Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-27 / 268. szám

1992. november 27. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 A boszniai szerbek 10 éves háborúra rendezkedtek be Gorazsdeba végre megérkezett az ENSZ-konvoj Franciaországszerte a földművesek tömeggyűléseken tiltakoztak az EK és az USA között megkötött mezőgazdasági exportmegállapodás ellen. Párizsban 3000 tüntető vonult fel és a rendőröket, akik a kormányépületet védelmezték, petárdákkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg A rendőrök beavatkozása nyomán többen megsérültek. Képünkön a Saint Bricuc-ban rendezett tüntetés egy mozzanatát látjuk, amikor a rendőrök egy farmert tartóztatnak le (Telefotó: ÉTK/EPA) Az az ENSZ-konvoj, amely humani­tárius segítséget hozott Gorazsdeba, mint már közöltük, aknára futott és Ro­­gatica városban várta meg, amíg felsze­dik az aknákat. Tegnap a konvoj végre megérkezett céljába, Gorazsdeba. A nyolc kamion közel 100 ezer tonna se­gélyt hozott az éhező lakosság számára. A polgárháború kezdete óta ez csak a második segélyszállítmány, amelyet si­került a városba eljuttatni. A másik segélyszállító konvoj, amely Szrebenica muzulmán városba tart, még nem folytathatja útját, mert a szerb fegyveresek néhány kilométerrel célja előtt feltartóztatták. A konvoj tovább­haladásáról tegnap kezdett tárgyaláso­kat Morillon ENSZ-tábomok a bosz­niai szerbek vezetőjével. A boszniai szerbek 10 éves háborúra készülnek fel —jelentette ki a szerb csa­patok parancsnoka, Momir Talics. A Sophia Loren is követeli: Védelmet a segélyszállítmányoknak Sophia Loren olasz filmcsillag csatlakozott azokhoz a követel­ményekhez, hogy az éhező Szo­máliába küldött élelmi­szersegélyek számára biztosít­sanak hatásos védelmet Loren a napokban saját szemével győződhetett meg arról, hogy a nemzeti és nemzetközi élelmiszer-szállítmányok többnyire elkallódnak, mert az egyes fegyveres csoportok még célbajuttatá­­suk előtt elrabolják az élelmiszert. Lo­ren most a kenyai Nairobiba utazott az ENSZ nagyköveteként. Véleménye sze­rint az ENSZ egymagában nem képes rendezni a Szomáliái helyzetet. Olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek rendet teremtenének Szomáliában és Elítélték a skinheadeket A budapesti városi bíróságon véget ért a legnagyobb magyarországi skinhe­­ad-per. Kilenc vádlottat 18-tól 28 hóna­pig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. 39 vádlott feltételes büntetést kapott. Mind a 48 vádlottat bűnösnek ítélték amiatt, hogy a múlt évben romákat, af­rikaiakat és arabokat támadtak meg. A vádlottak, kettő kivételével, mind fiatal­korúak. Az ügyész súlyos testi sértés el­követésével vádolta őket. Az ítélet in­doklásában hangsúlyozták, hogy nem nézeteikért, hanem bűncselekménye­kért ítélték el őket. Jelcin átszervez Borisz Jelcin orosz elnök tegnap megszüntette az államtitkári tisztséget, amelyet eddig Gennagyy Burbulisz lá­tott el. Az államtitkárt az elnök tanács­adói csoportjának vezetőjévé nevezte ki. Szerdán adta be lemondását Mihail Poltoranyln, az elnök helyettese. Teg­nap kijelentette, hogy megfosztják tiszt­ségétől Andrej Kozlrev külügyminisz­tert is. Jelcin ezt a hírt cáfolta. Elmond­ta azonban, hogy további változtatáso­kat eszközöl kormányában, de nagyará­nyú személycserékről nincs szó. H É t e heti (48.) számának tartalmából □ Mács József: Vass Lajos halálára □ Miskó Ildikó: MISZtifikáció nél­kül egy közgyűlésről CD Kamoncza Márta: Kiút vagy sza­kadék? □ Roncsol László: Kedves runyai barátaim D Fehér Péter: A magyar nép és nyelv eredetéről D Lacza Tihamér Az időhullámve­rései □ Meinl Erzsébet Rej lett erők nyo­mában így az élelmiszer-szállítmányok azokhoz juthatnának el, akik arra leginkább rá­szorulnak. Az élelmiszersegélyek sok