Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-07 / 251. szám
Kultúra 6 Szabad ITJSÁG Ahol lidércke táncolt A szomorú Vigadó újra víg lesz A losonci Vigadót eredetileg empire stílusban építették, és sokkal kisebb volt, mint a mai. Amikor a cári seregek 1849-ben bosszúból felégették Losoncot, a Vigadó is a tűz martalékává vált, s nem maradt meg belőle más, csak a színházterem, s az alsó, boltíves helyiségek. Ezekre épült föl a bécsi Weiser Ferenc tervei alapján (a losonci református templomot is ő tervezte!) az újabb, kétemeletes neogótikus épület, mely szolgált is vagy száz évet. Azután- ha jól emlékszem, a zólyomi színház vendégfellépése közben leszakadt a színpad fölött a tető. A színházterem bezárt, nélküle a Vigadó már nem volt Vigadó, későbbi használói nem úgy törődtek vele, ahogy kellett volna ... Amióta nyolc évvel ezelőtt a Szlovák Kőipari Vállalat kiköltözött belőle, az épület elhagyatottan állt, állapota tovább romlott... ,,Szomorú Vigadó!“- mondogatták a losonciak, amikor elmentek mellette: A város az 1989-es változások után sem tehetett semmit, hiszen az épület nem képezte a tulajdonát. Bár a Városi Hivatal mellett működő kulturális bizottság megtette az első lépéseket, s indítványozta, hogy kérjék meg a Kulturális Minisztériumot, utalja át az épületet a város tulajdonába. Az ügy elakadt a Városi Hivatal ódzkodásán, melynek épp elég baja volt a zsinagógával - annak a helyreállítására sem tudta előteremteni a pénzt, nem még a Vigadó helyreállítására a sebtiben kiszámított 38 milliót. A napokban azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A Vigadó gazdát cserélt, s az Avant Cég hozzálátott a felújításához. Felkeresve a céget, megkértem Dobrocky György mérnököt, ismertesse az Avant Vigadóval kapcsolatos terveit...- Dobrocky úr, az ön cége, az Avant, városunkban már másodszor hallat magáról rövid időn belül!- Az Arany utcácskára gondol?- Igen! A losonciak máris tapasztalhatták, hogy a munkálatok javában folynak, ugyanakkor elkezdődött a Vigadó helyreállítása is!... Hogy jutottak hozzá az idő vasfogától kikezdett, patinás épülethez?- Megvásároltuk a Kulturális Minisztérium alá tartozó losonci Regionális Kultúrközponttól!- Mennyibe került a Vigadó, ha meg szabad kérdeznem?- Nem titok: 2 millió 200 ezer koronába.- A mai ingatlan-árak mellett ez nem sok.- Valóban olcsónak tűnik. Viszont az épületre 42 milliót kell rákölteni!- Könnyű döntés volt, vagy nehéz?- Részünkről nagyon nehezen szántuk el magunkat ... Bizonyos munkákat végeztünk a losonci Regionális Kultúrközpont számára, ott hallottuk, hogy a Vigadó eladó... Valamint azt is, hogy az érdeklődök, miután megismerkedtek az épület állapotával, mindannyiszor visszaléptek.- Ha jól tudom, Karol Konárik - táncdalénekes és vállalkozó - ingyen akarta...-Jól tudja! Casinónak! Természetesen ezt a tervet senki sem támogatta! ... A Regionális Kultúrközpont - bár szüksége van pénzre a saját épülete rekonstrukciójához - el akarta adni a Vigadót, de nem minden áron és nem akárkinek. A föóhaja, vagy feltétele az volt: visszaadni a Vigadót a kultúrának ... Az idegen cégek viszont inkább kommersz célokra kívánták felhasználni.- S ekkor jöttek önök, egy helybeli cég...- Úgy van! Az utolsó pillanatig nem tudtunk dönteni. Nézze, ilyen összeg nagyon nehezen, s főleg nagyon lassan térül meg. Ekkora objektumok soha nem voltak önellátók, mindig a város, vagy különféle társaságok, egyesületek anyagi támogatásával léteztek.- Mi volt az, ami megbillentette a mérleg serpenyőjét?- Nem a haszon reménye, hanem a lokálpatriotizmusunk, a város iránt érzett szeretet. S még valami: az a tény, hogy mindenki örült a tervünknek! Higgye el, ilyen támogatásban még nem volt részünk! Ahová csak fordultunk, nyitott ajtókra találtunk, a szükséges engedélyeket, stb. huzavona nélkül kaptuk meg. Mindenki nekünk, illetve a Vigadónak szurkol!- Milyen a Városi Hivatal hozzáállása?-Jó... Annál is inkább, mert nem kerültük meg... Kérésünkre a Városi Hivatal mellett szaktanács alakult, amelyik elbírálja a Vigadó helyiségei iránt érdeklődök kérvényeit. A szaktanács dolga kiszűrni az épületből a városnak nem tetsző tevékenységeket, vállalkozásokat!