Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-21 / 263. szám
Kultúra 1992. november 21. 6 Szabad ÚJSÁG A mesemondás hozadéka ,,Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt... (József Attila) Legalább Freudig kell visszamennie annak a felnőttnek, aki önmagát vagy gyermekét hitelesen szeretné megismerni, hiszen „az énérzés is ki van téve zavaroknak, és az énhatárok nem állandóak“. Igaz, a delfi jósda már két és fél ezer évvel ezelőtt felszólított bennünket: ,, Ismerd meg önmagadat“, az idők múlásával azonban mintha kevésbé fogadnánk meg a tanácsot. Világjelenség az elidegenedés ember és ember között, és egyre ridegül a szülő és gyermek viszonya, pedig így nyugtat minket Bruno Bettelheim: ,,a szülői szeretet is olyan régi, mint maga az emberiség, akárcsak a gyermek szeretete szülei iránt“. Életünk, jövőnk, gyermekünk megismerését, irányítását csak elmélyült önismerettel, önneveléssel alapozhatjuk meg. Többen nevelődtünk „a mesék tején“, sokan nem: az előbbiekkel tán könnyebb most szót értenünk. Emlékszünk a közös élményre, bárki volt a mesélőnk: nagyszülő vagy anya, aki méltányolta szorongásainkat, reményeinket, és meséje után megerősödve rohantunk bele a világba vagy zuhantunk álomba. A szülő meséléskor is segítő-vezető partnerszerepben lesz hatékony. Akkor, ha természetes, őszinte válaszadásra kész, ha reagálásai intuitívek (ösztönszerűek), hitelesek, mindig felelösségteliek s nem sértőek. A mesemondás ekkor a gyermek és a felnőtt között interperszonális esemény lesz, amelyet mindkét résztvevő alakít. Hangsúlyozzuk a mesemondást. mert jobbnak tartjuk, mint a felolvasást. Több oknál fogva: meséléskor jobban érvényre jut a személyközi kapcsolat, a mesélő érzelmileg jobban kötődik a történethez, tehát élethübben, színesebben adja elő; inkább van alkalma az empátiára, felismerve, mit jelent a mese a gyermek számára. A „mese-miliőben“ személyiségünk, viselkedésünk négymezós Johari-ablaka nagyban kitárul hallgatónk előtt: így észlelheti a nyílt területet tulajdonságainkból, viselkedésünkből; ugyanúgy a rejtett terület, amely főleg magatartásunk hitelességét bizonyítja vagy veti el (pl. metakommunikációs közvetítésünk által); a vak terület is neki szól, mert mi magunk ennek nem vagyunk tudatában; és végül az ismeretlen területből - amelyet a tudattalannal azonosítunk - szűri ki a maga számára a tudnivalót. Buktatói is vannak a mesemondásnak: például ha a felnőtt olyan mesét választ, amelyet saját tudattalanja diktál, ilyenkor nem elégíti ki a gyermek igényeit; ha úgy torzít el egy történetet, hogy az ellentétben áll a gyermek érzelmi szükségleteivel; ha határozott didaktikus céllal közeledik gyermekéhez és meséhez egyaránt, és nem az élmény, a fantáziakiélés kedvéért. IDEÁLIS MESEMONDÁSKOR egyenrangú partner a mesélő és a hallgató. A mesélőnek nem kell ragaszkodnia a mese nyomtatott formájához, így feloldhatja saját merevségét. A mesemondás élvezete közös öröm. noha mindketten másvalaminek örülnek: a gyerek annak, hogy jobban megérti önmagát, feloldódik sok kínja, bűntudata; hosszabb távon rájön az élet értelmének felismerési módjaira, hogy ez egy hosszadalmas és változékony folyamat; morzsákat csipeget a pszichoanalízis szerint örömelv és valóságelv arányításához, a személyiségében integrálódó ösztön - én - én - felettes én hármas megismeréséhez. A felnőtt öröme a látvány, hogy a gyermek mily megrendüléssel fedezi fel ismerete és önismerete lépcsőfokait. Mindezt a mesétől, a műalkotástól kapja, amely az élmény által tudatát és tudattalanját gazdagítja. Bruno Bettelheim könyve (A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, 1988) összegezi azt a jónéhány lélektani •problémát, amelyeket a felnövő gyermeknek meg kell oldania. Le