esetben nem jutnak el a nagyszámú rablóban­dák támadásai miatt az éhező szomá­­liaiakhoz. Catherine Berlini, az ENSZ élelmezési segélyprogramjának igazga­tója közölte, hogy Szomáliában az em­berek soha nem látott számban halnak éhen, mert a fegyveres rablók foszto­gatják a segélyszállítmányokat. Mint már közöltük, Mogadishu kikötőjébe nem tudott befutni egy 10 ezer tonna Elfogtak két újnáci gyilkost gabonát szállító hajó, mert a partról lőt­tek rá és egy tüzérségi gránát eltalálta. A Szomáliái elnök bocsánatot kért az inci­densért. Közölte, hogy a kikötőbe érke­ző segélyszállítmányokból rendszerint semmi sem jut a rászorulóknak. Nyilat­kozata is bizonyítja, hogy az államhata­lom nem ura a helyzetnek. A mogadis­­hui repülőteret is lezárták, bár ott 500 ENSZ-katona őrködik a segélyszállít­mányok kirakodása fölött. Szomália gyakorlatilag segély nélkül maradt, pe­dig naponta ezer ember hal éhen az or­szágban. Betiltják az újfasizmust? A német belügyminiszter szerint már e hét végén betiltják az egyik jobboldali szélsőséges szervezetet. A Berliner Morgenpost értesülése szerint vagy a Német Alternatíva (DA) vagy a Nemze­ti Front (MF) betiltásáról van szó. E két szervezetről a szövetségi alkotmányvé­dő hivatal megállapította: a Német Al­ternatívát 1989-ben hozták létre, 300 tagja van és főleg az új szövetségi tar­tományokban fejti ki tevékenységét. A szervezet jelszava, hogy Németország­ban túl sok a külföldi és ez halálos ve­szélyt jelent az NSZK számára. A Nemzeti Frontot 1985-ben alapították, 130 tagja van, akik a külföldiek ellen támadásokat szerveznek és azt állítják, hogy a náci zsidóirtás sohasem létezett. Az ő jelszavuk a „politikai harcot az ut­cára kell vinni”. Az alkotmányvédő hi­vatal igazgatója elutasította a nézetet, miszerint lebecsülték a jobboldali szél­sőségesek tevékenységének nagyságát. Szerinte hivatala már többször figyel­meztetett rá, hogy a jobboldali szélsősé­gesek száma az országban 40 ezerre nőtt. A német rendőrség tegnap közölte, hogy két fiatal újnácit tartóztattak le, akiket egy 51 éves férfi kegyetlen meg­gyilkolásával vádolnak. A brandenburgi hatóságok szerint a gyanúsítottak áldo­zatukat halálra rugdosták, majd petróle­ummal leöntötték és meggyújtották, s végül egy tóba fojtották. A gyanúsítot­tak 16 és 18 évesek. Az amerikai tengerészgyalogság trombitása utoljára fújt ébresztőt a Subic Bay amerikai haditámaszponton a Fülöp-szigeteken. Az amerikai zászlót 94 évi jelenlét után bevon­ták és a támaszpontot átadták a Fülöp-szigetcki kormánynak (Telefotó: ŐTK/EPA) A Álmosság-figyelő A Ford autógyár a köz­úti balesetek számának csökkentése érdekében olyan berendezést fejlesztett ki, amely, ha a gépkocsiba szerelik jelzést ad a sofőr álmosságáról A berende­zés egy las kamera segítségé­vel a gépkocsivezető szemét figyeli. Kísérletképpen több Scorpio típusú autóra sze­relték fel a rendszert A ka­mera másodpercenként 6—10 felvételt készít a so­főr szeméről, közben azt is ellenőrzi, hogyan bánik a gázpedállal, fékkel és a kor­mánnyal Figyelmeztető jel­zést ad le abban a pillanat­ban, amikor a sofőr fáradt­ságát regisztrálja. A fokozó­dó fáradtsággal ugyanis a szemhéjak mozgása lassúb­bá válik és az ember végül elalszik. A szemhéjak moz­gásának gyorsaságából a műszer a fáradtság fokára következtet A berendezés­től azt várják hogy eredmé­nyesen hozzájárul a közúti biztonság fokozásához. A Ford feltételezi hogy öt éven belül az egy cigaretta­csomag nagyságú berende­zést már 150 fontért a piac­ra lehet dobni szövetségi hadsereg volt tábornoka ve­zeti az észak- és nyugat-boszniai csapa­tokat és az általa ellenőrzött területeken etnikai „tisztogatásokat” hajtanak vég­re. Azon a frontszakaszon, ahol ő ve­zényli a csapatokat a horvát és muzul­mán