Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-06 / 250. szám
I 1992. NOVEMBER 6. HillMims 111 „Amíg a patakon át nem repül a madár!” Borzovai vélemények gazdálkodásról, földről, törvényekről Szeretem ezt a gömöri falucskát. Szeretem, mert népét még nem fertőzte meg a civilizált világ lassan mindent elöntő szennyáradata annyira, mint a többi falu lakosait. Itt még föllelhetők azok az ősi értékek és értékrendek, amelyek generációkon át szellemi-erkölcsi vezérfonalként biztosították a szülőföldhöz hű nemzedékek őrségváltását. A népművészet és a paraszti hagyományok máig ható megtartó erőtérként borul a falu szülötteinek, lakóinak lelki közössége fölé. Pedig ezt a mikrovilágot is érték kivédhetetlen külső hatások. A háborúk, a rendszerváltozások megzilálták az emberi közösséget. A „népi” demokrácia, a szocializmusnak nevezett önkényuralmi rendszer felszámolta az évszázadok során kialakult gazdálkodási hagyományokat, a gazdamagatartást. A Nagy Változásnak meghirdetett „bársonyos forradalom” után hatalomra jutottak azt ígérték, a jogfosztottságnak immár vége, ezentúl a jogállam védőszárnyai alatt élhet és virulhat minden ember, minden jó szándékú kezdeményezés. Torz fintora a sorsnak, és a helyzet fonákságát bizonyítja, hogy a legutóbbi választások idején ebben a térségben újfent a kommunisták győztek. Ez persze nem változtat azon a másik tényen, hogy a törvények értelmében a közel fél évszázaddal ezelőtt kifosztott parasztság sarjai ismét barázdába állhatnak. Hogy mi erről a borzovai emberek véleménye, avagy mit kezdenek a törvény adta lehetőségekkel? — erről kérdeztem meg néhány tekintélyes hajdani, illetve mai parasztgazdát. Farkas István hetvenedik esztendejében jár. Tizennyolc éven keresztül volt a helyi kisszövetkezet agronómusa. —Valamikor 230 hektárnyi szántóterülete volt a falunak. Most a felét se szántják. Az idén ősszel már nem Is vetettek. A múltban sertés, tyúk, juh és tehén is volt a gazdasági telepen. Jelenleg üres istállók jelzik a hanyatlást. A réteket nem használják rendesen, a traktorosok irányítás nélkül dolgoznak a határban. Mivel a szövetkezet nem tud bérleti díjat fizetni a volt tulajdonosoknak, bizony keveset törődnek azzal, hogy a földek visszaigénylését hivatalos dokumentumokkal Is rendezzék. Igaz, a termőföld minősége sem nagyon vonzza az érdeklődőket. A „mi időnkben” 230 mázsás hektárhozamok voltak burgonyából. Mákból is rekordterméseket takarítottunk be. A legelőket Is megöli a csipke és a vadszilva, amihez a természetvédők nem hagynak hozzányúlni. Pedig errefelé mindig is a gyógynövény-finomságú fűfélékből tejelt a tehén. A legelőket minden esztendőben megtisztították a tehenesgazdák. És itt vannak az erdők. Ezekből 600 holdnyit Pelsőctől vásároltak az elődeink, s körülbelül ennyi erdőnk van a szilicei kataszterben is. A „visszarendezés" tortúráját alig néhányan vállaltuk a faluban. így hát a java része odavész az erdőnek is. A valamikori gyönyörű, szellős tölgyerdők alját egykor még kaszáltuk is. Később jól tönkretették, kirabolták, hogy most ilyen állapotban vegyük vissza, ilyen adóterhekkel... Farkas Bálint és felesége Mari néni — egykor 14 hektár szántóföld gazdái — két évvel ezelőtt elhatározták, hogy belekóstolnak egy kicsit a régi időket idéző gazdálkodásba. — Az úgy történt — lendül neki a nehéz mondanivalónak a gazdaember —, hogy kimérettünk magunknak 2 hektárnyi földet. De nem a faluhoz közel jelölték ki, ahol valamikor a földünk volt, hanem a lehető legmeszszebb, úgy két kilométernyire a házunktól. Úgy gondoltuk, hogy a bennmaradt 12 hektárért járó bérleti díj ellenében majd csak megszántják nekünk azt a százáras területet (mert a másik fele kaszáló). Sajnos, nem így történt. Hiába rimánkodtunk, még pénzért sem volt hajlandó a segítségünkre lenni a helyi szövetkezet. Kénytelen voltam a