kell győznie nárcisztikus csalódásait, ödipális konfliktusait, testvérféltékenységét; meg kell tanulnia eltépni a gyermeki függőség szálait; ki kell alakítania magában valamiféle öntudatos önértékelést és erkölcsi kötelességérzést. Hogy megbirkózhasson mindazzal, ami a tudattalanjában történik, értenie kell, mi megy végbe a tudatos énjében. Ehhez a megértéshez és a szembenézés képességéhez nem a ráción keresztül, hanem az ábrándok, a fantázia segítségével jut el. Ehhez kell a mese, az nyit ugyanis területet a képzelőerőnek, az nyújt mintát az álmodozásnak és segítséget az ön- és életismerethez. A mesék átélése, ismételgetése által, a képzelet megmunkálása által, a tudattalan bizonyos fokig bejuthat a tudatba, és így nem károsítja a személyiséget, mint abban az esetben, ha kényszerű szigorú fegyelemmel elfojtjuk azt. A SZÜLŐK NAGY HÁNYADA TÉVED ha úgy gondolja, hogy gyermekét csak az élet szép és kellemes oldalával szabad megismertetni, s távol kell tartani minden egyébtől. Helytelen álláspont, mert gyötrő gondjaitól, szorongásaitól nem mentheti meg ezáltal, s az egysíkú nevelés eredménye az egysíkú lélek lesz. Úgy összegezzük: a való életre kell nevelnünk, hiszen a gyermek is nagyon jól tudja, hogy nem minden ember jó, hogy vannak vad, agresszív, önző tettek, sőt erre ő maga is hajlamos; és ha ő jó is, olykor szeretne rossz lenni, ez pedig bűntudatot eredményez nála, szörnyetegnek látja magát. Freud szerint három oldalról fenyeget a baj, kín, fájdalom; a saját test felől, a külvilág felöl és más emberekhez való kapcsolataink felöl; s az ember csak úgy csikarhat ki valami értelmet az életéből, ha bátran szembeszáll a leküzdhetetlennek látszó akadályokkal. A mesehős sohasem hátrál meg, túljut minden akadályon, nemcsak ellenségei, hanem segítői is akadnak, győztesen kerül ki a harcból, és elnyeri a boldogságot . Agyermekeknek ez jelképesen azt közli, hogyan birkózzon meg a nehézségekkel, hogyan juthat el biztonságosan a felnőttkorba. Ezért az a mese ló, amely nyíltan szembesíti öt az alapvető emberi létkérdésekkel, létfeltételekkel; az segít megérteni önmagát, megoldást találni gyötrő problémáira, azaz nemcsak tanít és szórakoztat. A JÓ MESE megtanít arra, hogy emberi lénynek lenni komoly küzdelmet jelent egy életen át, ámde csodálatos kalandot is. A mesék lelkiállapotokat írnak le képek és akciók segítségével, a belső lelki folyamatok képekben konkretizálódnak: ha itt valaki szomorú, az sír; ha problémája van, eltéved a sűrű erdőben; ha nem bír mohóságával, felfalja a mézeskalács házat; ha nővé sarjad, valahol vércsepp hull el; ha megoldódott ödipális konfliktusa, boldogan nősül vagy megy férjhez. A titkok titkaira: a szexualitásra, a nemi szeretetre is megvan a metaforikus mesés magyarázat. A szexualitás szimbólumait (a hármas szám, a piros szín, gyümölcs, a kert, a cipő, a három csepp vér, a béka, a kígyó stb. - Freud nyomán) magyarázat nélkül is felfogja a gyermeki elme, életkori fejlettsége függvényében. így aztán az örömelv és a valóságelv követésének dilemmájára, a serdülőkor gondjaira Piroskától kap magyarázatot; a szülő ödipális problémájáról Hófehérke világosítja fel; hogy az igazi nagy szerelmet türelemmel, érdeklődéssel lehet csak kiérdemelni. A tündérmesék csodás világában biztonságosan közlekedik a gyermeki fantázia, durva ráismertetés nélkül, a titkok varázslatos világában oldódnak fel a gyermeki szorongások, születnek a legkisebbek legnagyobb győzelmei; s tudatosul, hogy kemény küzdelem árán érhető el a megnyugvás, az életcél s a legnagyobb öröm. A mesék tündéri, bűbájos sejtelmessége nyitja a képzeletet, az elmét; kútfő gyereknek s felnőttnek egyaránt. Igaz, mindenki mást és mást talál benne: ráismerést, varázst, szépséget - életkorra szabottan. LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT Allatkertekről a Süniben A magyarországi Süni című „természetbúvár“ folyóiratból kellett megtudnom, milyem „parádés gyújteményű, nagyszerűen átalakított“ a pozsonyi állatkerti Milyen meglepetés érhet bennünket, ha hozzájutunk külföldi lapokhoz: a saját házunk tájáról is megtudhatunk valamit... Két évvel ezelőtti állatkerti sétám alkalmával, a szenvedő, elhanyagolt állatok láttán megfogadtam, a jövőben messziről elkerülöm ezt a helyet. Most pedig Kovács Zsolt tollából arról értesülök, hogy az autópálya építése miatt elvett területek helyett a pozsonyi állatkert jóval nagyobbakhoz jutott, másutt. Az elköltöztetett állatok azóta új kifutókat és állatházakat kaptak, szemmel láthatóan jól érzik magukat, és szaporodnak. Az állatkert vezetői megmutatták, hogyan lehet viszonylag olcsó eszközökkel korszerűen elhelyezni egy ilyen parádés állatgyűjteményt. A Süni egy további számában pedig a polgárháború sújtotta eszéki állatkert „menekültjeiről“ olvashatunk. Arra, ugye, a legkevésbé gondoltunk, hogy a háború az állatkertek lakóit is ugyanúgy érinti, mint az embereket. Suzit, az eszéki indiai elefántot Magyarországra költöztették, mégpedig „kalandos“ körülmények között. A legnagyobb nehézséget a megfelelő szállítójármű megszerzése okozta, de a híres Richter artistacsalád kölcsönadta egy régi, ma már nem használt (és az országban egyetlen) elefántszállító pótkocsiját. .Takács Zoltánnak, a veszprémi állatkert föápolójának két hét alatt sikerült olyan kontaktust teremtenie az elefánttal, hogy az engedelmeskedett neki és többszöri „nekifutás" után hajlandó volt beszállni a járműbe. Suzinak út közben is szerencséje volt: a harcoló felek éppen betartották az aktuális tűzszünétet. Azóta is várja, odahaza mikor rendeződik a helyzet. Hazatérhet-e egyáltalán? Vannak a világon békésebb állatkertek is. Például a koppenhágai, ahol egy mintagazdaságot is létrehoztak, hogy a gyerekek megtanulhassák ellátni, gondozni az állatokat. Mi több, ott egy „simogató állatkert“ is van, hozzá pedig egy játszótér kapcsolódik. Igazi gyermekparadicsom. Igen komoly klub is működik itt, valamint könyvtár és előadótermek állnak a nagyobbacskák rendelkezésére. Az állatkert célja itt nemcsak a rossz értelemben vett szórakoztatás, hanem tanulni, a világról tájékozódni is lehet. Ha oda elutazni nem is mindenki tud, legalább egy ilyen szép, színes folyóirathoz juthasson hozzá, magyar nyelven. Karácsony előtt talán jó ötlet: a lap megrendelésével egy évre szóló értelmes időtöltést biztosíthatnak gyermeküknek. De az iskolai könyvtárak, szakkörök is jól járnak a Sünivel. (A szerkesztőség címe: 1032 Budapest Bécsi u. 171.) -hó-A szépséges tűzzománc A Pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatója, Sunyovszky Szilvia megnyitja a tárlatot. Prikler László felv. Újabb szép tárlat nyitotta meg kapuit a hét elején a Pozsonyi Magyar Kulturális Központban. Egy kitűnő magyarországi művész, Járási Ildikó, a pozsonyi Jaroslava Hoborová és három jövendő tűzzománc-készítő, a főiskolás Szilva Ilona, Elena Pätoprstá és Jana Cimová mutatkozik be'munkáival. A tárlat bizonyára sok érdeklődőt vonz majd, mert a kiállított portrék, dísztárgyak és egyéb, gazdag fantáziával és míves gondossággal megalkotott munkák gyönyörködtetnek. Külön figyelmet érdemel a szülővárosában, Nagykanizsán élő Járási Ildikó, aki ugyan most állít ki először külföldön, ám előzőleg már jópár magyarországi városban bemutatkozott. Mint a tárlatnyitón megtudtuk, Járási Ildikó a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett földrajz-rajzszakos diplomát, tanított is tíz évig, de a művészi önkifejezés kényszere már gyermekkorától munkál benne. Úgy tetszik, a