erők egy 20 kilométeres vonalon naponta 600—1200 tüzérségi lövedéket lőnek ki a szerb állásokra. A tábornok célja, hogy bevegye az ostromlott Gra­­dacsac városát. Panics jugoszláv kormányfő Bonnba látogatott, ahol segítséget kér országa demokratizálásához. Panics azt kérte Bonntól, hogy vesse be befolyását és kényszerítse Zágrábot a horvát csapa­tok kivonására Boszniából. Igazságta­­lannank minősítette azokat a vádakat, miszerint Belgrád egyoldalúan irtóhad­járatot folytat. Kohl kancellár és Kinkel külügyminiszter még a tárgyalások előtt úgy nyilatkoztak a parlamentben, hogy Panicsnak meg akarják mutatni a német álláspont szilárdságát a jugoszláviai há­borúval kapcsolatban. Véleményük sze­rint a lakosság öldökléséért és kiűzésé­ért lakhelyeikről Bosznia-Hercegoviná­ban Szerbia a felelős. Finnugor világkongresszus Oroszország területén 15, összlétszá­­mában 3,5—4 millió, a finnugor népek családjához tartozó nemzet él. Idén má­jusban került sor a finnugor népek első oroszországi kongresszusára. Az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsa felkarol­ta a finnugor népek kezdeményezését, mivel ezt a csatornát alkalmasnak tekin­tette az Oroszország, Magyarország, Finnország és Észtország közötti állam­közi és parlamentközi kapcsolatok erő­sítésére. Az idén december 1—3. között Sziktivkarban összeülő finnugor világ­kongresszusra népes magyar delegáció utazik. A magyar kormányt a tervek sze­rint Entz Géza, a Határon Túli Magya­rok Hivatalának elnöke fogja képviselni. (g0 Új GATT­­-egyezmény Genfben tegnap kezdődtek meg a ta­nácskozások az új kereskedelmi és vám­­egyezményről. A tanácskozáson a GATT 108 tagországának képviselői vesznek részt. A konferenciát nevezik a GATT uruguayi fordulójának és már egy éve zsákutcába jutott, mert az Euró­pai Közösség és az USA nem ért egyet az agrárpolitikai kérdésekben. Arthur Dunkel, a GATT vezérigazgatója kije­lentette, hogy most már megkezdődhet­nek az érdemi tárgyalások, de a forduló sikeréért még sokat kell tenni. A tárgya­lás kimenetelét befolyásolhatja Francia­­ország magatartása, amely a kompro­misszumos egyezménnyel az EK és az USA között nem értett egyet. Francia­­ország szerint az új egyezmény sérti ér­dekeit. Balkán-konferencia Hikmel Cetin török külügyminiszter felhívta rá a figyelmet, hogy amennyi­ben Bosznia-Hercegovinában nem szűnnek meg a harcok, a háború átter­jedhet az összes balkáni országra is. A külügyminiszter ezt a Bosznia-Hercego­vináról megrendezett Balkán-konferen­cián tartott nyitóbeszédében mondta. Az értekezleten részt vesznek a balkáni és más európai államok külügyminiszte­rei is. Görögország és kis Jugoszlávia elutasította a részvételt a konferencián, mert szerintük ez komplikációkat okoz­hat az ENSZ által megkezdett békefo­lyamatban. Hiányzik a konferencián Bosznia külügyminisztere is, aki a súlyos harcok miatt nem tudott eljönni. Törökország nemzetközi katonai hadműveletet sze­retne megszervezni, amellyel megvéd­hetné a boszniai muzulmánokat. A konferencián tárgyaltak a bosznia-her­­cegovinai védelmi övezetek létrehozá­sáról és az ENSZ-csapatok kiküldésé­nek lehetőségéről a veszélyeztetett tér­ségekbe. Magyarországra látogat 11. Erzsébet brit királynő. Erről a magyar elnöki hivatal tájékoztatott. A látogatásra 1993 májusában kerül sor és Budapestre érkezik a királynő félje, Fülöp herceg is. A királynőt Göncz Árpád magyar államfő hívta meg. ÍRORSZÁGBAN a parlamenti válasz­tásokon meglepően nagy volt a részvétel. A 2,5 millió választó 70 százaléka járult az urnákhoz. Tegnap kezdődött meg a szava­zatok összeszámlálása. Az előrejelzések szerint nem valószínű, hogy bármely párt is abszolút többséget szerez a parlament­ben. IzRAEL történetében először csatla­kozik az ENSZ békefenntartó