szomszédos mezőgazdasági üzembe bekopogtatni, ahol megértőkre és támogatókra találtunk. — Az első évben árpát, krumplit, kukoricát és takarmányrépát termesztettünk. Tavaly a búzával is megpróbálkoztunk. Az aratással azonban gondjaink voltak, mert a hosszúszóiaktól most sem kaptunk segítséget. Ezúttal a szilicei gazdaság szánt meg bennünket. Az itteni szövetkezet a szalmaprést is megígérte, végül mégsem engedélyezték, hogy akár bérmunkában is felbálázzák kevéske szalmánkat. A változatosság kedvéért ebben a pelsőciek voltak szolgálatkészek. Az őszi szántást is ők végezték el 700 koronáért. A vetőgépre azonban hiába vártam, így az agrotechnikai határidőből kicsúszva kézzel kellett elszórnom a magot. Beboronáltattam, de a fele se kelt ki. Ráadásul — mivel a falutól messze az erdő szélén van a föld — a vadak nagy kárt okoznak a termésben. Képtelenek vagyunk megvédeni a rengeteg vaddisznótól és a szarvastól. Én rokkant ember vagyok, nem bírja a lábam a nagy távolságot, és a feleségemet is fárasztja a strapás gyaloglás, ezért alighanem hamarosan lemondunk a földművelésről... Mert nem így gondoltuk az újrakezdést, mindennemű támogatás nélkül, ellenséges légkörben. Fékeznek minket kérem, pedig a kollektivizáláskor mindenünket — ekét, szekeret, boronát, vetőgópet, zsákokat — bekebelezett az alakuló szövetkezet. Most pedig... Hát ez az a nagy hírű törvénykezés? Ezzel bezzeg nem fogják megmenteni a mezőgazdaságot! Rákay Laci bácsi már közel 85 éves. Mondandója megszívlelendő intelem: — A húsz hold szántóval, 10 hold réttel és 100 hold erdővel a legnagyobb gazdák voltunk a faluban. Az aratás idején a zsellérek segítségét Is igénybe vettük. Észre sem vettem, úgy beletanultam apám tudományába. Négyéves voltam, amikor az édesanyám meghalt. Halála után két évvel apánkat is elvette mellőlünk hosszabb időre a háború. Ezekben a nélkülözésekkel teli időkben korán meg kellett ismernem a munkát. Apám a huszároknál szolgált, onnan hozta magával a törzskönyvezett anyakancák tenyésztésének tudományát. Senki sem foglalkozott ilyesmivel széles e környéken. Nagy volt a nevünk akkoriban, a lókupecok egymásnak adták ajtónk kilincsét. A tenyészkancák törzskönyvecskéit a Gyöngyösi Magyar Királyi Állami Méntelep állította ki. A második világháború idején a németek el akarták vinni az állományt, de amikor megtudták, hogy törzskönyvezettek, letettek a szándékukról. De nem így az őket követő román katonák! Rá sem hederítettek a felmutatott törzskönyvekre, elhajtották a vemhes kancákat... Minket pedig később Csehországba akartak deportálni... Nem álltunk be a szövetkezetbe, mert nem bírtam a rendetlenséget. Ezért aztán sokat szenvedtünk. Az ekét, a taligát és a szekeret úgy sikerült megmentenem, hogy darabjaira szedtem és elrejtettem... Bízom benne, hogy a szükség előbb vagy utóbb újra ráviszi az embereket a föld tiszteletére és termőteremtő erejének a megbecsülésére. Megmondom én: jó lenne, ha minél hamarabb bekövetkezne ez a szükség. Mert amint nap mint nap összeér az utunk, úgy fogyatkozik az idő, s ahogy anyám mondogatta, valahányszor tisztálkodni készülődtünk a forráshoz: „Addig mosakodjatok meg, amíg a patakon át nem repül a madár"! A juhok egyik legelterjedtebb betegsége a büdös sántaság. Ez megelőzhető, de ha bekövetkezik, rossz fényt vet a juhászra. Megelőzés és betegség esetén a kezelés a juhász feladata. Az igazán jó juhász előtt nem lehet sántító, térden járó, „imádkozó” falkát látni. A kezeléshez apáról fiúra öröklődött a házilag készíthető gyógyszer receptje. Hogyan alakulhat ki? Orvosi nyelven panaritiumnak nevezik a büdös sántaságot. Minden korcsoportú juh megkaphatja, ha a hajlamosító tényezők fennállnak. A büdös sántaság súlyosan károsítja juhaink egészségét, a lábfájás miatt korlátozott a mozgásuk s így keveset legelnek, leromlanak, értéktelenné válik a