különlegesnek számító tűzzománc-technikában találta meg igazi kifejezési lehetőségét. Munkái egyszerre sejtelmesek és reálisak, szinte templomi hangulatot keltenek. Ó is rendszeres résztvevője a kecskeméti nemzetközi zománc-művészeti alkotótelepnek, melyet nyaranként számos szlovákiai képzőművész látogat. Itt kóstoltak bele a mesterségbe a Járási Ildikóval együtt kiállító pozsonyiak is. Tőlük azt várják, hogy meghonosítsák ezt a kifejezési formát a szlovák képzőművészeti gyakorlatban, mert az ilyen módon készített alkotások már jóval Krisztus születése előtt is hatottak az emberekre. A tárlat december közepéig, a munkanapokon látogatható. (bt) Nagyon zavaros ,, átmeneti időben“ lettem kisiskolás. A tanítók zárkózottak voltak és elérhetetlenek. De volt egy ember, aki más világból jött. Ő volt az iskolaszolga, vagy szebbik nevén a pedellus. Számomra nagyobb hatalomnak tűnt, mint bármelyik tanító. Ö fogadott bennünket az iskolaajtóban, s ő volt, akinek csak annyit mondtunk, hogy első bé, és már tudta is, hogy az épületrengetegben hot vackolhat be a magamfajta kis ember. A pedellus ,,kapusirodájában“ minden kapható volt. Tízóraira tej és péksütemény, a feledékenyeknek irka és ceruza. Ritkaságokat is vásárolhattunk. Az igényesebb je — magamat, is közéjük számítottam - a 363-as sor-Egy régi iskolakönyvről Üzenet a mának számmal ellátott, a ,,zsinóríráshoz“ használatos, mártogatós toll helyett vehetett 100 lajstromozású vágott végűt, vagy a rajzoláshoz is kitűnő 33-ast, amelyet még a háború előtt a Schuller cég gyártott. Magam sokat szenvedtem az írás-olvasás órákon, mivel édesanyámtól és nagyapámtól már jóval az iskola előtt megtanultam ezt a mesterséget. Tudták ezt tanítóim is, s amikor csendesen nyílt az osztályajtó és bekukkantott rajta Imre bácsi, a pedellus, én már tápászkodhattam is. - „ Kellemes egy dolgos, ügyes kéz“ - szokta mondani az öreg, s ilyenkor majdnem mindig engem küldtek. Hol a szertárban bütyköltünk, hol a rajzkiállítás papírjait rendezgettük. Egyszer az öreg cinkosan rám kacsintott:- Most elmegyünk, és rendet rakunk az én könyvtáramban. Jössz-e? Biztosan hallhatott arról - mert sejtelmesen mosolygott -, hogy a fiatal káplánt erősen felháborítottam, amikor arra a kérdésre, hogy hol van mindig jelen a Szentlélek, én azt válaszoltam: a könyvtárban. Különös helyre keveredtünk. A padlástérben porosodó, törött lábú, üveges vitrinekben régesrégi könyvek sorakoztak.- Most azt a sort tesszük rendbe - mutatta Imre bá, s komótos mozdulatokkal az asztalra rakta a könyveket. Kicsit szétnyitotta őket, belefújt a lapok közé, majd óvatosan összecsapta. Szállt a por, s pár óra múlva már úgy néztünk ki, mint akik a legporosabb tárnában nyomták le a ,,sihtát“.-Ezek a régi világ könyvei, sok-sok üzenetet lehet kiolvasni ' belőlük - tűnődött el Imre bácsi. Az egyikbe beleolvastam. ,,Harmadik cikkel... a becsület javairól. A becsület oly nagy java az embernek, hogy azt minden józan ésszel bíró ember annyira szokta becsülni, mint az életet. A javak rendjében mindjárt az élet után helyezkedik...“- Ezt a könyvet még az én öregapám olvasgatta, amikor akkora tehetett, mint most te. Nézd a címoldalát: ,,Olvasás gyakorlására rendeltetett könyv a magyar falusi oskolák számára... nyomtatták Budán 1844- ben..." Őrizd meg, és emlékezz a régiekre - mondta, s maga volt az intelem, amikor vékony ujjával rábökött az ősolvasókönyv negyedik és ötödik paragrafusára. Nem tudom, ki volt Imre bá, a pedellus, de azon a vidéken nagyon idegen volt. Nem tudtuk, honnan jött és hová ment, amikor egyszer csak eltűnt. En megőriztem a könyvet. Szomorú, hogy a majd 150 éves, archaikus magyarsággal írott intelmeket még 1992-ben is tanítani kellene gyermekeinknek. DOMOLKI LÁSZLÓ