erőihez. A zsidó állam az ENSZ-főtitkár meghívásá­ra nyolc polgári alkalmazottat küld az ENSZ-csapatokhoz, ahol polgári beosz­tásban, nem pedig harci egységekben szol­gálnak majd. Nem közölték, mely ország­ban vetik be őket. ArAFAT, a PFSZ elnöke szerdán ar­ról nyilatkozott, nem kizárt, hogy a palesz­­t in küldöttség távozik a washingtoni közel­­keleti béketárgyalásokról. A döntés előtt Arafat Kairóba utazik, hogy megbeszélé­seket folytasson Hoszni Mubarak elnök­kel. Megfigyelők feltételezik, hogy a láto­gatás hozzásegít kijuttatni a tárgyalásokat a zsákutcából. A.NEMEJTORSZÁGI Audi gépkocsi­gyár úgy döntött, hogy hajtóműgyártó üze­met hoz létre Győrött. Eredetüeg Szászor­szágban akarta felépíteni üzemét, de a kedvezőbb önköltség miatt a beruházó Magyarország mellett döntött. A cég 200 hektáros területet vásárolt meg, ahol 1994-ig felépíti új üzemét, amely 200 dol­gozóval naponta kb. ezer hajtóművet gyárt. Az összberuházás összege 320 millió márka. NaGY-BRITANNIÁBAN egy foga­dási iroda fogadásokat köt arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti-e lemondását. A korábbi fogadá­sok 50:1 voltak, de mostanra az arány 33:l-re csökkent. Tádzsikisztánban a polgárhá­ború sújtotta vidékekről 40 ezer menekült az orosz katonák védelmét kérte. Amennyiben nem kapnak megfelelő vé­delmet a déli vidékeken garázdálkodó fegyveres csoportok elől, továbbmenekül­nek Afganisztánba. A. BERLINI privatizálási hivatal közel 500 millió márkás veszteséget könyvelt el, mert két vállalkozó ekkora összegű csalást követett el. Két vállalkozó 1991 decembe­rében megvásárolta a lipcsei mezőgazda­­sági gépgyárat és annak mind a 14 üzemét. Ezért 104 milüó márkát kellett volna fizet­niük. Ehelyett az üzemek területét elzálo­gosították, amiért 476 millió márkát kap­tak. Az összeget korábbi üzemükbe ruház­ták be és régi adósságaikat törlesztették belőle. Szakértők feltételezik, hogy ez nem egyedülálló eset és a berlini privatizációs hivatal már több milliárd márkás vesztesé­geket szenvedett hasonló ügyeskedések nyomán. SeA'ITLE amerikai városban árveré­sen árusítják az orosz Foton műholdat. A műholdat csak egyszer használták, meg­járta a világűrt és újból felhasználható. A műhold átmérője 2,3 méter, súlya 2300 kilogramm és 1990-ben 16 napot töltött a világűrben. Azt remélik, hogy 200—300 ezer dollárért sikerül eladni. ROMÁNIÁBAN november elsejéig visszamenőlegesen a fizetéseket 17,7 szá­zalékkal, a nyugdijakat pedig 21 százalék­kal emelik. Erről a román munkaügyi mi­niszter tájékoztatott, közölve, hogy a kor­mány már gyakorlatilag jóváhagyta a ja­vaslatot. A miniszter elutasította azt a vé­leményt, miszerint az intézkedés új infláci­ós spirált indít el. Csupán arról van szó, hogy fenntartsák a bérek és nyugdíjak vá­sárlóerejét. Az átlagbér Romániában je­lenleg 25 ezer lej (1700 korona) és most 30 ezer lejre növekszik. A.USZTRLÁBÓL nagy mennyiségű kávét csempésztek Magyarországra. Két vállalkozó összesen 258 tonna kávét ho­zott be 65 millió forint értékben, ami azt jelentette, hogy az üzleten 26 miüió forin­tot kerestek a kávé ausztriai és magyaror­szági árának különbözetén. A kávét egy bérelt tehergépkocsin vitték át a határon és a sofőrt nem avatták be az üzletbe. A határon sohasem voltak problémáik, mert a vámosok kilónként 5 forintot kaptak, tehát egy autórakománynál 20 ezer forin­tot. A rendőrség most a vámosok vissza­éléseit vizsgálja. Az OROSZ központi bank elnöke a parlamentben beszámolt arról, hogy a vál­ságkezelő gazdasági programot csak akkor lehet megvalósítani, ha elhárítják a hipe­rinfláció veszélyét. Idén a tavalyival szem­ben 2000 százalékkal emelkedtek az árak. Ha ez így folytatódik, az orosz pénzügyi és hitelrendszer rövidesen összeomlik.

Next

/
Thumbnails
Contents