- Mi minden lesz a Vigadóban?- Mint mondtam, visszaadjuk a kultúrának! A volt színházterem több célra használható, hétközben lehet benne néhány napos, árusítással egybekötött kiállításokat tartani, alkalmas stúdióelöadásokra, filmvetítésre, észtrádműsorok, bálok rendezésére ... Szeretnénk, ha nem csak a kulturális, de a társadalmi élet- amelyre oly szükség van ! - is itt zajlana ... Az alagsorban borozót tervezünk ... Kevesen tudják, hogy Losonc az utolsó tűzvész után nagyvárosi mintára épült és újult meg - átjáróházakkal - nem hiába nevezték kis Budapestnek! Nos, a Vigadó földszintjén megnyitjuk a befalazott átjárót. Itt kapnak helyet az elegáns boltok- bazárszerű árusítás kizárva I - melyek az étkezés, az öltözködés és a lakáskultúrát hivatottak majd szolgálni - magas színvonalon!- Az emeleteken?- Az emeleteken és a padlás alatti térben jónevü kereskedelmi cégek képviseleteit helyeznénk el!- Mennyi időt fog igénybe venni a felújítás?- Az egész munkát két szakaszban végezzük el. Az elsőben az alagsorral, a földszinti passage-zsal, a tetőzettel és a homlokzattal kell elkészülnünk - jövő nyárra!... A második szakaszban következik a színházterem, a két emelet és a tetőtér, no és az udvari rész; olt kívánjuk felépíteni az új konyhát és tartozékait. Ezekkel a jövő év végére kívánunk elkészülni. Az 1993-as szilveszteri bált már a Vigadóban szeretnénk megtartani! Dobrocky György, a fiatal, rokonszenves mérnök a tervek fölé hajol, mutogat, magyaráz, ömlik belőle a szó... A színháztermet eredeti empire stílusban újítják fel ... A kávéház korabeli falkárpitokat, burkolatokat kap, lesz benne Kossuth-terem és Lehár-szoba a művész szobrával, szárnyas zongorával ... Mit lehet még mindehhez hozzátenni? Jóformán semmit! Esetleg annyit, hogy reméljük, az épület felújítása során Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsikéről sem feledkeznek el, s az ő emlékét is megörökítik! Hiszen „Lidércke" itt táncolt, a Vigadóban volt ama emlékezetes bál, amelyre elszökött... A nő, aki az Ember tragédiája Évájára ihlette a költőt, ennyit megérdemelne. Még azt is el tudnám képzelni, hogy a színházterem az ő nevét viselné! Ardamica Ferenc A természetes vérkeringés visszaállítására Kassai kapcsolatok Októberben Kassán került sor a Kapcsolatok Kulturális Művelődési Alapítvány alapító okiratának ünnepélyes aláírására. Megkérdeztük az alapítvány két kassai kezdeményezőjét, Gál Sándort és Máté Lászlót, milyen út vezetett idáig és milyen célt szolgál majd a pénz? Gál Sándor: Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, kellett a Csemadok Országos Közgyűlésének a döntése, hogy Kelet-Szlovákiában létrehozzuk az Országos Választmány Vezetőségének Keleti Titkárságát. Azután pedig az kellett, hogy a titkárság megkapja a fölhatalmazást arra, hogy külkapcsolatokat is létesíthessen. Ezek voltak a döntő mozzanatok. Először nem volt szó alapítványról, csak egy tájékozódó megbeszélésre hívtuk össze azokat a barátainkat - Magyarországról, Kárpátaljáról, Észak-Magyarországról és a Partiumból -, akikkel ezeket a kérdéseket megbeszéltük. Célunk az volt, hogy ennek a régiónak a kulturális életét valamilyen módon újjászervezzük. Én akkor úgy fogalmaztam, nem várunk arra, hogy Európa jöjjön hozzánk, nekünk kell Európa felé mozdulni. A következő lépés az volt, hogy azok a magánszemélyek, akik ezen az első tájékozódó megbeszélésen részt vettek, javasolták egy tágabb közösség összehívását, hogy megbeszéljük, mit lehet tenni. Segítettek a miskolci megyei önkormányzat munkatársai, akik a tanácskozás megszervezését és költségeit vállalták. Ez az idén tavasszal zajlott le. Négy megye képviselői voltak jelen az oktatásügy, a könyvtárak, a művelődési központok, szerkesztőségek munkatársai közül... Szóval mintegy hatvan ember jött össze és megbíztak egy szükebb testületet az alapítvány létrehozásával. Akkor nagy általánosságban megfogalmaztuk azokat a célokat, amelyeket a szándéknyilatkozatba már belefoglaltunk. Korábban