gyapjújuk, csökken a tejtermelésük, a növendékek rosszul fejlődnek. Járványosán terjedő betegség, melyet többféle gennykeltő baktérium, esetenként vírus okozhat. Elkerülhető megelőzéssel Kialakulását a felázott, nagyon sáros, posványos legelők elősegítik. Az istállóban az alomszegény, nedves, ammoniákos mélytrágya, mely a csúlökhasadékok közé szorul, a bőrt felpuhítja, ezért az kipállik, bőrgyulladebbet, a sarokrészből csak egész keveset kell lefaragni, és a talpi részeket pedig szükség szerint. Ezzel elérjük, hogy a bomlásnak indult részektől megszabadítjuk a csülköket, s így gátoljuk a levegőtlen körülmények között jobban szaporodó kórokozókat, s A juhok büdös sántasága dást, sérüléseket okoz. Ez is kiválthatja. Ilyenkor a lábvégeket a gennykeltő baktériumok megtámadják. Sérüléseket okozhat a kemény, feltöredezett padozat vagy a nagyon köves legelő is. A gondos juhász mindig figyeli, ápolja a juhok csülkeit. Á betegség megjelenésének első jeleként 1—2 állat elmarad a falkától, biceg, fejbólintva jár. Már intőbb jel, ha valamelyik az első lábaira térdelve legel vagy megpihen. Kezdetben azt lehet látni, hogy a csúlökhasadék, a sarokvánkosok, a pártaszél duzzadt, kipirosodott, gyulladt, a bőr sérült. Későbbi stádiumban savós szivárgás, majd gennyesedés tapasztalható. A szaru gennyes bomlásának, elhalásának a következménye a bűzös szag. Az elhalás — ha nem kezelik — ráterjedhet az inakra, csontokra, ízületekre, még a csülökre is. Ez már nagyon súlyos kórkép. Mi a teendő? A megbetegedett állatokat az első jelre el kell különíteni, száraz helyen tartani, jól takarmányozni és legelőre nem szabad engedni. A beteg állatokat azonnal kezelni kell, a még meg nem betegedett juhokat pedig a jól almozott, hetente szuperfoszfát műtrágyával vékonyan megszórt hodályba 10—15 cm mélységű medencén át engedjük be, melybe 2—5 százalékos formalin-, 5 százalékos rézszulfát oldatot teszünk fertőtlenítőként. A lábápolást az istállók közelében — nem a legelőn — jól tisztán tartható, fertőtleníthető helyen kell végezni. A kezelés legfontosabb mozzanata az elhalt részek lefaragása a csülökszaruról, az erre szolgáló ívelt hegyű, éles késsel. A csülök hegyfali (felső rész) részéből, szarujából hosszabbat, az oldalsó részből rövia gyógyszereket is közvetlenül a megfelelő helyre tudjuk juttatni. A gyógykezelésben vannak kisebb eltérések, de lényegileg azonosak. Van, aki 8—10 százalékos rézszulfát oldattal, más 15—20 százalékos formalinnal ecsetel. A juhászok legtöbbjének a hagyományos, saját készítésű kenőcse a tűzhelyen „megégett” (olvasztott) rézgálic és timsó 1:2 arányú keverékéből áll, melyet faggyúban kevernek el. Mások faszénport is tesznek hozzá. Régebben használtak a sebek védelmére kreolint és fakátrányoldatot is. Ha gennyes a csülök köze, akkor a tályogot meg kell nyitni, kinyomni, tisztítani, mielőtt bármilyen gyógyszert tesznek rá. Ma már a juhászok is használnak az állatorvos tanácsa szerinti antibiotikumot tartalmazó hintőporokat vagy kenőcsöket, melyek kétségtelenül igen hatásosak. A juhászok gyógyszerei edző és fertőtlenítő hatásúak. Megkönnyíti a munkát A beteg állatok kezelése sok időt, hozzáértést és munkát kíván. Egyenként és naponta megfogni, leültetni, rögzíteni s így kezelni kényelmetlen és fárasztó. Sokkal egyszerűbben, gyorsabban, kényelmesebben és kevesebb erőkifejtéssel lehet ezt elvégezni, fia egyszerű és házilag elkészíthető ültetőt készítünk. Ezt a vascsőből kialakított segédeszközt a juh farához állítjuk, beleültetjük a fejének megfogásával, majd az eszközzel együtt hátrabillentjük. így a juhot háton fekve mozdulatlanul rögzítjük, s a lábait könnyen lehet kezelni. Ez az egyszerű segédeszköz használható más kezelés, például herélés, tőgyvizsgálat, próbakos vazektomizálás alkalmával is. Tibenszky Oszkár Fotó: Nagy László Korcsmáros László
