogy ügyfelei se igyekezzenek kijátszani. A közelmúltban Ipolynyékről sürgős megrendelést kapott: csapszékkel kombinált bárpult, pohárszék, sarokpolc, valamint lábrács elkészítésére kérte fel valaki. Öt nap alatt kellett a munkát elvégezniük. A lelkes kis csapat elvállalta a feladatot, a megrendelő is örült, s minden ellenvetés nélkül elfogadta a jelzett irányárat is. A mesterek félre tettek minden más munkát és reggeltől estig dolgoztak. A megbeszélt időre el is készült minden darab, s annak rendje és módja szerint be is állították a rendeltetési helyére a tárgyakat. Ám a megrendelő visszaküldte a számlát. Sokallotta a kifizetendő összeget. Amikor a vállalkozó elment az illetőhöz, az kijelentette, hogy mások kevesebbért is ráálltak volna az üzletre!- Nem sokat teketóriáztunk - emlékezik a tulajdonos -, a nyitvatartás alatt, az elképedt vendégek szeme láttára kiszereltük a portékát és hazaszállítottuk. Elvégre én is a piacról élek... A gárda fiatalokból áll. A vállalkozó állítása szerint a pártállam idején a fiatalokat nem engedték kibontakozni. A fizetések megállapításánál sem a hozzáértés, a felkészültség volt a döntő, hanem, hogy ki hány éve dolgozik. Mint még megtudom, függetlenül attól, hogy egyedül vásárolta meg a gépeket, a berendezést, két társa is van. Öt Karván tanuló másodikos diák is az üzemben tanulgatja a szakma mesterfogásait. József a gyermekek szüleinek a kérésére vállalta fel a szakoktatást. Nehezményezi, hogy a különböző ellenőrző hivatalok dolgozói szinte élni sem hagyják a vállalkozókat. Az ellenőrök legtöbbje a kommunista rendszerben a magángazdálkodás esküdt ellensége volt. Természetes hát, hogy ahol lehet, gyötrik a vállalkozót. Nem is olyan régen az ellenőrök például azt kifogásolták nála, a műhelyben, hogy porosak a radiátorok!- Miután megvettem az üzemet- legyint József -, azonnal lecsaptak rám a munkavédelmi felügyelők, előtte bezzeg széles ívben elkerülték az üzemnek még a környékét is. A tönkrenyomorított munkagépeket az árverés után drága pénzen rendbe kellett hozatni. Most már nem vágna bele újra a vállalkozásba. Lenne Magyarországról is ügyfele, de a megrendelők félnek, mert nem tudják, mit hoz a holnap... A műhelyben serény munka folyik. Horváth Zoltán büszkén újságolja, hogy már ablakot és ajtót is készített. „Amit a szakmából tudok“ - vallja- „itt tanultam meg.“ Látom, a társai: Szebellai Péter, Ludrovan László és Benyus József örülnek a dicsérő szavaknak. Szebellai Péter meg is jegyzi, mindent elkövetnek azért, hogy a fiú megtanulja az asztalosmesterség minden csínját-bínját. Mert a Zoli keze alól kikerülő tárgyak őket is dicsérik majd. S ez bizony nagy szó! ZOLCZER LÁSZLÓ A rimaszombati cukrászda előtt mindenki felfigyel a pattogatott kukorica kellemes illatára. Sokan meg is állnak a négykerekű elegáns kis „szerkenytű“ mellett, és kérnek is egy zacskó szilvafavirág színű ízletes kukoricát. Közben a rajta lévő feliratot böngészik: AMERICKY POPCORN. Nagy százalékban tartalmaz fehérjéket, különféle nyomelemeket és mindenekelőtt B2-, B6-, B,2- meg E-vitamint. Csökkenti a vér koleszterintartalmát. A pattogatott kukoricakészítő gép mellett égy kedves tinédzserlány - Antal Adrika - szorgoskodik. Körü-Vidáman pattog... Ica-rica kukorica lőtte incselkedő legénykék tréfálkoznak, de ő nagy figyelemmel végzi az illatos kukorica csomagolását. Egy ideig én is érdeklődve nézem, aztán beszélgetni kezdek vele.- Jaj, ne engem tessék kérdezgetni, mindjárt jön Erzsiké néni, ő a tulajdonos. Déltájban meg is érkezik az Adrikét felváltó beszédes asszonyka: Gergely Erzsébet, aki szívesen elmagyarázza, hogyan is készül az illatos pattogatott kukorica.- A gép villanyra működik. Amerikai gyártmány, és a kezelése is nagyon egyszerű. A fémcsészébe egy adag kukoricát szórok, öntök alá mintegy féldeci étolajat, és meghintem egy kis speciális, ugyancsak Amerikából importált fehér sóval. (Ennek kilója 190 korona.)- És a kukoricát honnan szerzi be?- kérdem kíváncsian. - Talán csak nem az is Amerikából jön?- De bizony! Az is a tengerentúlról van! Tavaly ugyanis megvettem két mázsa hazai kukoricát, és nem pattogott ki rendesen. Ez így sokkal drágább, de jobban megéri, mert a vevők szebb és jobb rágcsálnivalót kapnak a pénzükért. Amíg beszél, a keze fürgén dolgozik. Főképp a kisebb gyerekek húzzák oda édesanyjukat vagy nagymamájukat. Persze, a felnőttek is vásárolják, mert kellemes az íze. Én egy kicsit csodálkozom, hogy Erzsiké a kukoricát sóval hinti meg, de szerinte ez becsesebb, mint a cukorral édesített. Mint mondta, olykor-olykor cukrosat is készít, de a sósat jobban szeretik a vevők. Kérdésemre azt is elárulja, hogy még csak tavasz óta „működik“ ez a kis vállalkozás, s bizony reggeltől estig a gép mellett kell állni, hogy a befektetett pénz minél előbb megtérüljön, a készülék ugyanis 50 000 koronába került. Ezenívül a városi önkormányzat is számláz napi 10 korona „álláspénzt“, és persze ehhez jön majd még az évi adó is.- Naponta hány adagot tud eladni?- Az ötkoronásból mintegy 50 adagot, a 10 koronásból pedig 30-35 adagot. Persze vannak rosszabb és jobb napok is. Sok függ az időjárástól is. A kukorica közben vidáman pattog, meg-meg emelkedik a készülék fedele, és mint a tűzhányó kráteréből a forró láva, úgy ömlik ki a párolgó, fehér kukorica. A tulajdonos kedvesen kiszolgál egy-két vevőt, majd tovább szövi mondanivalóját.- Még szerencse, hogy nincs a városban konkurencia, tudomásom szerint csak Tornaiján van hasonló kukoricapattogató. Ha milliomos nem is lesz belőlem, azért szerényen megélek ebből a vállalkozásból. Végül én is vásárolok egy adagot, és miközben a kukoricát ropogtatom, megakad a szemem a csinos zacskón is: Originál US POPCORN. Egy ideig még figyelem a „kisüzemet“ és igazat adok Erzsikének:- A város már tele van butikokkal, ezért én inkább ezt választottam- mondta. Úgy hiszem, jól tette. GÖMÖRI KOVÁCS ISTVÁN Villám József