kidolgoztunk egy általánosabb változatot, amelyet mindenkihez eljuttattunk, így alakult ki a végleges forma. Ekkor Mályiban találkoztunk és ott állítottuk össze a végleges szöveget. Most októberben Kassán, ez a tucatnyi ember kézjegyével látta el az alapító okiratot, amelyet azóta Miskolcon már be is jegyeztek. Ennek a jelentősége nyilván nem abban áll, hogy van egy alapítvány, hanem abban, ami benne megfogalmazódott. Négy magyarországi megye (Borsod-Abaúj- Zemplén, heves, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar). A Partium, Kárpátalja és Kelet-Szlovákia alkotja ezt a régiót, mely össze kívánja hangolni tevékenységét a közművelődés, az oktatásügy, az információs rendszer területén. Előadók és csoportok küldésére és fogadására is gondolunk. Az alapítvány egyik célja: „A kulturális és emberi kapcsolatokban a régiók természetes vérkeringésének visszaállítása.“- Milyen lépésekről lehet már beszámolni? Máté László: A kezdeményezés alapja a kapcsolatteremtés volt. E történelmi régióban ez már megtörtént és a Csemadok részéről a tavaszi tanácskozáson is beterjesztettük az egész évre szóló rendezvények ütemtervét. Pontos áttekintést adtunk nemcsak az országos, hanem a regionális és városi rendezvényekről is. Különösen gyümölcsözőnek bizonyult ez a népfőiskolái mozgalom újjáélesztése számára. Azóta a sárospataki népfőiskolái központtal együttműködve a királyhelmeci Mécs László Népfőiskola, a nagykaposi Erdélyi János Népfőiskola, a rimaszombati Gömöri Népfőiskola tevékenysége is megindult. De lépések történtek további népfőiskolák alapítására is. Ez már ennek a kapcsolatteremtésnek a keretén belül történt. Ami az alapítványt illeti, hosszabb távon azzal is számolunk, hogy Kassán is lesz bejegyzett számlája. Tehát nemzetközileg fejlesztjük. Céljaink: elsősorban egyes rendezvények támogatása, koordinálása, különösképpen a szakmai továbbképzés támogatása és azoknak a gondoknak a vállalása, amelyek a kisebbségi oktatásügyet, sajtót és könyvkiadást érintik. Az alapítvány ennek ügyében pályázatokat készül kiírni. Ezzel kapcsolatosan azt is el kell mondani, hogy az eredeti gondolat továbbfejlesztése érdekében jövünk össze november 26-án Nyíregyházán, ahol már nemcsak a pályázatok meghirdetésére, hanem a régióban az együttműködés formáinak a megteremtésére is figyelmet fordítunk.- Fontos kérdés a regionális sajtó támogatása. Gál Sándor: - Van még egy téma, amelyről nem beszéltünk. Ebben a régióban megszerveztünk egy olyan információs rendszert, amely az alapítvány keretén belül állandó tájékoztatást nyújt a rendezvényekről és a tervekről. Ezt a miskolci Holnap című irodalmi és társadalmi folyóirat vállalta föl. Negyedévenként egy nyolcoldalas mellékletet szán a lap e célra. Tehát az elmúlt időszak és a következő időszak rendezvényeit ismerteti. Hol és mikor lesz színházi előadás, hol lesz művelődési tábor, pedagógus-továbbképzés stb. Úgy szerveztük ezt meg, hogy minden intézmény Miskolcra megküldi tervei^ és a lap közölni fogja. Ez egy nagyon fontos dolog, mert ez idáig nem volt összhang ezen a területen. Külön-külön tettük a dolgunkat, nem tudtunk egymásról, xxx Az alapítványt magánszemélyek hozták létre, de természetesen társulhatnak hozzá vállalatok és szervezetek is. Bár regionális jellegű az alapítvány, nem kizárt, hogy további megyék csatlakoznak hozzá, esetleg a tőlünk nyugatabbra fekvő régiók is kialakítják határokon átnyúló szervezeteiket. Pártoktól, politikai mozgalmaktól és kormányoktól függetlenül kívánjuk a kapcsolatokat ápolni.- Az alapítvány alaptőkéje 50 ezer forint. Ez kevés ahhoz, hogy a terveket meg is tudják valósítani. Gál Sándor: - Belátható időn belül az alaptőke jelentősen megnövekszik. Máté László: - Ennek minden feltétele adott, s akkor a Kapcsolatok Művelődési Alapítvány rendezvényeket, oktatási intézményeket, lapokat, könyvkiadást tud támogatni. Azon is gondolkodni fogunk, hogy ösztöndíjakat létesítsünk. November végén Nyíregyházán konkretizáljuk a részleteket. Balassa Zoltán 1992. november 7. A Kalligram Könyvkiadó Kft. legutóbbi kiadványai között a pozsonyi magyar Gimnázium évkönyvére bukkantunk, amely az 1991/92-es tanévről ad számot, Kulcsárné Sz. Zsuzsa gondos szerkesztésében. Aki csak egykori iskolája iránti érdeklődéssel lapozgatja ezt a könyvecskét, feltehetően a végéről kezdi. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ilyen precizitással még számon nem tartott vagy nem is létező felsorolást talál: ki mindenki adományozott pénzt, könyvet, lemezt, bibliát, térképet, szobanövényt, fénymásológépet az iskolának. Aztán, a tanulók névsorát olvasva ismerős és ismeretlen nevekre bukkan, s rádöbben, ismét eltelt négy év, hiszen egyik-másik ismerős nemrég lépett be a gimnázium kapuján, s időközben már ki is lépett rajta. Egy német nyelvű összefoglalás sem volt Egy gimnázium tartalmas évkönyvéről divat a mi időnkben, sőt ha jól emlékszem, évkönyv sem volt... Gondolom, mindenekelőtt a tavalyi érettségizők olvasnak majd bele a legszívesebben az írásbeli érettségi vizsgák itt közölt értékelésébe, s ami korábban szintén nem volt gyakorlat - a nevezetes eseményeket megörökítő fényképeket is találunk a könyvben. Helyet kapott a kiadványban szülői munkaközösség elnöke, Flórián László, a gimnázium egykori angoltanára (ma üzletkötő), aki Írásában sokak helyett is azt kívánja,s a szülök képviselőivel együtt azon munkálkodik, hogy az új társadalmi viszonyok közt működő oktatási intézmény visszanyerje régi fényét, s újra egész Szlovákia magyarságának közkedvelt „Duna utcája" legyen. Az olvasó azt is megtudhatja, hogy az iskolában látogatást tett Malfatti báróné Esterházy Alice grófnő Rómából, s elolvashatja Popély Gyula igazgató üdvözlő beszédét, aki történész lévén, felvázolta és méltatta Esterházy János gróf tragikus életútját. Kár, hogy nem tudunk meg az évkönyvből semmit arról, hogy a gimnázium az Esterházy nevet készül felvenni, illetve arról, hol tartanak az előkészületek. A továbbiakban Kulcsár Sz. Zsuzsa tanárnő tollából olvashatunk érdekes beszámolót a hilversumi (Hollandia) Comenius-fesztiválról, ahováagimnázium két pedagógusa kapott meghívást az ünnepségek fő szervezőjétől, a Hollandiában élő ismert Comenius-kutatótól és református lelkipásztortól, dr. Tüski L. Istvántól. Jó lenne, ha a mi iskolarendszerünk megreformálásán fáradozók is tanulmányoznák a holland mintát, melyet a tanárnő is elgondolkodtatónak tart: szerintük nem a tanulás színvonala a legfontosabb az életben, ezért a „világra orientált" tantárgyakat részesítik előnyben, tehát „inkább olyan univerzális műveltséget igyekeznek biztosítani a tanulóknak, amellyel felnőtt korukban magabiztosabban, talpraesettebben igazodhatnak el a világ útvesztőjében." Időközben talán már sikerült is felvenni a kapcsolatot egy-egy hollandiai iskolával, s ki tudja, a leendő gimnazisták már ennek gyümölcseit is élvezhetik majd. A diákélet hétköznapi krónikája sem hiányzik az évkönyvből: újfent megjelent a Rosta című diáklap, volt diákbál, szerveztek osztálykirándulásokat, sítanfolyamot, s a diákok ismét szép eredménnyel szerepeltek a legkülönfélébb vetélkedőkön és versenyeken, Magyarországon is. Külön meglepetés a Szabad Újság számára, hogy volt munkatársunk, Vojtek Katalin egyik cikke is bekerült a kötetbe, aki Stöszel Bélánéval beszélgetett annak kapcsán, hogy a tanárnőt 1991 októberében tiszteletbeli tagjává választotta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. Az évkönyv újdonságai még a szemelvények tanárok és diákok munkáiból, amelyek komoly érdeklődésről tanúskodnak, s bekerült egy-egy képzőművészeti diákalkotás is. A sorok között olvasva arra is következtetni lehet, hogy az iskola jelentős anyagi gondokkal küszködik, hiszen használhatatlan a tornaterme, bizonyos könyveket a diákoknak kell megvásárolniuk, s az új társadalmi helyzetből adódóan több egyéb kedvezőtlen változás is történt. Egészében véve azonban az évkönyv egyértelműen előrelépést mutat az utóbbi évek gyakorlatához viszonyítva, s ez örömmel tölti el a régebbi diákokat is. A látványos változásért minden bizonnyal sokat tett az 1991-ben kinevezett új igazgató, dr. Popély Gyula is. Haraszti Ildikó
